Tolna Megyei Népújság, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-12 / 85. szám

195!). április 12.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

3

Az elmélet napi kérdései

Kikapcsolható-e végleg a háború a társadalom életéből ?

Aligha van még egy olyan kérdés, amely annyi embert foglalkoztatna, mint a háború és a béke. A tények sokasága bizonyítja, hogy a népek saját ügyüknek tekintik a világ békéjének megőrzését. A hitleri fasizmus fegyveres szétzúzása után világméretűvé vált a békeszerető emberek mozgalma. Ez a tudatos szervezkedés jórészt abból adódik, hogy a ma élő nemzedék egyrésze már két hatalmas katasztrófát élt át, két szörnyű világégésnek volt tanúja, szenvedő alanya. Sok tíz- és százezer, millió ember pusztult el a világháborúk során, s nagyszerű emberi alkotások váltak semmivé néhány óra alatt.

Voltak és ma is vannak szép számmal, akik a háborút elkerülhetetlennek tekintik, mint az emberi társadalomnak állandóan visszatérő »betegségeit«, mások istencsapásnak tartják a háborút, s olyanok is vannak — szerencsére elenyésző számban —, akik a háborút valóságos istenáldásnak, jótéteménynek nevezik. Ez utóbbi nézet hirdetőin kívül miből indulnak ki ezen eszmék vallói? Abból, hogy a történelem folyamán rövidebb vagy hosz- szabb megszakításokkal, de állandóan visszatérő jelenség volt a háború. A fegyveres összecsapások nemcsak a feudalizmusra voltak jellemzők, de az azt megelőző társadalmi rendre, a rabszolgatartó társadalomra is. A kapitalizmusban pedig az előzőkhöz viszonyítva még rövidebb időközökben robbantak ki a fegyveres konfliktusok, egyre nagyobb méretűvé váltak a »helyi« háborúk, s a kapitalizmus halódó, rothadó szakaszában már a világháborúk is megjelentek. Ezekből a történelmi tényekből kiindulva állítják a fenti nézeteket vallói, hogy a háború elkerülhetetlen.

Ez az elméleti tétel azonban a második világháború után kialakult helyzet miatt érvényét veszti.

Azok pedig, akik áldásnak tartják a háborút — az emberiség legelvetemültebb rétegéhez tartoznak — a tőkések egy kis csoportja ez, amelynek valójában mesés hasznok származtak az embermilliók pusztulásából, szenvedéséből.

Lesz-e háború, tartós lesz-e még a béke? — teszik fel sokan a kérdést.

Az imperializmus létezik, ez pedig azt is jelenti, hogy adva van a háború keletkezésének gazdasági alapja. Mindaddig, amíg a kapitalizmus fennmarad, tevékenykednek a reakciós erők is a profitszerzés érdekében, amelyeknek egyik — nem is megvetendő — eszközük a háború.

Ezek az erők állandóan a háború kirobbantásáért tevékenykednek. Minden lehetőt elkövetnek, minden eszközt és alkalmat megragadnak arra, hogy háborús hisztériát keltsenek, s a felfűtött légkörben könnyűszerrel háborút zúdítsanak az emberiség nyakába és profitáradatot a tőkések telhetetlen zsákjába. Ha a világon csak ezek az erők léteznének, vagy döntő túlsúlyt éreznének a maguk oldalán, akkor már ismét pusztított volna a világháború. De nem volt 1945 óta világháború s ez azt jelenti, hogy a háború erőivel szemben hatalmas erők sorakoztak fel, amelyek megakadályozhatják, de mindenesetre késleltetik egy világégés kirobbantását.

1956-ban az SZKP XX. kongresz- szusa ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy

a háború nem végzetszerűen elkerülhetetlen dolog, mert adva vannak azok az erők, amelyek megfelelő körülmények között képesek megakadályozni egy háború kirobbantását.

Az élet teljes mértékben igazolja a kongresszus tanítását.

