Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-05 / 183. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA III. évfolyam, 183. szám. ÄRA: 50 FILLÉR Kedd, 1958 augusztus 5. II testvéri bolgár nép fiataljainak találkozéja Bátaszék és környéke dolgozéival A Tolna megyében tartózkodó tíztagú bolgár ifjúsági küldöttség tiszteletére vasárnap Bátaszéken magyar—bolgár ifjúsági találkozót rendeztek, melyen részt vett a Sárköz valamennyi községének ifjúsági küldöttsége is. A bolgár vendégeket ünnepélyes keretek között fogadták a község központjában. Vida Mihály, a KISZ járási Vb tagja, a MÁV forgalom KISZ-titkára üdvözölte a szívesen látott vendégeket. Szavaira Peter Arnaudov, a bolgár küldöttség vezetője válaszolt, majd a küldöttek a Búzakalász Tsz központjába és a bá- taszéki leányiskolába látogattak el. A községi művelődési házban megrendezett nagygyűlésen Lehőcz János, a községi KISZ-bizottság titkára üdvözölte a vendégeket és a nagygyűlés részvevőit, majd Rúzsa János, a KISZ megyebizottság másodtitkára mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, több évszázados barátság köti össze a magyar és a bolgár népet, de ez a barátság csak a felszabadulás után kaphatott új tartalmat, amikor a közös történelmi emlékeken túl azonos célok, a szoötven termelőszövetkezet és kilenc község fejezte be eddig a cséplésf Az aratás közvetlenül a befejezés előtt áll megyénkben. A zab nagyrészét is learatták már. Az eddigi jelentések szerint 48124 holdon végezték el eddig a tarlóhántást. Ez a learatott terület 40 százaléka. Másodvetést 1826 holdon végeztek a termelőszövetkezetek, az egyénileg gazdálkodók pedig 6864 holdon. A termelőszövetkezetekben ezenkívül 818 holdon zöldtrágyát is vetettek. Zöldtrágyának legtöbb helyen napraforgót használnak. Megyei szinten eddig a gabona- behordás 85—90 százalékát, a csép- lés 80 százalékát végezték el. A ga- bonabehordást 78 termelőszövetkezet és 46 község fejezte be. A cséplés 50 termelőszövetkezetben és 9 községben szintén befejeződött. Néhány nap a csépléssel is végeznek megye állami gazdaságaiban Géczi Károly, a Tolna megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága fő- agronómusa tegnap reggel a következő tájékoztatást adta szerkesztőségünk munkatársának: A megye állami gazdaságaiban a zab kivételével befejeződött az aratás. Ezzel egyidőben a kajmádi, a gerjeni, a kanacsi és a biritói állami gazdaságban a csépléssel is végeztek. (Megyei viszonylatban ezidő szerint a búzának 80, az árpának 88, a rozsnak pedig 64 százalékát csépelték el, hordták a raktárakba. A még visszalévő csépléssel az állami gazdaságok legkésőbb szerdán estig végeznek. A nem végleges adatok szerint a Tolna megyei állami gazdaságok búzatermés átlaga meghaladja a 10 mázsát, azzal szemben, hogy megyei viszonylatban az egyéni parasztok kisparcelláján jó, ha lesz hét mázsa a búza holdankénti átlagtermése. A búza termésátlaga legjobb volt eddig az élüzem címmel kitüntetett Nagytormási Állami Gazdaságban, ahol 11 mázsa az átlagtermés. Leggyengébb Kanacson, ahol a végeleges adatok szerint 8,2 mázsa a holdankénti búzatermés átlag. A gabonabetakarítással egyidejűleg az állami gazdaságokban elmunkálták a tarlókat is. E szerint a tarlóhántással jelenleg 96 százalékban állnak és több mint 3500 holdon vetettek másodnövényt. Levelező oktatás a műkedvelő színjátszó rendezők számára A műkedvelő színjátszócsoportok munkájának megjavítása érdekében, a műkedvelő színjátszás színvonalának emelésére a Népművészeti Intézet drámai osztálya és a Művelődésügyi Minisztérium két éves levelező akadémiát szervez a színjátszócsoportok rendezői részére. Megyénkből 