Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-07 / 106. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 május 7. Gromiko fogadta a moszkvai amerikai, angol és francia nagykövetet Megkezdődött a Kínai Kommunista Párt Vili. országos kongresszusának második ülésszaka Moszkva: (TASZSZ) Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn a külügyminisztériumba kérette Thompsont, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét és megbeszé­lést folytatott vele a csúcsértekezlet előkészítésével kapcsolatos kérdé­sekről. Később hasonló megbeszélés céljából a szovjet külügyminiszté­riumba kérette sir Patrick Reilly angol, majd Maurice Dejan fran­cia nagykövetet. Moszkva (TASZSZ). A Pravda leg­utóbbi száma teljes terjedelmében közli azt a levelet, amelyet a Szovjet, unió Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága az Angol Munkás­párt végrehajtó bizottságához inté­zett. A levél elemzi a mai nemzetközi helyzetet rámutat a nyugatnémet szövetségi gyűlés határozatának ve­szélyeire, ismerteti a Szovjetunió legutóbbi lépéseit a nemzetközi hely­zet feszültségének enyhítésére, majd a következőket írja: — Amikor fennáll a háború ve­szélye, az a nyilatkozatuk, amelyet a közel- és középkeleti helyzettel kap csolatcs levelükre tettek, vagyis, hogy a munkáspárt nem szándékszik semmiféle közös lépést tenni egyet­len kommunista párttal sem. vélemé­nyünk szerint veszélyes. — Nem óhajtunk vitába bocsát­kozni az angol alkotmányjogi szabá­lyokról, amelyék — az önök közlése szerint — nem engedik meg a mun­káspártnak, hogy más hatalmon lévő pártokkal kapcsolatokat létesítsen. Az a benyomásunk, hogy pártjuknak elég szoros kapcsolatai és összekötte­Gromiko szovjet külügyminiszter ugyancsak hétfőn fogadta Tadeusz Gede moszkvai lengyel nagykövetet és megbeszélést folytatott vele a kormányfők részvételével megtar­tandó értekezleten megvitatandó kérdésekről. Később Gromiko hasonló megbe­szélést folytatott Jaromir Vosahlik csehszlovák nagykövettel. tései vannak más hatalmon levő pár. tokkal. A levél hangoztatja: a Központi Bizottság e megfontolások alapján ismételten a munkáspárt végrehajtó bizottságához fordul és kifejezi azt a reményét hogy a munkáspárt latba- veti minden befolyását és működésbe hozza az angol munkásosztály egész hatalmas erejét, hogy végetvessenek az atomfegyver-kísérleteknek, a fegy­verkezési versenynek, hogy megaka­dályozzák a német militarizmus újjá­születését, a Bundeswehr atomfegy­verrel való felszerelését, megszüntes­sék a hidegháborút, s megteremtsék a bizalmat, valamint a nemzetközi együttműködést. — Úgy véljük — hangoztatja a levél —, hogy a mai nemzetközi hely­zet határozottan megköveteli pártja­inknak véleménycseréjét olyan intézke dések kidolgozása végett, amelyek az újabb világháború veszélyének elhárítását és a világbéke megóvását szolgálják. — A magunk részéről szívesen megvizsgálunk minden javaslatot, amelynék felvetését pártjuk vezető­sége jónak látja — fejeződik be a Központi Bizottság levele. Megemlékeztek a prágai felkelés 13. évfordulójáról Prága (MTI). Csehszlovákia meg­emlékezett a prágai felkelés 13. év­fordulójáról. Prágában és az ország több más városában ünnepségen adóz tak a fasizmus csehszlovákiai áldo­zatainak és a felkelés hősi halottai­nak. Tízezer főnyi tömeg vett részt az elesett hazafiak emlékére rende­zett ünnepségen. A délcsehországi Tábor városában azon a vesztőhe­lyen, ahol a megszállás alatt 850 cseh hazafit végeztek ki, vasárnap nagy békegyűlést rendeztek. Az ünnepsé­gen a drezdai antifasiszta harcosok küldöttsége is részt vett. ESEMÉNYEK SOROKBAN Koppenhága (Reuter). A NATO- küliigyminiszterek koppenhágai ér­tekezlete kedden délelőtt zárt ajtók mögött megvitatta a kormányfői ér­tekezlet útjait és módjait. * Moszkva (TASZSZ). Vorosilov üd­vözlőt» viratot intézett Julianna ki­rálynőhöz születésnapja alkalmából. A holland királynő választáviratban köszönte meg Vorosilovnak jókíván­ságait. * Varsó (MTI). A lengyel lapok cik­kekben és riportokban számolnak be a magyar fiimküldöttség lengyelor­szági tartózkodásáról. Krencsey Marianne képe majdnem minden lapban felbukkan. Krencsey Mari­anne különben is igen népszerű, amerre megfordul, fiatalok és fel­nőttek autogramért ostromolják. A tanácskozások eredményei magyar és a lengyel filmszakemberek között a lapjelentések szerint, hamarosan közös magyar—lengyel filmproduk- nióban realizálódnak. * A zágrábi Vjesnik „Itt Lenin — forró üdvözlet Kun Béla elvtársnak’' címmel nagy cikkben ismerteti Kun Béla válogatott műveinek és cikkei­nek nemrégiben Budapesten megjelent gyűjteményét. A lap közli Münnich Ferencnek, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének a könyvhöz írott előszavát. * Peking: (Üj-Kína) Május 5-én délután Pekingben megkezdődött a Kínai Kommunista Párt VIII. or­szágos kongresszusának második ülésszaka. Mao Ce-tung elvtárs meg­nyitója után a Kínai KP Központi Bizottságának tagja, Liu Sao-csi elv­társ beszámolt a Központi Bizottság munkájáról, a pártnak a szocialista építéssel és a párt jövő feladataival kapcsolatos általános irányvonalá­A római katolikus, református és evangélikus lelkészek 30 tagú cso­portja, amely a Szovjetunió Minisz­tertanácsa mellett működő Egy­házügyi Tanács meghívására két hé­tig tartózkodott a Szovjetunióban, kedden visszaérkezett Budapestre. A lelkészekkel együtt visszaérkezett Miklós Imre, a művelődésügyi mi­nisztérium Egyházügyi Hivatalának elnökhelyettese. Dr. Hamvas Endre Csanádi püspök az MTI munkatársának a követke­ző nyilatkozatot adta: Moszkva: (TASZSZ) A NATO koppenhágai ülése — írja legutóbbi számában a Pravda — olyan hely­zetben kezdi meg munkáját, ami­kor a már súlyos kudarcokat val­lott hidegháború szervezők kényte­lenek megküzdeni a közvéleménnyel, s éhhez a békebarátok álarcát öltik. De valahányszor szembe kerülnek a béke megszilárdításának igazi problémáival, mindig levetik álar­cukat, s változatlanul ellenzik a nemzetközi feszültség enyhítését. A NATO vezetői a jelenlegi kül­ügyminiszteri értekezlet előkészíté­ról. Ezután Teng Hszao-ping a kü­lönböző országok kommunista- és munkáspártjainak moszkvai érte­kezletéről tájékoztatta a kongresz- szust. Hangsúlyozta a moszkvai ér­tekezlet és békenyilatkozat külön­leges jelentőségét. Ugyanakkor bí­rálta a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségének programját. A kong­resszus kedden továbbfolytatja mun káját. — Felejthetetlen vendégszeretet­ben volt részünk a Szovjetunióban. Sokat láttunk és tanultunk. Mi ka­tolikusok, vendéglátóink külön fi­gyelméből érintkezésbe léphettünk Moszkván kívül a litvániai és a le- ningrádi katolikusokkal és épültünk vallásos buzgóságukon, amelyet sza­badon kifejthetnek. Szerény meg­ítélésem szerint az állam és az egy­ház viszonya a Szovjetunióban az egyházi élet további kedvező fejlő­désének alapja lehet. sénél igyekeztek meggyőzni a közvé­leményt arról, hogy az ülésnek po­litikai, nem pedig katonai jellege lesz, de a tárgyalások homlokteré­ben a NATO militarista tervei ál­lanak. Az amerikai tábornokoknak azok a követelései, hogy a nyugat­európai országok területét atomra­kéták lőterévé változtassák, továbbá az a terv, hogy a nyugatnémet Bun- deswehrt atomfegyverrel lássák el s az amerikai bombázók provokációs repülései azt a meggyőződést keltik, hogy a NATO vezetői a nyugat-eu­rópai országokat a háború határa felé taszítják. Ismét Pleven próbálja megoldani a francia kormányválságot A román termékek mind ismertebbé válnak az ázsiai országokban A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának levele az Angol Munkáspárt végrehajtó bizottságához Visszaérkeztek a Szovjetunióban járt katolikus, református és evangélikus lelkészek A Pravda a NATO koppenhágai üléséről Párizs (AFP). René Coty francia köztársasági elnök hétfőn este magá­hoz kérette