Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-06 / 262. szám
19Sí? november 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Közéleti tevékenységéért... A váróteremben halljuk, hogy az orvosi rendelőben a doktor bácsi a síró-kiabáló Mártikét nyugtatja és sikerrel, mert később — sze- pegve bár, de „kezét csókolom” köszöntéssel búcsúzik a kis beteg. Hallgatjuk a váróban a benti kisebb vitát is, hogy a kicsi betegsége miatt nyugtalan nagymama hiába akar külön fizetni, az orvos nem fogad el tőle pénzt. Dr. Szeghő István bár nem fiatal ember — hiszen már 28 éve orvos —, fiatalos lendülettel, sziv- vel-lélekkel végzi munkáját, akár a betegekért, akár a falu érdekében tevékenykedik. A községben azt mondják róla, hogy ő mindig ott található, ahol a közösség érdekében tenni kell valamit. A legutóbbi tanácsválasztások, 1954. óta tagja a községi tanácsnak. Szeghő doktor azt vallja, hogy a bizalom kötelez, a tanácsban aktív tagokra van szükség. Őszinte jóakarattal segíti a tanács munkáját, szókimondó ember, így ismerik őt Decsen és ilyen tevékenysége is. Hozzászólt a költség- vetési vitánál az óvoda építéséhez — önálló és helyes elképzelését előadva — és nemcsak az egészségügyi követelményeket, de a községrendezést is figyelembe- véve javasolt. Indítványát el is fogadták. Nem törekedett olcsó népszerűségre, hanem a lakosság érdekét tartotta szemelőtt a községfejA napokban a szekszárdi zenekedvelők 10 leglelkesebb szószólója gyűlt össze a Zeneiskolában és elhatározták, hogy megalakítják a Zenebarátok Körét Szekszárdon is. Ezt a tíz zenebarátot több körülmény is késztette arra, hogy erre a nemes lépésre szánja el magát. Elsősorban az idei hangverseny- sorozat első hangversenyének, a pécsiek Figaro házassága című operája fényes erkölcsi sikere mellett arra az anyagi kudarcra gondolunk, amely végülis 3000 forint deficitet eredményezett. Másodszor, de nem másodsorban jön tekintetbe tettük elhatározásánál á Zeneművészek Szakszervezetének az a mozgalma, hogy „Legyen a muzsika mindenkié.” A hangverseny rendezősége az első hangversenyen osztotta szét a Zeneművészek szakszervezetének ezzel kapcsolatos felhívását, amelyben azt olvashatjuk, hogy a Zenebarát Körök tagjai munkahelyükön és ismerőseik körében milyen jó agitátoraivá lesztési hozzájárulást tárgyaló tanácsülésen is. Amikor hallotta, hogy milyen jelentős beruházásokat terveznek, javasolta, hogy újabb szavazást rendeljenek el, miszerint 5 százalék helyett Decs- hez méltóan 10 százalékot szavazzanak meg. Meggyőző, érvelő felszólalásának is jelentős szerepe volt abban, hogy javaslatát a tanácstagok meg is szavazták. Jóakaratát, igyekezetét méltányolják, támogatják is őt törekvéseiben úgy a dolgozók, mint a helyi vezetők. — A nép megérti a szavam, hiszen közös érdekünkről van szó — mondja erről Szeghő doktor. — 1939—42-ig volt alkalmam betekinteni a községi vezetésbe, mint községi orvos, akkor tanácskozási joggal hivatalból voltam csak jelen a képviselőtestületi üléseken. Most nem a vagyon és a rang sorol a vezetésbe, hanem a rátermettség és a közösség érdekének képviselete alapján kerülnek be oda az emberek és kizárólag dolgozók. Sokféle, sokoldalú társadalmi tevékenységet végez. Elnöke a Vörös kereszt helyi szervezetének, a tanácsnál az egészségügyi állandó bizottság titkára. Vállalt tisztsége alapján szívóssággal, állandóan törekszik az iskolás fiatalok egészségügyi nevelésére, felvilágosítására. Pácienseinél és a gyerekeknél tapasztalt tájékozatlanság' elváltak a muzsikának. Orosházán pl. ebben a nagy alföldi parasztvárosban a Kör minden egyes tagja 10—10 hangversenybérlet eladását vállalta. A zenebarátok végigjártán az iskolákat, hivatalokat, intézményeket, vállalatokat, üzemeket, állami gazdaságokat és az eredmény nem is maradt el. 500 diák és 350 felnőtt váltott hangversenybérletet. Óriási eredmény. közel ezer zenebarát egy ilyen kis alföldi városban. A Zenebarátok Szekszárdi Köre ideiglenes vezetősége most egy alapszabály megszerkesztésén dolgozik, hogy annak alapján illetékes szervektől