Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-01 / 1. szám
1959 január 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG !) II megye termelőszövetkezeteinek évvégi számvetése 43 660 000 forintét osztottak ki a tagok kozott és 24 300 000 forinttal növekedett a fel nem osztható közös vagyon Év végén legtöbb családban számvetést készítenek arról, ami egy év alatt történt. így van ez a nagy családoknál, a termelőszövetkezeteknél is. A 108 Tolna megyei termelőszövetkezetnél is évvégi mérleget készítettek, amelyben megtalálható a gazdálkodás minden fontos mutatója. A szövetkezetekben készített mérlegeket járási, majd megyei szinten összesítették, amiből kitűnik: hogyan gazdálkodtak a termelőszövetkezetek az óesztendőben. Mennyi volt a szövetkezeti tagok közösből származó jövedelme. De mielőtt erre rátérnénk, nézzünk meg egy-két ma már papíron kimutatott számot, ami igazolja a nagyüzemi gazdaságok vitathatatlan fölényét a kisüzemekkel szemben. BÜZÁBÖL 1400 VAGONNAL TÖBB VOLT A TERMÉS, MINT AZ EGYÉNIEKÉ Tudott dolog, hogy a természet 1958-ban mostohán osztogatta áldását a mezőgazdasági kultúrnövényekre. A kései kitavaszodás és az utána következett aszály keresztülhúzták a számításokat, a főbb növényekből jóval kevesebb termett, mini amire számítottunk. A termelőszövetkezetekben átlagban 8.9 mázsa volt a holdankénti búzatermés, szemben az 1957-ben betakarított 11.5 mázsával. De. ha megnézzük az egyéni parasztgazdaságok búzatermési átlagát, kitűnik, hogy itt 2.5 mázsával még ennél is kevesebb volt a holdankénti átlagtermés. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a megye termelőszövetkezetei, gazdaságuk nagyságához és búzavetésterületükhöz viszonyítva, 1400 vagon búzával termeltek többet, mint az egyéni parasztok. Vagyis, ha az 1958-ban valamennyi egyéni gazda termelőszövetkezetben gazdálkodott volna a megyében, pontosan 1400 vagon gabonával termett volna több, mint így az egyéni parasztgazdaságokban és a szövetkezetekben. Ha az összehasonlítást folytatnánk, kiderülne, nemcsak búzából, hanem valameny- nyi főbb növényből magasabb termést takarítottak be a termelőszövetkezetekben, mint a parasztgazdaságokban* Ehelyett azonban nézzük tovább a termelőszövetkezetek számvetését. Megyénkben 1958-ban TIZENÖT ÜJ TERMELŐSZÖVETKEZET ALAKULT. Egy év alatt 5280 család, 5730 tagja választotta a termelőszövetkezeti gazdálkodást. Hozzátartozik ehhez, hogy a szövetkezetek földterülete egy év alatt 9684 holddal növekedett. Évközben három fiatal közös gazdaság egyesült többéves múltra visszatekintő termelőszövetkezettel. így például a nagydorogi Győzelem Tsz beleolvadt a jó gazdálkodásáról megyeszerte híres sárszentlőrinci Táncsics Tsz-be. Egyesült a két felsőnyéki és a két mórágyi termelő- szövetkezet is. Fentebb már utaltunk arra, hogy 1957-hez viszonyítva tavaly alacsonyabb volt a termés. Ebből szinte természetesen következik, hogy a szövetkezeti tagok egy munkaegység re eső részesedése is kevesebb volt. Megyei viszonylatban 32.06 FORINTOT ÉRT EGY MUNKAEGYSÉG, csaknem 10 forinttal kevesebbet, mint az előző évben. De ha a két évben munkaegységekre kiosztott természetbeni és pénzbeni részesedést összességében nézzük, akkor egészen más képet kapunk. Tavaly ugyanis pénzben és természetben mindössze 253 000 forinttal osztottak kevesebbet, mint az előző évben, vagyis 1957-ben pénzben és természetben 49 914 000 forintot osztottak ki a tagok között, 1958-ban pedig 49 660 000 forintot. A termelőszövetkezetek fel nem osztható vagyona viszont ugrásszerűen növekedett, egy év alatt 24 300 000 forint értékben. Ma a megye termelőszövetkezeteinek fel nem osztható vagyona meghaladja a 71 millió forintot. KIMAGASLÓ EREDMÉNYEK az elmúlt évben is voltak a megyében. Az évek hosszú során közepesen gazdálkodó gyulaji Uj Barázda Tsz- ben például 56 forint készpénzt, illetve terményt osztottak egy-egy munkaegységre. Ez volt a legmagasabb a megyében. Utána legtöbbet osztottak a kurdi Uj Élet Tsz-ben, 53.53 forintot. Ezek után csináljunk rövid számvetést arról is, hogy átlagban mennyi volt egy-egy szövetkezeti tag évi jövedelme. A közösből mintegy 10 500 forint jövedelemben részesül átlagban egy-egy szövetkezeti tag. S ha a háztáji gazdaság jövedelmét is hozzászámítjuk, akkor kiderül, hogy — a viszonylag rossz esztendő dacára — átlagban 15 000 forint volt egy-egy szövetkezeti tag évi jövedelme. Igaz, ez nem sok. De az egyéni parasztok jövedelme ennél is jóval kevesebb. Hozzávetőleges számítások szerint átlagban a megyében az egyéni parasztok és a gazdaságokban rendszeresen résztvevő családtagjaik évi jövedelme alig haladja meg a 8000 forintot. i Ezek a tények, amit a termelőszövetkezetek elmúlt évi számvetésével kapcsolatban el akartam mondani. Dorogi Erzsébet Megérdemeljük-e ? így vetődik fel a kérdés azokban, akik résztvettek a Városi Művelődési házban december 20-án megtartott nagyzenekari hangversenyen. A műsor a legnagyobo magyar zeneszerzők műveiből állott. Az est szép, szívet-lelket felemelő volt. A zenekar tagjai mindent megtettek, hogy a nagy mesterek mondanivalóját művészi módon tolmácsolják. A kö zönség szűnni nem akaró tapssal adózott a kiváló előadásért. Amíg a szebbnél-szebb harmóniák bűvöletében voltunk, a legnemesebb élvezetet nem zavarta semmi. De a taps lesújtóan hatott, önmagából kiindulva orkánszerű visszhangot várt az ember, ez azonban nem következett be, mert a közönség létszáma alig volt több a zenekarénál. A bántó érdektelenség fájón felveti: Szekszárdiak, megérdemeljük-e nívós szimfonikus zenekarunkat? Jó volna azt hinni, hogy a tömegek távolmaradása kizárólag szervezési hibából származott és a legközelebbi — eseményszámba menő — hangversenyeken, sokszázan élvezhetjük a szekszárdi szimfonikusok előadását. És még egyet: a hangversenyeket a koraesti órákban kellene rendezni, hogy azokon az ifjúság is résztvehessen. Az igazi városok nemcsak téglaházakból, hanem kultúrából is állanak. Kézenfekvő, hogy városfejlesztésünket zenei vonalon is emelni kell, hogy megérdemeljük a Liszt Ferenc nevét viselő zeneiskolát, a szimfonikus zenekart és az ezekből kifejlődő, művelt emberekhez illő zenekultúrát, Fogarasi Márton Egy letűnt világ hálózik A római Palazzo Rosphigliosiban nemrég megtartották „korunk utolsó nagy bálját”. — így nevezte az eseményt a nyugati sajtó, amely nem győzött ömlengeni a bál csodálatos pompájáról és arról a mesebeli fényűzésről, amely keretet szolgáltatott, Ifogy Maria Camilla Pallavicini hercegnőt 18. születésnapján „bevezessék a társaságba.” A bálra a nemzetközi arisztokrácia legválogatottabb ezer tagját hívAkik nem kívánnak többet ••• Fortuna istenasszony — úgy látszik — egyre gyakoribb vendége a megyének. Mióta megindult a totó és a lottó, többször kaptunk — és adtunk is — hírt azokról a szerencsés emberekről, akik nagyobb ösz- szeget nyertek. Karácsonyra azonban minden eddiginél nagyobb nyereménnyel örvendeztette meg azt a két lottózót, akiket képeinken bemutatunk. Hk. Gáncs Ferenc, a fácánkerti Vörös Hajnal Tsz fogatosa az egyik. Ö már akkor bebiztosította a nyereményt, amikor megvette a szelvényt. Találat nem volt rajta, mégis egy öröklakást nyert a sorsoláskor. Csehi Ferencnek, a Tolnai Ruházati KTSZ cipészének már jobban »-meg kellett dolgoznia« a nyereményért, 6 ugyanis négyes találatával nyert a negyvenkilencedik játékhéten 217137 forintot. Bár a nyereményilletéket levonták, mégis jelentős summa maradt Csehiéknek, több mint 173 ezer forintot fizetett ki számukra a tolnai OTP-fiók. Képünkön Csehi Ferenc és felesége éppen átveszi a tizenhét köteg százast. ták meg. A meghívók szétküldése igen konzervatív szempontok szerint történt: az a herceg, vagy báró, aki nem esküdött templomban, vagy uram bocsá’ elvált házastársától, nem számíthatott meghívóra. A Rosphigliosi palota termei tele vannak a legcsodálatosabb Rubens,' Leonardo, van Dyck és Poussin képekkel, Guido Reni freskókkal. Az estély költsége csekély 35 millió líra volt. Harminc millióba került a palota tatarozása, 4 milliót emésztett fel az ételek, italok és riviérai virágcsokrok beszerzése. A 150 lakáj egymillió líráért új egyenruhát kapott. Ugyancsak egy millió lírába kerültek az emléktárgyak, amelyeket az ifjú hercegnő vendégeinek átnyújtott: a hölgyeknek ezüst púderdobozt, az uraknak ezüstből készült kis levélrendezőt. A bál vasárnap reggel ért véget, 8 órakor hagyta el az utolsó vendég a rosphingliosi palotát. A hideg éjszakában égő gyertyatartóval kezében 12 livrés.inas állt felsorakozva a lépcsőkön. Az ifjú háziasszony nemes egyszerűséggel állapította meg: „Nem kerültünk összeütközésbe a szakszervezettel, a lakájok valameny nyien megkapták az előírásos pótdíjakat.” Nem messze a palotától, ahol egy letűnt világ tartotta „korunk utolsó nagy bálját”, lakik Olaszország köz- társasági elnöke, aki elgondolkozhatott ezen az éjszakán, - hogy vajon mit szólnának a „kiválasztottak” kicsapongásaihoz azok a milliók, akiknek ebben az országban még a létminimuma sincs biztosítva. (A ,,Welt”-ből.) — A madocsai Igazság Termelőszövetkezetben az idei évben 322 000 forintos beruházás volt. Ebből 128 500 forintot saját erőből fedeztek. Építettek többek között egy nyári tehénistállót és vásároltak a zetorhoz ekét, kapát, kultivátort. EGY ARANY Nagy útra készülődik már az öreg esztendő. Néhány óra még, s be kell vonulnia a történelembe, hogy átadja helyét az újnak, a tele- tarisznyásr.ak. Az, ami még a tarsolyában van, már csak a búcsúzkodásra elég. Ne is várjunk többet tőle. Nem lehet rá panaszunk, megtette a magáét. Nem is csoda, ha elfáradt, megöregedett a fejünk felett; manapság már az időnek is új tempót kell tanulnia, ha nem akar lemaradni tőlünk. Volt ez azonban másképpen is. * A Steinfeld-kastély pazarfényű, gőgös ablakai farkasszemet néznek a szilveszteri éjszakával. Nagy a di- oom-dánom, a sose-halunk-meg vidámsága, és nagy az uraság kedve Is, Egyedül az óramutató — szürke kis cselédje a nagy időnek '— megy közömbös kötelességtudással az éjfél felé. Szól a zene, folyik a bor, táncol a fiatalság, és kártyáznak a pusztai urak. Már nem is pénzben megy a játék, az már nagyon unalmas. Lovakban, pusztákban és a végén emberekben adják a tétet. — Ezer aranyat tartok Toczó András ellenében! — rikkantja a kis Kállay, aki Kállósemjénből már rég szemet vetett a Steinfeld uraságnak erre a mindent tudó cselédjére. — Állok elébe! — böfögi a báró, s csak akkor fogja el az aggodalom, amikor zizzenve hull az asztalra a peki osztott lap. Az egész kártyakompánia halotti csendbe némul, egyik oldalról sem csekélység a tét. A másik szobában Dercsényi Bandi nagyságos úr bőgve dirigálja a cigányt és a kártyázok süket csendjébe beleharsog a korhely nóta: — A sárgalábú istenit a zanyád- nak!.., Kállai és Steinfeld egyszerre veszik fel a lapot, és rekedten szólal a báró:-rr Ász. Nyertem. * Radóczki tanító úr a pusztai iskola egyetlen tantermében tegnapelőtt felakasztotta magát, mert nem tudta már hallgatni négy apró gyerekének örökös siránkozását: — Édesapa, éhes vagyok ... Éhes. Ma már megvolt a temetés is. A megözvegyült tanítónéasszony a bánatban meg a rászakadt gondokban egészen összetört, összekulcsolt kézzel ül a lakás kis kályhája előtt — alig valamicske tűz ég, csak, amit a nedves gallyfa ad — és eszébe jut, hogy holnap újesztendő és üres a kamra és reménytelenség a holnap. Valaki kocogtat. Halkan koppan az üveg, egyszer, kétszer. Kinéz a tanítónő. Magas árnyék topog a hóban, a hátán egy hatalmas zsák. Toczó András. A puszták csodaembere áll az ablak előtt és amint észreveszi, hogy meglátták bentről, lekanyarítja a nagy zsákot, oda teszi az ablak alá. Megemeli a kopott báránybőr süveget és jó hangosan, hogy bent is megértsék, felköszön az ablakra: — Boldog új esztendőt kívánunk! A szegény asszony csak a könnyein át látja, hogy András már hazafelé ballag, s lába körül ott ugrándozik két elmaradhatatlan kutyája. Elvégezte, amit akart. A temetés után sorrajárta a cselédházakat, s a nagy zsák meg is telett. Mindenki adott valamit a szegénységéből: egy kis krumplit, lebencstésztát, zsírt, egy kis avas szalonnát, mákot, ezt- azt, kis dolgokat, de nagy szívvel. Mikor az utolsó ajtón is bekopogott Erős-Magyarékhoz, már csak nehezen lehetett betenni egy kis kopott, de meleg mellényt. Hát ez volt az a zsák, amelyik most már rendeltetési helyére jutott. Szegényektől, szegényekhez. * Mire András hazaérkezett, már várta az üzenet, hogy jelentkezzék az úrnál. Nem sok jót sejtett ebből, de kellemesen csalódott. A méltósá- gos báró úr nagyon kegyes kedvében volt, és az ő kockáztatása árán nyert ezer aranyból egy aranyat András kezébe csúsztatott. — Ez a tied. András ámult, bámult, soha eny- nyi pénze nem volt, először fordult meg a kezén ekkora vagyon. Megköszönte illedelmesen, s boldogan indult az éjszakába, majdnem gőgösen a nagy vagyon tudatában. Az udvaron négy kisgyerek jön vele szemben. Nicsak, a tanító úr gyerekei. — Hát ti mit kerestek itt, az éjszakában? — állt elébük Toczó András. T- Magát keressük, András bácsi. Nagyon szépen köszönjük a hozzánk való jóságát. András szótlan simogatja a négy gyerekfejet, aztán a legidősebbhez fordul: — Lacikám, mondanék valamit; Az előbb kiesett a zsákból valami, amikor hozzátok vittem. Visszajövet megtaláltam. Fogjad, de el ne veszítsed valahogy. Add oda édesanyádnak, és ..; És tiszteltetem. No, menjetek. Csipogva indul a négy gyerek, s Laci kezében ott fénylik Toczó András egyetlen aranya, minden vagyona. Talán a szíve is, Jánosy Zoltán
