Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-18 / 15. szám
•1 tiojf TUWVA IttUilti Nfeí’i/ÜSAU 1 Kisdorogi tanácstagok Lesz-e munkásszállásuk a tolnai gyári lányoknak ? A tanácselnök bezárja az íróasztal fiókját, felöltözködik, beszól a titkárnak a szomszédos irodába: — Boda Keresztélyhez megyek, meg Komáromi Sándornéhoz. Megbeszélni az állandóbizottságok mun- kaiervét — teszi még hozzá. Az iskola nincs messze a tanácsháztól, legelőször is idevezet az elsők útja. Éppen szünet van, a gyereksereg az udvaron zsibong. — Éppen eltalálta a jövetelt, Károly bácsi. Most nem lesz órám, tárgyalhatunk nyugodtan — fogadja Boda Keresztély. — Azért jöttem, hogy nagyjából Megbeszéljük az oktatási állandóbizottság programját erre az évre. — Mivel is foglalkozzunk? Az iskolai vonalon a szülői munkaközösséggel közösen tevékenykedünk. Azt már az elmúlt évben is sikerűit elérnünk, hogy nem hiányoztak a gyerekek amiatt, hogy a szülők munkára fogták őket. Most azt kell •síérnünk, hogy délután, az iskola után se dolgoztassák a gyerekeket, hogy zavartalanul tanulhassanak. Népművelési és kulturális téren most fellendülés van a községben. Emlékszik, tavaly tartottunk előadásokat az iskolán kívüli fiatalok részére a helyes viselkedésről? Ilyen tárgyú előadásokat az idén is tartunk. — Az hasznos lesz. Mert azért a fiatalok másként viselkednek már, »int régebben. A kultúrházban is jobban vigyáznak a felszerelésre — helyesel az elnök. — Aztán sportvonalon az idén el akarjuk érni az 1956-os színvonalat — magyaráz tovább a tanító. — Az egyik fiatal kolléga most volt tanfolyamon a karácsonyi szünetben, ő meghonosítja a kézilabdát az iskolában. Azt akarjuk, hogy ne csak a futball jelentse a sportot Kisdo- rogon, műveljenek más sportágakat is. — A moziüzemi vállalattal meg ereil majd tárgyalni a mozielőadá- sok dolgát is — szól közbe a tanácselnök. — Sokan látogatják a mo rit és csak egy előadás van hetenként. Szükség lenne heti két előadásra. így folyik tovább a beszélgetés, és mire meghányják-vetik hogyan, mivel foglalkozzon az állandóbizottság, el is telik az óra. Alig köszön el a tanácselnök az egyik állandóbizottsági elnöktől, máris összetalálkozik a másikkal, Németh Mihállyal, a pénzügyi állandóbizottság elnökével, éppen az iskola kapujában. Alig kezdik a beszélgetést, amikor közéjük toppan Bittner Márton, a mezőgazdasági állandóbizottság egyik tagja. — No, Mihály, miért nem mész szántani? — kérdi tréfálkozva. — Két hónapja már, hogy a kovácsnál van az ekém — válaszol Németh. — Különben is a tavasznál előbb el sem kezdem a szántást. —■' Elég sokáig kitartott az idő, mindent el lehetett végezni — állapítja meg Bittner. Hármasban aztán megvitatják az időjárást, az adó fizetést, elpolitizálgatnak egy ideig, ráérősen. Ilyenkor télidőben nem sürget a munka. Aztán elköszönnek, mindegyik megy a maga dolga után. Komáromi Sándorné kartonpapírból, holmi ruhamaradékból varródoboz készítésével foglalkozik éppen, amikor a tanácselnök betoppan. — Jó, hogy jön, Károly bácsi. Legalább megkérdezem, hol lesz a nyáron a napközi? — A kastélyban. Az egyik termet kiüríttetjük, ott rendezzük be. — De most a KISZ van ott. — A KISZ majd kap egy másik helyiséget. I — ügy? Akkor ott jó lesz. — Sokáig kitartott az idő, mindent el lehetett végezni .... Vágó Károly tanácselnök, Németh Mihállyal és Bittner Mártonnal beszélget az utcán. — Hanem lesz majd dolga az állandóbizottságnak — tér rá jövetelének céljára a tanácselnök. — Itt lesznek majd a gyermekbénulás elleni oltások, aztán