Plevent s egy óra húsz perces megbeszélést folytatott vele. A köztársasági elnöktől távozóban René Pleven a következőket mon­dotta az újságírók előtt: — A köztársasági elnök azért hí­vatott magához, hogy közölje, több politikai vezetővel megtárgyalta a következményeit annak az új hely­zetnek, amelyet a szocialistáknak az a döntése idézett elő, hogy nem haj­landók résztvenni semmiféle kor­mányban, ezért tehát úgy határozott, hogy korábbi sikertelenségem elle­nére, ismét engem bíz meg a kor­mány megalakításával. Közöltem a köztársasági elnökkel, hogy kedden délután 6 órakor is­mét felkeresem őt és választ adok ajánlatára. Pleven kijelentette, hogy több tár­gyalást folytat majd a közmunka- ügyi minisztériumban. Mindenek előtt Guy Moilet-val akar tárgyalni. Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Minisztertanácsa elfogadta a műve­lődésügyi minisztériumnak azt a ja­vaslatát, hogy a nemzetközi Csaj­kovszkij zenei versenyeket négy évenként rendszeresítsék. A legkö­zelebbi ilyen verseny 1962-ben lesz. » Urumcsj (Uj Kína). Kínában Urum- csi közelében gazdag kőolajlelőhelyre bukkantak. A város határában emel­kedő hegyvidék olajanyag palaréte­geit kétszáz millió tonnára becsülik. A kutatások kiderítették, hogy az olaj anyagpala olajtartalma 6—20 százalék között mozog, tehát megfe­lel olajfinomításra. Palmiro Togliatti római választási beszéde Róma: (TASZSZ) A római An- driano Színházban vasárnap ifjú­sági választási nagygyűlést tartot­tak, amelyen Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára mondott be­szédet. Togliatti hangsúlyozta, hogy gyö­keresen meg kell változtatni az olasz politika irányvonalát és vezetését. Meg kell tennünk ezt — mondotta, — ha el akarjuk kerülni a kül- és belpolitikai katasztrófákat, hanyat­lást és veszélyeket. Nemzetközi vo­natkozásban a veszélyek a tömeg- pusztító fegyverekkel rendelkező imperialista országok vezető csoport­jainak politikájából erednek. Olaszország belpolitikai helyzetét érintve, Togliatti kimutatta, hogy az egymást váltó kereszténydemok­rata kormányok nem oldották meg az ország egyetlen fontosabb prob­lémáját sem. Tíz esztendővel ez­előtt — mondotta — Olaszországban kétmillió munkanélküli volt. Ma hozzávetőleg ugyanennyi a mun­kanélküliek száma, de további két­millió dolgozó volt kénytelen kül­földön keresni elhelyezkedést. Majd­nem minden dolgozó család, továb­bá a középrétegekhez tartozó csa­ládok zöme nélkülöz, azt pedig, amit • szakszervezeti harcukkal ki­vívnak, felemészti az áremelkedés. Nem oldották meg az írástudatlan­ságot sem. Togliatti kijelentette, hogy első­rendű feladat a földreform végre- ; hajtása, a nagyipari monopóliumok tevékenységének állami ellenőrzés alá vétele, a dolgozók életszínvona­lának emelése. Togliatti végezetül felhívta az if­júságot, együttes erővel harcoljon az összes reakciós erők ellen, ame­lyek a háború és a reakció útjára akarják taszítani Olaszországot. Moszkva (TASZSZ). A Szovjet Tu­dományos Akadémia társadalomtu­dományi szakosztályai május 5-én tu­dományos ülésszakot tartottak Moszkvában, Marx Károly születésé­nek 140. évfordulója alkalmából. * Dortmund (DPA). A dortmundi tartományi bíróság politikai büntető tanácsa előtt hétfőn per kezdődött az illegális Német Kommunista Párt tíz keletwesztfáliai tagja ellen. Azzal vádolják őket, hogy Bielefeldben, és Lüdinghausenben „az államot ve­szélyeztető pártszervezetet’1 létesítet­tek. A sztrájkharcok fokozódása Latin-Amerikában Latin-Amerikában tovább folyta­tódnak a sztrájkok. Újabb és újabb megmozdulások, elégedetlenség és munkamegszakítások robbannak ki a kontinens hol egyik, hol másik or­szágában. Az ipari proletariátus mel­lett résztvesznek a sztrájkokban az állami és magánintézmények, a kül­földi bankok és társaságok dolgozói is. Mind gyakrabban csatlakoznak hozzájuk a kávé-, gyapot- és banán­ültetvényeken dolgozó napszámo­sok óriási tömegei. Ez az esztendő