Talán az imperializmus szelídült meg, látva a hatalmas háborúellenes erőket? Az imperializmus egyik megnyilvánulási formája, jellemző sajátossága a háború, éppen ezért megszelídülésről egyáltalán nem beszélhetünk. Ezt egyébként bizonyít ja a koreai, a vietnami háború, a- Egyiptom ellen kirobbantott affres’- szió, de bizonyíték a jordániai és a libanoni provokációs partraszállás

is, amelyeknek akármelyiké alkalmas lett volna arra, hogy kirobbantsanak újabb világháborút. A legutóbbi akciónál pedig már azzal fenyegettek, hogy a legkorszerűbb fegyvert is bevetik. Csakhogy az imperialista erők számítása nem vált be.

A békeszerető emberiség, amelynek erői a szocialista tábor körül sorakoznak fel, megakadályozta a harmadik világháború kirobbantását, s mielőtt akár a koreai, akár a vietnami háború kiszélesedett volna — fegyverszüneti egyezmény aláírásával fejeződtek be, míg a háború megszállottjai Egyiptomból, Libanonból és Jordániából kénytelenek voltak csapataikat visszavonni.

A világháború tehát ma már nem végzetszerűen elkerülhetetlen. A világháború kirobbanásának hatalmas gátja a szocialista világrendszer léte és állandó erősödése, erkölcsi súlyának egyre gyorsuló növekedése, anyagi eszközeinek gyors gyarapodása, de az aktív semelegességl politikát folytató gyarmati sorsból felszabadult országok is a béke erőinek pozícióit szilárdítják. A kapitalista országokban egyre növekvő munkásmozgalom és a béke erőinek szervezettsége jelentős ok, ami miatt alapos meggondolás tárgyává teszik egy esetleges világháború kirobbantását az imperialista erők.

A háborúellenes erők ma már képesek megsemmisítő csapást mérni arra az agresszorra, vagy agresszorokra, amely vagy amelyek új világégést robbantanának ki.

A béketábor erejének állandó gyarapodása láttán elmondhatjuk, hogy ma még több jogunk van arra, hogy kijelentsük: v

minden erő adva van ahhoz, hogy megvédjük a békét, de ha valamelyik agresszor őrültséget követne el, sorsa a megsemmisülés lenne.

A XX. kongresszus tanítása a háború elkerülhetőségének kérdésében teljesen igazolódott. Mik a további kilátások e rendkívüi fontos kérdésben? A választ a XXI. kongresz- szus tanításaiban találhatjuk meg. Hruscsov elvtárs a kongresszusi beszámolójában, miután taglalta a hétéves tervet, a többi között a következőket mondotta:

»Ha majd a Szovjetunió a világ első ipari hatalmává válik, amikor a Kínai Népköztársaság erős ipari hatalom lesz és a szocialista orszá-|) gok együttvéve a világ ipari terme-(• lésének több mint a felét állítják I* elő, a nemzetközi helyzet gyökeresen*1 megváltozik. A szocialista tábor or-1 szágainak sikerei kétségkívül az? egész világon igen nagy hatással J lesznek a béke erőinek megszilárdulására. Biztosra vehetjük, hogy addigra a gyarmati elnyomás alól felszabaduló újabb országok csatlakoznak a béke megszilárdításáért küzdő országokhoz. A népek tudatában még mélyebb gyökereket ver az az eszme, hogy a háború megengedhetetlen.

Az új erőviszonyok annyira nyilvánvalóvá lesznek, hogy még a legkeményebb fejű imperialisták is belátják, mennyire reménytelen minden kísérlet, amelynek célja, hogy háborút indítsanak a szocialista tábor ellen.

Akkor majd a békeszerető népek a szocializmus táborának erejére tá-|* maszkodva rá tudják kényszeríteni f a kardcsörtető imperialista köröket,, hogy lemondjanak világháborús tér-11 vükről.

így tehát még a szocializmus teljes győzelme előtt — amikor a világ egy részén még fennmarad a kapitalizmus — reális lehetőség nyílik rá, hogy a társadalom életéből kikapcsoljuk a világháborút.«

Történelmileg tehát rövid időn belül egyszer s mindenkorra megszűnik a világháború veszélye, s ’gyre kisebb lesz a reális lehetőség^ s arra, hogy agresszív erők úgynevezett »helyi« háborút robbantsanak :i.

Jelenleg még a háború lehetősége fennáll. Az imperialista körök óriási iramban fegyverkeznek.

Eisenhower január 9-én az Egyesült Államok kongresszusa előtt az «•Unió állapotáról« szóló üzenetében a többi között ezeket mondta:

«•A legújabb atommeghajtású tengeralattjáróink egyenként 50 millió dollárba kerülnek, míg egyes speciális típusok háromszor ennyibe. Most vadászgépeket rendelünk, amelyeknek az ára a második világháború vadászgépeinek ötvenszerese. Bizonyos fajta bombázó repülőgépeket vásárolunk, amelyek annyiba kerülnek, mint a saját súlyúk aranyban.« (New York Héráid Tribüné január 10—11.) Ez az eszeveszett fegyverkezés az, ami a gyengébb idegzetűekben háborús félelmet kelt. Ébernek, nagyon ébernek kell lenniük a békeszerető embereknek, hogy idejében lefoghassák a háborús őrültek kezét. A világ békeszerető emberei azt kívánják, hogy a hatalmas összegeket a munkanélküliek segélyezésére, munkaalkalmak megteremtésére fordítsák az Egyesült Államokban.

A világot érdeklő fontos kérdésben mi, kis ország fiai tehetünk-e valamit? Segíthetjük-e a béke megvédését? Igen, mégpedig legeredményesebben akkor, ha alkotó munkánkkal meggyorsítjuk gazdasági terveink megvalósítását. Ezzel nemcsak hazánkat, de az egész szocialista tá- . bort erősítjük, hozzájárulunk a gazdasági versenyben a szocialista világrendszer győzelméhez. Igaz, kis nép vagyunk, de része vagyunk annak a hatalmas erőnek, amely gátat emelt a háború kirobbantása elé.

A háború veszélye fennáll, de a Szovjetunió aktív békepolitikája, a szocialista tábor ereje, a világméretekben kibontakozó, egyre erősödő munkásmozgalom meghátrálásra kényszeríti a háború őrültjeit, de ha mégis kirobbantanának egy világháborút, akkor a legkorszerűbb fegyverekkel megsemmisítő csapást mérne a béketábor az agresszorra.

K. Balog János

Háromezer úttörő készül a nyári táborozásra

A nyár mindig sok élményt jelent az úttörőknek is, akik évről évre rendszeresen résztvesznek egykét hétig a táborozáson. Tavaly Tolna megyében több mint 2100 úttörő táborozott. A megyei táborban, amely Balatonföldváron volt, 30 csapat, míg a megye különböző területein önálló táborozáson 37 csapat vett részt.

Az idén még a tavalyinál is többen vesznek részt a nyári táborozáson. Ezúttal a járási úttörő elnökségek irányításával a járások területén önálló táborokban szórakoznak majd a megye úttörői, mintegy háromezren. A táborozás költségeinek fedezésére már nagyjából együtt van a pénz, amit vas, papír, színesfémek gyűjtéséből, fásítás és parkok gondozásából szereztek, de az egyéni ta karékosság útján is számottevő ösz- szegeket gyűjtöttek össze az úttörők.

Az úttörő csapatoktól szerzett értesüléseink szerint az elkövetkező időben jelentős mértékben növelik majd a papír és a vas gyűjtését. Több helyen arra várnak az úttörők, hogy a MÉH elszállítsa az összegyűj tött hulladékot.

Á portélét h íréi

A paksi járási Párt Végrehajtó Bizottság legutóbbi ülésén megtárgyalta az új tanácsok munkájának tapasztalatait és a feladatokat. A vita során többen megállapították, hogy a községi tanácsok tömegkapcsolata jelentősen javult, ami különösen tapasztalható a községfejlesztési munkáknál.

•

Átszervezték a pártszervezeteket a szekszárdi járás azon szövetkezeti községeiben, ahol egy tsz van a faluban. így Tengelicen, Alsónánán, Fá- cánkerten, Várdombon és Alsónyéken megszűnt a községi alapszervezet. Minden párttagot át jelen tettek az új, egységes tsz-pártszervezetbe, ahol megválasztották a pártvezetőséget, valamint a pártcsoport-bizalmia- kat és megindult a pártélet.

Zászlóavató ünnepélyen a mártírhalált halt Asztalos János honvédtiszt nevét vette l'cl a bonyhádi KISZ-szervezct. Az összejövetelen

mintegy hatszázan voltak.

*

A dombóvári Rákóczi Termelőszövetkezet kommunistái taggyűlésen

határoztak, hogy — tekintettel a meg növekedett asszony-taglétszámra — közösségükben létrehozzák a Nőtanácsot.

A paksi pedagógus pártcsoport összejövetelén megbeszélték a II. számú iskola politikai helyzetét és a kommunistáknak a pártonkívüli nevelőkkel kapcsolatos tennivalóikat.

Számszerűleg is erősödnek az új tsz-pártszervezetek. Kismórágyon a napokban megtartott párttaggyűlésen nyolc olyan tagjelöltet vettek fel, akik valamennyien új tsz-parasztok;

A paksi járás több ipari üzemének dolgozói csatlakoztak a SZOT kongresszusi munkaverseny felhívásához. A paksi téglagyárban azt vállalták, hogy 800 000 téglával többet termelnek, a dunaföldvári kendergyárban pedig az első osztályú lemezgyártás tervének túlteljesítését vállalták.

Visszatérés

1943 — 1950

Hányadik tavaszt is érte meg itt a hegyen az odúban? Hiába gondolkozik, nem tudja most pontosan. Egyformán fekszik, kel, egyhangúan telnek a napok, tél váltja az őszt, majd azt a tavasz.

Mostanában valahogyan nem találja a helyét. Nem is tudja, miért. Már a sarokban lévő, szívének kedvés kis házioltár sem vonzza néhány nap óta. Semmi nem tetszik neki.

Egyik reggel rigófüttyre ébredt. Eszébe jutott a kezdet, az 1943-as év. Keserű emlékek ... Hány éves is volt akkor? Huszonhat. Azóta itt van, itt él, fekhelye kemény, eledele, amit szedeget.

Körülnéz. Ki kéne már meszelni megint a kisebbik odút. Lám, lám hogy megkopott a gidres- gödrös »falon« a Krisztus-fej is, meg körülötte az apró csillagocs- kák. A kis keskeny ajtón belép a földalatti »szobába«, megborzong, fázik. Felfohászkodik: »Meddig

élek még, uram-teremtőm. nem elég még neked?«

Itt és így él a remete. Az elgyötört, csontsovány, darócruhás »öregasszony« összehúzza szemét, amint a sötétből kilép az erős napfényre. Most látja, hogy néhány nap alatt virágot fakasztott a kikelet, fehér és rózsaszínű pompás virágsátrak virítanak a hegyoldalakon, messze hirdetve a természet ébredését.

Számára szokatlan zajt, hangokat hall. Hirtelen nem tudja, mit tegyen, menekülne, de hová, nem hagyhatja itt tanyáját. Bárcsak ne jönnének erre.

Fiatal, kócoshajú, fitosorrú lány szalad a kis ösvényen, majd megáll, várja a többieket. A magányos asszony kissé hátrább húzódik, de azért figyel rájuk. Egy nő és három férfi követi a lányt, egyikük egy hatéves forma kisfiút vezet kézenfogva.

— Ugye, milyen jó, hogy eljöttünk, ha nem is nagyon akartatok, most jól érzitek azért magatokat — csicsergi a szőke kócos.

— Hát még a halászlé után, majd megtudjátok, milyent főz a Pista, jobbat, mint az igazi halászok — tódítja barátnője. — Sokfajta halat kaptunk, olyan sűrűre főzzük, hogy megnyaljátok utána mind a tíz ujjatokat.

— De remélem, nem sózza el, mint a múltkor — mondja az asz- szonynak a férfi barátja.

— Ahá! Biztosan szerelmes — replikázik a kis fitos.

— Nicsak, egy régi, elhagyatott barlanglakás. Nézzük meg közelebbről is, úgysem lakik már ezekben senki, hisz a szurdikok lakóit elköltöztették pár éve.

Az indítvány meghallgatásra talál, szalad már a kislány. Meg- hökken, mikor az elhanyagolt, összehúzottszemű, barátságtalan embert az odú szájánál megpillantja. De nem tart sokáig meglepetése, gyorsan magára talál, miközben utolérik a többiek. Körülfogják a remetét.

— Maga itt lakik? — szólal meg a magasabbik ballonkabátos férfi.

— Mi közük hozzá? — válaszol kérdéssel, gorombán az asszony. — Menjenek útjukra, hagyjanak békében!

— No, de hát hogy lehet így élni? — kiált fel a kis szeleburdi — hisz ez... ez rettenetes! — Végignéz saját magán, itt-ott földes, sötétkék nadrágján, orgonaszín kuli- gánján, a fehér nyersselyem blúzon, majd az asszony sötétbarna, durva daróc ruháját, elhanyagolt őszes haját és otromba cipőit mustrálgatja. Az önkéntelenül vele néz.

— De Vera! — figyelmezteti egyik férfi.

— Talán az udvarlója, vőlegénye lehet? — gondolja az asszony mintegy öntudatlanul.

A lány felveti a fejét, mintha

azt mondaná, csak azért is folytatja a kérdezést.

— Miért lakik itt és mióta? — Mindnyájan figyelik.

— Itt vezekelek az én nagy bűneimért — válaszol szinte akarata ellenére a zilált külsejű asszony.

— Hol él maga? Nincs rákényszerítve erre a rabéletre! Az ósdi világ szokása ez, minálunk ez nincs már. — Nincs családja, szerettei? — Az asszonyt szinte korbácsütésként érik a szavak. Konokul hallgat, látszik gyötrődése, végül hátat fordít nekik és beballag kuckójába. Onnan kiabál ki el- csukló, rikácsoló hangon: »De most már takarodjanak!«

Vajon ezek észrevették kibugy- gyanó könnyeit?

A kirándulók kis tétovázás és várakozás után szó nélkül, elcsendesedve elindulnak visszafelé a bozótos, nehezen járható gyalogúton. Kisvártatva a túlsó hegyről hallik hangoskodásuk, visszatért jó kedvük jeleként.

A remete-asszony egy hét múlva beköltözött a városba, Szek- szárdra. Mielőtt távozott, nagy számokkal beírta a bejárat melletti földfalba: 1943-tól 1950-ig. (A kíváncsi kirándulók ma is láthatják a szekszárdi Remete kápolna felé vezető új jobbján fekvő hegyek egyik barlanglakásának falán.) Az asszony azóta megtalálta helyét az emberek között, az egyik szekszárdi vállalat takarítónője és ha koránál kicsit idősebbnek is látszik, megfiatalodva, családjával együtt nyugodtan, kiegyensúlyozottan él.

Múltjáról, remetéskedése okairól nem akar beszélni, az unszolásra szűkszavúan csak ennyit mond: »Nekem azt hozta a háború, az akkori rendszer... Borítsunk fátyolt a történtekre.« Mit tehetünk, mint azt, hogy kívánságát tiszteletben tartjuk.

Somi Benjáminná