Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-20 / 67. szám

« TOLNA MEG VEI NÉPÚJSÁG 1959. március 20. Párt- és kormányküldöttségek érkeztek a Tanácsköztársaság 40. évfordulójának ünnepségeire Megérkezett a csehszlovák párt• és kormányküldöttség Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a termelőszövetkezetek rr f •• | r r rrW működéséről (Folytatás az 1. oldalról.) Csütörtökön délelőtt az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány meghívására csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezett Buda­pestre. A küldöttség vezetője Vaclav Kopeczky, a Csehszlovák Kommu­nista Párt Politikai Bizottságának ♦tagja, a minisztertanács elnökhe­lyettese, tagjai Cenek Hruska a Csehszlovák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagjai, a hon­védelmi miniszterhelyettes, Jozef Kriz, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára. A küldöttséget a ferihegyi repülőtéren dr. Münnich Ferenc, a miniszterta­nács elnöke, Apró Antal, a minisz­tertanács első elnökhelyettese, Kiss Károly és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai fo­gadták. küldöttséghez Vasile Pogaceanu, a Román Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagy­követe. Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke csütörtökön délelőtt az Országházban fogadta a Román Népköztársaság párt- és kor mányküldöttségét, amely Emil Bod- naras, a Román Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagja, hadseregtá­bornok, a minisztertanács elnökhe­lyettese vezetésével tartózkodik ha­zánkban. Dobi István ugyancsak fogadta a Lengyel Népköztársaság párt- és kor mányküldöttségét, élén Jan Izydor- czykkal, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának tag­jával. Mindkét küldöttség fogadá­sán jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­kosság politikailag nem eléggé fej­lett rétegeire. Ennek ellenére a köz­véleményben — beleértve befolyásos arab nacionalista körökben is — mind inkább gyökeret ver az a meg­győződés: itt az ideje kijózanodni abból a rövidlátó propagandából, amely csak az imperialisták malmára hajtja a vizet és ideje államférfiúi józansággal fog­lalkozni e problémákkal. A vendégeket a fellobogózott nyu­gati pályaudvaron Marosán György államminiszter, Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának tit kára, a Politikai Bizottság tagjai és Révész Géza vezérezredes, honvé­delmi miniszter üdvözölték. A foga­dásnál jelen volt az MSZMP Köz­ponti Bizottságának és a forradalmi munkás-paraszt kormánynak több tagja, a budapesti diplomáciai kép viseletek számos vezetője és több tagja. A román és a magyar himnusz hangjai után Marosán György a Ma gyár Szocialista Munkáspárt Közpon ti Bizottsága és a forradalmi mun­kás-paraszt kormány nevében me­leg szavakkal köszöntötte a kül­döttséget. Az üdvözlő szavakra Emil Bodna- ras, a román delegáció vezetője vá­laszolt. ságának tagja, a minisztertanács el­ső elnökhelyettese, Sebes István kül­ügyminiszterhelyettes, Úszta Gyula altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, Gyalmos János, a fő városi tanács végrehajtó bizottsága nak elnökhelyettese, ott voltak a külügyminisztérium és a honvédel­mi minisztérium képviselői, vala­mint a Szovjetunió budapesti nagy- követségének tagjai. Li Huei-Csuan kiemelte, hogy Tito a Jugoszláv Szövetségi Köztár­saság elnöke március 7-én belgrádi beszédében kijelentette: »Indonéziai látogatásunk idején egy jólismert kínai személyiség, Csou En-laj fel­szólította Indonézia népét, hogy ne fogadjon minket szívesen...« A Tan- jug hírügynökség a beszédet még aznap nyilvánosságra hozta. Li Huei-Csuan hangsúlyozta, hogy Tito elnöknek 1958. december 23-tól 1959. január 1-ig tartó indonéziai lá­togatása idején Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke sem miféle megjegyzést sem tett erről a látogatásról. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökének fent em­lített kijelentése merő koholmány és csak azt lehet feltételezni, hogy az ilyen alaptalan és arcátlan hamisí­tás nyilván távolabbi terveket rej­teget. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, törvényerejű rendeletet adott ki a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok mű ködösének irányelveiről. A törvény- erejű rendelet biztosítja a termelő- szövetkezetek működésében a szocia lista elvek megvalósítását és gátat vet az ezzel ellentétes törekvések­nek. A mezőgazdasági termelőszövet­kezetek és termelőszövetkezeti cso­portok részére — állapítja meg a törvényerejű rendelet — a földmű­velésügyi miniszter a Termelőszö­vetkezeti Tanáccsal egyetértésben alapszabály-mintát ad ki, amelyet a közgyűlés a rendelet keretei között a helyi viszonyoknak és sajátossá­goknak megfelelően kiegészít és el­fogad. A törvényerejű rendelet második fejezete a mezőgazdasági termelőszö vetkezetek működését szabályozza. Kimondja, hogy TSZ TAG JOGOSULT arra, hogy a termelőszövetkezet Jö­vedelméből, végzett munkája arányé bán is, és a közös használatba adott földje után földjáradék címén is részesedjék; továbbá arra, hogy az alapszabály rendelkezéseinek meg­felelően háztáji gazdaságot tartson fenn és a tagság alapján járó szo­ciális kedvezményeket élvezze. Ha a tag az alapszabályt, vagy a munkarendet megsérti — mondja ki a törvényerejű rendelet —, vele szemben elsősorban nevelő jellegű társadalmi rendszabályt, szükség esetén fegyelmi felelősségrevonást kell alkalmazni. A termelőszövetke­zetnek okozott kárt a tag köteles megtéríteni. Majd a kilépés, illetve a kizárás rendjéről intézkedik a rendelet, A termelőszövetkezetből — az előírás szerint — a belépést követő 3 éven belül nem lehet kilépni. A kilépési szándékot legalább 6 hónappal a gazdasági év vége előtt a vezetőség­nél be kell jelenteni. A bejelentés elfogadásáról a közgyűlés dönt. A törvényerejű rendelet felsorolja a kizárási okokat. Részletesen intézkedik a törvény- erejű rendelet A FÖLDBEVITELI KÖTELEZETTSÉGRŐL Megállapítja: a tag köteles a saját, valamint a vele közös háztartásban élő családtagok tulajdonában, ha­szonélvezetében, haszonbérletben, vagy bármilyen más törvényes jog­cím alapján használatában levő ősz szes földet — ideértve a legelő- és erdő illetőséget is — a termelőszö­vetkezet közös használatába adni, ki vételt képez a törvényesen vissza­tartható háztáji föld. Haszonbérelt állami tartalékföld bevitele esetén — mint a törvény- erejű rendelet előírja — a haszonbér let megszűnik és a tartalékföld a termelőszövetkezet ingyenes és örök használatába megy át. Azt a ter­melőszövetkezeti taggal közös ház­tartásban élő családtagot, aki nem tagja ugyan a termelőszövetkezet­nek, de saját földje a termelőszövet kezet közös használatában van, földjáradék illeti meg. Az öregek érdekeit szolgálják azok a rendelke­zések, amelyek szerint a családtagok részére, ha megélhetésének alapja a közös használatba adott közös föld, választása szerint földjáradékot, vagy a helyben szokásos haszonbért köteles a termelőszövetkezet fizetni. A törvényerejű rendelet rendezi a FÖLDJÁRADÉK FIZETÉSÉ­NEK RENDJÉT A termelőszövetkezet, a termelő­szövetkezeti tagnak a közhasználat­ba adott saját földje után földjá­radékot kell fizessen. Föld járadék fizetési kötelezettség alól az 1959. január 1-e előtt alakult termelőszö­vetkezeteknek, indokolt esetben, a 1 közgyűlés határozata alapján előter­jesztett kérelmére, a földművelés- ügyi miniszter a Termelőszövetkeze­ti Tanács elnökével egyetértésben egy évre felmentést adhat. A földjáradék kérdését a rendelet a következőképpen szabályozza. A termelőszövetkezetbe bevitt saját föld kataszteri tiszta jövedelmének minden aranykoronája után — a közgyűlés határozatától függően — öt-tíz kilogramm búza, állami fel- vásárlási áron számított, forint ér­tékét kell fizetni. A föld járadék­ból földadót nem lehet levonni. A kataszteri tiszta jövedelemnek a földjáradék megállapításánál figye­lembe vehető mértéke katasztrális holdanként nem haladhatja meg a 16 aranykoronát; a földjáradék cí­mén kifizetésre kerülő összeg pedig nem lehet több, mint a tagok kö­zött kiosztható részesedés bevitt föl­dekre eső részének 25 százaléka. A HÁZTÁJI GAZDASÁGOK vonatkozásában a törvényerejű ren­delet előírja, hogy minden önálló háztartással rendelkező termelőszö­vetkezeti tag a véig közös háztartás bán élő családtagjaival együtt, sze­mélyes használatára, háztáji gazda­ság fenntartására jogosult. Megilleti a háztáji gazdaság az önálló ház­tartással rendelkező öreg, vagy mun kaképtelenné vált termelőszövetke­zeti tagot is, tekintet nélkül arra. hogy nyugellátásban részesül-e, vagy sem. A háztáji föld területe a közgyűlés határozatától függően 0,5—1 katasztrális hold lehet. A termelőszövetkezet közös hasz­nálatában levő, bevitt földek örök­lésére és örökölhetőségére vonatko­zóan a rendelet előírja: ha az örö­kös a termelőszövetkezet tagja, vagy ott családtagként rendszeresen dolgozik, az örökölt földet úgy kell tekinteni, mintha azt az örökös ad­ta volna a termelőszövetkezet közös használatába; ha az örökös a terme­lőszövetkezeten kívül álló és nem élethivatásszerűen foglalkozik mező- gazdasági termeléssel, földjére — a termelőszövetkezet kérésére — az örökös és a termelőszövetkezet kö­zött tartós, határidő nélküli haszon- bérlet jön létre. Ha a haszonélvezet re jogosult házastárs termelőszövet­kezeti tag, alapszabály szerinti föld járadék, ha pedig nem tagja a ter­melőszövetkezetnek. haszonbér illeti meg. A termelőszövetkezet gazdasági te vékenységével kapcsolatban a tör­vényerejű rendelet előírja, hogy a közös gazdálkodást a közgyűlés ál­tal elfogadott éves termelési terv és bevétel-kiadási költségvetés alap ján folytatja. A tagok — családta­gok — munkáját a végzett munka mennyiségét és minőségét egyaránt kifejező és a helyi viszonyoknak megfelelő munkaegységgel kell mér­ni. NAGYSZABÁSÚ V Aparhant n Bátaszék n s H . Bonyhád s. u és M u Dombóvár Kölesd ^ m re II Magyarkeszi U s községekben .. z Megtekintés díjtalan. J A Díjmentes tombola! A T K 1 Értékes x nyereménytárgyak. U MÁRCIUS 22-ÉN A román párt- és kormányküldöttség fogadása A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és a for­radalmi munkás-paraszt kormány meghívására csütörtökön délelőtt román párt- és kormányküldöttség érkezett Budapestre a tanácsköztár­sasági évforduló ünnepségeire. A delegáció vezetője Emil Bodnaras, a Román Munkáspárt Politikai Bizott ságának tagja, hadseregtábomok, a minisztertanács elnökének helyette­se, tagjai: Vasile Vaida, a Román Munkáspárt Központi Bizottságá­nak tagja, a kolozsvári tartomány el ső titkára, Walter Román egyetemi tanár, az állami politikai kiadó fő­igazgatója, hazánkban csatlakozott a Német munkásmozgalmi veteránok küldöttsége érkezett hazánkba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön a munkásmozgalom ve­terán harcosainak kilenctagú küldött­sége érkezett Budapestre a Német Demokratikus Köztársaságból. Ven­dégeink részt vesznek a Tanácsköz­társaság emlékünnepségein. Hruscsov beszédének visszhangja az arab közvéleményben Moszkva (TASZSZ). Kondrasov, I az Izvesztyija kairói tudósítója be­számol Hruscsov beszédének az arab közvéleményben keltett visszhangjá­ról. A beszédet kivonatosan ismertető kairói lapok azonban elhallgatták azt a részt, .amelyben Hruscsov sajnálkozását fejezi ki az EAK és az Iraki Köztársaság közötti kapcsolatok megromlása miatt és megjegyzi, hogy ez csak az im­perialisták érdekeit szolgálja, s a nemzeti felszabadító harcot vívó arab népek egységének megbontásá­hoz s erőfeszítéseik gyengítéséhez vezet. Nasszer elnök nem válaszolt Hruscsovnak e kijelentéseire. Ezek a megállapítások azonban — folytatja a tudósító — mélységesen igazak és időszerűek. Tükrözik az arab közvélemény egyre növekvő ag­godalmát. Kairóban sokan aggódva figyelik, hogy a két arab ország vi­szonya egyre jobban éleződik. Ebben nem utolsó szerepet tölt be az a felelőtlen Irak-ellenes propaganda, amihez az utóbbi na pókban az Egyesült Ar.ab Köz­társaságban folyamodtak. Ezzel kapcsolatban elegendő megem­líteni, hogy nem csupán a sajtóban, hanem hivatalos fórumokról is ál­landóan felhívások hangzanak el az Iraki Köztársaság törvényes kormá­nyának megdöntésére. Kairóban és Damaszkuszban — folytatja Kondrasov — hatósági utasításra gyászfelvonu­lással egybekötött tüntetéseket rendeznek az összeesküvő Savval ezredes és más póruljárt felkelők emlékére. Ugyanakkor az arab kommunistákat a legkíméletlenebbül üldözik. Ez a kommunistaellenes kampány szovjetellenes kirohanásokra ösztönzi a provokátorokat és imperialista ügy­nököket más arab országokban. Ezt bizonyítja a beiruti szovjet kiállítás egyik termében történt bombarobba­nás is. Az Egyesült Arab Köztársaság és Irak kölcsönös viszonyának válsága rendkívül elfajult. Az Egyesült Arab Köztársaságban az Irak-ellenes kam­pány káros befolyást gyakorol a la­A szovjet párt- és kormányküldöttség megkoszorúzta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet A Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulójának ünnepségeire ha­zánkba érkezett szovjet párt- és kor mányküldöttség, amelynek vezetője, A. B. Arisztov, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára csü­törtökön délelőtt megkoszorúzta a Szabadság téri szovjet hősi emlék­művet. A koszorúzásnál jelen volt Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizott­Kína erélyes tiltakozása Tito rágalmai miatt Peking: (Űj-Kína) Li Huei-Csuan, a Kínai Népköztársaság külügymi­nisztériuma szovjet és kelet-európai osztályának helyettes igazgatója szerdán a külügyminisztériumba ké­rette Milicsevicset, Jugoszlávia kí­nai nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét. Erélyesen tiltakozott ná­la amiatt, hogy Tito jugoszláv el­nök nemrégiben alaptalan kohol­mánnyal vádolta Kínát és Csou En- laj miniszterelnököt. Tito március 7-én Belgrádban be­szédet mondott, amelyben az ázsiai és afrikai országokban tett legutóbbi látogatásáról szólva, szemérmetlenül támadta és rágalmazta a Szovjet­uniót, Kínát, Albániát, Bulgáriát, Csehszlovákiát és más szocialista or szágokat, sértő szavakkal illette a Szovjetunió, Kína, Bulgária és Al­bánia állami vezetőit. Dobi István fogadta a román és a lengyel párt- és kormányküldöttséget ső titkára, dr. Münnich Ferenc, a mi nisztertanács elnöke és dr. Sík End­re külügyminiszter. Megérkezett az osztrák veteránok küldöttsége Szerdán éjjel Budapestre érkezett az ausztriai veteránok nyolctagú kül döttsége. A delegáció vezetője Hans Pointner, az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, burgenlandi megyei titkár. A kül­döttség tagjai — akik között van­nak bécsiek, voralbergiek, burgen­landiak — valamennyien résztvet- tek a Tanácsköztársaság időszaká­nak harcaiban. Az osztrák veterá­nokat az MSZMP Központi Bizott­sága külügyi osztályának, a buda­pesti pártbizottságnak, és a Ma­gyar Partizán Szövetségnek a kép­viselői fogadták. A szovjet, a bolgár, a len­gyel és a román párt- és kormányküldöttség meglá­togatta a Magyar Tanács­köztársaság emlékkiállítást A Tanácsköztársaság kikiáltása 40. évfordulójának ünnepségeire hazánk­ba érkezett szovjet, bolgár, lengyel és román párt- és kormányküldött­ség meglátogatta a Magyar Tanács- köztársaság emlékkiállítást a Nemzeti Múzeumban.

Next

/
Thumbnails
Contents