Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-22 / 45. szám
3í>59. február 22. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG KILENC HOLD FOLD Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának, a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete elnökségének és az állami gazdaságok főigazgatójának felhívása Y z~ az állami gazdaságok kukoricatermelő (hibridkukorica magtermelő) ifjúsági munkacsapataihoz! Az öreg már belefáradt a hosszú vitába. Mindenre csak nemmel válaszolt. Meg-megtörölte munkában kérgesedett tenyerével homlokát, s fáradt tekintetével olykor végig mérte pelyhedzÖ állú fiát, akivel már egy esztendeje folytat egyre élesebbhangú vitát. Néhány perc óta azonban csend, mély csend üli a szobát Az asztal két végén helyet foglaló férfiak tudják — a mai vita pontot tesz mindenre. Ezt akarja a maga módján az apa és a maga módján Pista is. — Utoljára mondom — szólt az apa —, hogy egyszer és mindenkorra hallgass azzal a termelőszövetkezettel. Itt van ez a kilenc hold föld, dolgozhatsz benne ele get. Ez a föld megadott mindent, 'ami kellett, volt ruha, cipő, élelem, taníttattalak is. És most el akarod dobni?! — Már pedig apám én nem hall gatok a szövetkezetről. Még sokat szeretnék erről magával beszélni. Igaza van, nem nélkülöztünk úgy, mint akinek semmije sem volt. De élet-e az, amit maga is élt? Reggel korántól késő estig, hétköznap és vasárnap robotol. Ennek a kilenc holdnak volt a rabszolgája egész életében. Maga mondta, hogy nagyapám ezt a kilenc hold földet hagyta magára. Mit szerzett a harminc év alatt? Semmit. Nem gazdagodott meg, sőt, emlékszik arra, meg hogy már az árverésre jöttek foglalni, amikor.., — Igaz, igaz, i— vágott a fia szavába —, de ma már más a hely zet, nincs eladósodás, a begyűjtés is megszűnt, van szerződéses termelés, nincs gond az eladással. ' * I '1 ■" * — Jó, jó, de változott-e vala mit a munkája? Nem. Ma is ott tart, ahol ezelőtt 30 évvel. Rajtunk nevet a világ. Ökrökkel szántunk- vetünk, mint valamikor régen, ami kor még a gépeknek hírük sem volt. Ma meg már a csillagok felé repül a rakéta... Nem élet ez apám. Lehetne kevesebb munkával is éppen ilyen becsületesen élni, jobban élni, mint ahogyan jelenleg. — Nekem jól van így — kiáltott, s akkorát vágott az asztalra, hogy megfájdult ökle. Felpattant az asztal mellől és úgy beszélt, hogy ezzel is súlyt adjon szavának. — Nekem ez jól van így, s addig amíg én adok neked kenyeret, neked is jónak kell lenni, ha pedig... Pista látta, hogy apja igen mérges, még csendesebbre fogta a szót, magyarázgatott, s amikor végképp nem tudott zöldágra vergődni, így szólt: — Tudja apám, hogy engedelmes fia voltam, nagyon szerettem és szeretem, de ne kényszerítse rám azt az életmódot, amit maga élt. Nekem nem kell az az élet, amelyik csak hajnaltól késő estig robotolni enged. Nem, én nem leszek rabszolga. Én már választottam. Tegnap este... Itt félbeszakítja a mondatot, apjára néz, aki haragos tekintetével szinte keresztül szúrja. — Mi volt tegnap este? — Tegnap nevem adtam... szóval aláírtam a belépési nyilatkozatot. Nem kell nekem a 9 hold föld, nem kell a kilenc holddal járó élet sem. Nézze itt van, a nyilatkozat, ma délelőtt beadom a szövetkezetbe. — Nem kell semmi, csak a szövetkezet?! .— kiáltott az ötven - ötvenöt év körüli apa, aki fiában látta régi álmainak valóraváltóját, hogy néhány hold földdel gyarapítja majd a vagyont. Ez a bejelentés azonban halomra döntött benne mindent. — Nem kell se föld, se munka?! — takarodj, de azonnal. Az éjszakát nem akarom egy fedél alatt tölteni veled... S ezzel kiment a szobából, becsapva maga mögött az ajtót, hogy kitörött az egyik üvegtábla. A fiú, aki szerette apját, akit kímélni igyekezett a legnehezebb munkától, vette a kabátját, kiment a konyhába, illedelmesen köszönt, de az apja válaszra sem méltatta köszönését. Anyjának arra a kérdésére, hogy hova megy, nem tudott