Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-26 / 253. szám
iMáaitm (mÊS$) 'ftlüu-édket Dr Berze Nagy János „Magyar népmesefípusok" című nagy néprajzi művének nemzetközi visszhangja Baranya megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága Pécsett, 1957 karácsonyán kiadta dr. Berze Nagy János „Magyar népmesetípusok” című monumentális néprajzi művét: A mű nemzetközi kapcsolatai és a nemzetközi folklór-kutatás érdekeire való tekintettel e művet Baranya megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága több külföldi egyetemi tanárnak és tudományos intézet vezetőjének megküldte, akik részben Baranya megye Tanácsa Végrehajtó Bizottságához, részben pedig a szerző fiához: dr. Berze Nagy János pécsi lakoshoz intézett leveleikben közölték véleményüket a nekik megküldött „Magyar népmesetípusok” című néprajzi műről. Külföldről 20 helyről érkezett vélemény dr. Berze Nagy János „Magyar népmesetípusok” című két kötetes nagy néprajzi művéről. Többek között: DR. STITH THOMPSON profesz szór az Indiana egyetem tanára (Bloomington, USA) szerint a mű elsőrendűen fontos számára a most készülő „Népmesetípusok” című munkája revíziójában — a „Magyar népmesetípusok” című mű anyagát beledolgozza az új kiadásba — a mű az összes nemzeti és táji népmese-áttekintések közül kétségtelenül egyike a legjobbakGYENES ISTVÁN: Újbor és virág Az asztalomon új bor és virág Pirosló bor és bíbor dália — A kertek alján fütyörész az Ősz, Holnap már itt a bacchanália. Rozsdálló színek néma orgiáján Halálba lejt a fény és a meleg Es mint legyilkolt testvér-óriások Egymásra rogynak a vérző hegyek. Magányos férfi-torral így [köszöntlek Őszi halálos bacchanália — Éjfélre áthevíti szívemet a bor, Hajnalra elhervad a dália. nak, s példaképül fog szolgálni a későbbi kutatóknak. DR. JAN PODOLÁK, a Szlovák Akadémia Néprajzi intézetének igazgatója szerint a részére küldött művet átadta könyvtáruknak, hogy minden dolgozójának hozzáférhető legyen. A műnek rend kívüli értéke van azért is, mert a szerző sajátságos módon lép hozzá a terjedelmes anyag feldolgozásához, továbbá azért is, mert a mű szomszéd ország népmeseanyagát is tartalmazza, amellyel sok közös történeti és folklór probléma van. Az ismertetés és bírálat a „Slovens- ki Národopis” című folyóiratban fog megjelenni. DR. JAN DE VRIES professzor (Utrecht, Hollandia) szerint e mű a magyar mesekutatásnak kétségkívül standard-műve, mely ütközik dr. Stith Thompsonnak, az Indiana Egyetem professzorának „Népmese- mutató”-jával és ezért értékes helyreigazításokat szolgáltat dr. Stith Thompson professzor említett könyvéhez. A művet már ismertette is a „Zeitschrift des Vereins für Volkskunde” című folyóiratban. DR. WALTER ANDERSON professzor (Kiel, Német Szövetségi Köztársaság) szerint a mű nagyon értékes, kiváltképpen az egyes mesefeljegyzések és tartalmuk pon tos adatai miatt. Az összehasonlító mesekutatás szempontjából sajnálatos, hogy a mű a kevéssé ismert magyar nyelven jelent meg. A „Fabula” c. szakközlönyben a műről részletes beszámolót ír. DR. MILOVAN GAVAZZI professzor (Zágrábi Egyetem, Jugoszlávia) szerint e roppant tudományos mű kincsesbányája lesz a magyar, valamint a szomszédos nem magyar mesekincsnek. DR. WOLFGANG STEINITZ professzor (Német Tudományos Akadémia alelnöke, Berlin) a művet ismertetni fogja a Német Tudományos Akadémia kiadásában megjelenő „Deutsches Jahrbuch für Volkskunde” című folyóiratban. FRAU DR. INGEBORG WEBER (Nemet Tudományos Akadémia, Berlin) szerint régóta ismeretes előttük dr. Berze Nagy János jelentősége, mind a magyar, mind az európai folklore szempontjából. DR. RICHARD WEISS profesz- szor (Küsnacht-Zürich, Svájc) szerint a mű reá mind emberi, mind tudományos szemszögből nézve mély benyomást tett. Az olyan emberek, akik hivatali munkájuk elvégzése mellett ilyen tudományos munkát képesek tökéletesen véghez vinni, ritkaság számba mennek. RAUNI PURANEN, dr. Kustaa Vilkuna professzor, a finn művelődésügyi miniszter megbízásából írt levele szerint a „Magyar népmesetípusok” című műről ismertetés és bírálat jelenik meg a „Virittäjä” című folyóiratban. Dr. Lauri Simonsuuri, a Finn Néprajzi Tár könyvtárosa a szerző nagyszerű műve iránti megbecsülésének adott külön kifejezést a szerző fiának. Ugye szép az a kék, az a májusi ég, ha felkél a szél, vagy sóhajt a rét. Ugye szép az a kép, ha gyullad a fény a régi Tiszaparton, vagy a fáradt alkony táncol a víz tükörén. Olyan szép, olyan lágy az ébredő vágy, mely forrása vagy Te hallgatag kis patak; ha egeden ül, s ha legördül az a könny — ha csók fakad. Csiky Aladár HEGEDŰS LÁSZLÓ: Novemberi Az ég fekete kendőt lenget. A nyárfák sápadtan merengnek. Kórót ölel a szél az árok lelegelt partján, nem virágot. Sötét madarak énekelnek. November 3. 150 éve született Eg- ressy (Galambos) Gábor színművész. November 5. 105 éve halt meg Garay János költő, az Obsitos szer zője, Szekszárd szülötte. November 6. 50 éve nyitották meg a Budapesti Király Színházat. 65 éve halt meg Csajkovszkij orosz zeneszerző. November 7. 30 éve halt meg Tóth Árpád költő és műfordító. November 9. 140 éve született Tur- genyev orosz író. 50 éve halt meg Sardou francia író. November 10. 199 éve született Friedrich Schiller német költő. Zenei szakértők a következő években gondosan figyelik majd egy jelenleg három éves fülöpszigeti fiúcska fejlődését, aki talán egy szép napon majd csodálatba ejti az egész világot. Egy évvel ezelőtt Alphydesie Omegát születésnapi vendégségbe vitték. A gyermek hazaérkezésekor leült a zongorához és eljátszotta a pillanatkép A domb meztelen, barna, kérges, csak lejjebb, dűlőnyire ékes a haragoszöld rozsvetéstől. Rekedt csapat hull rá az égből. Vadludak. Nemsokára tél lesz ... November 12. 125 éve született Borodin orosz zeneszerző. November 13. 90 éve halt meg Rossini olasz zeneszerző. November 17. 185 éve született Csokonai Vitéz Mihály. November 19. 130 éve halt meg F. Schubert osztrák zeneszerző. November 20. 100 éve született La- gerlöf Selma svéd írónő. November 22. 81 éve született Ady Endre. November 26. 75 éve született Babits Mihály költő, Szekszárd szülötte. November 27. 1950 éve halt meg Horatius római -költő. November 30. 