Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-01 / 101. szám
TOLNAI MAINS I. 1919 És jött május elseje..; Még a nap is úgy nézett ki, mint ha ünnepélyesebben sugározna. Az első nagy örömünnep, amikor nincs riadókészültségben se csendőrség, se katonaság szerte az országban, mint eddig. Nincsenek óvatoskodó titkosrendőrök, detektívek az utcákon? A tolnai iskolában zsibonganak a gyerekek. Folyosó, udvar tele van hangoskodásukkal. És sárga szikrákat szór a bombardon, a vadászkürt és egyéb fúvóshangszer, csak a cintányéron nem segített semmilyen ecetes súrolás. A gyerekek, de az idősebbek közül is sokan a sramlizenekar körül tolonganak. Kilenc óra felé elindultak a sorok a községháza iránt. Még a kínosan tisztára kapart mundérok is ünneplőén ragyognak ma, és az ünneplő ruhákat egyformává teszi a piros papír-virág, mit Erzsi irányításával készítettek a selyemgyári lányok, s amelyeket mindenki a szíve fölé tűzött. Más virág nem is volt látható. Már jönnek is a lányok vidám énekszóval. Ez volt a nap legnagyobb meglepetése, a dal, mit titokban tanultak Lengyel tanító úr tói, ki maga írta és zenésítette ezt az édes-bús éneket: Szépséges, büszke úrnők, nem tudtátok sohsem, Miért szikrázik, csillog a drága szép selyem. Kiáltsátok hát világgá bús lázadó dalok: A selymek garmadája könnyünktől ragyog! Míg görnyedünk a gyárban, Az élet fut tova, Jaj, mi csak megszülettünk, De nem éltünk soha. * Részlet Nagy Barna »Nehezen hajnalodik« című írásából, amelyet a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya által hirdetett pályázatra nyújtott be és azon jutalomban részesült. És jöttek szép sorban az éneklő selyemgyári lányok és asszonyok. Elől Hauer Simi és az öreg Káko- nyi, együtt fújva a lányokkal az új dalt. Az éneklő munkásnőket fergeteges taps fogadta és persze újból el kellett énekelniük a dal strófáit. Jóska odaszaladt, hogy gratuláljon nekik, de Erzsinél tovább nem jutott. Meglátta a járdán siető Fekete Ágoston plébánost. Odaszaladt hozzá. — Dicsértessék, tisztelendő úr! Hát nem tart velünk? — Fiam, én komolyabb dolgokkal vagyok elfoglalva, — válaszolta a pap. — Komolyabb? Hát akkor legalább ezt a virágot tűzze a reverendájára! — nyújtott át neki egy piros papírvirágot. A pap ellenkezni próbált, de hogy egyre többen gyűltek köréjük, engedni kényszerült. De látni lehetett az arcán, hogy nincs ínyére a dolog. A jelenet után elindult a menet a vásártér felé. Elől a sramlizenekar fújta, hátul meg a selyemgyáriak énekelték az új dalt, amelyet Új világ van születőben ! Évácska első levele Nagymamához A kis Éva még alig múlt 6 esztendős. A betűvetés tudományába éppen hogy csak belekóstolt, s máris levelet ír Nagymamának. Zsenge kis élete első, »igazi« levelét: »Kedves Nagymama! Névnapjára sok minden jót kívánok. Nagyon örülök, hogy már tudok írni. Majd sokat írok Nagy mamának. Sokszor csókolja unokája Éva.« A borítékot is Éva címezte. Gon dósán leragasztotta, két bélyeggel. Sajátkezűleg dobta be a postaládába, hogy »biztosan elmenjen.« A levélke talán még el sem ért a kis hegyaljai faluba, de Éva már türelmetlenül várta Nagymama vá laszát. Eljött egy hét, elérkezett a második hét is, de Nagymama levele csak egyre késett. S amint múltak a napok, a kis Éva egyre szomorúbb lett. Végre, a harmadik hét végén, megérkezett a várva-yárt levél. Nem Évának, nekem szólt: »Kedves fiam! Jókívánságtokat köszönöm. De ha megvénültem is, azért ne higy- jétek, hogy bolond vagyok! Én is jártam iskolába. Nagyon jól emlékszem rá, hogyan írt egy elsős elemista, azt is tudom, hogyan írtunk hatodikos korunkban! Ha nagy diákkal írattátok a levelet, az nem baj. De ne tanítsátok az unokámat hazudozásra! Csókol benneteket Nagymama.« A teremtésit! Ne sírj kicsi leányom! Most Apuka fog válaszolni Nagymamának! »Kedves Mama! Igaza van. Nagymama is járt iskolába. Úgy jó 55 évvel ezelőtt. Szutykos kis palatábla fölé hajolva izzadtak a copfos gyermekfejek, a görcsösen szorított palavessző keservesen nyikorgóit a gyászfekete színű kőlapon. Elnyúj tott hangon énekelték az unalmas kórust, mely a kínos-keserves betűvetés girbe-gurba barázdáit ki-, sérte: »Fööl, bennevisszalee, kereken el!