11 színjátszó rendező vesz részt a levelező oktatásban. A népművelési szervek igyekeznek megvalósítani, hogy a jövőben csak olyan tiszteletdíjas színjátszó rendezők működjenek, akik valamilyen tanfolyamot végeztek és működési engedéllyel rendelkeznek. A kétéves levelező akadémiát elvégzett rendezők természetesen a nagyobb csoportok mellett fognak működni és instruktori feladatokat látnak el. Befejeződött a barackszüret a faddi Kossuth Tsz-ben Hírt adtunk már arajól, hogy a faddi Kossuth Termelőszövetkezetben jól fizetett a sárgabarack. Az öt hold fiatal gyümölcsösről a termelőszövetkezet 110 mázsa termést szedett le, aminek a nagyobbik része exportra ment. Ezért a mennyiségért 60 000 forintot kapott a termelőszövetkezet. A barackszüret után rövidesen megkezdődik a körteszüret is Faddon a Kossuth Tsz-ben. Ebből a gyümölcsből 400 mázsát várnak, amiből előreláthatólag szintén nagyobb mennyiséget küldenek exportra. Medgyessy-kiállításra készül a paksi művelődési ház A jelenleg Szekszárdon lévő Med- gyessy kiállítás anyagát ebben a hónapban a járási művelődési ház kérésére Paksra szállítják. A kiállítás megnyitójára augusztus 20-án kerül sor s így szerves része lesz az Alkotmány ünnepi programnak. Egy hónapig, szeptember 20-ig tekinthetik meg a paksi művészetkedvelők Med- gyessy Kisplasztikáit. A kiállítás iránt nagy az érdeklődés, hiszen ilyen kiállításra Pakson már nagyon hosz- szú idő óta nem került sor. cializmus építése is egybefűzte a két népet. Utalt arra a segítségre, amit az ellenforradalom leverése után a bolgár néptől kaptunk, majd nemzetközi kérdésekről szólott. Beszéde befejező részében hangsúlyozta, sokat tanulhatunk bolgár elvtársainktól, mert ők alapjaiban már befejezték a szocializmus építését, ' megvalósították a szocialista mező gazdaságot. Rúzsa János nagy tapssal fogadott beszéde után a bátaszéki és a környékbeli fiatalok ajándékokat adtak át a bolgár vendégeknek, majd Peter Arnaudov, a küldöttség vezetője szólalt fel. Beszélt a bolgár ifjúság életéről, s elmondotta, hogy a bolgár fiatalok 85 százaléka a kommunista szövetség tagja. Hangsúlyozta, hogy eredményeiket a bolgár fiatalok csak a Bolgár Kommunista Párt segítségével tudták elérni. A nagygyűlés után művészi mű sor következett, amelyben a legjobb sárközi népi együttesek léptek fel, mint a Sárközi Állami Gazdaság és a bátai népi együttes, valamint a I bátaszéki MÁV énekkar. A bolgár ifjúsági küldöttek a délután folyamán a Sárközi Állami Gazdaság leperdpusztai szőlészetébe látogattak el, este pedig a bátaszéki Búzakalász Tsz vendégei voltak. Bátaszéken és a környéken kitörő lelkesedéssel fogadták a testvéri bolgár nép fiataljait, s a felejthetetlen bátaszéki magyar—bolgár találkozó nagyban hozzájárult a két nép barátságának további elmélyítéséhez. Ünnepi vásár és kiállítás Sxtálinvárosl an Bizonyára sok látogató keresi fel majd a megyéből az első sztálinvá- rosi vásárt és kiállítást. Az augusztus 19—20-án megtartandó kiállítás az ifjú város első seregszemléje lesz, ahol bemutatják a helybeli üzemek termékeit, azokból kiárusítást tartanak. A vásár idején — az ünnepségek egyik érdekes pontja lesz —, amikor üzembe helyezik a Fésűsfonodát és felavatják a nemzetközi versenyuszodát. A sztálinvárosi vásár alkalmából az ország minden részéből 50 százalékos vasúti kedvezménnyel lehet majd utazni. Új kemence a Tamási Téglagyárban Régen megérett már a lebontásra a megye egyik legöregebb téglaégető kemencéje a Tamási Téglagyárban. A kemence az idén lépett ötvennyol- cadik »-életévébe« és lebontása, helyébe egy új kemence építése nemcsak azért vált szükségessé, mert évről évre több javítást igényelt, költséges volt a fenntartása, hanem azért is, mert túlsók tüzelőanyagot fogyasztott a tégla égetéséhez. Emellett nagyon nehéz és egészségtelen is volt a dolgozók munkája az elavult rendszerű kemencében. A tavasszal kezdték meg a gyárban az új kemence felépítését, amelyben már folyik is az égetés. Az új, tizenhat kamrás körkemencében egészségesebb körülmények között dolgozhatnak az égetők, termelése mintegy másfélszerese a régiének. Míg a régi kemencében 500 kiló szenet használtak fel ezer darab tégla égetéséhez, az új kemencében egy mázsával kevesebb. 400 kiló a szénfelhaszhasználás. Jobb minőségű téglát is égetnek az új kemencében. Az építkezés alatt egy napra sem állt le az égetés a gyárban^ az új felépítéséig a régi kemencében égettek. Az ősszel kerül sor a régi kemence lebontására. A Tamási Téglagyár most elkészült új égetőkemencéje. A kép előterében a régi kemence látható. »Fél-Duvanov« módszerrel, cilinder rakással égetik a téglát az új kemencében. Tóth János rakó, Köbli János és Bacsiti Demeter behordok éppen a kemence egyik kamráját töltik meg nyerstéglával. Baltával meggyilkolta saját tárjál Tragikus végű családi dráma játszódott le a közelmúltban Iregszem- cse községben. Kostyán Géza (Fő u. 95. szám) rejtélyes módon eltűnt lakásáról. A rendőrség, mint az eltűnteket szokásos, keresni kezdte annál is inkább, mert a felesége 26-án, szombaton feljelentést tett ezügyben. A feljelentés szerint 23-án eltávozott lakásáról és azóta nem tudnak Kostyán Gézáról. Felmerült azonban annak a gyanúja is, hogy bűncselekmény áll fenn és ezért erélyes nyomozás indult meg. Néhány nap múlva tisztázódott a rejtélyes ügy és előkerült Kostyán Géza, azaz a holtteste. Kostyán Géza paraszt ember volt, de különleges egyéniséggel rendelkezett: nem szeretett dolgozni és állandóan részegeskedett. Ha pénze nem volt, akkor minden lehető alkalmatosságot értékesített és elitta az érte kapott pénzt. Emiatt természetesen állandó veszekedés volt a családban: feleségével és a feleségének a szüleivel, akivel együtt laktak. Július 23-án délben is ittas állapotban tért haza és veszekedés kezdődött a családban. Először kint az udvarbein, majd bent a lakásban folytatták a veszekedést. Közben a feleség kiment a fáskamrába, magához vett egy baltát, visszament a szobába és ott hátulról fejbevágta férjét. Ezután még több ütést mért a fejére és így Kostyán Géza ott mindjárt meg is halt. Az esetnél jelen voltak a feleség szülei és a család 16 éves gyermeke. Miután Kostyán Géza meghalt, a feleség és az após megfogták és kivitték a kocsi- félszerbe, ott feltették a kocsira letakarták, majd az est beálltával ugyanazon a kocsin kiszállították a szőlőhegyre. Ott a szőlőjük közepén elásták a holttestet. Kostyán Gézánét őrizetbe vették és folyik ellene az eljárás. A bonyhádi járási művelődési ház augusztusi műsorából A bonyhádi járási művelődési ház augusztus hónapban is változatos programmal fogadja látogatóit. A szabadtéri színpadon rendszeresen tartanak előadásokat, szórakoztató jelleggel. Augusztus 6-án »Sztár parádé« címen kerül sor előadásra Gena Pruss vendégszereplésével. 13-án ugyancsak a műsorigazgatóság rendez műsort »Sztambul rózsája« címmel. 23-án Fehér Klára: »Nem vagyunk angyalok« című három- felvonásos vígjátékát mutatják be, 31-én pedig jazz-hangversenyre kerül sor. A művelődési ház műkedvelő együttese Schubert—Berté: Három a kislány című operettjét játssza a járás községeiben. Közben megkezdték a felkészülést Kodolányi: Földindulás című drámájának bemutatására. Ezzel a darabbal kezdik az őszi idényt. TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK]