Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-23 / 277. szám

faűuédJtel

Megjegyzés: „Az új kulturális évad néhány feladatáról" című cikkhez

Igen örvendetes, hogy a megyei sajtóban mind gyakrabban találkozunk az iskolánkívüli népművelés egy-egy szakterületének értékelésével, elemzésével. Jó ha esetenként egy témát megvitatunk, hisz azzal a szándékkal tesszük, hogy segítsünk közös gondjainkon. Már pedig segítséget adni csak úgy lehet, ha alapos elemzés tárgyává tesszük az adott témát. Nos éppen az utóbbit mulasztotta el a cikk írója, annak ellenére, hogy ténylegesen felveti a leglényegesebb kérdéseket. Ha a kul Jurális munkáról szólunk, mindé nekelőtt a népművelés társadalmi jellegéből kell kiindulni. Közis mert dolog, hogy az iskolánkívüli népművelés jórészt az öntevékeny ségen alapuló folyamat, s e tényt ajánlatos figyelembe venni, amikor látszólag egy ember vagy csoport munkáját vizsgáljuk, holott lényegében egy kisebb-nagyobb számú aktívahálózat működését tesszük mérlegre. Az ellenforradalom sok kárt tett a művelődési otthonok munkájában. Kőszínházaknál, műkedvelő csoportoknál az elmúlt másfél évben gyakran találkoztunk selejtes, giccses, a kispolgári ízlést terjesztő produkciókkal. A műsorpolitika eszmei diferenciáfása még ma is tartós fo lyamat, bár ez év második felében gyökeres javulás mutatkozik. Ez érthető, hisz nem kisebb dologról van itt szó, mint az emberek tudatának, esztétikai érzékének, a művészet eszközével történő formálásáról, végső soron a szocialista embertípus kialakításáról. Nyilvánvaló, hogy e jelentőségteljes feladatot intézményeink maradéktalanul megoldani nem tudták és csak részleges eredményeket értek el, főleg az elvi irányítás és a gyakorlati módszereket illetően.

Üdvözöljük a „Jelenkorod

Megjelent a Baranya megyei v tanács és a Hazafias Népfront Bau ranya megyei Bizottságának iro- jj dalmi-művészeti folyóirata, a »Je- - í lenkor«. A megjelenést hosszas J * előkészítő munka előzte meg, jvj mint azonban az első szám őr- ! ) vendetesen magas színvonala bi zonyítja, az alapos előkészítés nem volt hiábavaló. Pécsnek az ellenforradalom óta nem volt fo- lyóirata s ezt a hiányt megérezte a pécsi, de az egész dunántúli irodalom. A Jelenkor megjelenésével hiányt pótol, de többet is tesz annál, mert míg a régi folyó-jC irat a »Dunántúl« az ellenforra-fh dalmat megelőző időben nemhogy Sf tisztázni segített volna az eszmei zűrzavart az irodalom és művészetek terén, maga is akarva-akarat lanul elősegítette a zűrzavar ki-jj teljesedését. Ugyanakkor a »Je- jj lenkor« azt tekinti feladatának, ' ' hogy az irodalom és művészet területén a párt művelődéspolitikai irányelveinek szellemében végezze munkáját, a maga eszközeivel a párt kulturális célkitűzéseit segítse megvalósítani. Mintji^ szerkesztő bizottság tagjai az előszóban írják: »Nem csupán a kultúrára szomjas dolgozó tömegek igé nyelnek kielégítése, igényük ésíft műveltségi színvonaluk szüntelen jJÍ fokozása vár ránk, hanem ezzel y egyidőben a művelődés, a kultúra U alakítóinak, a művészeknek, írókéi nak a nevelése, új, fiatal, a születő szocializmus légkörében felnövekvő tehetségek felkutatása és segítése is.«

Az első szám megjelenése al-; kalmával üdvözöljük a Dunántúli új irodalmi-művészeti folyóiratát, . a »Jelenkor«-t.

Nehéz a népművelés helyzete. Hogy miért? 1. A marxizmus—le- ninizmus eszméi újak (alig több mint 100 évesek), 2. évezredeken keresztül az elnyomó osztályok ősz tálykultúrája nehezedett az elnyomottakra. 3. A születő új csak harc árán fejlődhet és a mi eszménk, kultúrpolitikánk sem mentes e harctól (művészet, ismeret- terjesztés.)

