Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-19 / 66. szám

t TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. március 19. Viharos incidensek Franciaországban az egymás után sorrakeriilő polgármester választásokon Párizs (MTI). A francia városokban egymás után kerül sor polgármester- választásra és a városi vezetőség meg választására. Az új községtanácsok jelölik ki a vezető személyt. Sok helyütt viharos incidensekre ad alkalmat a polgármester-vá­lasztás, főleg amiatt, hogy a jobboldal lis­táin megválasztott szocialisták, Guy Mollet vonalát követve, a degaulleis- tákkal és más jobboldali pártok köz­ségtanácsosaival szövetkeznek. Le Havre-ban kedden este ült ösz- sze az új községtanács a nagy kikötő­város polgármesterének megválasztá­sára. A 18 kommunistával szemben 15 tagot adott a községtanácsba a jobboldali függetlenek és a degaul- leisták egyesült listája. Két MRP- tanácson kívül a két szocialista ta­nácstag jelentette a „mérleg nyel­vét”. Egyiküket, Monguillont jelölte polgármesternek az egy szavazat többséggel rendelkező jobboldali szocialista koalíció. Le Havre dolgozói, azok, akik 35 089 szavazattal a Francia Kom munista Pártot tették a kikötő­város első pártjává, sokezres tö­megben vonultak fel a városháza elé a polgármesíerválasztás ide­jén és tüntettek a kommunista városvezetés és a baloldali egység mellett. Az ülésterem karzatain helyet foglaló Le Havre-i dolgozók is a baloldal ösz- szefogását sürgették. A megye prefektusa óriási létszámú rendőri különítményeket vont össze a városháza köré. Jutott a rendőrökből a városháza épületébe is. A prefek­tus intézkedésére kikapcsolták az ülésteremben elhelyezett mikrofono­kat, hogy az ott elhangzottak ne jus­sanak el a városháza előtt felsora­kozott tömeghez. Az ülés megnyitásakor a kommu­nista tanácstagok tiltakoztak a rend­őrség jelenléte ellen és amiatt, hogy a teremben történtekről a városházán kívül rekedt tömegek nem vehetnek tudomást. A jobboldali függetlenek pártjához tartozó korelnök elren­delte az ülésterem karzatainak ki­ürítését. A rendőrök eltávolították a hall­gatóságot a karzatokról és köz­ben összetűzésekre került sor. Ugyanez történt a városháza előtt is. Az acélsisakos rohamrendőrök az ütlegeken kívül könnyfakasztó gáz­bombákkal is támadtak a tömegre, amelynek soraiból kövek repültek a rendőrök felé. Az összetűzésnek szá­mos sebesültje van. A rendőrség több tüntetőt letartóztatott. A városházán eközben megejtették a szavazást: 19 szavazattal 18 ellené­ben, azaz a reakció összefogásával a szocialista Monguillont választották meg a lelépő kommunista polgármes­ter, René Cance helyére. A jobboldal kiszorította a kommu­nistákat a polgármester-heyettesi tisztségekből is. Az Humanité nyolc megyére ter­jedő összeállítást közöl, amelyből ki­tűnik, hogy Cher, Haute-Vienne, Nord, Ain, Gard, Seine-Maritime, Var- és Cotes-du-Nord megyékben össze­sen 349 város és község tanácsa baloldali: 192 eddig is kommunis­ta többségű községtanácsban új­raválasztották a kommunista ta­gokat. 21 városban és községben az eddigi reakciós többségű községtanács he­lyébe kommunista többségű község­tanács lépett. Hetvenhét helyen újra megválasztották az eddig is a balol­dali egység jegyében működött köz­ségtanácsot, 59 esetben pedig a jobboldali többségű községtanács helyett a népfrontlistákon szerepelt balol­dali jelöltek kerültek a városok és a községek élére. D szovjet gazdasági segftság fontos lépes az Iraki Köztársaság fejlődésében az MTI moszkvai tudósítójának kommentárja Moszkva (MTI). A szovjet főváros politikai köreiben élénk érdeklődést váltott ki a szovjet—iraki