Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-12 / 241. szám

1958 október 12.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1

Ü tanácstag jelölés

A hetvenhárom éves özvegy Ru- zsinka Józsefné nagyon megörült, amikor a mözsi tanács engedélyt kért tőle arra, hogy az egyes számú szavazókörzet jelöltjét az ő házánál választhassák meg.

A tágas, nyitott teraszira, amely háza egyik legszebb ékessége, asztalt állított, s mivel saját székei kevésnek bizonyultak, a szomszédoktól is kért kölcsön. hogy a vendégeket leültethesse.

Az első vendég a vele egykorú nyugidíjas óvónő, Wrener Ádámné volt, aki a szomszédházban lakott. Aztán jöttek a többiek is. Volt, aki ünneplőruhába öltözött, fehér inget, fényesre suvikszolt csizmát vett fel éz alkalomra, de olyanok is akadtak, akik későn érkeztek meg a határból és csak úgy munkaruhában vállravetett, elhasznált régi kabátban jelentek meg a jelölőgyűlésen. Az asz- szonyok szokatlanul nagy számmal képviseltették magukat. Mikor a nyolcat elütötte a toronyóra, már mind a huszonhármán együtt voltak, az egyes számú szavazókörzei választói, s hallgatták a tanács megbízottját, aki a község fejlődéséről beszélt, később pedig arról, hogy a választók alaposan nézzék meg. milyen embert fognak tanácstagnak jelölni.

Amikor a szónok befejezte rövid beszámolóját, pillanatnyi csend következett. Végülis Makovits György, egy hatvan év körüli vékonyarcú parasztember törte meg a hallgatást.

— Legyen továbbra is a Lehóczi József a mi tanácstagunk. Én nagyon meg vagyok vele elégedve — mondotta, s körülnézett, hogy a többiek arcáról leolvashassa, egyetértenek-e vele.

Az emberek bólogattak, s az égyik fiatalasszony éppen hozzá akart még toldani valamit; Makovits Gyuri bácsi véleményéhez, amikor a jelöltnek javasolt, sötétruhába öltözött Lehóczi József ünnepélyes mozdulattal felállt, megigazította félrefésült ószülő haját és meghatódottság érződött a hangjában, amikor beszélni kezdett;

— Nagyon köszönöm a bizalmatokat ... Köszönöm, hogy harmadszor is engem akartok jelölni, de nem fogadhatom el a jelölést. — Az emberek kissé érteden arccal hallgattak. Lehóczi József azonban pár' percnyi szünet után tovább fűzte a szót. — Az orvos nekem teljes nyugalmat írt elő ... Ti is jól tudjátok, most jöttem meg a kórházból, ahol azt mondták, hogy a gyomrom csak úgy tud megjavulni, ha minden belső izgalomtól, feszültségtől mentesen elek. Vannak már nálam fiatalabbak is, akik megfelelnek ennek a tisztség nek. Fiatalok, egészségesek, akik bírják ha kell az éjszakázást is az érdeketekben.

— Dehát kit gondol a Józsi bácsi?1 — kérdezte a fiatalasszony, aki már* előbb is meg akart szólalni.

\ Lehlóczi József pillantása .Végig- siklott a csendben ülő emberek ar-< cán, s megállapodott egy szélesarcú, ( kövér fiatalemberen, aztán megszó- < lalt.

— A Heil Ádámot javaslom! Régóta ismerem, a pártban is jól megállta a helyét, remélem ti sem fogtok csalódni benne.

A javasolt arca a tekintetek kereszttüzében egy árnyalattal pirosabb lett a zavartól.

— Próbálja meg hát a Heil Ádi — mondta valaki, aki a terasz hatsó, rosszul megvilágított sarkában ült.

— Rendes embernek ismerem, legyen akkor ő a jelöltünk, ha semmiképpen nem vállalod — fordult Le- hóczá Józsefhez Makovits Gyuri bácsi, s hogy a szavakat közösen hozott elhatározás is követhesse, a cselekvés mezejére lépett.

— Ki akarja, hogy Heil Ádám legyen a jelöltünk?

Az utolsó szavak el sem hagyták az ajkát, a kezek már a levegőbe emelkedtek.

— Ellenpróba? Ellene senki sincs?

— kérdezte tovább Makovits Gyuri bácsij aki a férfiak közül a legidősebbnek látszott.

Senki sem szavazott ellene, s a jelölés a szavazás folytán megtörtént. De az emberek nem zárták le még a beszélgetést. Ahogy a szavakból kitűnt azért maradtak még, hogy útra- valót, tanácsokat adjanak a jelöltnek.

— Én emlékszem jól, hogy nem is olyan régen, még csak 25 gyermeket tudtunk, itt Mözsön ovódába küldeni — kezdte a beszédét Benedekné

— most meg már 130 gyermeket járatunk ovódába. A parasztasszonyok többségének nem kell magával vinni a gyermeket a határba. De azért mégis a napközivel kapcsolatban lenne egy-két megjegyzésem. Ha a jelöltünkből tanácstag lesz akkor arra kérem az asszonyok nevében, hogy ne engedjen semmiféle részrehajlást. A napköziben, mivel még kevés a hely, főleg azok a gyerekek juthassanak, akiknek a szülei mindketten dolgoznak, s nincs öreg sem a hámál.

Takács Józsefné is fontos útrava- lót „akasztott a jelölt nyakába1’, amikor azt mondta:

— Ahol mi lakunk, vagy 300 méteren nincs az utcán világítás. A múltkor is nagyon megijedtem, amikor a bokrok között hirtelen mozgást vettem észre a sötétben, aztán kiderült, hogy csak egy fiatal pár volt. De nemcsak azért kell a világítás, mert kellemetlen félelmetes a sötét

utca, hanem azért is, mert ott vannak a földművesszövetkezet és a malom raktárai, s a sötétség esetleg a tolvajoknak is kedvet ad majd egyszer.

Heil Ádám papírt vett elő és jegyezni kezdte a mondatokat, amiket választóitól hallott. Hirtelen olyan sokan kezdtek el beszélni, hogy azt sem tudta, hova figyeljen.

Későre járt már az idő, mire a választók apránként elszállingáztak. Legutoljára a férfiak maradtak Az idős Makovits bácsi. amikor búcsúzi- kodott a jelölttől, tréfálkozva mondta:

— Aztán ha majd nem intézi az Ádi az ügyeinket, akkor majd végigverünk rajta, jó széles, kövér háta van, bírja a verést.

— Majd úgy dolgozom, hogy vállveregetést kapjak verés helyett, Makovits bátyám — mondta nevetve a jelölt de aztán elkomolyodott. A homlokára apró kis ránc rajzolódott, ahogy az arcát figyeltem. Talán a sok-sok probléma egyike jutott hirtelen az eszébe, amit a választói az első estén elintézés végett a gondjaira bíztak. ,<Haypál)

A gépállomásokon

csökkent a balesetek száma

Az állami gazdaságokban rosszabbodott a helyzet

„Gyulajról munkásokat szállított a vontató, völgynek lefelé haladt, belecsúszott egy vízmosásba, onnan a partra szaladt a gép, mert a kormány közben beszorult, a partról ledőlt a gép.” Ezt olvashatjuk az Alsó- leperdi Állami Gazdaság egyik baleseti jelentésében. „A házivizsgálat alapján kit terhel a felelősség’“ című rovatba pedig ezt írták: „A rossz gépet” (!!) Elvégre ki tehet arról, hogy a vontató kormányszerkezete rossz volt.

Ez a példa is illusztrálja, hogy a megye mezőgazdasági üzemeiben az utóbbi időben mennyire nem törődnek a balesetelhárítással. a munka védelemmel. Emiatt van az, hogy az év nyolc hónapjában — szeptember 1-ig — 141 baleset történt, amelynek következtében 2569 munkanap esett ki a termelésből. Ha összehasonlítást teszünk a múlt év hasonló időszakával, azt láthatjuk, hogy a balesetek száma ugyanaz, de súlyosabb balesetek fordultak elő. 1957 hasonló időszakában 2300 munkanap-kiesés

volt baleset miatt. A biritói, alsópéli, alsóleperdi nagytormási gazdaságokban minden hónapban történik 3—6 baleset, ugyanakkor Fomádon — júliusban egy esetet kivéve — nem történt baleset augusztus végéig. A gépállomásoknál már lényegesen jobb a helyzet, az elmúlt évekhez viszonyítva mintegy 40 százalékkal csökkent a balesetek száma.

A MEDOSZ és a Termelési Igazgatósági ezért tartott tegnap ankétot a mezőgazdasági üzemek munkavédelmi felügyelői részére. A termelési igazgatóság részéről Bódi József tartott tájékoztatást a balesetvédelem helyzetéről, alakulásáról. Mint mondotta, sok esetben maguk a dolgozók a balesetek előidézői figyelmetlenségük, vagy nemtörődömségük miatt.

A MEDOSZ részéről Fodor István számszerű adatokkal ismertette a balesetek alakulását, majd utána a jelenlevő munkavédelmi felügyelők számoltak be munkájukról, tapasztalataikról.

Könnyes szemű édesanyák

VJ an-e szomorúbb, szívbemarko- lóbb látvány a könnyesszemű édesanyánál, aki szívéről szakadt gyermekét siratja? Lehet-e részvét és szánakozás nélkül hallgatni a panaszt? A fájó anyai szív kitörését, amikor nyugatra szakadt gyermeke levelét kézhezkapva olvassa. Vádolnak-e levelek. amelyeknek írói szomorú sorsukról írnak. Vádolnak az édesanyák, a szülők, akik az álmatlan éjszakák sötétjében maguk elé idézik a gyereket, akkor, amikor még kicsiny volt, s akkor, amikor betegágyuknál aggódva virrasztottak értük, s akkor amikor iskolába kezdtek járni. Maguk elé idézik az utolsó találkozást, azt a végzetes napot, amikor búcsú nélkül elhagyták otthonukat.

Az egyik könnyesszemű édesanya szinte naponta előszedi azt a fadobozt, amelyben a családi ereklyék mellett fia fényképét és nyugatról küldött leveleit őrzi. Nem múlik el

nap, hogy sorra-rendre el ne olvasná a leveleket, amelyeknek minden sorát már kívülről tudja.

„Szeretném befejezni tanulmányaimat — írja Sz. Jancsi, s csupán pénzkérdése az egész. Az pedig a legkevesebb. Jelenleg egy fillér nélkül vagyok, mert ellopták a pénzemet. Az egyik volt „barátom“’ feltörte a szekrényemet és a ruhaneműmből is ellopott jónéhány darabot.

Nagyon fáj, hogy benne is csalódnom kellett, mert egyik csalódást még el sem felejtem. már a nyomában ott van a másik. Amióta eljöttem hazulról, csak csalódások sorozata az életem.”

A másik édesanya azért sír, mert hónapok óta nem adott életjelt magiról a fia;

— Legutóbb, Afrikából kaptunk tőle levelet, ebben az évben ez volt a második — zokogja elcsukló hangon. Azt írja, hogy egy őserdőben

Víz- és olajtócsák, zakatoló munkások fogadják a látogatót, aki a dombóvári fűtőházban a tanműhelyt keresi. Amíg a hosszú szerelőcsarnok előtt az összevissza fektetett síneken lépegetünk Németh Lajos párttitkárral a műhely felé, elmondja, hogy az elmúlt évek alatt és az idén is sikerült megoldaniok úgy a szakmunkásképzést, hogy nem kell félniük attól, hogy szakember nélkül maradnak. Mert jelenleg is 30 fiatal tanulja a szakmát, harmincán lesznek néhány év múlva járműlakatosok.

*

A kormos-piszkos táblán alig lehet betűzni a felírást: »Tanműhely.« A műhelyben gyerekek dolgozgatnak a satupadok körül, a gépek mellett. A reszelők, fúrógépek, kalapácsok és egyéb szerszámok hangjától hangos műhelyben 16 tanulót, két oktatót meg néhány üzemlakatost találtunk — helyszűke miatt az üzemlakatosok is a tanműhelyben dolgoznak. Borza József és Fenyvesi József elvtárs birodalma ez Ők az oktatók.

*

Az egyik satupadon nagy igyekezettel tizenhatéves forma gyerek kalapácsot készít.

— A vasdarabra is ők rajzolják a mintát, rajz után — tájékoztat Borza elvtárs. — Megtanulják így a rajz-olvasást, a pontos munkát. Általában az a cél az első évben, hogy az alapismereteket elsajá-v títsák a gyerekek. Azt, hogyan kell anyaggal takarékoskodni, mit

mire lehet felhasználni. Fontos ez a vasas szakmában, mert e nélkül sok anyag és munka menne veszendőbe.

— Miért nem kovácsolással készítik a kalapácsokat — kérdezzük?

— Az az elv, hogy a gyerekek a maguk rajzolta munkadarabon tanulják meg a fűrészelés, fúrás, reszelés módjait. Enélkül más munkát nem is lehet rájuk bízni;

— Önálló munkát is végeznek az iparitanulók?

— Igen, a másodévesek már önállóan, rajz után dolgoznak, különböző szerszámokat, kisebb alkatrészeket készítenek.

Hal aranyérem a fő munkáért

A KISZ Megye Bizottság a szek-P szárdi' járás KISZ szervezetei kere-^ tén belül működő KISZ segítő brigád tagjai részére 59 önkéntes Segítő Brigád-jelvényt és igazolványtl1 adott. A kiadott jelvények közülf hat az arany, 14 az ezüst és 39 aí bronzérem. A hat aranyérem Báta-<* szék-Lajvér pusztai KISZ-szervezet-< nél talált gazdára, ahol Hegedűs^ Sándor 130, Hegedűs Sándorné 117, Habinyák János 110, Szászvári Bálint 108, Bíró László 103 és Márton György 102 órát dolgozott társadalmi munkában.

A KISZ Központi Bizottsága létesítette az Önkéntes Segítő Brigádjelvényt, s azok a fiatalok viselhetik, akik meghatározott mennyiségű társadalmi munkát végeznek el. A ledolgozott 25 óra után bronz, 50 óra után ezüst, 100 órán felül végzett társadalmi munka elismeréséül pedig arany jelvény viselésére jogosultak a fiatalok.

Rend és fegyelem van a műhelyben. A falon fekete tábla és a napos mindig felírja, mennyi a létszám, ki hiányzik. Emellett a műhelyrendhez tartozik az is, megszabták, ki mikor és mit takarít, étkezésekkor pedig rendben mennek az étkezőbe.

Jellemző a rendre, hogy még a szerszámot is »blokkra« adják a gyerekeknek. Ha pedig a szerszámra nincs szükségük, azt azonnal leadják. Három gyereknek van egy szerszámos ládája, mindegyiknek külön satupadja.

*

Az oktatás a szakmai gyakorlaton túl, kiterjed más fontos dolgokra is. Például arra, hogy rendszeresen oktatják a tanulókat a munkavédelmi szabályokra, a gépek kezelésére és emellett erkölcsi és politikai oktatás is van.

Ez talán a legfontosabb, mert a szülők elküldik a gyereket tanulónak, de évközben nem érdeklődnek, hogyan halad a tanulásban, csak akkor szaladnak fűhöz-fához, ha valamelyik a vizsgán nem felel meg. Ilyenkor ha a pótvizsga sem segít, akkor hiába volt a három év tanulási idő. Dombóvárott még ilyen eset nem fordult elő.

*

— Mi a legnagyobb öröm az oktató szakmában? Kérdezzük Borza József mestert?

— Öröm az, ha kikerülnek a

gyerekek, és becsületes jó munkások lesznek. De a legnagyobb öröm az, amikor meghallom másoktól, amint volt tanítványomat dicsérik: »Jól van fiam, látszik,

Ihögy te is a Borzánál tanultál«... Tudja, olyan jó az ilyet hallani, meg azt is, amikor messziről megismernek volt tanítványaim.

