Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-01 / 101. szám

REGI MÁJUSOK

1SS0. május elsején ünnepelt először együtt a világ forradalmi proletariátusa. 1889-ben, a II. Intemacionálé első, alakuló kongresszusán, a francia küldöttek javaslatára elhatározták, hogy nemzetközi munkásünnepséget rendeznek 1890. május 1-én. A kongresszus határozata kimondta:

»■Egy bizonyos időpontban nagy nemzetközi tüntetést kell szervezni, mégpedig oly módon, hogy egyidejűleg minden országban és minden városban egy meghatározott napon a munkások követelik a hivatalos szervektől (hatóságoktól) a napi 8 órai munkaidő bevezetését és a párizsi nemzetközi kongresszus többi határozatának megvalósítását.

Tekintettel arra a tényre, hogy az Amerikai Munkásszövetség 1888 decemberében St. Louisban megtartott kongresszusa már elhatározta egy ilyen tüntetés rendezését 1890. május 1-én, ezt az időpontot fogadjuk el a nemzetközi tüntetés napjául.

A különböző nemzetek munkásai, a saját országuk körülményeinek megfelelő módon szervezzék meg a tüntetést.«

Ekkor még nem volt szó május elseje rendszeres, minden évben történő megünnepléséről. Az első május elseje nagyszerű világméretű sikere után azonban a munkásság világszerte természetesnek tartotta, hogy évről évre megünnepli május elsejét. így vált ez a nap a munkás- osztály nemzetközi harci ünnepévé.

Ax első május elseje (1890)

Ebben az időben Magyarországon még nem kerekedett felül a munkásmozgalomban az opportunizmus. Az 1890-ben megalakult szociáldemokrata párt kezdetben az osztályharc útján vezette a proletariátust.

Az 1890-es első május elsejére a magyar munkásmozgalom harcos lelkesedéssel készült fel. Természetesen már 1889-ben, az Internacio- nálé alakuló kongresszusáról szóló beszámolók megemlítették a május elseje megünnepléséről szóló határozatot. 1890 januárjától kezdve pedig a párt központi lapja, a Népszava minden számában közölte az emlékeztető felhívást:

„Munkások, elvtársak!

Tartsátok figyelemben az 1890.

évi május elsejét! Gondoljatok

folyton a nyolcórai munkaidő kivívására!”

Nagyarányú felvonulást — mint akkor mondották: „körmenetet” — terveztek, de ezt a rendőrség nem engedélyezte. így tehát a tömegek kisebb csoportokban vonultak a Városligetbe. Itt az Aréna előtti téren folyt le a gyűlés.

A részvevők számát 60 ezerre becsülték. Budapesten addig soha nem látott hatalmas tömeg volt ez. A gyűlés, ahol felolvasták a szentpétervári munkások üdvözlő táviratát is, a nyolcórás munkanapért folytatott harc és a nemzetközi proletárszolidaritás jegyében zajlott le.

Felszólalt Engelmann Pál is, aki — ha nem is teljes következetességgel — ebben az időben a marxista irányzatot képviselte a pártban. Többek között ezeket mondotta:

„Ami a munkásokat egy fővel gondolkozni, egy szívvel érezni tanítja, az a gazdasági fejlődés felismerése, a felismerése annak, hogy a munkásnak saját létérdekén és saját sorsán magának kell segítenie, egyetemes, céltudatos eljárással. Nem mulatás kedvéért jöttünk ma itt össze. Mi a mai napot, mint új korszak kezdetét ünnepeljük.”

Május elseje Tanácsmagyarorsxágon (1919)

Az 1919 márciusában alakult Kommunista Intemacionálé lángoló felhívásban szólította harcba május elsejére a proletariátust. Ismertetve e nap történelmi jelentőségét és azt, hogy a szociáldemokrácia, a második, a sárga Interna- cionálé — különösen a világháború alatt — miként árulta el a forradalmi május elsejét, a felhívás így fordult a világ munkásságához: „1919-ben megalakult a vörös Intemacionálé, a kommunizmus Internacionáléja. A mi Harmadik Internacionálénk, a világ munkásságának nemzetközi szövetsége, azt a feladatot állítja maga elé, hogy a burzsoáziát megdöntse és a nemzetközi Szovjetköztársaságot megteremtse.

A mi Harmadik, Kommunista Internacionálénk kezébe veszi május elseje nemzetközi ünnepének megrendezését...”

A testvéri szolidaritás árad az orosz szovjet kormány üdvözlői táviratából is:

„Az idei májusi ünnep alkal- <* mából különösen örömteljesen { üdvözöljük Magyarország és Bajorország hősiesen küzdő munkásnépét, amely előőrsi harcot folytat a dolgozók nemzetközi tesvériesüléséért vívott küzdelemben és a munka felszabadításáért folyó nagy világháborúban.”

A proletariátus forradalmi hatalma május elsejét törvényes ünneppé nyilvánította. A Forradalmi Kormányzótanács LXXX. számú rendelete kimondta:

„A M.agyarországi Tanácsköztársaság május elsejét, a világ forradalmi proletariátusa nemzetközi egységének emléknapját, a proletár állam ünnepévé avatja. E napon minden munka szünetel.”

A Vörös Újság írta május elseji beszámolójában:

„Először éreztük az ipari május diadalmas boldogságát, amelyről annyi májuson fojtott lázongással álmodott a proletárjogtalanság s a proletárnyomor. Tegnap Budapest 600 00# elnyomottja és kizsákmányolt ja megváltását ünnepelte a tavaszi ég kupolája alatt.”

A legelső szabad május elsejét Tolna megyében is kitörő lelkesedéssel ünnepelték meg a megye dolgozói. Sok kedves epizódot örökítettek meg az 1919-es lapok az ünnepségekről. A megyei lap, az Igazság, Tamásiból a következőket írta:

Május elsején reggel 5 órakor a szakszervezetek, a pártvezetőség, lovasbandérium és vörös őrök részvételével zenés ébresztő volt. Délután fél 2 és 2 óra között a pártvezetőség, a szakszervezetek, a lovasbandérium, a vörösőrszázad és a tűzoltó század, s mintegy 500 fehérruhás lány teljes díszben, jelzőtáblákkal és vörös lobogó alatt sorakozott. Két órakor megkezdődött

a felvonulás. A menet élén a 15 tagból álló lovasbandérium haladt, utána a pártvezetőség, azután az 500 fehérruhás lány, majd a fúvószenészek, a vörösőrszázad, a tűzoltó század, a földmunkások csoportja s az ipari szakszervezetek következtek. A menetet az építőipari munkások csoportja zárta be. A zárt sorokban felvonuló szervezett dolgozók után a szervezeteken kívül álló ünneplő közönség következett, Az impozáns menet az egy óra hosszat tartó felvonulás után kiért a vásártérre, ahol az ünnepség majálissá alakult át. Az ünnepélyen mintegy 4 ezren vettek részt.

Ozoráról szintén hatalmas felvonulást jelentett az Igazság című lap. Talán sehol a megyében nem domborodott ki olyan impozánsan az ünnep politikai jellege, mint éppen e jelentős forradalmi hagyományairól hírneves községben. A lap szerint a felvonulás idején egy vörössel díszített négyökrös szekér haladt az élen, amelyen hatalmas koporsót helyeztek el, a következő felirattal: „Itt nyugszik Burzsoázia — élt megszámlálhatatlan évet.” A szekér után Gyérei Eichárd föld- birtokos gyönyörű lovak által vontatott legszebb hintája haladt, s abban az uradalom legöregebb és legszegényebb bérese ült. Ez a két fogat — írja az Igazság — szellemesen szimbolizálja a kizsákmá- nyolók uralmának halálát, és a proletárok feltámadását.

Tolnanémedin ugyancsak impozáns felvonulást rendeztek a nemzetközi ünnep alkalmából. Vörössel díszített fehérruhás lányok csoportja, a sok vörös lobogó, cigányzenekar, énekkar tarkította és élénkítette a felvonulást. A felvonulás után nagyszabású ünnepélyt tartottak a szabadban: versenyfutást, kötélhúzást, zsákfutást, táncot rendeztek, és munkásmozgalmi verseket szavaltak.

A megyei lap egy másik száma hírt ad arról, hogy milyen volt a szekszárdi ünnepség. A lap szerint többezres tömeg vonult fel az utcákon. majd a vásártéren a megye vezetői tartottak ünnepi beszédet, amiket szavalatok követtek, majd majálist rendeztek a megyeszékhelyen.

Szerte az országban, Orosházán, Hódmezővásárhelyt, Miskolcon, Győrött, városokban és falvakban, ahol annyi nagy csatát és kis ütközetet vívott a magyar proletariátus és a dolgozó parasztság május szabadságáért, „szabad ünnepet ültek szabad emberek és a világraszóló diadal látszott az emberek arcán.”

Má jus elseje a világgazdasági válság idején (1930)

A munkásosztály a földalatti kommunista párt vezetésével a gazdasági válság egész ideje alatt állandó, szívós harcot folytatott a

válság kapitalista megoldása ellen, az ellen, hogy a válság minden terhét a munkásosztályra hárítsák át. Mindenütt létrejöttek a szakszervezeti ellenzék szervei, és a kommunisták irányításával sztrájkokat, gazdasági és politikai harcokat kezdeményeztek.

A KMP ebben az évben az ellenforradalom győzelme óta először készült önálló fellépésre, utcai tüntetésre. Az előkészületek során a párt helyi szervei és üzemi sejtjei külön röpiratokkal fordultak a munkássághoz. így a Ganz Vagongyár kommunista sejtje »A Ganz Vagon robotosaihoz!« című röplapjában elsősorban a kapitalista racionalizálás, a Bedeux-rendszer elleni harcra hívta fel az üzem dolgozóit.

Harci felhívásokat adtak ki ezen a május elsején a KMP vidéki szer vezetei is. így a salgótarjáni üveggyár komunista sejtje és a KMP szegedi kerületi bizottsága is. Az üveggyári röplap, leírva a gyár dől gozóinak nyomorúságát, erre a következtetésre jut:

„A május 1-i harcban nekünk, az üveggyár robotcsainak is ki kell venni a részünket! Sztrájkolnunk kell, mert így kívánja a proletársors, a saját érdekünk. Csak harccal és sztrájkkal tudunk béremelést elérni. Csak így jutunk nagyobb darab kenyérhez. Tüntetnünk kell és meg kell mutatnunk a burzsoáziának, hogy nem akarunk Lassú éhhalállal elpusztulni.”

A KMP által tervezett budapesti nagy tömegtüntetés azonban nem sikerült. A sorozatos letartóztatások meggyengítették a párt szervezeteit, amelyek nem tudtak megfelelően mozgósítani a nagy május elseji akcióra.

A kommunisták kitartó és szívós harca következtében ebben az évben május elsején sokkal nagyobb méretű volt a munkabeszüntetés az egész országban, mint a megelőző években. A munkásság szívesen fogadta a párt felhívását, jelszavait, örömmel terjesztette, adta kézről kézre kiadványait.

Ax első seregsxemle a felszabadulás után

(1945)

A felszabadulás idején még korántsem dőlt el, hogy a munkás- osztály győzi-e le a volt uralkodó, kizsákmányoló osztályokat, megteremtve a szocializmus felépítésének alapjait, vagy pedig a kizsákmányoló osztályok győzik le a munkásosztályt, visszaállítva a régi népellenes, polgári társadalmat. Az 1945-től 1948-ig terjedő időszakban, évekig tartó szívós harcban, az MKP vezetésével a munkásosztály kiszorította a hatalomból a tőkés osztályok, a levitézlett nagybirtokosok, gyárosok, bankárok nyílt és titkos képviselőit, megteremtette a munkásosztály szilárd, megbonthatatlan egységét, kivívta a proletariátus diktatúráját.

Magyarország dolgozó népe ezen a május elsején a felszabadító Szovjetuniót és győzedelmes hadseregét ünnepelte elsősorban.

Május elsején számolt be Budapest és az ország munkássága a nagy proletár ünnepnap tiszteletére rendezett munkaverseny eredményeiről. Romba dőlt üzemeket újjáépítve, összetört gépeket kijavítva, szerszám- és anyaghiánnyal küzdve, napi egy tál ételen élve mutatta meg ekkor a magyar munkásság: mire képes, ha megszabadul az elnyomás jármától.

Nagygyűlés a Hősök terén, felvonulás Budapest utcáin:, negyedszázadon át vágyott erre, álmodott erről, harcolt ezért a magyar munkásosztály, a kommunista párt.

Mégis lesx szocialista Magyarország! (1957)

1945-ben a magyar nép azt ünnepelte, hogy elvesztette láncait.

1957-ben azt, hogy oly nagy veszély ellenére megtartotta hatalmát, a 12 szabad és békés év hatalmas vívmányait.

Budapesten és vidéken száz- és százezrek tüntettek a munkás-hatalom, a proletár szolidaritás és a békeharc mellett.

Kádár János elvtárs mondotta a budapesti nagygyűlésen:

„Miben van a különös jelentősége az 1957-es magyar május elsejének népünk számára, és nyugodtan mondhatjuk, nemzetközileg is? Abban, hogy ezen a napon az októberi sikertelen ellenforradalom fölött, a munkásosztály nemzetközi segítségével döntő győzelmet aratott magyar dolgozó nép ünnepli szabadon május elsejét, a proletár nemzetköziség ünnepét.

Ezen a május elsején azt ünnepeljük, hogy a magyar népnek az önzetlen és áldozatkész segítséget nyújtó Szovjetunió támogatásával sikerült megvédelmezni a szocializmus ügyét és így a magyar proletárdiktatúra, annak munkás-paraszt állama, a Magyar Népköztársaság él!

1957 május elsejének történelmi jelentősége abban van, hogy a munkáshatalom elleni veszélyes véres támadást, a súlyos megpróbáltatásokat a magyar nép leküzdötte és ma a szocialista országok testvéri családja tagjaként, népünk barátainak örömére, ellenségeink bánatára szabadon ünnepli május elsejét.”

AMIKOR TITOKBAN ÜNNEPELTÜNK...

ü

»Itt van május 1-e, énekszó és tánc köszöntse-«. — Valahányszor ezt a dalt hallom meghatódok — mondja Haász Jakab, a Szekszárdi Nyomda idős gépmestere.

— Hogy miért? Ezt is elmondom. A májust köszöntő kis dal hallatára ugyanis eszembe jut a múlt. Eszembe jutnak a 30-as évek, azok a május elsejék, amikor nemcsak, hogy nem ünnepelhettünk, hanem megerősített rend őri készültség cirkált az utcákon. Hatóságilag meg volt tiltva a csoportosulás is. Már nem emlékszem vissza pontosan dátum szerint, melxjik évben volt, amikor vasárnapra esett május 1-e és nem engedték megtartani a szokásos va sámap déli debszót sem. (Abban az időben, vasárnaponként délben nagy tömeg gyűlt össze a városháza előtt, ahol a közérdekű hirdetményeket ismertették.)

Mi, nyomdai dolgozók és szervezett munkások a tilalom ellenére is ünnepeltünk, függetlenül attól, hogy vasárnapra, vagy hétköznapra esett május 1-e. Azt természetesen mondani sem kell, hogy a fizetésünkből az egynapi mulasztást levonták, sőt a szezon elmúltával, amikor a naptárgyártás befejeződött, a felmondást rendszeresen azok kapták meg, akik részt vettek a május 1-i munkaszünet megszervezésében.

— A mi fiataljaink már szerencsére nem tudják, mit jelent a munkanélküliség gondja és vidáman készülnek a május 1-e örömteli megünneplésére.

Fodor Erzsébet és Gyurkovics Teréz nyugdíjas könyvkötőnők visszaemlékezéseikben arról beszélnek, hogy bármilyen nagy volt is a tilalom, megtalálták a módját annak, hogy május 1-én munkaszünetet tartsanak.

— Nagy dolgokat, úgynevezett hőstetteket nem vihettünk végbe egyrészt azért, mert politikailag fejletlenek voltunk, másrészt pedig azért, mert a Tanácsköztársaság leverése utáni vérengzések és megtorló intézkedések következtében féltünk is. Ennek ellenére meg tartottuk a május 1-ét. Szakszervezetünknek állandó kapcsolata

volt a budapesti munkásokkal és onnan kaptuk meg az útbaigazítást. Rendszerint más-más vendéglőben jöttünk össze, mert az igazgatóság megtiltotta azt, hogy az üzemben szakszervezeti megbeszéléseket tartsunk. Egyszer a fogház mögötti hajdani Schäffler vendéglőben, máskor pedig a No- vák vendéglőben jöttünk össze megbeszélésre. Azt mondani sem kell, hogy ezt is a legnagyobb titokban kellett tartani, az utcán pe dig posztot állítottunk, hogy a rendőrség rajtunk ne üthessen. Rövidek, rendszerint félórásak voltak ezek a megbeszélések, s utána feltűnés nélkül, úgy ahogy összejöttünk, egyenként szivárogtunk el. A budapesti kiküldött röviden elmondta, hogy a budapesti munkásság hogyan készül, s ennek meg felelően mi is megszerveztük a munkaszünetet.

Kisebb csoportokba verődve kirándulásokat szerveztünk a Csör- ge-tóra. (amely még akkor nem volt kiépítve strandnak) a Sióra, vagy a Sötét-völgybe, majálisoz- ni. Vittünk magunkkal enni- és

innivalót, a fiatalabbak társasjátékot játszottak, az idősebbek kár- tyáztak, beszélgettek. Előkerültei* titokban énekelt régi dalok.

Grófi kastély, de fényes Az úrinép de kényes De sok csendőr vigyáz rájuk A szuronyuk, de éles.

Előkerültek a tizenkilences Tanácsköztársaság kikiáltása utáni emlékek, hogy ki, milyen tisztséget töltött be és hogyan látta el feladatát, és felelevenedtek a Tanácsköztársaság leverése utáni szó morú emlékek, a fehér terror számonkérése, amelynek hatására egy re jobban felizzott a gyűlölet az urak iránt. Tudtuk, éreztük, hogy nem maradhat örökös az urak uralma, eljön majd az az idő, ami kor nem kell oujkálva, titokban ünnepelni.

S eljött a várvavárt felszabadulás. Az 1945-ös május 1-e, amikor 1919. után előfzör vonulhattunk fel piros zászlók alatt énekelve: »Fel, fel ti rabjai a földnek!-«

P.-né