Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-07 / 211. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 szeptember 7. OZSAK, 1958 HUMOR T íz kilométerre a várostól úgy éltek az emberek éveken, évtizedeken keresztül, annyira elzárva a világtól, hogy a kultúra, az emberi haladás vívmányait legfeljebb csak hírből ismerték. Egyáltalán nem túlzás ezt állítani, csak meg kell hallgatni a pusztán élő embereket. Nem túlzás, mert a felszabadulás sem tudta még teljesen eltüntetni a nyomait ennek az életnek. A puszta lakói lényegében ma is ugyanazok, akik »akkor« voltak, ők tudják igazán, mi volt 1945 előtt és mi van azóta. Összehasonlításkor a kettőt így határozzák meg: »Akkor« és »a demokrácia ideje alatt« és hogy a kettő között milyen sok a különbség az utóbbi javára, arról sokat, nagyon sokat tudnak beszélni. Ugyanazok az emberek és mégis mások. Nemcsak azért, mert az egykori cselédekből földtulajdonosok, egyéni parasztok és termelőszövetkezeti tagok lettek, hanem azért, mert az igényeik is mások, nem olyan életkörülmények között akarnak élni, mint »akkor«. Finta Ferenccel és feleségével beszélgetünk az itteni emberek életéről. Fintáék jól ismerik a múltat is, a jelent is, hiszen közel húsz év óta élnek kint ezen a helyen. — Ahhoz képest, ahogyan álltunk »akkor«, most tízszeresénél is jobb — mondja Finta Ferenc. — Akkor az itteni embernek elég volt azt tudni, hogyan akassza a jármot az ökör nyakába. Most nem a Nedelkovics- nál vagyok kocsis, hanem a magam gazdája vagyok. Akkor csak a villa, meg a kapa nyelét láttuk egész nap, más szórakozás nem volt. — A demokrácia ideje óta van bolt itt kint is — folytatja tovább Finta Ferenc. — Addig vagy Szek- szárdra, vagy Öcsénybe kellett lemenni ezért, azért. Ősszel meg, amikor beállt az esős idő, be kellett szerezni egész télre, ami a Boltból kellett. Ha ugyan volt rá pénz ... Mert utána alig lehetett innen kimozdulni. — Most már jobb lesz, hiszen épül a kövesút — szólok közbe. — Az bizony jó lesz — felel rá Fintáné —, legalább ide is bejár az autóbusz. Talán két év óta jár le Keselyűsig, azelőtt nem volt az sem. Azt mondják, jövőre a termelőszövetkezet ide is bevezetteti a villanyt. — Úgy van az, tudja — magyarázza Fintáné —, ha meglesz a kövesút, meg villany is lesz, egészen más lesz itt az élet. Az én három lányom is úgy nőtt fel, hogy jóformán nem látott semmit. Az unokámnak már egészen más sora lesz ... — Szabad idejükben, vagy vasárnap mivel töltik el az időt? — érdeklődöm. — Hát összejövünk valahol beszélgetni, vagy leülünk egy fa alá kártyázni, amikor jó idő van — válaszol Finta Ferenc. — Ha rossz idő van, ugyanezt tesszük, bent Valahol. Vagy meghallgatjuk a rádiót. .. — Van telepes rádiójuk? — Az van majd minden háznál. Amikor a nagyságánál voltam cseléd, ott láttam kagylós rádiót. De nekünk nem lehetett azt hallgatni — így Fintáné. — A fiatalságnak sincs más szórakozása, mint hogy körülsétálnak egyet a puszta környékén — állapítja meg Finta Ferenc. — Sok fiatal van talán? — kérdezem. — Vannak jócskán. Talán harmincán is . . . Azelőtt volt kultúrtermük, de most abban laknak az útépítők. Egyik este volt gyűlésük is, állítólag rendeznek színdarabot a télen, ha visszakapják a kultúrtermet. A szövetkezet legalábbis megígérte, hogy újból a fiataloké lesz, ha kimennek belőle a munkások. Azért az volt a jó, hogy azelőtt is néha volt színdarab. És elmentünk szívesen, legalább A tanteremben két osztály van együtt. A másodikosok és a negyedik osztályosok. A nagy, fekete táblán kerek betűkkel ez a felírás lat- nató: „Első nap az iskolában'’. Ezt a témát kapták fogalmazásul a negyedik osztályosok, míg a tanítónő, Bánki Katalin a masodiko- sokkal olvastat. Amikor Kelemen Gáspár igazgatóval beléptünk a tanterembe, éppen Gellért Jóska nyújtotta a nyakát a könyv felé, s amikor egy betűt nagy nehezen kiolvasott, nyelt egy nagyot, hogy a következőhöz erőt gyűjtsön ... Hiába, hosszú volt a nyár, s még a betűket is el lehet felejteni, ha valaki nem gyakorolja otthon ... — Na, Jóska, mond el szépen, hogy mit olvastál! — szólítja a tanító néni a gyereket, mire az félrebillenti a fejét a jobb vállára és elmerengve néz ki az ablakon. Szemüvegét feljebb tolja egy kicsit aa orrán, mert az eddigi nagy igyekezetben lecsúszott, és néz ki, messze, túl a háztetőkön valahova a felhők közé, ábrándozva. Talán arra gondol, hogy milyen jó lenne játszani a kertvégében ... — Olvasd tovább Klárika — szólítja az egyik kislányt a tanító néni, s amikor látja, hogy Klárika nem tudja, hogy hol hagyták félben az olvasást, kisegíti. — Itt ''olt nézd ... Milyen betű ez? — HÖ ; . ï — Olvasd egybe az egészet — és Klárika tagoltan olvassa a szavat: — hoz... za... mi, felnőttek is szórakoztunk. — Csak legalább mozi lenne néha — mondja Fintáné —, legalább havonta egyszer. Megvolt az az időszak, amikor ilyenre nem is gondolhattunk ... — Hiába is gondoltunk volna rá, amikor pénzünk sem volt ilyesmire, teszi hozzá nevetve az ember. — Az akkor volt, most meg másként van — felel rá a felesége. — Úgy van az ember, hogy mindig többet akar .. . Igen, mindig többet akarnak az Ozsákon élő emberek — mintegy ötven család — is. Nagy részük még külön-külön a maga útján keresi a boldogulást, de egyre többen tekintenek már a termelőszövetkezet felé. A kövesút, az autóbusz, a villany maholnap eljut Özsákra, az egykori cselédek közé is. És eljut majd a mozi is, ami egyelőre még csak kívánság. Ami ma még nincs meg, az meglesz holnap, vagy holnapután, hiszen a mi társadalmunkban semmi sem elérhetetlen. — Jól van — dicséri meg a tanító néni. ... A negyedik osztályosok közben a padok fölé hajolva vésik a sorokat füzetükbe. írják az év első dolgozatát, az iskola első napjáról. Fodor Olga a következőket írta, egészen távirati stílusban: „Én nagyon örültem, amikor első nap bementem az iskolába. Mikor bementünk az iskolába, meghallgattuk a rádiót. Azután a tanító néni mesét olvasott. Azután lementünk az alsó iskolába és ott leírtuk az órarendet. Azután elmentünk haza." Ez volt az első tanítási nap élménye Fodor Olga számára. Papp Jancsinak más ragadta meg a figyelmét. Ö azt írta le, hogy az első osztályosok sok csokoládét és cni.iot kaptak. (Biztos, hogy ő is szívben lett volna most első osztályos.) Feltűnt neki az is, hogy a lányok sok virágot adtak a tanító néninek. A tanítónő íróasztalán már számtalan dolgozat is sorakozik. Persze az összeadásból is elfelejtettek egy kicsit a gyerekek. Az egyik leány dolgozata így néz ki: 53 69 +189 238 Lesz mit javítani a tanító néninek, de azért bízik, hogy ismét belejönnek a számolásba is a gyerekek. — Persze sokat kell velük foglalkozni... — mondja. Bánki Katalin tanítónő ebben az évben tanít először, s ez a nap volt Családi boldogság — A mi házasságunkra valóban ráillik az a mondás, hogy két lélek és egy gondolat, két szív és egy ütem — lelkendezik a fiatalasz- szony az anyósa előtt. — Csak az is ráillene, hogy két gyomor és egy ízlés — sóhajt fel a fiatal férj. Színháziján — Miért tapsolsz és fütyülsz egyszerre? — Mert a színésznő tetszik, a hősszerelmes pedig nem ... Jó jel — Most már biztos vagyok benne, hogy megnyerem az örökösödési pert. — Hogy-hogy? — Az ügyvédem megkérte a kezem ... Színház előtt — Készen vagy végre az öltözködéssel? — Ugyan, hagyj békén. Már legaz első, hogy egyedül állt szemben a gyerekekkel, mint tanítónő. — Kicsit! rendetlenek, zajosak, mert nem ismerem őket. Az első pár nap még az ismerkedés jegyében zajlik le, aztán majd fegyelmezünk is ... — mondja bizakodóan az óraközti szünetben és elmosolyodik, mert kotlóstyúk közeledik az ajtó felé csipogó csirkéivel. — Naponta többször meglátogatnak bennünket és az ajtóban megállva csipognak ... — Szereti a gyermekeket? — Azért választottam ezt a pályát.;.,. Gimnáziumban érettségiztem, Kaposvárott, de az érettségi után egy éves átképzőre mentem, hogy tanítónő lehessek. Nagyon kedvesek voltak a gyerekek, amikor idejöttem Nakra és megtudták, hogy tanítani fogpm őket. Virággal ajándékoztak meg és az évnyitón az egyik kislány szép köszöntőt mondott nekem .:.. Nagyon megható volt, mert nem számítottam rá... ... Az új tanítónő bizakodva néz pályája kezdetén az élet elé. Tudja, hogy munkájában mellette állnak kartársai, s ha valamilyen nehézsége támadna, szívesen segítenek neki, s a gyerekek pedig később bizonyára még jobban megszeretik ... — Tanító néni! Tanító néni! Tessék jönni, mert a fiúk rosszak ... szalad hozzá az egyik kislány és húzni kezdi a kezénél fogva az udvar felé. (Buni) alább egy órája mondom, hogy perceken belül kész vagyok ... Melyik kinek kell? Eisenhower középkeleti doktrínájának hirdetői arról akarják meggyőzni az amerikai népet, hogy a doktrínára elsősorban a középkeleti kőolaj, másodsorban pedig a vallási szent helyek biztosítása miatt van szükség. Az első gépkocsitulajdonosoknak kell, a második pedig azoknak, akiknek nincsen gépkocsijuk. Ki előbb, ki utóbb ... 1. FÉRJ: — A feleségem véleménye szerint az életszínvonalunk emeléséhez hamarosan vennünk kell egy hűtőszekrényt, egy mosógépet és egy porszívót. 2. FÉRJ: — Oh, az én feleségem már korábban gondoskodott az élet- színvonalról. Van neki porszívója, mosógépe, mosogatógépe, fényesí- tője, ágymelegítője és fagylaltkeverőgépe ... 1. FÉRJ: — Tényleg? És mióta? 2. FÉRJ: — Mióta hozzám jött feleségül! Hűség — Az én férjem sosem néz más nőkre. Sokkal hűbb, büszkébb annál — és nagyon rövidlátó ... A ruházati boltban Elárusító: Hát tehetek én kérem szépen arról, hogy olyan gyerekeket hoznak a világra, akikre nem passzolnak a mi készruháink? Iskolában Tanító: Hány földrészt ismersz,. Karcsi? Karcsi: Eurázsia, Eurafrika, Euramerika, Eurausztrália, és Euratom! Híres emberek mondásaiból Jean Paul Sartre: Ne kövessük el életünkben kétszer ugyanazt a butaságot — elég nagy a választék egyéb butaságokban. Joe Stöckl: Sok ember folyton- folyvást a régi szép időkről lelkendezik — s mégis azoknál szebb időkben reménykedik. Maurice Chevalier: Ha egy nagyon szép asszonynak akarunk bókolni, dicsérjük okosságát. Ha egy csúnya nővel akarjuk magunkat megkedvelteim, szépségét kell dicsérnünk. Elsa Maxwell: Nem egy filmsztárról sok jót lehetne mondani, de a rossz lényegesen érdekesebb. Ginger Rogers: Egyes asszonyok: olyannyira házias természetűek, hogy csak saját otthonukban hajlandók férjüket megcsalni. Bognár István A tanítónő Kortesvilág Tolna megyében 1919-1945 XXIV. Vitéz Vendel polgármester úr, mindenekelőtt egy statisztikát diktált le arra vonatkozóan, hogy kik azok, akiknek nincs szavazati joguk. Az egész felsorolás nagyon sok és ezért csak részleteket idézünk belőle. 4236 a húszéven aluliaknak a száma, akik ezért nem szavazhatnak. A 20—29 éves korhatárba 2602 személy van feltüntetve, akik közül a főiskolát végzettek kivételével az életkor szempontjából nincs szavazati joga 1301 személynek. Nem szavazhatnak a kórházakban és a különböző helyeken levő „egyéb” személyek, ezeknek a száma kereken 1000. Szekszárd városban a lakosság 47,2 százaléka férfi, 52,8 százaléka nő. A nőknek 29 éves korukig nincs szavazati joguk, kivéve a főiskolát végzetteket, akiknek a száma Szekszárd megyei városban mintegy 30. így tehát a 20—29 év közötti nőknek a száma, akiknek nincs szavazati joguk, mintegy 650. A 30—39 év közötti nők száma mintegy 1150, de ezek közül nincs szavazati joga 300-nak a törvényben felsorolt különböző kizárási okok miatt: iskolai végzettség, gyermekhiány stb. A 40—49 év közti nők közül 240, az 50—59 év közti nők közül 390, és a 60 évnél idősebb nők közül mintegy 620-nak nincs szavazati joga. Az ok ezeknél a korosztályoknál is: „iskolai képzettség-, gyermekhiány stb.” Az 50—59 év közötti nők 50 százaléka, a 60 éven felüli nők 60 százaléka nem rendelkezett szavazati joggal. Mindez vitéz Vendel István által leírt kimutatásból származik és maga vitéz Vendel István is arra hivatkozik, hogy ez a választási törvénynek pontos végrehajtása miatt volt így. A férfiaknál — természetszerűleg — valamivel jobb volt a szavazók arányszáma az egész férfi lakosság számához viszonyítva. Itt sem volt azonban szavazati joga az egyes korosztályoknál az összlétszám 5— 20 százalékának. A polgármester úr tehát addig kalkulált, amíg bebizonyította, hogy valóban nincs több olyan személy Szekszárdon, aki jogosult képviselő- választásra a törvények szerint, mint 5279, mert néhány ezer felnőttet, főként nőt — ugyancsak a választási törvény értelmében — ki kellett zárni a választásból. A cikk befejezéseként megjegyezte a polgármester még, hogy „micsoda mérhetetlen tájékozatlanságra vall tehát az, hogy Szekszárd városnak legalább 7—8000 választóval kellene rendelkeznie, amikor az érvényben levő törvény szerint csak 5279 személy jogosult a választásra”. De azt már elfelejtette hozzáfűzni Vitéz Vendel István, hogy a különbözetként mutatkozó 2—3000 személynek valóban ott volna a helye a választói listán, ha reális lenne a választási törvény és nem lehetne megszámlálhatatlan indokkal kirekeszteni a választásból a lakosság tömegét. A cikk 1936. január 29-én jelent meg. A gazdasági helyzet valamit javult ezekben az időkben, mert az országnak nagyjából sikerült átvergődnie a válságon. Nagy előrehaladásnak számított már magábanvéve az is, hogy Szekszárdon megállapították a legkisebb napszámbéreket. A Mezőgazdasági Kamara és a Tolnavármegyei Magyar Királyi Gazdasági felügyelőség véleményezése alapján Szekszárd városban egy bizottság alakult dr. Cs. Papp Jenő polgármesterhelyettes elnökletével, amelyik szabályozta a napszámbéreket, azaz megállapította, hogy a munkáltatók legalább mennyit kötelesek fizetni napszámbérként. A bizottság szabályozása szerint a legkisebb napszámbér férfiaknál, ha kapáltak, 1 pengő 20 fillér volt, nőknél 1 pengő. A kaszálás legkisebb napszámbére 2 pengő volt. A többi napszámbérek is hasonlók voltak. Ezek persze száraz számok és hogy mit jelentettek, azt csak úgy lehet megérteni, ha összehasonlítást teszünk. A Tolnamegyei Újság, amely keresztény politikai és társadalmi lap volt, ezekben az időkben egy értekezést közölt Pári község gazdasági helyzetéről, amely a nagyatádi féle földreform után bekövetkezett. Ebből idézek egy részt: „Harminchárom pengő egy hold földreformföld évi használati díja és adója. Ehhez járul 12 pengő törlesztési részlethátralék.” Vagyis egy hold juttatott föld után évente összesen 45 pengőt tartoztak fizetni a földhözjuttatottak, mivel még hátralékjuk is volt. Ezek az emberek pénzhez legfeljebb csak akkor tudtak hozzájutni, ha napszámba mentek. Nos, 1 pengő és 20 filléres kapálási napszámbér mellett másfél hónapig kellett napszámba járniuk, hogy egy hold juttatott föld után kifizethessék a járandóságot. így nem csoda, hogy az emberek így sóhajtoztak — a cikk beismerése szerint is: — Bár ne kaptunk volna földet... „... a legsivárabb kilátások nyílnak a szegény emberek és azok életét emberi szívvel figyelő szemlélő előtt.” Ezt is a Páriról szóló cikkből idéztem. Nem csoda, hogy végül a kisgazdapártiak egyes csoportjai is kénytelenek voltak őszintén beismerni, hogy tarthatatlan ez az állapot és nyíltan szembehelyezkedtek Gömbös miniszterelnökkel, aki fellépésekor szintén ígért fűt-fát, csak az ígéretek teljesítéséről feledkezett meg. 1936 őszén azonban meghalt Gömbös és ez valósággal „segítségül” jött a vármegye urainak a propagandájukhoz. Ugyanis azzal próbáltak maradandó emléket állítani Gömbösnek, hogy igyekeztek bebizonyítani: váratlanul elhunyt ez a nagy államférfi és ezért nem tudta valóraváltani mindazt, amit ígért és ami megoldotta volna a szegénység, de az egész mezőgazdaság problémáit. Próbálta volna megcáfolni valaki e „nyomós” érvet, amikor a miniszterelnök, akinek tennie kellett volna valamit és tehetett volna, már halott volt. Darányi Kálmán következett utána a miniszterelnöki székben. (Folytatjuk.) Boda Ferenc
