Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-07 / 289. szám

1958 december 7.

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG

3

„Szerettétek a népet és meghaltatok

1942-ben már haláltáncát járta az úri Magyarország. Hozzákötötték a magyar haza sorsát Hitler szekeréakadt közülük. Néhány ievél, üzenet maradt csak a szeretett kedvesről, ezt őrizgetik a hozzátartozók, akiknek sora most már erősen megritkult. (Meghalt az élet által meggyötört idős Szakály néni is, aki hár m olyan embert nevelt a mozgalomnak, akik méltán lehetnek példaképeink) Csak elszórt hírek, emlékek jelzik életük utolsó szakaszát is. Nem tudjuk, hogyan haltak meg elvtársaink, sajnos nem tudhatjuk.

A mindig jókedélyű, kedves Szakály Béláról mondja el Nagy Ákos

titkosan küldött levélben közölte az itthonmaradottakkal, hogy »Béla elment azokhoz, akikhez mindnyájan vágytunk«. így hát elindult Szakály Béla »a mieinkhez«, de sajnos, nem érkezett meg.

De jó lenne, ha élnének, köztünk lennének ezek a harcos, kemény lelkű, forró szívű, a mozgalom tüzében megedzett elvtársak! Milyen jó lenne, ha ők is megérték volna azt, amiért annyit küzdöttek, szenvedtek!

A felszabadulás után sokszor elterjedt a nép körében Szeksrárdon, hogy »jönnek a Szakály-gye ekek, meg a Flach Imre!« Mondták azt is Béláról, hogy a Szovjetunióban »nagy ember« lett. A nép azoknak, akiket szeret és tisztel, meséiben vagy híreiben meg is adja a boldogulást, a méltó jutalmat. Az újvárosiak — csaknem 20 év távlatából is — jól, különösen jól emlékeznek a

Flach Imre

hez. Nem volt irgalom a haladó embereknek, s különösen nem a kommunistáknak. Sámukra különleges büntetőszázadokat szerveztek kettős céllal. Meggyengíteni, megsemmisíteni itthon a mozgalmat (mert néhányszor már kaptsk ízelítőt a kommunisták kitartá áról, szív'ss r áról), másrészt szervezetten, intézményesen elpusztítani őket.

Május, a virágzás hónapja, a halálszázadba sorolást jelentette a tárom Szakály testvé-nek és a fiatal házas Flach Imrének. (Prantner József úgy »úszta meg«, hogy ekkor nem volt itthon, Bátán dolgozott és ott tartott kapcsolatot a helyi baloldali erőkkel. Öt így később vitték el katonának, ahonnan szökés m'att börtönbe került, majd a szombat- helyi fogházból 1945 tavaszán a szovjet csapatok szabadították ki.)

A halálszázad-’kat rövidesen kivezényelték az orosz frontra. Rissz- rossz gúnyákban, éheztetve, a kemény fagyban szinte belezavarták őket a biztos halálba. Nem menekültek meg, még hírmondó sem igen

immár 14 éve, hogy városunk felszabadult. Túlzás nélkül megállapíthatjuk — ilyen tapasztalataim vannak —, Szekszárdon a párttagok zöme nem tudja, hogy városunkban 1919 után is volt, és nem is akármilyen kommunista mozgalom. Miért nem lehetett akár egy utcát elnevezni szülővárosunk mártírjairól, vagy emléktáblával megjelölni az illegális találkozók helyét? Sajnos, az 1956-ot megelőző években nemcsak ez nem történt meg, hanem súlyos vádak, méltatlan sérelmek is érték az illegális harcokban résztvetteket. Igaz, a személyi kultusz sem fért össze az illegális kommunista párt harcosainak megbecsülésével. De még az elvtársiasabbá, pártszerűbbé vált légkörben is akadtak olyanok, akik igyekeztek egyik mártírhalá t halt elvtársunk özvegyét — aki maga is segítette férjét és aktív harcosa a mozgalomnak — lehetetlenné tenni. Erről bizony nem hallgathatunk és le is kell vonnunk a tanulságokat.

Mártírjaink tiszta, harcos élete és halála kötelez bennünket.

Tiszteljük, becsüljük az illegális kommunista párt ha-cosait és a mozgalom mártírjait, adózzunk is emléSzakály Béla

(gyerekkori barátja), hogy amikor 1942 decemberében az iszonyú hidegben találkozott vele a Donnál, őt kiéhezve csontig lefogyva, rongyosan találta, szinte csak a szemei éltek. De kedélyét Béla megőrizte még az embertelenségben is. Köszönettel fogadta ba-átjától az összecsereberélt kenyeret és beszélgetés közben elmondta, tervezik, készülnek együtt, mind a négyen (Flach Imre, Szakály Laci, Gyula és Béla) átszökni a szovjetekhez, a »mieinkhez« — mint mondotta. Máskor egy ismeretlen, frontot járt katona hozott hírt a rokonoknak a Szakály- testvérekről. Bátyjuk ma is büszkén, ragyogó szemmel emlegeti, hogy azt mondta a hírhozó: »azok ám a stramm gyerekek, mindenki szereti őket«. Flach elvtárs egy alkalmilag,

Szakály László

Szakály-testvérekre, szeretette] emlegetik jó tulajdon ágaikat, tisztelettel őrzik emléküket.

De vajon mi, kommunisták, meg- tettünk-e mindent ezekért a mártírjainkért, megadtuk-e nekik a méltó emléket?

Ha összeszorult szívvel is, de meg kell válaszolnunk, meg kell mondanunk, hogy nem, bizony nem! Mi, szekszárdi kommunisták, felelősek vagyunk ezért. Napjainkban volt

Szakály Gyula

küknek. Rójuk le tartozásunkat, őrizzük meg emléküket.

(Vége.)

Somi Benjaminné

& Magyar fanácsköz!érs9sáo 40. évMIója alkalmával S/ekszárdon ísláltadá emlékmű javára gyűjtőit és már bslizelet! összegek

I HVDSZ Megyei Tanácsa Bánya és Ëp. ip. Eü. Bizottsága 227 forint, Dombóvári Fűtőliáz 1 31S 56 forint, Szeszforgalmi Vállalat Szekszárd 50 forint, Hazafias Népfront Bonyhád 405 forint, Tolnai Keltető Állomás Tolna 73 forint, Gépállomás üzemi bizottsága Tevel 308 forint, I. sz. All. Alt. Iskola Tolna 145 forint, községi tanács (Hefner József gyűjt.) Paks 264 forint, községi tanács Kurd 70 forint, Közalkalmazottak Szakszervezete JB. Tamási 233 forint, Járási Rendőrkapitányság Tamási 410 forint, Szántó Mihály gyűjtése Fadd 08 forint, SZTK Megyei Alközpont Szekszárd 209 forint, Téglagyári ES Szekszárd Í99 forint, Megyei Bíróság Szekszárd 454 forint, Vörös» marty M. Ált. Isk. nevelőintézet Bonyhád 530 forint, Pénzint. Szak- j szerv. Bizt. és Állami Bizt. Szekszárd 1574 forint, Járási Rendőrka- ! pitányság Dombóvár 650 forint, Kiéber Katalin gyűjtése Bátaapáti 10S forint, II. sz. ált. isk. Tolna 13Ô forint, FŰSZERT Szekszárd 500 forint, Uj Élet Tsz Felsőnána 50 forint, j községi tanács Sárszentlőrinc 271.30 ; forint, Népfront titkára Zömbe ! (gyűjtése) 133 forint, Járási Tanács j Szekszárd 656 forint, BM. Járási I Rendőrkapitányság Szekszárd 857 fo- ; rint, Március 15. Tsz Aparhant 100 forint, Vegyes KTSZ Döbrököz 435 forint, községi tanács Bátaapáti 186 forint, Pap József Ozora 260 forint,. KISZ-szervezet Gyulaj 80 forint, Uj I Etet Tsz Bogyiszló 48 forint, KSH j Megyei Igazgatóság Szekszárd 105 forint, megyei tanács pártszervezete Szekszárd 3667 forint, községi tanács Bonyhád 450 forint, községi tanács Sárszentlőrinc 109 forint, Szikvíz- Uzem Szekszárd 185 forint, állami gimnázium Bonyhád 785 forint^ Fémtömegcikk KTSZ Tolna 270 forint, Földszöv Kurd 60 forint, Vegyesipari Termelőszövetkezet Tevel 250 forint, Konzervgyár Paks 1120 forint, Szőcs Mária gyűjtése Bonyhád 125 forint, Ruházati és Szolgáltató KTSZ Bonyhád 620 forint, Rendőrőrs gyűjtése (Bonyhád. Tevel, Nagymányok) 480 forint.

