Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-03 / 52. szám
lOtWJÁ MEGTEJ VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK: IV. évfolyam, 52. szám. ÄRA: 50 FILLÉR Kedd, 1259. március 3. Tovább növekedni a megye szövetkezeti községeinek száma Magyarkeszi, Szárazd, Bonyhádi és Varsád az új tsz községek Tsz alakult Németkéren Egy percre sem hagy alább az a hatalmas lendület, amely napjainkban a falu képét jellemzi, amely a parasztságot mindinkább a termelőszövetkezeti gazdálkodás felé vonzza. Naponta kettesével-hármasával jönnek létre az új, a szocialista falvak, ahol a parasztok hatalmas táblákéban, korszerű gépek segítségével dolgoznak, formálva szebb életüket. Nem kis büszkeséggel jelenthetjük, hogy a gyönki járásból újabb két község, Varsád és Szárazd vált termelőszövetkezeti községgé. A tamási járás egyik legtávolabbi községében, Magyarkeszin ezelőtt nem hódított a szövetkezés. A falu parasztjai mindig úgy vélekedtek, hogy inkább az egyéni gazdálkodás mellett tartanak ki. Az elmúlt napok, hetek hatalmas átalakulása a magyarkeszieket sem kerülte el, s a parasztság annak a véleményének adott kifejezést, hogy három új tsz- be tömörülve gazdálkodnak tovább. A falu parasztságának 85 százaléka választotta a termelőszövetkezeti életet. Varsád szövetkezeti község, amelyben 109 család több mint 800 hold földön kíván tovább gazdálkodni. Bonyhádon valamennyi dolgozó paraszt a termelőszövetkezeti gazdálkodást választotta. Vasárnap este termelőszövetkezeti ünnepséget rendeztek Gyönkön abból az alkalomból, hogy a község Tolna megyében az első járási székhely, termelőszövetkezeti község lett. A falu földművelőinek 80 százaléka tömörült szövetkezetbe, akik 2100 holdas gazdaságban termelnek a tavasztól. A legfrissebb hírek szerint a kö- lesdi termelőszövetkezetekbe újabb 25, a nagyszékelyi Petőfi Tsz-be pedig 27 új belépő kérte felvételét. Nemcsak termelőszövetkezeti községek alakulnak, hanem gyarapodik a száma az új termelőszövetkezeteknek is. A múlt hét utolsó napján új termelőszövetkezet alakult a paksi járásban Németkéren, ahol Alkotmány név alatt 31 tag, 320 holdon kezdi el a gazdálkodást. Schiffer Jenő, a községi tanács elnökének beszéde után felszólalt Ben- ke Valéria, a Központi Bizottság tagja, művelődésügyi miniszter, akit Gyönkön, szülőhelyén választottak meg országgyűlési képviselőnek, majd Praníner József, az MSZMP Megyei Bizottságának első titkára mondott beszédet. Termelőszövetkezeti ünnepség Gyönkön Aki a virágot szereti ... Ez a csinos kislány csakugyan szereti a virágokat, naphosszat velük foglalkozik. Kusztor Rozikának hívják, alig múlt 15 éves, a pincehelyi kórház üvegházában dolgozik. A betegeknek eláruljuk, ő gondozza azokat a növényeket, virágokat, melyek felüdülést visznek a kórtermekbe Mimkásmozgctlmi harcosok találkozója megyénk dolgozóival A Tanácsköztársaság kikiáltása 40. évfordulójának előkészítése so rán a közeljövőben sor kerül megyénk munkásmozgalmi veteránjainak a fiatalokkal és különböző egyéb rétegekkel való találkozói lebonyolítására. Az első ilyen találkozók e héten kezdődnek, amikor a megyénkbe ér kező Kövendi Sándorné, régi munkásmozgalmi harcos több üzemben és községben rendezendő találkozás keretében elmondja munkásmozgalmi tapasztalatait, élményeit. Tervezik, hogy a Budapesten élő Abe- lovszky Józsefet is elhívják megyénkbe, aki a Tanácsköztársaságnak egyetlen életben lévő, jelentős megyei vezetője. Március 8-án, a nemzetközi nőnapon a nőtanács meghívására Szek- szárdra érkezik a városunkban 1919- ben fehér tiszti banditák által kivégzett Bertók Róbertné leánya, Obláth Györgyné négy és féléves kisfiával. A termelőszövetkezeteknek adják át a leállított tanácsi malmok épületeit Űttörő-KISZ találkozó Konyhádon Indul a tavaszi munka a földeken Vetik a borsót, a zabot és a mákot. A megye több állami gazdaságában, ahol a talaj állapota lehetővé teszi, hozzáláttak a koratavasziak vetéséhez. Az állami gazdaságok megyei központjától kapott tájékoztatás szerint elsőnek a kajmádi és a gerjeni állami gazdaságokban kezdték meg a zab vetést és fejezték be eddig mintegy 40—50 holdon a zab vetését A kanacsi és gerjeni gazdaságban j -- 80—100 holdon tették földbe a borsó - magját, míg a nagytormásiak 10—15 holdon mákot vetettek. E munkák előtt már a fejtrágyázást kezdték meg a gazdaságokban, mintegy 9—10 000 holdon. Megkezdődött a szőlőnyitás a baktai szőlészetben A megye területén még az 1955-ös évben leállították a termelést több j tanácsi malomban. Ez az intézkedés I annak idején azért vált szükségessé, : mert ezek a malmok — mivel kis kapacitásúak voltak, berendezésük el : avult, — nem működtek gazdaságoNakon. a művelődési ház nagyterme zsúfolásig volt telve szombaton délután, amikor első alkalommal gyűltek össze a falu szövetkezni akaró dolgozó parasztjai, hogy megtartsák az első közös tanácskozást, az első közgyűlést, nevet adjanak az újonnan alakult közös gazdaságnak, I megválasszák a vezetőséget, s tisztáz- j zanak még néhány — a' gazdálkodással összefüggő — kérdést. Az elkövetkező hónapokban sor kerül e malmok berendezésének leszerelésére és az épületeket a községekben működő termelőszövetkezetek kapják meg. Öt malom, a kölesdi li es számú, a györkönyi, a gyulaji, a magyarkeszi és a pári malom épületét adják át termelőszövetkezetnek. megválasztotta az ellenőrző és a fegyelmi bizottságot is. Megyénk egyik legfiatalabb termelőszövetkezetének, a naki Napsugár Tsz-nek 219 tagja van. A községi tanácstól nyert értesüléseink szerint miután a község termelőszövetkezeti község lett, a községi művelődési házat termlőszövetkezeti tanácsházának nyilvánítja, itt tartják majd a község szövetkezetei a különböző rendezvényeiket. Nem mindennapos esemény zajlott le a napokban a bonyhádi úttörők házában. Várnai Ibolya — IV. osztályos gimnazista, a negyedik raj vezetője — és Berghoff er László tanár szervezték meg az első Úttörő— KISZ találkozót. Közel negyven fiatal szórakozott, beszélgetett kora délutántól este 10 óráig Az idősebbek — a »kiszesek« — meséltek szervezetük életéről, felszítva a kíváncsiság tüzét a KISZ- szervezet iránt a kis úttörők lelkében. Sokan el is határozták, hogy mihelyt kilépnek az általános iskola kötelékéből, felvételüket fogják kérni a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. A sok mondanivaló között szó esett a jelenleg legfontosabb mező- gazdasági kérdésről a mezőgazdaság nagyüzemivé való átszervezéséről. Az „idősebbek” megmagyarázták a pajtásoknak, hogy mit jelent a tsz. Kifejtették, hogy mit jelent közösen, nagyobb erővel, fejlettebb eszközzel dolgozni. A találkozónak volt 10 olyan úttörő résztvevője, akiknek a szülei most léptek be a »közösbe«. A megbeszélést tánc követte. A hanglemez vidám dallamára vígan szórakoztak a bonyhádi úttörő és KISZ fiatalok. Elnökségi ülés az SZMT-nél A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa Elnöksége ma délelőtt Szek- szárdoa a Közalkalmazottak Klubjának helyiségében kibővített ülést tart. Az ülésen megvitatják a szak- szervezetek termelési tömegmunkájának helyzetét és az e téren levő feladatokat, valamint a szakszervezetek és a gazdasági vezetés feladatait a mezőgazdaság szocialista átszervezésének segítése terén. san. Napsugár néven, 1800 holdon új termelőszövetkezetet alakított 219 naki dolgozó paraszt p A Kajmádi Állami Gazdasághoz tartozó szekszárdi szőlészetben a tegnapi nappal mintegy 40 fő kezdte meg a szőlő nyitását, akik egy nap alatt ezt a munkát 8—10 holdon tudják befejezni. A szőlőnyitás mellett Sötétvölgyben 100 fő dolgozik terü- letegyengetésen, és a munkát Sz—80- as lánctalpas traktor, talajkotrógép, szuperzetor könnyíti, ahol mintegy 85 holdon még ez évben új telepítésre kerül sor. A közgyűlés úgy határozott, hogy a tagok által javasolt hat név közül a „Napsugár”-! választja, tehát az új termelőszövetkezet Napsugár Tsz néven fog működni. A mintegy 1800 holdas gazdaság irányítására 11 tagú intéző bizottságot választottak, amely nek elnöke V. Vörös Ferenc, tekintélyes középparaszt lett. Az intéző bizottság megválasztása után a közgyűlés a jelölő bizottság javaslatait egyhangúlag elfogadva. Készülődés a Budapesti Ipari Vásárra A megye helyi ipara a májusban megnyíló Budapesti Ipari Vásáron első ízben képviselteti magát ilyen nagy kiállításon, mégpedig két szekszárdi tanácsvállalat, a Faipari és a Kézműipari Vállalat által készített kombinált szoba berendezéssel. A Szekszárdi Faipari Vállalat műszaki vezetője, Andróczki Imre elkészítette a kiállításra kerülő bútorok tervét. A vásár látogatóinak tetszését bizonyára megnyeri majd a szobaberendezés, amely egy modern háromajtós, alul üvegezett szekrényből, hozzátartozó, de tőle függetlenül is elhelyezhető két komódból áll, a sarokrekamié két része külön is használható. Kényelmes, modern vonalú lesz a két fotel és az asztal is. A kiállításra kerülő szobaberendezés elkészítését rövidesen megkezdik. CIPRUS 1959. február 23-án Londonban az angol—görög—török tanácskozások eredményeként megegyezés jött létre a 9250 négyzetkilométer területű, 550 ezer lakosú Ciprus sziget státusáról. A megegyezésről kiadott Fehér Könyv adatai szerint az angol kormány továbbra is biztosította Nagy- Briíannia részére Episkopi és Akro- tiri körzetének katonai támaszpontjait, amelyek brit szuverenitás alatt maradnak; továbbá „jogot nyert” a famagustai kikötő és a nicosiai repülőtér egyes berendezéseinek használatára. A háromoldalú megegyezés eredményeként Ciprus szigete továbbra is stratégiai ugródeszka szerepét tölti be a Szovjetunió, valamint a közel- keleti arab országok elleni imperialista intervenciós tervekben. Jelmagyarázat: 1. Túlnyomórészt török lakosságú terület Ciprus szigetén. SntMoiw ^ kj^meték lémdsipom 1 A:Albánia BÚIG.*Bulgária V&TggesüllArabKözt \? líráéi X.‘Jordánia Vdibanon IBG-Jugosiláyia P