Tolna Megyei Népújság, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-26 / 97. szám

1959. április 26. TOLNA MEGYEI NEPDJSAG I A NEGYEDIK JÍRAPP” A negyedik Krapp is Mucsiban lakik. Az ő neve azonban már Kardos — Kardos Gyula —, mivel a Krapp-család egyik tagja időközben megváltoztatta a nevét. És hogy miért „negyedik?” Mert a Krapp-családban ő v<»lt a negyedik, aki egy emberöltőn keresztül taní­totta betűre, emberségre a mucsi gyermekeket. Az első Krapp — a keresztneve György volt — 1825. június 30-án kapta meg a tanítói oklevelet Pé­csett. Mucsiba került és azóta ha­gyománnyá lett a családban a taní­tóskodás és nem bárhol az ország­ban, hanem kizárólag Mucsiban. A fia, Krapp János, 1855—56-ban vé­gezte el a pesti cs. és kir. „képez- dét”. Előtte a kalocsai jezsuitáknál végzett négy gimnáziumot, jó ta­nuló volt, többre vihette volna a tanítóskodásnál de végül azt mond­ta: „Az apám is tanító volt, én is az leszek”. A lepedőnyi oklevélnek „Jegyzetek” részébe többek között a következőket jegyezték be: „Négy latin osztályt végzett, magyarul, németül beszél. Závodon fél, Kocso- lán két, Budán egy évig volt gya­korlóéves.” Az „ösztöndíj” rubrikát áthúzták, tehát azt nem kapott... Végig jeles tanuló volt. Amikor apja meghalt, hazahívták a falujá­ba és őt választották meg tanító­kántornak. Ennek a fia, Ferenc, — vagyis a harmadik Krapp — 1881-ben kapta meg a „Népiskolai tanítói okleve­let” Baján. Mucsiban őt is apja ha­lála után választották meg. Róla már sok érdekességet tud mesélni a „legifjabb” Krapp — Kardos Gyu­la, aki mint nyugdíjazott tanító továbbra is ott él Mucsiban és a 69. évét tapossa. Krapp Ferenc nemcsak a gyerme­kek körében volt a kultúra mag­vetője, hanem aktívan bekapcsoló­dott a falu társadalmi életébe és nagy erőfeszítéseket tett annak ér­dekében, hogy az emberek kilábol- janak a gazdasági nehézségekből. Mucsi környéke nem valami bő­termő vidék, ezért az itteni lakos­ság rosszabb anyagi körülmények között élt, mint mondjuk a Kapós- menti köségekben. Jellemző volt: ha egy gazdának valami baleset ér­te a tehenét, lovát, néha egész élete során nem tudta pótolni, vagy csak nehezen. Az egyik legnagyobb ve­szély tehát az állatok elhullásával fenyegette a gazdákat. A falu taní­tója, Krapp Ferenc látta ezt és so­kat töprengett azon, hogy ezt a ve­szélyt valamiképpen elhárítsák. Mint a falu legműveltebb embere végül ite arra az álláspontra jutott, hogy a gazdákon csak összefogással lehet segíteni. Kidolgozta egy biz­tosítási szövetkezet szabályzatát és a legértelmesebb gazdák segítségé­vel meg is szervezték ezt a szövet­kezetét. Ennek az volt a lényege, hogy minden tag bizonyos összeget tartozott fizetni állatai után a szö­vetkezetnek és ha valakinek hirte­len, mondjuk szegnyelés következ­tében elpusztult a tehene, vásárol­tak helyette egyet. 'T’anító volt, de nemcsak a gyér mekek, hanem a szó teljes értelmében véve a nép tanítója: őket is tanította, összefogásra, gaz­dálkodásra. Krapp Ferencnek 13 gyermeke volt. Anyagi lehetőségeiből csak egy gyermekének, Gyulának a ta­níttatására tellett. Gyula, a család hagyományai szerint ugyancsak ta­nító lett. Az évek elszálltak, időről időre új gyermekek hagyták el az iskola padjait, Kardos Gyula pedig a köz­ismert „örök vidámsága” ellenére is megöregedett. Mint ilyenkor az lenni szokott, néha ő is visszatekint az életútjára: „Érdemes volt él­nem? Mit tettem jól, hol hibáz­tam?” Nem kell pironkodnia sem maga, sem az emberek előtt: meg­tette kötelességét a négy évtizedes tanítóskodása alatt, a család hagyo­mányait megőrizte, és ha apja, nagypapája, dédnagypapája élné­nek, bizonyára azt mondanák neki: „Jól van fiam, derék munkát vé­geztél!” Derék munkát végzett — nem túl­zás ez? Nem. Bizonyítékul hadd mondjak el néhány dolgot tanítós­kodásának utolsó évtizedéből. Már nem volt fiatal, amikor az új társadalom hajnala derengeni kezdett az ország felett. Nem vált kommunistává, noha számára is sok változást hozott 1945, de azt észre­vette, hogy nagy dolgok történnek az országban, végre szóhoz jutott a munkásnép s jólehet nem értett egyet különösképpen kezdetben minden intézkedéssel, változással, de erejét megfeszítve dolgozott — az új társadalom érdekében. És volt is tennivaló Mucsiban, az or­szágnak ebben a parányi részecs­kéjében. Mindenekelőtt egy új faluközös­séget kellett kialakítani. Több, mint harminc helyről verődött össze a falu lakossága a telepítések során.- Az addigi összetartó, megértő falu- közösségből amolyan zűrzavaros vásári közösség lett, amelyben min­denki a külön kis egyéni érdekeit nézte s vajmi keveset törődött az ismeretlen másikkal. Kardos Gyula mindenekelőtt az iskolán keresztül, a gyermekek nevelésével segítette az emberek meggyökeresedését eb­ben a faluban. A z iskola a gyermekek egy részének valósággal idegen volt, mert olyan helyről is települ­tek ide, ahol még nem volt szerve­zett iskolai tanítás. Sok esetben ma­guk a szülők sem sokat törődtek az­zal, hogy gyermekük tanul-e, vagy nem, s a 12 éves leánygyermekre azt mondták, hogy „már nagylány és azért nem jár iskolába”. A legter­mészetesebb dolog volt a gyerme­keknél — még a tanítók előtt is — a káromkodás. Ahány helyről tele­pültek, annyiféleképpen káromkod­tak. Fáradhatatlan türelemre, ren­A madocsai asszonyok, lányok sikere Csendes, békés tavaszi vasárnap délután volt. A falu békés csendjét semmi sem zavarta. De mégis! A pártszervezet épülete előtt vidám leány-kacajt hallott az arra elme­nő. Mi készül itt? Nos, megtudtuk. Kiállításra ké­szültek a madocsaiak. A nőtanács ugyanis az elmúlt hónapokban ké­zimunka tanfolyamot szervezett, örömmel jöttek a lányok a tanfo­lyamra, szorgalmasan dolgoztak s az esték vidáman teltek. így érkezett el a záróünnepély napja. Az elmúlt vasárnap az esős idő ellenére is so­kan nézték meg a kiállítást, ame­lyet legjobban a látogatási emlék­füzet 324 aláírása bizonyít. — Meg kellene aranyozni a taní­tó néni kezét, a tiétekkel együtt, lányok, asszonyok — hangzott itt is ott is a dicséret. Ezzel fejezték ki elismerésüket a látogatók. Este táncos tea-esttel záródott a nagy nap. Itt mind a lányok, mind a mamák elismerésüket, köszönetü- ket fejezték ki Csegezy Tiboménak, a tanfolyam vezetőjének és a kiállí­tás szervezőjének, valamint Szabó geteg okos szóra és szigorra volt szükség, hogy a gyermekek rendsze­resen járjanak iskolába. A gyerme­kek is idegenek, ismeretlenek vol­tak egymásnak s mint a felnőttek között, náluk is gyakori volt az ösz- szetűzés. Tehát olyan szellemben kellett őket nevelni, hogy ne „szár­mazása”, hanem tanulási szorgal­ma, iskolai munkája szerint ítéljék meg egymást. A gyermekek előbb megbarátkoz­tak egymással, mint a felnőttek, hi­szen rájuk közvetlenül hatott az is­kola s nem utolsósorban Kardos Gyula szigora. Ezután pedig a gyer­mekek barátkozása által sok eset­ben a szülőknél is elkerülhetetlen volt a beszélgetés — a barátkozás. Ezek a gyermekek, mire felnőttek, alig emlékeztek már a kezdeti el­lentétekre, hiszen azok fokozatosan eltűntek. Végül tavaly eljutott oda Mucsi lakossága, hogy a fiatalok, idősek, nők, férfiak egyaránt össze­fogtak és a falu közepére társadal­mi munkával építettek egy új, mo­dern épületet — párthelyiségnek. És ebben, ha nem is kézzelfogha­tóan, de tükröződik az a nevelés is, amellyel Kardos Gyula faragta, for­málta a rakoncátlan emberkéket. Egy volt tanítványa levelet írt neki. öt is a háború utáni években tanította s néha még egy-egy po­font is adott neki. Ez a tanítványa azóta már felnőtt férfivé lett s töb­bek között ezt írta: „Nagyon örü­lök, hogy annyi sok minden jóra megtanított, mert ha ezt nem teszi, most nem lehetnék az, amivé let­tem”. Ez volt az egyik legnagyobb el­ismerés az ősz tanító számára: az egykori rakoncátlan gyermeket si­került olyanná formálni, hogy vé­gül is köszönetét mondott tanítójá­nak a sok fáradságért. Akire a ta­nítványai így emlékeznek vissza, az maga is büszke lehet tevékenysé­gére. Boda Ferenc Új kemence a Bonyhádi Téglagyárbon A Tolna megyei Tanács Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés bony­hádi téglagyárában néhány héttel ezelőtt megkezdték a régi téglaége­tőkemence lebontását és a régi mel­lé egy új kemence építését. A régi, elavult, cikcakk rendszerű kemence üzemeltetése nemcsak azért volt hát­rányos, mert alacsony volt a kapa­citása — a nyersgyártás gépesítése következtében már nem lehetett ve­le biztosítani a megnövekedett tég­lamennyiség kiégetését, túl sok sze­net fogyasztott —, hanem nehéz és egészségtelen körülmények közt dolgoztak benne a kemencemunká­sok is. A talajszintnél 80 centimé­terrel volt lejjebb a kemencefenék, ami a kihordást nehezítette meg. A kemencében gyakran majdnem el­viselhetetlen volt a hőség, a hőmér­séklet az ilyen cikcakk kemencék­ben harminc fokkal magasabb, mint a korszerű Hoffmann-kemencékben. Beck Antal kőművesbrigádja — a kongresszusi versenyben — május 10-ére vállalta az új, 16 kamrás Hoffmann-rendszerű kemence fel­építését. Ekkorra tervezték a be­gyújtást is. A brigád azonban még ezt a közeli határidőt is lerövidítet­te. A kemence elkészült kamráiban már csütörtökön megkezdték a be- hordást és május 3-án — amikor az utolsó kamrák boltozatával is elké­szülnek — begyújtják a kemencét. Képünkön az 540 000 forintos be­ruházással épülő új kemence — hát­térben a régi — látható. Ma délelőtt 10 érakor lesz a légoltalmi kiállítás ünnepélyes megnyitója Szekszárd város légoltalmi pa­rancsnoksága április 26-tól május 5-ig a szekszárdi Béri Balogh Adám Múzeumban légoltalmi kiállítást rendez. A kiállítás célja megismer­tetni a látogatókat a légitámadások korszerű eszközeivel és az ellenük való védekezés különböző módjával. A kiállítás megnyitására ma dél­előtt 10 órai kezdettel kerül sor, melyet Németh József elvtárs, a vá­rosi tanács vb-elnökhelyettese, vá­rosi légoltalmi parancsnok nyit meg. A megnyitó után délelőtt 11 órakor a Garay János Gimnáziumban vö­röskeresztes egészségügyi verseny kerül lebonyolításra. „Nekünk is jó, meg az államnak is jé, ha több terem a kisparceilán“ — Látogatás Pasker Antal egyéni parasztnál — Dunaföldváron, a Szondy utca 5-ben lakik Pasker Antal nyolc holdas kisparaszt. Szerencsétlen véletlenen múlott, hogy ebben a nagy dologidőben otthon találtuk. A minap ugyanis a szénadobó­lyukon az istállóba esett, alapo­san megütötte a lábát, az orvos ezért eltanácsolta egyidőre a me­zei munkától. — Olyan kínban vagyok ám, hogy elmondani is nehéz, ilyen nagy dologidőben itthon kell ül­nöm, pedig mennyi a munka. De hát mit csináljak... Látogatásom alkalmával sok mindent megtudtam, a szóbanfor- gó dunaföldvári egyéni parasztról, amit kevés kivételtől eltekintve, általánosítani lehet a hozzá ha­sonlókra... Most érkezett el Pasker Antal élete deléhez. Mióta a felnőtt em­berek sorába lépett, a földműve­lésből él, úgy ért a gazdálkodás­hoz, mint ahogyan az a nagy­könyvben meg van írva. A búza kivételével terményt még soha nem adott el. A föld termését min dig állatokon keresztül értékesíti, mert így nagyobb a haszon. Meg­gazdagodni azonban a nyolc hold földből mégsem tudott. Nádfede- les, földpadlós félháza van, amit megboldogult édesanyjától örö­költ. Harmad magával tisztes pol­gári jólétben él a gazdaságból. A család jövedelme, amit a nyolc hold biztosít, kiadja azt ami a mindennapi megélhetéshez kell, biztosítja, hogy minden évben új­ra tudjanak termelni. Persze nem ő tehet arról, hogy gazdaságában nem tudott a húsz év alatt egész házat venni, a nádfedelet nem tud ta kicseréltetni, a szobákat nem tudta lepadlóztatni. Ma még olya­nok gazdaságának a termelési vi­szonyai, hogy ezt nem engedik meg, a mainál lényegesen többet A cigányság helyzetének javításáért A Tamási Járási Tanács kibőví­tett vb-ülésén tárgyalta meg a ci­gánykérdést. Az ülésen részt vettek a társadalmi szervek vezetői, a KISZ, a Hazafias Népfront, a nő­tanács képviselői. Újvári Jenő járási tanulmányi fel­ügyelő beszámolójában többek kö­zött a cigány tanulók problémáival foglalkozott. — Tamásiban és a hozzá tartozó településeken pl. 132 cigány tanuló van. A 132 gyerek közül 72 tanul­mányi eredményét nem osztályoz­hattuk, mert igen nagy volt az is­kolakerülők száma — mondotta többek között. A tamási járásban egy falu kivé­telével mindenütt van kisebb-na- gyobb cigánytelepülés. A cigány családok száma megfelel egy kisebb lélekszámú falu összlakosságának: 756 cigány család él a járásban. A cigányok életében felmerülő problémákról és a statisztikai ada­tokból következnek a feladatok: ezekkel foglalkoztak igen behatóan a vb-ülésen részvevők és ezt tükrö­zi a határozat is, amelynek egy-két pontját az alábbiakban ismertetjük. A nevelésnek két irányban kell haladnia. Egyrészt a cigányságot kell rászoktatni a rendszeres mun­kára, másrészt a lakosságot kell rá­nevelni arra, hogy a cigányságban ne az olcsó munkaerőt lássa. Itt is érvényesülni kell annak az elvnek, hogy »-egyenlő munkáért egyenlő bért« kell fizetni. Az eddigiektől eltérően újat adott a tamási járásban megtartott vb- ülés azzal, hogy határozatban rögzí­tették le egy szociálpolitikai albi­zottság létrehozását, amelynek fel­adatául tették a cigányság helyze­tével való konkrét foglalkozást. Eszerint a szociálpolitikai albizott­ság a községi tanácsokkal történő előzetes megbeszélés alapján feldol­gozza a cigányok munkába állításá­nak lehetőségeit és a községfejlesz­tési munkákban történő foglalkozta­tást. A pedagógusok dicséretére válik az a mozgalom, amellyel segítik a bizottság munkáját. Társadalmi munkában vállalták a cigány tanu­lókkal való külön foglalkozást. A ta­mási járásban a nem cigány tanulók körében patronáló mozgalmat szer­veznek a tisztálkodás, a tanulás és a ruházkodás megjavítására. Az emberiesség, a faji megkülön­böztetés megszüntetése jegyében születtek meg a határozatok, ame­lyeket ha végre is hajtanak, elmond­hatjuk, a tamási járásban sokat tet­tek a cigányság helyzetének megja­vításáért. jövedelmezni egyszerűen képtelen már a nyolc hold. Pedig ami azt illeti, Pasker An­tal igazán halad a korral. Géppel vet, amennyire lehet mélyen szánt, trágyázatlan földbe nem rakja a magot. Sőt az idén egy hold bú­zára két mázsa műtrágyát kiszórt, mert újságokból olvasta, hogy a fejtrágyázás emeli a termést. Azt is újságokból olvasta, meg a rádió ból hallotta, hogy a hibridkukorica több termést biztosít, mint a má­sik, ezért az idén, csak ezt vet. Olyan földje is van, amiről két tét mést levesz egy évben. Mikor a zöldborsót betakarítja, csalamádét vet a földbe, ami növeli a takar­mánytermését. Hiszen az ő gazda­ságában erre nagy a szükség. Az idén is hizlal öt disznót eladásra, amiből kifizeti adóját. — Muszáj ezt kérem így csi­nálni, mert aki nem iparkodik* rosszul gazdálkodik, annak még a moziravalója is nehezen van meg. Én iparkodom, nem is panaszko­dom. Azt mondom, ilyen jól még nem ment a magamfajta paraszt­nak, mint most. Nincs is más kí­vánságom csak az, hogy a mai­nál rosszabb ne legyen. Ebben meg biztos vagyok — jegyezte meg s a kisparcella jelenét, jövőjét jól is­merő parasztember csalhatatlan magabiztosságával így foglalja ösz- sze a beszélgetést: — Rövidesen elérkezik ám an­nak az ideje is, hogy minden dű­lőben összeszántjuk a barázdákat itt Dunaföldváron is. Akkor majd más lesz. Szövetkezetben leszünk ott termelünk, ami egészen biztos több lesz a mainál. De hát ezt az időt nem várhatjuk ölhetett kéz­zel. A többi dunaföldvári paraszt is igyekszik, úgy gazdálkodni, hogy minél többje legyen. Ezt tesszük, mert nekünk is jó meg az állam­nak is jó ha több terem a kispar- cellán. DOROGI ERZSÉBET Mihálynénak a nőtanács elnökének, odaadó munkájukért. EGY LÁTOGATÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents