Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-26 / 227. szám
1958 szeptember 26. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 Hosszú és nehéz az út eredményes, jó munkáig A hibák, melyek a 25-ös AKÖV múlt évi eredménytelenségét okozták, nem voltak űjkeletűek. Évekre visszanyúl a fegyelmezetlenség, a hanyagság, a rossz javító munka, melyek a múlt évi deficitet okozták. A napokban arról tájékoztattak bennünket a vállalat vezetői, hogy az idén már nyereséggel zárják az évet, szemben a múlt évi több mint egymillió forintos ráfizetéssel. A javulás okainak felderítése nem nehéz. BIZALOM A MUNKÁSOKBAN A tavasszal, amikor a vállalat új igazgatót kapott, első teendője az volt Schilling József elvtársnak, l'.ogy összehívja a tömegszervezetek vezetőit. Amikor e beszélgetésre sor került, mindjárt azzal kezdte, hogy őszintéknek kell lenni a vezetőknek a munkásokkal és a munkásoknak a vezetőkkel szemben. Talán ez lesz majd a siker feltétele. S a néhány hónappal ezelőtt még csak vélt igazság, ma már bebizonyosodott tény. Az előbb említett vezetőségi ülésen arról beszéltek még, hogy a hibák megszüntetésére hozott határozatokat, utasításokat mindenkinek végre kell hajtani. Ez szakmai vonalon történt. A párt és a szakszervezet pedig az emberekkel való foglalkozást tekintette a legfontosabb feladatnak. A MUNKÁSOK JAVASLATAI Éppen a munkásokkal szorosabbra fűzött kapcsolatok voltak azok a segítő tényezők, melyek a termelést megjavították. Ha valahol a termelésben hiba volt, akkor a pártszervezet összehívta tagjait. Pártfeladatként adták a termelés segítését: személyes példamutatást, a hibák felszámolásának, módjának felderítését. S a munkások jöttek a javaslattal a vezetőkhöz. Megállították a párttitkáít, meg a szakszervezeti elnököt és az igazgatót nem egy esetben az udvaron, a garázsokban és elmondták, hogy mit tapasztalnak munkaterületükön, milyen hibát észleltek, s a vezetők megkérdezték a munkásoktól, hogy mit javasolnak a hiba megszüntetésére. I pécsiek nagy sikerrel adták elé Szekszárdim Mozart: Figaro házassága című operáját A szekszárdi és a Szekszárd-kör nyéki zenekedvelők bizonyos előítélettel fogadták a hirdetett előadást és vidékről szinte egyáltalán nem volt érdeklődő, de a szekszárdiak is lényegesen kevesebben jöttek el, mint máskor. A nyitány elhangzása után felcsattant dörgő taps azonban azt bizonyította, hogy teljesen alaptalan volt az előítélet s az egymásután felhangzó áriák, duettek, terzettek,, quartettek, quin- tettek, sextettek, (sőt a fináléban mind a 10 énekes a dobogón állt) hatására mind elsöprőbb erejű tetszésnyilvánítás következett. És azoknak a számára, akik az előadást végigélvezték, bizonyára sokáig emlékezetes lesz a finálé után elhangzott elemi erejű vastaps, amely után természetszerűleg következett a finálé megismétlése, majd amikor a tombolás nem szűnt, a nyitány megismétlése is. Liszt Ferenc szekszárdi hangversenye óta az öreg megyeháza falai aligha hallották a tetszésnyilvánításnak ilyen elemi erejű megnyilatkozását. Ha a művészek egyéni teljesítményeit akarjuk méltatni, akkor először a legnagyobb közönségsikert aratott dr. Kardos Józsefnén és dr. Meláth Ottón (Suzanne szobalány és Figaro borbély) kell kezdenünk a sort, akik a helyzetadta lehetőséghez képest igyekeztek egy kis játéA NEGYEDÉV VÉGÉN MAR LESZ PRÉMIUM Most is, amikor már kezd a munka jól haladni, megmondják az eredményeket és hibákat a dolgozóknak. A vezetők elmondják, hogy mit várnak tőlük és azt is, hogy mit adnak. Például a szerelők a múlt negyedévben csak fél százalék miatt nem kaptak prémiumot. Az elmaradás oka az volt, hogy nem ismertették velük a terveket és nem tudták a szerelők mit és mennyit kell teljesíteniük. Széli szaktárs és a többi szerelő szánja-bánja azt a fél százalékot, mondanak is mindenfélét a régi vezetőkre, de törvénytelen lenne a 300—600 forintos prémiumok kifizetése, a tervek nem teljesítése esetén. A III. negyedév végén már valószínű sor kerül a jutalmazásra. MEGSZŰNT A KAPUN BELÜLI MUNKANÉLKÜLISÉG Hónapokkal ezelőtt sokat beszéltek a vállalatnál a kapun belüli munkanélküliségiről. Most nemcsak beszélnek, hanem intézkedéseket is hoztak. Ma már mindenki ledolgozza a munkaidejét. Ez szorosan a munka- fegyelemhez tartozik. Munkafegyelmi kérdés volt az is, hogy a munkások a műhelyekben olyan rendetlenséget tartottak, mint amilyen a MÉH telepen van. A kocsivezetők és kalauzok sem fordítottak nagy gondot járművük tisztántartására. A napokban meglátogattuk a műhelyeket. Rend és tisztaság mindenütt, a helyiségekkel szűkén állnak, de ettől eltekintve a termelést akadályozó szemét, hulladék már nincs a műhelyekben. S a kocsivezetők és kalauzok is vigyáznak már a tisztaságra. * Csak néhány változásról írtunk. Rövid volt aa idő... de hosszú a megtett üt, az eredményes munkáig. Sokat tudna a hosszú út fáradalmairól, örömeiről beszélni Pesszer Gyula csoportvezető, Berger János kirendeltségvezető, Lengyelfalusi László, Bors István, Sáfár János, Mennyei József, Szűcs József, Fábián Ferenc, Sipos Lajos és a többi szorgalmas kot ig belevinni az előadásba. Kétségkívül övék volt a leghálásabb szerep is. Ha azonban szakszemmel nézzük az előadást, akkor kétségkívül dr. Teremi Gáborné (Rosina) és dr. Farkas Imre (Gróf Almaviva) vitte el a pálmát. Mindkét hangot a nagyfokú kulturáltság, a bársonyos lágyság jellemezte. A főszereplők közül Aradi Tibomé (Chérubin) apród) és Berczelli Tibor (Bartolo sevillai orvos) nem érte el az előbbiek teljesítményét, míg Basilio énekmester szerepében Hotter József, bár kicsiny volt a szerepe^ az első négyhez hasonló képességeket csillogtatott. A kisebb szerepekben Kámán Katalin (Barbarina és a második lány ’ szerepében) állta meg legjobban a helyét. Paulusz Elemér karnagyban igazán jóképességű dirigenst ismerhettünk meg. Mint más a hangszeren,1 dolgozó, ő úgy játszott a zenekarral, lyet immár harmadízben, volt alkalmunk hallani. Ezúttal is fegyelmezett nagyszerű egyéni és kol-| lektív adottságokkal rendelkező zenekar játékát élvezhettük, amely; számára azonban a megyeháza nagy terme nem egyszer szűknek bizonyult. JI Az összekötő szöveget Varga Ja-j , nos mondta el és nagyszerű elő-! 1 adásmódja szintén hozzájárult megérdemelt nagÿ sikerhez. Incsut RITKA MESTERSÉGEK: Ötvös Felsőnyéken — Az 1930-as években lettem önálló — miután három évig voltam inas és három évig segéd — akkor, amikor a legrosszabb volt a gazdasági helyzet. Mindenki menekült akkor ettől a szakmától, alig-alig lehetett belőle megélni. Kinek volt any- nyi pénze akkor, hogy ilyesmire is kerüljön? Hogy ékszert és más effélét is vásároljon? — Ezzel kezdődik a beszélgetésünk Sipos Elekkel, akinek a mestersége egyedülálló a megyében. ötvös. Budapesten élt 1949-ig, akkor megszüntette az ipart, leköltözött falura, Felsőnyékre. Az elmúlt év elején újból kedvet kapott a mesterségre — miután a kormány jelentős intézkedéseket tett a kisiparosok érdekében — újból kiváltotta az iparengedélyt. — Egy szerződött hízó volt a befektetés — mondja. Az érte kapott pénzből kezdtem újra a munkát. — Nézze csak ezt a láncot... ezek a kis gömbök úgy vannak ráforrasztva. Sokan nem hiszik el, hogy forrasztom az alumíniumot. Jó fém az alumínium, könnyen megmunkálható, nyújtható, de forrasztani nem lehet. Illetve, most már igen. Másfél évig próbálkoztam megfelelő forrasztófém előállításával. Olyan ötvözetet kellett összeállítani amelynek olvadáspontja alacsonyabb az alumíniuménál, de ugyanakkor azt megközelítő tulajdonságai vannak — magyarázza. — Hányszor, de hányszor végződött kudarccal a próbálkozás. Sokszor felébredtem éjjel, eszembejutott: „ezt a képletet még nem próbáltam meg!” Leírtam, másnap hozzáláttam, nem sikerült. Aztán hetekig nem is törődtem vele. Áttanulmányoztam egy csomó könyvet, végül aztán csak sikeilült. — Itt az új fém — mutatja a papírvékony fémszalagot. Szakítási szilárdsága 90—95 százalékban megközelíti az alumíniumét. Amikor a szakmabelieknek elmondtam, hogy sikerült megoldanom ,ítz alumínium forrasztást, nem akarták elhinni. — És mi aa összetétele ennek a forrasztóanyagnak? — Az mesterségbeli titok. Azt nem árulhatom el... Sipos Elektől nem egyszer megkérdezték : — Sipos áruld el, hogyan csinálod, hogy faluhelyen is tudsz dolgozni? Mivel forrasztasz? — Egyszerűen. Butángázzal... Pedig nem is volt az olyan egyszerű. Először spirituszt használt, de ez aránylag drága volt, sokat kellett felhasználni. Azután butángázzal próbálkozott, de az meg kormozott, nem lehetett forrasztáshoz használni. Addig, addig próbálkozott, amíg ösz- szphozott egy gázmosó berendezést s most már zavartalanul dolgpzhat. — Mennyi idő alatt készül el egy ilyen lánc? — Három-négy óra alatt. A másikhoz kell öt-hat óra. Aszerint, milyen mintába készül. Az ára ugyanakkor 15—20 forint. Nézzük csak meg a műhely berendezéseit is. Különböző nagyságú és formájú fogók, reszelők, apró fúró, hasábfa, dróthúzó berendezés — ezzel húzcza a drótot a kívánt méretre, satu, és amint a mester nevezi, két ..mákdaráló.” Olyan, mint a miniatűr hengersor, ezekkel hengerli a huzalt laposra, félgömb-keresztmetszetűre és ezekkel munkálja a kar- fiereceket is a kívánt formára. — Végezetül, milyen az értékesítési lehetőség, milyen az anyagbeszerzés? — érdeklődöm. Anyagot kapunk rendszeresen. Az értékesítés viszont már nehezebb. Járjuk a búcsúkat, ott árusítunk. Ezizel kapcsolatban szeretném felhívni a kereskedelmi szervek figyelmét, jobban ellenőrizzék az árusokat, hogy mindegyik -azt árulhassa, amire az engedélye van. Mert előfordul — legutóbb éppen itt a felsőnyéki búcsún is —, hogty mint cukorka és bazárárus szerepelt, de cukorka egy szem sem volt, viszont bizsut (árusított. De megtörténik!, hogy a kegyszerárus a szentképek mellett láncokat, gyűrűket brossokat árusít. Tegyenek intézkedést, hogy csak a jogos iparosok árusíthassanak, ne engedjék érvényesülni a kontárokat. Bognár István A „Böcsületes község tekintetes bírája66 meg a hal A szekszárdi sertéstelep ai! H Kevesen ismerik Szekszárdon ezt az »üzemet«, még cégtáblája sincs. Persze, ha lenne, akkor se nagyon látnák a szekszárdiak, mert jó fél kilométerre fekszik a Keselyüsi úttól, eldugva a vágóhíd mögött, a Tolna megyei Húsipari Vállalat szekszárdi sertéstelepe. Pedig most elég híres üzemmé vált, a napokban kapta meg az Élelmiszeripari Minisztérium Húsipari Igazgatóságának vándorzászlaját. Cseh József brigádvezetővel beszélgetünk, miközben végig járjuk a telepet, megnézzük az állatállományt. — Mekkora a »létszám?« — Jelenleg hétszázötvenegy. De általában nyolcszáz sertést szoktunk tartani, előfordult már, hogy 950 is volt az ólakban. Nagy részét úgy vásároljuk, de sok köztük a »vágóhídi átmentett« is. Ugyanis amikor egy- egy gazdaság behozza ide vágásra a 10—20 kilós kiselejtezett, csökött malacokat, mi kiválogatjuk belőlük azokat, amelyiknél úgy látjuk, érdemes velük foglalkozni. így néhány hónapra, amíg elérik legalább az egy mázsát, meghosszabbítjuk az életüket. Mert ezen a takarmányon, amit itt kapnak, biztosan feljavulnak. Mert nem akármivel etetik itt az állatokat — mint megtudjuk a brigádvezetőtől. — Igaz, kapnak rendes takarmányt is, kukoricát, ái’pát, lucernát, de legalább felerészben vágóhídi hulladékokat, vért, belsőrészt, úgynevezett »futrást«. Ezek a füllesztőbe kerülnek, majd megfőzve — nehogy valami betegséget! j okozhassanak — keverik bele a ta-Jj karmányba. így aztán olyan — ál-l< lati fehérjével dúsított — »cseme-j j gét« kapnak az állatok, amitől jó) nőnek, gyarapodnak. Előfordult már nem egyszer, hogy ezekből a kiselejtezett malacokból vagonszámra exportáltak hússertést. Emellett olcsó is a sertésnevelésnek ez a módja. Persze, a jó eredmények titka nemcsak a telep kedvező adottságaiban van, abban, hogy majdnem semmibe se kerül a sok hulladék. Mint Hermann Zsófia, a telep vezetője elmondja, gondosan kell keverni a moslékot, elkeverni a hulladékokat, nehogy egyik-másik állat sokat kapjon belőle, mert megbetegszik. Helyesen kell összeállítani a takarmányadagokat. f Fiat éve működik ez az üzem, az-| j előtt a hulladékok a dögkútba ke-j| rültek, most felhasználják — gondos» j állatorvosi ellenőrzés mellett — azo-j > kát. Hat év óta először érte ilyen kitüntetés a telep dolgozóit, hogyjl vándorzászlót kaptak. Most azon» j igyekeznek, hogy ezt továbbra is*j megtartsák. Az 1905-ös esztendőben Szék- szárd nagyközség tekintetes bírójával történt meg az eset, amelyen még ma is jót nevetnek az öregek, ha poharazgatás közben valaki jelemlíti. Tudni kell az esettel kapcsolatban még, hogy a fentemlíteft esztendőben várossá' alakult a megyeszékhely s a községi elöljáróság tagjai polgármesterré választották, kit a város tényleges urai akartak. Ez a változás ugyan semmi lényeges változást nem jelentett, mert város, vagy község, bíró vagy polgár, mester — egykutya, úr az mindegyik s az egész vezetősdinek úgyis a szegénynép itta meg a levét. Amint az már lenni szokott ezidőtájt a századforduló annyit emlegetett boldog békeéveiben. Tehát N. György volt a bíró, sőt Bíró Űr — névleg. A valóságban ugyanis a község ügyeit a felesége intézte, akiről köztudomású volt, hogy nem ő a papucs, hanem a férje és nem a férje hordja a kalapot, hanem ő. Amellett még hallatlanul zsugori is volt, fogához verte a garast, s minden fillért, jobban mondva krajcárt — mivelhogy az járta abban az időben — számonkért a férjétől. Letagadni előtte semmit nem lehetett, s igaz, hites ura ezt meg sem próbálta. De hogy egymásba ne öltsem a szót, hadd térjek rá a történetre, amely ugyan a nagy község életében igazán nem fontos, de mivel annakidején igen jóízűt nevettek rajta az emberek, akinek van humorérzéke, hadd nevessen most is. A piac már akkor is meg volt. S bíró uram mindennapi feladatának tekintette a piacon végigsétálni, s mustrálni a felhozott árut. Nem mintha ez valamit is lendített volna a piacon, vagy a községen, de őkegyelme igen szerette a gyomrát s nagy gyönyörűségére szolgált a különböző ételne- műek szemlélése. Valamiféle halászok igen szép potykákat hoztak három nagy kosárral. Vette is a nép, s a »bö- csületes község« tekintetes bírája is megvásárolt egyet, nyomhatott vagy másfél kilót. De saját tekintélyét mégsem herdálhatja el, így magához intette a piacon ólál. kodó F. Ferkót, aki olyan mindig kéznél lévő ember volt, abból élt, hogy a kupeceknek, kofáknak meg a községi elöljáróknak cipekedett. Ez volt a hivatala. S a fizetség egy-egy pohár bor, esetleg pálinka, meg néhány krajcár. Eszes ember volt máskülönben s jó erőben is, de földje egy maroknyi sem, s ha nem akadt napszám a piacon kellette magát s szolgálatait. Szóval neki intett a tekintetes bíró úr. És most tessék figyelni minden szóra, mert csak úgy lehet rájönni F. Ferkó eszességére és arra, hogyan szedte rá a község első emberét, ő aki majdnem a legutolsónak számított. — Te, Ferkó! Nédd e, vettem ezt a halat. Fogjad csak. Vigyed haza, aztán mond az asszonynak, adjon egy pint bort neked. — Melyik asszonynaky tekintetes bíró úr? — De értetlen vagy. Hát a feleségemnek! — Szóval a ténsasszonynak? — Annak! — Jó. Elviszem haza a halat, aztán szólok a ténsasszonynak, adjon egy pint bort. — No, téged sem áldott meg valami nqny ésszel az úristen. De fogjad mór és vigyed. Így folyt le a beszélgetés, amelyben elhangzott parancsot F. Ferkó végre is hajtotta imigyen: Hazavitte a halat, természetesen nem a ténsasszonynak, ha- Inem haza a saját hites feleségének, mivelhogy a bíró úr csak annyit mondott: »-haza«. Márpedig »haza« az neki a tulajdon asszonya mellett van. Aztán, mint aki legjobban végezte dolgát, elballagott a bíróékhoz és kérte a pint bort. A ténsasszony nem tudta mire vélni a dolgot, nem szívesen, de kiutalta, amit Ferkó igen jólesően elfogyasztott. Innen vette útját vissza »hivatalába«, a piacra. Bíró uramat igen kellemetlen meglepetés érte, amikor délben otthon az asztalhoz ült s meglátta a babfőzeléket. — Hát nem halat sütöttél? — Már hogyan sütöttem volna, amikor nem volt. — Hm. — Kezdett valami derengeni, pedig isten látja a lel- kemet nem volt valami zseniális eszű ember. — Nem volt itt az F. Ferkó? — Nem. — Hm. — Többet nem is szólt. Az igazat megvallva, nem is mert. Félt, ha felesége megtudja a dolgot, nem lesz előtte legalább egy hétig megállása. Folytatása sem lett az ügynek, mert Ferkó mindig csak akkor mutatkozott előtte, ha mások is jelen voltak, ilyenkor ugyanis a bíró úr nem mert szólni neki, hiszen nem azért »tekintetes«, hogy tekintélyét ilyen könnyen eladja. Azért mégis kitudódott s igen jót nevettek rajta az emberek. Sőt az öregek még ma is nagyokat kacagnak, ha valaki eszükbe hozza. P. GY.