Negyvenéves múltra tekint vissza a szövetkezeti mozgalom

A Magyar Tanácsköztársaság Tolna megyei dokumentumaiból

Kevesek előtt ismert ma már, hogy a Magyar Tanácsköztársaság idejében Tolna megyében is igen jelentős volt a termelőszövetkezeti mozgalom. Az első magyar proletárállam elvette a 100 holdnál na gyobb területű, feudális nagybirtokokat a földesuraktól és bérlőktől, s a föld jelentős részét átadta a volt cselédeknek, hogy termelőszövetkezeteket hozzanak létre. Tolna megyében az eddigi kutatások eredményeként megállapítható, hogy több mint 50 termelőszövetkezet gazdálkodott. A Sárközt kivéve — ahol állami gazdaságok jöttek létre, — minden járásból vannak megalakult termelőszövetkezetekre Vonatkozó adatok, amelyek egyben azt is

zonyítják, hogy az egész megyét behálózta a termelőszövetkezet. Szék szárdon és Dombóváron termelőszövetkezeti központ is működött, mind egyikhez 3—3 járás tartozott, s ezeknek feladatuk az volt, hogy összefogják, irányítsák az új, kollektív gazdaságok munkáját.

Fennmaradt egy alakulóülés jegyzőkönyv-mintapéldány is, amelynek egyik pontján Fácánkertet nevezik meg, bizonyítva, hogy Tolna megyében az első volt, vagy az elsők között alakult meg Fácánkerten a kollektív gazdaság.

Az alábbiakban közöljük a tinta- j ceruzával írott minta-jegyzőkönyvet, mint a szövetkezeti mozgalom 40 éves megyei dokumentumát.

biJEGYZOKÖNYV

Felvétetett

............1919 . . . , . földmivelő termelőszövetkezet alakul

ása tárgyában

Jelen voltak alulírottak.

A Földművelésügyi Népbiztosság által kiküldött és a megyei gazdasági főmegbízott által a körzetbe kirendelt gazdasági biztos a gyűlést megnyitja, s üdvözölvén a megjelenteket, előadja a termelőszövetkezet alakulásával járó gazdasági előnyöket a magángazdálkodással szemben.

A jelen voltak az előadottak mérlegelése alapján egyhangúlag elhatározták, hogy a.....................gazdaságot szövetkezeti kezelésbe veszik

á

t és e célból a.....................termelőszövetkezetet megalakítják és azt

e

zennel megalakítottnak mondják ki.

Alulírottak a termelőszövetkezetet egyelőre csakis a gazdaság jelenlegi alkalmazottaiból kívánják megalakítani, olyképpen, hogy a jelenleg alkalmazásban lévő összes tisztviselők s egyéb összes alkalmazottak fogják a szövetkezet tagjait képezni. A továbbiakra, valamint a gazdaság vezetésre szolgáló irányelvekre nézve a földművelésügyi népbiztosság áltál ezután kiadandó rendeletek lesznek kötelezőek.

A gazdaság felelős vezetőjéül alulírottak egyhangúlag ..................

e

lvtársat óhajtják, a számadások vezetésével pedig ..................... kívánj

ák, akik a megbízatást vállalván, felkéretik elnöklő gazdasági biztos, hogy megbízottaknak fenti megbiza tásukban való megerősítését illetékes helyen eszközölje ki.

Az alacsony, hajlotthátú, bőszoknyás kis öregasszony még jobban összehúzza magát, mielőtt a kalauztól kísérve belépne az »Állomásfőnökség« felirattal ékeskedő ajtón Köszön, körülnéz. Kiderül, hogy várakoznia kell, mert a pénztáros, akivel a reklamációt szükséges megbeszélni, nincs a helyén, Fitelik 5, 10 perc, sőt negyedóra, a néni nehéz batyuját leteszi. Ácsoroy. Há- Yom vasutas tartózkodik a helyiségben, akik nyugodtan dolgoznak, rá sem hederítve az őszhajú, szemmel látható idős nénikére. Elfelejtik őt székkel kínálni. Nem, nem székhiány az oka. Valószínűleg eszükbe sem jutott, hogy le kellene őt ültetni.

— No, végre — sóhajt fel a »vádlott«, a nénike, megjött a pénztáros. Az öregasszony nyugtalanul, kissé remegő hangon méltatlankodva elmondja, hogy ő nem akar büntetést fizetni, mert ő retúrjegyet kért, 3,40 forintot fizetett (a szimplajegy ara úgy mondják 2,20 forint) és most visszafelé nem jó a jegye, mert az csak Tolnáig volt érvényes.

