Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-14 / 217. szám
1958 szeptember 14. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÂG 3 0 „Puszták népe“ megváltozott életéről... Eredményeinkre büszkén^ emelt fővel járjuk a „pusztákat” Köble István gépésszel, a Középhidvégi Kísérleti Gazdaság szakszervezetének elnökével. Báró Jeszenszky, báró Schell, Bernrieder földbirtokos egykori birodalmát ma a nép birtokolja, a kiválóan dolgozó állami gazdaság lépett „örökükbe’“. Emlékeztembe idézem Illyés Gyulának a „puszták népéről’’ írt regényét és időnként összehasonlítást teszek, milyen volt a múlt és milyen a jelen. Micsoda éles különbség, ellentét van a puszták népének egykori és mai életmódja között!!! Lépten-nyomon tapasztalható ez és mint csepp a tengert, tükrözi a társadalmi rendszer változását. Itt aztán van mivel „agitálni!” Nem lehet célom — egy cikk keretében nincs is erre lehetőség —, hogy teljes egészében bemutassam megváltozott életüket, csupán néhány jellemző, régi és mai tényen, megállapításon keresztül igyekszem megmutatni azt. A hajdani közös konyhák (három négy családnak volt egy konyhája) és hodályszerű cselédlakások helyett, jól berendezett új, vagy felújított, rendbehozott kertes kis házakban laknak a volt cselédek gyermekei, az állami gazdaság állandó munkásai. Az új lakások mellé fürdőszobát is építettek. Tervezik, hogy a közeljövőben bevezetik a vizet azokba a lakásokba is, ahol ea még nem történt meg. A felszabadulás előtt padlós szobája nem volt a cselédségnek, most pedig mindenütt az. Katalinpusztán lakik Nagy Gyula, akinek apja nagycsaládos ember létére közös konyhán tengődött, ő le tudja mérni a különbséget, mert hat gyermekével új, korszerű lakásban lakik, szép otthona van. Étkezésükről írja Illyés Gyula: (Aa idézetek „Puszták népe” című könyvéből valók.) „Húst ritkán ettek, voltak családok, amelyek évszámra nem tudtak disznót vágni.’“ Hol tartunk most? Ritka az a család, amelyik csak egyet vág, legtöbben két, sőt három sertést is vágnak. Egybehangzó vélemények szerint nincs olyan állami gazdasági dolgozó, hajdani cseléd, aki egyáltalán nem vágna hízót és ne lenne egészévi „zsírozója.” Aki úgy tartja jobbnak, egész napi élelmet megkaphat napi 8.50 forintért az üzemi konyhán (rendszeresen 70— 80 dolgozó étkezik ott), ahol hetenként négyszer, de a nyári araSzekszárdon új iskola épült. A III. számú Babits Mihály Általános Iskola. Nagy eredmény ez, a kétemeletes, módén eszközökkel felszerelt, húsz tantermes iskola. A tanév kezdetével megindult az úttörőcsapat szervezése is. Kedden az ötödikes pajtások jöttek össze, hogy baráti közösségek alapján megalakítsák az őrsöket. Minden tanuló hozta a szülői beleegyezést igazoló papírt. Persze, nehéz volt eldönteni, hogy milyen nevet válasszanak az őrsüknek. Sokféle javaslat hangzott el. Aztán a többség dönt elve alapján megtörtént a »keresztelő«. Az összejövetelen elbeszélgetett a csapatvezető a pajtásokkal: mit is jelent úttörőnek lenni. Mit jelent a vörös nyakkendő, a zászló, ki lehet igazi és jó úttörő. Megbeszélték a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. Mit csinálnak az őszszel, a télen, tavasszal — s persze a nyáron táborba mennek. De amíg eddig eljutnak, sok mindent meg kell tanulniuk és ismerniük az úttörőknek. Ujoncpróbát kell tenniük. El kell sajátítaniuk azokat a »tudományokat«, amelyek nélkül az úttörő nem lehet igazán úttörő. Akik újoncpróbát tettek már, azoknak a második, a még több követelményt, de egyben nagyszerű szórakozást is jelentő próbákra kell felkészülniük. persze a csapat ma még elég szegény. Csapatzászló kellene, aztán raj- és őrsi zászló, dob, hogy csak a legszükségesebbeket említsem. De hát minden kezdet nehéz. És az úttötási-cséplési munkák idején minden nap főznek húst. Az üzemi étkezde ízlésesen berendezve, tisztán várja a dolgozókat. Csillárok, terített asztal. Álmodott-e erről valaha az uraságok cselédembere? A művelődésről, szórakozásról. „Egyetlen béresről sem tudok, aki fiát középiskolába járatta... A bérestől nem vették jó néven a műveltségre való törekvést.” Most a béresek gyerekei és unokái közül 7—8 fiatal jár középiskolába. Sokan a városba mentek szakmát tanulni. Újvári Erzsébet — akinek apja uraságd dohányos volt '— az érettségi után most megy tanítóképzőbe. Ma már nem ritka a középiskolát végzett fiatal a gazdaságban. Megnőtt az érdeklődés a szépirodalmi könyvek iránt is. A könyvtárban lévő mintegy 250—300 kötetnyi könyvet nagy érdeklődéssel olvasgatják öregek, fiatalok. (Nagy kárt tett az ellenforradalom a könyvtárban, sok könyv elveszett.) Nemrégiben 320 forint értékű könyvet vásárolt az üzemi szakszervezet. Kézzel foghatóan, szemmel láthatóan lemérhető, milyen nagy utat tettünk meg a pusztai cselédeknek a régi vasárnapokon délután 2-től 5 óráig tartó, egész hétre szóló „szórakozása’’ óta! Két kultúrtermük van, egyik Alsóhidvégen, a másik Katalin pusztán. A régi kastélyok — ma kultúrhá- zak — tetején büszkén hivalkodik a televíziós antenna, hirdetve az újat. Mindkét televíziós készüléket az idén vásárolták. Amíg régen a pusztaiak mozivetítést sem láthattak, most — sok városi embert megelőzve — a legmodernebb televízióban gyönyörködhetnek. Meg is töltik a kultúrtermeket esténként, nagy az érdeklődés iránta. Minden üzemegységben minden héten van mozivetítés. Most foglalkoznak a vezetők azzal, hogy biztosítani akarják, az iskolásgyerekek ne este későn járjanak moziba és csak koruknak megfelelő filmeket nézhessenek meg. Régen az uraságh nak kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsemhogy azokkal törődjön, akiknek fényűző életmódját köszönhette, akik kemény munkával megdolgoztak az ő jólétéért. A mi államunk — éppen azért, mert a dolgozók, a nép állama — megbecsüli dolgozóit. „A béresek egész életükben nem ülnek lovon. Paripáról ábrándoznak nótáikban” — írja Illyés. Most első lépései rők legyőzik a nehézségeket! A felnőttekből alakított szervező testület, valamint a patronáló vállalat segítségével és a közösen összeadott forintokból az új csapat új és szép felszereléssel képviseli majd magát az ünnepségeken, kivonulásokon. Mint a szocialista pedagógia tevékeny szervezete, ez az új úttörőcsapat is sok kis úttörőt nevel és vezet majd a szocializmust építő embermilliók hatalmas táborába. Kelemen Zoltán csapatvezető már nem lóra igyekeznek ülni, hanem közülük sokan motorra ültek. A napokban, mikor a vezetők ösz- szeszámlálták a motorokat, nem akartak hinni saját maguknak, mert a gazdaság mintegy 300 állandó dolgozója közül kereken harmincnak — tehát minden tizedik embernek — van saját motorja. Még csak nem is a tisztviselők vannak a többségben, hanem a fizikai dolgozók. A régi gazdasági cselédek fiai közül többen, így Iker Ferenc, Posztós Lajos, Zsiga István metort vásároltak. Ott-tartózkodá- somkor is három gyönyörű új Pan- nonia-motort láttam a lombos fák alatt. Nem nyomorognak többé — mint valaha — a pusztabeliek. Tisztességes megélhetésük van, az állandó munkások átlag 1300—1400 forintot, dp vannak többen kiemelkedő fi- zfetésűek, akik 1800—1900 forintot is keresnek. Emellett sok egyéb juttatás is van. Kiszámították, hogy mit kap egy dolgozó a fizetésén kívül. Az elmúlt évben minden állandó dolgozó 1224 forint értékű egyéb juttatást is kapott, tehát több mint száz forint jut minden hónapra „borítékon kívül”. (Ezt a jóléti, kulturális, szociális juttatások és különböző kedvezmények — illetményföld, üzemi konyha, olcsóbb tej, stb. — alapulvételével pontosan kimutatható.) Erről sokszor megfeledkezünk, de nem jelentős-e ez? Adótt-e vajon az uraság a hasznából; a nyereségből valamit a dolgozóknak? Az idei eredményeik alapján kétheti fizetésnek megfelelő nyereség-részesedést osztottak. Ezen kívül vannak még a célprémiumok is, így augusztus 20-án több mint 13 000 forintot osztottak ki a verseny győztesei között. Csak egy üzemegységben, Alsóhidvégen tíz garnitúra új bútor hazaszállításához adott járművet a gazdaság a dolgozóknak augusztus hónapban. „A mi földesurunkat én sem láttam világéletemben’“ — írja az író. Az igazgató és az ü. b. elnök rendszeresen látogatják a dolgozókat otthonukban, családjuk körében, igyekeznek közelebb kerülni így is hozzájuk. Hol van már az az idő, mikor az uraság, vagy azok fullajtárjai arculcsapták, nyakon- verték a cselédeket, a dolgozókat? Vezetőik köztük élnek, velük együtt szórakoznak, nincs elkülönülés náluk. A régi pusztákon az idénymunkásokat az istállóban szállásolták el, rendes fekhely és mosdási lehetőség nélkül. Most — ha nem is modernül —, de tisztességesen berendezett. mosdókkal, zuhanyozókkal is felszerelt munkás-szállásaik vannak, melyek tiszták,'' rendesek. Másként, egészen másként élnek ma a puszta lakói, mint régen. Túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy óriási a különbség. Mindenütt megváltozott életük, a gondjaik és panaszaik mások, művelődnek, öltözködnek, kulturáltabb, jobb körülmények közt élnek. De jó lenne, ha Illyés Gyula ma is elmenne az egykori puszták népéhez, meglátná és megírná mai életüket is! Szívesen olvasnánk. Somi Benjaminné A „Babits Mihály" úttörőcsapat első gondjai. Tapasztalatcsere a parcellákon — A Koppányszántói Tanács V. B. a belterjesebb gazdálkodásért — Ü lést tartott a koppányszántói tanács végrehajtó bizottsága, megvitatták az őszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos tennivalókat. Különösen feladatának tartja a vb az őszi mélyszántás propagálását. Erre szükség is van, mert Koppányszán- tón még ma is számosán szükségtelennek tartják az egyik legfontosabb őszi munkát. A vb-határozat lényegében a párttaggyűléseknek arra az útmutatásaira épül, mely szerint a községben népszerűsíteni kell a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, a belterjes gazdálkodást. A tanács az őszi mélyszántás jelentőségének megértetéséhez felhasználja a községi tapasztalatokat. Közismert, hogy a volt tsz területén, mert előző években rendszeresen elvégezték a mélyszántást, jobb volt a termésátlag, mint mások földjein. Elmondják, hogy azok, akik 1957 őszén nem végezték el a mélyszántást, azoknak csaknem kivétel nélkül alig három-négy mázsás búzatermésük volt, s voltak a községben olyanok, akik nem is voltak arra képesek, hogy kévékbe kössék búzájukat. Pedig jó, szorgalmas gazdáknak ismerik őket a községben. Az aratás idején sokan irigykedve álltak azok parcellái mellett, akiknek termése a rendkívüli kedvezőtlen időjárás ellenére is búzából elérte a 8—9 mgzsát holdanként. Mindenki ismeri a községben Kiss Lajos és Balassa Károly jó terméseredményeit, de közismertek Polecsák Vince és Izsák Pál — ha csak néhányat említünk — gyenge eredményei is. Az előbbiek elvégezték, az utóbbiak pedig elhanyagolták az őszi mélyszántást. Ugyancsak a párttaggyűlések határozata nyomán rendeznek a községben őszi határlátogatást. A 15— 20 legjobbnak tartott egyéni gazdát meghívta a tanács, hogy nézzék meg Kiss Lajos, Huszti János és Fajcsi Ferenc földjeit. Nézzék meg Kiss és Huszti hibridkukoricáját. Igen szemléltető lesz a látogatók számára ez a tapasztalatcsere, mert például Huszti Jánosnak mintegy egy- holdnyi hibridkukoricája is van. A kettő között az eredmény ma már lemérhető. Addig, amíg a hibridmagról vetett kukorica mintegy 30— 32 mázsás átlagot ad, míg a szokványminőségű vetőmagról — egyébként ugyancsak olyan művelést kapott, mint a hibrid — alig-alig éri el a termés a 15—18 mázsát holdra átszámítva. A GAZDÁSZ... Ha a kis „Csepel” hangját hallják a határban, megállnak a kapások, megállítja egy percre a fogatot a szántó-vető ember, hogy barátian üdvözölje a mezőgazda- sági felügyelőt, Pekli Gyulát, a község népszerű gazdászát. Alig másfél esztendeje van még csak a községben, de azóta megszerették, becsülik, tisztelik a dolgozó parasztok. A szűk „hivatalában” a legkülönbözőbb fajta kukoricák minta- példánya, búza, rozs, árpa és zab díszeleg, a szoba főfalát hatalmas térkép fedi. Regöly határát ábrázolja. Minden parcella rajta van. Ebben a „hivatalban” nem szeret, szívesebben tartózkodik kint a határban, zuhogó esőben és tűző napsütésben. Általában a határban „tanácskozik” legtöbbet a község lakóival, ekkor adja a legtöbb gyakorlati tanácsot. Amikor „hivatalában” van, akkor sem kell félnie a magánytól, mert felkeresik őt harmincan-negyvenen is egy nap. A tavasszal, közvetlen a nagy mezőgazdasági munkák beindulásai előtt nem kevesebb, mint 141 dolgozó paraszt ment el hozzá, s kértek tőle tanácsot, meghallgatták szakvéleményét, vagy más egyéb földkérdést vitattak meg vele. A gazdásszal nem tud senki sem a faluban félórán át úgy elbeszélgetni, hogy ne hozná szóba a nagyüzemi gazdálkodás valamelyik formáját. Legszívesebben természetesen a kendertermelő szakcsoportról szól, aminek létrejöttében igen nagy szerepe volt. Ez év januárjában alakították meg, tíz család szövetkezett. Ök a megmondhatói, hogy valóban jól csináltak-e, amikor a gazdászra hallgattak. Termelőszövetkezet még nincs a faluban, de számosán vannak a dolgozó parasztok között olyanok, akik az őszre újabb szakcsoport megalakítását tervezik. A burgonyatermelési szakcsoport gyakorlatilag máris megaláz kítható, hiszen csaknem harmincán jelentették be eddig belépési szándékukat. Hasonlóan előre ha- ladott állapotban van egy lucerna- termelő szakcsoport megalakítása is. Többen a dolgozó parasztok közül a termelőszövetkezet megalakítása mellett foglalnak állást, s a gazdász, a „táblák szerelmese” magyarázza, mit hogyan lehetne tenni, mivel lehetne a táblákon nagyobb termést elérni. Türelmesen, igen barátságosan beszél a hozzá tanácsért fordulókkal, de személyesen érvel, vitatkozik a maradi gondolkodásúákkal. Egy dologban azonban nem ismer türelmet, ez pedig a fekete földhasználat. („Fekete földhasználat” az, amit hivatalosan néni, jelentenek be, adót nem fizetnek a terület után.) Még az évtized 'lején, 1950-ben, 1951-ben, 1952ben mintegy 200 hold szántó „elveszett”, senki nem tudott róluk. A másfél esztendő alatt sikeresen „nyomozott” az eltűnt föld után, s eddig mintegy 150 holdat „fedezett” fel, megtalálta a föld használóit. A gazdász, aki türelmesen bánik az emberekkel, tagjelölt, s a közeljövőben a taggyűlés a tagfelvételi kérelme felett dönt... B. J. Építenek Társadalmi összefogással pártház építését kezdték meg Mucsiban. Kőművesek, ácsok, fiúk és lányok, idősek és fiatalok fogtak össze, hogy megvalósuljon a régi terv. Mucsiban A pártházban, amely a község közepén épül, egy 10x5 méteres nagyterem lesz. Ebben az épületben kap helyet a községi KISZ-szervezet is. Képeink a kőművesek és ácsok társadalmi munkáját örökítették meg.
