Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-13 / 190. szám
1958 augusztus 13 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 3 II SZERKESZTŐSÉG POSTAIBÓL ic.' foRGASZ^ä ■S rr Os&i napsütésben Erdészek tapasztalatcseréje a Duna—Tisza közén A Duna-ártéri Erdőgazdaság • mintegy 70 tagú dolgozója jött össze a hajósi erdészetnél Erdélyi János, az erdőgazdaság igazgatójának vezetésével, hogy értékeljék azokat az eredményeket, amelyeket az erdészet dolgozói az elmúlt háromnegyedév során elértek. Az összejövetelen megjelent 11 erdészet szakképviselője, de részt vettek a megbeszélésen a párt és a szakszervezet képviselői is. A szekszárdi erdészetet Babos Imre erdészetvezető, Juharos László erdőművelési szakelőadó és a tolnai cseme- tekert vezetője képviselte. A kétnapos összejövetel első napján az elért eredményeket értékelték. Erdélyi János igazgató megdicsérte az erdészet dolgozóit, mivel az elmúlt háromnegyedévben mintegy másfél millió forint megtakarítást értek el. Ezután az erdőgazdaság főmérnöke ismertette részleteiben a tervteljesítést, amelyet négyórás vita követett. A következő napon Csóka György, a hajósi erdészet vezetője bemutatta a homoki fásításokat és erdősítéseket. A Duna-ártéri Erdőgazdaság területe ugyanis három tájegységre oszlik: ártéri, homoki és hegyvidéki tájegységekre. A tapasztalatcsere alapján megállapították a szakemberek, hogy bár kormányzatunk igen nagy erőfeszítéseket tesz a fásítások terén, még sok tennivaló van. A jelenleg mintegy 15 százalékot kitevő országos erdősűrüséget 20 százalékra fel lehetne emelni, különösen akkor, ha a magángazdaságok is jobban foglalkoznának az erdősítés fontosságával. Ha azt a körülbelül félmillió holdat kitevő legelőt, kopár és más célra nem használható területet be- fásítanák. Nincs olyan összetételű talaj országos viszonylatban, amelynek a betelepítésére nem volna megfelelő fafajtánk. Csak a kivitelezésen múlik. K. T. T. Tolna Egy órai fürdés kára : 100 forint és egy karóra A Bonyhád közelében lévő hidasi meleg forrású fürdő vonzza a környékbeli községek lakóit. Egy szép napsütéses délutánon én is odamentem fürödni. A fürdő területén, ahol nyolc kabin van mindössze, több mint 400 ember fürdőt. Mivel a nyolc kabin nem elégséges ahhoz, hogy a 400 ember vetkőzsét, öltözé- sét és ruhájának elhelyezését biztosítsa, ruháinkat, értéktárgyainkat a füvesített szabad térségen voltunk kénytelenek hagyni. Egy órai fürdés után, amikor öltözni kezdtem, nagy meglepetés ért. Sehol nem találtam Rubis márkájú, 15 köves karórámat, a pénztárcámból pedig 100 forint hiányzott. Mivel sehol a közelben rendőr nem volt, a fürdőpénztárosának jelentettem, hogy milyen súlyos kár ért, mire vigasztalásul elmesélte, hogy sajnos, az én esetem nem egyedülálló. Elmondott néhány lopást, amikor a füves térségre lerakott ruhákat, cipőket a kerítésen túlról kam- pós bottal húzták ki. Több esetben előfordult, hogy a fürdőző fürdőruhában volt kénytelen hazamenni, mert ruháját, cipőjét ismeretlen tettesek ellopták. Tudjuk azt, hogy a hidasi fürdő, melynek vize állítólag gyógyhatású, ki lesz építve. Ez csak idő kérdése. Úgy gondoljuk, hogy kabinokat is építenek majd és ekkor már ilyen problémák nem lesznek. Csak azt nem értjük, ha már nincs zárható kabin több, mint nyolc, miért nem állítanak valami felügyelő, vagy ellenőrfélét, aki a lerakott ruhákra vigyázna. Erre igazán telene a bevételből. Sebestyén László Jó együttműködés — „új“ kultúrház »Maltert kérek, gyorsabban!« — hangzik a barnahajú segédmunkásnőnek szóló utasítás. Itt vagyunk a kisdorogiak — új köntösbe búvó — kultúrháza előtt. Szinte sajnáljuk megzavarni a gyorsütemű, szép munkát. Oly jóleső érzés nézni az ügyes, gyors mozdulatokat, hogy miként csattan a kanálból a malter a falon és hogyan siklik végig a fényes vakolókanál az anyagon. — Hány napja folyik a vakolás munkálata? — fordulok a »mesterhez«. Nem felel rögtön. Egy kis szünetet tartva zsebkendőt húz elő munkaruhája zsebéből és egy széles mozdulattal végigtörli verejtékcsöp- pöktől gyöngyöző homlokát. — Hat napja dolgozunk és azt hiszem, hogy még négy napot szánunk erre a munkára. Hiányzóm ám a gazdaságban is. Ott is folynak építkezések, kislakásokat építünk ... — ön nem »maszek«, hogy ezzel a kifejezéssel éljek? — Nem kérem, én a Juhéi Állami Gazdaság kőművese vagyok. A gazdaság megegyezett a tanáccsal, hogy egypár napig itt dolgozhassak, és tudásom legjavát adom a munkába. Itt van például a »sarkozás«, milyen nagy szakértelemmel készült. Ez a ház a miénk, ide járunk moziba — mondotta. Elgondolkodom... Igazán követendő példa más gazdaságok és községi tanácsok részére. Jó a kapcsolat a községi tanács és a Juhéi Állami Gazdaság vezetői között. Együttműködésük eredménye a falu egyik színfoltja, az »új« kultúrház. (b) A Népújság cikke nyomán Ez év június 18-i számban megjelent »Furcsa állapotok az őcsényi csomagszállítás körül« című cikkükben foglaltakat a helyszínen megvizsgáltam. Kétségtelen, az a sajnálatos körülmény megtörtént, hogy a gyalogosan közlekedő járatos kézbesítő a panasz beadványos Molnár István tanító szétszakadt zsákban érkezett burgonya tartalmú csomagjait nem tudta beszállítani a pályaudvarról, ami a címzettel szóváltást eredményezett. Más esetben is — de igen ritkán — előfordult, hogy a nagyszámú és nagyterjedelmű csomagokat a gyalog járatos nem tudta a postahivatalba el juttatni, még több fordulóval sem. Az ilyen esetekben került sor arra, értesítette a címzetteket, hogy a csomagjaik beszállításánál alkalmas szállítóeszközzel segédkezzenek. A súrlódások elkerülése céljából intézkedtem, hogy a jövőben na- gyobbszámú csomagérkezés vagy feladás esetén rendkívüli lovaskocsi fuvart vegyen a postahivatal igénybe. Paál József, Postaigazgatóság, Pécs (2) — Tudod — mondta tempós szavakkal, — valamennyi horgászbot közül a legjobbnak ttartom ezeket a jó hosszú, hajlós és mégis erős mogyorókat. A legnagyobb hal kifogására is alkalmasak. — Lehet! — mondta a másik, a szájában lógó meggyfaszipkából bodor füstöt engedve. Ez a másik fiatalabb volt (egy évvel!), hosszú és sovány. A haja valamikor fekete lehetett, de most már átmenetben volt a szürke és a fehér között. Tudta, hogy a cimbo- ráéknál az asszony kezeli a kasszát és hogy igen szűkre van méretezve a horgászköltségvetés. Ezért a mogyoróbotok nagy dicsérete. Hagyta hát cimboráját, hogy a mogyorókról szakelőadást tartson, meggyfaszipkájából bodor füstöket fújva, rendíthetetlen nyugalommal ült acélvégü, erős botjai között. Távolról harangszó hallatszott. — Dél van, enni kéne! Indítványozta a tömzsi. — Az bizony jó lesz! Hagyta rá a hosszú. Felkelt a helyéről, fogta a tarisznyáját, és a tömzsi mellé ült. Falatoztak. Közben a tömzsi felvette az előbbi mondata fonalát: — Ezeket a mogyorókat magam vágtam az elmúlt télen a kanacsi erdőben. Nyers állapotban kihúzattam egy nagy kővel, és látod, milyen szép egyenesek lettek... — Egyél ebből a puha sajtból! Szakította félbe a beszédet a hosszú. — Köszönöm, nekem még jók a fogaim! — Nekem is! — De hiszen neked nincs is már fogad! — Azért jó —, nem fáj! — Sióval — folytatta a tömzsi — a mogyorók tavaszig szépen kiegyenesedtek, megszáradtak és mégis hajlósak maradtak. Ezzel a bottal akármilyen nagy halat ki tudok fogni. — Lehet! — Majd meglátod — ha nem hiszed — még ma bemutatom neked! — Lehet! — mondja a hosszú, „jó" fogai között szétnyomva a t utolsó falat puha sajtot. — Lehet! De igyunk is! A kulacsok öjSszekocdannak és tartalmuk lassú, élvezett kortyokkal, kotyogva csúszik le a torkokon. A hosszú — anélkül, hogy szájáról a kulacsot levenné — szabadon maradt kezének mutatóujjával, hirtelen lendülettel rámutat az egyik mogyoróra. A mogyoróbot egy erőset hajlik, kirándul nyugvó állapotából és a partból, erős loccsanással a vízbe esik. A tömzsi utána kap, de elveszíti az egyensúlyát, és a meredek partról fejjel lefelé csúszik. Közben megkapartkodott egy gyökérben úgy, hogy deréktól lefelé a mélybe, fölfelé pedig a levegőben maradt, két kalimpáló lábával olyan mozdulatokat téve, mintha úszni akarna a levegőben. A hosszú egy darabig meglepődve, értelmetlenül nézi a kalimpáló lábakat, majd levette szájáról a kulacsot, jól bedugta — nehogy tartalma kifolyjon — lassan felállt, odamenve a tömzsihez, megfogta annak két lábát (más testrésze nem lévén elérhető), nagy gzuszogás-erőLködés közben felhúzta a part egyenletesebb részére. Rövid szusszantás után mindketten a vízbeesett botot keresték. Az azonban gyors iramban úszott befelé, majd a folyam közepére érve, az árral szembe fordult és sebes vágtában eltűnt a messzeségben — Ez elment! Törte meg a csendet a hosszú. — Ez el! Sóhajtott a tömzsi. —- De hogy számolok be most a botról az asszonynak? Egy darabig még nézték a cimborák a messzeséget, amerre a bot elúszott, aztán leültek és folytatták az ebédet. A kulacsok újra összekoccantak, de a két „komolyabb évjáratú” már nem beszélgetett. Beck András (Vége.) Kortesvilág Tolna megyében 1919-1945 (III.) Elérkezett 1920 január 25, a választások napja. A megyében nincs más párt, amelyik rendelkezne számottevő erővel, mint örffyék pártja, amelyhez még novemberben csatlakozott az Egyesült Kisgazda és Földműves Párt. Az egyesülést Alsótengelicen mondották ki négyen: Wéber János földbirtokos, dr. örffy Imre, dr. Éry Márton vármegyei főjegyző és dr. Klein Antal biritó- pusztai földbirtokos. Az „új” párt Egyesült Keresztény Nemzeti Kisgazda és Földműves Párt néven dolgozott. Minden kerületben ennek a pártnak a jelöltjei szerepeltek. Ellenjelölt nem volt, hiszen a dühöngő terror közepette nem lehetett haladó eszmékkel a nyilvánosság elé menni. Voltak ugyan olyan kerületek, ahol többen is indultak, de lényegében ezek is ennek a pártnak az „eszméit” hirdették és az örffy-párt már előre kijelentette, hogy akármelyik jelölt győz, mindegyiket támogatni fogja, mert mindegyik az ő embere. Aki pedig mégis valami „ellenzéki’ eszméket próbált hirdetni, annak meg módja nem volt a propagandára. A rendőrséget mindenütt megerősítették és ilyen körülmények között került sor a választásra. Ez a választás titkos volt. A nép követelte a titkos választást, a kormányzat a terror mellett „engedményeket” is kénytelen volt adni. Másrészt pedig — gondolták —, hogy ilyen előkészítés után úgysem történhet más, mint amit a kormány akar, mert hiszen a listára csak az ő emberei kerültek fel. A szavazástól pedig nem tartózkodhattak a választók, mert a választási törvény szerint a szavazás szigorú büntetés terhe mellett kötelező volt. így tehát ha valaki nem találta meg a képviselő jelöltben a számítását és ezt azzal akarta kifejezésre juttatni, hogy tartózkodik a szavazástól, \nem tehette, mert a törvény szerint megbüntették. Mégis történt meglepetés és ez kicsit sem volt megnyugtató a keresztény nemzeti kisgazdáknak — azaz a földbirtokosok pártjának. Indult a szekszárdi kerületben Szulimán György is, aki nem tartozott ehhez a párthoz, hanem valamiféle „ellenzéki” programja volt. Ez erősen megingatta örffy- nek az abszolút győzelmi kilátásait. A választások előtt úgy könyvelte el ez a földbirtokos párt, hogy Szulimánnak semmi esélye nincs a kerületben és amikor összeszámolták a szavazatokat, kiderült, hogy a 11 000 szavazó polgár közül több, mint 4000 Szulimánra szavazott. Decsen, Sárpilisen, Alsónánán, Várdombon Szulimán szerezte meg a többséget, noha mindenütt nagyszámú kulák és nagybirtokos korteskedett Örffy mellett. És pont a párt megyei vezére került ilyen kínos helyzetbe! A párt vezető emberei erre összedugták a fejüket és próbáltak magyarázatot keresni a szekszárdi kerület meglepetésére. A megyei újság, amely ugyan részvénytársaság tulajdona volt, de az első sortól az utolsóig örffyék politikáját képviselte mindenekelőtt megállapította a közvélemény előtt: „Hogy arra a választói jogra, mivel ez a választási rendelet meg próbálkozott (ti. titkosválasztás volt) a mi népünk még nem érett, azt legjobban igazolja a szekszárdi választókerület harcai, modora és eredménye.” Megkérdezték Őrffytől, hogy jó-jó, tegyük fel, addig rendben van, hogy a mi népünk még nem érett a titkos választásra, de mégis mi lehetett az oka, hogy sok híve elpártolt tőle és ellenfelére szavazott. — Egyszerű ez kérem — válaszolta — Szulimán demagóg szólamokat hangoztatott, mert bedobta a köztudatba az „úr és paraszt” kérdést és ezzel igyekezett megtéveszteni a népet. Pedig igaz hazafiúi felelősségem tudatában kijelentem, hogy talán soha nem volt ilyen nagy szükség a tehetősebb osztályok, az urak és a szegény nép összefogására, békességére, mint most, hogy ezt a sokat szenvedett hazát felvirágoztathassuk. Ha továbbra is érvényben marad ez a választási forma, az ilyen demagógiával csak fertőzhetik a népet. Nekik demagógia volt az „úr és paraszt” kérdés. A nép azonban tudta, hogy a szegény ember sosem lehet jóbarátja az uraknak. Márpedig ez nem politikai „éretlenség” volt, mint örffyék mondták, hanem bölcsesség. A másik meglepetés pedig az volt, hogy a dombóvári kerületben őrgróf Pallavicini sem szerezte meg azt a várt nagy többséget. Neki is volt egy ellenfele, aki ha nem is volt teljesen ellenzéki, de nem csak az ezeréves jogokról, a Trianon előtti Nagy- Magyarországról beszélt, hanem a nép érdekeiről is. A gyönki kerület sem volt mentes a meglepetéstől. Négy jelölt indult és nem választották meg az Egyesült Keresztény Nemzeti Kisgazda és Földmíves Párt jelöltjét, báró Jeszenszky Györgyöt, hanem helyette Haypál István tolnané- medi kulákot, aki a nagyatádi kisgazdákhoz tartozott. Azonban egy dolog vigasztalta örffyéket: hogy a földbirtokreform kérdésében úgy dönt, ahogyan arra „szükség lesz”. Haypál a földbirtokreformról beszélt. Választói többsége mindjárt azt mondták, hogy „ez a mi emberünk lesz, ha betartja ígéretét”. A legnagyobb vágyuk teljesülését várták ettől a földet ígérő képviselőtől. Pedig, ha akkor tudják, hogy mennyire fognak csalódni... A választókerületekben hivatalosan kihirdetik a választások ösz- szesített eredményeit, a győztesekkel közlik megválasztásukat, körülveszi őket a hízelgők, protekció-várók hada és nemsokára megkezdődik a hivatalos tevékenykedésük is: március 1-én rnár nagy munkában van az országgyűlés. Horthy Miklóst megválasztják Magyarország kormányzójává. Tolna megye képviselői természetesen mintegy gombnyomásra megválasztása mellett szavaznak és dicsőítik a véreskezű elnyomót. Csakúgy, mint ahogyan dicsőítették korteseikkel együtt 1919 októberében is, amikor a „fővezér*' Kaposvárról jövet Szekszárdra érkezett és kéjelegve mondotta az ünnepi fogadáson: — Àmit a nemzeti hadsereg művel, az nem terror, nem fehérterror, hanem csak büntető expedíció azokkal szemben, akik bűnösök ... Igen, bűnösök voltak, mert a proletárhatalomért küzdöttek... (Folytatjuk.) BODA FERENC
