Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-11 / 266. szám
1958 november 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A székelyföld Művészete Lengyel községbe! Számtanból elégtelen Kásler Istvánné szőni tanítja a fiatalokat. Eredeti hazájuktól sokszáz kilométerre elsodorta az élet a lengyeli székelyeket, Teljesen ismeretlen vidéken telepedtek meg, jó is, rossz is érte őket, legtöbben azóta nem is látták azt a vidéket, ahol születtek, ahol nevelkedtek, éltek, de népművészetüket, a híres székely szövést megőrizték. Hosszú időn keresztül ugyan úgy látszott, mintha kiveszett volna ez a népművészet, mert nem szőttek. De ahogyan gyökeret vertek a lengyeli dombok között, megszerették , az új vidékét, úgy fokozatosan felelevenítették ezt a hagyományos művészetüket is. Mert bizony ez művészet a javából. Méghozzá olyan hagyományos népművészet, amely nagyszerűen kapcsolódik a mai modern technika gyártmányaihoz. A községben a székely-szövés egyik fő mozgatója Kontságh Sán- dorné, a községi általános iskolai igazgatónak a felesége. Lakásukban modern bútorok, többek között csőbútor van — székely szőttesekkel díszítve. A modern alkotások és a népművészet nemhogy „ütné” egymást, hanem kiegészíti és csak fokozza a szoba összképének szépségét. Asztalterítők, széktakarók, díszpárnahuzatok, ablakdíszek, mindJónéhány évvel ezelőtt, az I. világháború utáni években történt, de csak mostanában merte elmesélni Regina asszony. Éppen a jelenlegi választásokról beszélgettek és mint régi emléket idézte fel a múltbeli választásokat. Most már bátran mer beszélni, mert egy világ választja el azoktól az időktől, amikor az urak voltak »kenyéradó« gazdái. A kisgyűlés résztvevői jót mulattak Regina asszony elbeszélésén, amely ugyan nem volt egy nagy hősi cselekedet, de arra jó volt, hogy az urak orra alá borsot törjön. A ma 45 év körüli Regina asszony abban az időben 13—14 éves lányka lehetett. Ma az idők távlatából keserű humorral beszél arról.; milyenen voltak a múltbeli képviselőválasztások. — Engem is, mint a sok velem egykorú székely lánykát hamar elfújt a havasi szél az otthon melegétől. Sokan voltunk odahaza és az idősebbek a városban, vagy a földbirtokokon szolgáltak. Alig voltam 13 éves, s az. én kis bugyorkámat is összekötötték és elvittek a tőlünk távol lévő uradalomba szolgálni. Előbb csak a konyhán segítettem, az tán miután az egyik szobalányt elcsapták, szobalánynak léptettek elő. Nagyon tetszett az új beosztás, szabadon járkálhattam a szép szobákban, sőt a likőrt is megkóstol- gattam úgy titokban. Egyszóval hamarosan tisztába jöttem 'azzal* hol megannyi szép, megragadó motívumai a korszerűen bebútorozott szobának. Másutt is hasonló dolgok láthatók. Nemcsak az igazgatóék, hanem a mit tart a méltóságos asszony és ha hozzálehetett jutni azokhoz az Ínyencségekhez, amelyekből mi sohasem kaptunk, bizony megdézsmáltam mindent, amihez csak hozzáférhettem. Szombatonként sok vendég jött össze a kastélyba. Ilyenkor fehér bóbitát kötött a fejére, fekete ruhát viselt fehér köténnyel. Tetszetős volt a fiatal leány. Az egyik férfi vendég szemet vetett rá, sőt ha a folyosón szerét tehette, tolakodó is volt. Regina szívéből gyűlölte, egyrészt ezért a viselkedéséért,; másrészt azért, hogy borravalót sohasem adott. Ez az úr volt a képviselőjelölt, aki nagyhangúan ismertette a vendégekkel, mi mindent kért tőle a »nép«. — ígéretekben gazdag, volt a képviselő úr és sokszor nagy nevetés közepette beszélt arról, hogy mi mindent ígért. Érdekes anekdotákat mesélt el a kortes vacsorákról, s arról, hogyan űzött csúfot az egyszerű emberekből. Az urak hasukat fogták, olyan jót mulattak maguk között a képviselő úr elbeszélései nyomán. Reginának abban az időben fogalma sem volt arról, hogy mi a választás, a szavazás, csak azt érezte, hogy csúfot űznek az urak az egyszerű emberekből. S folyton azon többi székely család is fokozatosan gyarapszik és már nem újdonság a modern, városban vásárolt konyhabútor. Fábián Mártonék például földművesek, konyhájukban modern konyhabútor van, amelyet ilyen székelyszövésű „kredcnc- csíkokkal” stb. díszítettek. A szövéssel nemcsak saját otthonaikat díszítették fel, hanem például a községi kultúrotthont is, az egész falu lakosságának a közös