tavasszal a tisztasági hónap, és még más egyéb. — Lesz tennivalónk — bólint rá Komárominé. (ö a szociális-egészségügyi állandóbizottság elnöke.) Rendszeresen ellenőrizzük majd az üzletek, a vendéglő, a tejcsarnok tisztaságát, de azt is — főleg nyáron —, hogyan tartják tisztán az asszonyok a tejeskannájukat. Segítjük majd a vöröskeresztes szervezetet a véradók toborzásában. — Ne kuruzslóhoz menjenek az asz- szonyok, hanem orvoshoz — mondja Komárominé. Egészségügyi előadásokat is szervezünk majd — külön a nők részére is. Mert az asszonyok jórésze még hajlamos arra, hogy inkább kuruzslóhoz megy, mint orvoshoz. Nagyon sokan tudatlanok még, és nekünk segítenünk kell a tudatlanságot eloszlatni. — Kaptunk levelet a járástól, vannak-e olyan gyerekek a községben, akikről nem gondoskodnak megfelelően a szülők. Azt hiszem, olyanra gondolnak, hogy a szülők esetleg iszákosak, verik a gyerekeket, nem adnak nekik enni. Nem tudok itt a faluban ilyen esetről, de mindenesetre figyelünk, és ha netalán előadódna, akkor intézkedünk. Ha ülést tartunk, majd megbeszéljük, mit és hogyan csináljunk — magyaráz Komárominé, miközben ujjai közt szaporán siklik a varrótű. — Akkor hát ezek szerint dolgozzanak — állapítja meg az elnök, miután mindketten elmondják véleményüket. — Kardosné, a szülésznő sokfelé jár, sok helyen megfordul, mindenről tud, és Szakácsné is. Tehát akkor az orvos kéthetenként tartson előadást. Jól eljárt az idő, mire az elnök visszaér a tanácsházhoz. Ketten is várnak rá. Kabátját a fogasra akasztja, a kályha felett megdörzsöli a kezét és odafordul a várakozó két emberhez. — Hát akkor mondják csak, mi járatban vannak? Bognár István Váró ion, falvakban, sőt pusztákon gondjait és anyagilag is segítenek is, ahol üzemek, gyárak vannak, min rajtuk. Tolnán, ebben a nagy köz- denütt megtalálhatók a munkás- ségben, ahol két üzem van — nem szállások, amelyek könnyítik az is jelentéktelen — ez a könnyítés egyedülélő munkásfiatalok lakás- nincs meg. Mi a helyset most Tolnán ? A selyemgyár sokszáz női munkása közül 58 olyan egyedülálló lány van, akik albérletben laknak, közülük sokan meglehetősen rossz körülmények között. Vannak, akik csupán egy ágyért 100—120 forint havi »ágydíjat« fizetnek. Kolláth Mária 130, Pintér Júlia havi 120 forint lakbért fizet, ami mindenképpen sok, különösen, ha figyelemba- vesszük, hogy többen fűtetlen szobában alszanak, ágyneműt is kell vigyenek és havi fizetésük 800—1000 forintig terjed. Sokan kihasználják a lakásínséget és azt, hogy ezek a lányok szüleiktől távol vannak, és mivel dolgozni, keresni, szakmát tanulni akarnak, kénytelenek elfogadni az uzsora-feltételeket is. Az 58 selyemgyári lány — o pontos felmérések szerint — évi 68 800 forintot fizet ki lakbér gyanánt, ami néhány forint híján át'ag havi 100 forintnak felel meg. Kellene segíteni a lányokon — így gondolkodnak az üzemben, a tanácsnál, de hiába, az albérleti díjszabásba beleszólásuk nincs. Nem jelentéktelen, hogy nemcsak a munkáslányoknak, de az üzemnek is hátrányos, hogy nincs leány szállás. Hogy mennyiben? Jelenleg is nehézségekbe ütközik a selyemgyári cémázóknak három műszakban való működtetése. Vannak vidéki dolgozók, akiknek nehéz az ide utazás, s olyanok is, akik megfelelő vonat és lakás híján nem vállalhatnak munkát a gyárban, holott szeretnének ott dolgozni. Az üzem fejlesztésével még fokozódnak ezek a nehézségek, De megoldást követel azért is ez a helyzet, mert vannak 16—17 éves fiatal gyári lányok, akik magukra hagyva, élettapasztalat híján egycaiil könnyebben elcsúszhatnak, áldozatul eshetnek lelkiismeretlen, szélhámos kalandoroknak. (Sajnos van erre is példa.) Nem lehet azt mondani, hogy nincs segíteniakarás az illetékesek, q.z üzemi és a tanácsi vezetők részéről. Az elmúlt évben a selyemgyár területén akartak munkásszál. lést létesíteni, már beszerezték az ágyakat is, azonban az üzen fejlesztése miatt erre nem kerülhcAitt sor. Törekszenek a megoldásra, de vannak akadályok e téren. A fő akadály abban van, hogy mint másutt, Tolnán is nagy a lakásínség, emiatt nehéz megfelelő megoldást találni. De ha jobban törekszenek erre, megoldható. Ehhez — a különböző emberetekéi folytatott beszélgetés alapján — lenne néhány javaslatunk. A község ben öt kultúrház-klub van és itt kell jobban körülnézni. Nem vagyunk kultúraellenesek, de lehetne mun- i k ás szállást berendezni például a je- I lenlegi iparoskor épületének három ' helyiségében. (Az iparosok járhatná nak a községi kultúrházba is.) De adhatna segítséget a textilgyár is, mi szerint a községben lévő modem gyári kultúrház két szép emeleti helyiségében, — melyek teljesen elkülöníthetők a színházteremtől — adna szállást a lányoknak. Érdekük ez nekik is, hiszen a selyemgyári 58 leányon kívül a textilgyárban is dolgozik 28 olyan munkáslány, akik albérletben lakva szintén uzsorabért fizetnek. Együtt, összefogva, így is lehetne Vannak aggályaik néhány vezetőnek — és kisebb mértékben ez is akadályoz — nem lesznek-e hibák erkölcsi téren a lányokkal, ha meglesz a munkásszállás, mert igy lehetőség nyílik, hogy közibük kerüljenek könnyelmű, züllött teremtések, akik rontják erkölcseiket. Ahogy a selyemgyári üzemi bizottság eddig is kijárt az albérletben lakó lányokhoz családlátogatásra, úgy együttlakva, egyhelyen még jobban biztosíthatja azt. Fontos lenne, hogy egy erőskezű, fegyelmet tartó ön- kormányzatot, vagy ehhez hasonló szervet hoznának létre maguk a lá- n%)Ok és a rendtartásban ez is segítene. (Ezt figyelmükbe ajánljuk az építkezések, állami gazdaságok lányszállásai vezetőinek is.) Néhányon elmondták azt is, hogy így szerteszét lakva még jobban ki vannak téve a kísértésnek. Egyébként a tisztességre, erkölcsre nevelés nincs megoldva azzal, hogy létesítünk, avagy nem, közös szállást. Ez sokoldalú, alapos nevelőmunkát igényel és bíznunk kell a fiatalokban, a kollektíva nevelőerejében, hogy támo- ga.tásunlckal megfelelően is fognak élni. Hogy lesz-e leányszállás, vagy nem, az nagyrészt a helyi vezetőkön múlik. Az üzemek és a tanács vezetőinek figyelmébe ajánljuk, hogy ha jobban keresik, úgy megtalálható a megoldás és az akadályokat elhárítva, a gyárak és a munkáslányok érdekében tudnak is cselekedni. S. B. , PIROS SZALAG X. A báró belerúgott a kapuba ép- fen akkor, amikor kinyílt az ablak és egy mezítelen kar a kulcsot nyúj lattá ki rajta. — Későn jöttek, sok dolguk volt ugye? — csevegte egy gyűröttarcú aö aa előszobában. — Egy pillanat és azonnal jövünk, csak rendbeszedjük magunkat — sietett el a nő és kinyitott egy ajtót, amelyen egy szó bába tessékelte a vendégeket. — Foglaljanak addig helyet, talán itt a nappaliban. — Csak gyorsan, gyorsan, mert szomjasak vagyunk i— morogta a báró egy párnásszékbe vetve magát, s az asztalról levert egy hamutartót, mely a padlón darabokra törött. — Semmi, semmi, csak szórakozzanak nyugodtan, — hallatszott az előbbi nő hangja valahonnét. Pár perc múlva három nő jelent meg az ajtóban. Az egyik füstölt kolbászt és sonkát hozott egy tálcán, a másik bort és poharakat, a harmadik pedig a