Tolna Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-25 / 148. szám
1958 június 25. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 SZEKSZÁRDI MÚMÁKÚK TUDOMÁNY LÁTTAM MÁR Szekszárdion embert, aki a Garay téren minden lelkiisme reitfurdalás nélkül eldobott egy emberfej nagyságú össze- gSyűrt papírcsomót. Láttóam gyereket, aki a kirándulás során szedett mezei virágot inam akailta tovább „cipelni”, így aztán eldobta a Széchenyi utcában — gondosán ügyelve arra, nehogy egy helyen »maradjon a virágcsokor, hanem ahány szál, annyi felé szóródjon. És találkoztam emberrel, aki unos- untalan szidja a tanácsot és az „illetékeseket”, amiért — mondja ő — (nem képesek biztosítani a város tisztaságát... Ez már százszor megírt és elszomorító tapasztalat. A minap azonban találkoztam egy „másféle” emberrel is — pontosabban egy másféle emberrel és gyerekkel. Sétáltak a ligetben. A gyerek talán öt éves lelhetett. Csokoládét majszolt. Amikor megette a csokoládét, a papírját összegyűrte a kezében és így szólt apukájához: — Apuci, hova dobhatom ezt a papírt? — Oda, fiam, a szemetesládába. A gyerek odaszaladt a szemetesládához, de nem érte fel. Próbálta bedobni. Az sem sikerült: a papír melléje esett. Végül az apa ment segítségére: felemelte a \ gyereket, hogy beledobhassa a papírt a ládába. Ezután, mintha mi sem történt volna, sétáltak tovább. Úgy látszik,; azért akad olyan ember is, akinél nem az a termé- Iszetes, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül szemetel az utcán. * EGY TEHERAUTÓ elakadt a dűlőúton a nagy sárban. ( Sokáig kínlódtak vele — eredménytelenül. Végül már a környéken dolgozó parasztemberek is kezdtek odaszállingózni, hogy megnézzék, mi a baj, hátha segíthetnének valamit. Egy idősebb bácsi fejcsóválva nézte a nagy gép tehetetlenségét és feltűnt neki, hogy amint a gépkocsivezető erőlteti a motort, a jobbkerék forog, csapkodja a sárt, a bal pedig nem és így aztán természetesen meg sem mozdul a teherautó. Erre kivette szájából a pipát és odament a gépkocsivezetőhöz: — Hallja-e, kartárs, én már rájöttem, hogy mi itt a hiba. A jobbkerék forog, a balkerék nem forog. Próbálja meg: adjon egy kicsit több gázt a balkerékre, mindjárt megy az is . :. * EGYIK BARÁTOM — férfi lévén — férfi rövidnadrágoit akart (vásárolnál Sorraj árja az üzleteket és mindenütt a legelőzékenyebb hangon a tudtára adták, hogy: — Kérem, sajnálom, de öt perccel ezelőtt vitték el az utolsót. Tessék benézni holnapután. Persze, volt, ahol őszintén megmondták neki, hogy már régebben kifogyott a készlet és ne nézzen be „holnapután” sem, mert nem várható. Az egyik helyen azonban nem kapott ilyen finom és kevésbé finom elutasító választ, hanem megcsillantották előtte a remény fényét : — Van kérem, de csak nőiben. Hozzá kell tennem, hogy a legújabb divat szerint a férfiak is nagy elő- szere|te|ttel viselnek női rövidnadrágot ... Persze, barátomat ezzel nem tudták meggyőzni és most itt áll „nyárvíz” idején rövidnadrág nélkül. Úgy kell neki ,.. Miért nem vett női rövidnadrágot?,.. * PESTEN (találkoztam egy társasággal, amelyik előtte egy hetet töltött Szökszárdon és még melegen éltek bennük a szekszárdi emlékek. Nem győztek eleget áradozni a szekszárdi borokról. Elmesélték, hogy egy alkalommal mennyire berúgtak tőle, micsoda nagy sikere volt annak a demizson bornak, amit innen vittek fővárosunkba. Talán