válaszolni annyira összeszorult szí ve, torka. A szövetkezet irodája felé tartott, ahol éppen arról tanácskoztak a szövetkezeti vezetők, hogy szélesebb körben kell megkezdeni a tsz agitációt. Az egyik módosabb volt középparaszt, aki négy évvel ezelőtt lépett a tsz-be, így beszélt: — Nem könnyű megválni a régitől még akkor sem, ha az új jobb, könnyebb, szebb is. Most valami új van születőben és a szülés nem megy fájdalom nélkül. De könnyebb, biztonságosabb az új születése és gyorsabban megtörténik mindez, ha mi is segítünk. — Bocsássanak meg — szólt közbe Pista — kitagadott az apám, mert tegnap aláírtam a belépési nyilatkozatot, mert megmondtam, hogy nekem nem kell a 9 hold földje, én a közösben akarok dolgozni. Szükségem lenne a itámoga fásukra. — Ejha — vakarta meg fejét az elnök — itt tényleg segíteni kell. Apáddal még senki sem beszélt közülünk a szövetkezetről, ő maga sem járt egyszer sem a portánkon. Még ma elmegyünk hozzá. Bandi bátyám — szólt a sarokba húzódott, csendesen pipázgató idősebb embernek az elnök jól ismeri Pista apját, el kellene menni hozzá, bizonyára hallgat magára. — Valószínű — mondotta Bandi bácsi — hiszen együtt gyerekes- kedtünk. Máris indulok, beszélek vele. — Azt is megmondhatja — foly tatta az elnök —, hogy fiára ne legyen gondja, mert az ő kisebb családjából, ha ki is tagadták, a mi nagy családunk édes gyerekének fogadja be. S míg Bandi bácsi elkészülődött fontos intézkedéseket hoztak Pista érdekében. A határozat szerint a szövetkezet épületének egyik szobáját berendezik részére, itt lakhat amíg hazatérhet, gondoskodtak arról is, hogy rendszeresen me leg ételt kapjon. Az elnök pedig felesége nevében a mosást is elvállalta. * Amikor egy héttel később kint jártam az Uj Élet Tsz-ben, kissé meglepődtem, mert Pistának egykor haragos apját láttam, amint a szövetkezeti istálló körül tettvett. Szívesen beszélgetett. — Régóta gondolkoztam azon, hogy meg kellene nézni a szövetkezetét, de mindig elmaradt. Én nem mentem, hozzám sem jöttek, így aztán csak azt tudtam, hogy kevesebbet dolgoznak mint én, mégis jobb a jövedelmük. No, de hagyjuk ezt, igaza volt a fiamnak, otthon van már, szent a béke. De ilyen fontos dolgot nem elég csak a családdal megbeszélni, másokkal is kell szót váltani, így mégis köny nyebben határoz az ember... K. B. J. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága és MEDOSZ elnöksége, valamint a földművelésügyi miniszter határozatot hozott az állami gazdaságban dolgozó ifjúságnak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése és a termelés fejlesztése érdekében végzendő tevékenységéről. E határozat alapján felhívással fordulunk az állami gazdaságok kukoricatermelő (hibridkukorica-termelő) ifjúsági munkacsapataihoz, segítsenek a kukoricatermelés színvonalának fejlesztésében a hozamuk növelésére. Az ifjúsági munkacsapatok előző évi jó kezdeményezései cs eredményei alapján a verseny továbbfejlesztése és kiszélesítése érdekében 1959. évre versenyt hirdetünk az állami gazdaságok kukoricatermelő és hibridkukoricamag-termelő ifjúsági munkacsapatai között. A verseny szempontjai a következők: 1. Jóminőségű vetőágy készítése. 2. A vetéshez hibridkukoricavetőmagot kell használni. A vetést úgy kell végezni, hogy biztosítsuk, hogy egy holdra IS 000 20 000 növény jusson. 3. A növényápolási munkákat pontosan és idejében elvégezni. Alkalmazzuk a kukoricasorok gyomtalanítására vegyszeres kísérleteket. 4. Csőtörést megfelelő időben végezzük és az ifjúsági munkacsapatok biztosítsák a kukoricaszár feltépését és megfelelő adagú nitrogén műtrágyával való leszántását. Amennyiben a kukoricaszárra a gaz daság állattenyésztőinek szüksége van, biztosítsuk időben való betakarítását. 