« Kedves Nagymama! Az az idő elmúlt, mikor mindegy volt, hogy: két év alatt egy elemit, hat év alatt két elemit, vagy egyet se! Amikor nem volt fontos, nem kellett, hogy a dolgozó ember tovább lásson az eke szarvánál. Amikor még nem hitték el, hogy a Föld forog, mert hiszen — ahogy akkor mondani szokták — »ha a Föld forogna, akkor a víz a kutakból reggelre mind kifolyna!« Kedves Nagymama! Bocsásson meg nekem, de levele és Évácska levélkéje két, különböző világ tükörképe! Egy elmúló maradi világé, és egy születő, új világé. Az első osztályos Éva gyöngybetűi, Évák és Jánoskák ezrei, tízezrei, százezreinek katonás rendben szaladó szép betűsorai mind-mind megannyi rohamoszlopok, a kultúra, a haladás rohamoszlopai, melyek áttörik a tudatlanság, a ma- radiság sötétségét, rohamléptekben haladnak a megismerés fényforrása felé, melynek világosságánál majd ha felnőnek, paradicsommá változtatják a szikes sivatagot, új mederbe terelik a hatalmas folyamokat, új csillagokat repítenek fel az égboltozatra! Kedves Nagymama, legyen nyugodt, higyje el, az első osztályos kis Éva gyönyörű betűi hitelesek, nem hazudnak! Csupán csak jelzik egy új, értelmes, tudományos világ születését!« M. Gy. egyre többen énekeltek a lányokkal. Künn a vásártéren Kvanduk Radó méltatta a nagy nap jelentősegét, majd mindenki elvegyült a téren a mutatványos és vásári bódék között. Délutánra már az egész falu itt mulatott, táncolt, majálisozott késő estig, Felejthetetlen volt ez a ragyogó, meleg májusi első nap. Hazatéréskor mindenki sajnálta, hogy ilyen korán végétért. Ez volt az utolsó önfeledt napja a községnek, meg a Tanács- köztársaságnak is. Az irigyek megindultak ellenünk. »Fegyverbe! Fegyverbe!« — kiál tották a plakátok a falakon. Veszélyben a szocialista haza! Fegyverbe! Fegyverbe! És indultak az önkéntesek, a katonavisel* tek meg a fiatalok is. Appelshoffer arcán egyre jobban mélyültek a ráncok. A Pesten tapasztaltakkal sem volt megelégedve. Állandó, végnélküli viták a parlamentben, de még a pártban is. Úgy érezte, tűz és víz egye sült itt. Meglepte őt, a sok »úriember« jelenléte. Ellenszenvesen néz te őket, hallgatta szociális frázisaikat. Mi közük ezeknek a néphez? Hol vannak ezek dr. Tánczos Vendeltől, akivel bármikor úgy beszélt, mint falubéli elvtársaival. Honnan jöttek ezek elő? — ez a kérdés égette állandóan. Egy falusi tanító kinézésű, feketeruhás ember állt egyszer elébe a parlament folyosóján. — Maga van itt Tolnáról? — Appelshoffer csak bólintani tudott, mire a kérdező belekarolt. — Örülök, hogy olyan sikeres és jó munkát végeznek! Sajnos nem minden faluról mondhatjuk ugyan ezt. És hogy maguk ott mind szociáldemokraták. Gratulálok jó munkájukhoz! De máris megzavarták őket, s csak ezután tudta meg Appelshoffer, hogy Kim Bélával beszélt. Nagy emberismerete volt és váltig csodálkozott azon, hogy először Stromfeldet egy öregedő esztergályosnak tartotta, Landlert meg bol tosnak és utólag derült ki, hogy ezek a szerény, egyszerű emberek a Tanácsköztársaság lelkei. És a gond ránca csak akkor kezdett kisimulni, amikor hallotta a miskolci, kassai csaták hírét, a győzelmek sorozatát. NAGY BARNA EGY NAP as újtípusú iskolában I. VORONYINA riportja Az OSzSzSzK Legfelső Tanácsának ülésén alaposan megvitatták a közoktatás átszervezésének különböző formáit. A felszólalók egy öntetűen megállapították, hogy az iskola és az élet kapcsolatának erő sítése érdekében fejleszteni kell a bentlakásos iskolákat, az úgynevezett internátusokat. Idén a köztársaságban 82 000 gyermek él bentlakásos iskolákban, számuk 1965-re már 1 350 000-re emelkedik Látogassunk el a volgai Lenin vízierőmű mellett épült bentlakásos iskolába, amely a legnagyobb a kujbisevi területen. Növendékeinek száma meghaladja a hatszázat. A »kis diákváros« négyemeletes lakóházból, egy kétemeletes iskolaépületből, s különböző kisebb házakból (műhelyekből, stb.) áll. A bejáratnál két vörös karszalagos fiú fogad. Ma Kolja Gorjacs- kin és Vologya Labogyin harmadik osztályos tanulók az ügyeletesek. Az egyik Novo-Szemejkinből, a másik Sztavropoljból érkezett. Mindkettő jól érzi magát az iskolában, »úgy, mint otthon« — mondották. Vologyának még az öccse is itt van, a második osztályba jár. Édesanyjuk egyedülálló nyugdíjas, sok gyermeke van, s ezért az állam segíti őt, gondoskodik gyermekeiről. A gyermekek nagyon kedvesen fogadtak, s mindjárt felvittek »lakosztályaikba«. A hálószobákban 3—6 gondosan megvetett ágy, ugyanannyi kisszekrény helyezkedik el. A hálószobákon kívül úgynevezett nappali helyiségekben tartózkodnak a gyermekek. Itt kis asztalkák és székek állnak, s ezeket a termeket könnyen »fedett játszótérré« alakíthatják át. Mindenütt tisztaság uralkodik. A gyerekeket reggel 6 óra 50 perckor villanycsengő ébreszti. Ez után rövid egészségügyi torna következik, majd hozzálátnak a takarításhoz. Még a legkisebbek is segítenek. Senki sem akar kimaradni a közös munkából. Mosakodás után a reggeli következik. A szakács még egyszer sem panaszkodott a »vendégek« rossz étvágyára. Kezdődik a »tanulás és a munka napja«. Csak ezzel a két szóval fejezhetjük ki híven a gyermekek foglalkozásait. Tanulnak és dolgoznak. Az öt-hétosztályos tanulók már éppolyan otthonosan érzik magukat az asztalos műhely ben, mint az iskolapadban. A gépműhelyben pedig észre sem veszik, milyen komoly elméleti ismereteket sajátítanak el. Ez természetes, hiszen az öt esztergapad, a 15 satu, s a különféle érdekes szerszámok minden figyelmüket lekötik. A legkisebbek sem maradnak ki a munkából. Őket jólfelszerelt kézimunka műhelyek várják. Az iskolában ma még csak hét osztály van. Néhány év múlva azonban már olyan fiatalok lépnek ki az iskola-internátus kapuján, akik középfokú végzettséggel és szakmai képesítéssel rendelkeznek! A végzett növendékek tehát mint szakemberek helyezkedhetnek el a termelésben. S hogy megállják a helyüket az életben, arra a nevelői kar a biztosíték. A pedagógusok között tapasztalt, elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt nagytudású tanárok vannak. Az iskolában vidám, mondhatnám érdekes az élet. Az órák után összeülnek a különböző szakkörök, — a repülőmodellező, a fényképész, a tánc, a motoros, a zenei szakkör és a többiek — tehát min denki megtalálja az érdeklődési körének leginkább megfelelő foglalkozási ágat. Az új iskolatípus közelebb hozza az elméleti oktatást a gyakorlati munkához, közösségi szellemben neveli a gyermekeket, egyszóval kielégíti az élet rohamosan növekvő igényeit. Május 8-án Pakson Egri Viktor állami díjas szlovák író „Virágzik a hárs44 című színművének ősbemutatója A Déryné Színház műsorra tűzte Egri Viktor állami díjas szlovák író Virágzik a hárs című színművét. A darab mai fiatalok szerelméről, korunk aktuális problémáiról szól. A szerző avatott kézzel nyúl az úgynevezett kényes kérdésekhez, a darab mondanivalója kiválóan illeszkedik mai életünk sodrába. Külön érdekessége a darabnak, hogy ezideig még Csehszlovákiában se mutatták be, és hazánkban is elsőnek a Déryné Színház tűzte műsorára. Az ősbemutatóra is megyénkben, Pakson kerül sor, május 8-án. A paksi ősbemutató után még 11 Tolna megyei községbe látogat el a jeles szlovák író darabjával a színház együttese. Sok szülőnek a tavasz azt a gondot is jelenti, hogy lánya vagy fia olyan korba kerül, amikor felmerül a pályaválasztás gondja. Először az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után jelentkezik. Igen nehéz kérdés, mert e kérdésnek egyik része az, hogy hogyan foglalkozott a szülő addig a gyermekével, milyen a gyermek tanulmányi eredménye. Társadalmunk jól érzi azt, hogy a technika és kultúra rohamos fejlődése a szocializmusban egyre magasabb képzettséget kíván a fiataloktól, de azt még nem tudja, hogy a mi társadalmunkban elfoglalt hely lényegében az ifjú képességeitől, munkafegyelmétől függ. A szülők egyik