Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-24 / 120. szám
IRODALOM * MŰVÉSZET ☆ NÉPMŰVELÉS Vasárnapi jegyzet engeteg szó esik manapfS ság hatalmas gazdasági célkitűzéseinkről, a tervekről is, meg arról is, amit már megvalósítottunk. S mindenek között örvendetesen nagy a figyelem a kulturális helyzet, a kulturális tevékenység iránt. . A különböző párt és állami szervek figyelme a kulturális kérdések felé fordult s ha azokat nem is tekintik fontosabbnak a min dennapi gazdasági és politikai feladatoknál, velük egyenrangú nak kezelik, s ez így helyes, így igaz. A megyei pártbizottság kibővített ülése részletesen kidolgozta a teendőket. A célkitűzések nagyok és lelkesítők s meg valósításukra felsorakozni szívesen vállalkozik mindenki, akinek szívügye népe művelődése. A célkitűzések tehát megvannak. A megyei pártbizottság megmutatta, mit kell elérnünk, sőt választ adott a »hogyan-«-ra is, de a munka végzéséhez, a célkitűzések meg valósításához ezrek munkája szükségeltetik A cél, emelni népünk — ezen belül elsősorban a munkásosztály — műveltségi színvonalát. Ez így rendkívül egyszerűnek hangzik, de ugyanakkor rendkí vül bonyolult feladat. Most nem akarom ennek bonyolultságát itt egész szélességében és mélységében tárgyalni, csupán egy dologról beszélni, ami véleményem szerint egyike a legfontosabbaknak, A kultúra, a műveltség terjesztése mindig két emberen áll. Az egyik aki művelni akar, a másik akit művelni akarnak. Az előbbit most hanyagoljuk el, «vizsgáljuk az utóbbit. Akit művelni akarnak. Ha ezt ő saját maga is akarja, akkor nincs semmi baj, de saj nos vannak esetek, amikor már nem ilyen egyszerű a dolog, * most hadd, szóljak erről. a népi demokrácia megte/jj remtése óta korlátlanok a tanulás, a művelődés lehetőségei. Amíg a felszabadu lás előtt a kultúrában is, éppúgy, mint minden másban, monopolhelyzete volt a burzsoázia nak a felszabadulás után, de különösen a negyvenes évek vé gétől aztán ez a monopolhelyzet megszűnt és a munkások és parasztok között olyan tanulási láz keletkezett, amilyenre még a rni népünk történelmében nem volt példa. Az állam, a társadalmi rendszer minden lehetőséget megteremtett hozzá. Hogy aztán a lehetőségekkel ki-ki hogyan élt, az már rajta múlott Azt nem kell bizonygatnom, hogy a felszabadulás előtt a szegényembernek nem volt módja tanulni, ma már azonban kétkedve fogadok minden errevaló hivatkozást. Tizenöt év telt el azóta s aki jól sáfárkodott ezekkel az esztendőkkel, az bár nem köny nyen, hiszen azóta nagyon sok egyéb munkánk is akadt, pótolni tudta a hibáján kívül mulasztottakat. Egész népünk / műveltségi színvonala hatalmasat emelkedett a felszabadulás előttihez viszonyítva. Ezt mindenki látja olyannyira nyilvánvaló. Népünk általános műveltsége összehasonlíthatatlanul magasabb, mint azelőtt' volt. Úgy érzem azonban most bekövetkezett egy megtorpanás. A következő minőségi ugrás még nem történt meg. Mintha egy kicsit megelégedtünk volna az eddigiekkel és most nem akarózik továbblépni. Sőt —* ilyen tapasztalatok szóbakerültek a megyei pártbizottság említett ülésén is — egyesek arra is hajlamosak, hogy lebecsüljék a művelődést, sőt bizonyos fokig szembe is helyezkednek a kul- túrálódással. Persze helytelen lenne ezeket a jelentkező hiányosságokat eltúlozni, mert nem általános, hanem szórványos jelenségekről van csak szó. Hallgatni róla azonban hiba lenne. a munkásosztály a mi ha- zánkban a hatalom birtokosa. Az ország gazdasági erőforrásait a munkásosztály állama birtokolja, a politikai hatalmat a munkásosztály vezette dolgozó nép gyakorolja önmaga szabadságára és mindazok elnyomására, akik ellene mernek szegülni A hatalom megtartásához és ahhoz, hogy ezt a hatalmat maradéktalanul és jól tudjuk gyakorolni, a többi feltétel mellett az is szükséges, hogy birtokosává váljunk a kultúrának is. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra és főleg nem megy önmagától. A tudásért keményen meg kell küzdeni és különösen nehéz ez azoknak, akik amellett tanulnak, hogy közben vég zik napi munkájukat is. Évtizedek mulasztásait kell pótolnunk évek alatt. S hogy ez meg történhessék az két tényezőn múlik, a lehetőségeken a művelődéshez, amit az állam maradéktalanul biztosít, és múlik a magunk igyekezetén, akarásunkon, amit viszont csak magunk tudunk biztosítani. És ha jól akarunk sáfárkodni jelenünkkel és jövőnkkel, akkor biztosítjuk is. LETENYEI GYÖRGY Megjegyzések a megyei pártbizottság művelődési programjához Több hétig tartó gondos, körültekintő munkával készítette el a Megyei Pártbizottság azt a programtervezetet, amely a megye kulturális fejlődését, jelenlegi helyzetét lemérve három esztendőre megszabja a feladatokat. Párttagok és pártonkívü- liek egyaránt hozzájárultak javaslataikkal a tervezethez, amit kibővített pártbizottsági ülés tárgyalt meg és emelt határozattá. A 28 oldalas határozat pontos képét adja megyénk kultúráiig helyzetének és ebből kiindulva, a \ párt művelődéspolitikai irányelveinek szellemében jelöli ki a következő három év munkáját. Az elmúlt évek során számos hibát követtünk el művelődési politikánkban, mégsem ezek, hanem a hibák ellenére is elért eredmények a jellemzők az elmúlt esztendőkre. S ezek az eredmények eleve magukban hordják a fejlődés, a további emelkedés csíráit. A megyei pártbizottság határozatának jelentőséget épp az adja meg, hogy okulva a múlt hibáin, megtalálja a helyes arányt: a kulturális élet túlszervezése épp olyan veszélyeket rejt magában, mint a szervezetlenség. Most már a kulturális élet munkásain a sor, hogy valóra váltsák mindazt, amit a határozat lefektet: a legszebben megfogalmazott terv is holt betű, ha nem válik valóra. Egy ilyen nagyszabású művelődési tervezet megvalósítása mindenkitől lelkiismeretes, becsületes munkát követel, s ami talán a legfontosabb: fokozott igényt nagyobb minőségi követelményt a kultúra minden dolgozójától. A felszabadulás óta eltelt közel másfél évtized alatt műveltebbek, tájékozottabbak lettek az emberek, ami azt is jelenti, hogy a korábbi módszereket javítani, minőségileg emelni kell. Csak egyetlen példát. Nyilvánvaló, hogy ma már a régi, gyenge sillabuszok alapján megrendezett ismeretterjesztő előadásokkal nem lehet célt érni. A legtöbb visszásság sajnos épp ezen a téren van: a különböző művelődési intézmények imponáló statisztikákat állítanak össze az ismeretterjesztés terén végzett munkájukról, de — és ez a kérdés — mit mutat a valóság, a számok mögött van-e minőségi tartalom? Az ismeretterjesztés terén dicséretes és eredményes módszerrel kísérletezett a szekszárdi gimnázium, amelynek irodalmi színpada rövid idő alatt népszerű lett. Ugyanennek lehetünk tanúi a gimnázium zenei előadássorozata esetében is, ahol a kultúrált, maA Dunántúli Tudományos Intézet évkönyve, 1958. Rendkívüli szép kiállításban, gazdag tartalommal jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Pécsett működő Dunántúli Tudományos Intézetének 1958-as évkönyve. A könyv minden bizonnyal egész tudományos életünknek eredménye, sokkal fontosabb azonban ennél is az a tény, hogy az Évkönyv a vidéki tudományos élet fontos dokumen tuma, amit a tárgyválasztásban szerteágazó tanulmányok magas színvonala bizonyít. Az eredmény egyben a további feladatokat is megszabja: a területi kutató és feltáró munka mellett minden bizonnyal elérkezett az ideje, hogy a Dunántúli Tudományos Intézet