Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-23 / 250. szám

y TOLNA MEGYEI NlPOJSAl. 1958 október 23. t Megkezdődéit a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlése Szerdán délelőtt az Akadémia dísztermében tartott együttes üléssel megkezdődött a Magyar Tudomá­nyos Akadémia idei nagygyűlése. A nagygyűlés elnökségében fog­lalt helyet Apró Antal, a miniszter- tanács első elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Rusznyák István, az Akadé­mia elnöke, Fogarasi Béla és Ligeti Lajos, az Akadémia alelnökei, Erdei Ferenc, az Akadémia főtitkára, Bognár Géza, Hevesi Gyula, Jánossy Lajos, Major Máté akadémiai titká­rok, valamint a gyűlésre érkezett külföldi akadémikusok. Jelen volt a nagygyűlés megnyitá­sán Orbán László, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság tudományos és kul­turális osztályának vezetője, ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A nagygyűlést Rusznyák István, az Akadémia elnöke nyitotta meg. — Elmúlt évi nagygyűlésünk óta még egy esztendő sem telt el — mondotta — de ez a viszonylag rövid idő is jelentős időszaka Akadémiánk életének. Akadémiai tevékenységünkben az volt a fő törekvésünk, hogy a tudo­mányos munkát minél nagyobb mér­tékben és minél határozottabban a szocialista építés, országunk fejlő­dése szolgálatába állítsuk. Ebben a munkában sokoldalú támogatást kaptunk a párt és az állami vezetéstől. Meggyőződésünk, hogy életünk nagy kérdéseire, mai fejlődésünk legfőbb problémáira köteles és ké­pes is feleletet adni a tudomány. Meggyőződésünk, hogy a béke meg­őrzése és a szocialista építés eredmé nyessége érdekében felelős felada­taink és nem kevés lehetőségeink vannak. Egész évi munkánkban az erre való törekvés vezetett bennün­ket és most a nagygyűlésen is ennek akarunk kifejezést adni, ezeket a cé- m lókat akarjuk szolgálni — mondotta megnyitó beszédében Rusznyák Ist­ván. Apró Antal felszólalása Ezután Apró Antal, a Miniszterta­nács első elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kö­szöntötte a nagygyűlést. — A Magyar Tudományos Akadé­mia évi közgyűlései — kezdte beszé­dét Apró Antal — mindig fontos szerepet töltöttek be tudományos közéletünkben. Az évi közgyűlés je­lentősége azonban az eddigieken is túlnőtt. A tavalyi közgyűlés jelentő­sége a tudományos eredmények számbavétele mellett elsősorban ab­ban állott, hogy a Tudományos Aka­démia dolgozói, az akadémikusok az ellenforradalom után félreérthetetle­nül állást foglaltak a forradalmi munkás-paraszt kormány és pártunk politikája mellett. Az idei közgyűlés és az egész akadémiai nagyhét visszatükrözi azt a jelentős gazdasági és politikai konszolidációt, amely országunkban végbement. A nagyhét előadásai kö­zött különösen Fogarasi Béla és Er­dei Ferenc, de a többi akadémikus beszámolója is komoly munka. Pro­gramot jelent és új célkitűzéseket is állítanak az Akadémia elé. Korunk az emberiségnek a kapi­talizmusból a szocializmusba való átmenetének kora. Ez az átmenet nemcsak az elnyomottak osztályhar­cának és a gyarmati népek szabad­ságharcának nagy sikerei folytán gyorsul meg, hanem a tudomány eredményei alapján, a technikai fej­lődés rendkívül gyors üteme követ­keztében is. A mi hazánk és szocia­lista építőmunkánk fejlődése is je­lentős mértékben a magyar tudo­mány fejlődésétől és eredményeinek felhasználásától is függ, nem kis részben tudósaink kezébe van le­téve. Napjainkban különösképpen nagy horderejű az ipar és a tudo­mány kapcsolatának alakulása. Ép­pen ezért a mi tudósainknak tudo­mányos életünk minden dolgozójá­nak arra kell törekednie, hogy a tudomány vívmányait minél sikeresebben lehessen átültetni a gyakorlatba és ezáltal minél nagyobb mértékben növeljük a lakosság szocialista és kulturális jólétét. Az ipar és a tudomány együttmű­ködésének a fontosságára figyelmez­tet az a körülmény is, hogy az ipar továbbfejlesztését csupán energia és nyersanyagbázisunk további bőví­tésével érhetjük el. Az atomenergia felfedezésével és a különböző szin­tetikus, úgynevezett műanyagok elő­állításával a fejlődés további útja elvben biztosítottnak látszik. Tudó­saink feladata azoknak a tudomá­nyos módszereknek kidolgozása, amelyek lehetővé teszik az atomenergia békés felhaszná­lásának és a műanyag gyártásá­nak gazdaságos megvalósítását Magyarországon. A Magyar Tudományos Akadémia bizonyos tekintetben az egész ma­gyar tudományt koordináló és irá­nyító szerv. Ezt a feladatot azonban egymaga nem oldhatja meg. Össze kell hangolni az egyetemeken, a gyárakban, az ipari és az akadémiai kutatóintézetekben folyó tudomá­nyos munkát is. Erre annál is in­kább szükség van, mert államunk évről évre többet költ kutatásokra. A tudományok, fejlődése nem le­hetséges más országok tudományos erőivel való kapcsolat nélkül. Ennek különös jelentősége van a szocia­lista táboron belül. Ez elsőrendű népgazdasági érdek és ugyanakkor elsőrendű tudományos érdek is. Fontos a tudományos együttműkö­dés a nem szocialista országok tu­dósaival is, a kapcsolatok kiépítése ezen a területen is a tudomány iej- lődését kell, hogy előmozdítsa. Emellett ne feledjük, hogy a tudo­mányos dolgozók nemzetközi együtt­működése, kapcsolataik ápolása ön­magában is a béke megvédésének ügyét szolgálja. Kifejezik ezt a mű­velődéspolitikánk irányelvei is. A szocializmus teljes megvalósulásá­nak alapvető feltétele a kultúrfor- radalom végrehajtása, a dolgozó nép kulturális színvonalának általános emelkedése. Ezt segíti elő, ha a tu­domány és annak eredményei ha­zánkban az egész nép közkincsévé válnak. Ehhez azonban az is szüksé­ges, hogy az akadémiai tagok a szakmai tudományos munka mellett mindinkább elsajátítsák a dia­lektikus materializmus világné­zetét. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a fejlődés nem érhető el rövid idő alatt. Rendkívül fontossága van an­nak, hogy a Tudományos Akadémia az eddiginél is nagyobb gondot for­dítson a megfelelő tudományos kép­zettségű, politikailag szilárd, a marxizmus—leninizmus világnézetét magáévá tevő fiatal tudós-generáció nevelésére, a tudományos utánpótlás fejlődésének minden módon való előmozdítására. A forradalmi mun­kás-paraszt kormány és a párt köz­ponti bizottsága számít arra, hogy e feladat megoldását minden tu­dós hazafias kötelességének is tekinti. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi a tudósokkal és általában az értel­miségiekkel a legmesszebbmenő együttműködésre törekszünk akkor is. ha nem marxisták, de kiveszik részüket a szocialista építő munká­ból és tudásukat a haza, a nép bol­dogulására fordítják. Az elmúlt két esztendő alatt, az ellenforradalom leverése óta az or­szág életének minden területen gazdag eredményeket értünk el. Ezekben az eredményekben benne rejlik az értelmiségiek, köztük a kiváló magyar tudósok munkája — enélkül nem tart­hatnánk ott, ahova elértünk. Dolgozó népünk azt kéri tudósa­inktól, a tudományos élet minden munkásától, hogy nagy aktivitással tevékenykedjenek. Kezdeményezze­nek bátran, terjesszék ki tudomá­nyos munkásságukat az élet minden területére. A párt és a kormány számít a tudományos dolgozók értékes munkájára, nagyrabecsüli őket és továbbra is kész minden segít­séget megadni alkotó munkájuk sikeréhez. Erről a helyről is szeretném a ma­gyar tudományos élet minden tag­ját biztosítani kormányunk és pár­tunk bizalmáról. Kívánjuk, hogy az elkövetkező időkben a tudományos 'élet minden területén további sike­reket érjenek el. Befejezésül Apró Antal hangsú­lyozta: A Magyar Tudományos Akadémia súlya és jelentősége annak mértéké­ben fog tovább emelkedni, hogy fel­adatait — a tudományok művelését, a szocialista építőmunka segítését, az utánpótlás nevelését a nép és a szocializmus ügyének megértése alapján egyre következetesebben megvalósítja. Ezután Fogarasi Béla, az Akadé­mia alelnöke tartotta meg a marxiz­mus és a revizionizmus harca a tu­dományban című előadását. ESEMÉNYEK SOROKBAN I'.drkn: (ADN) Berlinben szőj jet —német egészségügyi egyezményt írtak alá. Az egyezmény öt evre szól Az egyezmény elmélyíti a kel ország kapcsolatait az orvostudo­mány. valamint az egészségügyben foglalkoztatottak kiképzésében. Az egyezmény rendelkezik a kölcsönös tájékoztatás fokozásáról is, például új orvosi készítményekről, eszközök ről és felszerelésekről, amelyek az egyezményt megkötő országokban készülnek, * Párizs: (AFP) A francia minisz­tertanács úgy döntött, hogy a sze­nátus teljes megújítása céljából 1959. április 26-án tartják meg a választásokat. A községtanácsi vá­lasztások az anyaországban március 8-án, Algériában pedig március 15-én lesznek. • Brüsszel: (TASZSZ) A Peuple, a belga szocialista párt sajtóorgánu­ma kedden közölte Viktor Larock volt belga külügyminiszter cikkét. A belga politikus síkra száll a Kí­nai Népköztársaság elismeréséért, mert mint hangsúlyozza, ez megfe­lelne Belgium gazdasági érdekeinek. A belga ipar — írja Larock — biz­tos piacra találna Kínában. »Hatá­rozottan meg kell ezt mondani azok nak a szövetségeseinknek, akik eb­ben kételkednek. Alátámasztja ezt, hogy iparunk egyre kevesebb ren­delést kap és fokozódik a munka­nélküliség.« Prága: (MTI) A Csehszlovák Táv­irati Iroda bonni jelentése szerint a Csehszlovákia délnyugati határán húzódó Sumava-hegység legmaga­sabb csúcsának, a Gross-Arber hegy nek környékét a Bundeswehr ka­tonai övezetévé alakítják át. Több környező városban kaszárnyákat építenek. A Gross-Aber közvetlenül a határon van, s onnan jó kilátás nyílik csehszlovák területre. * Roma: (DPA) A Rómában most folyó első nemzetközi írókongresz- szus kedden elhatározta, hogy »eu­rópai íróközösséget« létesít. Az olasz írószövetséget bízták meg, hogy négy hónapon belül készítse el az alapszabály-tervezetet, amelyet ta­nulmányozás céljából eljuttatnak az egyes kongresszusi résztvevőkhöz, s majd a jövő kongresszuson vitatnak és szavaznak meg. * Berlin: (MTI) A nyugatnémet lé- gihaderőt a közeljövőben amerikai F-104 tipusú Starfighter lökhajtá- sos vadászgépekkel szerelik fel. A bonni hadügyminisztérium már meg rendelte az amerikai gépeket. * Peking (Űj-Kína) Kína első kísér­leti atomreaktora eddig 33 féle ra­dioaktiv izotópot állított elő. A kí­sérleti atomreaktor, amely a maga nemében a legnagyobb Ázsiában, hamarosan alkalmas lesz minden fajta 'rádióaktív izotóp előállításá­ra. Ülést tartott a Kínai Országos Népi Gyűlés elnöksége Peking (Uj Kína). A Kínai Orszá- ' gos Népi Gyűlés elnöksége október 21-én ülést tartott, s nyomatékosan figyelmeztette az amerikai imperia­listákat, hogy semmiféle módon ne avatkozzanak Kína belügyeibe. A Kínai Országos Népi Gyűlés elnök­ségének tagjai támogatták a honvé­delmi miniszter parancsát a part­menti szigetek lövetésének újrakez­désére. Az országos népi gyűlés el­nökségének ülése megjegyezte, hogy Dulles amerikai külügyminiszter kedden érkezett Tajvanra, hogy fel­számolja az Egyesült Államok és a Csang Kaj-sek klikk közötti egyre növekvő ellentéteket, s új agressziós terveket szőjön. Peng Tö-huúj hon­védelmi miniszter parancsa időben történt és arra szolgál, hogy Dulles józanabban gondolkozzék. Az elnök­ség tagjai egyhangúlag azon a vé­leményen voltak, hogy Tajvan, Penghu, Kimoj és Macu végül is visszakerül a szárazföldhöz. Ez a kínai nép belügye, s a Kínai Nép- köztársaság nem engedi meg az Egyesült Államok beavatkozását. Gomulka felszólalása a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség országos aktívaértekezletén Varsó: (TASZSZ) Kedden nyílt meg Varsóban a Lengyel Szocialis­ta Ifjúsági Szövetség országos aktí­vaértekezlete. Az értekezleten fel­szólalt W. Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságnak első "titkára. Kijelentet­te: a szövetség az elmúlt másfél év­ben minden tekintetben megerősö­dött és jelentős sikereket ért el. A szocializmus építése. az emberi kapcsolatok szocialista szellemben való kialakítása — ez az a jelszó, amelynek vezérelnie kell fiataljain­kat a munkában és harcban egy­aránt. Nézzük a Szovjetunió útját és láthatjuk mekkora önfeláldozást, erőfeszítést és hősiességet tanúsított szocializmust építő nemzedéke még mielőtt ez a nagy ország elérte fej­lődésének mai csúcsait. A Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Parasztifjúsági Szö­vetség feladata: a szocializmus szel­lemében, a szocialista öntudat, az emberek közötti szocialista viszony kialakításának szellemében nevelni tagjaikat és a városok és falvak minden fiataljait. Továbbra is a leszerelésről tárgyal az ENSZ politikai bizottsága New York: (AP—Reuter) Ali Sastroamidjojo Indonézia ENSZ- küldötte a politikai bizottság keddi ülésén felszólította a bizottságot, hogy fogadja el a 12 ázsiai, afrikai ország által előterjesztett határozati javaslatot, mert ezzel előmozdítaná az atomfegyver-kísérletek beszünte­tésére vonatkozó genfi tárgyalások sikerét. Osten Unden, svéd külügyminisz­ter arról beszélt, hogy Svédország a közeljövőben képes lesz taktikai atomfegyverek gyártására. Egyes államok — jelentette ki — »a ki­egyensúlyozott leszerelés«, a kísér­letek évről évre történő felfüggesz­tése mellett érvelnek. Megjegyezte, helytelen az a nézet, hogy ez az el­gondolás veszélyezteti a nemzetek biztonságát. Abdul Rahman Pazhwak Afga­nisztán küldöttének az volt a véle­ménye, hogy a bizottságnak két kér désre kell összpontosítania figyel­mét, egyrészt, hogy elmozdítsák a holtpontról a tárgyalásokat,! más­részt, hogy elérjék az atomfegyver­kísérletek felfüggesztését. Állást foglalt a mexikói határozati javas­lat mellett, amely indítványozta, hogy a három atomhatalom és Fran ciaország. képviselője tartson azon­nal ülést New Yorkban és ezen vizs gálja meg milyen módon lehetne újból életet önteni a leszerelési tár­gyalásokba. Mario Amadeo argentin ENSZ meg bizott kijelentette, mindenki egyetért abban,, hogy a fegyverkezési verseny­nek véget kell vetni és be kell til­tani az atomfegyvereket. Argentina elismeri, hogy ez fontos probléma, azonban véleménye szerint nem le­het külön kérdésként kezelni. A politikai bizottság ezután szer­dán folytatta a vitát. Á Pravda bírálja az ENSz állandó fegyveres erőinek tervét Moszkva: (TASZSZ) A Pravda megjegyzéseket fűz Hammarskjöld főtitkári jelentéséhez, amelyben lep lezett formában ismét felmerül a terv az ENSZ állandó fegyveres erőinek felállításáról. Hammarskjöld szavai szerint — folytatja a lap — ezek a fegyveres erők sohasem lépnek majd hívás nélkül szuverén államok területére és nem avatkoznak be belügyeikbe. Az ilyen érvelést csak naiv embe­rek veszik készpénznek — írja a Pravda, majd megjegyzi: az álcázás ra csak azért van szükség,, hogy el­altassák a népek emberségét és meg kapják az ENSZ-közgyűlés áldását — legalább elvben — az ENSZ ál­landó fegyveres erőinek tervéhez. A Pravda végül megjegyzi, hogy az ENSZ-körökből származó értesü­lések szerint Hammarskjöld felszó­lalása valósággal szárnyat adott a harcias amerikai köröknek és a Pentagonban máris terveket szőnek az ENSZ-erők felhasználására, ter­mészetesen nem a béke és a népek biztonsága érdekében. Üzembe helyezték az irkutszki vizierőmű utolsó agregátját A közelmúltban ünnepélyes külső­ségek között üzembe helyezték az irkutszki vizierőmű 8. agregátját. Az üzembehelyezés alkalmával ünnepi nagygyűlést rendeztek, ame lyen az építők újabb szocialista kö­telezettségeket vállaltak a Szovjet­unió Kommunista Pártja XXI. kong resszusának tiszteletére. Az irkutszki vizierőmű 1957-ben és 1958. nyolc hónapja alatt már kb. 3 milliárd kilowattóra villamos­áramot termelt. Új traktor A kutaiszi »Ordzsonikidze« autó­gyár a moszkvaiak példájára mun­kaőrséget áll a XXI. pártkongresz- szus tiszteletére. A gyár kollektívá­ja kötelezte magát, hogy decemBer 20-ig teljesíti az évi tervet és új termékek gyártását kezdi meg. Vállalásukat sikeresen teljesítik. A napokban készült el a gyárban egy új kapástraktor, a »Rioni«, Az új traktor mindössze 160 kilo­grammot nyom, szerkezete és keze­lése rendkívül egyszerű, egy óra alatt összesen 1 liter üzemanyagot fogyaszt. A traktor mintegy 20 féle munkára használható fel.

Next

/
Thumbnails
Contents