Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-22 / 45. szám

Í.9 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1953. február &2 Sportköri vezetőségválaszfósok ÖCSÉN Y: A vezetőség nevében Cselik Sán­dor elnök tartotta meg a sportkör munkájáról szóló beszámolót. Töb­bek között megemlítette, hogy a labdarúgó csapat mellett a férfi és női röplabda szakosztály, valamint az atlétikai szakosztály működött. Megállapította, hogy a sportkör nem érte el azt a célt, melyet megalaku­lásakor maga elé tűzött. Ennek egyik fő oka, hogy állandó anyagi gondokkal küszködtek. A beszámo­ló végül megállapította, hogy az új vezetőségnek a jövőben jobb mun­kát kell végezni, hogy a községben ismét virágzó sportélet legyen. A hozzászólások során Bakó László a vezetőséget bírálta, Molnár Albert községi v. b. elnök ígéretet tett, hogy a jövőben is támogatni fogja a tanács a sportkört. Gellért Ferenc játékostársait kérte, hogy olyan ve­zetőket válasszanak, akik szeretik is a sportot. Patyi Dénes a KISZ-szel való kapcsolat felvételét javasolta. Brandt György a játékosok nevében köszönte meg a vezetőségnek a múlt évben végzett munkáját. Id. Gellér János a sportolók neveléséről, majd Baka Sándor az összefogásra hívta fel a figyelmet, melyekre Sárközi István válaszolt. Ezután került sor a vezetőségválasztásra, amikor ezút tál ismét Cselik Sándort választot­ták meg a sportkör elnökévé. KISDOROG: A kisdorogi MEDOSZ sportkör tag gyűlésén Papp Lajos sportköri tit­kár tartotta meg a beszámolót. Is­mertette a négy szakosztály műkö­dését és eredményeit. Majd a sport kör anyagi helyzetéről adott tájé­koztatót. A tervekről elmondta, hogy az idén új öltözőt építenek társadal­mi munkával, melyhez segítséget ad az állami gazdaság is. A hozzászólá- sok során elsőnek Baricz József, a Juhéi Állami Gazdaság igazgatója szólalt fel és megígérte a gazdaság támogatását. Vágó Károly községi v. b. elnök is hasonló módon nyi­latkozott. Jakab Albert azt fejteget­te, hogy egyes sportolók, játékosok nem veszik szívügyüknek a sportot, ezt a problémát érintette a hozzá-, szólások során Läufer János szur­koló és Jónás Ferenc labdarúgó is. Elmondták, hogy a játékosok nem járnak edzésekre, nem jelennek meg pontosan a mérkőzéseken és sok esetben elvárják, hogy kérleljék őket. Ahhoz, hogy ezek a hibák ne SPORTHÍREK A Megyei Labdarúgó Szövetség az 5. számú hivatalos közleményében figyelmeztette a sportköröket, hogy amennyiben tagdíj- és nevezési hát­ralékukat nem fizetik be, a tavaszi idényben nem indulhatnak. Ezek a sportkörök: Alsóleperd, Aparhant, Bonyhádbörzsöny, Bonyhádi Vasas, Decs, Felsőnána, Felsőnyék, Fornád, Fürgéd, Gerjen, Györköny, Gyulaj, Kakasd, Kisvejke, Kölesd, Kurd, Me­dina, Miszla, Mözs, Mucsi, Nagyszo- koly, Pálfa, Pári, Regöly, Szakcs, Szekszárdi Petőfi, Szekszárd-Szőlő- hegy, Váralja és Zomba. * Az ifjúsági labdarúgó torna sza­bályzatának III. pontja megengedi, hogy az ifjúsági válogatott mérkőzé­seken négy olyan játékos is szerepel­tethető, akik 1941 január 1 és szep­tember 1 közötti időben születtek. Ezért kéri a szövetség a sportkörö­ket, hogy amennyiben a fent említett időpontban született játékosuk van és az ifjúsági válogatottba javasol­ják, úgy ezt jelentsék a szövetségnek. • Az MLSZ egy tavalyi határozata értelmében kötelezte a sportköröket, hogy a bruttó bevételük egy százalé­kát ifjúsági alapra tartoznak befi­zetni. Az MLSZ-nek ezt a határozatát eddig csak egyedül a Nagydorogi FSK hajtotta végre. legyenek az új évadban, a vezetőség nek komolyabb és lelkiismretesebb munkát kell végezni. TOLNANÉMEDI: A vezetőségválasztáson megjelent Lépő László, a megyei TST elnöke, a járási TST elnöke Várkonyi Béla, valamint a járási ISB elnöke is. Bácsalmási László beszámolójában elmondta azokat az eredményeket, melyeket a múlt évben elértek, de ugyanakkor közölte azokat a terve­ket is, melyet ez évre tűzött maga elé a sportkör. Szóbakerült az új sportpálya építésének kérdése is. A községi tanács segítségével ez év­ben új labdarúgó pályát s korszerű atlétikai pályát is építenek. A kije­lölt területet már meg is kapták és kérte a tagságot, hogy társadalmi munkával járuljanak a pálya építé­séhez. A községi tanács a községfej­lesztési tervben ötezer forintot adott felszerelés vásárlására, továbbá ezer forintot az öltöző építési kiadásai­nak fedezésére. FELSŐNÁNA: A vezetőségválasztást követő na­pon az új vezetőségi tagok nagy kedvvel kezdték megvalósítani a j feladatokat. Keresztes Lőrinc ve- í zetőségi tag irányítása mellett meg- j kezdték a sportpálya talajának ja­vítását. A községi tanács ezer fo rintot juttatott a sportkör vezetősé­gének az öltöző építésének befeje­zésére, és ötezer forintot adott fel­szerelés vásárlásra. KISTORMÁS: Gyenge érdeklődés mellett meg­tartott vezetőségválasztáson Mészá • | ros László sportköri elnök beszá­molt a múlt évi munkáról. Megálla­pította, hogy a lányok részére nem : volt megfelelő sportolási lehetőség, mivel a környező községekben kevés női röplabdacsapat van. A labdarú­gó csapat eredményeiről szólva ki­jelentette, hogy azok annak elle­nére, hogy megnyerték a Nyári Ku­pát, legtöbb esetben sportemberhez I nem méltó módon viselkedtek. Rend szeressé vált az iszákosság, mulato­zás. Az idei év feladataként a fenti hiányosságok megszüntetését tűzték célul. Többen hozzászóltak és el­mondották, miként látják a sport­kör munkájának megjavítását. BÖLCSKE: Mintegy 120 érdeklődő előtt tar­tották meg a sportköri vezetőségvá­lasztást és beszámolót. A megjelen­tek igen kis százaléka volt csak nő. A beszámoló részletesen foglalkozott valamennyi szakosztály munkájával és szakosztályonként értékelte az eddig végzett munkát, megdicsérte a i legjobb eredményeket elérő spor- ' tolókat. A beszámoló után Tóth László a sportolók nevében mondott köszönetét a vezetőségnek és a tag­ságnak a szakosztályok érdekében végzett munkájáért. Kovács László javaslatot tett egy bérlet kiadására, majd a pálya bekerítésével foglal­kozott. Horváth Gyula a községi ta­nács további segítségét kéri, hogy a pályát körül tudják keríteni. Steib Jakab gazdasági felelős a tagságot a tagdíjak fizetésére kéri. Felszólalt még Kardos György elvtárs a Me­gyei TST előadója is, aki a neve­lésről, a nők sportolásba való be­vonásáról és a pálya építésének problémáiról szólott. Közölte, hogy a Megyei TST a tavaly végzett jó munkájukért 2000 forintról 15000 fo­rintra emelte az állami támogatást a sportkör részére. DUNASZENTG YÖRGY: Több mint száz részvevő előtt Bencze József vezetőségi tag meg­nyitója után Misóczki József tartot- j ta meg a beszámolót. A sportkör munkájának értékelése után meg­állapította a vezetőségről, hogy hi­ba volt, hogy a legnagyobb gondot ! a labdarúgásra fordították és a töb- ' bi sportággal nem törődtek. Köszö­netét mondott a tanácsnak, a gépál­lomásnak és a földművesszövetkezet nek azért a komoly segítségért, mely ben részesítették a sportkört. A ne­velés kérdéséről szólva megállapítot ta, hogy a labdarúgóknál még van­nak kisebb hibák. A gazdasági be­számoló közölte, hogy az állami tá­mogatásból csak felét, 1500 forintot kapott meg a sportkör, mivel csak a labdarúgással törődtek. A vezetőség — bár ez fájó volt — egyetértett a döntéssel, mivel a többi szakosztá­lyok nem működtek. A hozzászólá­sok során Sebők János a tartalék­csapatról és röplabdások foglalkozta tásáról, Berta János és Berényi Fe­renc a tagdíj problémákról, Gyön­gyösi Ferenc labdarúgó az edző kér­désről szólt, majd javasolta, hogy az atlétika népszerűsitése érdekében rendezzenek kisebb községekben is különböző versenyeket. Pénteken este tartotta meg A SZEKSZÁRDI SZPARTAKUSZ SPORTKÖR vezetőségválaszfó közgyűlését. Hussy Károly elnöki beszámolójában is­mertette az egyes szakosztályok ál­tal elért eredményeket. Különösen kiemelte a kerékpár szakosztály munkáját. Rámutatott arra, hogy a sportkör olyan szakosztályokat is át­vett (úszás, birkózás), melynek nem volt a városban gazdája. Dicsérte a sportkör igen lelkiismeretes társa­dalmi edzőit. Regőczi Kálmán az Or szágos Szpartakusz Sportközpont el­nöke a jó munkát elért vezetőknek okleveleket nyújtott át. A hozzá­szólások során nagy tetszést aratott Rábóczki László, aki a Szekszárd kö relében létesítendő melegvízű uszo­da tervével foglalkozott. (Erre ké­sőbb visszatérünk.) Szentjobbi Jó­zsef ismertette az ellenőrzőbizottság által végzett munkát. Felszólalt még Kardos György, a Megyei TST ré­széről, Gyerő András, a KISZÖV el­nöke, valamint Tölgyesi István, Kommandiger László, Dömötör Sán­dor, Póth Mihály. A jelölőbizottság által megválasztott vezetőség újból Hussy Károlyt választotta meg a sportkör elnökévé. * A legjobb és legszebb szovjet művek között válogathat a szovjet könyv iiinspin! Adamjan: A jereváni lány Fjodorov: Partizánok élén Gorkij: Makar Csudra és más elbeszélések Gorkij: Szerencsétlen Pável Lacis: A halász fia Nagibin: Fény az ablakban Ovecskin: Tavaszi szél A talpnyaló temetése Tolsztoj Alekszej: Golgota Turgenyev: Első szerelem Ifjúsági kiadványok Bazsov: A titok Kasszil: Svambránia nagy titka Katajev: Tanya a pusztán Lacis: Akó, a sziget fia HÍREK Nem húzzák ki a plánétámat Nem tudom elképzelni, hogyan tudom meg a jövőmet ezután? Hiá ba megyek ezután vásárba, búcsú­ra, hiába keresem a papagállyal, fehéregérrel, tengerimalaccal jár­káló embereket, asszonyokat. Nem hallom többé, hogy: »Misiké, nézd csak meg jól ezt a fiatalurat! Húzd csak ki a planétáját! Húzz már ki egyet, nah És a Misiké — én legalábbis mindig úgy láttam — méla undorral találomra kihú­zott egy cédulát, rendszerint ugyanazt öregnek, fiatalnak, nő­nek, férfinak, menyasszonynak és özvegynek, elváltnak és házasnak Mindenkit ért az életben keserű csalódás, de hamarosan messzi vendég érkezik, aki nagy gazdag­ságot hoz a számára. Egy szőke, vagy barna férfi — avagy nő — szereti, de van egy másik — bar­na, vagy fekete nő — avagy férfi — aki ellensége, akitől óvakodnia * — Ügyeletes orvos február 22-én: dr. Vecsei Albert. Kórház. Telefon: 25-44. — A községfejlesztési tervek meg­valósítását a megye lakossága nagy­mértékben segítette társadalmi mun­kával is. A múlt évben mintegy két és fél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a községi a jlesztés létesítményein. A KST a múlt év szeptemberében alakult meg a Gerjeni Állami Gazda­ságban. Azóta a taglétszám 147-re , szaporodott, a havi befizetés összege | eléri a 8400 forintot. A KST a gazda- ] ság 24 dolgozójának folyósított köl­csönt. — Az állatorvosi ambulancia ké­] résére ezután rendszeresen közöljük az állatorvosi ügyeletet is. A vasár­napi ügyeletes állatorvos Szekszár- don: dr. Bertha Béla, lakása: Csaba utca 18. — Tánciskola indult a közelmúlt­ban Bonyhádon. A tánciskolának 40 résztvevője van. | — Megkezdték a „Mobil d’Artag­! nan” nevű, legnagyobb francia kő­ké!!. (Egyszóval, összkomfortos jé- vendőmondás.) A legutóbbi hivatalos közlöny ismerteti a rendeletet, hogy a plá- nétahúzó, a kintornás, a sípládás, stb. tevékenység folytatására en­gedélykiadás megszűnt. Miért is ne szűnt volna meg. Amikor manapság már a falusi művelődési házakban is ott a tele­vízió, az emberek megismerték • mesterséges holdakat, ideje volt, hogy a planétahúzás felett is meg­húzzák a lélekharangot. Az efféle jövendőmondásban már úgysem hisz senki, sokkalta biztosabban * szocializmus, a kommunizmus épi tésének távlataiban. A papagályo- kat, a fehéregereket, a tengerima­lacokat az állatkertben látjuk csak viszont ezután. Nem húzzák ki te­hát ezután a planétámat. Nem vesztettem vele semmit. B. 1. olajszállító gőzös építését. Vízkiszorí­tása 48 400 tonna. Jelentős újítás, hogy a negyven főnyi legénység minden tagjának külön kabinja lesz. — A dombóvári fűtőházban a párt­tagok eredményesen vesznek részt a munkaversenyben. Ezt bizonyítja az, hogy 21 párttag szerezte meg eddig a Kiváló Dolgozó jelvényt. — „Szeress, dalolj, nevess” címmel vidám műsoros este rendeznek feb­ruár 28-án szombaton Tolnán, az Épí­tők Kultúrotthonában. A műsorban fellép a csehszlovák „Babják vidám ének és zenetrió”, ifj. Theisz György, a BM országos versenyének győztese, és az Építők kultúrcsoportja. Konfe­rál Szentgyörgyi Kálmán. — A Shakespeare Emlékszínház igazgatója közölte, hogy az idei tár­sulat tagjai között Laurence Olivier, Charles Laughton, Edith Evans, Paul Robeson és Harry Andrevs szerepel. Az április 7-iki évadnyitó előadáson Paul Robeson játssza Othello szere­pét. Robeson utoljára 1930 májusá­ban alakította Angliában Othellót, 4 P K Ó H I K I) E T É S K K ELADÖ kifogástalan rövid kereszt- húros zongora. Szekszárd, Móricz Zsigmond 3. HASZNÁLT bútorok olcsón eladók. Dombóvár, Bezerédj utca 48. GYAKORLOTT revizort keres vi­déki üzemei ellenőrzésére miniszté­riumi felügyelet alatt álló iparválla­lat. Ajánlatokat „Azonnali belépés” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. KÉT SZOBA, konyhás ház, cserép­tetővel, kis konyhakerttel. Egy szoba, konyha azonnal beköltözhető. Szek­szárd, Bartina köz 6. ELADÓ Döbröközön Szent Imre u. 66. sz. családi ház 500 öl telken. Nei- ser Dezső. FEKETE Pannónia, ötezer kilomé­tert futott, újszerű garantált állapot­ban. Mülbert tanító, Tengelic. ELADÖ új ház Tolnán vasútállo­mástól egy kilóméter. Takarékpénz­tári kölcsönnel átvehető. Cím: Bar­tók, 65. SZALONGARNITURA, mély gyer­mekkocsi eladó. Szekszárd, Kossuth Lajos utca 31. PÉCSI 2 szoba komfortos központi lakásomat elcserélném Szekszárdiért. Érdeklődni: Szekszárd, Babits u. 15 A BUDAPESTI 34. sz. Építőipari Tanulóintézetben április elsejével új tanév indul a kőműves szakmában. Jelentkezhetnek kőműves tanulónak az iskola címén (Budapest, VIII., Ül­lői út 76.1 azok a 14—17 éves fiúk, akik az általános iskola VIII. osztá­lyát sikerrel elvégezték. , 1 DRB B KÜRT eladó. Érdeklőd­ni lehet Mözs, tűzoltóparancsnokság, Dózsa tér. DOMBÓVÁR—Kaposszekcsői szőlő hegyen szőlő, présházzal, felszerelés sei, azonnal beköltözhető lakószobá­val eladó. Cím: Dombóvár, Széche­nyi u. 27. FELVESZÜNK önállóan dolgozó, hosszabb gyakorlattal rendelkező kádár szakmunkást. Cim: Szekszár­di Építőipari Szövetkezet, Szek­szárd, Rákóczi u. 15. 20 MÁZSA teherbírású, gumikere­kű stráfkocsi és vasablakok eladók; Tolna, Hohsteiger. É. N. BM Mélyépítő Vállalat, Pécs, Kertváros, Málomi út 80/á. Kőműves és ács ipari tanulókat vesz fel. Jelentkezési felvéte­lek: 15 éves kortól 17 évig, ál­talános iskola 8 osztályának elvégzését igazolva. Iskola idő­tartama 2 év. Tanulóidő alatt teljes ellátásban, ösztöndíjban részesülnek. Jelentkezni lehet a fenti címen 1959. III. 25-ig. gcDioioioiosoioioi JJ Baranya megyei Mélyépítő V., 0 Pécs, Kertváros, Málomi út ■ Q 80/a. felvesz ■ ■ villanyhegesztőket. ■ 0 CD1CD1CD1CD1CD1CDB01C3É TOLNA MEGYEI NÉPOiSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—IP Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottságé Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 0 ■ 0 5 ■ o ■ 0 5 ■ i ■4.

Next

/
Thumbnails
Contents