Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-12 / 189. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 augusztus 12. 2 Felavatták a Szovjetunióban a világ legnagyobb erőművét Kidolgozzák a Szovjetunió teljes villamosításának tervét — Leninről nevezték et a kujbisevi erőművet Vasárnap felavatták a kujbisevi erőművet, a világ legnagyobb vízierőművét. Az avatásra megérkezett Hruscsov, Arisztov, Brezsnyev, Szuszlov, Poljanszki, Kuzmin és más vezető személyiségek. Megtekintett ték az erőmű épületét és berendezését. Különös figyelemmel vizsgálták a hatalmas erőmű automatikus irányító berendezését, majd megszemlélték a hajók átbocsátását az erőmű zsilipjén. A vízierőmű felavatása alkalmából, vasárnap délután Zsigulevszk- ben, Kujbisev város szomszédságában, ahol az erőművet építették, nagygyűlést rendeztek, amelyen beszédet mondott Nyikita Szergejevics Hruscsov. Hruscsov köszöntötte a vízi erőmű építőit a munkálatok befejezése alkalmából. ,.Üjabb dicsőséges lapot írtak a szovjet kommunista építkezés történelmébe” — mondotta Hruscsov, majd így folytatta: — A világ legnagyobb vízierőművének, a volgai erőműnek megépítése nagy gazdasági és politikai jelentőségű esemény. Fontos része a Szovjetunió villamosításának, amelynek tervét annak idején a nagy Lenin dolgozta ki. A szovjet kormányfő ezután rámutatott, hogy a Szovjetunióban évente any- nyi villamos erőmű épül, hogy együttes kapacitásuk eléri az ötmillió kilowattot. A villamos energetika fejlődésének további távlataival foglalkozva hangoztatta, hogy a központi bizottság és a szovjet kormány megbízta a Szovjetunió Tervhivatalát: dolgozza ki a Szovjetunió teljes villamosításának tervét. „Ezzel hatalmas alapot teremtünk az ország termelőerőinek fejlesztéséhez’’ Hruscsov ezután az 1958. első félévi ipari és mezőgazdasági termelés eredményeivel foglalkozott s megállapította: ezek az eredmények beszédesen tanúsítják, hogy a Szovjetunió magabiztosan halad a gazdasági felvirágzás útján. A szovjet nép sikeresen oldja meg azt a feladatot, hogy történelmileg rövid idő alatt utolérje és túlszárnyalja a legfejlettebb kapitalista országokat az egy főre jutó termék termelése tekintetében. Az| SZKP központi bizottságának első titkára részletesen fejtegette a szovjet villamoserőmű-építés távlatait. „A legközelebbi években a Szovjetunió előnyben fogja részesíteni a hőerőművek építését, és ezek az erőművek clcsóbbfajta szénnel, földgázzal és olajjal működnek majd“ — mondotta. A nemzetközi helyzet kérdéseiről szólva Hruscsov hangsúlyozta: a szocialista országok együttműködése hatalmas erő. Elítélte az Egyesült Államok és Anglia közel- és közép-keleti agresszióját, s megállapította: ez az agresszió része „a háborús szakadék szélén való táncolás” amerikai és angol politikájának. — Az amerikai és angol agresz- szióval szemben támadt tiltakozás meghátrálásra kényszérítette az imperialistákat. — állapította meg Hruscsov —, de a háborús veszély ebben a térségben változatlanul nagy. A szovjet kormány a jövőben is síkra száll azért, hogy az agresszorok vonják ki csapataikat Libanonból és Jordániából. — A Szovjetunió, a Kínai Népköz- társaság és valamennyi szocialista ország a béke politikáját, a békés együttélés politikáját folytatja — hangsúlyozta Hruscsov — s mindent megteszünk azért, hogy megakadályozzuk újabb háború keletkezését. Hruscsov bejelentette a nagygyűlésnek, hegy a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének rendelete értelmében a kujbisevi vízierőművet Vlagyimir Iljics Leninről nevezik el, s ezután Volgai Lenin Vizierőmű lesz a neve. New York: (Reuter) Megfigyelők szerint számítani lehet arra, hogy a vezető küldöttek beható tanácskozásokat kezdenek az ENSZ-közgyűlés szerdai ülésének előkészítésére. Valószínűnek tartják, hogy Hammarskjöld ENSZ főtitkárnak, — aki pénteken körvonalazta öt pontból álló tervét — szerepe lesz ezekben az előkészítő tanácskozásokban. Hammarskjöld bizonnyal folytat majd magánjellegű megbeszéléseket a nagyhatalmak képviselőivel, mielőtt megkezdődnék az ülés. A küldöttségek vezetői többnyire külügyminiszterek lesznek, noha eddig még csak Gromiko szovjet külügyminiszter érkezett meg New Yorkba. Prága (CTK) Viliam Siroky Csehszlovák miniszterelnök Domszlicében tartott beszédet. Beszédének első részében a közép-keleti helyzettel foglalkozott. «Hű és megbízható barátaink vannak a világ minden részében, s erőnk tudatában békés együttműködésre törekszünk minden állammal, tekintet nélkül annak társadalmi rendszerére. Ennek szellemében javasoltuk a Német Szövetségi Köztársaságnak a diplomáciai kapcsoltok felvételét. Az NSZK közvéleményének jelentős része pozitívan fogadta javaslatunkat,. Csakhogy felemelték A rádióaktiv izotópokat a román kőolajiparban először 1957 őszén használták a lordeni 440 számú olaj- kútnál. A rádióaktiv izotopok segítségével pontosan meg lehet állapítani az olajrétegek mélységét. Az elmúlt hónapokban a ploesti kőolajfúró vállalat kiterjesztette az izotópokkal végzett kutatások körét. Ugyanakkor a moldvai olajku- taknál rádióaktiv izotópokat használnak a hidraulikus repedések ellenőrzésére. A moroni olaj kutaknál A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Csillagászati Tanácsának megbízásából kéthetes tanulmányúton hazánkban tartózkodott L. A. Panajotov kandidátus, a pulkovoi csillagvizsgáló munkatársa. Tanuld mányozta a magyar csillagászok munkáját, valamint a budapesti, a szombathelyi és a bajai holdkövető állomások működését. Elutazása előtt tapasztalatairól tájékoztatta az MTI munkatársát. Panajotov többek között elmondotta, hogy fiatal és igen lelkes gárdája van a magyar holdkövető állomásoknak. Rendszeres megfigyeléseikről a mesterséges holdakról készített pályameghatározásaikról igen értékes adatokat juttatnak el a moszkvai központnak. — A szombathelyi állomást — mondotta — most szervezik, de ha munkatársai megfelelő tapasztalatra tesznek szert, munkájukban a siker nem marad el. Eredményesen dolgoznak a bajai megfigyelőállomás munkatársai is. Végül felolvasta az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának üdvözletét, amely megállapítja: az a győzelem, amelyet a volgai vizierőmű építői kivívtak, valamint a Szovjetunió sok más műszaki vívmánya is a szovjet társadalmi rend fölényét bizonyítja az egész világ előtt. (MTI) A következő két napon megérkezik Selwyn Lloyd angol, Dulles amerikai, Favzi EAK és Smith kanadai külügyminiszter is az értekezlet színhelyére. Beirut: (Reuter) A libanoni kormány hétfőn összeült, hogy eldönt- se, kit küldjenek- az ENSZ közgyűlés rendkívüli ülésére. A felkelők hevesen ellenzik, hogy Malik külügyminisztert bevegyék a küldöttségbe, mivel nagyrészben őt tartják felelősnek az amerikai csapatok behozataláért és a Szíria ellen emelt „intervenciós” vádakért. Szaeb Szalam, a beiruti felkelők vezetője hétfőn kijelentette: „egyetlen libanoni sem lehet tagja olyan küldöttségnek, amelynek Malik a vezetője, vagy akár tagja.” hangjukat a militaristák és revansis- ták is, akik sok hűhóval azt hangoztatták', hogy a diplomáciai kapcsolatok felvétele nem más, mint a németek Csehszlovákiából való kitelepítésének elismerése és a jelenlegi határ végleges elfogadása. De vegyék tudomásul a bonni és a washingtoni urak — mondotta Siroky — hogy határainkról, hazánk függetlenségéről, szocialista rendszerünkről nem vitatkozunk senkivel sem, s népünk egy emberként áll szent határaink védelmében, mellette pedig ott van a Szovjetunió és az egész szocialista tábor. rádióaktiv izotópokat használnak a vízbetörések ellenőrzésére, valamint a kőolaj másodlagos feltárására. A rádióaktív izotópok használata kiváló eredményeket hozott a bol- desti olajkutaknál is. Segítségével meg lehetett állapítani azt a pontot, ahol a víz más rétegekből -beszivárgott. A víz szivárgási zónájának megállapításával a _ vízrétegeket sikerült elszigetelni. A kőolajku- takat újra üzembehelyezték, a kőolaj mennyisége pedig növekedett. A továbbiakban elmondotta, hogy a Szovjetunióban több mint száz megfigyelőállomás működik, s ezek közül 78 állomás viziuális, vagyis távcsöves, 27 állomás pedig foto- grafikus megfigyeléseket végez. Panajotov maga tökéletesítette a fotografikus megfigyelést, mégpedig olymódon, hogy mozgófilmes kamerát szerkesztett, s ennek segítségével még az igen halvány fényerejű szputnyikokat is lehet fényképezni. Ugyanezzel a kamerával erősfényű holdakról színképeket is készítenek. Panajotov a megfigyelő állomások látogatásán kívül értékes és érdekes előadást tartott a csillagvizsgáló intézet dolgozóinak. Beszámolt a szovjet megfigyelésekről, az állomások munkájáról és eredményeiről. Látogatásai, tanácsai, a magyar csillagászokkal folytatott tapasztalatcsere igen hasznos elvi és gyakorlati támogatást jelentett a magyar holdkövető állomások dolgozóinak. Folynak az ENSZ közgyűlés szerdai ülésének előkészületei Siroky beszéde a csehszlovák—nyugatnémet kapcsolatokról Rádióaktiv izotopok felhasználása a román kőolajiparban A Szovjetunióban színképeket is készítenek a szputnyikokról L. A. Panajetov nyilatkozata a megfigyelőállomás munkájáról Kairói lapok Hammarskisid tervéről és a tervezet! amerikai gazdasági segélyről Kairó: (AP) Az AP szerint az As Saab vasárnapi számának „El a kezekkel az arab országoktól!” című vezércikkében Hammarskjöld tervével kapcsolatban azt írja, Hammarskjöld „javaslatai kellemetlen meglepetésként érik az arabokat és csalódást okoznak nekik, miután a legnagyobb tiszteletet érezték az ENSZ főtitkárának személye iránt. Hammarskjöld javaslatait a következőkben lehet összefoglalni: Libaniont illetően Hammarskjöld javaslata felér azzal a gondolattal, hogy hozzanak létre nemzetközi fegyveres erőt Libanon határainak őrzésére” — folytatja cikkét a lap. „De Hammarskjöld még az egyes arab országok ellen felhozott vádakat is támogatja közvetett módon, amikor felhívta az arab államokat, tartózkodjanak az egymás belügyei- be való beavatkozástól, sőt mi több, ahelyett, hogy elítélné az angolok és amerikaiak nyugtalanságot teremtő közvetlen agresszióját az arab-kelettel szemben és ahelyett, hogy megbélyegezné az imperializmust a mesterséges és ellenséges Izrael állam létrehozása miatt az arab világ kellős közepén, valamint azért, mert egymást követő cselszövésekkel igyekezett befonni az arab országokat a katonai szerződések és az Eisenhower-doktrina hálójába. Annak a javaslatnak a megtételére szorítkozott, hogy az arab államok tartsák tiszteletben egymás szuverénitá- sát és területi sérthetetlenségét.” „Minden jogunk megvan megkérdezni Hammarskjöldtől, miért nem kéri ugyanakkor az angol—amerikai megszálló csapatok kivonását ebből a térségből.” Az As Saab & a többi egyiptomi lap is ugyanakkor elutasítja az Egyesült Államoknak azt a tervét, hogy gazdasági segítséget nyújt az ázsiai és a közép-keleti országoknak. Az As Saab kijelenti: „Az Egyesült Államok már teljes mértékben kiaknázta ezeknek a segélyprogramoknak lehetőségeit, mégpedig azzal az eredménnyel, hogy előidézték a Közép-Keletre nehezedő problémák egész seregét és ezzel ürügyet biztosítottak az Egyesült Államoknak, hogy beleavatkozzék e térség országainak kizárólag belpolitikai jellegű ügyeibe. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy sem a mindenható amerikai dollár, sem az összes segélyszervek sohasem tudják megoldani a Közép-Keletnek azokat a problémáit, amelyek nem merültek volna fel, ha azok az imperialista országok ,amelyek ma azt hangoztatják, hogy segíteni szeretnének nekünk, nem tettek volna kitartó kísérleteket a belügyeinkbe való beavatkozásra.” Az ENSZ-bizoftság jelentése az atomfegyverkísérlefek súlyos következményeiről New York (AFP). Mint ismeretes, az ENSZ közgyűlése 1955 december 3-i határozatával 15 tagú tudományos bizottságot hozott létre, amelynek július 1-ig adatokat kellett gyűjtenie a rád i óa k ti v i tásr ól , az atomsugárzás fokáról, valamint az atomsugárzásnak az emberre és környezetére tett hatásairól. A bizottság most nyújtotta be jelentését. A jelentés, amelyet egyhangúlag elfogadtak, megállapítja az atomsugárzással kapcsolatos tényeket és levonja a következtetéseket. Többek között megállapítja: A környezet rádióaktív fertőzése, amely a nukleáris fegyverkísérletekből származik, elősegíti az atmoszférában a sugárzás fokának növekedését, ami újabb kockázatokat rejt magában és bizonyos mértékig ma még ismeretlen következményekkel járhat a ma élő emberek és a jövő generációk számára. A bizottság véleménye szerint „minden olyan intézkedés elősegíti az emberi egészség megőrzését, amelynek célja az embereket érő atomsugárzás lecsökkentése a minimumra’’. A Szovjetunió javasolta, hogy a bizottság kérje a kísérleti robbantások azonnali beszüntetését. Ezt a módosító indítványt azonban elutasították. A jelentéshez csatolt tudományos függelék két táblázatot tartalmaz, amely azzal foglalkozik, hogy az atomsugárzásnak milyen genetikai hatásai lehetnek és a csontvelőt ért sugárzás hogyan lehet a fehérvérűség okozója. (MTI) ESEMÉNYEK SOROKBAN Nicosia (DPA). Az angol csapatok vasárnap este Ciprus egész területén ismét útzárakat építettek és ellenőrző pontokat hoztak létre, mivel a hétfőre virradó éjjel letelt az EOKA görög illegális szervezet által hirdetett fegyverszünet. Digenisz, az EOKA vezetője múlt hétfőn röplapokon fegyverszünetet ajánlott és kijelentette, fenntartja magának a jogot, hogy újabb „provokációk” esetén jövő hétfőn ismét fegyverekhez nyúljon. Hivatalos jelentések szerint vasárnap Ciprus déli részén álarcos b0000©0©0©©O0000©O00OOO000©000OOO©O0©0©00OOO©O©0$ emberek lelőttek egy görög származású ciprusi rendőrt. * Újdelhi (MTÍ). A Statesman című indiai lap szerint az indiai fővárosban az a vélemény alakult ki, hogy a rendkívüli közgyűlésen csak a szócsatára kerülhet sor, de lényegbevágó megoldást nem lehet remélni. Mindemellett azonban az indiai sajtó némi lehetőséget lát arra, hogy talán Krisna Menőn, vagy esetleg éppen maga Nehru miniszterelnök elutazzék New Yorkba. Az augusztus 19—20-i ünnepi vásárban halászlé a Vendéglátó Vállalat halászasárdáfában (Gimnázium udvarában) Cukrászpavilonjainkban: kiváló minőségű cukrászsütemények, fagylalt, kakaó. Rétes-lángos sátrainkban: friss rétes-lángos. Sör-sátrainkban: hideg sör, forró virsli, szendvics, pogácsa. Városi művelődési ház kerthelyisége nyitva. Városi belső egységeinkben (Szabadság, Kispipa, Sörkert, Vasúti stb.) kitűnő ételek, italok és halételek. Minden egységben hangulatos zene! 5000000000OOOOO0000OO000000G000000000000000000G-»