Tehát vannak nehézségeink, mint ahogy azt a cikk is megállapítja. Azonban ahogyan egy-két dologról vélekedik, vitára ad okot. (Ez nem baj.) Mindenekelőtt szeretném leszögezni, nem vita tárgya — mert a népművelési cső porton belül nem is lehet — a kul turális területen dolgozók továbbképzésének mikéntje. A politikai és szakmai képzésnek párhuzamosan kell haladnia és úgy is történik immár 3 éve (évenként egyhetes bentlakásos tanfolyam a mű velődési otthon igazgatók, népművelési ügyvezetők, szakkörvezetők részére.)

Ami az ásatag színműveket illeti, van ilyen is, de nem általános. Meggyőződéssel állítom, soha nem ismertük annyira, hogy melyik csoport mit és hol játszik, mint napjainkban. Ugyanis, a művelődési otthonoknak betanulási engedélyt kell kémiök, és ami a legpozitívebb ebben — meg is teszik. Rendelkezésünk bürokratikusnak látszik, de nem az, mert kizárólag az eszmei célok megvalósítását szolgálja.

Nem tűnik számunkra unalmasnak a műsorpolitika megjavításának hangoztatása, sem a «-maszek« társulatok megfékezésének problé-T mája. Kétségtelen, tavasszal ésj( nyáron volt »Férjek papucsban* és »Vidám Fiatalok«, de jónéhány hónapja már nincs és úgy gondoljuk nem is lesz. Erről Beleznay i1 Ervin volt »társulatvezető« tudna <[ egyet s mást mondani (ugyanis < »közreműködésünk« következtében 1 ( büntetését tölti.) Tehát alkalmaz- tünk adminisztratív eszközt és a j( jövőben sem leszünk nyúlszívűek. ( i

Azt is megemlíti a cikk, hogy a művelődési otthonoknak nincs kikristályosodott munkastílusuk. Ebben vm igazság. Azonban hasz nosabb lett volna megmondani, hogy milyen a kikristályosodott , munkastílus? Véleményem sze- ], rint a művelődési otthonok akkor ]> tudnak jól dolgozni, ha egységes szemlélet szerint terveznek; szer- i veznek — ide értve az adott köz- ség tömeg- és társadalmi szerveit, a lakosság szociális, nemzetiségi, stb. összetételét, — és pedig nem rövid időre, hanem távlatokban. Természetesen a tervezőmunkát ki kell egészítenie a jó végrehajtásnak és mindezek összefogója, irányítója a művelődési otthon legyen. À művelődési otthonok több sége tudott ilyen tervet készíteni.

A hozzánk beérkezett 136 mun- katerv általában elfogadható, reális és konkrét feladatokat tartalmaznak. Például a Tanácsköztársaság 40. évfordulója megünneplése, téli iskolák, különböző szakköri formák, stb. Ezek tények, és nem kis mértékben a népművelési csoport mind hatékonyabb elvi irányításának tulajdoníthatók. Az elvi irányítást segítette a tan testű letekben tartott viták, megbeszélések, a párt művelődéspolitikai irányelveiről.

A cikk egyéb megállapításaival egyetértek, különösen amikor a színjátszó aktívák egyéni véleményének helyes, a szocialista műsorpolitika irányába való nevelését említi. Úgyszintén az egyes népművelési munkások apolitikusságával kapcsolatosan tett meg jegyzésekkel. Nem tartom azonban helyes módszernek az általánosítást és a múltbanézést, mert csak a régi hibákat emlegetve építeni, nehéz dolog. Hibának tartom azt is, hogy nem veszi észre munkánkban a sok újat. Mi a múlton okultunk. Az elmúlt félévben történt változást nem észre venni, legalább akkora hiba, mint a meglévő hiányosságok tagadása.

Jó lenne, ha a jövőben felhagynánk a »ráolvasással« és az események reális értékelésére törekednénk. Inkább a hogyan-ról a jelen és jövő feladatáról többet és nagyobb bizalommal beszéljünk.

A népművelési csoport államhatalmi szerv, rendelkezik irányitó készséggel, sok-sok aktívával, de eszközökkel is ahhoz, hogy a szocialista kultúra megvalósítását, megyénkben is győzelemre segítse.

Szeretném, ha Letenyei elvtárs vitaindító cikkéhez és megjegyzésemhez sokan hozzászólnának és megyei vitában tisztázhatnánk a felmerülő problémákat.

Befejezésül még csak annyit: tudjuk, műsorpolitikánkban vannak hibák, de nem lehet megfeled kezni arról, hogy színjátszóink repertoárjában szerepel a Csikós, Csalódások, Földindulás, Pettyes, Szabad szél, Sári bíró és tanulják már a Szélvihart is.

CZANK JÓZSEF népművelési csoportvezető

A vitát a népművelés megyei helyzetéről és a feladatok elvégzésének mikéntjéről a szerkesztőség helyesnek tartja, ezért közli Czank elvtárs cikkét és várja a hozzászólásokat.

A» idegenvezető

Nyarankint találkozom vele a Balaton mellett. Hol itt, hol ott tűnik fel kockás ingben, szürke bőrből varrott rövid turista nadrágban, mutogatva erre is, arra is jelvényekkel sűrűn teletűzdelt fokosával a körülötte sereglő külföldieknek. Naptól cserzett barna arcán ilyenkor mindig a lekesedés szívélyessége, a barátság melege és az öntudatnak az a méltósága dereng, melyet az az ember érezhet, aki többet tud mindenkinél.

Felhasználva barátságunkat, néha magam is csatlakozom követőihez. Órákon keresztül izzadtam nyomában, hegyre föl, völgybe le, városba be, faluból ki, hogy megtanuljam más szemmel nézni hazámat. Ö ugyanis mindennek elmondta hivatalos történetét, majd utána saját, ezzel szögesen ellentétes magánvéleményét. őszintén csodáltam szellemének élénkségét, mellyel olyan ügyesen sikerült bennem összekaparnia mindent. Szerencsére nem egészen ez volt a helyzet a külföldieknél. Náluk nem fenyegetett ez a veszély. Ha szlávokat vezetett, németbe törte a franciát, ha németeket, spanyolba az angolt, néha latin szavakat is mormolt, és meg vagyok győződve, hogy némi ismeretekkel rendelkezett az ó szankszrit vonatkozásában is. így tehát csak rendkívül kifejező mozdulataira és klasszikus arcára kiült érzések leolvasására szorítkozhattak hallgatói, s ezek nem kelthettek bennük kételyt: amit látnak, az nagyon komoly, történelmi és emlékezetes. Honorálásra méltó.

Idén nyáron is találkoztam vele. Szekszárdon ütköztem belé, amint egy házat mutogatott, melyen — szégyen, de bevallom, — én nem találtam semmi különöset. Szlovákokat kísért a Felvidékről, tehát németbe törte az olaszt. Odamegyek,

hallgatom. Nem értem én sem, hogy mit hadar. Körülnézek a vendégek között. Barátom mellett egy csinos fekete lány. Unhatja ő is az idegen- vezetést, mert közömbösen sütkérezik a napon, nekitámasztva hátát a ház sárga falának. Ejnye, de tetszik, közelebb furakodom. Barátom meglát, leereszkedően magához inti Megkérem, hogy mutasson be a szép leánynak.

— Bitte, gnädige Madonna, moj Frend! —

A nő ránk néz, egy arcizma se rándul, nem nyújtja a kezét, hanem megint lesüti szemét, és napot tovább.

Barátom újabb kísérletet tesz:

— Liebe Madonna, bemutatni moj Frend! —

A nő arca egy pillanatra megvo- naglik, aztán megint bámul maga elé, mintha nem hallana semmit A turisták lassan, kíváncsian gyűrűznek körénk. Barátom elvörösödik a sikertelenségtől, és szélsebesen hadar. En arra gondolok, hogy a Felvidéken sokan beszélnek magyarul, legjobb volna anyanyelvemen próbálkozni:

— Engedje meg, hogy bemutatkozzam, — kérem.

— Nem — mondja világosan, list tán, magyarul.

— De miért? — kérdezem kicsit felháborodva. — Külföldi utazásnál ez igazán megengedett!

— Csakhogy én nem vagyok külföldi, — válaszolja nyugodtan. Kezével hátra mutat a házra. — Elárusítónő vagyok itt a boltban.

Azzal napozik zavartalanul tovább.

BAKÁCS TIBOR

REMÉNYSÉG

Gyulakesziből gyalog indult el, s minden kincse egy ajánlólevél volt, amit az arácsi kálomista papnak vitt. A levelet Mézes Gedeon írta, cifra betűkkel, s arra kérte régi barátját, fogadná házában kegyesen sorai átadóját, aki jeles ember s derék poéta, név szerint bizonyos Csokonai Vitéz Mihály, Debrecenből.

A csobánci hegy tetejéről a kiégett várrom nézett a nyughatatlanra, előtte a Balaton csillant meg, meleg fénnyel tündökölve a júniusi reggelben. A felszálló párák valószínűtlen ragyogást adtak a tájnak.

Csak harmadnap este érkezett Arácsra. Fáradtan és porosán zörgetett be a nádfedeles házba, mely előtt olyan dallamosan csörgedezett egy kis patak, mint Bürger valamelyik idilliében. Amikor megnyílt az ajtó, a házból sárgás fény áradt ki s étvágycsináló pecsenyeillat.

A pap nem volt egyedül, s vendégében, aki hosszú szárú pipából szortyogtatta a szulokit, az utas örvendezve ismerte fel Nagy Gábort, a régi barátot.

— Rád vártam éppen, Mihá- lyom, — mondta széles mosollyal

— Kovács Sámueltől vevém a hírt, hogy erre tartasz, s bevártalak itt.

Csendben ültek a faggyúgyertya fényében, végre az utas szólalt meg; akadozva beszélt, a köhögés minduntalan kettészelte szavait,

— Keszthelyről jövök — mondta.

— Ne is kérdezz, barátom, ez is hiábavaló volt, a keszthelyi gróf megint félrevezetett, mint már annyiszor.

Egy ideig hallgatott, ölébe ejtett kézzel.

— Minő végzet, ha valaki poé* 185 évvel ezelőtt, 1773. november 16-án született Csokonai Vitéz Mihály.

tó vá lesz Magyarországon! A pénz néhány nagyúr kezében van, s szeszélyeiknek vagyunk kiszolgáltatva. Arra kértem Festeticset, hogy segítsen egy folyóiratot csinálni, amelynek a Nyájas Múzsa címet adtam volna. Nem tetszett néki. Péczeli Mindenes Gyűjteménye néhány éve megszűnt. Mondám a grófnak, csináljunk egy Uj Mindenes Gyűjteményt. De ez sem volt ínyére. Végre csak a csurgói oskola poétái osztályának vezetését kértem, de az csak esztendőre lesz meg. Pedig milyen reménynyel indult Komáromból Keszthelyre! Minő fátum! — mondta, és a két barátra nézett.

— Most aztán házasság sem lesz. — És a pap felé fordulva:

— Lillát addig nem adják hozzám, amíg tisztes jövedelmem nem lesz. Úgy látszik, soha nem lesz tisztes jövedelmem...

Nagy Gábor lehorgasztotta a fejét:

— Úgy látszik, nem megyünk lakodalomba, Mihályom. Se mos- tanába, se később. Ne lepődj meg, Lilla immáron asszony. Kovács Sámuel írta, hogy március 30-án bizonyos Lévai István nője lett, aki tisztes gabonakereskedő, ami

Irá, az 1798. esztendőben, június hónapban Csokonai Vitéz Mihály.

A pap később megmutatta a feleségének a sorokat. »Milyen furcsa a neve« csodálkozott mosolyogva az asszony. Aztán megkérdezte:

— De kicsoda ez az ember? Nem hallottam a nevét soha.

— Költő Debrecenből — mondta a pap. — Egy jobb korról álmodik. Olyan korról, amikor a jog és

ugyan messze esik a poétái térségtől.

A költő felállt, elment az ablakig. s kinézett az éjszakába; A bakter kilenc órát kiáltott valahol.

— Rózsimat a halál ragadta eh — mondta lassan —. Lillát a gazdagok. Verseim sem jelenhetnek meg mert a gróf csak ígér, örökkön ígér.

— S mi lenne most a terved? —- kérdezte később Nagy Gábor:

A költő sokáig hallgatott:

— Megértettem a végzést — felelte sokára. — Költő vagyok e* magyar, s ez sorsot is jelent. Talán az eljövendő korok tekintete figyel majd rám. Már csak a jövőt dajkálom szívemben, mint mindenki, akit a jelen cserben hagyott. Ezért kell végeznem munkámat, mert a XX. században hiszek, igen, a XX. században — és széttárta a kezét.

Midőn másnap az arácsi paptól búcsút készült venni, az szerényen egy könyvet hozott elő. »Néhány sort, barátom« — mondta s a költő elé tette a könyvet. Kalamárist Is hozott, s kicsit hátralépve, várta az emléksorokat. A költő egy ideie gondolkozott, aztán ezt írta a könyvbe:

igazság kormányoz mindeneket:

— Egész érdekes — mondta az asszony, és vállat vont. — De azért vigyázz az ilyenekkel. Még rossz hírbe kevered magad. Igen — tette hozzá —, semmi szükségünk arra, hogy rossz hírbe keverd magad.

S ezzel sietve kiment a konyhába, mert félt, hogy leég az almásrétes.

Csányi László

Siess késő század! jövel, oh boldog kor!

Én ugyan lelketlen por leszek már akkor, De jöttödre vígan zengem énekemet:

Vaiha te csak eauszer em Ütnél enaemet!