5. Feltételeket kiválóan teljesítsük. Ifjúsági munkacsapatok között az elsőséget az dönti el, hogy ka- tasztrális holdanként hány mázsa szemes kukoricát takarítanak be, májusi morzsoltra átszámítva. A hibridkukorica-vetőmagterme- lési verseny célkitűzése: A kukoricatermelési verseny célkitűzéseinél felsorolt agrotechnikai feltételek teljesítése mellett 1. Szemenként! vetéssel 12—0 soros arányt alakítanak ki, az apa, illetve anyasorok között. A növényszám érje el a 16 000—20 000-ret. 2. A termelés sikere szempontjából nagy jelentőségű címerezési munkánál a hivatalos minősítés 1 százaléknál nagyobb hibát ne találjon. A szántóföldi szemlék során címerezési vagy egyéb hiba miatt területkiesés ne legyen. 3. Keveredésmentes betakarítás és ennek során az apasorok besiló- zása. 4. A csőszelekció gondos végrehajtása olyképpen, hogy a hibridüzemek részére átadott csövek legalább 95 százaléka legyen vetőmag előállításra alkalmas. 5. A fenti feltételeket kiválóan teljesítő ifjúsági munkacsapatok között az elsőbbséget az dönti el, hogy a hibridüzem igazolása alapján holdanként hány mázsa szemes vetőmagkukoricát takarítottak be. (Az adatokat májusi morzsoltnak kell átszámítani.) Állami gazdaságok ifjúsági kukoricatermelő munkacsapatai közötti verseny győzteseinek jutalmazása: 2 első helyezetű munkacsapat 10 000—10 000 Ft 4 második helyezetű munkacsapat 5000—5000 Ft 4 harmadik helyezetű munkacsapat 2500—2500 Ft Az állami gazdaságok ifjúsági hibridkukorica vetőmagtermelő munkacsapatai közötti verseny győzteseinek jutalmazása: 3 első helyezetű munkacsapat 10 000—10 000 Ft 6 második helyezetű munkacsapat 5000—5000 Ft 6 harmadik helyezetű munkacsapat 2500—2500 Ft Alakulnak az új ktsz-ek, — új tagokkal gyarapodnak a régiek Dunaföldvári gimnazisták a termelőszövetkezeti mozgalom sikeréért A Dunaföldvári Magyar László Gimnázium KISZ-szervezetének tag jai elhatározták, a községben népszerűsítik a termelőszövetkezet ered ményeit. A KISZ-szervezet tagjai az iskola fotoszakkörével közösen fény képes tablót készítenek, melyen a termelőszövetkezetben elért eredményeket mutatják be. A tablót a község központjában, a legforgalmasabb helyen helyezik el. Nap mint nap érkeznek a hírek a megye falvaiból arról, hogy egyre több dolgozó paraszt választja a jobb életet biztosító szövetkezeti gazdálkodás útját. Most a KISZÖV-től értesültünk arról, hogy a megye kisiparosai közt is növekszik az érdeklődés a kisipari szövetkezetek iránt. Tamásiban a múlt héten alakult meg — 13 kisiparossal és az alkalmazásukban állott 10 segédmunkással — az Építőipari KTSZ. Zombán az elkövetkezendő napokban kerül sor az Épületkarbantartó KTSZ megalakítására. Felsőnyékről és Decsről is kérték ktsz megalakításának engedélyezését a kisiparosok. Az új ktsz-ek alakulása mellett sokan lépnek be a meglevő kisipari szövetkezetekbe is. Simontornyán a község legjobb asztalos kisiparosai léptek be a ktsz-be. Szekszárdon is több asztalos érdeklődik az Építőipari KTSZ iránt. Nőtanácsok HÍREI Asszonyok baráti találkozója volt csütörtökön este Szekszárdon a városi tanács nagytermében. Néhány évre visszatekintve, első ízben jöttek össze munkásasszonyok az orvosnőkkel, parasztasszonyok a pedagógusnőkkel és jogásznőkkel. Képviselve volt a város nőtársadalmának minden rétege. A találkozón Gaál Erzsébet, az Országos Nőtanács politikai munkatársa a párt művelődési politikájának nőkre vonatkozó részét ismertette, különösen kihangsúlyozva az értelmiségi nők szerepét a kulturális nevelésben. — A kultúrforradalom terén any- nyi valósul meg, amennyit maguk a tömegek, s ezen belül a nők végrehajtanak — mondotta többek között az előadó. Sokat tehetnek orvosnők, jogásznők és pedagógusok az asszonyok általános műveltsége emelésében, ha nemcsak az általános nőmozgalmi munkában segítenek, hanem műveltségüket és szakértelmüket is felhasználják az asszonyok nevelésére. Az egybegyűltek nagy tetszéssel fogadták Gaál Erzsébet előadását, de ezzel a találkozó nem ért véget. Beszélgető csoportok alakultak ki és a késő esti órákig vitatkoztak, és különféle javaslatok hangzottak el. * Megyei nőtanácskozás volt pénteken délelőtt a Hazafias Népfront tanácstermében. A tanácskozáson megjelent asszonyok az országos Nőtanács határozatát vitatták meg a párt mezőgazdasági politikájának kérdéseiről. A tanácskozáson Takács Mihályné, a nőtanács elnöke ismertette az asszonyokra háruló feladatot, amelyet széleskörű vita követett. A vitában 10 asszony vett részt. A tsz fejlesztésének eddigi tapasztalatairól beszéltek. A nőtanácskozáson résztvett Lippai István elvtárs, a megyei pártbizottság politikai munkatársa, aki felszólalásában néhány elvi kérdést tisztázott Fejlődik, épül Sióagárd Vegyük talán először a Béke Termelőszövetkezet helyzetét. Nemrégiben bíráltuk az illetékeseket, hogy a tsz istállóját késedelmesen korszerűsítik. Most elmondhatjuk, hogy azóta lendületesen megindult a mun ka, s a napokban már végeznek is vele. A körülbelül 450 ezer forintos beruházással korszerűsített istálló az eddigieknél sokkal nagyobb lehetőségeket biztosít a tsz állattenyésztésének továbbfejlesztéséhez. Ugyan ezt szolgálja a több mint 200 ezer forintos költségű 2 siló is, A községfejlesztési alap a község útjait, járdáit bővíti. Ebből csak néhányat említsünk. A Petőfi utca lekövezése például 65 000 forintba kerül. A Kossuth utca járdásítására j 32 000 forintot költ a tanács. Fejlődik, épül tehát Sióagárd és a fejlődés e két oldala mindenképpen az embert szolgálja. Versenyben résztveheínek az állami gazdaságok kukoricatermelő (hibridkukoricamag-termelő) munkacsapatai közül mindazok, melyek tagjainak legalább 60 százaléka 30 évnél fiatalabb. Versenyben részt- venni szándékozók a gazdaságok KISZ-szervezeténél, illetve szak- szervezeti bizottságánál jelentkezhetnek. Verseny benevezését az állami gazdaságok igazgatói május 10-ig megküldik területi igazgatóságoknak. A verseny értékelését a gazdaság vezetősége a KlSZ-szer- vezettel és a szakszervezeti bizottsággal egyetértésben értékeli. A legjobb eredményt elért ifjúsági munkacsapatoknak a gazdaság vezetősége november 25-ig küldjön zárójelentést a járási KISZ bizottságoknak. Verseny jutalmazásának ideje a kukorica, illetve hibridkukorica-vetőmag terméshozamának fokozása. A termelékenység növelése és az önköltség csökkentése érdekében a gazdaságok igazgatói, KISZ szervezetei és a szakszervezeti bizottságai segítsék elő komplex ifjúsági munkacsapatok kialakítását. Ezek a munkacsapatok közösen dolgozzanak a talajelőkészítési, vetési, növényápolási és betakarítási munkáknál. Legyenek tagjai az ifjú traktorosok, munkagépkezelők, valamint a szükséges kézimunkát végző ifjú dolgozók. Gazdaságokon belül kapcsolják össze ezt a versenyC „Kiváló dolgozó” és a gazdaság „Élüzem” cím elnyeréséért. A KISZ Központi Bizottsága, a MEDOSZ elnöksége és az állami gazdaságok főigazgatója felhívja az állami gazdaságok ifjúsági kukoricatermelő és hibridkukorica-vető- magtermelő munkacsapatait, hogy vegyenek részt e nemes versengésben és jó munkájukkal segítsék elő az állami gazdaságokban a kukorica, illetve a hibridkukorica-vetőmag terméshozamának lényeges növelését. Felhívjuk a KISZ és a MEDOSZ bizottságokat, az állami gazdaságok vezetőit, hogy az if júsági kukorica- termelő és hibridkukorica-vetőmag- termeiő munkacsapatok részére biztosítsák a verseny feltételeit, és gyakorlati segítségadással, az élenjárók széleskörű népszerűsítésével vigyék sikerre a versenyt. MEDOSZ elnökség Állami Gazdaságok KISZ Főigazgatósága Központi Bizottsága A bogyiszlói KISZ, fiatalok kultúrcsoportot alakítottak A Szabó Erzsébet kulturális sereg szemlére Bogyiszlón is készülnek a fiatalok. A közelmúltban kultúrcsoportot alakítottak. A kultúrcsoport tagjai Jókai Mór: Bolondok grófja című háromfelvoná sós színművét tanulták be a tél folyamán. A színdarab, amelynek több mint 50 szereplője van, nagy sikert aratott Bogyiszlón. A Szabó Erzsébet kulturális seregszemlére a »Bogyiszlói fonóval« és a »Szeremlei táncokkal« készülnek a fiatalok.-k-