gazdasági megállapodás megkötése. A nagyösszegű, 550 millió rube­les szovjet hitel és a rendkívül kedvező fizetési feltételek jelen­tősen megkönnyítik Irak' ipará­nak és mezőgazdaságának gyors fejlesztését. A fiatal köztársaság gazdasági meg­erősödésének viszont döntő szerepe lehet a közel- és közép-keleti helyzet alakulásában. A Szovjetunió Iraknak adott nagy­összegű segítsége bizonyítja, hogy a szovjet kormány kész minden támogatást megadni a fiatal Iraki Köztársaság fejlesztéséhez. Ugyanakkor azonban az Iraknak nyújtott segítség, a nagyösszegű szov­jet hitel nem jelenti azt, hogy a szov­jet kormány elzárkóznék más arab országok megsegítése elől. Bizonysá­ga ennek: alig néhány héttel ezelőtt írták alá a megállapodást, amelynek értelmében a Szovjetunió segítséget ad az Egyesült Arab Köztársaságnak az asszuáni gát felépítéséhez. A szovjet kormány a maga részéről változatlanul támogatni kívánja az arab országok szabadságharcát, azt a törekvésüket, hogy gazdaságilag meg­erősödjenek és önálló gazdasági poli­tikát folytassanak — hangsúlyozzák a szovjet főváros politikai megfigye­lői. Szovjet tudósok bebizonyították a 102. elem létét Moszkva (TASZSZ). A szovjet ve­gyészek Moszkvában folyó VIII. kongresszusán Georgij Flerov pro­fesszor bejelentette: bebizonyosodott a Mengyelejev-táblázat szerinti 102. elem léte. A professzor elmondotta, hogy a moszkvai ciklotronnal folytatott kí­sérletek eredményeként arra a követ­keztetésre jutottak, hogy ha plutó­niumot gyorsított oxigénionokkal bombáznak, megjelenik a 102. elem Lengyel munkásmozgalmi veteránok küldöttsége érkezett Budapestre Az MSZMP Központi Bizottságá­riak meghívására szerdán Budapest­re érkezett a lengyel munkásmoz­galom veterán harcosainak hattagú küldöttsége, akik résztvesznek a Ta­nácsköztársaság 40. évfordulójának ünnepségein. A küldöttséget a feri­hegyi repülőtéren az MSZMP Köz­ponti Bizottságának munkatársai, va lamint I. Krzemien, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője fogadta. Dúsgazdag sejkek és földbirtokosok szerepe az elfojtott iraki felkelés hátterében 254 atomsúlyú, kevésbé stabil izotóp­ja. Ezeknek az izotópoknak az élet­tartama mindössze néhány másod­perc. Flerov professzor szerint elő lehet állítani a 102. elem 159 atomsúlyú izotópját is. Ennek élettartama sok­kal hosszabb. A szovjet tudós a Mengyelajev- táb- lázat bővítésének lehetőségét abban látja, hogy sok töltésű nagyerejű ion­gyorsítókat használjanak. A Tanácsköztársaság harcaiban résztvett magyar pedagógusok utaztak a Szovjetunióba Az OSZSZSZK oktatásügyi mi­nisztériumának meghívására a Szov jetunióba utaztak Kelen Józsefné, Kelen Miklósné, Bihari Mór, Both Béla és Wilheim Jenő nyugdíjas pe­dagógusok, akik a Magyar Tanács- köztársaság harcainak aktív részt­vevői voltak. A pedagógusok a Ma­gyar Tanácsköztársaság 40. évfordu­lója alkalmából rendezendő ünnep­ségeken vesznek majd részt. Moszul: (MTI) Stan Carter, az AP tudósítója részletes jelentést közöl a nemrég elfojtott moszuli felkelés hátteréről. Carter hangsúlyozza, hogy a dúsgazdag földesurak döntő vereséget szenvedtek Moszulban, s ez siettetheti végleges eltűnésüket a sivatagban. A tudósító ezután el­mondja, hogy Ahmad Adzsil Ald- jauar sejk, a mintegy hatvanezer Szíriáit, irakit és Szaud-Arábiát számláló Sammar törzs mindenható ura hír szerint elmenekült a siva­tagba. ESEMÉNYEK SOROKBAN London: (Reuter) Harold Macmil­lan angol miniszterelnök egy Comet 4. típusú repülőgépen a kora hajna­li órákban elindult Londonból Ka­nadába. A miniszterelnököt elkíséri útjára Selwyn Lloyd külügyminisz­ter, valamint egy népes szaktanács- adó