Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-13 / 190. szám

1 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1958. augusztus 13. A könnyűiparban 267 millió forintot fordítanak as idén beruházásokra A beruházásokra 267 millió forint áll ebben az évben a könnyűipar rendelkezésére, amelyet igyekeznek a leggazdaságosabban felhasználni. 127 millió forintért gépeket szerez­nek be, az építkezésekre 101,7 millió forintot! fordítanak, a többi pénzt egyéb költségekre szánják. A gépek beszerzését azért szorgalmazzák, mert nem új gyárakkal, hanem a meglevők korszerűsítésével akarják emelni a műszaki színvonalat. A minisztériumhoz tartozó ipar­ágak közül a legnagyobb összeget, csaknem hatvan millió forintot, a bőr-, cipőipar kapta, majd a papír­ipar következik 53,8 millió forint beruházási kerettel. A minisztérium­hoz tartozó legnagyobb iparágnak, a pamutipamak 41,1 millió forintot juttatnak. A bútorgyártás növelését is szol­gálják a beruházások. Ebben az év­ben tovább folytatják a martfűi Ti­sza Cipőgyár építését is, amelyet 1962-re fejeznek be. A gyár mel­lett kis városka is épül, ahol 520 lakás lesz. Az idén 7,8 millió forin­tot adnak a gyár építésére és két­millió forintot költenek a kommuná­lis beruházásokra. A könnyűipar különböző ágai kö­zül a gyapjúipar 16,2 millió forint, a len- kendergyárak 12 millió forint, a kötszövőgyárak 19 millió forint be­ruházást kapnak. (MTI) Nem járult a ciprusi helyzet Macmillan utazása után sem Gromiko szovjet külügyminiszter villásreggelije Nicosia: (AP) À ciprusi görög vezetők hétfőn borúlátóan nyilatkoz­tak Macmillan angol miniszterelnök athéni és ankarai tárgyalásairól. Egy görög szóvivő kijelentette „az a tény, hogy Görögország ismét az ENSZ elé kívánja vinni a ciprusi kérdést, nyilvánvalóan arra vall, hogy (Macmillan és Karamanlisz athéni tárgyalásain nem történt elő­rehaladás.” Torlü törölt külügyminiszter hét­főn a következő nyilatkozatot adta a hivatalos Anatolia hírügynökség­nek: „A török kormány meggyőződése, hogy a béke és nyugalom akkor térhet vissza Ciprusra, ha megvaló­sul a sziget kettéosztása. A meg­osztás gondolata összeegyeztethető Anglia tervével. Törökország elvár­ja Angliától, hogy a ciprusi törökök „jogos” igényeit ne veszítse szem elől. Az illegális török szervezet hétfőn röplapokat terjesztett Nicosiában, amelyben felszólította a török kö­zösség vezetőit, legyenek a jövőben is éberek. A röplapok felszólították a ciprusi törököket, hogy minden erejükkel „munkálkodjanak közös ügyükön”. A röplap „kettéosztás, vagy halál” jelszóval zárul. Macmillan angol miniszterelnök hétfőn este Nicosiában sajtóértekez­letet tartott. Kijelentette: „Bizakod­va, nem pedig csüggedten térek ha­za athéni és ankarai tárgyalásaim­ról”. Hangoztatta, a legfőbb fel­adat most helyreállítani Ciprus nyugalmát és végetvetni a „terro­rizmusnak.” Macmillan szerint athéni útja azt bizonyította, hogy még „mindig szilárd Görögország és Anglia ha­gyományos barátsága”, végül azt mondotta, hogy Menderesz török miniszterelnökkel is baráti megbe­széléseket folytatott Ankarában. Macmillan angol miniszterelnök athéni, ankarai és nicosai tárgyalá­sai után kedden visszaérkezett Lon­donba. A repülőgépről kiszálló mi­niszterelnök fáradtnak látszott és nem fogadta a jelenlévő újságíró­kat. A Dulles-formula Lippmann cikke a New York Herald Tribune-ban New York: (MTI) Walter Lipp­mann írja a többi között a New York Herald Tribune augusztus 7-i számában: Valakinek, akire Eisenhower el­nök hallgat is, figyelmeztetnie kel­lene őt, hogy nagy hibát követ el, ha azt gondolja, hogy a Közép-Ke­lettel foglalkozó értekezletet befo­lyásolhatja a közvetett agresszióról emlegetett vádjaival. Az igazság az, hogy a közvetett agresszió — a pro­paganda. Beszivárgás, megvesztege­tés és felforgatási —< régi eszköze a hatalmi politikának és korunkban ezzel az eszközzel vívjuk a hideg­háborút. Mind a