terítéket, villákat, késeket és tányérokat. — Parancsoljanak az urak — mondta a nő, aki a kulcsot kiadta az ablakon, s látszólag rangban fölötte állt a többinek. — Ez jót fog tenni drágám, mert megéheztünk. De milyen finom — harapott bele a kolbászba a báró és megkóstolta a bort. — Különösen, ha Ilyen csinos lányok szolgálnak fel — szólt teleszáj - jal István, és tekintetét egy pillanat ra sem vette le a lányról, aki a bort hozta. — Ismerkedjünk talán meg — szólt az egyik és már nyújtotta is kezét a báró felé. — Agnes vagyok. — Ibi. — Vica — mutatkozott be a harmadik is, s közben valamennyien helyet foglaltak az asztal körül. — No, a hölgyek egészségére, — emelte fel poharát a báró, és fenékig ürítette. — Mi előnyben vagyunk hölgyeim, önöknek utói kell bennünket érni. Igyanak még egy pohárral. — Milyen aranyos ember — nevetett Ágnes és a báró vállára csapott — milyen jópofa. A báró közelebb húzta székét a lány székéhez, aztán megfogta Ágnes derekát és átültette a térdére. — Iszunk drágám? — Pertut?... — kacagott csengőn a lány. — Rendben van, de az csókkal jár, — s a lány erőtlen tiltakozása ellenére megcsókolta a száját. — Jé, de csiklandoz a bajusza. Valamennyien nevettek és ismét összekoccantak a poharak, Vica kacagva körülszaladta az asztalt, aztán mintha véletlenül történt volna István ölébe esett. — Nem tetszik, hogy itt vagyok? — nézett a meglepett férfira. — Miért ne tetszenék? — morogta teleszájjal, és átölelte a lány derekát. A harmadik férfi volt már csak árva, de mögötte állt Ibi, s ujjaival a hajába túrt. A báró énekelni kezdett, rekedt hangja betöltötte a szobát, a többiek pedig a lábukkal verték a ritmust. A dal pikáns volt, s a lányok kacaja félbe-félbeszakította. Amikor, befejezte a dalt, két tenyere közé fogta Ágnes fejét, maga felé fordította és hosszan szájoncsókolta. — Tó volt? — Jó — suttogta Ágnes. — Táncoljunk? — Lehet. — Úgy van, táncoljunk — helyeseltek a többiek is, és félre tolták az asztalt. Ágnes még mindig a báró ölében ült, s az most a füléhez hajolt. — Meztelenül táncolunk drágám. Be van csukva az ajtó? — Szégyenlős vagyok. — Én is — nevetett a báró és gombolni kezdte a lány vállán * ruhát. — Ne, nem szabad — tiltakozott erőtlenül, s közben átölelte a férfi nyakát, aki szemérvel a válla fölött intett két társának, s azok is követték a példát. elszáll a bátorság A fehérek gondoltak arra, hogy csapatokat szervezzenek arra az eset re, ha a vörösök ellentámadást Indítanának a község visszafoglalásara. Felfegyverezték a számukra megbízható parasztokat, s mindjárt be is osztották őket őrségbe. Nagy- részüket a dunapartra vezényelték, ahol figyelniök kellett, nem közelednek-e a folyón vörösök a községhez A kikötőnél mindennap leszállt egy hidroplán, amely Pestről indult el, hogy megnézze a bajai hidat, a Duna mentén történő eseményeket, arról hírt vigyen a fővárosba. Ezen a délelőttön is leszállt a hidroplán, amelynek vezetője nem tudott még arról, hogy a községet elfoglalták a fehérek. A gépet nyugodtan vezette a kikötőhöz. Számára nem volt szokatlan, hogy a parton nagy csoportosulás volt, mert más alkalmakkor is akadt elég csodáló ja, nézője a gépnek. Csak akkor lepődött meg amikor a partra lépve fegyveresek vették körül és megkötözték a kezeit. — Mi ez? Ne tréfáljanak. — Nem tréfálunk — hangzott a választ. — Panaszt teszek a parancsnok elvtársnál. — Valaki hangosan felnevetett a körülötte állók közül — annál ugyan tehet, csak nem hiszem, hogy megtalálja, mert mi sem tudjuk, hogy hol van. (Folytatjuk.) ATÄDI GÉZA