szélsőséges válfaja az, amely nem törődik az iskolával, aminek eredményeként a tankötelesek 40 százaléka még a nyolc osztályt sem végzi el, a másik véglet pedig az, hogy sok szülő gyengeképességű gyermekét olyan pályára kényszeríti, amely nem neki való és úgy teszi szerencsétlenné. Sok szülő és a fiatalok nagy része azt nézi, hogy hol és milyen módon lehet a legrövidebb idő alatt sokat keresni. Ha a szülők elfogulatlanul néznék gyermeküket és jobban látnák a fejlődés perspektíváját, akkor a jóképességű munkás- és paraszttanulók nem jelentkeznének oly nagy számban az ipari technikumokba, mint amennyinek 25 százaléka nem kerülTovábbtanulási tanácsadó hét be. És ez azért is helytelen, mert így a fiatalt már csalódás érte akkor, amikor tanulmányait megkezdi. Mi tehát a lehetőség, mi a teendő? Népi demokráciánk az oktatási formák széles skálájáról gondoskodik a fiatalok számára. A jóképességű munkás- és parasztfiataloknak az általános gimnáziumokat ajánljuk azért, mert ott szerzi meg azt az általános műveltséget, ami ahhoz kell, hogy a szocialista állam vezető funkcióit ellássa. A gimná ziumok már érzik, hogy az oktatás eddigi formája nem kielégítő, ezért minden gimnáziumban egy első osztályban indul gyakorlati foglalkozás, ami kielégíti az ifjúság nagyobb gyakorlati érzékét és képessé teszi arra, hogy az érettségi után megszerzett gyakorlati tudását az egyetemen, vagy főiskolán hasznosítsa, vagy ha üzembe megy dolgozni, a szükséges szakképzettséget a legrövidebb időn belül megszerezze. Ezenkívül a fiatalok mehetnek ipari tanulónak? Hogy a helyeket növeljük, a kormány rendeletet adott ki, hogy az állami gazdaságok, gépállomások is vehetnek fel műhelyeikbe ipari tanulókat. Több mezőgazdasági szakiskola is (például Lengyel) felvesz 17 éves kortól kezdve fiatalokat. Több tanuló nyerhet felvételt a kereskedőtanuló iskolába és a gyors- és gépíró szakiskolákba. Minden intézmény szeretettel várja a fiatalokat és az a kívánságunk, hogy minden továbbtanulni szándékozó munkás-paraszt és a népi demokráciához hű fiatal képességének és hajlamainak megfelelő helyen tanulhasson? Az idén a főiskolai és egyetemi felvételeknél azok a fiatalok részesülnek előnyben, akiknek már egy, vagy több év termelő- vagy egyéb gyakorlati munkában eltöltött idejük van, mert az a tapasztalat, hogy a gyakorlati munkát végzett fiatalok, ha befejezték tanulmányaikat, hamarabb végeznek teljes értékű gyakorlati munkát. Igen helytelen, hogy egyes szakok iránt túlzott az érdeklődés. Túlzottan kedveltek az orvosi, állatorvosi, gyógyszerész, mérnöki szakmák, és itt megint sok csalódás érheti a fiatalokat, pedig itt is a lehetőségek széles skálája áll rendelkezésére. Könnyebb a bejutás a miskolci nehézipari műszaki egyetemre, a különböző agrártudományi főiskolákra, a bölcsészettudományi karon a jogra és a természettudományi karra (TTK), a közgazdasági egyetem bármelyik karára. Van még hely az idén megnyíló óvónőképző intézetbe is. Bővültek a lehetőségek a pedagógus pályákon is. Ha valaki nem akar továbbtanulni, az elmehet ipari tanulónak olyan szakmára, amely érettségihez van kötve. Ilyenek a fogtechnika, kozmetika, mindenféle elektromossággal foglalkozó szakmák stb. A lányoknak igen előnyösek az egészségüggyel kapcsolatos pályák, ilyen például a védőnőképző-, ápolónőképző-, műtősnő-, diétásnövér- képző intézetek. Ha pedig valaki nem nyer felvételt a főiskolákon vagy egyetemeken, akkor elhelyezkedik a választott szak mának megfelelő gyakorlati munkában, mert reménye van arra, ha megállja a helyét, akkor továbbtanulhat. Van tehát lehetőség bőven és azzal szeretném befejezni, hogy a szülőknek nagyobb felelősséget kell érezniük a fiatalok pályaválasztásának kérdésében és az összes körülmények reális felmérése szükséges ahhoz, hogy a legmegfelelőbb életpályát válasszuk. Ez az elhatározás egyrészt nehéz akár kialakult már gyermekünk hajlama, akár nem. Remélem, hogy ez a rövid tanácsadás egyaránt segíti a szülőket és a fiatalokat? Bársony Róbertné