két fél ehhez az eszközhöz folyamodik, ha úgy gon­dolja, hogy ez hasznos lehet számá­ra. Csak gyengítené és nem növelné az elnök erkölcsi hitelét, ha vak ön­elégültséggel azt állítaná, hogy mi nem folyamodunk közvetett agresz- szióhoz. Panama jelen lesz az értekezleten és emlékezik majd arra, hogyan sze­rezte meg az Egyesült Államok a csatorna építéséhez szükséges terü­letet. Guatemalában nemrégen si­keres államcsíny történt az Ameri- ka-ellenes kormány megbuktatására és az elnök maga örömmel üdvözöl­te az eseményeket. Eisenhowert emlékeztetik majd arra, mi történt Iránban, amikor Moszadikot meg­fosztották hatalmától. Ha az elnök megpróbálja elítélni a külföldi be­avatkozást fennálló kormányok el­len, állítása felett Damoklesz-kard­ként függ majd Dulles elmélete Kelet-Európa felszabadítására és az nyilvánvaló tény, ha tudnánk, ho­gyan kell a háború kockáztatása nélkül megdönteni kormányokat, örömünkben talán nem is tudnánk felhasználni ezt a lehetőséget. A központi tényező az, hogy ellenfe­leink lehetőségei sokkal nagyob­bak, mint a mieink. Mi három nagy forradalmi mozgalommal — az orosz, a kini és az arab mozgalom­mal állunk szemben. Nem minden országban van befolyásuk ezeknek a mozgalmaknak, de sok országban nagy hatásuk van. A Dulles java­solta és Eisenhower elfogadta elmé­let szerint ellenfeleinknek a hideg­háborúban önként le kellene ten- niök a fegyvert. Dullesnek sok gondot okoz a Közép-Kelet forradalmi mozgalma. De ő álmokban ringatózik, elképze­lései egyáltalában nem reálisak. A nyugati államférfiak főfelada­ta, hogy megtalálják az utat, ame­lyen kiegyezésre lehet jutni azok­kal a forradalmi mozgalmakkal, amelyek Ázsia nagyrészét hatalmuk­ba kerítették és hamarosan eljutnak Afrikába is. Ezt az utat nem köny- nyű megtalálni, de Dulles nem is tesz semmit ennek érdekében. Dul­les úgy viselkedik, mint egy tábor­nok, akinek nincs jobb módszere, mint utóvédharcokat folytatni. Az események lassan azt mutat­ják, hogy az elnöknek fürgébb eszű tanácsadókra van szüksége. Egyre több nő dolgozik az albán iparban A legutóbbi nemzetgyűlési vá­lasztásokon az albán dolgozók szá­mos képviselőnőt is megválasztot­tak. Ezek nagyrésze munkásnő. Ti­ranában például Müazez Szalicsajt, a „Sztálin” textilkombinát egyik élmunkás szövőnőjét, Skodrában pe­dig Róza Hila kiváló munkásnőt vá­lasztották meg képviselőnőnek. Az albán iparban jelenleg a dol­gozók 29 százaléka a nők köréből került ki. A textiliparban a dolgozó nők alkotják a munkások 62 száza­lékát, a köt-szövőiparban 83, a do­hányiparban 94, a cipőiparban pe­dig 48 százalékát. Jelenleg csupán a textilipar több nőt foglalkoztat, mint amennyi nő 1950-ben az egész országban dolgozott. Nagyon sok a női mérnök és technikus is. Az ipar­ban dolgozó nők közül több mint ezret kiváló munkájáért különböző címekkel és kitüntetésekkel jutal­maztak. New York: (TASZSZ) A. A, Gro­miko szovjet külügyminiszter, a Szovjetunió küldöttségének vezető­je az ENSZ közgyűlés rendkívüli kü­lön ülésszakán, hétfőn villásregge­lit adott. A villásreggelin részt vett A. S. Lali, az indiai köztársaság küldöttségének vezetője, O. Lufti, az Egyesült Arab Köztársaság ál­landó ENSZ-képviselője és H. Dzsa- bad, az Iraki Köztársaság állandó ENSZ képviselője. Szovjet részről a villásreggelin je­len volt V. A. Zorin külügyminisz­terhelyettes és A. A. Szoboljev, a Szovjetunió állandó ENSZ-képvise­lője. A villásreggelin véleménycsere folyt az ENSZ-közgyűlés ^rendkívüli külön ülésszakának munkájára vo­natkozó kérdésekről. Munkások a kínai művészeti szövetségekben A Kínai írószövetség kantoni ta­gozatánál öt munkás és parasztíró kérte felvételét. Ezek között egy falusi körzeti elnöknőt, szállítómun­kást, géplakatost és két veterán parasztot találhatunk. Az írószövet­ség valamennyinket eddigi irodal­mi tevékenységük elismeréseképpen felvette tagjai sorába. A kantoni tagozat elhatározta, hogy kiadja a munkás és paraszt írók műveinek gyűjteményét. Ugyancsak Kantonban a Kínai Zeneszerzők Szövetségének helyi tagozata 11 népénekest vett fel a Szövetségbe. Ezek az egyszerű mun­kások és parasztok a nemrég meg­tartott népénekes hangversenyen sa­ját műveikkel léptek fel és kiváló zeneszerzői tehetségről és képesség­ről tettek tanúbizonyságot. Ünnep Volzsszkijban Furcsa évfordulót ünnepelt nem­régiben az egyik legifjabb szovjet város, Volzsszkij lakossága: a városi szovjetben bejelentették az ötezre­dik gyermek születését. A sztálingrádi vízierőmű építőinek városa mindössze négy évvel ezelőtt alakult ki a volga-melléki sztyeppé­kén. Ma már az egykori pusztaság helyén többszáz lakóház emelkedik a magasba, s körülöttük nyílegyenes utcák futnak, virágos parkok tar- kálinak. Felépültek az iskolák, a klubok, az áruházak, az üzletek, s elkészült a korszerűen felszerelt kórház is. A lakók büszkesége a város óriási kultúrpalotája, amely termein kívül fedett uszodával, s 10 000 főt befogadó stadionnal is rendelkezik. Az ifjú városban több mint 50 000 ember él. Üj román gyártmányok A pitesti híd- és vasbetongyár kollektívája új gyártmányokkal kö­szönti Románia felszabadulásának 14. évfordulóját. A gyár kollektívá­ja olyan háló-pótkocsikat készített, amelyek helyettesíthetik az építke­zéseken. a munkásbarakkoEat. Az új pótkocsitípus rendkívül kényelmes. Központi fűtése, mosdója, megfelelő bútorzata, parkettás padlózata van, falai műanyaggal burkoltak, hogy könnyebben lehessen tisztantartani. A pótkocsikat három típusban gyárt ják: közös háló, családosok részére szolgáló hálókocsi és irodakocsi. A gyár másik új terméke a két köbméteres tartálykocsi. A gyár a tartálykocsik első darabjait már át­adta az államvasutaknak. Megnyílt Japánban az atom- és hidrogénfegyverek betiltását követelő kongresszus Tokió: (AFP) Hatezer japán kül­dött részvételével megnyílt kedden reggel Tokióban az atom- és hid­rogénfegyverek betiltását követelő negyedik kongresszus, amelyet pén­teken atomleszerelésí világértekez­let követ. Ezen a konferencián húsz ország képviseletében száz küldött vesz részt. A kongresszus lelkesen fogadta azoknak a küldötteknek csoportját, akik 1400 kilométert tettek meg Hirosimától Tokióig egy buddhista pap vezetésével. ESEMÉNYEK SOROKBAN Washington (AP). Az AP wash­ingtoni értesülésekre hivatkozva je­lenti, hogy Robert Murphy, aki Ei­senhower elnök megbízásából tár­gyalt Kairóban a múlt héten, kö­zölte Nasszerrel, amennyiben Husz- szein jordániai király megbukik, Izrael igényt tart Jordániának a Joir- dán-folyótól nyugatra eső terüle­teire. Az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője, amikor a fenti hír megerősítését kérték tőle, nem volt hajlandó nyilatkozni. A tájékoztatást nyújtók kijelen­tették, Nasszer érdeklődéssel fogad­ta az Egyesült Államok véleményét Izrael szándékairól Husszein elmoz­dítása esetére. * Belgrad (MTI). A belgrádi Vecser- nye Novoszti című lap közlése sze­rint a „Split” jugoszláv sétahajó ki­rándulókkal a fedélzetén vasárnap éjszaka a Vaskapu előtt néhány ki­lométerrel a Duna román partján zátonyra futott. A legénységnek mintegy ötórai megfeszített munká­val sem sikerült a hajót a zátonyról elmozdítani. Ekkor az arra« haladó Tisza magyar tengerjáró a bajba­jutott jugoszláv hajó segítségére si­etett. A „Split’’-et a Tisza legénysé­gének segítségével sikerült megsza­badítani a zátonyról és a hajó hét­főn ismét befutott a belgrádi ki­kötőbe. * Athén (Reuter). Averoff görög kül­ügyminiszter kedden bejelentette, hogy utasították Görögország ál­landó ENSZ-képviselőjét, terjessze a ciprusi ügyet az ENSZ-közgyűlés augusztus 14-én kezdődő ülése elé. * Prága (CTK). Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtit­kára augusztus 11-én táviratot inté­zett az ENSZ-közgyűlés elnökéhez. A táviratban kéri, hogy a közgyűlés vessen véget az Egyesült Államok és Anglia libanoni és jordániai fegy­veres intervenciójának. * Beirut (Reuter). Keddi értésülések szerint a libanoni amerikai parancs­nokság beiruti katonai hatóságokkal tárgyal a libanoni hadsereg esetleges kiképzéséről. A tárgyalások már kö­zel egy hete folynak, de megállapo­dást még nem kötöttek Egy ameri­kai katonai szóvivő szerint a liba­noni katonaság '„alapvető kiképzést” kap“. A szóvivő nem. volt hajlandó részletesen ismertetni a kiképzési programot. * Amman (Reuter). Kedden Amman- ban egy katonai bíróság halálra ítélt 13 személyt, mivel a vád szerint fegyveres felkelést akartak kirob­bantani a jordániai kormány ellen. Tíz másik halálos ítélet is volt, de az ítéleteket 15 évi, illetve élet­fogytiglani börtönbüntetésre változ­tatták. Két személyt ötévi kényszer­munkára ítéltek, kettőt pedig fel­mentettek. * Camberra: (Reuter) R. G. Caney ausztráliai külügyminiszter kedden a képviselőházban közölte, az indonéz kormány biztosította Ausztráliát ar­ról, hogy nincs szándékában erősza­kot alkalmazni Nyugat-Irian meg­szerzésére. * Damaszkusz (AFP). A damaszku­szi lapok jelentése szerint kedden a hajnali órákban egy ellenséges re­pülőgép átrepült Damaszkusz felett, megsértve Szíria légiterét. A lég­elhárító egységek megfutamították az ellenséges gépet. * New York (AFP). Selwyn Lloyd angol külügyminiszter New Yorkba érkezett, hogy résztvegyen az ENSZ- közgyűlés rendkívüli ülésszakán. * London (MTI). Az angol sajtó csak futólagosán érinti az amerikai kül­ügyi hivatalnak azt az emlékiratát, amelyben indokolni igyekszik, miért ragaszkodik olyan csökönyösen Kína elismerésének megtagadásához. A lapok gúnyos vagy kételkedő hangú rövid kivonatai főként az emlékirat­nak azokat az állításait emelik ki idézőjelek között, amelyek homlok- egyenest ellenkeznek a közismert angol állásponttal. * Beirut (MTI). Az AP jelenti: A , beiruti amerikai nagykövetség ked­den sajtóértekezleten ismertette Ja­mes L. Holloway tengernagynak a Libanonban tartózkodó amerikai fegyveres erők főparancsnokának nyilatkozatát. A nyilatkozat bejelenti, hogy ki­vonják Libanonból a július 15-én Bei- rutba érkezett 2. haditengerészeti gyalogsági zászlóaljat. A zászlóalj szerdán reggel helyi időszámítás szerint hét órakor kezdi meg a beha­józást a beiruti kikötőben. A nyilatkozat hangoztatja, „Hollo­way tengernagy Chamoun elnökkel és Fuad Sehabbal folytatott tárgya­lásait követően egyetértett a libano­ni hatóságoknak azzal a nézetével, hogy lényegesen javult mind a liba­noni belbiztonság, mind a libanoni határok biztonsága”. NP-kommentár az ENSZ rendkfviiü közgyűlésén képviselendő amerikai álláspontról Washington: (AP) John Scali írja: Amikor Eisenhower elnök hétfőn tanulmányozta a közép-keleti prob­lémákat, sokasodtak annak jelei, hogy személyesen óhajt néhány új javaslatot az ENSZ-közgyűlés elé terjeszteni. Eisenhower hétfőn majdnem két óra hosszat tanácskozott Dulles-al azokról a gazdasági-politikai tervek­ről, amelyeket az Egyesült Államok ismertetni akar az ENSZ közgyűlé­sének rendkívüli ülésszakán. A Fehér Ház szóvivői továbbra sem voltak hajlandók nyilatkozni arról, vajon Eisenhower elhatároz­ta-e, hogy New Yorkba repül és megjelenik az ENSZ-közgyűlésen. Jól tájékozott körök azonban kö­zölték, elkészült az a határozott hangú beszéd, amelyet Eisenhower elmondana. Szerintük az a beszéd, amikor foglalkozik az általános helyzettel, néhány meglepetésnek számító javaslatot is tartalmaz, de ezeknek nem lesz olyan nemzetkö­zi hatása, mint például Eisenhower- nek a fegyverzet nemzetközi ellen­őrzésével kapcsolatban tett „nyílt ég”-javaslata. Washingtoni hírek szerint a ki­dolgozás alatt álló amerikai javas­latok beleillenek Hammarskjöld ENSZ főtitkár javaslatainak kere­tébe. Viszont egyes arab országok el­utasító állásfoglalása Hammarskjöld elgondolásaival szemben bizonyos mértékig aggodalmat keltett az amerikai külügyminisztériumban.

Next

/
Thumbnails
Contents