mondanom sem kell, hogy „híztam”, amikor még a pesti ember is ilyen nagy megelégedéssel beszélt Szekszárd fő nevezetességéről. Csak sajnos, a társaság egyik tagja végül is ünneprontó lett, mert a következőket mondotta: — De, hogy micsoda átkozott hely az a Szekszárd. „Mólésak” voltunk, reggel kívántunk volna egy kis jó vizet. De azt aztán nem találtunk. A vízről mindig azt tudtam, hogy az színtelen, szagtalan, íztelen folyadék, de amint kiderült, Szek- szárdon olyan víz folyott a csapon, hogy feltűnő színe volt, olyan sötétsárgás, ezenkívül valami különös szaga is volt és ahogy megízleltük, kiderült, hogy íze is van, de hogy milyen, azt nem tudom. Az az egy biztos, hogy borzasztóan rossz volt. Tehát jó bort ittunk, de jó vizet — azt már nem... Nem mertem a szekszárdi ivóvíz védelmébe kelni, mert eszembe jutottak emlékeim, amikor bizony kellemetlen ízű, színű és szagú folyadék ömlött a vízcsapokon és ezt — ivóvíznek becézték... Boda Ferenc Szerettem volna megnézni a paksi gimnázium kiállítását... IVf eghívtak egy kiállításra szó- ban és levélben, s ilyen — ha nem is megkülönböztetett, de kedves — megismételt meghívás után szinte kötelességemnek tartottam eleget tenni a hívásnak. Az említett kiállítást a paksi gimnázium tanulói rendezték maguk gyűjtötte anyagból. Elhatároztam, hogy pénteken megnézem a kiállítást és érdeme szerint méltatom az újság hasábjain. Az egyik bejáratnál kifüggesztett papír közölte velem, hogy abban az időben érkeztem, mikor éppen megtekinthető a kiállítás: délelőtt 11 óra volt. Ezen a kapun léptem be a gimnázium udvarába és a főépület felé igyekeztem abban a reményben, hogy találok majd valakit, aki végigvezet, vagy legalább megmutatja, hogy hol van a kiállítás. A folyosón egy tanárnő és egy fiatal tanár tartózkodott. A tanárnő gyorsan belépett az egyik terembe, a tanár pedig miután — szerintem udvariasan — köszöntöttem, várakozással tekintett rám. — Meghívtak, hogy tekintsem meg a kiállítást, azt szeretném megnézni — közeledtem feléje. — Menjen le a másik épületbe, ott van — hangzott a válasz és határozottan becsukta orrom előtt a? ajtót, amikor éppen bemutatkozásra nyújtottam a kezemet. Ember helyett a szürkére festett ajó állt velem szemben, s rajta fehér zománctáblán fekete betűk: „Tanári szoba”. — Mindegy — gondoltam — megnézem egyedül. — S elindultam az alsó épület felé. A bejárathoz közeledtem már, mikor valaki rámkiáltott: „A másik kapun menjen ki!” A kiállítást szeretném megnézni — válaszoltam halkan, mert hirtelen az jutott eszembe, hogy valaki megfogja a fülemet és kivezet az utcára. Körülnéztem és megpillantottam egy szigorú tekintetű férfit a szőlőlugas között raf- fiával a szájában, bicskával a kezében. Az ember lehetett tőlem vagy 15 méterre, az alsó épület bejáratától viszont csak 2 méterre volt. Gyorsan határoztam mégpedig úgy, hogy vállaltam mindent; beléptem az épület ajtaján és gyors léptekkel egy piros nyíl irányába siettem, ami a kiállítás helyét mutatta. Az ajtó zárva volt. Másik ajtóhoz léptem, az is zárva volt. A harmadik ajtó engedett és egy nagy teremben találtam magam, ahol az egyik sarokban dzsesz dobok, mellettük pedig mosatlan tányérok Tárlatvezető hiányában végighaladtam egy felmosatlan folyosón, láttam egy csomó, szabályszerűen egymás mellé állított szódásüveget... de ez szerintem nem szorul különösebb méltatásra. Ismét kiléptem a friss levegőre és ismét a szigorú tekintetű férfi nézett rám a lugasból, mintha azt kérdezné: „Még mindig itt van?!” — Megyek már — bólintottam feléje, s valóban sietve távoztam azon a kapun, amelyiket előbb ajánlott... Azóta is többször felteszem magamnak a kérdést: — Vajon hányán tekintették meg a gimnázium tanulóinak kiállítását? ! BUNI Tanyája ott áll a vízparton, a vizrehajló fűzfákon mindig varsák száradnak. A víz szélében a csónak, utasra várón. A csónak gazdája, az öreg révész bent pihen az összecsukható vaságyon. Napközben kevesen járnak errefelé, a dologidő lefoglalja az embereket. Pedig az utcasor alig egy dobás- nyira húzódik ott fönn a parton. Kívül vakolatlan, egyetlen kicsi helyiség a tanya, bútorzata a vaságyon kívül egy asztal, egy lóca csupán, nomeg a sarokban téglából rakott tűzhely. Itt él napközben, kora reggeltől késő estig az öreg Tóth János, átszállítgatja a Sión a Harcról Sióagárdra, vagy Sióagárdról Harcra igyekvő embereket. — Mikor van a legtöbb utasa? — kérdezzük. — Annyi soha nincs, hogy soknak lehetne mondani — válaszol. — Hétköznapokon kevesen járnak, akkor csak reggel, meg este. Vannak néhányan Sióagárdról, akiknek itt van a szőleje, azok jönnek csak jobbára. Vasárnap már jóval nagyobb a forgalom. Akkor jobban ráérnek az emberek, rokonlátogatóba mennek, vagy más dolguk után. — Néha, amikor bál van, Sióagárdról jönnek át legények mulatni, Az itteniek már nem mennek úgy. Nem tudom, milyen fiaA harci révész... talok vannak itt, nem igen érdekli őket semmi, alig venni észre, hogy vannak fiatalok is. Pedig Sióagárdon vannak jó futballmérkőzések, de nem mennek oda sem... Az asztalon könyveket fedezünk fel, s nem kis meglepetésre szépirodalmi könyveket, köztük Gladkov: Nehéz esztendők, és Hughes: örvény című regényét. — Van ráérő időm, hát olvasgatok — mondja magyarázón az öreg — ámbár van köztük, amit unalmasnak találok. Ebben a könyvben, az „Örvény”-ben is az a hiba, hogy az egész esemény a tengeren, egy hajón játszódik. Jobban szeretem azokat, amelyek változatosabbak, érdekesebbek. Aztán elkelne egy rádió is, mert az olvasást is csak megunja néha az ember, itt viszont nincs villany. Telepesrádiót meg nem érdemes venni, mert hol kapni hozzá telepet, hol nem ... — Horgászni viszont csak lehet? — intünk a sarokba támasztott horgászbotok felé. — Nemigen — ingatja fejét Tóth bácsi — kevés a hal, varsával is alig lehet fogni. Azelőtt volt harminc varsám is, de most már kevés van. Egy év alatt tönkremegy és már nem vesződöm azzal. hogy annyit kössek újra. Ami van, lerakom itt a közelben, res- tellek már elmenni messzebbre. Amugyis, kevés a hal, legfeljebb csak a Dunáról jön fel, mert valahol arra fent, talán Simontor- nyán. vagy Némedin nagyon szennyeződik a víz. A múltkoriban ezerszám hozta a víz az elpusztult apró halakat. Kellene valamit tenni, hogy ne szennyezzék a vizet, mert nemsokára alig marad a Sióban hal. Nem nagyon túlzóm, ha azt mondom, hogy az idén még nem ettem halat... Beszél, beszél az öreg, zsörtölődik ezért, azért, mint az olyan emberek általában, akik már a hetven felé közelednek. Napközben alig válthat szót valakivel, ha arra vetődik is .csak éppen beköszön! és siet a dolga után, s most kihasználja az alkalmat. Egy lovaskocsi zörög el a töltésen. — Pihen? Pihen? — kiált a gazda a kocsiról. — Csak kell valamivel foglalkozni — szól vissza az öreg Tóth, majd amint a kocsi elhaladt, felkel, kiballag a ház elé. eleséget szór a bokrok alól a kottás után elősereglő csibéknek. Azért még sincs teljesen egyedül ... (BOGNÁR ISTVÁN) ES TECHNIKA Természetes gáztartályok a föld alatt A „Kujbisevgaz" tröszt baskatovi gázlelőhelyének telepén érdekes újítást próbáltak ki. Amikor a rétegnek több mint a felét kiaknázták, a gázt körülvevő földréteget mint természetes tartályt próbálták felhasználni a gáz tárolására. A tisztító berendezésekből a régi vezetékeken keresztül először egy, majd két kúton gázt szivattyúztak a rétegbe. Eddig már több mint 500 ezer köbméter gázt juttattak a mélybe, a nyár folyamán pedig legalább 10 millió köbméter gázt szivattyúznak a természetes tartályba. Ezt a gázmennyiséget télen használják majd fel, amikor megnő a gázfogyasztás. Az első természetes gáztartály létesítése során szerzett tapasztalatok lehetővé teszik, hogy megoldják az olajlelőhelyekből kitörő gáz felfogását és tárolását is. A Kinell—Cser- kaszk körzetben, amely a környéken a leggazdagabb olajban, már kutat-, nak olyan rétegek után, amelyek a legmegfelelőbbek gáz tárolására. Újszerű elektrokardiogoaf Az elektrokardiograf (EKG) értékes és sokszor nélkülözhetetlen segítséget nyújt a szívbetegségek megállapításánál. Ez a vizsgálati módszer az elektromágneses hullámokat használja fel. Bancer varsói mérnöknek támadt az az ötlete, hogy a hanghullámokat állítsa a cél szolgálatába, s most ennek az új elvnek a felhasználásával sikeresen megszerkesztette a maga újrendszerű elektrokardio- gráfját. A találmány különböző új lehetőségeket nyit meg a vizsgáló orvosok előtt, így például mód nyílik arra, hogy a terhesség és a szülés ideje alatt állandóan ellenőrizzék a magzat szívverését. Turbinameghajtású traktor Az amerikai Ford Műveknél a közelmúltban elkészítették a világ első turbinameghajt.ású traktorának prototípusát. Az üzemanyagként olajat használó 100 lóerős gázturbinával hajtott traktor szerkezete igen egyszerű és valamennyi mezőgazdasági munka elvégzésénél hasznosítható. Az első egyiptomi gépkocsi Az egyik alexandriai gyárból 1959 májusában fut majd ki az első Egyip- tpmban tervezett és gyártott gép-, kocsi. Az egyiptomi gépkocsiipar elsőszülöttjének „Nasszer” lesz a neve. Atomégő Angliában a Harwell-i atomkutató intézet nemrég atomégőt szerkesztett, amely nem fogyaszt elektromos áramot. Rádióaktív gázokkal van megtöltve s megszakítás nélkül tíz -évig világíthat. Közepes intenzitású fényt ad. Repülőtereken, földalatti vasutakon, stb alkalmazható. Cukornád-hulladékból mesterséges selyem A sanghaji Anlo selyemgyámak sikerült legutóbb cukornád-hulladékból mesterséges selymet előállítani. A próbák bebizonyították, hogy ez a készítmény minőségben sokkal jobb, mint az Amahashi japán gyár műselyme. A fénye ugyan ezidőszerint még gyengébb, de ezen javítanak. A sanghaji gyár már meg is kezdte a müselyem nagybani gyártását. Ugyan ez a gyár- már egyéb anyagokból is előállított mesterséges selymet. Miután Kínában nagyon sok a cukornád, az új találmány igen nagy jelentőségű. Varázsszemmcl kutatják: „Elfáradt-e” a fém A nyugatnémet Carl Zeiss optikai müvek egy angliai gyárban önműködő fényképező mikroszkópot szerelt fel, amely a fém elfáradásából eredő kárt azonnal felismeri és 1500 szorosan felnagyítja. Futószalag a textilgyárban