Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-05 / 209. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 szeptember 5. Thorez felhívása a francia ifjúsághoz Szovjet tudósok beszámolója a Lenin jégtörő atomhajóról a genfi nemzetközi atomértekezleten Genf (TASZSZ). Az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó második nemzetközi értekezlet szer­dán főleg azokkal a kérdésekkel fog­lalkozott. amelyek a rádióaktív izo­tópoknak a tudományos kutatások­ban, az iparban, a mezőgazdaságiban és az orvostudományban való fel­használásával kapcsolatosak. Szov­jet, amerikai, angol és finn tudósok tartottak e kérdésekről előadást. Dr. Libby amerikai tudós kije­lentése szerint az Egyesült Államok 1957-ben ötszázmillió dollárt takarí­tott meg azzal, hogy a gazdaság leg­különbözőbb ágaiban rádióaktív izo­tópokat használt fel. Ezután Topcsi- iev szovjet akadémikus számolt be a rádióaktív izotópok felhasználásá­ról. A professzor előadása szerint a Szovjetunióban megszervezték több mint kilencven rádióaktív és több mint 170 stabil izotóp előállítását. Ezen kívül több mint 360 féle izo­tóppal jelölt vegyületet készítenek. Több mint százféle sugárforrást ál­lítanak elő kobaltból, stronciumból, Santiago de Chile (AP). A chilei katonaság csütörtökön ellenőrzése alá vette az országot, hogy biztosítsa a rendet az elnökválasztásokra. A választási kampány, amelyben a ve­zető négy jelölt úgy látszik fej-fej mellett halad a versenyben, szerdán délben ért végiét és a chilei törvény értelmében ettől kezdve tilos politi­kai beszédek rádióközvetítése. A győzelem négy esélyese a követ­kező: Jorge Allesandri Rodriguez, akit két konzervatív párt támogat, Salador Allende szocialista jelölt, akit a kommunisták támogatnak, Eduardo Frei keresztény demokrata jelölt, Luis Bossay, a radikális párt Chile legnagyobb pártjának jelöltje. Amennyiben Allande, vagy Bos­say lesz a győztes, az ország újra fel­veszi a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval és szövetségeseivel. Chile 1948-ban szakította meg kap­csolatait a kommunista országokkal azzal a megokolással, hogy a kom­munizmus beleavatkozik aa ország belügyeibe. Ekkor a chilei kommu­nista pártot is betiltották és csak legutóbb juttatták megint törvényes státusba a kongresszus egy rendelete alapján * Reykjavik (AP—REUTER). Ang­liának és Izlandnak szerdán nem si­került megegyeznie abban a kérdés­ben, mi történjék az angol Eastbo- umo Dregatton fogvatartott kilenc izlandi parti őrrel. Anglia azt java­solta, hogy a kilenc izlandi személyt a nyílt tengeren adják át egy izlandi hajónak. Az izlandi külügyminisztérium szerdán este kiadott közleménye sze­rint az izlandi külügyminiszter visz- szautasította az izlandi személyek átadására vonatkozó angol javasla­tot. Úgy látszik azt jelenti, hogy 9 izlandi személy közvetlen jövőjét il­letően teljesen zsákutcába jutottak. A közlemény hangsúlyozza, hogy az angol kormány kérte az izlandi kül­ügyminisztériumot, válaszoljon ja­vaslatára, vagy tegyen más javasla­tot. Rejkjavikban szerdán este egy fia­talokból álló tömeg tüntetett a rejk- javiki angol nagykövetség reziden­ciája előtt. A tüntetők gúnyolódtak és köveket hajigáltak az épületre, mindaddig, amíg a rendőrség szét nem oszlatta őket. Az Egyesült Államok szerdán is­mét sürgette Angliát és Izlandot, hogy legyenek tartózkodóak és mér­sékeltek a halászati joguk felett dúló vitájukban. A nyilatkozat kifejezésre juttatta az Egyesült Államok aggo­dalmát, valamint tartózkodásra és mérsékletre intett. * Moszkva (TASZSZ). A Fehér-ten­ger partján vízierőműépítő expedíció végez kutatásokat azzal kapcsolat­ban, hogy most tervezik az első olyan szovjet villamoserőművek épí­tését, amelyek a tengeri dagály ere­jét használják fel. A Fehér-tenger irídiumból, europiumból és mások­ból. A termelés mennyisége nemcsak a Szovjetunió belső szükségleteit fedezi, hanem sok más országét is, s a Szovjetunió növelheti is izotóp kivitelét. Ebben az évben megkezdik a további 170 izotóp és 165 izotóppal jelölt ve- gyület előállítását is. Topcsijev akadémikus részletesen ismertette, hogyan használják fel a szovjet szakemberek a rádióaktív izotópokat a vegyészeiben, a vasko­hászatban, az olajiparban és a bioló­giában. A tudománynak önálló, új terüle­tét alkotja azoknak a folyamatok­nak vizsgálata, melyek a polimer­anyagokban magsugárzás hatása alatt mennek végbe. E területnek gyakorlati szempontból igen nagy jövője van. Topcsijev akadémikus ismertette azokat a nagy sikereket, amelyeket a rádióaktív izotópok al­kalmazásával elértek. Befejezésül Topcsijev akadémikus közölte, hogy a szovjet tudósok olyan módszereket dolgoztak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy gyakorlatilag partján három helyen terveznek ilyen erőművet. Az erőművek olyan terü­leteket látnak majd el villa'mosáram- mal, amelyeken a helyi fűtőanyag­hiány miatt nem célszerű hőerőmű­vek építése. * Capecanaveral (AFP). A Cape canaverali rakétakísérteti területen egy „Bomarc” elhárító rakétát lőttek ki, 480 kilométernyire lévő légi cél­pontra az Atlanti óceán felett. A ra­kétát elektronikus géppel indították útnak, amely Kingstonban, Cape Cana Veráitól mintegy 2400 kilomé­ternyire voit felállítva. Az amerikai légiihadsereg nem közölte a kísérlet eredményét. * Berlin (TASZSZ). Az angol kato­nai hatóságok a bonni kormány bele­egyezésével megkezdték a Ruhr- vidéken egy rakétakilövő-támaszpont építését. * Peking (TASZSZ). A kvantungi tartományi népbíróság és a hangcsoui városi népbíróság halálra ítélte a Csang Kaj-sek klikk kilenc ügynö­két. Az ügynököket a Csang Kaj- sek hongkongi kémszervezete küldte a Kínai Népköztársaságba felfor­gató cselekmények végrehajtása és kémkedés végett. A széles népréte­gek tevékeny támogatásával azon­ban a közbiztonsági szervek lefülel­ték az ügynököket. * Montgomery (Reuter). Az 55 éves néger Jimmy Vilson, akit azért ítél­tek halálra, mert 1 dollár 95 centet lopott egy idősebb asszonytól, egy újságírónak adott nyilatkozatában kijelentette, kényszerítették annak aláírására, hogy erőszakoskodni próbált az asszonnyal. * Kairo (Reuter). Hammarskjöld ENSZ-főtitkár csütörtökön reggel megérkezése óta másodízben találko­zott Favzival, az Egyesült Arab Köz­társaság külügyminiszterével és meg­beszélést folytatott vele. A főtitkár rövidesen találkozik Nasszer elnök­kel. Az iraki rádió az imperializmus csődjéről Peking (Uj-Kína). Az Traki Köz­társaság rádiója arab nyelvű adásá­ban kommentárt közvetített, amely megállapította, hogy az araboknak az összes többi ország népével együtt arra kell törekedniük, hogy a lehető legrövidebb időn belül és minél kevesebb áldozattal eltemes­sék az imperializmust. „A mi ko­runk az imperializmus elsöprésének kora világméretekben” — hangoz­tatta a rádió. „Nem szabad hátrál­nunk és nem szabad harcunkban elemyednünk. Határozottan fel kell szólítanunk az imperialistákat, hogy vonják ki erőiket Libanonból és Jordániából, minden stabil-izotóp tartalmú ele­met nagy mennyiségben felbontsa­nak. Jelenleg tudományos kísérletek folynak máglyaépítéshez való mono- izotop anyagok létrehozása végett. A délutáni ülésen Jemeljanov Alekszandrov akadémikus ismertette a szovjet tudósoknak a Lenin jégtörő atomhajóról készített beszámolóját. Ezt a beszámolót már az értekezlet megnyitásától kezdve nagy érdeklő­déssel várta minden szakember. A Lenin jégtörő atomhajó évekig járhatja a tengert anélkül, hogy ^reaktorának aktív zónáját újra töltenék. Ez lesz a világ legna­gyobb jégtörő hajója. Turboelektromos motorjának telje­sítőképessége 41 000 lóerő. Rendelte­tése az, hogy hajókaravánokat vezes­sen át az északi-tengeri úton, és hogy az északi-sarkvidéki expedíciók vezetője legyen. Ez az óriási hajó mintegy harminc miéter szélességű utat vághat a jégben, s szabadon fut­hat két méternyi vastagságot meg­haladó tömör jégpáncélon át. A hajó személyzetének egészség- védelme a lehető legjobban biztosít­va van. A Pravda Hammarskjöld Jordániái tárgyalásairól Moszkva (TASZSZ). A Pravda csütörtöki száma „A szabotázs poli­tikájára kudarc vár” cím alatt kom­mentálja Hammarskjöld ENSZ- főtitkár Husszein jordániai király- lyal folytatott tárgyalásait. A tár­gyalásokról kiadott záróközlemény — mutat rá a cikkíró — sok min­denről beszélt, de egyetlen szóval sem tesz említést a legfőbb dolog­ról arról, mikor vonják ki az angol csapatokat. Mit akar a jordániai kormány? — teszi fel a kérdést a cikkíró. E kér­dés válasza rtpm titok. A Times tudósítója megírta: a jordániai mi­niszterelnök tájékoztatta Hammar- skjöldöt, hogy „az angol csapatokat nem fogják Jordánia elhagyására felkérni”. Husszein király állás­pontja érthető. Borzadással gondol arra a napra, amikor szembe kell állnia saját népével. Husszeinnek az a kísérlete, hogy akadályozza az ENSZ-főtitkár tevé­kenységét, kizárólag azzal magya­rázható, hogy összeszűri a levet az ENSZ-határozatokat szabotáló Egye­sült Államokkkal és Angliával. Az amerikai parancsnokság újabb provokációt készít a Kínai Népköztársaság ellen Rangun (TASZSZ). A Rangunban tartózkodó nyugati újságírók egy Tajvanról érkezett jól tájékozott személytől tudomást szereztek ar­ról, hogy az amerikai katonai veze­tőség a közeljövőben a Kínai Nép- köztársaság ellen irányuló újabb ka­tonai provokációra szándékozik fel­használni a csangkajsekistákat. Ez a személy egyebek között elmondot_ ta, hogy a Tajvan térségében állo­másozó amerikai erők parancsnoka kidolgozott és megbeszélt Csang Kaj-sekkel egy tervet, amelynek értelmében az amerikai és csang- kajsekista haditengerészeti és légi­erő szeptember elejére tervezett kö­zös hadgyakorlatai alkalmával a Kínai Népköztársaság felségjelével ellátott csangkajsekkista repülőgéí- peknek támadást kell intézniük amerikai hadihajók ellen. A provo­káció szervezőinek véleménye sze­rint ezt ürügynek lehetne felhasz­nálni arra, hogy az Egyesült Álla-i mok közvetlen hadműveleteket in­dítson a népi Kína ellen és az Egye­sült Államok az amerikai kongresz- szus előtt felvethesse „Tajvan és a partmenti szigetek védelmét célzó kényszerintézkedések” kérdését. Párizs (MTI). Az Humanité közli Maurice Thorez-nek, a Francia Kommunista Párt főtitkárának a francia ifjúsághoz intézett felhívá­sát. A felhívás négy sor híján je­lent meg a párt lapjában. Thorez-nek a felhívásban az algé­riai háborúról tett megállapításai miatt ugyanis a hatóságok eddig el­kobozták mindazokat a lapokat, amelyek eredeti, teljes szöveggel közölték volna a felhívást. Bevezetőben a Francia Kommu­nista Párt főtitkára megállapítja, hogy sohasem volt jogosabb az if­júság törekvése a szabad, gazdag életre, mint ma, hiszen a tudo­mány és a technika óriási léptekkel halad előre. A dolgozó ifjúság azon­ban mindenféle nehézségekkel küzd, amiért a kapitalista rendszer a fe­lelős. A munkanélküliség réme me­red a felnövő generáció elé Francia- országban. A fiatal munkás fokozó­Moszkva (TASZSZ). A .szovjet kormány jegyzékben tiltakozott az Egyesült Államok kormányánál a- miatt, hogy amerikai léggömböket bocsátanak a Szovjetunió légiteré­be. A jegyzék szerint a szovjet kor­mány elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul intézkedik az amerikai hatóságok ilyesféle akcióinak beszüntetésére. Az utóbbi időben — mondja a jegyzék — a Szovjetunió légiterében több amerikai eredetű léggömböt fogtak el. A léggömbökre függesz­A bolgár harmadik ötéves terv időszakában (1958—1962) nagy fi­gyelmet fordítanak a lakosság or­vosi ellátásának további fejleszté­sére és megjavítására. A kórházi ágyak számát további 7500-zal, az állandó bölcsődék férőhelyeinek számát 1500-zal, az üdülők helyei­nek számát pedig körülbelül 3700- zal növelik. Az orvosok száma pe­dig 3800 fővel szaporodik. Ezenkívül több intézkedést irányoztak elő az új profilaktikus eszközök széleskörű alkalmazására, a poliklinikai és kór­házi szolgáltatások megjavítására és a falvak higiéniájának fokozására. A népi hatalom gondosan óvja a dolgozók egészségét. Ezt bizonyítják az eddigi eredmények, 14 évnél rö- videbb idő alatt 30 új kórházat, 22 kórházi pavilont, 14 szanatóriumot, 17 falusi körzeti kórházat, 106 falusi egészségházat stb. építettek. Az 1939 évihez viszonyítva a kórházi Csehszlovák régészek munká­járól A Csehszlovák Tudományos Aka­démia régészei kutatásokat végeznek a délcsehországi Provitin közelében lévő sírdombokon. Az aunjetitzi kul­túra népe emelte ezeket a sírdom­bokat a bronzkor kezdetén, vagyis körülbelül időszámításunk előtt 1790 —1500 között. Zaluzanyban, Mirotice közelében csehszlovák régészek egy időszámítá­sunk utáni első századból származó település maradványait tanulmá­nyozzák. Azt remélik, hogy kutatá­saikkal sikerül új adatokat gyűjte- niök aa akkori délcsehországi la­kosság gazdasági és szociális élet- körülményeiről. Baráti ajándék Az Egyesült Arab Köztársaságból a szovjetunióbeli Jerevánba érke­zett örmény turisták az Örmény SZSZK Földrajzi Társaságának aján­dékozták a Kaspi-tenger történelmi dott kizsákmányolást szenved el. Nehéz mesterséget tanulni, hely hi­ányában, számos serdülő nem juthat be az iparitanuló-központokba. A háború költségei miatt nincs pénz új iskoláikra. Franciaország két év óta állandóan háborúskodik és en­nek a fiatalok az áldozatai. De Gaulle hatalomrakerülése az ifjúság bajainak súlyosbodását je­lenti — mondja felhívásában Tho­rez. — De Gaulle hatalma Francia- országban a fasizmus eljövetelét ké­szíti elő, a fasizmus pedig többek között lehetetlenné teszi, hogy az új generáció megvédhesse legjogo­sabb érdekeit. E veszéllyel szemben a Francia Kommunista Párt bizalommal for­dul a fiatalokhoz, felhívja őket a tiltakozásra. Az ifjúság demokráciát akar, erősebb és fiatalabb demokrá­ciát — mondja Thorez felhívása a francia fiatalokhoz. tett berendezések között voltak au­tomatikusan működő fényképező­gépek a területek fényképezésére, rádióvevőkészülékek és így tovább. A készülékek vizsgálata kimutatta, hogy azokat az Egyesült Államok­ban készítették és hogy a léggömbö­ket az amerikai légierő bocsátotta fel. Az Egyesült Államok kormánya 1956 február 8-i jegyzékében kije­lentette, intézkedni fog, hogy a to­vábbiakban ne bocsássanak fel olyan léggömböket, amelyek a Szov­jetunió légiterébe kerülhetnek. ágyak száma 4,5-szeresére emelke­dett, az orvosok száma megközelíti a 10 000-et, amíg 1944-ben Bulgá­riában mindössze 3516 orvos műkö­dött. Az egészségügyi hálózat széles körben kiépült, ez biztosítja az egész lakosság díjtalan orvosi ellá­tását. Sok ragályos betegségnek gá­tat emeltek. Ma már csak szórvá­nyosan fordul elő a malária, hastí­fusz és más betegség. Különleges gondot fordítanak a gyermekekre és anyákra. Az 1939 évi 8 idényjellegű és 410 férőhely- lyel rendelkező bölcsőde helyett ma 800 bölcsőde működik 22 040 férő­hellyel. Majdnem minden anya or­vosi vagy szülésznői segédlettel szül, mert a szülések 70 százaléka szülő­otthonokban történik. 1940-hez vi­szonyítva a gyermekhalandóság több mint negyedére csökkent. I térképét, amelyet több örmény ten- ! gerész még 1668-ban állított össze. „Akik túlélték Hirosimát és Nagaszakit’’ Az Egyesült Államokban megje­lent Robert Trumbull újságíró: „Akik túlélték Hirosimát és Nagaszakit” című megrázó könyve a Hirosimát és Nagaszakit ért atomtámadás szem­tanúinak borzalmas élményeiről. Kilenc japán ember: egy könyvelő, egy dokkmunkás, egy papíráru-ké­szítő és három segédje, egy lapkiadó és két mérnök mind a két városban átélte a szörnyű katasztrófát. Trum­bull leírja a kilenc ember életútját, s lelkiismeretesen beszámol élmé­nyeikről, szinte már a csodával ha­táros életbenmaradásukról. Trumbull azonban nemcsak az ese­ményeket írja le, hanem saját véle­ményét is elmondja. Az előszóban így magyarázza meg könyvének cél­ját: „Hirosima és Nagaszaki példá­ján keresztül akarom megmutatni, hogy a föld bármelyik részén mit je­lent a háború aa egyszerű emberek számára.’’ ESEMÉNYEK SOROKBAN Szovjet jegyzék az Egyesült Államok kormányához Egészségvédelem a népi Bulgáriában KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL

Next

/
Thumbnails
Contents