Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-10 / 188. szám

1958 augusztus 10

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

7

„Majd a második félévben... !“

Néhány perces mulasztások miatt nem tűzik fel az élüzem jelvényt

a dombóvári állomás épületére

AZ ELMÚLT ÉV VÉGÉN csak elégedett emberrel lehetett találkozni a dombóvári vasútállomáson. Az elégedettséget és a magabiztosságot a kiváló termelési eredmények, az élüzemmé avatás és az ezzel járó 19 ezer forint jutalom váltotta ki a vasutasokból. A néhány hetes győzelmi hangulat után már az újabb cél, az az élüzem további megtartásáért dolgoztak a forgalmisták, a vonatvezetők, gurítósok, műszaki tisztek. S az első három hónap ebben az évben igazolta a jó munkáit. A termelési terveket az élüzem-szint felett teljesítették és egyesek biztosra vették, hogy a vasutasnapon, majd másodszor is élüzmmé avatják vasútüzemüket az ellenforradalom óta.

A vasutas akarat nagy tettekre képes. Azonban hiába voltak a kiváló termelési eredmények, az élüzem cím elnyeréséhez szükséges tényezőket többségében hiába teljesítették, most a vasutasnapon mégsem avatják élüzemmé az állomást.

Az ok, amely többezer forint jutalomtól, és a dicsőségtől fosztotta meg a dombóváriakat, adminisztrációs hiba! Csupán néhány perces tévedések — a vasútnál lényeges tényező — miatt nem tudták teljesíteni részleteiben is az „élüzem feltételeket”. Az történt ugyanis, hogy amikor a vonatot az állomásról elindították, a vonatvezető nem azt az időt jegyezte be a menetlevelébe, mint a forgalmi szolgálattevő. Ez vasútgazdasági szempontból téves adatok közlését eredményezte.

Az okot tudják a vasutasok. S most ha elégedett embert nem is talál a látogató, de bizakodót annál többet. Lezárták az első félévet. Tanulságul pedig levonták azt, hogy az adminisztrációs munka is nagyon fontos és ezen kell elsősorban javítani.

*

KÉT HÉTTEL EZELŐTT a vasút szolgálati vezetői, párt és tömegszervezetek titkárai, vezetőségi tagjai összeültek^ hogy megtárgyalják az első féléves munka eredményeit, hibáit, meghatározzák a második félév főbb tennivalóit.

(Most már a határozat szerint dolgoznak. A vezénylőtisztek Juhász Sándor és Hillbert István még többet beszélnek a vonatvezetők kötelességéről, az adminisztrációs munka fontosságáról. Szorosabbá tették a kapcsolatot a forgalmisták és az utazó személyzet között, megszigorították a menetlevelek kiállításának

rendszerét is, s így lehetetlenné teszik a különböző időadatok bejegyzését.

*

A MÚLT FÉLÉVBEN nem dolgoztak rosszul a vasutasok. A globális termelési eredmény 105 százalék volt, a második félévre még jobb eredmények elérését tűzték célul. Fontos szerepet szánnak a párt tagjainak, a szakszervezeti bizalmiaknak, akik közvetlen a munkahelyen beszélnek a munka jobbá tételéről, és arról, hogy a második félévben elérjék az élüzem címet.

A tömegszervezetek tagjai valamennyien brigádban dolgoznak és kezdeményezésükre a brigádok versenyt indítottak. A versenyző brigádok száma is szaporodott: az elmúlt félévben 23 versenyzett a vasutasnapot megelőző ünnepi megelőző ünnepi műszakon — augusztus 1—10-ig huszonnyolcra emelkedett. A munkaverseny népszerűségére jellemző az alábbi eset: Kardos István vonatvezető hétfőn felkereste az üzemi szakszervezet vezetőjét és bejelentette, hogy bár brigádja még gyengébb termelési eredményt ér el mint Cs. Nagy János brigádja, s ha eddig még nem is versenyeztek, de most ők is belépHosszú, szikár ember Puskás Sándor. Előmunkás a bátaszéki pályamesteri szakaszon. Fiatalon kezdte ő is a pályaépítő szakmát, s jövő áprilisában a vasútnál eltöltött negyvenedik évet kezdi. Puskás bácsival akkor találkoztunk, amikor a legtöbb munkája volt, reggel munkaelosztáskor.

— Hol kezdte a vasútépítő szakmát?

— Bejártam én már az egész országot, minden nagyobb vasútépítésnél ott voltam. Most itt állapodtam meg. Éni is csak úgy kezdtem mint a többiek, először „krampá- csoló” voltam évekig, most meg előmunkás vagyok.

— Épített-e új vasutat?

— Körülbelül hatvan kilométernyi új vasút építésénél dolgoztam. Jelenleg javításokat és karbantartásokat végzünk, mert új vasutat nem építünk. Ezekben a napokban a sárpilisi határba járunk, ott cseréljük ki a talpfákat, betonaljzatra.

Amíg néhány mondatban elmondja vasúton töltött éveinek történetét, közbe-közbe utasítja embereit,

nek a versenyző brigádok sorába és ők is tudnak elérni olyan eredményt mint a legjobbak. A szak- szervezet természetesen örömmel vette tudomásul ezt a tényt és minden támogatást megígért Kardos Istvánnak.

*

A VASUTAS NAP nagy esemény a vasutasok életében. Minden évben nagy készülődések előzik meg ezt az ünnepet. S a készülődésekből

— az idén már nyolcadszor — még soha nem maradt ki az ünnepi műszak tartása. Az a cél, hogy a legpontosabban, a legjobb munkát végezzék. A brigádok versenyét naponta értékelik az ünnepi műszak idején. A termelési eredmények biztatók, s az emberek is bizakodók. Ha a látogató megkérdi Béndek János vonatátvevőt, Jakab Teréz jegy- zékmegírót, Szálkái István gurítás- vezetőt, Vida István kocsimestert, Szabó László forgalmi szolgálattevőt, mindegyik csak azt mondja:

— „Nem sikerült az első félév, majd a második félévben ...!” Igen, majd a második félévben tűzik fel az élüzem csillagot... De addig még nagyon sokat ,és jól kell dolgozni.

ki milyen szerszámot vigyen, mire lesz szükség majd a munahelyen. Halmai intéző elvtárstól tudom meg, hogy a főnökség legjobb előmunkása Puskás bácsi. Mindig a legnehezebb, a legkényesebb feladatokkal bízzák meg. Olyan szeme van az idős embernek, hogy sínszabályozáskor jobban „benézi”, mint a műszer. S negyven éves szaktudásának meg is van a tekintélye. Pályamesterek, intézők nem egy esetben fordulnak hozzá tanácsért, gyakorlati feladat megoldása közben. S Puskás bácsi szívesen segít ott ahol tud, ahol szükség van rá.

— Vasárnap ünnep lesz, Puskás bácsi? — kérdezzük.

— Az lesz, még pedig kétszeres — mondja —, mert nyolcadszor ünnepeljük a vasutasnapot ,és munkaverseny felajánlásunkat is teljesítettük.

Mi még ehhez hozzátesszük: háromszoros ünnepe lesz Puskás bácsinak, mert jó munkájáért kitüntetést kap.

— P —

Pálkovács Jenő

Puskás bácsi 39 év éia építi a vasútat

Javítják a vasutat

Dombóvár térségében a Szekszárdi Pályafenntartási Főnökség munkásai az időszakos javítást és sínszabályozást végzik. Az előmunkások irányítása alatt dolgozó munkások naponta kijárnak a vonalszakaszra, hogy munkájukkal biztonságossá tegyék a vonatok közlekedéséhez a vasutat. Rendszeressé tették a főnökség területén a megelőző javításokat is. Képünkön Bükkösdi Ernő előmunkás csapata talpfa-eserélés utáni „alá- verést'' és sínszabályozást végez.

Virágok díszlenek

a Mórágy—aisónánai megállóhelyen

„Az a jó pályaőr, akinek nemcsak a műszaki berendezései kifogástalanok, hanem munkaterülete, az őrház és megállóhely környéke virágoktól díszük.” Ez az általános vasúti szabály. Mórágy—Alsónána megállóhelyen Szabó János jegykiadó pályaőr és váltótársa Fehérvári János keze nyomán egész éven át virágok díszlenek a pálya és a megálló mellett. Szabó és társa 20 köbméter kőport hordott taücskával az állomás útjaira a közli kőbányából. Szabadidőben a két vasutas mindig a megállóhely csinosításán, szebbé tételén fáradozik.

A bátaszéki vasutasok kórusa

A bátaszéki vasútállomáson egy egész vitrint megtöltenek a szebb- nél-szebb serlegek, oklevelek,

mind-mind, egy-egy „győzelmi trófea”, amit a szakszervezeti vegyeskar szerzett az elmúlt nyolc esztendő alatt kiváló szerepléseivel. A legutóbbi útról nemcsak oklevél, újságkivágás, hanem két üveg egri bor is ott díszlik a vitrinben, ezt az egri országos dalos-találkozón kapták, ahol igen erős „mezőnyben” az ország legjobb együtteseivel mérték össze tudásukat, mégis kiváló minősítést kaptak.

Most éppen próbára készül az énekkar — hetenként kétszer próbálnak — még nincs itt mindenki, ezért van egy kis idő a beszélgetésre Gaszner István karnaggyal a kórus múltjáról, munkájáról, terveiről.

Nyolc évvel ezelőtt, 1950-ben alakult a vegyeskar, a bátaszéki állomás akkori ü. b. elnöke és politikai tisztje kezdeményezésére — mondja Gaszner elvtárs. — De jóformán megmozdult az egész község, amikor híre ment a vasutasok tervének. Szinte egyszerre jelentkeztek a gyakorlott énekesek, felkarolta az ügyet a tanács, a pártszervezet, az MNDSZ, a pedagóguskar, a község életének minden jelentősebb tényezője. A vegyeskar a vasutas szakszervezeté, de a vasutasokon kívül énekelnek itt pedagógusok, földművesszövetkezeti dolgozók, KTSZ- tagok és termelőszövetkezeti tagok — maga a tsz elnöke is —, a fényképésztől a cipészig képviselve van itt minden szakma. Tagja a kórusnak nyolc házaspár is, ahol aztán nincs vita férj és feleség között a próbákra járás miatt. Az énekkar gerincét természetesen a régi énekesek képezik, — persze, egyre több fiatal válik ilyenné — akikre számítani lehet jóban-rosszban, nemcsak fellendüléskor, hanem amikor hullámvölgyben van a kórus, akkor is.

— Miért, van hullámvölgy is?

— Leginkább, amikor nincs komoly célkitűzés, megyei, vagy országos versenyre, vasutas kultúr- versenyre való készülődés. így voltunk akkor is, amikor néhány évvel ezelőtt hónapokon keresztül csak csasztucskáztunk, ami inkább feladata egy-egy alkalmi együttesnek, mint egy komoly kórusnak.

Hányszor szerepeltek, hány számot tanultak meg az elmúlt nyolc év alatt, azt sem a karnagy, de az énekkar bármelyik tagja sem tudná megmondani. Az első komoly fellépésük 1951-ben volt Szekszárdon, az első megyei ifjúsági kulturális seregszemlén. Itt első helyezést értek el. Jöttek a további állomások, többek közt Budapest, Gyönk, Székesfehérvár, majd a múlt hónapban Eger. Különösen az egri találkozóra való felkészülés igényelt komoly erőfeszítést. Mert eddig valahogy úgy voltunk — mondja Gaszner elvtárs —, hogy korábban mindig volt ismerős a zsűriben, azt hihettük ,azért kaptuk mindig az első helyezést. Fehérváron például a zsűri elnöke egykori tanárom volt. Eger volt a próba, hogy meg tudjuk-e állni helyünket idegen környezetben, teljesen idegen zsűri

előtt is. Az eléggé fárasztó próbákon feleségem a szopránnal foglalkozott, egyik kollégám a basszussal, én a többi szólamokkal, hangképzés, színezés, másfélórás össz- próba az állóképesség fokozására, egy-egy szám tizenöt-húszszori leállítása, újrakezdése bizony elriaszt háttá volna azokat, akik nem sziv- vel-lélekkel vesznek részt a kórus munkájában. De megérte a fáradozás lehetséges gárda ez, jól vizsgáztunk Egerben.

Hány számot tanultunk már meg? — Vagy százötven-kétszázat. Köztük elég jelentős és nehéz műveket, mint Brahms, Händel, Liszt és Kodály, Bárdos és Nádas- di, Svesnyikov és Dunajevszkij egyes kórusműveit. Bátaszéken már el sem képzelhető olyan ünnepség, ahol ne lépnénk fel, adtunk már itt is, vidéken is, önálló hangversenyt is, sőt már a rádióban is szerepeltünk.

Itt van már mindenki, kezdődik a próba. Felcsendülnek —1

ötven torokból — a szebbnél szebb dalok. Liszt ünnepi dala, az „Itt a hó...”

A karnagy néha „állj’’-t int... Halkabban... gyorsabban... nyesni a szöveget... itt nem szabad lélegzetet venni... No, így lesz jó.

J. J;