csoport. * London: (MTI) Pella olasz külügy­miniszter .kedden harminc percig tár gyalt az alsóházban Macmillan an­gol miniszterelnökkel. A megbeszélő sen Macmillan tájékoztatta Pellát moszkvai, bonni és párizsi tárgya­lásairól. Az angol külügyminiszté­rium szóvivője a megbeszélés után közölte, hogy szóbakerült Olaszor­szág részvétele egy esetleges kelet­nyugati külügyminiszteri értekezle­ten. * Berlin (MTI). Ötvenezer nürn­bergi vasmunkás képviselői azzal a követeléssel léptek fel, hogy az ame rikai megszálló csapatok azonnal vonuljanak ki atomágyúikkal Nürn- bergből és környékéről. A vasasok képviselői elhatározták, hogy még márciusban tömegtüntetést rendez­nek. * Mexikó: (TASZSZ) A Novedades című lap szerkesztője cikkében le­leplezi, hogy az amerikai részvény- társaságok rendszeresen elszállítják Mexikó régészeti értékeit. Nemrég több mint kétszáz láda arannyal, ezüsttel és drágakövekkel ékesített kerámiát szállították Mexikóból az Egyesült Államok városaiba. * Washington: (AP) Az Egyesült Ál iamok hadügyminisztériuma kedden közölte, hogy a Discoverer I. műhold jelzéseit a rádióállomások már nem észlelik, s feltehető, hogy megsem­misült. Kínában megünneplik a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. érfordulóját Peking: (MTI) A Magyar Tanács- köztársaság megalakulásának 40. év fordulója alkalmából Kínában ün­nepségeket tartanak, kiállításokat rendeznek. Az évforduló előestéjén Pekingben a Népi Politikai Tanács­kozó Testület dísztermében emlék­ünnepséget tartanak a Kínai Kultu­rális Kapcsolat Bizottsága, a Kínai— Magyar Baráti Társaság és a Kínai Országos Szakszervezeti Tanács és a pekingi városi pártbizottság rende­zésében. Március 21-én a pekingi egyetemen ünnepi nagygyűlést tar­tanak, s a Tanácsköztársaság har­cairól szóló dokumentum-kiállítást nyitnak meg. Kína városaiban és tartományai­ban, az üzemekben, gyárakban, népi kommunákban és intézményekben dokumentum-kiállításokon ismer­tetik a Magyar Tanácsköztársaság történetét, jelentőségét. A Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartot­tak a pekingi magyar nagykövetsé­gen, Nógrádi Sándor nagykövet vá­laszolt a kérdésekre. A szovjet pártküldöttség lengyelországi látogatásai Varsó: (TASZSZ) A Lengyel Egye sült Munkáspárt III. kongresszusára érkezett szovjet pártküldöttség tag­jai különböző lengyel városokkal is merkednek. Lodzban megtekintették a város két nagy textilgyárát, Dub­linban a Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttségével együtt ellátogat tak a dublini motorkerékpárgyárba, majd felkerestek egy környékbeli termelőszövetkezetet. Kínai—japán közös közlemény Peking: (TASZSZ) Pekingben Csang Hszi-zso, a Kínai Kulturális Kapcsolatok Bizottságának elnöke és Aszanuma, a Japán Szocialista Párt Kínában tartózkodó főtitkára, a Kínában tartózkodó japán szocialis­ta küldöttség vezetője közös nyilat­kozatot adott ki, mely megállapítja, hogy. a két fél nézetei megegyeznek az ázsiai és csendes-óceáni békeöve­zet létrehozásának szükségességé­ben. A kínai és a japán kormánynak haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdenie a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. A kínai fél hang­súlyozza: a politikai és gazdasági kérdések összefüggenek, együtt kell megtárgyalni és megoldani ezeket és úgy véli, hogy ha Japán teljes füg­getlenségre tenne szert, s a béke és a semlegesség útjára lépne, ez nem­csak az ország nemzeti érdekeinek kedvezne, hanem Ázsia és az egész világ békéjének is. Megérkezett a romániai veteránok delegációja Szerdán reggel tizenhárom tagú veterán küldöttség érkezett hazánk­ba a Román Népköztársaságból dr. Costin Richárd bukaresti kórházi fő orvos vezetésével. Az idős munkás- mozgalmi harcosokat a nyugati pá­lyaudvaron az MSZMP Központi Bi zottsága külügyi osztálya, a Magyar Partizán Szövetség, valamint a bu­dapesti román nagykövetség képvi­selői fogadták. A delegáció tagjai részt vettek Ma gyarországon a Tanácsköztársaság időszakában a proletárhatalomért ví vott harcokban. Dr. Costin Richárd — a delegáció vezetője i— aki politikai komiszár helyettes volt a magyar vörös had­seregben, az I-es vörös dandárban harcolt. Tíztagú csehszlovák veterán küldöttség érkezett Budapestre A Tanácsköztársaság 40. évfordu­lójának ünnepségeire, az MSZMP Központi Bizottságának meghívásá­ra, szerdán tíztagú csehszlovák ve­terán küldöttség érkezett Buda­pestre. A vendégeket a Keleti pálya udvaron az MSZMP Központi Bi­zottsága külügyi osztálya és a Ma­gyar Partizán Szövetség képviselői, a magyar munkásmozgalom idős har cosai, köztük Stein Ferenc, Szabó , Sándor, Wátner Anna fogadták. Je- í len volt dr. Julius Viktory, a buda- 1 pesti csehszlovák nagykövet és a | nagykövetség több munkatársa. A csehszlovák veteránokat Stein I Ferenc köszöntötte. Érdekes adatok kerültek éld a krasznojarszki magyar kommunisták hősi harcáról Moszkva: (MTI) Iván Kacér fia­tal krasznojarszki újságíró több éve kutatja az egykori Jeniszeji kor mányzóság magyar internacionalis­táinak történetét. Már sok érdekes adatot tárt fel a magyar hadifoglyok közül kikerült kommunisták tevé­kenységéről. A dokumentumok egyik csoportja például arról ad ké­pet, hogyan küzdöttek a magyar kommunista hadifoglyok a várost megszálló fehér csapatok ellen. 1919 tavaszán Krasznojarszkot Kol csak fehér bandái tartották meg­szállva. A városi pártbizottság ille­gális harcában kapcsolatot terem­tett a hadifogolytábor magyar kom munistáival is, s illegálisan inter­nacionalista katonai alakulat szer­vezését kezdték meg. A kommunis­ták három zászlóaljból, továbbá egy lovas és egy géppuskás szakaszból álló vörösgárdista ezredet szervez­tek és a tábor műhelyében megkezd ték géppuskák és bombák gyártását is. 1919 július 30-án a táborral szom­szédos katonai laktanyában lázadás tört ki. A 4. és 31. ezred legénysége megtagadta a partizánok elleni ak­cióra vonatkozó parancs teljesítését. A fehérgárdista alakulatok körül­zárták a két ezred épületeit és meg­semmisítő támadást indítottak a fel lázadt katonák ellen. A szorongatott helyzetben lévő ka tonák segítségére a fogolytábor kom munistáiból alakult fegyveres cso­port sietett Kiss Ferenc öntőmun­kás, egykori szociáldemokrata párt­tag parancsnoksága alatt. A túlerő­ben lévő fehérgárdisták a magyar hadifoglyok csoportját az utolsó em bérig megsemmisítették, maga Kiss Ferenc is hősi halált halt. Ugyan­csak szinte teljesen megsemmisült a két fellázadt ezred is. A lázadás leverése után a tábor­ban a fehérek megkezdték a kom­munista hadifoglyok letartóztatását. A foglyokat rögtönítélő katonai bí­róság elé állították. A bíróság a tá­bor kommunista szervezetének há­rom vezetőjét, Forgács Dezső volt zászlóst, a pártbizottság vezetőjét, Kálmán Lajos zászlóst, az illegális kommunista újság szerkesztőjét és Dukesz Artur zászlóst a Galilei Kör egykori tagját főbelövésre ítélte. Kacer kutatásai beszámolnak ar­ról is, hogy az életben maradt kom munista hadifoglyok és a magyar fo golytábor más lakói közül sokan a város felszabadulása után csatla­koztak a Vörös Hadse~eg alakulatai hoz. A július 30-i felkelés magyar hő­seinek és fehér banditák által ki­végzett kommunistáknak emlékét az egykori hadifogolytábor helyén em­lékmű őrzi.

Next

/
Thumbnails
Contents