Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-13 / 110. szám
1959. május 13. *OLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG I Eloszlott kételyek... DÉL FELÉ járt már az idő, amikor a brigádvezető kétségbeesve rontott be a magyarkeszi Petőfi Termelőszövetkezet irodájába. — Baj van! A Szarka-hegyi dűlőben nem megy a munka. A négy vetőgép reggeltől délig mindössze másfél holdat vetett be kukoricával. — Dehát tulajdonképpen mi ütött az emberekbe — csodálkozott Kálóczi István, az elnök. — Legjobb lesz erről a helyszínen meggyőződni — javasolta a brigádvezető. Az elnököt nem kellett kétszer biztatni, otthagyta az irodát és Pados elvtárssal, a pártszervezővel együtt megindult a Szarka hegy dűlő irányába. Az emberek éppen ebédhez ültek, amikor megérkeztek. — Biztos nem akarja az asszony, hogy hazamenj mostanában, azért szelt ekkora darab sonkát! — tréfálkozott a pártszervező az egyik fo- gatossal, aki a földre terített lópokrócon ülve hatalmas darab sonkából falatozott. MINDENKI nevetett. Csak akkor látszott némi zavartság az arcokon, amikor az elnök az elvetett föld felé bökött ujjával és megkérdezte: — Ezt mind most vetettétek? Senki nem válaszolt. — Hány hold lehet ez? — kérdezett tovább az elnök. — Ez bizony nincs több másfél holdnál — válaszolt az egyik foga- tos, aki a lovak elé dobott szénát igazgatta a kocsiderékban. — Mi baj van, emberek? — érdeklődött a pártszervező. — Baj az van elég! — dörmögte a foga közül egy ember, aki paprikástúrót kanalazott a lába közé helyezett ebédhordó edényből. — Legjobb lenne feloszlani! — mondták egyszerre többen is. — Feloszlani? Aztán miért? . Az emberek csoportjából kivált egy vékony, rángatódzóarcú férfi és sorolni kezdte: — Amióta megtudtuk, hogy az állam elviszi hatvan százalékát ter- melvényeinknek' és mi meg csak a megmaradt negyven százalékon ősz-, tozkodhatunk, azóta nincs itt senkinek se kedve a munkához. — Hát ezt a sületlenséget meg kitől hallottad? — vetette oda megdöbbenve a pártszervező. — Kitől? Mindenki ezt beszéli! — Hátha beszélik, akkor sem felel meg az igazságnak — vetett ellent nyugodt hangon az elnök. — Ez a mese olyanoktól ered, akik azt szeretnék, hogyha egyet hátralépnénk. — És mi a garancia arra, hogy ez nem igaz? — Emberek! — Az elnök arca ünnepélyessé vált — Én egy év múlva, meg tíz év múlva is nyugodt lelkiismerettel akarok mindenkinek a szemébe nézni. Nem játszok a szavakkal. Amit mondtam, az megfelel az igazságnak. Az, hogy a termelvények hatvan százalékát elveszi az állam, szemenszedett hazugság. Erről mindenki személyesen is meggyőződhet néhány hónap múlva, amikor a betakarítás megkezdődik. — Hát a földjáradék? Azt beszélik, azt is pénzben akarják fizetni, s kevesebb lesz, mint a terménybeni — aggodalmaskodott egy idősebb, nagy- bajuszos bácsi. A PÁRTSZERVEZÖ nevetve válaszolt: — Látja, ezt is csak azok találták ki, akik szeretnék megzavarni az emberek fejét. Ha jó termés lesz, akkor természetbeni földjáradékot fizetünk, ha gyenge lesz a termés, akkor lehet, hogy pénzbenit, de ez semmivel sem lesz kevesebb a természetbeni földjáradéknál. Mire a lovak abrakadagjával kapcsolatos kételyeket is sikerült eloszlatni, éppen lejárt az ebédidő. Az elnök a pártszervezővel együtt a szomszéd dűlőbe indult. Azon a délutánon a kukoricavető brigád a délelőtti vetés hatszorosát teljesítette. Az emberek fejéből úgy elillantak a kételyek, mint a füst a jól szelelő kéményből. (Haypál) A tisztasági hónap eredményei Mint minden évben, az idén is megszervezték a tisztasági hónapot. E mozgalom főszervezőinek élvonalában ott volt a Vöröskereszt is, amely felvilágosító munkával, egészségügyi előadások rendezésével, filmvetítésekkel, a tisztaság népszerűsítésére szolgáló plakátokkal és nem utolsósorban példamutató társadalmi munkával és társadalmi munkára való mozgósítással kívánta elősegíteni a tisztasági mozgalmat. Ennek érdekében nemcsak a felnőtt vöröskeresztesek tettek erőfeszítéseket, hanem az iskolai ifjúsági vöröskereszt szervezetek is serény példamutató munkával élenjártak iskolájuk „tisztasága és csinosítása” érdekében indított versenyben. A tisztasági mozgalom ideje alatt az iskolások szebbnél szebb és jobbnál jobb dolgozatokat írtak a tisztasági mozgalomról. A tisztasági mozgalomban igen sok község szervezete kitűnt, ahol megvalósították a „Tiszta udvar, rendes ház” nagylétai tisztasági mozgalmat. Többek között Decs, Fadd, Paks, Gerjen, Nagy- dorog, Madocsa, Alsóleperd, Lá- pafő, Sütvény, Koppányszántó. Értény, Regöly, Kisszékely, Si- montornya, Szárazd, Bonyhád, Tevel községekben értek el szép eredményeket. Az üzemek tisztaságában a Bonyhádi Zománcművek, a Tolnai Selyem fonó, a Dombóvári Fatelítő járt az élen. Tiszta utcák, virágos kertek, frissen meszelt házak egész sora tárul elénk a községeket járva. Tiszta iskola várja a tanulókat, látogatókat és a tiszta tanteremben virágok díszlenek, frissítik a levegőt és kellemessé teszik a tanulást. Mindezek azt bizonyítják, hogy a KÖJÁL rendelkezéseit, a Vöröskereszt felvilágosításait, a társadalmi szervek erőfeszítéseit siker koronázta. A továbbiakban az a feladatunk, hogy a higiénikus környezet kialakítása és annak biztosítása érdekében e mozgalmat állandósítsuk és nagy súlyt helyezzünk a nyári fertőző betegségek elleni küzdelemre, melynél alapvető, hogy harcot indítsunk a betegségeket terjesztő piszok és rovarok ellen. — N — Á jövőbe vetett hit jelei Egy jelentésből vettem a következő idézetet: »... míg a betétállomány 1957 év végén 23 millió 903 ezer forint volt, addig 1958 végére 49 millió 23 ezer forintra emelkedett. A betétesek száma a múlt évben hétezerrel emelkedett és a 31 500 betétesünk arányosan oszlik meg a megye területén. A betétesek 42 százaléka bérből és fizetésből élő, 39 százaléka paraszt, a többi pedig iparos és egyéb foglalkozású.« Ez igen figyelemreméltó jelenség. Nemcsak egyszerűen azt mutatja, hogy az embereknek van pénzük, jól élnek, mert még takarékoskodni is tudnak, hanem a jövőbe vetett hit egyik fokmérője. Takarékoskodni nemcsak a pénz összegyűjtését jelenti, hanem min denekelőtt a jövőbe vetett hitet: bízni a holnapban, a holnapután- ban s több éves távlatokban gondolkodni. A takarékoskodók bíznak társadalmi rendszerünk jövőjében. Ha ez nem így lenne, akkor nem jutna eszükbe a takarékoskodás. A sok ezer betétes nem hisz azokban a Szabad Európa sugallta álhírekben, hogy népi demokráciánk rendje inog s rohamosan közeledik az idő, amikor teljesen összeomlik. Nem hisz, mert hónapról hónapra takarékba teszi az ötszáz vagy ezer forintját, amelyet nélkülözni tud a havi megélhetésnél s mindezt teszi abban a reményben, hogy bizonyos idő múlva motort, modern szobabútort vásároljon, vagy esetleg hozzákezdjen egy kis családi ház felépítéséhez. Aki ma gyűjtögetni kezdi a pénzt azzal, hogy két év múlva nagyobb összeg álljon rendelkezésére — tagadhatatlan — bízik abban, hogy a pénz, tehát a rendszerünk két év múlva is stabil lesz. És hónapról hónapra újabb emberek kezdenek takarékoskodni — több éves távlatokban gondolkodni. Ebből a nagyarányú takarékoskodásból még egy másik következtetést is levonhatunk. A jövőbe vetett hit nem is csak a rendszerünk szilárdságába vetett bizalmat jelenti, hanem még mást is. Aki családi házat épít, motorkerékpárt, személyautót vásárol pén ze több éves gyűjtögetésének eredményeként, az teszi mindezt azért, hogy élete további részében a lakóházat, motorkerékpárt és autót használhassa, élvezhesse. Eh hez pedig nemcsak rendszerünk szilárdsága szükséges, hanem nem utolsósorban az is, hogy békességben élhessünk. A nyugati világból érkező hírek szerint az ottani emberek jelentős része telve van háborús hisztériával: a háborús uszítok megfélemlítik az embereket, olyan légkört te remtenek, amelyben az emberek állandóan a háború kirobbanásától rettegnek, mint a sors »elkerülhetetlen« csapásától. Minden eshetőségre felkészültünk, de éppen ezért nálunk az emberek e téren is bizakodóak, optimisták. Bíznak a békés jövőben, mert tudják, hogy egész társadalmi berendezkedésünk a békés építőmunkán alapszik, külpolitikánk fő célja a békés egymás- mellett élés, csakúgy, mint az egész szocialista tábor külpolitikája. Ha ez nem így lenne, valószínűleg az emberek sem tartanák ér demesnek az egész életre szóló egyéni terveik megvalósulásán fáradozni. Márpedig fáradoznak és a sok egyéb mellett ez is az embereknek a jövőbe vetett rendíthetetlen hitét mutatja. Látogatás a Bonyhádi Szociális Otthonban Az elmúlt napokban a járási Hazafias Népfront, a nőtanács, a vörös kereszt járási titkárai felkeresték a Bonyhádi Szociális Otthon gondozott jait, hogy mindennapos életükbe egy emlékezetes délutánt szerezzenek számukra. A legnagyobb örömükre szolgáltak a vöröskereszt és népfront titkárok által előadott zeneszámok és vidáman, jókedvűen dalolva perdültek táncra az otthon udvarán a vacsora idejéig. Kértek bennünket, hogy gyakrabban látogassunk el hozzájuk, hogy idős napjaik egyhangúságába minél több öröm vegyülhessen. Tervünk az, hogy a látogatásokat rendszeressen végezzük és műsorral, keskeny filmmel, zeneszámokkal kívánunk eleget tenni a gondozottak kívánságának, mely egyben a szociális otthon áldozatos és igen nehéz munkát végző vezetőinek is a kívánsága. Balogh József járási népfront titkár, Bonyhád Figyelmetlenség, ittasság Autósok, motorosok a szekszárdi kórház sebészetén Vasárnap a szekszárdi mentő- állomáson. Cseng a telefon, az ügyeletes jelentkezik: — Itt a mentőállomás... — Kérem, jöjjenek azonnal. Ka- kasdon egy autó elütött két kisgyereket. —• Azonnal indul a gépkocsi. Az ügyeletes az órát nézi. 13 óra 46 perc. A fejét csóválva jegyzi meg magának: — Már megint közlekedési baleset. A második ezen a napon. Hogy mennyi baj van ezekkel az autósokkal, motorosokkal. A mentőautó közben már Rakasd felé robog. A falu szélétől nem messze csődület. A mentősökj az árokbafordult Moszkvics gépkocsit látják, egy kerékpár roncsait. A sebesülteket egy odaérkezett orvos részesíti elsősegélyben. — Az egyik kisfiú meghalt — közli a mentőkkel. — A gépkocsi négy utasa közül csak egynek súlyosabb a sérülése. A többiek kötözésére, kivizsgálásra szorulnak. Néhány perc, és máris robog visszafelé a mentőkocsi a baleset sérültjeivel. * — A kis Sebestyén Gergely? Ott fekszik a 102-es szobában — kalauzol a kórház sebészeti osztályán Rózsi néni, a főnővér. — Rémes, mennyi mostanában a közlekedési baleset Nincs talán olyan nap, amikor ne hoznának be balesetest. Vasárnap is ez a kisfiú, a gépkocsi egyik utasa és két motoros... Á 12 éves Gergő gyerek bizony, súlyos állapotban van. Mind két combcsontja eltört, bal bokája is, koponyaalapi törése van, bal combja felhasadt. Arca tele kék foltokkal. Kérdezgetem, de csak összefüggéstelen szavakkal válaszol. Láthatóan szenved. — Meggyógyul majd — mondja a nővér. — De most még rosszul van szegény kisgyerek. De biztos, hogy életre szóló lecke lesz . neki, ez a vasárnapi figyelmetlenség. K. György, a gépkocsi utasa, egy másik szobában fekszik. Már jobban van, de felülni még nem tud. A beszéd nehezére esik. Hogyan is történt az eset? — Nagyon sajnálom szegény két kis gyereket. Komlóról jöttünk, már elhagytuk Kakasdot. Két kerékpáros haladt előttünk, az első kerékpáron ketten ültek. Egy motorkerékpáros előttünk előzte őket... Rájukdudált, majd előzött. Dudáltunk mi is, a gyerekek hátra is néztek. A hátsó kerékpárost már elhagytuk. Az elsőktől talán négy-öt méterre lehettünk csak. És akkor... hirtelen elénk kanyarodtak. Bizonyára vissza akartak fordulni... A gépkocsivezető rálépett a fékre, de hiába... A gépkocsink elkapta őket... Valami felvágódott... a szélvédő darabokra tört... Önkéntelenül behunytuk a szemünket — ott ültem a gépkocsivezető mellett... — Aztán nem tudom... Csak az árokban voltunk. Valahogyan kiestem a kocsiból. (Ä gépkocsivezető volt bent nálam, azt mondta, talán hármat is bukfencezett a kocsi. A karosszéria teljesen összetört.) Annyi erőm volt, hogy felmásszak az út szélére. Ott feküdt a két gyerek... A harmadik akkor már lóhalálában hajtott a falu felé... így történt. Igen. Egy halott, súlyos, és köny nyebb sérülések — a nagyforgalmú úton figyelmetlen kerékpározás következménye. A figyelmetlenség mellett az ittasság és a lélekjelenlét pillanatnyi elvesztése is okozója a baleseteknek. A 101-es szobában fekszik két vasárnapi »motoros«. Tancsa Istvánt éppen az anyja korholja: — Mondtam, ugye, hogy ne üljetek fel a motorra. Ott vannak a kocsik, jöjjetek el azzal. Emlékszel rá? — Persze. Utána még voltunk a nénéméknél is —■ Arra is emlékszel, hogy vé- gigdanoltátok az utcát? — Arra is. — Hát amikor leestél a motorról? — Nem tudom... A 19 éves legényt »elvesztették« a motorkerékpárról Várdombon. Sárpilisen voltak lakodalomban, ugyancsak felöntöttek a garatra és borgőzös állapotban ültek motorra. T. István közben leesett a hátsó ülésről, és agyrázódással szállította kórházba a mentő vasárnap reggel. — Mostanában nem ülök motorra — fogadkozik a legény — és főleg nem olyan állapotban, mint vasárnap. T. István a maga kárán tanult. Az ő esetéből viszont bizonyára sokan tanulnak és ha motorozni akarnak, akkor »maradnak a kis- málnánál«. — Egy év óta van a fekete Pannóniám és eddig még csak nem is estem — mondja az esetét a kis- mányoki I. Pál. — Vasárnap is csak három málnát ittam. Az asz- szonyt vittem haza Bonyhádról. Még kétszáz méter és hazaérünk baj nélkül. Van a községben egy bukkanó, az asszony — ahogyan áhaladunk — valahogyan megcsúszott mögöttem az ülésen, félre dőlt, elsikoltotta magát. Hátrafordultam, mi történhetett — elég volt ahhoz, hogy az árokba szaladjunk. így van ez. Csak egy pillanatra veszítse el valaki a lélek- jelenlétét, máris megtörténik a baj. A kórteremben közben egy bar- nára sült; bepólyázott fejű fiatalember búcsúzkodik. — Aztán nehogy valami hindu vendégnek nézzék az utcán — tréfálkoznak vele a többiek. Amint az ajtó becsukódott mögötte, mondják a többiek: — Ö, is »motoros« volt. Úgy hozták be a feleségével együtt. Szerencséjük volt nekik is. Szerencséjük volt, mint ahogyan hány és hány motoros szerencsésen megúszta a balesetet. De minden egyes eset tanulságul szolgálhat, hogy kétszer is meggondolják, mielőtt felhajtják azt a bizonyos »pohár« bort, vagy figyelmetlenül közlekednek. Mert az~ember sohasem lehet eléggé óvatos. BOGNÁR ISTVÁN
