Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-13 / 164. szám
Á gyönki zenekar fellépése előtt Vasárnapi levél Egyik este pattogó induló hangjai, ra lettem figyelmes. A Járási Művelődési házban tartotta próbáját a most alakuló gyönki fúvószenekar. Betértem és végighallgattam a próbát. Magyari Béla elvtárs, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy Gyönk község állandóan zenekarhiánnyal küszködik. Ha néha akad is egy kis csoport, pár hónap múlva kereket oldanak a zenészek. Még a táncmulatságokon sincs, aki játsz- szék. Ha aztán valamely alkalomra mégiscsak elengedhetetlenül szükséges a zenekar, vagy, ha a gyönki fiatalok már nagyon áhítják a bált, csak súlyos összegekért tudnak más helyekről zenészeket szerződtetni. Ez ért határozták el a fúvószenekar megalakítását. A párt és állami szervek támogatásával sikerült biztosítani a szükséges hangszereket. Nehezebb volt azonban megfelelő önkéntes zenészeket toborozni. (Jelentkező ugyan akadt szép számmal, de sajnos nem mindegyik volt megfelelő). A szervezőmunkának azonban megvan az eredménye, létrejött a zenekar és szépen haladnak a tagjai a zeneismeretek terén. Martin Ferenc zenetanár irányításával folyt a felkészülés, aki lelkiismeretes munkával igyekezett átadni tudását a szorgalmas tanulóknak. A zenekari tagok átlagos életkora 23 év. A legfiatalabb Lerch János tizenhat éves, a legidősebb tag pedig Steitz János, 37 éves. A zenekar, amely szépen halad a felkészülésben, augusztus 20-án tartja első nyilvános szereplését a gyönki közönség előtt. Természetesen, mi sokat várunk a fiatal fúvószenekartól, s bízunk abban, hogy sikeres lesz bemutatkozó szereplése. A példa jó, azt hisszük a megye többi községei számára is arra, hogyan lehet egy jó gondolatot szorgalmas munkával valóra váltani. Bajcsi Goethe : Epigrammák Modern Romeo és Júlia A BBC televíziós adásában bemutatott egy színdarabot, amely Romeo és Júlia témáját dolgozza fel — modern kiadásban. A darabban Romeo, azaz Joe egy Shakespearet szerető teherautó-sofőr és Júlia, illetve Rose, oxfordi egyetemi hallgató. A fiú és a lány együtt látják a színházban a Romeo és Júliát és beleképzelik magukat a főszerepekbe. Később Joe felkeresi Roset az oxfordi kollégiumban, de ekkor találkozásukat már nem ragyogja be a rivaldafény és minden szürkébbnek tűnik. Utolsó találkozásukkor elhatározzák, hogy elválnak. Nem azért mintha szerelmük nem állta volna ki a próbát, vagy külső társadalmi erők léptek volna közbe, hanem mert úgy látják, hogy házasságuk túlságosan nagy változást jelentene megszokott életmódjukban és erre Rose nem hajlandó elszánni magát. Elválnak minden keserűség, vagy tragikus körülmények nélkül, egyszerűen felismerve saját gyengeségüket. ALÄZAT Nézem művét a mestereknek, Látom, hogy mennyi mindent tettek s ha nézem, amit szedtem-vettem, látom, mit kellett volna tennem. A LEGJOBB Ha lázad szíved és eszed nagyobb öröm nem érhet! Aki nem téved s nem szeret az már a sírra ért meg. EGYENLŐSÉG Az ember nemi tör magasabbra, arra irigy, ki maga-fajta, de milyen irigység, amely csak magához hasonlóra lel? JÓ TANÁCS Van úgy, hogy elmúlik a nap, únsz mindenkit, únod magad, semmi sincsen a kedvedre, a művészet másként lenne? Ne erőltesd a rossz napot, az erőd cserben nem hagyott, csak a rossz órát aludd át s kétszeresen terem munkád. AZ EREDETI Egy fajankó jön és ezt mondja: [„Soha nem tanított engem iskola, biz én mindtől távol voltam s a holtaktól sem tanultam.’’ Azt jelenti, ha jól értem, buta és övé az érdem. KRITIKUS Vendég jött hozzám ebédre, nem is kedvem ellenére, volt, ami asztalomra jut csak, evett a fickó, majd ki pukkadt. De alig szedtük le az asztalt, a jóllakott már el is nyargalt, a szomszédba viszi az ördög s az ebédemről ilyesmit költött: „A leves rossz volt, a sült rossz volt és megitatták azt a rossz bort!" Hej, a Krisztusát! Kritikus, üssétek agyon a kutyát! A VILÁG FOLYÁSA Míg fiatal voltam, víg legény s derűs volt minden tettem, nem akadtam olyan festőre én, aki lefestett volna engem. Viszont nem egy csinos lányka arcomat szívébe zárta. Édegélek, öreg mester, akit most mindenki megbecsül s [szeret, s velem díszítenek, meg Nagy [Frigyessel pipákat és cserepeket. Csak a csinos lánykát nem találom, arany csillag! ifjúságom, álmom! CSANYI LÁSZLÓ fordításai Megbetegedett a gyermek. Chlorocidot írt fel az orvos. A tabletta beadásának első kísérletét feleségem részéről a szokásos szülői gügyögések vezették be: — Dettike édes, Dettike drága, nyisd ki pici szájacskádat. kapsz cukorkát! — Dettike szőke hajfürtjei alól nagy kék szemeivel borúsan nézett édesanyjára. Talán a kávéskanálra helyezett „cukor”, talán a készenlétben tartott pohár víz keltette fel gyanúját. Talán az a puszta tény, hogy a cukrot egyáltalán kínálni kell. Nem nyitotta ki a száját. Mint eszére büszke, gőgös felnőttnépség, cselhez folyamodtunk. Dettike kedves italába, a kakaóba kevertük az orvosságot. Az első korty után kiköpte, és három napig lemondott a kakaóról. Ezután a kenyér belébe, majd a szaloncukor, a cseresznyebefőtt és a levesnokkedli kellős közepébe rejtettük a chlorocid szemecskét. A gyanakvó beteg mindent gondosan megrágott, nyelvével megízlelt, az ételt megette, az orvosságot kiköpte. Megvetjük a gyengével szemben alkalmazott erőszakot, de a végső szükség helyzetében mégis ehhez folyamodtunk. En lefogtam DetKülföldi kultúra A moszkvai művészszínház párizsi vendégjátékáról A moszkvai (Párizsban Sztanisz- lavszkij színház néven ismert) művészszínház tagjai június 19-én este a Sarah Bernhardt színházban Csehov „Cseresznyéskert” című színművével mutatkoztak be. Az együttes bizonyságát adta annak, hogy hírneve megérdemelt. Az előadást egység, sokrétűség, a részletek gondos és pontos kidolgozása, biztos és finom ízlés, természetesség és technikai tudás jellemezte... Különösen a színészek fegyelmezett, tartózkodó játéka iepett meg. Semmi nagyképűség, semmi ripacskodó, sem a nevetésben sem a sírásban nem esnek túlzásba. Ez a „népi színház" olyan stílusban játszik, amelyet bátran „arisztokratikusnak’’ nevezhetnénk. „A bemutatkozás nagy élményt jeientett” — írja Robert Kamp, a Francia Akadémia tagja. A franciák nem érnek rá 1 moziba menni — 1 Franciaországban a közelmúltban 1 közvéleménykutatást tartottak, amely , bői kiderült, hogy a felnőtt franciák i30 százaléka leszokott a filmszínhá- izak látogatásáról. E 30 százalék fele 'időhiány miatt mondott le erről a 1 szórakozásról, majdnem ugyanany- nyian más szórakozásokat részesíte- inek előnybe, egy töredék azonban I véglegesen a televíziót választotta. A (megkérdezettek 