Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-06 / 104. szám

1959. május 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 TERV, AMELY NEM ÍROTT MALASZT Bölcskén is, mint a megye több községében az év elején megala­kult a mezőgazdasági fejlesztési bizottság. A bizottságban, amely 45 tagú, beválasztották a gépállo­más mezőgazdasági szakembereit, a Petőfi és a Kossuth Tsz-ek ag- ronómusait, Sepsi Józsefet és For- rai Ferenc tsz tagokat, a község állatorvosát, tanácstagokat és pe­dagógusokat. A bizottság tagjai Bölcske köz­ségben nem kampányfeladatként fogják fel a tsz fejlesztését, mun­kájuk központjában az áll, hogy a parasztok tudatába bevigyék a gondolatot: A mezőgazdaság szo­cialista átszervezése folyamatos és szükségszerű. Ennek megfelelően készítette el a mezőgazdasági fej­lesztési bizottság a tervet, ame­lyet pontról pontra meg is való­sítanak. A terv szerint 30 tagú ági tációs csoportot hoztak létre, • tagjai baráti látogatást tesznek az egyéni parasztoknál. E baráti lá­togatásokon a napi politikai és a község életével foglalkozó kérdé­sek mellett beszélnek a község két termelőszövetkezetének életéről, eredményeiről. A Kossuth Tsz-ben 1958-ban a búzatermés holdahkénti átlaga 68 'kilogrammal volt több, mint az egyéni parasztok terméseredmé­nye. Árpából és kukoricából több mint egy mázsával termeltek töb­bet a tsz-ben, mint az egyéniek. A terméseredmények növekedése visszahat a tsz tagok növekvő jó­létére és erről is beszélnek az agi­táció során. A Petőfi Tsz tagjai kö zül az elmúlt évben hat család vá­sárolt háztáji tehenet, ketten motorkerékpárt, 25 család rádiót és még vagy huszonötén kerék­párt. Mások a házukat alakították át, vagy bútort vásároltak. A bizottságon belül előadói cso­port is működik. Munkájában résztvesznek az agronómusok, és a község pedagógusai, Kiss Imre iskolaigazgató vezetésével. Az elő­adói csoport tagjai mezőgazdasági tárgyú előadásokat tartanak. A legutóbb megtartott előadáson száznyolvankilenc dolgozó pa­raszt jött össze és hallgatta meg Sepsi József agronómus, a mezőgazdaság és a modern agro­technika fejlődésével foglalkozó is mertetéseit. Az állatorvos a köz­ség állategészségügyével foglalko­zott. Kiss Imre igazgató-tanító a tsz tagok jogairól és kötelességei­ről, a háztáji gazdaság méreteiről, a bevitt állatok és felszerelések utáni járandóság kérdéseiről tájé­koztatta a hallgatóságot. A jelen­lévők közül többen kérdéseket tét tek fel a szociális juttatások, a nyugdíj és az anyasági segéllyel kapcsolatban. Az előadók bátran és őszintén foglalkoztak a községben szállon­gó híresztelésekkel és világosan kifejtették: A tsz szervezése nem állt meg, nem lett elhalasztva és nem is futott »zátonyra«, mint ahogy ezt egyesek hiresztelik, vagy szeretnék. A tsz fejlesztésé­vel jelenleg is és a jövőben is foglalkoznak mindaddig, amíg a község egyénileg dolgozó paraszt­sága meg nem győződik a nagy­üzemi gazdálkodás előnyeiről. A bizottság munkatervében meg felelő helyet kapott a szemléltető agitáció. A község forgalmas he­lyein és az üzletekben fényképe­ket függesztenek ki, így adják hí­rül, a tsz-ben folyó tavaszi mun­kák állását. A bizottság tagjai fi­gyelemmel kísérik az egyéni pa­rasztok hangulatát, s külön fog­lalkoznak a tsz tagok és egyéni parasztok kapcsolatának állandó javításával. Most már rendszeressé vált az a gyakorlat, hogy a tsz-ek havi taggyűlésére a szim­patizáló egyéni parasztok közül ötöt-tízet meghívnak, hogy megis­mertessék és közelebb hozzák őket a közös gazdálkodás gondolatá­hoz. A bölcskei mezőgazdasági fej­lesztési bizottság tervszerűen és folyamatosan végzi munkáját. A terv, amelynek elkészítésében résztvett a községi párt és a tanács végrehajtó bizattsága és a mezőgaz dasági szakemberek, megszabják azokat a feladatokat, amelyeket a tsz fejlesztéséért tenniök kell. És ez a terv nem írott malaszt, író­asztalban porosodó papírhalmaz, hanem elméleti alapja annak a munkának, amelyet a mezőgazda- sági fejlesztési bizottság a gyakor­latban is megvalósít. POZSONYINÉ Felvételt hirdet a Szekszárdi Mezőgazdasági Technikum A Szekszárdi (Palánk-pusztai) Me zőgazdasági Technikum levelező ta­gozata négyéves középiskola felnőt­tek részére. Általános műveltségen kívül középfokú szakképesítést ad. A végzettek érettségivel egyenérté­kű mezőgazdasági technikusi okle­velet kapnak. A továbbtanulni szán dékozók az Agráregyetemen, Gaz­dasági Akadémiákon, állatorvosi, kertészeti és más főiskolákon foly­tathatják tanulmányaikat, illetőleg az ilyen technikusi képesítést kívá­nó állásokat tölthetnek be. A jelentkezők szaktanárok irá­nyításával munkakörük ellátása mellett tanulhatnak. Tanulmányi szabadságuk: évi 18 fizetett munka­nap. Tandíj: évi 150 forint. Jelent­kezési határidő, augusztus 15. A jelentkezés feltételei: 1. Elvégezte az általános iskola nyolc osztályát, vagy az ezzel egyen értékű középiskola négy osztályát. Az ennél magasabb képzettségűek három év alatt végezhetik el a tech­nikumot. 2. Kétéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. (Ezt az illetékes ta­nács, vagy szerv igazolja.) 3. Korhatár 18—40 év, indokolt esetben 45 év. A jelentkezés módja: A tintával, sajátkezűleg írt felvételi kérelmet a Szekszárdi Mezőgazdasági Tech­nikum igazgatójához kell címezni. Mellékelni kell a születési anya­könyvi kivonatot, utolsó iskolai bi­zonyítványt, rövid életrajzot, a műn kahely vagy tanács javaslatát. A felvétellel kapcsolatos minden kérdésre felvilágosítást ad: A Szek­szárdi Mezőgazdasági Technikum le­velező tagozata. TALÁLKOZÁSOK i. Márkus Alfréddel, a. két háború közötti időszak jónevű zeneszerző­jével 1944 októberében találkoztam utoljára. A Dohány utca sarkán állt, kövéren, kopott téli kabátban, hajtókáján sárga csillaggal. Azelőtt egyszer vagy kétszer találkozhat­tunk, azt hittem, nem is emlékezik rám. De megismert, s már messzi­ről nyújtotta felém a kezét, mint­ha ' tőlem várt volna segít­séget. Fáradt volt és megviselt. — Hogy tetszik lenni, Frédi bá­csi? — kérdeztem, de csak legyin­tett. — Az epebajom is kínoz, de azt még elviselném. Hanem a többi... Autóbusznál — autóbuszon... Hókat utazom, tudniillik nem a munkahelyemen lakom. Sok furcsa­ságot láttam már, de amit a legutób bi vasárnap tapasztaltam, bizony érthetetlen. Kellően meg szeretném világítani a lényeget. Szakadt az eső. Végre negyed négykor »beállt« a szakoly- hőgyészi állomásra menő autóbusz. Kimentünk a váróteremből, mond­ván gyorsan beülünk a kocsiba és »hadd essen, oda se neki-«. A fekete .szúrósszemű kalauz kezdte kiadni a jegyeket a zuhogó esőben. Szép las­san, nyugodtan... először a vasútra, majd Hőgyészre, utána megkérdez­te, ki akar utazni Kalaznóra, majd a murgaiakat látta el menetjeggyel... na és közben persze az eső esett. — Az a lényeg, hogy a kalauzunk benn állt a kocsi lépcsőjén, mi meg kint. Nekünk a legközelebbi meg­állóhelyre utazóknak megadatott az a »nagyszerű lehetőség«, hogy bőrig ázzunk. Hát nem minden kalauz kedvez így az utazóközönségnek az biztos. Tévedés ne essék! Várakozók. Vé­letlenül megszámoltam — huszon­hármán voltunk, holott a kisméretű Ikarus kocsiban körülbelül 31 ülő­hely van. Tehát hogyne lettünk vol­na felháborodva a negyedórái »kény szeresőfürdőzés« miatt. Természetes, abban az esetben, ha sok az utas, nyilvánvaló, hogy a távolsági utazót veszi fel először. De ilyen »külön­leges világnapokon« kis utasszám mellett zuhogó esőkísérettel azt hiszem, hogy mindenkit »beszál­líthatott;« volna egyszerre. Aznap este ismét találkoztam az »esős kalauzzal«. Én már így fogom őt nevezni. Azt hiszem, hogy e ne­vet még a két hétig zuhogó zápor­eső sem mossa le róla. Jegyet adott... Kényelmesen zseb- retettem a bilétát és arra gondol­tam, hogy nem ülök le. Most vettem fel először »remekbeszabott« ruhá­mat, nem akartam összegyűrni. Ö sajnos nem akart megbarátkozni az­zal a ténnyel, hogy állok és kétszer is felszólított, hogy üljek le, van még hely. Azzal érvelt, hogy a ko­csi megrándul és én elesem. Azzal tudtam csak leszerelni, hogy bizto­sítva vagyok. Hát kérem, én szegény utazó kérdem, feltétlenül kötelező ülni!!? Még ha biztosítva vagyok ak kor is!? Csak még egy kicsiséget: Múlt­korjában fülem hallatára panaszko­dott egy gyermeket cipelő anya a szóbanforgó kalauz »udvariasságá­ra«. Kétszer lépett csak rá a lábára és sodorta el majdnem a gyermekét mellőle. Hát bizony gyakorlati kivi­telezésben én is éreztem a kalauz súlyát aznap este, de jó, hogy csak egyszer... (b) — Sóhajtott és két karja leesett, mint egy sebzett madár szárnya. Később meg ezt mondta: — Látja, elmúlt az élet. öreg vagyok s lassan már nem is akarok élni. És ez a legrosszabb. Nagyon sajnáltam ebben a perc­ben. — Ugyan, Frédi bácsi — mond­tam fiatalos könnyedséggel. — Fré­di bácsi nevét mindenütt ismerik. Pompás táncdalait most is játsszák, s ezer és ezer hanglemez örökíti meg dallamait. — Talán ez is baj — felelte, s a kis kövér ember úgy összehúzta ma­gát, mint egy sün. — Mert nem így akartam. Tudja öcsém, mit szeret­tem volna, amikor annyi idős vol­tam, mint maga? Zenét szerezni. Igazi zenét. A zongorámon Beetho­ven szobra állt, s dacosan szembe­néztem vele, mint aki csak a leg­nagyobbat méltatja arra, hogy ver­senytársa legyen. És aztán? — ke­serűen legyintett. — Az embert megszédíti a könnyebb ellenállás sikere. Kuplékat írtam, könnyű táncdalokat és sikerem volt. Ke­restem is, persze, hogy kerestem. És ez lett a vége. — Ugyan Frédi bácsi — próbál­tam vigasztalni. — Csak a nehéz idők okozzák ezt a rossz szellemi közérzetet. De nem hallgatott rám. Fejét félrebillentve nézett s felemelte az ujját. — Maga még fiatal. Vigyázzon — és mutatóujja fenyegetően meredt rám. Úgy hallom, tehetséges is. Vi­gyázzon — intett még egyszer. — Csak az viheti valamire, aki min­dig a nehézre, a majdnem megold- hatatlanra vállalkozik. Megoldha­tatlan persze nincs, csak elég időt adnának az istenek és mindent meg tudnánk csinálni. A lehetetlenre vállalkozzék, higgyen nekem. Ma A Szent-Lőrinc tengeri csatorna 1959 április végén egy jégtörő hajó az Ontario- tóból megérkezett Mont­realira és ezzel a Szent- Lőrinc tengeri csatorna i (St. Lawrence Seaway) megnyílt a hajóforgalom .számára. Az ünnepélyes megnyitást ez év júniu­sára tervezik. Az 1954- Iben megkezdett közös amerikai—kanadai vállal kozás keretében Mont- realtól az Ontario-tó ke­leti bejáratáig 190 tel­es szakaszon medersza­bályozási munkálatokat végeztek a Szent-Lőrinc folyón, új csatornákat és zsiliprendszereket építet­tek. A csatorna megnyitása következtében óceánjáró hajók közvetlenül elér­hetik a Nagy-Tavak leg­fontosabb ipari központjait, többek között Chicagót, Detroitot, Cleve- landot, Buffalót az USA-ban és a kanadai Torontót. A hajóforgalom felfejlődése nagy­ban hozzájárul a kanadai búzavidék IpamdiA ft •Magara luftafag p 300 lan termékeinek, valamint a Duluth kör­nyéki vasérctelepek és Sudbury nik­kel és színesérceinek — vasúti átra­kodás nélküli — olcsóbb szállításá­hoz. El nem hanyagolható tényező, hogy a csatorna földrajzi helyzetéből kö­vetkezően a téli hónapokban nálhatatlan, mert befagy. hasz­Az ilyen nagy technikai létesít­mény — mint a Szent-Lőrinc tengeri csatorna — megnyitásánál sem ma­radt el a hidegháború mellékzön­géje. A csatorna használati szabály­zatának egyik pontja kimondja, hogy a szovjet és kínai lobogó alatt hajózó kereskedelmi, valamint sze­mélyszállító óceánjárók nem használ­hatják a csatornát. már tudom, mert csak visszafelé nézhetek. Kezet nyújtott s lassú, kacsázó léptekkel ment végig a Dohány ut­cán. Még élt néhány évig, a felszaba­dulás után egy zeneszerzői konfe­renciára New Yorkba is meghívták. De én soha többet nem találkoztam vele. II. Amikor a halott költő öccse asz­talunkhoz ült, már erősen ittas volt. — Fizettek valamit? — nézett ránk a részegek kancsal mosolyá­val. Fizettünk. Nagyfröccsöt kért, aztán két deci tisztát. Úgy tűnt, hogy ez a belépődíj, a könnyű és olcsó váltság, hogy bepillanthas­sunk a titokba. Mert nem ő érde­kelt bennünket, hanem híres báty­ja, a költő. — Mesélj a Gyuláról — mondtam neki, amikor a két decit is félig lehajtotta már. — A Gyula — mondta és csuk­lóit —, a Gyula bolond volt. — Akkor is beszélj róla — és in­tettem a pincérnek, hogy hozzon még bort. Széttárta a kezét, a feje félrebillent. — Ez az — mondta indulatosan. — A Gyula! Hát a világ a Gyulá­ból áll? Miért nem mondod azt, hogy magamról beszéljek? Erre nem lehetett válaszolni. „Igyál” — mondtam neki és fel­emeltem a poharamat. Kiitta, az­tán cigarettára gyújtott. — A Gyula! — kiáltotta és az asztalra csapott. — Hát én? Megdöbbenve néztünk rá. — Tudjátok, ki voltam én? Végig­harcoltam az első háborút, de a zubbonyom zsebében ott volt a Hamlet, mert színész akartam len­ni, igazi színész, aki Hamletet sza­valja! Ivott s letörölte a bajuszára ra­gadt cseppeket. — Aztán amikor hazajöttem, itt volt a Gyula. Akkor már tudtam, hogy félreismertem a tehetségemet. Mert költőnek születtem! Na, ne nézzetek így rám, igen, költőnek születtem! Sokáig meredt maga elé, szótla­nul szívta a cigarettáját. — Persze a Gyula — folytatta s a hangja most szomorú volt. — A családban már volt egy költő és ez ő volt. Amit én írtam, nem kellett. Mindig csak a Gyula, az a félbo­lond, s még most is csak ő, amikor már régen meghalt! Eltaposta a cigarettáját s pislogva nézett. — Mit mondjak még? — s most már ordított, hogy mindenki az asz­talunk felé nézett. — Mit akartok még tőlem? Nem akartunk semmit. — Igyál még egy pohárral — mondtam csendesen. Sokáig nézett a tele pohárba. Lassan felemelte, de nem ivott. — A Gyula, — mondta és mo­solygott. — Szeretnétek megtudni? Kérdően néztünk rá. De nem vá­laszolt, hirtelen elkomorodott, s mohón, egy hajtásra kiitta a borát. Soha többet nem beszélt róla. Csányi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents