Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-31 / 126. szám

4 1959. május 31. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Az összefogás erejével... „Nem létezik.” „Szinte hihe­tetlen...” — mondogatják sorra- rendre, akik hallják, hogy a Harc-Janyapusztai Uj Élet Ter­melőszövetkezetben 31 ember kétnapi munkával 11 holdnyi te­rületet beültetett paprikapalán­tával. Aki nem hiszi, járjon utána, megnézheti személyesen, a hatal­mas paprikatábla és a tsz. tag­jaival való beszélgetés meggyőz­heti őket. Azt mondják, hogy ál­talában egy hold palántázásá­hoz mintegy 20 embernek egy­napi munkája szükséges, igaz, hogy öntözéssel, ők viszont most öntözés nélkül csinálták. ÜGY KEZDŐDÖTT, hogy kiderült, miszerint a palán­tázáshoz nem kapnak gépet. Gaszner Bálint, a tsz elnöke pünkösd szombatján így nyilat­kozott Tóth Lajos agronómus- nak. .— Te Lajos, nincs más hátra, mint hozzá kell lógnunk ma­gunknak, Nem várhatunk to­vább. Úgy is történt. Szombaton fél nap alatt két és fél holdat be­ültettek, hétfőn egész nap és kedd délelőtt pedig még 8 és fél holdat. Hétfőn reggel a majorsághoz közeli, paprikának előkészített told sarkán kis vita zajlott le. így az elnök. — Jó eső esett, most kell meg­alapoznunk az őszi jó termést. Használjuk ki, hogy jó nedves a föld, mert most öntözés nélkül ültethetünk. — No, dehát sáros — nyelvel­tek az asszonyok, de ők is gyor­san elhallgattak az elnök továb­bi szavaira. — Ha szerda estig meglesz a 10 holdnyi terület, ötven liter sört fizetünk a tagságnak. Rendben van? — kérdezte még. — Megpróbálhatjuk — vála­szolták. A MONDOTT SZÓBÓL ÉRTETTEK az emberek. Nem a sör miatt igyekeztek, bár, mint nevetve mondják, nem megvetendő az ilyesfajta „célprémium” sem. Emlegették, hogy is volt tavaly, amikor ötholdnyi területen csak­nem egy hétig ültették a palán­tákat. Megkezdődött a nagy munka, mégpedig az agronómus sziszté­mája szerint úgy, hogy minden három ültetőhöz egy ember volt beosztva, aki előre elkészítette a palántáknak a lyukakat egy hegyes bottal. Ment minden, mint a karikacsapás. — Hé, Miska bácsi, siessen már, ne ácsorogtasson potyára bennünket! — hangzott itt is, ott is Varga Mihály kocsis felé in­tézve a szó, aki alig győzte fu­varozni a mintegy 200 méterre levő tárolyóhelyről a palántákat. Odaérkeztekor „áruját” gyorsan szétkapkodták és bizony mérge­lődött az, akinek kevés jutott. Beszélgetünk az emberekkel, Gulyás Laci bácsival, a tsz-köny- velőjével járjuk a majorságot, a lakásokat, a közeli földeket. — Mi a magyarázata ennek a nagy törekvésnek? — Egyik is mond valamit, a másik is. — Olyan versengés alakult ki tagjainknál, hogy kicsit még minket is meglepett — mondja Kovács József, a tsz párttitká-^ ra. — Sorba mentek az ültetők, mindenkinek egy sora volt és le­maradni nem akart senki; EZ AZ EGÉSZSÉGES VERSEN­GÉS EREDMÉNYEZTE A NAGY TELJESÍTMÉNYT. Kedden reggel nem kellett senkit mozgósítani a munkakez­désre (igaz, azt mondják, náluk máskor sem szokás), mindenki a helyén volt. — Délig befejez­tük az ültetést, mégpedig 11 hol­don — emlegetik hivalkodva és joggal büszkék rá. Szilágyi Ist­ván éppen árpadarát visz, le­teszi, úgy mondja: — Aszontam, legalább három napig betart, oszt két napig se jóformán. — Karácsonyi József né, akinek há­rom gyereke van, azt mondja: — Ilyen gyorsan még nem ment nálunk a paprikaültetés, mint az idén. Az új istállónál trágyát horda­nak, régi és új tagok vegyesen. Ök mondják el, kiszámították, hogy összesen 218 ezer paprika- palántát ültettek ki, így hétezer­nél több jutott egy emberre. — Sokszor le kellett bizony hajolnunk, de nem hiába, mert — biztosan látták is — gyönyörű az eredés, megérte sietni, fára­dozni — mondja egyikük, le­téve a talicskát. Tréfálkoznak is saját munkakedvükön: — Ha szükséges — megírhatják —, el­megyünk mi kisegítőbe máshova is, patronálunk egy másik tsz-t. — Mindannyiuk szavából az csen dűl ki (kimondva, vagy kimon­datlan), látják értemét a törek­vésnek. PÉLDAMUTATÓAN JÓ A MUNKAFEGYELEM, a törekvés a janyapusztai Uj Élet Tsz tagjainál. Ez a nagy munkalendület magával ragad­ja, a közös munka elsődleges­ségére neveli, mozgósítja ez em­bereket, így alakulnak, formá­lódnak ők maguk is eközben. A jó vezetésnek, de nem utolsó­sorban a tsz-tagoknak maguknak köszönhetők az eredmények, mert — mondhatjuk — felismer­ték, hogy a maguk hasznára, a tsz javára tevékenykednek. Somi Benjáminná E HETI Kellemetlen Kérdéseink Mikor kap a létesítendő nap közi otthon óvónőt, és szakács­nőt Dunakömlődön? Duna kömlőd köztudomásúan te» melöszövetkezeti községgé lett Hogy az asszonyok is foko zottan be tudjanak kapcsolód­ni a termelő munkába, új nap közi otthonra lenne szükség, amihez a megfelelő épületet át is adta a termelőszövetkezet. A megyei tanács művelődési osz­tályától ígéretet kaptak egy óvónő és egy szakácsnő mun­kába állítására, az ígéret azon bán mind a mai napig csak ígéret maradt. A művelődés­ügyi osztály arra hivatkozik, hogy a munkábaállításra nem ad keretet a pénzügyminiszté­rium. Nem lehetne a pénzügy­minisztériumban kissé meg­gyorsítani az intézkedést? Fa­lun a napközi otthonra ugyan is nyáron van szükség. * Az utazóközönség joggal pa­naszkodik, hogy a szekszárdi vasútállomáson az érkező vo­natok néhány másodpercig megállnak, aztán mikor az uta zók már lefelé kászálódnak, a vonat elkezd elöre-hátra mo­zogni, hogy a mozdony a víz­csap alá álljon. Vajon mi a fontosabb: az egy perccel hosz szabb állásidő, vagy az utasok biztonsága? Az új járdaépítéseket min* denki örömmel fogadja Szek- szárdon is, másutt is. Csak a gyerekkocsikkal közlekedő kis­mamák panaszodnak. Olyan magasra építik az útszegélye­ket, hogy azokon a gyerekko­csikat egy személy nem is tud­ja áttolni, segítségül kell hív­ni valakit. Nem lehetne a jár­daépítéseknél gondolni a leg­kisebbekre is? Vajon hagyomány a bonyhá­di központi étteremben, hogy a pincér az olajos padlóra lehul­lott villát törölés nélkül dobja vissza a többi közé? Ha ha­gyomány, úgy semmiesetre sem haladó, ezért hát ne fej­lesszék tovább. És a felszolgálás hál is gusztusosabb, ha az evő eszközöket a nyelüknél fogva helyezik a vendég elé, nem pedig azt a részét fogják, amit később a vendég a szájá­ba vesz. * örülünk annak, hogy rende­zik a szekszárdi utcákat. A múlt többévtizedes 'bűnét teszi jóvá ezzel a tanács. Addig is, amíg sor kerül a csatornázás­ra, vagy az árkok kitisztításá­ra, nem lenne helyes ha a Rá­kóczi utcában lévő árkok part jain lekaszálnák a helyenként félméteres gazt? Elkészült a fácánkerti bckStüt A fácánkerti Vörös Hajnal Tsz tagságának régi vágya, teljesült a napokban az új bekötőút átadá­sával. Ugyanis a termelőszövetke­zetbe vezető út, több mint egy kilométeres szakasz, az őszi és tavaszi esőzéskor annyira sáros volt, hogy fogattal sem lehetett közlekedni. Az egy kilométeres út, amelynek építése több mint 660 ezer forintba került, elkészült -és átadták rendeltetésének. Erősítik a közös alapot, gondoskodnak az öregekről a decsi Alkotmány Termelőszövetkezetben Ezekben a napokban szerte a megyében közgyűléseket tartanak a termelőszövetkezetekben. Vitat­ják az alapszabálymintát, megha­tározzák azokat a legfontosabb mutatókat, amelyek a közös gaz­daság további fejlődése, erősödé­se, a tagok boldogulása tekinteté­ben alapvetőek. így történt ez Decsen is. A közgyűlés helyesen döntött. Úgy határoztak, hogy a vagyontárgyak értékének harminc százalékát a fel nem osztható alapra vonják le. Helyesen hatá­rozott a tagság, amikor úgy dön­tött, hogy az igás és tenyész álla­tot azonnal kifizeti, a felszerelé­seket pedig négyévi egybniő rész­letben. Humánus és igazságos az a dön­tés. is, mely szerint a betegek egy évig napi fél munkaegység segélyt kapnak, a szülő nő pedig ugyan­csak napi fél munkaegységet kap szülési segély ci hán a tizenkét hét idejére. Ügy dün'öt'.ek a tugo'-. hogy a nyugdíjasok ne fizessenek a hámí) tor illet felszálltáéiért, ezt a költségei viselje a közösség. Fz évken már biztonsági vetőmag- H’npot is létesítenek a tszrtrn. Az alapos vita nyomán számos helyes ! lém bizony’ ’a a cl öcsi Alkot­mány 'fsz írósága alapszó.'::'1y sze­rint a’mr működni, szigorú rendet követel n g?~0.'-r r iáéban, és nem­csak a jogokkal, de a kötelessé­gekkel is tisztában van. Ezért ha­tározták meg a munkaegység­teljesítés minimális határát. • i Ülést tartott a megyei tanács építés és községfejlesztési állanáé bizottsága Az elmúlt napokban ülést tar­tott a megyei tanács építés és községfejlesztési állandó bizottsá­ga. Sándor Gábor építési osztály- vezető, Berta Kálmán tervosztály­vezető, Kiss Frigyes költségvetési csoportvezető és Mérei Miklós kőzségfejlesztési technikus tartott tájékoztatót a folyó évi beruházási és községfejlesztési munkák állá­sáról, az akadályokról és hiányos­ságokról. Az állandó bizottság megálla­pította, hogy a megyei tanács szakigazgatási szervei jól végzik az irányítást és operatív segítsé­get is adnak az alsófokú tanácsi szerveknek. Számos nagy létesítmény épí­tése folyik a megyében, amely jó ütemben halad. Ugyanakkor megállapítottak több hibát is, amely akadályozza a községfejlesztési tervek megva­lósulását. Az állandó bizottság vé­leménye, hogy a járási, de különösen a községi tanácsok nem fordítanak kellő figyel­met a megszavazott községfej­lesztési tervek megvalósítá­sára. De nem kielégítő az eddigiek során a társadalmi munka meny­nyi sége, mert még a tervezett mér­tékben sem valósulnak meg. A községfejlesztési munka terén pe­dig még a társadalmi munkában óriási lehetőségek vannak. Az állandó bizottság ezért ja­vaslatot terjeszt a végrehajtó bi­zottság elé,, amelyben javasolja, hogy a v. b. az alsóbb tanácsok­nak községfejlesztéssel kap­csolatos tevékenységeiket vizsgálja meg és tegyen intéz­kedéseket, hogy a községfej­lesztési tervek megvalósításá­val a helyi tanácsok behatób­ban foglalkozzanak. A következő ülését az állandó bizottság Dombóváron tartja, ahol a helyi tapasztalatok felhaszná­lásával megyei. vonatkozásban újra ■ értékeli a községfejlesztési tervek teljesítését. Kállai Éva nevét vette fel a tengeliei KISZ Hetekkel ezelőtt készülődés kezdődött a tengeliei KlSZ-szer- vezetben. Esténként összegyűltek a tagok és megbeszélték, hogy a nagy napra, a névadóra hogyan, milyen műsorral készüljenek fel. A vezetőség megtárgyalta, hogy a műsor milyen hosszú legyen és Felkészültek cs nyári munkákra a dalmandl gépállomáson A Dalmandi Gépállomásra a nyáron, de különösen az ősszel nagy feladat vár, hiszen a járás területének túlnyomó többségén már nagyüzemi gazdálkodás fo­lyik. A nagy táblákon pedig az eddigieknél korszerűbb techni­kát kell alkalmazni, gépekre van szükség. A felsőbb szervek ige rete szerint a nyár folyamán kö­zel negyven Belorusz traktor, kapnak. A megnövekedett gép parkkal a jelentkező igényeket is ki tudják elégíteni. A nagy mun­kákra való felkészülésnek egyi: része az is, hogy harmincnyolc régi traktoros (közülük több" ': már 3—10 éve dolgoznak gépállo­máson) a közeli napokban tanul­ja meg az új, nagyszerű trakto" kezelését. A nyári munkákra is félkész"! tok a dslmandiak. Több r i ki!ezer holdon végzi el az r. test a gépállomás kilenc ara'.' g'ps és a hat kombájnja Cséplőket is, Würt Ferentf bri­gádvezető véleménye szerint, jól A cséplőgépeket már kiállítot- kijavították, s így remény van ták, várják a közeli napokban a arra, hogy nem lesz hosszú kény- nyári szemlét, s utána a gépeket ’ ,, , kivontat] ak a brigádokhoz hogy szerpiheno az aratas-cseples kellő időben megkezdődhessék a alatt. gabonák betakarítása. milyen számokból álljon. Két pe­dagógus KISZ-tag vállalta, hogy verset írnak ez' alkalomból. Az egyik az ünnepi beszédet is meg­tartotta. Hős volt, akinek nevét felvettük és büszkén viseljük: Kállai Éva; Horváth elvtárs, a párttitkár mél­tatta e nagy nap jelentőségét és átadta a pártszervezet gyönyörű ajándékát, egy szép zászlót, majd a KISZ énekkara, tánckara sze­repelt, s a végén egy egyfelvoná- sos jelenettel zárult le az ünnep­ség. Budapesti honvédek is jöt­tek le és egy zászlót adományoz­tak a szervezetnek. Szép zászló mindkettő és ahogy Horváth elv­társ kérte: „Vigyázzatok a zász­lóra, őrizzétek és úgy dolgozzatok, hogy méltók legyetek rá” — mi így is fogadtuk. Felejthetetlen nap volt, régen ‘ terveztük, készültünk/ rá és úgy érezzük, hogy megtettük az elő- ószületekhez, amit lehetett. Igye­keztünk KISZ-szervezeíünk kul­turális életéből minél többet be­mutatni. bár az a pár este, amit együtt töltünk egy héten, nem 'k idof nyújtott. Mégis ez a kis ’ özösség talán még jobban össze­forrt ezalatt és Kovács János ' SZ-titkár vezetésével bebizo- VÍtja, hogy a Kállai Éva KISZ- evezet szeret és akar dolgoz­ói. hiszen nevének viselője is har­cos kommunista volt. Sok tervünk an a nyárra is és úgy érezzük, hogy ilyen összeartó kis csapatta) * is érjük. Sudár Agnes KISZ kultúrfelelős

Next

/
Thumbnails
Contents