115 éve született Kiss József költő. vendégségben hallott egyik zeneszámot. A gyermek teljeáítménye egészen rendkívüli, mert eddig egyetlen zenei zseni sem volt erre képes kétéves korában. A hároméves Alphydesie még persze nem tud olvasni, a lába nem ér le a pedálig, de már Brahmsot, Chopint és gyermekdalokat játszik. Kulturális évfordulók novemberben Párbeszéd — Nézd. milyen nagy a hold udvara, ott éltünk egykor te meg én. Ránkhullott néha a föld sugara s ültünk az udvar rcjlekén. — Mi az a vörös ködgomoly a mélyben? kérdezted az udvar rejt ekén. — Ott lent, a göndör, futkosó szélben, ringatják ágyunk a tavaszi éjben — pajkos mosollyal feleltem én. FENYŐ LAJOS Hároméves zenei tehetség UTRÀVÀ L o A gondot nem lehet megszokni, de Szabó Mihály valahogy belefásult már. A fájdalom keserűvé tette minden gondolatát, mert nála a gon dolat együtt járt a torkot fojtogató keserűséggel. Ha éjjel felébredt és az ágy szélére ülve sodorni kezdett egy cigarettát, a fia jutott eszébe. S ahogy mélyet szippantott a cigarettából, a parázs egy pillanatig megvilágította a szoba fehérre meszelt falát. Tekintete ilyenkor a falon lévő képen pihent meg, s a gyerek mosolya ott vibrált a szeme előtt még akkor is, amikor a cigaretta már a körmére égett... Az asszony pedig sóhajtozott mellette a másik ágyon és szipogott, ő meg köszörülni kezdte ilyenkor a torkát, kráko- gott, mert másképp elöntötte volna a szemét a könny... Sokáig nem hitték el, hogy meghalt. Vigasztalták egymást, hogy csak tévedés. Még akkor sem hitték el, amikor megjött a hivatalos papír. Kerestek valakit, aki azt mondaná, hogy nem igaz, de ilyent nem találtak. írták tovább a leveleket, de válasz nem érkezett... Egyszer aztán a szomszédék Jóskája, akivel együtt szolgáltak az olasz fronton, megírta az igazat, hogy ő látta, amikor felbukott egy gránáttól eltalálva. Irta, hogy annál a rohamnál nagyon sokan meghaltak és mégse sikerült bevenni a magaslatot... Most, hogy arra a két legényre gondolt, akik ott kint a fészerben a széna tetején kuporognak, egy pillanat alatt ismét átvillant az agyán mindez és az asztalra könyökölve hosszan nézett a sarokba, oda a padlásfeljáró tövébe. Aztán feleségére emelte a tekintetét, aki szalonnát, kenyeret, zöldpaprikát csomagolt egy vászon asztalterítőbe. — Vizet is... — motyogta az asz- szony, miközben egy literes üveget megtöltött a kannából friss vízzel, és a férjére nézett, mintha mondani akarna valamit..: ö is arra gondolt, amire az asz- szony, a borra. A hordó borra, ami négy éve ott áll megbontatlanul a pincében, amit azért vettek, hogy ha megjön a fiúk, akkor bort adhassanak neki az asztalra a fehér kenyér mellé. Egy csepp sem hiányzik belőle... De ő se szólt, csak átvette az asszony kezéből az üveget, felemelte az asztalról a kis batyut és kifelé indult. Az ajtóból visszapillantott és látta, hogy az asszony a szemét törülgeti köténye sarkával. Látta, hogy mozdul a szája, mintha mondani akarna valamit, de mégse szólt. Talán a sírás remegtette meg a szája szélét, vagy talán nem merte kimondani, amit akart? Az istálló előtt megállt egy percre, figyelt, hogy az utcán nem hal- latszanak-e léptek, de semmit sem hallott, csak a szürke ropogtatta a szénát, amit még az este dobott eléje. Aztán tovább indult és óvatosan félretolta a reteszt a fészer ajtaján. / — Én vagyok — súgta, amikor beakasztotta belülről az ajtót és a létrán botorkált fel a szénarakás tetejére. A fészer homlokzatát valamikor bedeszkázták, de az idő megviselte már a régi építményt, meg néhány szál deszkát le is feszítettek róla, amit később elfelejtettek pótolni. A réseken beragyogtak: a csillagok és a kocsma felől halk nótaszót hajtott idáig a házak fölött a langyos nyári szél. A két fiatalember ott gubbasztott a széna tetején. Az egyik aludt, a másik pedig könyökére támaszkodva, kéznél tartva puskáját, virrasz- tott. Az öreg jóformán még nem is ért rá gondolkozni azon, hogy miért is ajánlotta fel nekik a segítségét estefelé, amikor a mezőben találko. zott velük. Talán, mert fiatalok voltak, körülbelül annyi idősek, mint az ő fia lenne most, ha élne, vagy mert becsületes és őszinte volt a tekintetük, amikor arról kérdezősködtek, hogy hogyan juthatnának vissza a vörösökhöz anélkül, hogy a románok elfognák őket. Ö azt ígérte nekik, hogy segít, és alkonyaikor behozta őket a kerten keresztül ide, hogy itt várják meg az éjjelt, pihenjenek egy kicsit mielőtt útra indulnának... —■ Hoztam egy kis vacsorát... Az útra majd még csomagol az asszony — súgta, miközben leült a zizegő I O szénára és szétterítette az abroszt. Aztán hallgatta, amint a két ember szuszogva, csámcsogva evett; — Rég ettetek már? — Tegnap ilyenkor r— válaszolt az egyik. Az öreg szívesen elegyedett volna beszélgetésbe velük, hisz oly keveset tudott még a két fiatalemberről. Mindössze csak annyit, hogy visszavonulás közben elszakadtak csapatuktól és egyszer csak azt vették észre, hogy a románok is elhagyták őket. A románok hátában voltak..: Kérdezősködött volna, de nem akar ta zavarni őket az evésben, amikor olyan jóétvággyal falatoztak. Aztán amikor már csak az egyik evett, mégis megszólalt: — Hová valók vagytok? — Messzi — sóhajtott az, amelyik már befejezte az evést. — Én tatabányai, ő még messzebb. Pápai születésű, de Pesten dolgozik. Csepelen. — Apád? — Meghalt. Ráomlott a bánya. Már rég, én még gyerek voltam... Kapott földet maga is? — Kaptam két holdat, de a románokkal együtt visszajött már az úr is... — Jobb volt, amíg nem volt úr? — Jobb... De minek nékem a föld, amikor a fiam oda halt az olaszoknál. — Az az egy volt? — Egy. — ... Nem hozott egy kis vizet? 1— szólalt meg teleszáj jal a másik. — Szomjas a szalonna. Az öreg nyújtotta volna már az üveget, amit egész eddig a hóna alatt szorongatott, de félúton megállt a keze. Felkászálódott,, kitapogatta lábával a létrát, s amikor már ott állt a felső fokán, csak akkor szólalt meg: — Hozok. — Jó frisset. — Azt... Amint lábaival a létra fokait kereste, ismét a fiára gondolt. Milyen jó lett volna annak is, ha megkínálják valahol egy kis vacsorával. Meg egy kis borral... A pince felé menet, az üveg dugójával babrált, aztán leguggolva, hogy ne locsogjon nagyon, kiöntötte az üvegből a vizet... A pincekulcs nem lógott a falbavert szögön^ bent volt a zárban és a deszkaajtó hasadékain halvány fény szűrődött ki... Kinyitotta az ajtót és lenézett... A hordó körül, amit négy év óta nem érintettek, az asszony bajlódott, feszegette a dugót, dg az nem akart engedni. Any- nyira elmerült gondolataival, hogy észre se vette a férfi közeledtét, csak amikor már mellette állt. Ijedten kapta fel a fejét és a gyertyát majdnem kiejtette a kezéből. — Majd én — mondta az öreg, de nem a kalapácsér nyúlt, amit reszkető kézzel nyújtott feléje az asz- szony, hanem a felesége fejkendős fejét fogta meg és odavonta a mellére. ATÁDI GÉZA
