Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-09 / 160. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1958 július 9. SZTK TANÁCSADÁS Egyszeri segélyek Egyszeri segély: 1. Utazási költség. 2. Temetési segély 1. Utazási költség Abban az esetben, ha a gyógykezelés érdekében a dolgozónak (családtagnak) lakóhelyétől 4 kilométernél nagyobb távolságra kell utazni, utazási költség megtérítésére tarthat igényt. Utazási költség címén a közfor- forgalmi közlekedési eszköz használatával felmerült útiköltségnek az 1,50 forinton — oda-visszautazás esetén pedig a 3 forinton felüli ösz- szegét kell megtéríteni. A tengelyen (kocsin, szekéren, bérautón) megtett út költségét is meg lehet téríteni, ha nincs vasút-, hajó-, vagy autóbuszjárat és az oda, vagy visszautazáshoz szükséges tengelyen megtett út 4 kilométernél hosszabb. Fuvarköltség címén az igazolt — ténylegesen felmerült —, de legfeljebb a helyi fuvarnak megfelelő költség téríthető meg. A megtérítéshez szükséges a fuvaros elismervénye és a helyi tanács igazolása arról, hogy a felszámított fuvarköltség a helyben szokásos fuvardíjnak megfelel. Helyi tanács igazolása nélkül, csupán a fuvaros igazolása alapján is kifizethető, a fuvarköltség akkor, ha az kilométerenként nem haladja meg a 2,40 forintot. Ha az orvos javaslatára a dolgozó (családtag) utazásához kísérő szükséges, a kísérő útiköltségét is meg kell téríteni. A 14 éven aluli beteg gyermek utazásához a kísérő alkalmazását — orvosi javaslat nélkül is — szükségesnek kell tekinteni. A lakásától 200 kilométernél távolabbra eső helységekbe utalt dolgozó (családtag) gyorsvonat fapados kocsi használatára jogosult. Ehhez külön orvosi javaslat nem kell. Nem jár útiköltség: a) gyógyfürdő igénybevételekor, ha a gyógyfürdőig megtett út hossza a 30 kilométert meghaladja, b) szakszervezeti szanatóriumba utalt részére, c) tizenegynél kevesebb fog pótlása esetében műfog, műfogsor, fogkorona és foghíd elkészítésével kapcsolatos technikai munkák elkészítése idejére, d) szűrővizsgálatra vagy a munka- vállaló felvételével kapcsolatos vizsgálatra beutalt részére, e) saját kérelemre vidékre távozó dolgozó (családtag) részére. Az utazási költség igényléséhez szükséges igazolások: a) a körzeti orvos szakvizsgálatra utalása, b) a szakorvos igazolása a vizsgálaton való megjelenésről, c) kórházi ápolás esetén kórházi igazolvány, d) érvényes munkaviszonyt és igény jogosultságot bizonyító igazolvány (Biztosítási Igazolvány, stb.), RÖVIDEN Idén szeptemberben Moszkvában rendezik meg a tudományos ismeret- terjesztő filmek fesztiválját, amelyen mintegy 200 filmet mutatnak be. * Harkovi mérnökök az Egyesült Arab Köztársaságok megrendelései alapján elkészítették az Egyiptomban épülő vasárugyár tervét. A gyár be rendezéseit szintén aí Szovjetunió szállítja Egyiptomba. * A Szovjetunió Ifjúsági Szervezetei Bizottsága mellett nemzetközi ifjúsági turista iroda alakult. Az új vállalat célja, hogy kedvezményes utazásokat szervezzen azon külföldi fiatalok számára, akik a Szovjetunióba kívánnak látogatni. Ugyanakkor az iroda megszervezi a fiatal szovjet turisták külföldi útjait. * A kámai vízierőműnél épül fel a Szovjetunió legnagyobb, hat-kamrás hajózható zsilipje. * Jerevánban megnyílt az „Ó-örmény festészet története’’ című kiállítás. A képek azt bizonyítják, hogy Örmény- ország legrégibb festményei az időszámításunk előtti első évezredből származnak. e) a fuvarozó nyugtája, amennyiben közlekedési eszköz nincs. 2. Temetési segély Elhalt dolgozó után A dolgozó elhalálozása esetén temetési segély jár, ha a dolgozó az elhalálozáskor betegségi biztosítási szolgáltatásokra jogosult volt. A temetési segély összege: 800 forint. A temetési segély annak fizethető ki, aki igazolja, hogy az eltemettetésről gondoskodott. Ennek érdekében a temetési költség számláját úgy kell a Temetkezési Vállalattól kérni, hogy azon szerepeljen mind az elhalt, mind az eltemettető neve. A temetési segély folyósításához benyújtandó igazolások: a) az elhalt illetékmentes halotti anyakönyvi kivonata, b) kis alakú munkáltatói igazolvány, mezőgazdasági dolgozóknál Biztosítási Igazolvány, Bélyeglap és Igénylőlap, nyugdíjasoknál Igény- jogosultsági Igazolvány és az utolsó havi csekkszelvény, c) az eltemettetés költségeit igazoló számla. Elhalt családtag után A családtag halálakor temetési segély jár a dolgozónak akkor, ha a Játék az ágyból A havannai Riviera hotel 400 vendégszobájában kettős képernyővel felszerelt televíziód készülékeket állítottak fel. Az egyik ernyőn látható a televíziós program, a másik képernyő viszont a szálloda rulettszobájával van összeköttetésben. A vendégek az ágyból figyelhetik a játékasztalon végbemenő eseményeket és telefonon jelenthetik he tétjeiket. Konzervsütemény Nebraszka amerikai állam egyik kisvárosában, Omahában a Conklin házaspár nemrég ünnepelte aranylakodalmát. Ez alkalomból a vendégeket olyan süteménnyel kínálták, amelyet Conklin asszony házasság- kötése évében, 1908-ban sütött és légmentesen leplombázott bádogdobozban konzervált. A vendégek a süteményt kitűnőnek találták. A tudós kutya Kure városában (Hirosima prefek- tura) egy hím juhászkutya híressé vált számtantudása révén és mert kiválóan ért a színészkedéshez is. Ha egysorba felállítunk fadarabokat, amelyeket egytől tízig megszámozunk és a messzebb lévő kutya előtt hangosan mondjuk a számokat, az okos kutya elrohan és szájában odahozza a megfelelő fadarabot. Tizenötig szorozni is tud. Ha azt kiáltjuk, hogy „kétszer négy”, biztos, hogy a nyolcas jelzésű fadarabbal tér vissza. Ha pedig „háromszor ötöt” mondunk, úgy az egyes és az ötös fadarabokat teszi a lábunk elé. Ez a kutya 15 ország zászlaját is megkülönbözteti, sőt még tiszteleg is a zászlók előtt. Elég, ha elkiáltjuk az egyik ország nevét, a kutya odaszalad a zászlóhoz és mély fejbólintás- sal és ugatással tiszteleg. A királynő hálóinge Az angol divathölgyek mostanában mind ugyanolyan fehér és kék selyem hálóinget csináltatnak, amilyet Erzsébet királynő vásárolt nemrég az egyik legelegánsabb londoni üzletben. Ha ez így megy tovább, nemsokára minden angol divatdámának ..királynő hálóinge’’ lesz. Az autó erkölcsi hatása Harry Truman, az Egyesült Államok volt elnöke megjelent a detroiti autókiállítás megnyitásán. Az újságírók megkérték, mondjon valamit a gépkocsik hatásáról az amerikai életre. Truman így nyilatkozott: — Az autóknak óriási hatásuk van családtag az elhalálozásakor a betegségi biztosítás szolgáltatásaira jogosult volt és a dolgozó a családtag elhalálozását megelőző két éven belül — akár megszakításokkal is — legalább 180 napon át biztosított volt. A temetési segély összege: .— 10 évesnél idősebb családtag után 600 forint. — 10 évesnél fiatalabb családtag után 400 forint. A temetési segély folyósításához szükséges igazolások: a) az elhalt illetékmentes halotti anyakönyvi kivonata, b) érvényes munkaviszonyt és igény jogosultságot bizonyító igazolvány (mint az elhalt dolgozó jogosultságánál b) pont alatt felsorolt), c) az eltemettetés költségeit igazoló és névreszóló számla, d) a községi tanács, vagy üzemi bizottság által kiadott együttélési és eltartottsági igazolás, e) egyéb jogosultságot igazoló bizonyítvány, ha szükséges (orvosi igazolás, iskolalátogatási bizonyítvány, stb.). Legközelebbi tájékoztatónk: „Szülési segélyek.” az Egyesült Államok erkölcsi életére. Nekik köszönhető, hogy a lólopás csaknem teljesen kiment a divatból ... Baj volt a menyasszony korával. Az amerikai Bloomington városban (Indiana állam) szokatlan pár állott az anyakönyvvezető elé: a 29 éves Jim Bough és menyasszonya, a 85 esztendős Laura Belle Wilson. Az esküvőt az utolsó pillanatban el kellett halasztani, mert a menyasszony nem hozta magával az ottani előírások megkövetelte hivatalos igazolást arról, hogy — betöltötte 18. évét. Rövidesen azonban elhárult ez az akadály és a „fiatal pár” elrebeghette a boldogító igent. Uj kalapdivat Megkönnyebbülten fellélegezhetnek azok a férfiak, akik nem szeretik a kalapot. A nyugatnémet textilgyárak legújabb slágere az összehajtható férfi kalap, amely alig kilenc deka súlyú, kettős falú, vízhatlanított és összehajtva kényelmesen zsebrevág- ható, ha pedig esik, egy kézmozdulattal előszedhető és kinyitható. Nehéz örökösödési probléma A floridai Brills asszony végrendeletének felolvasása után mélységesen kétségbeestek az örökösök. Az idős asszony ugyanis azt a rokonát tette örökösévé, aki sohasem dohányzott, sohasem fogyasztott alkoholt és még nem kötött házasságot. Lázas kuta-, tás után végre sikerült megtalálni az örököst, aki mindenben megfelelt a követelményeknek: csak tejet iszik, undorodik a cigarettától és még sohasem gondolt a házasságra. A boldog örökös az elhúnyt asszony egyéves unokája lett. Franciaország legnépesebb családja A niorti Devauts család örömmel jelenti, hogy megérkezett a huszonnyolcadik családtag, a házaspár huszonhatodik gyermeke. Az apa 51, felesége 47 éves. A nagyobb gyermekek már szétszóródtak a világ minden tójára, a kisebbek még otthon élnek. Devauts asszony kijelentette, hogy nagyon nehéz megtömni ezt a sok éhes szájaeskát, de ő szívesen venné, ha még születne gyermeke. A szép ismeretlen A napokban történt meg először az angol televízió történetében, hogy a nézők meztelen nőt láthattak a teleHorgász i. Derűs, napfényes októberi napon az egyik Duna melletti kis faluban volt dolgom. A reggeli vonattal érkeztem és szerencsés körülmények folytán dolgomat délig elvégeztem A legközelebbi vonat csak este indul hazafelé, így maradt egy szabad délutánom. Mihez kezdjen a horgász egy szabad délutánnal? Lemegyek a dunapartra — gondoltam — és ha nem is horgászhatok, legalább nézem a vizet! De miért ne horgászhatnék? A zsebemben mindig szokott lenni néhány darab horog. Lássuk csak! A pénztárcám egyik rekeszében csakugyan volt egy közepes nagyságú „törpéző”. A legfontosabb kellék tehát megvan! Útitáskám gondos átvizsgálása után találtam egy körülbelül két méter hosszú 0,50-es műanyag zsinegdarabot. Ehhez hozzákötöttem egy ugyanilyen hosszú befőttes- spárgát, az egyik tintásüvegből kihúztam a dugót és egy gyufaskatulyába néhány gilisztát szedtem. Ezzel megindultam a vízhez. Útközben vágtam egy bodzanyelet és a parthoz érve összeszereltem a .,■ készséget”. vízió képernyőjén. A nő meztelen és ismeretlen volt. — Nem mondjuk meg a hölgy nevét — jelentette ki a rendező. — Nem azért, mert ő tiltakozik ellene: ez a mestersége és nem szégyenli. De a szüleire és barátaira gondoltunk, ők bizonyára zavarba jönnének ... Kissé ismerős történet... Egy nagyvállalat elnök-vezérigazgatója magához hívatta az egyik fiatal alkalmazottat és így szólt hozzá: — Fiatalember. Ön nagyon jól fejlődik nálunk. Tizennyolc hónapja dolgozik cégünknél és mint kifutó kezdte működését. Hat hónappal később már osztályvezető volt és további hat hónap múlva igazgató- helyettes. Most pedig helyet kap az igazgatótanácsban. Mit szól ehhez? — Köszönöm, papa. Sírni kell a meghatottságtól... A nagylelkűség úgylátszik nem mindig ismer határokat: Legutóbb egy bálon bejelentették, hogy jótékonysági célra elárverezik égy önkéntes strip-teasse vállalkozó különböző ruhadarabjait. Az önfeláldozó ifjú hölgy bundáját 15 fontsterlingért, kabátkáját 6-ért, kesztyűjét 3-ért, cipőjét ugyancsak 3-ért, stb. árverezték el. Amikor a lányon már csak egy aprócska bikini fürdőruha volt, az árverező felkiáltott: „Soha asszony még ily nemes célért nem vetkőzött le. Benice hajlandó teljesen levetkőzni azért, hogy a szegények még néhány jó falathoz juthassanak.” A világ legapróbb fürdőruhája 