a sztrájkharcuk to­vábbi fokozódásának jegyében indult meg. A januári sztrájkokat február­ban és márciusban újabb és újabb elégedetlenségi hullámok követték. Munkásmtgmózdulások voltak Urutí­uayban, Mexikóban, Chilében, Vene­zuelában, Brazíliában és főként Ar­gentínában. Mit követelnek a sztrájkolok? Első sorban munkabéremelést és küzde­nek a drágaság ellen. Számtalan tény tanúskodik arról, hogy a latin-amerikai dolgozó töme­gek életszínvonala egyre alacso­nyabb. .,Az ország romokban, a nép nehéz helyzetben. Vannak emberek, akiknek nincs ruhájuk, gyermekek, akik három naponkint egyszer jut- naik. ételhez, hajléktalanok]... Ez Argentina — a határtalan szenvedé­sek országa’1 — mondja az argentin gazdaságról Ricardo Balbin, volt el­nökjelölt. A második világháború előtt Ro­mánia külkereskedelmi kapcsolatai az ázsiai országokkal csak szórvá­nyosak voltak. Jelenleg a népi Ro­mániának kereskedelmi szerződése van Kínával, Indiával, az Egyesült Arab Köztársasággal, Libanonnal, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­sasággal, Indonéziával, Izraellel, a Vietnami Demokratikus Köztár­sasággal, Ceylonnal és Burmával. Emellett pedig — bár nincsen ke­reskedelmi szerződése — árucsere forgalmat bonyolít le más ázsiai or­szágokkal is, így például Jordániá­val, Irakkal, Iránnal, Szaud-Arábiá- val, Kuveittal, Hongkonggal és Pa­kisztánnal. Az ilyen árucsere ered­ményeként Románia kereskedelme az ázsiai országokkal 1957-ben húsz­szor akkora volt, mint 1950-ben. Románia építőanyagot szállít Pa­kisztánnak, Indiának, Indonéziának, Iraknak, ipari berendezéseket In­diának, Burmának, a Vietnami De­mokratikus Köztársaságnak, Kíná­nak, vegyi cikkeket és gyógyszere­ket az Egyesült Arab Köztársaság­nak, Libanonnak, Izraelnek, Kíná­nak, Indiának, stb. A kereskedelmi kapcsolatok to­vábbi fejlesztése érdekében Romá­nia különböző nemzetközi vásáro­kon vett részt, így például a da­maszkuszi, az izmiri, az új-delhii, a dzsakartai, a tokiói vásárokon. Ez év tavaszán pedig saját kiállítást rendez Pekingben és résztvesz az oszakai áruminta-vásáron. fl mezőgazdaság idei terviből A mezőgazdaság 1958-ra beruházá­si célokra 1.512.8 millió forintot kap és ez az összeg 10,9 százalékkal több a tavalyinál. Ebből jelentős összeget fordítanak az állattenyésztés fejlesz­tését elősegítő építkezésekre. Az ál­lami gazdaságok az idén 1054 szarvasmarha és 17 470 juh befoga­dására alkalmas férőhellyel gyara­podnak. Többek között ebben az év­ben fejeződik be a Vakcina termelő Vállalat Terramyein üzemének épí­tése, amely évente mintegy 600 000 kiló állati tápszert állít elő. Ezzel a mennyiséggel 700 000 darab hízó ta­karmányát lehet kiegészíteni, s ez a számítások szerint 10 500 tonnával több húst és szalonnát eredményez. Ez évben kerül folytatásra Szolno- nokon az Állati Fehérjetakarmány Feldolgozó üzem építése. Az új gyár 1959-től kezdve évente 60 vagon hús­lisztet állít elő. Ez 300 vagon árpát pótol és értéke csaknem 5 millió fo­rint; Megyénk legjobbjai a Kiállításon Az őszre ismét megrendezésre ke­rül a már hagyományossá váló Or­szágos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár. Ez a kiállítás a 62., amikor az évről évre fejlődő mezőgazdaság jobb és szebb termelvényeit mutat­ja be. Megyénkből az állami és kísérleti gazdaságokon kívül 12 termelőszö­vetkezet és 21 egyéni gazda mutatja be a kiállításon szántóföldi termé­nyeit, zöldség, szőlészeti & borá­szati termékeit. A termelőszövetkezetek közül ott található majd a Zomba—Szentgál- pusztai Jóbarátság Tsz takarmány- répával A legutóbbi három évi át­laguk holdanként 465 mázsa volt, az idei tervükben azonban 500 má­zsás termés elérése szerepel. Az egyéni gazdák közül ott talál­hatjuk Kiss János 10 holdas döb- röközi gazdát, aki évek óta kitűnő eredményeket ér el a cukorrépater­mesztés terén. A múlt évben is hol­danként 355 mázsa cukorrépája ter­mett.

Next

/
Thumbnails
Contents