bővítse és erősítse tudományos munkaszervező feladatát is, amint erre az Intézet igazgatója, dr. Szabó Pál Zoltán utal az Évkönyv előszavában. Az Évkönyv hat terjedelmes tanulmányt közöl. Simor Ferenc a délkelet-dunántúli hőmérsékleti anomáliák gyakorisági eloszlását vizsgálja az 1871—1950 közötti években. Lovász György a Lenti-medence kialakulásáról értekezik, Kolta János pedig a Baranya megye népességére ható tényezőket elemzi, értékes adatokat közölve a megye lakosságföldrajzi vizsgálatához. T. Mérey Klára „A századforduló társadalmi válságának néhány problémája a Dunántúlon" címen írt érdekes tanulmányt, Ruzsás Lajos pedig a feudalizmus utolsó időszaka jobbágyságának gazdálkodásáról írt. A kötetet Ba- bics András tanulmánya zárja le, aki a barnakőszén kutatásának és bányászatának történetét 'írta meg. Valamennyi tanulmányon végigvonul az a helyes törekvés, hogy a kutatás eredményeit a gyakorlat számára is hozzáférhetővé és kamatoztathatóvá t*- gye. Ezzel kapcsolatban azonban valamit szóvá kell tennünk. Az Évkönyv mindössze 500 (!) példányban jelent meg, ami még az Akadémiai Kiadó kis példányszómra szorítkozó gyakorlatában is nagyon kevés. Ez nemcsak a könyv árát emeli, hanem egyben lehetetlenné teszi azt is, hogy a könyv eljuthasson azokhoz a szakemberekhez, akik kutatási eredményeit a gyakorlatban hasznosíthatnák. Nemcsak ez az Évkönyv, az Akadémia egyéb kiadványai is a kis példányszám és viszonylag magas eladási ár miatt általában hozzáférhetetlenek. Pedig az Akadémiának nemcsak a tudományos kutatást kell1 elősegítenie, hanem a tudományos kutatás eredményeinek megismertetését, népszerűsítését is. B. 8. gasrendű szórakozás egybefonódik az ismeretek szerzésével. Valószínűleg ezen az úton kell járni s az ismeretterjesztés terén ilyen eszközökkel lehet eredményt elérni. De más kulturális feladatok is vannak. Mindenképp hasznos a népi kultúra feltárása, a falusi népi együttesek tevékenysége. De — minden jel erre mutat — bizonyos egyoldalúság van itt: a falusi népi hagyományok feltárása és ápolása mellett teljesen megfeledkezünk az ipari munkásság kulturális örök ségéről. A munkásmozgalomnak nemcsak politikai, ■ közveti a nül mozgalmi hagyományai vannak, amelynek felkutatása jelentős lépésekkel haladt előre ná lünk is az elmúlt években. A forradalmi eseményeket kulturális tényezők is kisérték s ennek ellenére még a nagyobb ipari helyeken is csak elvétve hallani egy-egy régi forradalmi dalt, az ottani munkásharcokról emlékező verset. A különböző szakszervezeti együttesek népi táncokat, szórakoztató vagy nem is szórakoztató vígjátékokat, operetteket tanulnak, mintha a hagyomány ápolása csak a falura vonatkoznék. A helyes irányítás nyilván rövid idő alatt kiküszöbölhetné ezeket a hibákat jelentő aránytalanságokat. Ne felejtsük el: az üres. szórakozás . nem kultúra. S itt hadd idézzük a megyei pártbizottság határozatának néhány sorát: »A kulturális tevékenység úgy szolgálja a szocializmus építését, ha emeli a munkásosztály és az egész dolgozó nép műveltségét és megvalósítja az emberek tudatának szocialista átformálását.« Ez a megállapítás a kultúra minden területén érvényes s ha a következő három évben nem ennek a szellemében dolgoznak a kulturális élet munkásai, bem tudjuk megvalósítani a kitűzött feladatokat. A határozat valóra váltásában a Babits Társaságra is jelentős szerep vár. A megújuló Társaság rövidesen ismét megjelenteti alkalmi kiadványát, a Sárközt, melyben a Tolna megyében és a Dél-Dunántúlon élő írók művei látnak rendszeresen napvilágot. A Babits Társaság munkája azonban, mint az egész kulturális élet, nem lehet néhány ember személyes ügye; Társadalmi összefogás, közös