Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-03 / 285. szám
MAGYAR—SZOVJET BARÁTSÁG HANGJA Kiadja az MSZBT Tolna megyei Elnökségé Tizenhárom nap a Szovjetunióban Az élmények hatása alatt áll a két ember. Solti János és Klein György, a Tolna megyei Téglagyári Egyesülés dolgozói, akik az MSZBT által szervezett turista kirándulás keretében 13 napot töltöttek a Szovjetunióban. Szinte egymás szavába vágva beszélnek élményeikről, a felejthetetlen napokról. Klein György, az Egye sülés építési vezetője az építkezésekről mondja el véleményét, mint szakember. — Nem akarok dicshimnuszokat zengeni, de ha nálunk építőiparról, a Szovjetunióban építőművészetről beszélhetünk. Az épületek kivitelezésénél érvényesül a tervezők egyéni ötlete, csodálatos harmóniában. Az építkezéseknél mellőzik a külső homlokzatvakolást, márvánnyal, mű kővel és fűrészelt mészkővel díszítenek, amely ugyan jóval drágább, mint a vakolás, de tartósabb is. Azt tapasztaltam, hogy a szovjet építészek igen kedvelik a dor-oszloprend- szerű kiképzéseket, a lépcsős korlátokat, amelyeket márványból készítenek. A régi épületek restaurálásánál is igen nagy súlyt helyeznek az eredetiségre. A szovjet állam igen sokat költ a műemlékek karbantartására, amelyeket eredetiségükben restaurálnak. A Lenin Egyetem tervezése és kivitelezése valósággal csodálatraméltó. Ahogy az elvtársak ott elmondta^, mindössze négy év alatt épült a hatalmas épületkolosszus, amelynek érzékeltetésére csak annyit: egy ember számára 65 év kellene ahhoz minden helyiségében egy-egy órát tartózkodjon. Gyönyörű az állandó jellegű moszkvai mezőgazdasági kiállítás is. Valamennyi köztársaságnak megvan a maga pavilonja és minden épület magán viseli a nemzeti jellegzetességet. — Sokat, napokon keresztül lehetne beszélni a látottakról, Szovjetunióról és az ott élő emberekről — veszi át a szót Solti János, aki a november 7-e alkalmából megrendezett ünnepségekről emlékezik meg. Csodálatos és lenyűgöző volt az ünnepi felvonulás. A Vörös térre torkoló sugárutakról, mint hatalmas folyam hömpölygött a felvonulók Eokasága. Minket, külföldieket is ma gával rágódott a szovjet emberek hatalmas lelkesedése. Valóságban láthattuk a szovjet haditechnika fejlődését és fölényét. Láttuk a hagyományos régi fegyvernemeket, de láttuk a legkorszerűbb fegyvernemeket is. Megnyugtató érzés volt az, hogy ez a hatalmas erőt képviselő nép áll a béketábor élén. Felejthetetlen volt számunkra az ifjúság és a sportolók színpompás felvonulása, amelyhez hasonlót még nem láttunk. Jártunkban-keltünkben minA barátságért dolgoznak Ünnepélyes keretek között került sor az MSZBT Országos Központja által adományozott arany- és ezüstkoszorús jelvények átadására. Három arany- és hat ezüstkoszorús jelvényt osztottak ki az elmúlt hetekben megyénkben a magyar—szovjet barátságért végzett odaadó munkáért. A kitüntetettek munkásemberek, tsz-tagok, pedagógus és kultúrmun- kások. Ezek az elvtársak a napi munkájuk során mindig találnak módot arra, hogy ? a magyar és a szovjet nép közti barátságot munka- területükön új színekkel gazdagítsák. Dolgoznak azon, hogy még jobban megismerhessük a Szovjetunió, a világ legnagyobb és leggazdagabb szocialista országát. Ezért a munkáért kapta az aranykoszorús jelvényt Szabó Sándor elvfárs, a Simontor- nyai Bőrgyár munkása, Fehérvári Lajos elvtárs, a Bonyhádi Cipőgyár munkása és Bárd Flórián elvtárs pedagógus, aki a Szovjetunióban nyert gazdag élményeit száifttalan előadás keretében ismertette megyénk dolgozóival. Tóth Kálmán elvtárs, a gyönki gimnázium tanára, az MSZBT Megyei Elnökségének tagja régi, lelkes harcosa a barátság ügyének. Mind az iskolában, mind a községben a Szovjetunió tudományos és kulturális eredményeinek ismertetésével méltán megérdemelte a kitüntetést, az ezüstkoszorús jelvényt. A kultúr- házban a művészeti munka területén magyar—szovjet műsoros estek, szovjet könyvismertetések és a szem léltetés területén végzett kiváló mun káért részesítette ezüstkoszorús jelvény kitüntetésben az MSZBT Krassai Gyula elvtársat, a szekszárdi kultúrház igazgatóját és Mráz József elvtársat, a tamási járási könyvtár vezetőjét. Tovább sorolhatnánk azoknak az elvtársaknak a neveit, akik lelkes és odaadó munkájukkal szintén kiérdemelték e kitüntetést. A kitüntetetteknek további sikeres jó munkát kívánunk. denütt a szovjet emberek vidám optimizmusát tapasztalhattuk. Szerények, egyszerűek és igen barátság- szeretőek. Minket, magyarokat megkülönböztetett szeretettel fogadtak mindenütt és ez igen jól esett. A hallott beszámolók után mi igen sokat vártunk a Szovjetunióbeli utazástól, de várakozáson felül sokat, nagyon sokat kaptunk és az elmondottak csak kis töredékei annak, amit láttunk és tapasztaltunk. HÍREK Az elmúlt hónap során a Szovjetunióban járt elvtársak Szekszárdin, Konyhádon és Tamásiban élménybeszámoló keretében ismertették, illetve ismertetik a Szovjetunióban szerzett tapasztalataikat. *• *. A Szovjetunió életét, művészetét bemutató képkiállításokat rendez az MSZBT Megyei Elnöksége december hónapban Bonyhádon a cipőgyári kultúrotthonban, a paksi kultúrott- honban, a dombóvári kultúrotthonban és Szekszárdon a városi kultúr- házban. ** * Dr. Scherer Sándor, a Szovjetunióban járt orvosküldöttség tagja élménybeszámolót tartott Szekszárdon a városi tanácsnál. * * :fc Tovább bővül a levelezőhálózat a Szovjetunióban járt Tolna megyei elvtársak új címeket juttattak el a megye üzemeihez és iskoláihoz, hogy a levelező hálózaton keresztül tovább erősítsék a kapcsolatokat a Szovjetunió üzemeivel és iskoláival. * $ * November hónapban megyénk területén 11 magyar—szovjet baráti találkozót, illetve élménybeszámolót tartott az MSZBT. A baráti találkozókon szovjet elvtársak és kultúr- csoporiok is részt vettek. * * * Tolna megyében az MSZBT szervezésében jelenleg nyolc orosznyelvű tanfolyam működik 107 hallgatóval. Nagysikerű magyar—szovjet asz- szonytalálkozót tartott az MSZBT, valamint a Paksi Járási Nőtanács Pusztahencsén. A Szovjetunió, a szocializmus országából Tizenöt millió lakás Hruscsov elvtárs beszámolójának tézisei célul tűzik ki, hogy a következő hétéves tervben 15 millió lakást építsenek a Szovjetunióban. A hétéves terv fenti előirányzatáról Viktor Andrejev akadémiai levelező tag a következőket mondotta: — Hét év alatt 15 millió lakás! E szám nagyságát leginkább mi, építőművészek érezzük. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban egy rövid számítást végezzek. Ezt a 15 millió lakást átlag négyemeletes, egyenként 60 lakásos házakban építjük fel. Ez azt jelenti, hogy 250 000 épületet kell felhúzni, vagyis egy egész várost. E város területe több mint kétszer szárnyalná túl London és Párizs területét együttvéve. Reális-e ez a feladat? A válasz csak igen lehet, s ezt a következőkkel indokolhatjuk: a szovjet állam elegendő anyagi eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy ilyen nagyarányú építkezést bontakoztasson ki. Építőiparunk számára biztosítani tudjuk a szükséges gépeket és anyagot. A Szovjetunióban ötmillió építőszakmunkás dolgozik, vagyis sokkal több, mint a vas- és színesfémkohászatban, a vegyi- és élelmiszeriparban, valamint a fűtőanyagtermelésben együttvéve. Egy lakosnak — negyvennégy kiló cukor A hétéves terv ellenőrző számai alapján 1965. végére a cukorrépa-termelés megkétszereződik. Mit jelent ez a lakosság számára? — Ezzel a kérdéssel fordult az SZTI munkatársa E. Gaesinszkijhoz, a Szovjetunió mezőgazdaságügyi minisztériumának egyik felelős munkatársához. — Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, engedje meg, hogy néhány adatot említsek. A cári Oroszországban 1913-ban 1 350 000 tonna cukrot állítottak elő, vagyis évenként egy főre 8,5 kilogramm jutott. Valójában ez azt jelentette, hogy a lakosság háromnegyed része évente még egy kilogramm cukrot sem fogyasztott. A lakosság többségét képező éhező parasztoknak egyáltalán nem jutott cukor. Gyökeresen megváltozott a helyzet, amikor a munkások és parasztok hazánk gazdáivá váltak. A cukorrépa-ültetvények évről évre növekedtek. s jelenleg mintegy 2,5 millió hektáron termelünk cukorrépát. Érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államokban e növény vetésterülete két évtizeden keresztül — 1934-től 1953-ig — változatlanul 300 000 hektár volt. Idén soha nem látott répatermést takarítottunk be. Hektáronként átlag 216 mázsa termett. Ez lehetővé teszi, hogy több mint ötmillió tonna porcukrot állítsunk elő, vagyis egy főre átlag 25 kilogramm cukor jusson. A cukorrépából gyártott cukor előállításában már elhagytuk az Egyesült Államokat. Igényeinknek azonban még ez a színvonal sem felel meg. 1965-ben már 70—78 millió tonna cukorrépát termesztünk. Ez azt jelenti, hogy évente 9—10 millió tonna cukrot gyártunk majd, vagyis minden egyes lakos évente körülbelül 44 kilogramm cukorhoz juthat. Ha ezt átszámítjuk a mezőgazdasági földha- szonterület 100 hektárjára, akkor kiderül, hogy a hétéves terv végén 100 hektáronként 18,5—20 mázsa cukrot állítunk elő. Megemlíthetjük, hogy tavaly az Egyesült Államokban a 100 hektárra eső cukortermelés alig volt több mint 4 mázsa. Micsoda különbség! Most már az Egyesült Államok indíthat majd versenyt, hogy utolérjen bennünket a cukor- termelés növelésének ütemében? Diákköri élmények Lenin elvtárs kedvenc tartózkodási helye Gorkiban, ahol betegsége után üdült. I; Jaj a fülem, és a fájdalomtól fél- lábon ugrálok. Jól fülön teremtett a foci, s úgy éreztem, hogy még agyam ban is éles fájdalom hasít. Leültem a zöld gyepre, s tapogatom a kritikus helyet, s közben szent fogadalmat teszek., hogy soha többé nem rúgok labdába. Egyszercsak meleg, puha kéz érin tését éreztem. Értelmetlenül bámultam a simogató kéz tulajdonosára, aki megszólított tört magyarsággal. — Fáj brát? Az éles hasítás mintha enyhült volna. Valerija, új barátom felém nyújtja a kezét és a következőket mondta: »Dáváj guljáty. Nagyon keveset értettem meg, de szemeiből jóindulatot és segíteniakarást olvastam ki és vele mentem. Ezután sokat együtt voltunk, sokat sétáltunk a Csillebérc vén fái alatt, s nap nap után újabb és újabb jó tulajdonságokat fedeztem fel új barátomban. Nagyon a szívemhez nőtt Valerija, aki játékra tanított, de tanított oroszul beszélni, írni és olvasni, nevelt az igazmondásra és a becsüle- tasségre. Beszélt Leninről és a gigantikus méreteket öltő hatalmas építkezésekről, a proletárharcok nagy hőseiről, s még ma is évek múltán élénken élnek emlékezetemben szovjet pajtásom tanításai. Gyorsan fnúlott az idő a csillebérci úttörőtáborban és elérkezett a búcsú napja. Az utolsó nap is néhány órát együtt töltöttünk, sőt a táborvezető engedélyével Valerija ki kísért a vonathoz is. Még egy utolsó kézszorítás, ölelés és már indult a vonat, amikor három szál vörös szegfűt nyomott a kezembe. Szemem sarkából egy könnycsepp indult el, s a vörös szegfűk egyikére hullott. S a ködfátyolon keresztül barátom kedves arcát láttam, aki fehér zsebkendőjével mindaddig integetett, amíg a vonatot el nem nyelte a távolság. Elváltunk egymástól, 1953-at írtak akkor a naptárban. II. Mint gimnazista, levél útján ápoltam a barátságot szovjet barátommal. Egyik levelet a másik mán írtam, s hiába vártam a választ. Egy félév telt el kétségek és várakozások között, amikor már le is mondtam arról, hogy barátomtól választ kapok. Az egyik nap aztán Sándor bácsi a pedellus a következőket mondta: — László menjen az igazgatói irodába. Megszeppentem, mert nem tudtam miért hívhatnak. Izgalmam csak akkor hagyott alább, amikor Igazgatóm egy gyűrött, viharvert levélborítékot adott át. Nem akartam hinni a szemeimnek. Feladó: Rezni - csenkó Valerij Taganrog. Örömömben majdnem táncra kerekedtem, s hármasával ugráltam le a lépcsőkön. Mindenki utánam fordult, nem tudták elképzelni diáktársaim, hogy mi történt velem. — Levelet kaptam — kiabáltam, írt az én kis szovjet barátom. Ezután többször is írtunk egymásnak, én levelezőlapokat és bélyegeket küldtem, ő ugyancsak hasonlóképpen viszonozta figyelmességemet. Egy alkalommal pedig különös öröm ért, barátom elküldte a fényképét is- Sok örömet okozott « levelezés és segített a tanulásban is, én oroszul tanultam vasakarattal, 5 pedig a magyar nyelv tanulását törte. Az ellenforradalom óta, — amely végigsöpörte országunkat — újból megszakadt közöttünk a levelezés. (Orea diák)