engedélyt kapjon a hivatalos megalakulásra és úgy tervezik, hogy a Kör az 1959. évi hangversenyek rendezésénél már a legteljesebb mértékben támogatja majd a TIT és a Zeneiskola nívós hangversenyrendezési törekvéseit, amely felől a szekszárdi és a Szekszárd környéki hangversenylátogatók az első két hangverseny alkalmával meggyőződhettek. lensúlyozására előadásokat tart a községben és egészségügyi órákat ad az iskolában. Érdekesek, színesek ezek az előadások, a gyerekek sokszor szájtátva hallgatják. Szeghő doktor olyan „nyughatatlan ember”, aki mindig igyekszik valami külön munkával is foglalkozni. Jelenleg, mint a helybeli takarékszövetkezet tagja nagy munkában van. Örömmel mondja, hogy szavára többtízezer forintot betettek a takarékba olyanok, akik valamire gyűjtenek. Tervezik, hogy a közeljövőben Öcsényben is segít fellendíteni a takarékszövetkezeti mozgalmat, ottani orvoskollégájával együttműködve. Nagy elfoglaltsága mellett (szombaton pl. rendelőjében reggel 8 órától délután fél háromig voltak betegei, ezen kívül van még a fekvő betegek ellátása) rengeteg társadalmi munkát végez. Nem marad ki se- milyen akcióból — szinte életeleme a községi élet —, így pl. a közelmúltban a többi tanácstaggal együtt házról-házra járva gyűjtötte ő is a szélesvásznú mozihoz társadalmi munkára a vállalásokat. (Egy ház kivételével mindenütt vállaltak is.) Kérdésemre, hogy mi vitte őt a közösségi életbe, így ’válaszol. „Hivatásomból eredően kötelességemnek tartom a közösségért való tévé kenységet. Szívesen is teszem ezt.” Közéleti tevékenységéért és emberségéért jelölték őt ismét községi tanácstagnak. Társadalmunknak még sok ilyen derék orvosra van szüksége, aki mint Szeghő doktor, lendületes egyéniségével, tenniakarásával sokat tesz a falu fejlődéséért, a nép érdekében. Somi Benjaminné Söntés Rózsaszín tengerben ringatózó sziget, rózsaszín égbolt, sötétzöld hegyek mögött, a sziget partjainál usz káló hattyúk, az Országház, előtérben a Dunán jégtáblák úsznak — csodálatos képek. Közszemlére kitéve a szekszárdi Szabadság Szálló söntésében, söröspohár-keretek közé. Eladók. Ámbár hiába kínálgatja őket a »művész« a söntés vendégeinek: »odaadom harminc forintért... na, odaadom húszért, mert kell a pénz«, nem akad vevő. Hiába, senki nem megy oda olyan szándékkal, hogy »festményt« vásárol. Pedig a Miska személyében segítőtársa is akad. — az ő hozzáértését már igazán nem lehet elvitatni — ő is kínálgatja a képeket boldog-boldogtaZenebarátok Köre alakul Szekszárdon A közösség összefogásával — Halló, itt Toronyi Mihály állomásfőnök beszéli — Községi tanács? — Hát kedves elnök elvtársy ma este megérkezik a hét vagon zúzott kő az őcsényi tanács címére — ezt akartam bejelenteni; — Hát ez bizony rosszkor érkezik. Szombaton este, a gyertyaégetés napján nehéz lesz a társadalmi munkásokat megmozgatni — hangzik a tanácselnök hangja a drót túlsó végéről. — Márpedig itt valamit tenni kell. Este fél 8 órára jelezték a szerelvény érkezését, s amennyiben hat órán belül nem történik meg a szállítmány kirakása, kocsiálláspénzt kell fizetni és nem is keveset, Körülbelül 1800 forintot. A fenti beszélgetés az elmúlt hét szombatján a déli órákban hangzott el Őcsény állomásfőnöke és a község tanácselnöke között. Nem volt könnyű dolga ebben az esetben a községi tanácsnak. Köztudomású, hogy szombaton este mindenszentek Volt és különben is szombatonként bál, vagy egyéb mulatságokon kívül nehéz megmozgatni az embereket a faluban. De Molnár elvtárs, a községi tanács vb-elnöke bízott a lakosságban, mert annak idején, amikor tanácsülésen beszélték meg a Zrínyi és Jókai utcák kikövezését, 86 000 forint értékű társadalmi munkát vállalt a lakosság. — A község tanácstagjelöltjeiben bíztam elsősorban, mert tudtam, hogy nem hagynak cserben. És nem is csalódtam — mondja Molnár elvtárs. — Fülöp János tanácstagjelölt, Baka Sándor és a többiek szívesen segítettek. Mozgósítottak a saját körzetükben, sőt azon kívül is. És ami igen jólesett, az volt, hogy olyan utcából is kaptunk segítséget, amelyek közvetlenül nem is voltak érintve. Baka Sándor tanácstagjelölt, Lovas István Gáspár, Széki Pál és a többiek, akik a kikövezett Kossuth Lajos utcában laknak, valamennyien eljöttek. Szombaton este 7 órakor 25 lapáttal felfegyverzett ember várta a befutó tehervonatot és a szemerkélő esőben ázva dolgoztak, mert becsületbeli kötelességüknek tartották, hogy ígéretüket, amelyet annak idején a tanácsülésen tettek, beváltsák; Másnap, vasárnap délelőtt is folyt a munka, s az említettek mellé újabbak csatlakoztak. Dani István, Sohár János, Fülöp Bálint dolgozó parasztok a következőket mondták: »Mi az ígéretünknek megfelelően már kivettük részünket a társadalmi munkából, de ahányszor csak kell, eljövünk, mert nem közömbös számunkra, hogyan fejlődik, szépül községünk. Másrészt eljövünk azért, mert a tanács dolgozói is itt vannak velünk. Molnár elvtárs, a vb elnöke és ifj. Zala Béla gazdálkodási előadó is úgy dolgozott, hogy akármelyik jó erőben lévő parasztembernek is becsületére vált volna. A közösség összefogásával a határidőn belül kiürítették a vagonokat, amelyekre — figyelembe véve az őszi csúcsforgalmat — igen nagy szükség van. Másrészt az összefogás szép példájával az őcsényiek 1800 forint kocsiálláspénz kifizetésétől mentesültek, s ezenkívül 4000 forint értékű társadalmi munkát végeztek el a saját hasznukra, a község javára. P.-né — vagy képcsarnok? lannak —, de eredmény nélkül. Sőt ,az egyik iddogáló odáig merészkedik, hogy így nyilvánítson véleményt: — Ilyen ronda lenne az Országház, mint ezen a képen? — Kérem, ez egy futurista festmény — magyaráz a művész, látszik rajta, hogy már nem az első pohárnál tart. — Itt a folthatások érvényesülnek. Távolabbról kell nézni ezt a képet... — Bizony... minél távolabbról — jegyzi meg valaki kajánul. A vitába az egyik közismert szekszárdi »bornemissza« is bekapcsolódik. Rábök a rózsaszín tengerre. — Mi e?? A Vörös-tenger? Miért nem rajzolta oda Mózest is, amint száraz lábbal kel át rajta? — Kérem, így nem lehet beszélni egy művészeti alkotásról — sértődik meg a művész. — Ez művészeti alkotás? Tudja meg, én valamikor suszter voltam, és ami cipőt én csináltam,, az is művészi volt. De nem is hoztam ám ilyen helyre eladni. Ha az a kép művészi, akkor vigye tárlatra, mert ez talponálló és nem tárlat. Ha pedig idehozza eladni magamfajta részegesek közé, akkor az nem művészeti alkotás. Ha meg azt mondja magáról, hogy művész, akkor fessen különbet. Azt talán megveszik, de csak akkor, ha nem kocsmában kínálgatja eladásra... Hát nem volt igaza? Bognár István így éltünk Szekszárdon „A RÉGI JÓ VliÁGB sr II panamisták vízvezetéke — a vízvezeték panamája 1921. december 22-én tisztújító közgyűlést tartott a városi képviselőtestület, amelyen Vendel István főjegyzőt polgármesterré választotta. Az újdonsült polgármester mindjárt el is mondta székfoglaló beszédét, amit imigyen fejezett be: »Tisztában vagyok azzal, hogy mi szükséges külsőleg, város szépítésze- ti szempontból, de tisztában vagyok azzal is, hogy a város anyagi erejét meddig vehetem igénybe kockázat nélkül. Azt hiszem, miszerint egyet értek mindenkivel, hogy e téren eredményeket csak úgy tudok felmutatni, ha elsősorban is a város anyagi helyzetét szilárdítom meg, illetve teherbíró képességén javítok. Szükséges ehhez a meglévő városi vagyonnak olyatén átformálása, hogy az a mai silány haszon helyett hatványozottabb jövedelmet hajtson Csak így leszünk képesek az utcákat, tereket köveztetni, a közegészség szempontjából annyira nélkülözhetetlen vízvezetéket és csatornázást létesíteni.« Elég homályos beszéd, ugyebár, de azért,, aki a sorok mögött is tud olvasni, érdekes dolgokat vehet észre benne. Vendl (csak ezután lett Vendel) István a város gazdálkodásának valamiféle átformálását helyezte kilátásba. Szólt különböző érdekekről, azt viszont megmondta, hogy elsősorban a saját érdekeit érti ezen. Ami a kockázatmentesség kérdését illeti, valóban sikerült elkerülnie minden kockázatot és főleg következményt, ne áltassa azonban senki azzal magát, hogy ez a polgármester ügyességének köszönhető. Ugyan leérem!? Ilyen volt akkor az egész ország vezetése és egyik holló a másik hollónak... A városban több építkezésre valóban szükség volt. így a vízvezeték lefektetésére is. Felmerül azonban a gyanú és nem is alaptalanul, hogy a vízvezeték megvalósításának ügyében a közérdek mellett . nem jelentéktelen egyéni érdek is vezette a város urait. Az utcák aszfaltozásának ismertetése során már rámutattunk néhány — enyhén szólva — gyanús körülményre. A csatornázásnál ugyancsak található néhány gyanús körülmény. Szintén »enyhén szólva«. Az 1926. esztendő július havának 18. napján tartott közgyűlés megbízta Becsey Antal tervező mérnököt a vízvezetéki munkák előkészítésével. Az előkészületek megtörténtek és anélkül, hogy verseny- tárgyalást tűztek volna ki, a kivitelezéssel a budapesti Bründl-céget bízták meg. Furcsa, hogy verseny- tárgyalás nélkül? A magyarázat egyszerű. Ekkor Szabó János volt a városi mérnök. De csak az építkezés megkezdéséig. Amint megkezdődött a vízvezeték lefektetése, Szabó egyszeriben otthagyta a várost és másnap már Bründl cégtársaként lépett fel. Ezért nem volt tehát szükség versenytárgyalásra. Szabó előre megegyezett Bründl-lel, hogy társasviszonyba lép vele, s nehogy valaki megakadályozza az üzletet, minden ceremónia nélkül ennek a cégnek juttatta a munkát. A munkálatokat 1925. szeptember 19-én kezdték meg és 1926. július 11-én fejezték be. Mielőtt arról szólnánk., hogyan fejezték be ezt a munkát, milyen minőségű volt a végzett munka, először el kell mondani, hol is rejlett a vízvezetékszerelésben a nagy üzlet. A Bründl cég elvállalta a munkát, elkészítette a költségvetést, amit a városi képviselőtestület elfogadott. A költségvetés természetesen mindenütt új anyagot tüntetett fel, új anyag árban. Nomármost, a beépített anyagnak azonban csak egy része volt új anyag. A csövek egy részét Székesfehérvárról szerezték be. Természetesen használt árut vettek, de újként számolták el. A 125-ös csövek pedig néhány évig az ostffyasszony- fai fogolytábor részére szolgáltatták a vizet. Onnan néhány esztendő után felszedték és elkerültek Szek- szárdra. Persze szintén új csövekként. A csövek összeeresztésénél ólomgyűrűket helyeztek el. Egy-egy gyűrű azonban alig érte el a nyolcvan dekás súlyt, holott legalább két kilósnak kellett volna lennie. Alig fejezték be a munkát, azonnal kitört a botrány. Szabó megórez- ve a botrány előszelét, kilépett a cégből, s beszállt a takarékpénztár igazgatóságába. Hogy milyen pénzzel? Hát azzal, amit a vízvezeték lefektetésén keresett. Szabó igen gavallér ember volt. Hadd mondjunk el itt egy történetet, hogy még inkább megismerjék belőle az olvasók Szabót is, meg az akkori állapotokat is. Tehát volt Bátaszék környékén egy földbirtokos, bizonyos Zöld Márton. Mindenki arról ismerte, hogy mulatozásaihoz, még a Dárius kincse is kevés lenne, szava és aláírása nem ér egy lyukas rézgarast. Ennek a Zöld Mártonnak volt egy váltója ötezer pengőről a takarék- pénztárban. Szabó egy kártyaparti során, célozva Zöld szavahihetőségé;, re, azt mondta: Ha valaki kétezer pengőt adna Zöld ötezer pengős váltójáért, gondolkodás nélkül átadná neki. Másnap megjelent a bankban Zöld, letett az asztalra kétezer pengőt és kérte az ötezer pengős váltót. Szabó elsápadt, egy pillanatig gondolkodott, aztán kivette a páncélszekrényből a váltót és átadta Zöldnek. Hiába »egy úr az a pokolban is úr«. Szabó pedig úr volt. Magyar úr. S tehette is, hiszen nem saját pénzét adta, hanem azokét. akik bent tartották féltve őrzött kis vagyonkájukat a takarékban. Hát ilyen ember volt Szabó. Szóval a vízvezetékszerelés körül kitört a botrány. Még azt is meg kell említeni, hogy a város polgár- mestere közvetlenül a munkák befejezése után megvásárolta, felújíttatta a Kelemen-féle szőlőt. Ugyan milyen pénzből? A botrányt aztán szépen, csendben elsimították, a haja szála sem görbült senkinek, aki ezreket keresett a bolton, a város adófizetői, meg nyöghették a kölcsön visszafizetését. * Következik: Egyik holló a másiknak nem vájja ki a szemét.
