Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-12 / 241. szám
R TOLNA MEGYEI NEPOJSAO 1958 október 12 A Dicsőséges életút A brazilok félnek a marhahústól Már eljárt felette az idő. Élete azonban üljem szürke egyhangúságban zajlott, hanem mindig volt benne valami olyan, ami miatt felnéztek rá az embertársai: olyan tettek tarkították életét, amelyek magasan kiemelkedtek az egyszerű hétköznapi cselekedetek közül és amelyek miatt tisztelték embertársai. Ez pedig nem volt más, mint a küzdelem azi életért: a földért, hogy nincstelen paraszt is megélhessen és az alkotmányos jogokért, hogy az egyszerű munkás ember is beleszólhasson és csakis ő szólhasson bele az ország ügyeibe. Nagy kívánságok voltak ezek abban az időben — az első világháború idején, hiszen, aki ilyen dolgokat hangoztatott, az egy egész rendszerrel állt szembe. Horváth János ezzel sem törődött. Csak egy célt látott maga előtt, a munkásság érdekeit. így aztán mi sem természetesebb, minthogy a Tanácsköztársaság idején a proletárhatalom oldalára állt és mint vöröskatona harcolt a Tanácsköztársaság megvédéséért. Ezért aztán egy percig sem volt nyugta a Horthy-rendszerben. Talán, ha „megváltozott” volna, megr tagadta volna önmagát —1 megkönyörülnek rajta és nem bántják. De Horváth János hű maradt önmagához, elveihez — nem szűnt meg küzdeni a szegénynép érdekeiért. Tolnanémediben lakott és lakik ma is. A Tanácsköztársaság leverése után egy hajnalban bezörgettek ablakán a csendőrök. „Egy szót se! Gyorsan öltözni és jön velünk — kommunista kutya!” Szekszárdra vitték a börtönbe. Akkor már tömegével voltak ott a Tanácsköztársaság hívei, tevékeny harcosai. A börtön annyira tele volt, hogy már a fáskamrákat is celláknak használták. Horváthék egy szoba nagyságú pincében 38-an voltak körülbelül három hétig. Aki addig nem ismerte, hogy milyen embertelenségre képesek a csendőrök, az ellenforradalom vezetői, az itt megismerhette. Az embereket gúzsba kötötték, feltették egy asztalra és addig ütötték, amíg le nem estek. Egy alkalommal „fehér tisztek” léptek a börtönbe, sorra levetkőztették őket és napokon keresztül úgy kellett lenniök. Még a reggeli sétákra is úgy vezették őket. Horváth Jánosnak botbüntetést szabtak ki — ugyanolyan formában, mint a jobbágyság idején a jobbágyokra. Közölték vele, hogy 25 botot kap, felfektették egy padra és „adagolni" kezdték. Horváth azonban nem ájult el. hanem számolta. A 25. botütés után fel akart kelni. — Nézd a gazembert — üvöltöttek rá —, még számolta is... Ennek meg sem kottyan a 25 botütés. És kezdték élőiről a 25-öt. Körülbelül 8 hónapig volt a börtönben — természetesen anélkül, hogy „törvényesen” is elítélték volna Ezután visszamehetett falujába, de állandó felügyelet alatt tartották a hatóságok: hetenkint kétszer kellett jelentkeznie. A börtön megviselte egészségét, de gondolkodását nem törte meg: továbbra is a Tanácsköztársaság eszméinek bátor híve maradt. Ha. csak tehette, megmondta az uraknak az igazságot. Erre rendszerint akkor volt lehetőség, amikor a képviselőválasztások előtt elkezdődött a korteskedés. Ugyanis ilyenkor a jelöl tek felkeresték a választókat, hogy próbáljanak híveket toborozni maguknak. Egy alkalommal dr. Pesthy Pál tartott gyűlést Tolnanémediben és azzal próbálta megnyerni a választókat, hogy sorolni kezdte képviselői érdemeit. Arra is hivatkozott többek között, hogy a válság ellenére milyen jó szerződést sikerült köt- niök külfölddel bizonyos mezőgazda- sági áruk eladására, így például á cukorrépa értékesítésére. Horváth közbeszólt: — Azért ilyen drága nálunk a cukor, hogy senki sem tudja megváA világ legérdekesebb ceruzagyüjteménye Ralph Miller ezredes, bostoni lakos a világ legfurcsább gyűjteményének tulajdonosa: ő Észak-Amerika ceruzakirálya. Harminchat év alatt több mint 5000 darab különleges ceruzát gyűjtött. Gyűjteményében található egy ceruza, melyet Eisenhower elnöktől kapott, ezzel a felirattal: »Dwight Eisenhowertól lopták«. Egy másik ceruza tulajdonképpen rádióvevő készülék. Ritkaságszámba megy az a ceruza, amelyben egy kábítószercsempész áruját szállította. A New York-i rendőrség olyan »revolver ceruzával« ajándékozta meg a gyűjtőt, amellyel 32 golyót vagy könnyfakasztó gázkapszulát lehet kilőni. Található itt olyan ceruza is, amely levélnyomónak használható, s egy olyan, amit egy leprás afrikai faragott ki elefántcsontból. Két ceruzát az angol királyi ház címere díszít, van srófhúzó ceruza, — sőt egy másikkal pipázni is lehet, s van olyan is, amelyet tomahawknak lehet használni. Sok ceruza több mint 100 éves és híres politikusok, zeneszerzők, tudósok hagyatékából származik. sárolni. mert a külföldnek fillérekért adják el az árut. Pesthy természetesen nem vitatkozott Horváth Jánossal, hanem a csendőrök kivezették a választási gyűlésről, mint rendbontót. Ettől kezdve Horváth Jánost nem is engedték be még a választási gyűlésekre sem. Egy későbbi választásnál elindult a választási gyűlésre, de a csendőrök már útközben figyelmeztették, hogy hiába is megy, mert úgysem engedik be, ott semmi keresnivalójuk nincs a kommunistáknak. Nem is engedték ilyen gyűlésekre: féltek tőle. hogy hátha felveti • majd a földosztás problémáját és a falusi lakosság többi sérelmét s ezzel az egész gyülekezetét az úri rendszer ellen fordítja. Amikor elkezdődött a nyilas terjeszkedés. Horváth üldöztetése is fokozódott. A háború idején internálták: 1943-ban hét hónapig volt Horthyék iaiternálótáboraiban. Szavazati jogot a felszabadulás után kapott, amikor ismét nem volt bűn, hanem dicsőség a földért s a szegénynép különféle érdekeiért küzdeni. Boda Ferenc »Rémület Brazíliában — a férfiak nőkké válnak«, — jelentette címfeliratban a Rio de Janeiroban megjelenő Ultima Hóra című napilap és rémhírével óriási pánikot keltett a marhahúsfogyasztók körében. A lap azt állította: minthogy a hízómarhát női nemi hormonnal etetik, a marhahús fogyasztása veszélyezteti a férfiasságot. És a brazíliaiak el is hitték ezt. A rémhír futótűzszerűen terjedt s még mielőtt a i hatóságok közbelép-! héttek volna, katasztrofális gazdasági következményei lettek. Néhány napon belül Rióban 40 százalékkal és a vidéki lakosság körében 80 százalékkal csökkent a marhahúsfogyasz tás. (Több millió brazíliai a halfogyasztásra tért át. A marhahúsárakat állandóan csökkentették, mégis hatalmas hússzállítmányok torlódtak össze a vágóhidakon és a hűtőházakban. A lap egyetlen esetre alapozta cikkét Egy Rio de Janeirotól 700 kilométerre lakó férfi váratlanul fejhangon beszélő (nővé változott s azt állította, hogy ennek a marhahús az oka. Két tudományos kutató tapasztalataira is hivatkozott a lap: női hormonnal etetett kísérleti hímállatok elvesztették nemzőképességüket. A valóságnak megfelel, hogy Brazíliában is vegyítenek női nemi hormont a hizlalásra fogott fiatal bikák eledelébe, mert nyugtatólag hat és fokozza az étvágyat, tehát hízásra hajlamossabbá tesz. Az eledelbe vegyített hormonadagok azonban igen csekélyek — s csak rövid ideig maradnak meg a szervezetben. Ha vágás előtt 24 órával beszüntetik a hormonetetést, a húsban már nem mutatható ki vegyileg a hormon. Az említett tudományos kísérletek so-* rán lényegesen nagyobb hormonadagot vegyítettek az eledelbe. A brazíliai hatóságok rámutattak arra, hogy az Egyesült Államokban már sokkal hosszabb ideje és szélesebb körben alkalmazzák a hormonetetést, mégsem ismeretes egyetlen eset sem, hogy káros hatása lett volna. VASÁRNAPI HUMOR MODERN TOLVAJ — Nem kaphatnék egy Carilt? Nagyon fáj a fogam. AKASZTÓFAHUMOR A ROKONOM ME6HBRBGUD0TT... Igen közeli rokonságban vagyok Kovácsékkal. Méghozzá ez a rokonság nem is amolyan sógorság-koma- ság, hanem vérrokonság. De hát valami okból kifolyólag nem tartottuk a rokonságot. Nem voltunk ugyan haragban, de hát mégsem volt olyan bennsőséges a kapcsolat, mint általában a közeli rokonoknál szokásos. Időközben a távolság is megnőtt köztünk: én városba kerültem, Kovácsék pedig maradtak a faluban, ahol azelőtt is laktak. Én hivatalnok lettem, Kovácsék pedig a földmunkával keresték továbbra is kenyerüket. Annak rendje és módja szerint mlúltak az évek' s időközbe» csak annyit tudtunk egymásról, hogy mi is, Kovácsék is erőben egészségben vagyunk. Időközben elmúlt az a vt. lág is, amikor egy elhelyezkedéshez, vagy egy ügy elintézéséhez mindenekelőtt egy protektor kellett.; Vagyis olyan személy, akinek hivatali beosztása, nagy vagyona stb miatt bizonyos helyeken nagy befolyása van s csak egy szavába kerül valaki ügyének elintézése. Mint mondom, ez, a világ megszűnt, de azért itt-ott még megmaradtak hasonló törekvések. Arról nem is beszélve, hogy az emberek, főként a falusi emberek nagyrésze alig tudja elképzelni a világot protekció nélkül. Nem mintha különösképpen szüksége lenne rá, de hát a szokás az szokás... Általában nincs ugyan szükségük az embereknek úgynevezett protekcióra, de hát amint a gyakorlat igazolja, néha azért még jót tesz ha valakinek jó összeköttetései vannak... De hát én ebbe semmi esetre sem nyugszom bele. Ezért lepődtem meg, amikor rokonom, — a Kovács — egy szép napon beállított hozzám. Nyár volt és faluhelyen nagy munkaidő. Sok kilométert kellett vonatoznia, míg ideért a városba. Azt sem tudhatta pontosan, hogy engem itthon talál-e vagy nem. De Kovács itt volt: szemtől-szembe állt velem, kezet fogtam vele, láttam. Arra is emlékszem, hogy vadonatúj csizmában, fehér ingben, sötét ruhában jött egy — ugyancsak új — bőrönddel a kezében. Természetesen nem tudhattam jövetele célját, de azért rokonhoz illően köszöntöttem, székkel kínáltam, meginvitáltam hozzánk ebédre és tudtára adtam, hogy nagyon örülök látogatásának, hiszen már régen nem láttuk egymást és bizonyára sok érdekeset tud majd mesélni a faluról, ahol egykor gyermekéveimet töltöttem. Kovács örült a fogadtatásnak s ő is igyekezett kifejezésre juttatni, hogy tiszteli bennem a rokont, a földit és szeretettel jött hozzám. Néhány