Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-27 / 22. szám
4 TOIiNA MEGYEI NEPÜ.ISAG 1959. január 2*. Húsz csapat részvételével folynak Tolna község asztalitenisz csapatbajnokságának küzdelmei A Tolna megyei ökölvívók is résztvettek az Énekes István ökölvívó emlékversenyen Január 23-án, 24-én és 25-én került lebonyolításra az Énekes István ökölvívó emlékverseny a Nemzeti Sportcsarnokban. A magyar ökölvívás színe-java indult ezen a nemhivatalos »második« országos egyéni bajnokságon. Talán kevesen tudják, hogy Énekes Istvánnak milyen érdemei vannak a magyar ökölvívásban. Énekes 1911-ben született Budapesten. 15 éves korában kezdte el az ökölvívást a BVSC-ben. 17 éves volt, amikor felnőtt Budapest-bajnokságot nyert. Egy év múlva már Magyarország bajnoka lett. Ezt 1934-ig nem sikerült tőle elhódítani senkinek sem. Egy ízben légsúlyban, egyszer harmatsúlyban Európa-bajnokságot is pyert. 1932-ben légsúlyú olimpiai bajnok lett. Olimpiai győzelme szinte drámai körülmények között született. Mindkét szemöldöke sérült volt, hatalmas ragasztással jelent meg a döntőben. De így is legyőzte 3 mexikói Cabanost. Ezzel ő lett az egyetlen európai ökölvívó Los Angelesben, aki olimpiai bajnokságot szerzett. Énekes 35-ször volt magyar, 29- szer Budapest válogatott. De mindig 1958. legjobb atlétikai eredményei X. közlemény NŐI DISZKOSZVETÉS Listavezető Hármas Ötös Tízes á t 1 a gok 1951: Győrffy, Szekszárd 28,96 28,37 _ _ 19 52: Győrffy, Szekszárd 30,68 27,24 26,85 24,46 1953: Győrffy, Szekszárd 31,97 28,18 27,45 25,42 1954: Győrffy, Szekszárd 33,47 28.36 27,08 25,56 1955: Győrffy, Szekszárd 33,05 3T,21 29,77 28,18 1956: Győrffy, Szekszárd 35,70 29,85 27,81 25,60 1957: Török, Szekszárd 32,31 31,93 31,41 29,23 1958: Győrffy, Szekszárd 33,12 31.16 29,43 27,76 1958. évi ranglista 1. Győrffy Mária, Szekszárd 33,12 (32,02) 2. Török Mária, Szekszárd 32,16 (32,31) 3. Nemes Piroska, Decs 28,20 _ 4 . Érfalvi Stefánia, Dombóvár 26,94 _ 5 . Deák Franciska, Gyönk 26,72 (27,99) 6. Pintér Margit, Dombóvár 26,51 — 7. Herner Margit, Szekszárd 26,45 — 8. Tóth Anna, Dombóvár 26,35 (28,48) 9. Derzsi Mária, Szekszárd 26,13 _ 1 0. Bencze Éva, Decs 25,00 — Győrffy Máriának volt még 1958covics Éva, Pirger Erzsébet. Pintér ban szíve ahhoz is, hogy visszasze rézzé a tavaly elvesztett diszkoszvetőhegemóniát. A szemmel látható visszaesés elsősorban azzal magyarázható, hogy hiányzik a listáról Deák Erzsébet, Zádori Lászlóné, Pét Márta, stb. neve, hogy csak a leg job bakat említsük. Sok tehát az új név és azok sem fejlődtek, akiknek a nevével már az elmúlt esztendőben is találkoztunk. szerény és becsületes sportember maradt. Az egész ország gyászolta őt, amikor fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt. Az Énekes István-emlékversenyt a fővárosban óriási érdeklődés kíséri. Külön érdekessége a versenynek, hogy az egyes súlycsoportok részére a MÖSZ. a Budapesti ökölvívó Szövetség, a Vasutas Szakszervezet, a Bp. Honvéd, a Budapesti TST, a 3p. Vasas, a Csepeli Vasas, a Bp. Építők, valamint a VKSE, a legjobb csapat részére Énekes István családja: a legsokoldalúbb ifjúsági versenyző és a legnagyobb meglepetést okozó versenyző részére az Ózdi Vasas külön tiszteletdíjat ajánlott fei. Az I.,, II. és III. helyezettek díjait és a küiöndíjakat Énekes István testvére, Énekes Vilmos, továbbá Szabó Gyula, Szigeti Lajos, Európa- bajnokaink, Harangi Imre és Papp László olimpiai bajnokaink adták át ünnepélyes keretek között. II KISZ járási végrehajtó bizottságok üléseken foglalkoztak a sportköri vezetőségválasztásokkal A KISZ gyönki, paksi és bonyhádi járási végrehajtó bizottságai a közelmúltban üléseken foglalkoztak az 1959. évi sportköri elnökségi választások feladataival. Az üléseken részt vettek a községi KISZ alapszervi titkárok, valamint a községek sportkör elnökei. A részvevők megbeszélték a vezetőségválasztással kapcsolatban eddig végzett munkát és a soronlévő fe‘adatokat, majd végül megbeszélték, hogy melyik sportkörben mikor ta’tják a vezetőségválasztó taggyűléseket. A három járás közül a bonyhádi járásban sikerült legjobban az é te- kezlet, ahol az ülésen részt vettek Cikó, Nagyvejke, Mórágy, Zomba, Kisvejke, Váralja, Izmény, Mucsfa, Kakasd, Majos, Bonyhád, Bonyhád- varasd és Kéty KISZ-alapszerv tits' kárai, valamint sportkör-elnökei. Tolna község asztalitenisz csapat- bajnokságának küzdelmei a tolnai gimnázium rendezésében most folynak. A bajnokságban 13 férfi és 7 női csapat vesz részt. (Most már értjük, hogy miért olyan nagy változatlanul a tolnai asztaliteniszezők fölénye.) A mérkőzések eredményeiről az alábbiakban számolunk be. FÉRFIAK: Tanács—Gimnázium I. 5:4, Földművesszövetkezet • I.—Selyemgyár III. 9:0, KISZ II.—Földművesszövetkezet II. 8:1, Textil II—Selyemgyár I. 8:1, Gimnázium II—Selyemgyár II. 8:1, Selyemgyár I—KISZ I. 6:3, Gimnázium II—Textil I. 7:2, Textil II—Selyemgyár II. 6:3, Selyemgyár I—KISZ II. 7:2, Selyemgyár III— Földművesszövetkezet II. 8:1, Gimnázium I—Földművesszövetkezet I. 8:1, Tanács—KISZ I. 7:2. A bajnokság állása a következő: 1. Gimnázium II. 4 15:3, 2. Textil II. 4 14:4, 3. Tanács 4 12:6, 4—5. Gimnázium I. 2 12:6, 4—5. Selyemgyár I. 2 6:3, 6—7. Földművesszövetkezet I. 2 10:8, 6—7. KISZ II. 2 10:*, 8—9. Selyemgyár I. 2 8:10, 8—9. Selyemgyár III. 2 8:10, 10. KISZ I. — 5:13, 11. Selyemgyár II. — 4:14, 12 Textil I. — 2:7, 13. Földművesszövetkezet II. — 2:16. NŐK: Gimnázium I—Selyemgyár Selyemgyár I II. 8:1, Gimnázium II. 6:3. Tolna NB Il-es asztalitenisz csapata, amely a Szekszárdi SC atlétikai szakosztálya mellett a megye egyetlen II. osztályú szakosztálya, nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tavasz folyamán elkerülje a kiesést. Az NB II-ben a tavaszi forduló jövő vasárnap kezdődik meg, amikoris Csepel együttese látogat majd el Tolnára. A mérkőzésre fél 10 órai kezdettel kerül sor. A tolnai csapat valószínű összeállítása a következő lesz: Link, Pálinkás, Luszka dr., Korom vári. A megyei középiskolai kosárlabdába jnokségok SPORTHÍREK Tolna község asztalitenisz bajnokságának küzdelmei Koromvári és a tavalyi ifjúsági bajnok Tornóczky távollétében is élvezetes küzdelmeket hoztak. A versenyt meghívásos és körmérkőzéses alapon bonyolították le az alábbi eredménnyel: 3. Link Ferenc, 2. Sáth Sándor, 3. Pálinkás János, 4. Luszka József dr., 5. Méhes János, 6. Tóth Károly, 7. Gémes Imre, 8. Vajda József. Bánhelyi Béla, a Dombóvári Vasút NB III-as labdarúgó csapatának edzője, aki részt vett a Budapesten tar tott labdarúgó-edző továbbképző tan folyamon, a közelmúltban kapta meg az oktatói minősítését. Tevelen a vezetőség és a tagság még az elmúlt év nyarán hozzálátott a mélyfekvésű sportpályák korszerűsítéséhez. Társadalmi munkával a korszerűsítés egy részét még tavaly elvégezték és mint a vezetőségtől értesültünk, az idén a jó idő beálltával folytatják a még vissza lévő munkát. A szekszárdi származású Dorogi, aki jelenleg a Kaposvári Dózsa ököl vívócsapatának a tagja, a Budapesti Dózsa csapatával Angliában túrázik. A Dombóvári Vasút sportpályájára a vezetőség 180 000 forintot kapott, hogy azt korszerűsítse, szépítse Mint Reményi József sportköri elnöktől értesültünk, először a labdarúgópálya füvesítését végzik el, majd a sportpálya kerítését helyezik a kapuktól távolabb, hogy a labdarúgó kapu és a kerítés között a futópályának megfelelő hely álljon rendelkezésére. Itt az NB III. végleges góllövő listája Sikerült megszereznünk a Balinka—Pécsi Bányász, a Kaposvár— Bajai Építők, a S montornya—Báza- kerettye, a Nagykanizsa—Balinka és a Balinka—Dombóvár mérkőzések góllövőit és így teljes a listánk. Az élen a kaposvári Zsoldos áll, megelőzve a bajaiak üdvöskéjét, aki eltiltása miatt nem játszott valameny- nyi mérkőzésen. Ezután következik Benács, aki jól kezdett és jól is hajrázott, de a középső mérkőzéseken nem igen jeleskedett a góllövésben. Bennünket megelőzve a Dunántúli Naplóban is megjelent az NB III. góllövő-listája. A két összeállítás nem egyezik meg teljesen egymással. Ahol a két összeállítás között eltérés mutatkozik, ott zárójelben feltüntettük a Dunántúli Napló adatait is. íme az NB III. góllövőinek őszi rangsora: 18 gólos: Zsoldos, Kaposvár. 15 gólos: Dujmov, Bajai Bácska. 12 gólos: Benács, Szekszárd (11). 11 gólos: Fláding, Bonyhád (9). 10 gólos: Kása, Pécsi Bányász; Si- mity, Bácsalmás. 9 gólos. Jutási, Kaposvár. 8 gólos: Czeglédi, Bajai Építők; Tamás II., Bázakerettye; Szilasi, Székesfehérvár (7); Rápity II., Bajai Építők (7). 7 gólos: Csuti, Székesfehérvár; Petresevics, Bajai Bácska (8); Horváth II., Bázakerettye. 6 gólos: Somogyvári, Pécsi Vasas; Keszler, Pécsi Bányász; Pintér, Pécsi Bányász; Kresiz, Bajai Építők; Paszlancsek, Bajai Építők; Majnay, Szekszárd; Tiszagáti, Kaposvár (7); Severák, Bácsalmás; Fábián, Nagykanizsa. 5 gólos: Hauschl, Pécsi BTC (6); Karácsonyi, Pécsi Vasas; Stelzam- mer, Pécsi Vasas, Férhendli, Bázakerettye; Kondor, Simontornya; Bányai, Nagykanizsa és Kovács, Nagykanizsa. A legjobb góllövők között tehát a Tolna megyei csatárok közül a következők foglalnak helyet: 12 gólos: Benács, Szekszárd. 11 gólos: Fláding, Bonyhád. 6 gólos: Majnay, Szekszárd. 5 gólos: Kondor, Simontornya. 4 gólos: Pénzes, Simontornya. 3 gólos: Váradi, Bonyhád; Baro- csai, Simontornya; Gebhardt, Dombóvár; G. Kiss, Dombóvár; Fülöp, Dombóvár; Hóman, Szekszárd. szekszárdi előmérkőzésein nem akadt meglepetés. A szekszárdi gimnázium utánpótlás csapatát mind a szekszárdi, mind pedig a paksi gimnázium legyőzte. A keleti csoportban tehát ez a két középiskola került a szombat-vasárnap Szekszár- don lebonyolításra kerülő döntőbe. Minthogy a vasárnap délelőtti mérkőzésen a szekszárdi gimnázium A-csapata győzött a paksiak ellen, így a tornát a szekszárdi A-csapat nyerte meg. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be: Szekszárdi gimnázium A—Szekszárdi gimnázium B. 74:34 (44:9). Vezette: Kardos és Fogarassy. Az első félidőben az utánpótlás csapat sehogyan sem talált magára. Szünet után mindkét csapatban szóhoz jutottak a tartalékok is és ekkor a fiatal játékosokból álló utánpótlás csapat reményt keltőén játszott. Legjobb dobók: Nepp 18, Németh 12, Czakó 11, Kormos 10, illetve Kosztolányi 12. Szekszárdi gimnázium A—Paksi gimnázium 64:39 (38:20). 100 néző. Vezette: Fogarassy és Kardos. Mindkét csapat várakozáson felül jól játszott. A szekszárdi gimnazisták jól használták ki a hazai pálya előnyét, de különben is mind gyorsaságban, mind technikában felette álltak ellenfelüknek. Szünet után a félidő nagyobb részében mindkét csapatban helyet kaptak a cseresor tagjai is, csak az utolsó öt percben játszott ismét a két legjobb ötös. A mérkőzés azt mutatta, hogy a döntők során élvezetes küzdelemre lehet majd számítani. Legjobb dobók: Bálint 16. Nepp 14, Bencze 12, Haász 11, illetve Pintér 15, Barsi és Kántor 7—7. Paksi gimnázium—Szekszárdi gimnázium B. 57:34 (28:14). Vezette: Kardos és Fogarassy. A szekszárdi gimnázium fiataljai rendkívül meg- illetődötten játszottak, de így is helyenként érdekes küzdelem alakult ki, amelyből biztosan kerül ki győztesen a vendég paksi együttes Legjobb dobók: Pintér 22, Kántor 11, illetve Tölgyesi 11. Végeredményben tehát: 1. Szekszárdi gimnázium A. 4 pont, 2. Paksi gimnázium 2 pont, 3. Szekszárdi gimnázium B pont nélkül. Pénteken este negyed 6-kor: Szekszárdi SC vezetőségvolasztó taggyűlése A Szekszárdi Sport Club, január hó 30-án, pénteken este negyed 6 órai kezdettel a közalkalmazottak Várköz utcai klubhelyiségében tartja vezetőségválasztó taggyűlését, amelyre a klub tagjait éppenúgy meghívja, mint a sportkör működését figyelemmel kísérő valamennyi szekszárdi dolgozót. A taggyűlésnek három napirendi pontja lesz: 1. Az elnökség beszámolója az elmúlt évi munkáról. 2. Az alapszabály megtárgyalása. 3. Bejelentések. A Sport Kör mögött eredményes esztendő van. Legkiemelkedőbben az atlétikai szakosztály szerepelt, amely 150 résztvevő közül a 30. helyet érte el országos viszonylatban és ezzel II. osztályú egyesület lett. De eredményesen szerepelt a kosárlabda szakosztály is, amelynek női csapata az őszi szezon végén az ösas- szevont bajnokság első, a férfi csapat pedig az összevont bajnokság ne gyedik helyén végzett. Már nem mondható el ugyanez a labdarúgó szakosztályról, amely — bár nem is vártunk tőlük többet — az NB III 8. helyén végzett az ősai szezon végén. Az asztalitenisz szakosztály is ered ményesen szerepel a megyei bajnokságban, hiszen az első forduló befejeztével biztosan vezet. Tehát vasnak eredmények, de bőven voltak és vannak hiányosságok is. Az eredményeket is és a hiányosságokat is — erre való a vezetőségválasztó tag gyűlés — a tagságnak el kell mosdania a pénteki értekezleten, hogy abból a megválasztandó vezetőség ie vonja a tanulságokat. Csak négy sportkör vett részt a szekszárdi járás terematlétikai versenyén A Szekszárdi Járási Testnevelési és Sporttanács január 25-én, vasárnap rendezte a járási őszi-téli szpar- takiád terematlétikai döntőjét Szek- szárdon, amelyen részt vettek Sió- agárd, Decs, Tengelic és öcsény sportköreinek versenyzői. Ha a járás sportköreinek számát nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy nagyon gyenge volt az érdeklődés. Igaz, hogy az utazás nem a legideálisabb, azonban úgylátszik,_ csak akkor vannak az utazással bajok, ha atlétikáról van szó. Labdarúgó-mérkőzések- -e minden csapat odaér ... FÉRFIAK Helyből magasugrás: 1. Czakó (Decs) 125, 2. Havas (Decs) 120. Helyből távolugrás: 1. Werner (öcsény) 262, 2. Czakó (Decs) 255. Gyógylab- dadobás, 5 kilogrammos: 1. Serfőző (Decs) 13,49, 2. Molnár (Sióagárd) 11,90. NŐK Helyből magasugrás: 1. Mészáros (Decs) 95 cm, 2. Pámer (Tengelic) 90. Helyből távolugrás: 1. Kovács (Decs) 206, 2. Mészáros (Decs) 198. Gyógy- labdadobás, 2 kilogrammos: 1. Má- linger (Sióagárd) 9,37, 2. Patyi (Öcsény) 9,13. Apróhirdetések IFJÜ HORVÁTH JÓZSEF öcsény. Fő utca 32. szám alatt, alig hasa- nált vas páncélszekrény, Werthei» zárral eladó. HALTENYÉSZTÉSBEN és termelésben hosszú gyakorlattal rendelkező halászmester elhelyezkedne állami gazdaságban, vagy termelőszövetkezetben. Cím a kiadóban. TOLNA MEGYEI NEPOISAO A Magyar Szocialista Munkáspárt ás a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság $2«k»zárd, Mártírok tere 15-11 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Talefon: 20-10. 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-81