A Szovjet Országos Textilgépkísérleti Intézet kísérleti üzemében automatikus futószalagot helyeztek üzembe. A futószalagon egyesítették a pamutszövetek párolási és fehérí- tési műveleteit. A futószalag termelékenysége napi 60 ezer méter szövet. I A japán Eiffel-torony Tokióban a párizsi Eiffel-torony mintájára tornyot építenek, amely 333 méter magas lesz, tehát túlszárnyalja mintaképét. Százhúsz és kétszázharminc méter magasságban kilátóterraszokat létesítenek, ahonnan a látogatók élvezhetik az eléjük tá ruló csodálatos panorámát. Két házasulandó fiatal pár a napokban bejelentette, hogy esküvőjét a torony második emeletén kívánja megünnepelni. A torony csúcsa televíziós antennául szolgál. Arra számítanak, hogy a toronyépítkezés befejezése után két esztendővel, már minden japán házban lesz televíziós készülék. Eddig 730 000 háztartásban szereltek fel televíziót. Az etruszkok nem ismerték a fogfájást Az ősi, csontot-rágó, bort-ivó etruszkoknak sejtelmük sem volt arról, hogy mi is az a fogfájás. Gyermekeik azonban kétezer évvel ezelőtt is, meghaltak ugyanabban a furcsa földközitengeri vérszegénységben, amely még ma is sok áldozatot szed a Po-folyó deltájában. Erre a megállapításra jutott egy orvoscsoport, amely öt éven keresztül vizsgálta azokat a csontvázakat, amelyeket a titokzatos etruszkok rég eltűnt adriai kikötőjének, Spinának hatalmas temetőjében találtak. Az orvoscsoporttal két fogorvos is volt, akik ezer fogat vizsgáltak meg anélkül, hgy egyetlen beteg foggal is találkoztak volna. Spina az etruszkok egyik legnagyobb városa volt. Az ősi Róma megalakulása előtt virágzott, időszámításunk előtt 600 évvel alapították. A rómaiak megjelenésekor arannyal díszített palotái, márványtemplomai már lassan a Po-delta áradmányos lerakodása alá kerültek. Űj eljárás festmények megóvására A londoni „National Galery”-ban nemrég érdekes kísérletet folytattak az értékes festmények megóvása céljából. A festmény hátsó oldalára különleges nylnnszövetet ragasztanak, amely megvédi az. atmoszférikus behatásoktól. Olyan kísérleteket is folytatnak, hogy a vásznat nylonanyaggal pótolják. Ezzel azt akarják elérni, hogy az elkövetkező nemzedék számára ne okozzon gondot a restaurálás. Két póruljárt állatbarát 1. A „harapós” gyík A Berlin-Steglitz-i Martha Löhnert asszony is igazi állatbarát. Még a kígyókkal sem tesz kivételt, amelyektől pedig olyan sokan irtóznak. A közelmúltban tanúságot is tett az állatok iránti nagy szeretetéről, tiroli nyaralása idején. Egy erdei úton sétált, amikor az út közepén észrevett egy csúszó-mászót. Attól tartott, hogy az utána jövők esetleg agyonütik az ártatlan gyíkot és ezért megfogta, hogy az útmenti fűbe helyezze. Az állat azonban hirtelen belemart Löhnert asszony új- jába. Az asszony jajkiáltására többen segítségére siettek és azonnal felismerték, hogy az ártatlan gyíknak nézett kígyó tulajdonképpen keresztes vipera volt. Egy közeli vendéglőben az odahívott orvos kivágta a harapás helyét és kígyószérummal beoltotta a megmart nőt. A kígyómarás halálos lett volna, csak az orvosi segítség mentette meg az állatbarát asszony életét. 2. Az italos öszvér és gazdája Róma egyik főútvonalán letartóztatták Giuseppe Jacovettit és öszvérét. Jacovetti testvériesen megosztott egy üveg bort öszvérével s utána mind a ketten „teli torokból’’ énekeltek és akadályozták a közlekedést.
