Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-07 / 211. szám
1958 szeptember 7. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Hogyan segíti a mezőgazdasági termelést a kakasdi földmnvesszövetkezet Nem zörög a levél... Kakasd a bonyhádi járás mindössze 2000 lelket számláló községe. A lakosság társadalmi összetétele nem szolgált különösebb tanulságul. Túlnyomó részt földműveléssel foglalkozó parasztemberek laknak a községben. Ebből ma szinte természetesen következik, hogy legtöbb tagot számláló, legszélesebb tömegszervezet a földművesszövetkezet. Pontosan 338 tagija van. A községben élő parasztemberek 90 százalékát tömörített egy szervezetbe a földművesszövetkezet. S mert a kakasdi paraszt emberek is, főként azért léptek tagnak a földművesszövetkezetbe, hogy onnét közvetlen módon termelési segítséget kapnak — érdemes megnézni, hogy csakugyan kapnak-e? A földművesszövetkezeten belül két szakcsoport van, egy méhészeti és egy gyümölcstermelő. Az előbbi 12 tagot számlál és mint szakcsoport 3 éves. Akik bent vannak ebben a társulásban, azok lényegesen kedvezőbb feltételek mellett méhészkedhetnek. A mézet ugyanis egyben adhatják el a földművesszövetkezetnek és négy százalék felárat kapnak. A kakasdi méhész szakcsoport tagjai ezt is teszik. Az idén 3 mázsa mézet értékesítettek közösen a földművesszövetkezetnél. Ez az egyik előnye, ha a méhész szakcsoportban van. A másik pedig az, hogy a szakcsoport méhészeinek nagyobb lehetőségük van a méhcsaládok szaporítására, mint a szakcsoporton kívülieknek. A földművesszövetkezeten keresztül ugyanis kapnak műlépet, amely nehezen beszerezhető import cikk, ellenben alapja a méhcsaládok szaporításának. A kakasdi méhész szakcsoport tagjai között van is olyan, aki nagyobb mennyiségű műlépre tart igényt. Gulyás István például azt vette tervbe, hogy 1960-ig 40 méhcsaláddal szaporítja jelenlegi állományát. Jövőre a kakasdi földművesszövetkezet 3 hold földet is ad a méhész szakcsoportnak. Ezen a területen közösen vetnek facéliát, ami kitűnő méhiegelő. Végezetül erről még any- nyit: rövidesen újabb négy méhészszel gyarapodik a szakcsoport. A többi között felvételét kérte 'de Kecskés János és Hompot Imre. Ök is, meg a szakcsoport többi tagjai is földművesszövetkezeti tagok. A gyümölcstermelési szakcsoport nagyobb jelentőségű és figyelemre méltó kezdeményezései vannak. Ez tavaly alakult, 12 taggal, s 20 hold fiatal ültetésű gyümölcsöst kapott. A gyümölcsös akkor elhanyagolt állapotban volt, még az 1956-os ellenforradalom idején feloszlott Gábor Áron Tsz tagjai ültették s azt lehet mondani egy évig gazdátlan volt, a fiatal gyümölcsfa csemeték 60 százaléka kipusztult. A szakcsoport tehát azzal kezdte működését, hogy a kipusztult csemetéket pótolták. A pótláshoz 6000 forint induló hitelt kaptak a földművesszövetkezettől, amelynek 35 százalékát — mert a szakcsoport jól működik — még az idén elengedi a szövetkezet. Vettek 600 darab facsemetét, amit szintén a földművesszövetkezet és a járási tanács mezőgazdasági osztálya segítségével sikerült beszerezniük. Az ültetést már közösen végezték el, s ugyancsak közösen végezték már az idén a gyümölcsösben előforduló összes munkákat. Sőt a szakcsoport tagjainak négy hold bérletföldjük is van, ahol szerződéses napraforgót termelnek. A termésből fizetik ki az előlegbe kapott 6000 forint 65 százalékát. Kakasd határa meglehetősen dim- bes-dombos. Olyan terület is van itt, amelyen a szántóföldi művelés nehézkes, sőt lehetetlen. Ellenben nagyszerűen alkalmas gyümölcsfa telepítésre. A helyi földművesszövetkezet, valamint a járási és a megyei szervek ezért javasolták a szakcsoport tagjainak, hogy még az idén kezdjék meg egy újabb, 25 holdas gyümölcsös telepítését. A szakcsoport tagjai a javaslatot elfogadták. De az új telepítést már nem tizenketten, hanem 25-en végzik. Az elmúlt napokban ugyanis 13 új belépőt vettek fel a szakcsoportba, köztük olyanokat is, akik gyümölcsfa telepítésre alkalmas földdel együtt léptek a társulásba. A tervbevett 25 holdas gyümölcsös létesítéséhez még az idén újabb 30 000 forint hitelt ad a földművesszövetkezet, amit majd csak akkor kell visszafizetni, ha a gyümölcsös termőre fordul. A gyümölcsfa telepítéshez és a faközek további ápolásához pedig különös ekét vásárói a földművesszövetkezet, ami már a szakcsoportban közös alapot képez. Olyan terve is van a szakcsoportnak, hogy jövőre a gyümölcsösben köztesként szerződéses fehér herét termelnek, s az ebből származó bevételt szintén közös alapra teszik. A gyümölcsösben előforduló munkálatok szakirányítását pedig Zsók Imre, a földművesszövetkezet! agronómusa végzá, aki minden héten három napot Kakasdon tölt. A szaktanácsokért nem kell fizetni. Ezen túlmenően jövőre a földművesszövetkezet szerzi be a szakcsoportnak szükséges gyümölcsfapermetező és védekező szereket is. A gyümölcstermelés fellendítése népgazdasági szempontból fontos. Az1 olyan irányú társulás pedig, minti amilyen Kakasdon van, a dolgozó, parasztok szempontjából nagyon előnyös és egyben jól szolgálja a fejlődést. Mert ha a 45 hold gyümölcsös beváltotta a hozzáfűzött reményeket — amihez a jelek szerint nem fér kétség — néhány év múlva önálló elszámolással működő gyümölcstermelő szakszövetkezet lesz Kakasdon. Ez a szakcsoport tagjainak a terve. Jogosan kérdezhetné ezek után bárki: milyen termelési segítséget ad a kakasdi földművesszövetkezet azoknak az egyéni parasztoknak, akik nincsenek sem ebben, sem abban a szakcsoportban. Kézzelfoghatóan nem sokat, de azért segít. Nemrég vásárolt a földművesszövetkezet például egy 13 soros vetőgépet, amit minden egyéni paraszt kölcsönvehet. Bár a vetés ideje még csak a kertek alatt van, de máris több egyéni paraszt jelentette be igényét a vetőgép használatára. Ezenkívül a iöld- művesszövetkezet gondoskodik arról is, hogy növényvédőszerek és műtrágya mindig legyen a raktáron, a parasztok bármikor vásárolhassanak. A földművesszövetkezet agronómusa a szakcsoporton kívülieknek is ingyen szakmai tanácsokat ad. Igaz, ez együttvéve se túl sok. De kezdetnek jó, biztató. Hiszen egy évvel ezelőtt még a kakasdi földművesszövet kezeinek is inkább csak kereskedelmi jellege volt. A mai eredmény ezért mondható jónak, ezért érdemel figyelmet. Dorogi Erzsébet Egyik nagy gyárban történt az alábbi eset: Párttaggyűlésen számolt be a gyár igazgatója a termelés alakulásáról, a termelés akadályozó és elősegítő tényezőiről. A beszámolóban többek között szó esett arról is, hogy egyes emberek rossz, hanyag munkája milyen kárt okozott. Névszerint említett két osztályvezetőt és néhány munkást. A taggyűlés a beszámolót megvitatta és elítélte a fentebb említett károkozókat. A gyűlés ezzel be is fejeződött, s még a történethez tartozik az, hogy határozatot hoztak arra vonatkozóan, hogy a jövőben hasonló hibákat elkerüljék. Az a bizonyos levél másnap kezdett zörögni... Az igazgató reggel alig ért be a gyárba, még fel sem vette munkaköpenyét, amikor a titkárnő azzal nyitott be hozzá, hogy Y. szaktárs nagyon feldúlt állapotban van és az igazgató elvtárssal óhajt beszélni. A panaszos azonos volt azzal, akit a taggyűlésen megbíráltak. Jött tisztára mosni ügyét. Ez pedig azért nem sikerült, mert az igazgató tényekkel bizonyította az illető bűnösségét. Ezzel az üggyel alig végzett, újabb „panaszos” jött, aki azért méltatlankodott: „Hallottam, igazgató elvtárs, hogy milyen keményen ledo-^ rongoltak”. Itt is bebizonyította az igazgató a hibát, és a még utána következő három esetben is. Talán nem is kívánkozna ez a tény újságba, ha ehhez hasonló eset nem volna gyakori. De az elmúlt hónapok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ha taggyűlésen vagy szakszervezeti vezetőségi ülésen valakit megbírálnak, az másnap már megy a vezetőkhöz, hogy magát „tisztára mossa." A hiba abban van, hogy nagyon elszaporodott az a jelenség ebben a gyárban, hogy a bizalmas dolgokat „jólértesült” emberek szeretik terjeszteni, kárt okozva ezzel a párt és gazdasági munkában. A következtetést erről nem nehéz levonni: Azt kell tenni a gyár kommunistáinak, hogy őrizzék meg a párttitkot, és csak azt vigyék ki, amit kell. És azután zöröghet a levél... zöröghet akkor is, amikor egyesek hibáikat, mulasztásaikat tisztára akarják mosni... P. Pedagógiai előadássorozatot indit a TIT A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ebben az évben is megrendezi a Szülők főiskolája című pedagógiai előadássorozatát. A szeptember 19-én induló előadássorozat a Szülők főiskolájának negyedik évfolyama lesz. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a Szülők Főiskolájának előadásait a gimnáziumban rendezi minden pénteken este 6 órai kezdettel. Az előadássorozatban többek között a következő témák szerepelnek; Zárójelben az előadót tüntetjük fel. Társadalmunk felelőssége a nevelésben (Földi István). Dolgozni megy a fiam, lányom (Merő László). Ne lopj! (Kaszás Imre). Én és a többiek! (Dr. Harsányi István, a Magyar Tudományos Akadémia Gyermeklélektani Intézetének munkatársa). Megnyíltak a kapuk Paks, 1958. szeptember 1, reggel 8 óra. Olyan a város, mint a megbolygatott méhkas. Mintha minden lakója az utcán volna. Hát az ifjak és a legifjabbak biztosan mind az utcán vannak! Az apróbbak még az anyuka vagy az apuka kíséretében jönnek-mermek, sürögnek-forognak, nyüzsögnek az utcán, a könyvesboltok, vagy az író és iskolaszeres üzletek előtt. A nagyobbak, a „felsősök” meg a középiskolások már felmérhetetlen önbizalommal lépegetnek kettesével, hármasával a főutcán az iskola felé. Az óvoda kapuja sarkig tárva. Az udvaron, a nagy diófa alatt apró padokban ünneplőbe öltözött apróságok ülnek szorongó érzésekkel. Az első padsorban a nagy csoportosok, akiket most búcsúztatnak az óvodától. Körülöttük anyák, apák, nagymamák és nagypapák állanak meghatottam Száll az ének, csengnek a kis versek s még halljuk a búcsúztató óvónéni el-elcsukló szavát, még peregnek a könnyek a kis ruhácskákra és a nagyapák, nagymamák zsebkendőjébe, amikor mosolygó arcú úttörő leányok és fiúk lépnek be a kitárt kapun, kézen fogják a megszeppent kispajtásokat, hogy elvezessék őket az iskolába. Az iskola kitárt kapuján egymás után jönnek be a szülők és gyermekek. Minden csupa zászló, csupa virág, csupa öröm. Az iskola igazgatója lép a mikrofon elé és először is a kis új pajtásokat üdvözli. Két nagyon bájos leányka verses köszöntővel válaszol az üdvözlésre. A kezükben levő virágcsokor egyikét az igazgató bácsi, a másikat az őket idáig kísérő óvónéni kapja. Az igazgató bácsi beszél ezután az elkövetkezendő iskolaévben a szü lökre és pedagógusokra váró feladatokról, a szülői ház és az iskola közös munkájáról, mert csak a kettőnek az együttműködése hozhatja meg a kívánt eredményt. A gimnáziumban már a „felnőtt” ifjak komolyságával készülnek az évnyitóra. A kapu itt is sarkig tárva. Az „öregek” barátságosan fogadják a most érkező elsősöket. A diákok az udvaron és a folyosón kisebb-nagyobb csoportokba verődve az elmúlt nyár eseményeiről beszélgetnek. Szó esik tanárokról és könyvekről, a következő iskolaév eshetőségeiről, szó esik ruháról és divatról (persze a leányok között!), és nagyon sok szó esik a sportról. Az udvar egyik szögletében két negyedikes fiú beszélget. Arról, melyikük hol dolgozott, mennyit keresett a nyári szünetben. — Az én keresetemből az összes tankönyvemet és a téli tüzelőnk egy részét vettük meg — mondja az egyik. — Én öt mázsa búzát kerestem és ezenkívül annyi pénzt, hogy abból meg tudom venni az érettségire a fekete ruhámat. Legalább arra már nem lesz gondja a szüleimnek! — így a másik. Gondolatban megszorítom ennek a két fiúnak a dolgos kezét, s bár az iskola az érettségi bizonyítványt csak egy év múlva állítja ki részükre, én a mai napon „éretté” nyilvánítom őket! A nagy kapu megnyílt. A diáikok — kicsinyek és nagyok — özönlenek be rajta és rajta keresztül a dolgos élet felé. (Ba) À kenderáztatósok... Valamikor régen, évtizedekkel ezelőtt különös embereknek tartották a kenderáztatósokat. Különösnek azért, mert egész nyáron látástól va- kulásig dolgoztak, erős emberek voltak, kevés volt közöttük a beteg — és szerették az italt. S a másik dolog, amiért különösnek tartották őket az, hogy vándoroltak, olyanok voltak, mint a summások, tavasszal eljöttek áztatni, ősszel meg visszamentek családjukhoz (Csanádpalotára, Komódiba) Most, ha nem is különböznek a tolnanémedi kendergyár többi munkásaitól, de mégis nevezetes emberek: jól, becsületesen dolgoznak, a termelésben mindig lehet rájuk számítani, nem vándorolnak tavasszal és ősszel. Ha meg is isszák a bort, ezt csak módjával teszik — a nehéz fizikai munka kívánja az italt — meg most már nem is dolgoznak látástól vakulásig, mert a munkát úgy szervezték át, hogy külön brigádot alakítottak a kivetésre, a sátoro- zésra( az osztályozásra, kazalozásra, berakásra és kötözésre. Az áztatósok ma már olyan munkások, mint a gyárban dolgozó társaik. S hogy mennyire szeretik a munkát, mennyire szerelmesei a szak mának, hadd álljon itt emlékül e néhány kis történet, melyet részben ők meséltek el, részben másoktól, vezetőktől, gyári munkásoktól hallottam. A legnehezebb munkát a kivetők végzik. Tizenkét erős fiatalember naponta 1.5 medencéből szedi ki az ázott kendert. A 12 emberhez tartozik hat lóré (átalakított kisvasúti kocsi), hat szamár és 12 impregnált ruha, 12 pár gumicsizmával. Ez utóbbi használati tárgyak szinte nélkülözhetetlenek. A lenolajjal 'impregnált ruha a vizes kender ellen, míg a csizma az örökös vízben való mász- kálás és kender szúrások ellen van. A kivetők brigádvezetője Németh János. Alacsony, „tömör’’ ember. Fején már csak itt-ott lenget a szél egy-két hajszálat, hat éve áztat, családja a gyárnál lakik, ő maga pedig a kenyérkereső, ezideig csak nyáron dolgozott, tavaly és az idén pedig télen is a gyárban lesz és tavasszal újból kijön a medencéhez. Ennek az örökös visszatérésnek több oka is van. Először talán az, hogy itt kint nincs por — igaz, már a géptermekben is kevés — azután fontos az is, hogy kint az áztatásnál többet lehet keresni, és nem elvetendő az sem, hogy már hat éve együtt van a brigád, s azt elhagyni nem szabad! De nézzük csak a többieket, a brigád tagjait, ki, miről nevezetes? Horváth István, korát 40 évre becsülöm. Rettenetes rossz nadrágot hord. Amikor meglát — idegen, biztos segít, gondolja — megszólít. — Nem tudja elvtárs, mi van a fótnak valókkal? ___ 9 — Ja, maga nem a központtól van? Azt hittem, hogy onnan jött, mert nekünk nagyon kell a nadrágfoltnak- való.. ; A társai mondják ei azután, hogy amikor megkapja a foltnak való nadrágot, azt nem varrja rá a másikra, hanem a rosszat használja el, s ezért mindig rossz nadrágban jár, otthon meg „pihenteti" az új nadrágokat. Mert — mint megtudtam — elég szép ruhatára van Horváth szaktársnak, s felesége, családja sem szűkölködik. S hogy ő ilyen „takarékos”, az nem baj.. : Maráczi István, az egyik legjobb munkás. Nemrég kapott kiváló dolgozó jelvényt. Mindig az áztató körül szeret lenni. A többiek már rég hazamennek, mikor ő még mindig a medence, a saárítótér körül tesz- vesz. Amikor kérdik e nagy szorgalmának okát, nem mondja meg senkinek, de társai tudják, hogy azért nem jár haza szívesen, mert akkor parasztmunkára kellene mennie szülei földjeire. Azt pedig már mégsem lehet, hogy egy gyári munkás földön dolgozzon. Elfárad az a gyárban, nem lehet egy rókáról két bőrt lehúzni. S ebben igaza van. Csirke Ferenc, a berakó brigád tagja. An ősszel megy majd katonának, nemrég nősült, és csoda-e, ha arról beszél mindenkinek, hogy itt kell hagyni az asszonyt... Szabó István feleségének a napokban született kisgyermeke. Szabót két hétig „húzatónak” tették. E szokatlan munkabeosztás különben nem jár senkinek egyfolytában ilyen hosszú ideig, Szabót azért osztották be így társai, mert egy-egy forduló közben szaladt a közelben lévő lakására, és naponta húszszor is megnézte a legfiatalabb Szabót... Azután itt van a másik Szabó. Kálmánt — bár egyesek már Kálmán bácsinak titulálják — igen gyakran látni a sátorozó lányok körül. Mindig talál valami ürügyet arra, hogy oda menjen „hivatalos ügyben”, hogy néhány percig beszélgessen velük ;.. Majó Mihály hirtelen haragú ember. S társai ezt kihasználják. Mint mindenütt, itt az ázitatósok között is divat az, hogy „ugratják” egymást. Majót azzal, hogy „hol hagyta az üveges ládát”. S e miatt amolyan játszat patáliákat csapnak, hogy csak úgy zeng a medence környéke. Egyébként tudni kell Majóról azt, hogy már 12 év óta áztató és az egyik legjobb munkás. Talán elég is ez a kis Jellemzés" a tolnanémedi áztatósokról. Elég, mert ha „teregetnénk” tovább szokásaikat, talán legközelebb e sorok íróját is azzial fogadnák, mint a sátorozó lányokat: — Te is csak mindig pletykálsz! Ez pedig nem szokásom . :. Pálkovács Jenő.