munka, egyetértés az alapja a sikernek. A Sárköz és a Babits Társaság munkája csak akkor lehet eredményes, ha kilép a korábbi szűk keretekből, — mindenféle téren. A pártbizottsági határozat erre módot ad. A megvalósítás itt is, mint más téren is, rajtunk múlik. Csányi László A szocialista realizmus és az író alkotó egyénisége Irta: Szergej Aszenyin A Nagy Októberi Forradalom után a szocialista-realizmus mindinkább a legéletképesebb, legtermékenyebb és az új társadalom esztétikai követelményeinek legmegfelelőbb irányzatnak bizonyult és a szovjet művészek alapvető alkotó módszerévé, a szovjet irodalom és művészet leikévé vált. A szocialista-realizmus korántsem veti el a klasszikus hagyományokat, mint a nyugati művészet divatos, modernista „áramlatainak” többsége. A szovjet irodalom a múlt századok legjobb művészi hagyományainak örököse, folytatója és rokonszenvez a világ haladó irodalmának olyan jellemvonásával, mint a humanizmus, a népiesség, a hazafiság. A szovjet írók a múlt nagy realistáitól tanulják mesterségüket, az emberi lélek rejtelmeibe való behatolást, a típusformálást, a társadalmi élet leglényegesebb sajátosságainak felfedését. A szovjet művészek tanulmányozzák azokat a módszereket, amelyekkel megértethetik és kifejezésre juttathatják mindazt, amit az emberiség fokozatos fejlődése folyamán felhalmozott. Eközben egyaránt folyamodnak a keleti országok művészeti kincseihez, az antik kor klasszikus példáihoz, a középkori Kelet költészetének bölcsességéhez és a renaissance művészet humanizmussal telt remekműveihez. Élő és halhatatlan vonásokat fedeztek fel a klasszikusok nemesveretű és hangsúlyozottan elvont költészetében és a romantikusok rajongó páthoszóban egyaránt. De különösen drága és hozzájuk közelálló a kritikai realizmus, amelynek alkotásai egész korszakot alakítottak ki a művészetben. Az elmondottakból helytelen lenne azt a következtetést levonni, mintha a szocialista-realizmus elvileg Semmiben sem különbözne a megelőző szakasz realista művészetétől. Nem. A hagyományokat folytatni nem azt jelenti, hogy a hagyományokra korlátozódunk. A szocialista-realizmus lényegénél fogva újító művészet. A szocialista-realista művészet első ízben ábrázolja a népet, mint a történelem-formálás fő hatóerejét. A szocialista-realista irodalom, amely lendületre, s az élet sokoldalú áttekintésére törekszik, történelmi hűséggel ábrázolja a valóságot a maga forradalmi fejlődésében, olyan kimagasló regényeket termett* mint Gorkij „Klim Szamgin élete”,, A. Tolsztoj „Golgotha”, So- lohov „Csendes Don”, K. Fe- gyin „Első örömök” és a „Különös nyár” című művei és mások; Ezek a művek élesen és mélyre- szántó jellemzéssel vetítik elénk a viharos és bonyolult korszakokat és bemutatják a hatalmas szociális átalakulás korának történelmi jelentőségű eseményeit; A történelmi optimizmus, az életretalálás páthosza, a népbe és igaz ügyébe, kimeríthetetlen erejébe vetett hit, a törekvés, hogy az életet a maga történelmi távlatában, jellemző ellentmondásaival ábrázolja és bepillantást nyújtson a holnapba — a szovjet próza, drámaírás és költészet legjobb műveinek jellemvonásai. A szocialista-realizmus természetesen nem a meghatározott alkotó-„receptek” gyűjteménye, nem szabályzat, nem begyepesedett törvény. Nem rendszabályozza meg az írót, nem szorítja a kötelező formák és módszerek szűk korlátái közé. A világ és a természet sokoldalúsága megköveteli az ábrázolás formáinak sokoldalúságát is. Miután minden szovjet író a soknemzetiségű új irodalom képviselője, alkotásában hangot ad nemzeti kultúrája, történelmi hagyományainak és formáinak, fejleszti és gazdagítja azokat. * Részletek a szerző hosszabb tanulmányából* 4 4