20 fontsterüngért kelt el. I A vikingek New Yorkban Szirénabúgás és nagy lelkesedés fogadta New Yorkban a hét norvég tengerészt, akik viking-csónakon keltek át az Atlanti óceánon és ezzel megnyerték Kirg Douglas amerikai filmszínésszel kötött fogadásukat. Mint ahogy a díszvendégek érkezésénél egyébként is szokásos, Robert Wagner polgármester átnyújtotta a hét „vikingnek” a város kulcsait. A vitorlás-csónak három hét alatt tette meg az 5000 kilométeres utat. A New York-iak elragadtatással figyelték, amikor a nagyszakállú hét hajós kikászálódott a keskeny, fából készült csónakból. Diadalmenetben vitték a vállalkozó szellemű hajósokat a városházára, ahol Li- haug kapitány, a norvégok vezetője, a viking-csónak ezüstből készült mását ajándékozta a polgármesternek. A parttól éppen hazafelé indult az egyik helybeli horgásztárs. — Nincs eredmény! — válaszolt keserűen kérdésemre. Továbbmentem. Egy másik hor- gásátárs ladikkal (szintiéin hazafelé tartott. — Ma nincs kapás nem érdemes hozzákezdeni — adta meg kérdésemre a felvilágosítást. Mégis „beültem” az egyik szemre jónak ígérkező helyre. Negyedórái várakozás után partra dobtam egy 20 dekás törpét, tíz perc múlva egy 15 dekás keszeget és újabb néhány perccel később még egyet. No lám, mégis érdemes volt beülni! Kellemes szórakozásban telt el a szabad délutánom és még eredmény, zsákmány is van! Most egész könnyedén megbillen az „úszóm”. Bevágok. A hal egész könnyen jön. Ez valami kisebb keszeg lesz —í gondoltam. — Húzom a felszín felé csendesen. Amikor már majdnem a víz színén van, erős rántást érzek, a hal kitör a nyílt víz felé, majd a levegőbe ugrik ... — Csuka! Mit tegyek? Fárasztás- ról szó sem lehet, drótelőke nincs... a készség nagyon gyenge, ha húzom, elharaphatja a zsineget, ha dobom, leszakadhat. Sok időm nem volt a gondolkozásra — kidobtam. A 87 dekás csuka a földön fekve elharapta ugyan a zsineget, de akkorra már biztonságban volt. Beck András (Folytatjuk.) A JUHÁSZ... Mint általában az az ember, aki megszokta az egyedüllétet s egész nap csak a nyáj után ballag, kevés beszédű és amit ki akar fejezni, tömören egy-két mondatban mondja. Hosszú egy év, lassan telnek a napok, és különösen lassan, amikor az ember nem fiatal már. Kovács Gyurka bácsi is megette már kenyere javát és talán a korral járó nemtörődömség számlájára írható, hogy éveken keresztül egy egyéni gazda juhnyáját őrizte, gondozta és legeltette, annak ellenére, hogy a bér vajmi kevés volt. A juhtartónak, Reimand Lászlónak 300 birkáját legeltette az öreg és bér fejében havonta 300 forintot, évente pedig 8 birkát kapott. Kevés volt ez, nagyon kevés, de hát hova menjen az ilyen magafajta idősember, aki csak a juhászaihoz ért és nem is éppen fiatal már. Az elmúlt hetekben fordulat következett az öreg életében, fogas kérdés elé állították, mert megkérdezte a madocsai Igazság Termelő- szövetkezet elnöke, volna-e kedve a szövetkezet nyáját terelgetni, ugyan is szükségük lenne egy jó juhászra. Gondolkodott Gyurka bácsi, mérlegelte a hallottakat, -ugyanis Molnár Lajos, aki már régebb óta terelgeti a szövetkezet nyáját, a mült évben is 464 munkaegységet szerzett. A járandóságán kívül 1100 forint prémiumot és két bárányt kapott és mindezt jó munkájáért és a magas gyapjú hozamért. Mindent összevetve —, de a prémiumon kívül — a szövetkezet juhászának keresete meghaladta havonta a 2200' forintot. Elérkezett a közgyűlés ideje, ahol többek között szó volt Kovács György felvételéről is. A tagság régóta ismeri és jó szakembernek, becsületes munkásnak ismerik az öreg juhászt, éppen ezért egyhangúlag fogadták soraikba. Gyurka bácsi természetesnek találta, hogy ő már a nagycsaládba tartozik és amikor a munkájára terelődött a szó, csak annyit mondott: „Nekem mindegy, hogy az anyáknál leszek vagy a bárányoknál, csak munka legyen...” Érdekességek — furcsaságok