*

Mozdony-csapágy alkatrészt készítenek a gyerekek. Az egyik oda áll a gép mellé, beindítja a fúrógépet és fúr. Nem néz, sem jobbra, sem balra, nekifeledkezve tart- Ija a vasat a fúró alá, míg meg nem szólítja őt Fenyvesi mester.

— Fiacskám, fordulj, úgy hogy ne vedd el magadtól a világosságot, úgy könnyebben tudsz dolgozni!

A gyerek megfogadja a tanácsot és fúr tovább...

Tanulnak, dolgoznak szakmunkásai...

a jovo

Pálkovács Jenő

dolgoznak, ahol minden fa és bokor mögül vadállatok leselkednek rájuk.Azóta hónapok teltek el és az édesanya minden nap szorongó szívvel várja a postást, de hiába. Nem jön a levél, ki tudja hol. merre jár a fiú, s vajon írhat-e még?

A postás messziről integet. S.-né ezen a napon nem hiába várt, levelet hozott a postás, amely Buenos Aires- ből érkezett. Remegő kézzel bontja fel a levelet. A néhánysoros kis írás szűkszavúan arról ad hírt, hogy írója

— a még mindig kiskorú Pista — jól van. És minden írásnál többről árulkodnak a mellékelt fényképfelvételek.

„A négy jómadár, aki mindig együtt jár”, egy kocsmai jelenetet örökít meg a fénykép lencséje, ahol a fiúk csendesen iszogatnak, cigarettáznak. A következő kép már azt mutatja, hogy a két hős a „cowboy” vitatkozik, majd később már bírókra kelnek, s valamennyien a földön henteregnek. Ütik, vágják egymást, de megvan bennük a betyárbecsület, mert a végén elszállítják azt a két fiút. akik aléltain a földön maradtak.

Kínozza őket a honvágy, amelynek fájdalmát az italba öntik. Játszanak az életükkel, amely ott igen olcsó.

„Most lőjj, ha mersz.“ Két fiatalt mutat a kép, az egyiknek a kezében tőr, a másikéban revolver van. „Az elmúlt napokban egy roppant muris çowboy-filmet láttunk, s ezt a jelenetet mi is lejátszottuk, s a fényképen megörökítettük — írja.

Mintha egy vadnyugati filmet pergetnének le a szemünk előtt kiskorú gyerekszereplőkkel.

A negyedik édesanya könnyeit érettségizett fia elhibázott életéért hullatja. Tanulni szeretne tovább, de nem lehet — siránkozik, fia levele a olvasásakor.

(i „Sajnos én nem élvezhetem egy i arizonai állampolgár előnyeit. Nem (•mintha nem tenném meg^ ha lehetne, f de sajnos én ehhez csak egy kis f „ürge” vagyok, aki tulajdonképpen

* egy jelentéktelen vendége az USÁ- nak. Alig merem ideírni, hogy körülbelül 1200 dollár a teljes „bére” egy évi tanulásnak.

Az iskolai szellem is igen „érdekes“’.

— A diáklányok rendkívül jól öltözőnek, rúzst, körömlakkot és egyéb

* ! szépítőszereket kilószámra használnak

el, nem beszélve az ékszerekről. Az ilyen dolgokban semmi beleszólásuk nincs a tanároknak. A diákok 4 vígan csókolóznak és a fiúk a lányokkal karonfogva járnak az iskolába. A kutya sem törődik velük. Az iskola jazz zenekarát például a tanár

* tanítja, rendes óra keretében — írja iH. J.

Levelek, melyek örömet jelente- ( • nek az anyai szív számára, mert a (•bánatban vigasztaló az is hogy írója él és hírt adhat magáról. Levelek, amelyeknek elolvasása után még nagyobb lesz az anyai szívek fájdalma, könnyesebbek lesznek a szemek. Siratják a távolba szakadt gyerekek elhibázott életét.

Pozsonyi Ignácné