almát szedett elő a bőröndből, hogy kisfiamnak kedveskedjen vele. Előkerült egy nagy szelet csokoládé is — ugyancsak a kisfiam számára. Végül pedig egy »pint bor« került elő, az pedig észrevehetően az én számomra, mivel megjegyezte: reméli, hogy még mindig szeretem a szőlőtőkék termését, amely úgymond, orvosságnál is többet ér... A bólintás helyett inkább leengedtem torkomon az első pohár bort és megnyaltam utána a szájam szélét. S közben beszélgettünk. — Nehéz időket élünk — mondja rokonom, a Kovács. — Hát, ahogy vesszük — mondom én óvatosan. — Nana, csak ne szerénykedj — mondja ismét ő. — Neked, mint megyei embernek tudnod kell, hogy nem könnyű az élet. Hiszen te mindent tudsz, ami itt történik, akkor ezt is kell tudnod. De hát kiszárad a torkunk, ha nem iszunk... Igyunk! Ittunk, de én még mindig nem voltam meggyőződve arról, hogy csakugyan nehéz az élet, ezért faggatni kezdtem rokonomat, hogy miért, tán csak nincs valami baj otthon. — Baj? Az van éppen elég. Az ember az egyikből ki sem mászik, beleesik a másikba. — Van az úgy néha. — Van a teremtőjét neki! A múltkor jában is ötször kellett beutaznom a járáshoz, mert három hold földet vettem és nem tudták megcsinálni egyszerre az átírást — Hm. Ez tényleg nagy baj, még az a szerencse, hogy a pénzzel nem volt baj, mert az megvolt a vásárláshoz, meg az átíratáshoz. — A pénz... Az még a kisebbik baj lenne. De hát hiába van az embernek pénze... Itt van a másik esetem. Tulajdonképpen ezért is jöttem hozzád. Tudod akarunk venni egy szebb házat, mint amilyen van. Talán emlékszel még a házunkra. Igaz, két szoba van benne, de nem padlós. És van a tanácsnak egy háza, amit most akar eladni: abban három szoba van, mindegyik parkettás, a konyhája köves. Azt szeretnénk megvenni. De hát hiába van hozzá pénz, ha nincs ismeretség. Már jelentkeztem rá vevőnek, de azt mondták, hogy már sokan jelentkeztek és majd az kapja, aki legjobban rászorult, vagyis akinek nincs háza és lakása. — De hát mi közöm van nekem ehhez? Mi itt a probléma? — Mi? Hát nem érted? Semmi más, minthogy szólnál az érdekemben. Te ismerős vagy a vezetőknél, nem is sok fáradtságodba kerülne. Szólnál annak a hogyishívják osztályvezetőnek a megyei tánácsnál, hogy szóljon le a járásnak, az meg a községnek. Sőt, neked még az sem lenne nagy fáradtság, ha kitelefonálnál a járáshoz és a községbe. Nem lennék hálátlan. Már fogta kezében az üveget, hogy ismét töltsön, de »letakartam« a poharamat s így szóltam: , — Valóban ismerem azt az osztály- vezetőt a megyei tanácsnál, de nem szólok neki. Ismerős vagyok a járásnál is. Az elnököt is ismerem, de neki sem Szólok. Sőt, ismerem a községi tanács elnökét is, hiszen tudja, hogy gyerekkori pajtásom volt, de — neki sem szólok. Szóljon maga. Ha igaza van és lehetőség van rá, akkor úgyis teljesítik kérését. Én nem vállalom a protektor szerepét. Nem tartom azt becsületes dolognak. És hiába is vállalnám, visszautasítanák a közbenjárásomat, mert nem mellettem, azaz maga mellett áll az igazság. Ezt az üveget pedig a borral együtt tegye vissza a bőröndjébe, majd jó lesz otthon... Rokonom elment s csak foghegyről köszönt. Amikor egyszer hazautaztam régi falumba és találkoztam vele az utcán» még a köszönésemet sem fogadta el. Tehát megharagudott a Kovács rokonom. Nem baj... (dana)