Magas, vékony ember az állomás pénztárosa és úgy látszik türelmetlen is, mert meg sem várja a mondanivaló végét, minősíthetetlen hangon, mintegy rendreutasítva az idős asszonyt, ellentmondást nem lűrően kijelenti: — Maga nem is fizeted többet 2.20-nál, annyi járt. — Lesújtó pillantással végigméri, majd mint aki jól végezte dolgát, magasra emelt fővel eltávozik a helyiségből. (Nem lehet tudni, kinek van igaza, nem is ezt tesszük szóvá.) De hát szabad így bánni valakivel? Nem annyira a szavak, mint a bánásmód kifogásolandó. A jelenlévő másik két vasutas nem csodálkozik.

nem szólnak semmit. Ez számukra talán megszokott? Egyikük kérdezgeti a nénike személyi adatait, utoljára pontos címét kéri. A válasz: "Alkotmány utca 57.«

Hogy hol történt mindez? A MÁV szekszárdi állomásfőnökségén, ahol a szemtanúk között volt az újságíró is. Töprengek: Vajon, hogy bánhat

ez az ember a »felekkel«, ha senki sem hallja őt? Miért nem ültetik le sok hivatalban a várakozókat? Sajnos ez nem egyedülálló eset, más közhivatalban is tapasztalható közömbösség, vagy gorombaság.

*

Hosszan elnézem a postás-kisasz- szonyt munkaközben, aki a szekszárdi posta 1. számú ablaka mögött üt. Sokféle ember, sokféle kér- aéssel fordul hozzá. Egyik okmányba yegel vasáról, a másik ajánlott levelet, táviratot ad fel, a harmadik telefonálni akar. A fiatal 20 éven aluli közhivatalnok, gyors, türelmes, barátságos. Mennyi baj van a táviratokkal! Olvashatatlan szavak, ponta*la-i kitöltés, dt> ő nem ideges, újra és újra elmagyarázza a sűrűn váltakozó »ügyfeleknek« a tennivalókat. Ilyen emberek is vannak. Ettől a fiatal lányból sokan tanulhatnak az idősebbek közül is, hogy hogyan kell beszélni az emberekkel.

*

Sajnos ma még nem mindenütt la lálkozhatunk ilyen tisztviselőkkel. Miért engedjük, hogy egyes közhivatalnokok tiszteletlenül bánhassanak embertársaikkal? De sokat hangoztatjuk pedig, hogy nem a dől gozók vannak ö értük. Nagyon sokszor hallani azt is, hogy »nem szívesen megyek el ügyes-bajos dolgaimat intézni, mert kutyába sem

veszik az embert«. Bár ez a kifejezés meglehetősen erős, de sokszor igazuk van a panaszosoknak, mikor észrevételt tesznek a bánásmódra. Hát bevett szokás néhány helyen most is, hogy a dolgozóknak — hivatalos ügyeiket intézvén — meg kell alázkodni? Nem, nem engedhető meg ez sehol sem. A mi rendszerünk lényegéből adódik, hogy egyenrangú félként beszéljenek az irodai dolgozók a többi dolgozókkal. Es nemcsak az idősebbeknek, de többi embertársuknak is kijár a tisztességtudó hang mindenütt. Sok a panasz. Nemcsak a bánásmódra, de az aktatologatásra, felületességre, a körültekintés hiányára is. Nem szabad megtörténni az olyan esetnek, mint a napokban a sióagárdi autóbuszmegállónál, amikoris fel vették az összes piacra utazókat, míg végül a tolakodni nem tudó beteg gyermekét az orvoshoz vinni szándékozó anya maradt le. Emberség, kis figyelmesség és elkerülhetjük.

Lehetne sokat beszélni a másik rovására előretörő, a csak önmagával törődő emberekről .is, mert vannak még ilyenek. De most ezt hagyjuk. Ne higyje senki, hogy kötelező a ridegség. Ellenkezőleg! Ne hagyjuk, ne engedjük, hogy néhányon szeszélyeik, kedvük szerint beszélgessenek az »ügyfelekkel«, nem gon dolva azzal, hogy az is érző ember. Az ilyen hivatalnokok magatartásukkal rontják az udvarias, tisztességtudó tisztviselők és a közhivatalok hírnevét is. Ne menjünk cl szó nélkül az ilyen jelenségek mellett és ezek ellen a vadhajtások ellen a magunk módján mindannyian harcolunk is.

S. Ei