szórakozóhelyét. Sőt, pénzeltek is belőle a lengyeliek, mert a Háziipari Szövetkezetnek dolgoztak. Most azonban igen sok gondot jelent a szövéshez szükséges fonál beszerzése. A szövő asszonyok keresik a megoldást és szó van a szövőszövetkezet megalakításáról is, mert annak keretén belül nagyobb lehetőségeik nyílnának. Külön említésre méltó, hogy ez a népművészet Lengyelen nemcsak az öregek, az idős, tapasztalt asszonyok művészete. Állandóan tanítjáK a fiatalokat is erre a művészetre és így’ minden remény megvan arra, hogy az évek során nem csökkenni, hanem növekedni fog azoknak a száma, akik ügyes, gyakorlott kezekkel ilyen művészi mintákat tudnak szőni. . A kultúrotthon keretében működött egy szövőszakkör, amely keretében több fiatal leány tanulta meg a székely-szövést. Ma már ott tartanak a lengyeiiek, hogy a művészetük híre messze túlnőtt nemcsak a község, de a megye határain is. Mint a csemegét, úgy keresik a lengyeli szőtteseket. Sőt, újabban már az egyik legkedvesebb, legértékesebb nászajándéknak is tartják az esküvők alkalmából. törte a fejét, hogyan álljon bosz- szút rajtuk, mert a méltóságos grófnéra is ráférne egy kis lecke, fukar és irigy volt, a személyzettől még azt is sajnálta, amit megettek. No, de nem azért volt székely lány Regina, hogy túl ne tudott volna járni az urak eszén. A képviselőjelölt úr éppen abban az időben járta a környező falvakat* programbeszédeket adott, s az ígérgetéseknek sem vége, sem hossza nem volt. Ebben az időben a kastélyban vendégeskedett, s íme itt volt a jó alkalom ahhoz, hogy Regina bosszút állhasson. A vendégek a szobában dáridóz- tak, ittak, a cselédség pedig a konyhában szorgoskodott, készítette az ünnepi vacsorát. Regina a rizskörítést rendezgette a hússal megrakott tálakon. A szakácsnő még szóvá is tette azt, hogy mit babrál ilyen sokáig, de Reginának ahhoz idő kellett, hogy a rizs közé keverje azt a hashajtót, amit az urak számára már hetek óta tartogatott fehér szobalány köténykéje zsebében. A vendégek éjfél után nyugovóra tértek, miután »elfáradtak« a nagy mulatozástól. Regina és a másik konyhalány a konyhában mosogattak, takarítottak. Egyszercsak nagy ajtócsapkodás hangzott az emeleti Pereg a film, eltelik pár perc és a közönség kezd megbarálk'z- ni azzal a szakállas, tudóskinezé- sű bácsival, aki épp most foglal1: helyet a Központi Statisztikai Hivatalban lévő íróasztalánál és rövid tíz—tizenöt perc alatt — ilyen terjedelmű ez a kisfilm — sikerül meggyőznie a mindenben kételkedő, cinikus viiapartnerét arról, hogy a számok bizony nem is olyan száraz dolgok, mindegyikük mögött az élet lüktet. Képeket grafikonokat látunk, az állandóan emelkedő életszínvonal adatait, képeit. Uj lakásokról, új üzemekről, megvalósuló, vagy már megvalósult álmokról. Látjuk a családot — egyikét a tavalyi ötvenegy ezernek — amint boldogan költözik az új lakásba. Látjuk az áruházat, tele vásáriókkal. Megtudjuk azt is, hogy egy esztendő alatt hányán vásárolnak új öltönyt, új kabátot, cipőt. Az egyik adat azonban gyanús. Arról beszél ugyanis a statisztikus — és ezt a következő pillanatban térképen is mutatja —, hogy a hazánkban eladott textil méteráruval ami a konfekción felül kerül forgalomba, az ország kétharmadát lehetne beborítani. De hogy semmi kétség na legyen, megjelenik a mozivásznon a szám is: hatvanötezer-néhányszáz négyzetkilométer. Csak otthon van időm jobban utánaszámolni. íme, az eredmény: Hatvanötezer négyzetkilométer be szorozva egymillióval (egy négyzetkilométerben egymillió négyzetméter van) az egyenlő hat- vanötmilliárd négyzetméterrel Ha az ország lakosságát tízmilliónak veszem, akkor ebből a szövetből minden egyes lakosra — a csecsefolyosóról. Egymásután csapódtak a vendégszobák ajtói. Volt olyan futkosás* rohangálás egész éjszaka, mintha korbáccsal hajtották volna az urakat. A vendégek jórésze még másnap is ágyban maradt. — Fűbe-fába találja meg a szegényember az orvosságot -— mondogatta édesanyám. A gyomorrontásra meg legjobb a hashajtó. A szegény ember patikája abban az időben az ég alatt volt. Hát én is abból az orvosságból adtam az uraknak, s ezt kevertem az ételükbe — meséli Regina asszony. A méltóságos asszony a Pesten vásárolt Pick szalámira gyanakodott, s azt mondta, biztosan nem volt elég friss. — Regina, vigyed a szemem elől ezeket a szalámi rudakat, nem is tudok rájuk nézni! Vigyed raz is- tállós fiúhoz, ássátok el, de jó mély re, nehogy a kutyák kikaparják! — adta ki a parancsot. — Mi pedig a három rúd szalámi örömére, amely hez ilyen furfangos úton jutottunk, nagy mulatságot csaptunk a magunk kedvére, s valamennyit jóétvággyal el is fogyasztottuk. És ahogy hallottam, a képviselő úr szomszédos falubeli programbeszéde elmaradt, nem állhatott ki hazudni a népnek. És ha a bűne, amelyet a szegénység ellen elkövetett ezzel kevesebb lett, ezt nekem köszönhette. V. J. mőket is beleszámítva — hatezer- ötszáz négyzetméter jut. De még akkor is jól járunk, ha ezt a szövetet a földkerekség összlakossága között osztanánk fel, hiszen így is minden emberre közel harminc méter szövet jutna. Ejnye, ejnye, statisztikus bácsi! Olyan régen tetszett iskolába járni? — Vagy már akkor is gyenge oldala volt a számtan? — Mert én bizony tovább folytattam a nyomozást. Elővettem az 1956-os statisztikai zsebkönyvet, ebben az áll, hogy 1955-ben mintegy ötvenhárom és félmillió négyzetméter különböző szövetet hozott forgalomba a kiskereskedelem. Valószínű, hogy ez emelkedett a múlt évben hatvanötmillióra. De ez bizony, akárhogyan is számoljuk, csak hatvanöt négyzetkilométer, bár ez is tekintélyes mennyiség. Ha az ország kétharmadát nem is, de egy-két budapesti kerületet, vagy vidéki várost bizonyára be lehetne fedni vele. Nem kevés ez a hatvanötmillió négyzet- méter sem és ami a fő, több, mint a korábbi években volt. (J) JAVASLATUNK NYOMÁN MfaXáfit a MsHk bőrhulladékellátása Szóvátettük egyik cikkünkben azt a furcsaságot (»Miért és hogyan vándorol a hulladék a gyártól a ktsz-ig«), hogy a Simontomyai Bőrgyárból és a Bonyhádi' Cipőgyárból a MÉH-en keresztül Budapestre szállítják a bőrhulladékot,| ugyanakkor megyénk ktsz-einek Budapestről kell elszállítaniok telephelyükre a bőrhulladék-anyagot, amennyiben még jut nekik. A napokban levelet kaptunk a budapesti MÉH Vállalattól, amelyben cikkünk és javaslataink alapján történt intézkedésüket közlik szerkesztőségünkkel. E szerint: »A Bonyhád és környéki ktsz-ek, amennyiben tőlünk anyagot igényelnek, közvetlenül a gyárból vehetnek anyagot, írásbeli hozzájárulásunk alapján, az előírt árakon... A Budapesti MÉH lehetővé teszi, hogy a tolnai ktsz-ek közvetlenül a gyárból kaphassák meg az anyagot. Mi az átadáshoz megbízottat küldünk és a ktsz-ek számára előírt áron a hulladékot leszámlázzuk. Megjegyezzük* hogy ha az ott keletkező hulladékanyag nem elegendő, további hulladékanyagot más gyárak termeléséből is biztosíthatunk... A ktsz-ek szükséglete a javaslatnak megfelelően ma is elintéz hető. Lantos Zoltán s. k. igazgató.« Ezúton hívjuk fel a megyei KISZÖV és az érdekelt ktsz-ek vezetőinek figyelmét arra, hogy a fentieknek megfelelően intézkedjenek. Fokozódik a munkanélküliség F ranciaországban A hivatalos statisztika szerint szeptemberben Oise francia megyében 1957. szeptemberéhez képest 90 százalékkal nőtt az állástalan munkások száma. A statisztikából az is kiderül* hogy ugyanebben az időszakban 65 százalékkal csökkent a betöltetlen munkahelyek száma. Joseph Strauss és a német hagyományok Hamburgban nemrégiben ünnepélyesen megnyitották a Wehrmacht első tiszti iskoláját. Joseph Strauss, nyugatnémet hadügyminiszter megnyitó beszédében kijelentette, hogy az iskola mindaddig Hamburgban marad, ameddig »nem ütött a német egység órája«. A továbbiakban kijelentette: »Az új tisztikar magatartását a régi eszményekre alapulva kell kiépíteni: kötelességtudás, becsület és helytállás. A német katonának nem kell szégyenkeznie, a régi hagyományok miatt« — hangsúlyozta Joseph Strauss nyugatnémet hadügyminiszter. Boda Készül a konyhabútor A Dunaföldvárí Asztalos és Mázoló KTSZ a helybeli és a környékbeli lakosság rendeléseire készít konyha- és hálóbútorokat. Képünk a konyhabútor részlegben készült, Balázs Mihály és Tóth Sz. József az ajtókat szerelik fel a konyhaszekrényekre. Ez a konyhabútor már elkészült, „szállításra kész”. Megelégedéssel nézegeti rendelője, illetve most már tulajdonosa. Bán Mihályné András pusztai tsz doh gozó. O előrejött, átvenni, kifizetni a bútort, de már jön is a vontató, hogy elszállítsa. Á programbeszéd elmaradt...