70 százaléka a laká- 1 fiához legközelebb lévő moziba jár és 'tulajdonképpen nem is érdekli, hogy , milyen filmet, illetve milyen film- 1 színészeket lát majd. Franciaországi 'ban az asszonyok sokkal ritkábban járnak moziba, mint a férfiak. I A televízió és a mozi • A televízió mind veszélyesebb ve- 'télytársat jelent a súlyos időket élő [angol filmszínházaknak. Ezért született ez a történet is. . Egy férfi a közeli moziba telefonált. l„Hány órakor kezdődik a következő lelőadás?" » „Ahogy ön megérkezik, uram.’’ jngyre több embertől hallani — és ez igazán örvendetes —, hogy külföldre utazik. IBUSZ kirándulás keretében, vagy azon kívül, mind több hazánkfia lát külországokat, tudásban gyarapodik, ismeretei bővülnek s emberségben is jobbul, hiszen más népek fiaival való találkozás egyszersmind azt is jelenti, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, a barátság, testvériség érzése kiteljesedik, nemesebbé, emberebbé válunk. Örüljünk neki, mert ez jó. Az örömbe azonban vegyül néha ürüm is. Egy ismerősöm dicsekedve mutatott egy szilon inget, amit Csehszlovákiából hozott, ahol állítólag potom árért vásárolta. Persze ez nem volt egyszerű, mert ő szalámit vitt magával, amit elcserélt óráért, az órát aztán mit tudom én miért, azt megint valami másért és a hosszú csencselési sor végén birtokába jutott a szilon ing, amelyben most pompázik. Tíz napot töltött szomszédaink hazájában s a tíz nap alatt sikerrel nyélbe is ütötte az üzletet. Közben egy sereg emberrel tárgyalt, kilincselt néhány helyen, alkudozott mint egy kupec, saját holmiját egekig magasztalta, míg földig pocskondiázta üzlettársáét, hencegett és megalázkodott, ígért hetet-havat és hazudozott, dicsekedett és szánalmat igyekezett kelteni maga iránt. De megérte a fáradságot, mert megvan a szilon ing s ismerősei most csodálják, ő és kalandjai állnak az érdeklődés középpontjában és akadnak olyanok is, akik okos, életrevaló embernek tartják. * beszélgetés közben megkérdeztem tőle, hogy a szilon ingen kívül mit látott még? Milyen Prága, hát a Magas-Tátra, a pozsonyi koronázó templom? Méltatlankodva válaszolta: —i De, öregem, ráértem én arra? — Csakugyan? Hát ráért arra? Egy ismeretlen fiatalasszony valamilyen küldöttséggel, vagy talán anélkül, a Szovjetunióba utazik. Elutazása előtt egy társaságban táláltikét és feleségem beletömte az orvosságot. Kihányta. Feladtuk a harcot, és pár nap múlva a kislány meggyógyult. A gyógyulás örömére ünnepi ebédhez készülődtünk. A tányérokba kimert aranysárga húsleves ínycsiklandozóan gőzölgött. Előre dicsértem színét, szagát. Feleségem hízott a boldogságtól. Lányom jobbomon, az asztal magasságáig felemelt rácsos ülőkéjében, ki sem látszott a boldogságtól. Talán ismerik olvasóim azt a fiziológiai folyamatot, mely a már annyiszor élvezett finom falatok közeli, és nem kétséges fogyasztását megelőzően az ember nyálrendszerében lejátszódik. Az előlegezett örömérzés ezen kielégülésre váró vágyakozásában emeltem számhoz az első kanalat. Nem részletezem, de rettenetes volt. Ijedten bámultam a levesre. Nem lehet igaz, hogy egy ilyen színű levesnek ilyen szörnyűséges íze legyen. Körülnézek. Mindenki jóízűen táplálkozik. Úgy látszik képzekoztunk. A beszélgetés során kide- rült, azért kereste fel ezt a társaságot, hogy érdeklődjék, mit vigyen magával, melyek ott a „keresetF! cikkek, amelyekért aztán majd cse- rélni lehet különböző dolgokat. Tekintettel arra, hogy voltak köztünk többen, akik már jártak az elmúlt években a Szovjetunióban, egyöntetűen azt válaszoltuk, ne vigyen magával semmit, úgysem érdemes. Nem érdemes, mert esetleg ráromlik a holmi, amennyiben romlandó, ha meg nem az, úgy cipelheti vissza. A fiatalasszony elkedvetlenedve távozott s most bizonyára azon bánkódik, ugyan miért küldték őt ki külföldre, államköltségen, egy delegáció tagjaként, vagy ha nem úgy megy, hát miért is megy egyáltalán, ha mégcsak csencselni sem lehet. Talán eszébe sem jut, hogy más egyébért is érdemes lenne Moszkvába, Leningrádba utazni. Hej, mennyien mennének helyette szívesen, s bízisten mégcsak eszükbe sem jutna a cserebere lehetősége. jg^allatlan mértékben megszaporodtak a külföldi utazásoki egyre több ember utazik el néhány napra, vagy hétre világot látni. De úgy látszik miként a gazdasági életnek, úgy a külföldi utaknak is megvannak a nepperei, akiket ugyan nem érdekel a moszkvai metro, a leningrádi operaház, vagy a pozsonyi dóm, esetleg a kelet-berlini újjáépítés lenyűgöző látványa, de egy szilon ing, vagy pulóver, az igényesebbeknél villany boyler álmaik netovábbja, pláne ha abból hazajőve különböző üzleteket lehet lebonyolítani. Jó lenne gondolkozni azon, hogy lehetne a külföldi utak neppereit leszoktatni a „világot lá- tás”-ról, meg azon, hogyan lehetne egy kis büszkeségre tanítani a nem hivatásos utazókat. Mert sokféleképpen emlegetnek bennünket a világban, de ugye kellemetlen lenne, ha rajtunk maradna a „csencselő nemzet” jelző? LETENYEI GYÖRGY lődtem. Merítek ismét, most már óvatosabban. Ehetetlenebb mint az első kanál volt. Kénes, kesernyés epe ez, nem húsleves, gondolom magamban, de férfiúi akaratom végső megfeszítésével ezt is lenyelem. Szelíden fordulok feleségemhez. — Szívem nincs valami baja a levesnek? — — Én jónak találom, — válaszolja durcásan, és látom arcán a sértett női büszkeség fájdalmát. — Na persze, persze, — mondom békítőén, és arra gondolok, hogy kezdődő idegkimerültségem lehet, érzékszerveim már felmondták a szolgálatot. Még két kanalat magamba erőltetek, aztán levegő után kapkodok, verejtékezem, rosszullét kerülget. Pohár vizet iszom, a feleségem majdnem sír. Kétségbeesve tekintgetek Det- tikére, mintha tőle várnék segítséget. Látom, hogy szeme sarkából figyel. Van a nézésében valami huncut káröröm. Kimeredt tekintetem kötényére téved. Zsebéből egy fiola kandikál. Jobban megnézem, olvasom a felírást: Mintha misem történt volna, boldogan csilingel ajkáról a biztatás: — Edéi apu, edél! — BAKÁCS TIBOR Vincze József :. Emlékezés 1931-re Fél kiló hús az asztalon — Éhesek voltunk mind nagyon. Korogta gyomrunk mód-dalát. Fogsormik egymással vitt csatát Nyolcunknak volt csak egy szoba Fáradtan tértünk meg oda. Testünket éh és hiány törte, Csontunk azért ilyen görbe. Fogytunk, bár nem volt húsunk Szédültünk s hittük, hogy futunk Munkáért róttuk a napot, Ki alázkoftott, csak az kapott. Kezünkön repedt a bőrcserép. Törte kasza, vella, nagygeréb. Vállunk nem nőtt fel egyenest, Úrnak hordtuk zsákszám a [szemest. Lábunk roggyant negyvenévre. Szemünk szorult anyaföldre. S a szívünk, óh az ép maradt! Az eszme tűz-színe alatt.
