Tolna Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-25 / 97. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1938 április 25. Asszonyoknak—lányoknak As utolsó órák A Katalinokat érdekli Kozmetika A láb szépségének ápolása Most, midőn itt a tavasz, lassan félre tesszük a harisnyát, nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy ezúttal a láb kozmetikájáról szóljak. Lábunkkal rendszerint mostohán bánunk, holott egész életünkön keresztül hordoz bennünket. A láb kozmetikája az ősi időkben sokkal fejlettebb volt, mint ma. Gondoljunk csak arra, hogy a régi római és görög szépségek a mai formájú cipőt nem ismerték és az ókori saru, vagy szandál, csak talpát fedte, míg a láb többi része egészen szabadon maradt. A saruszíjak drágakövekkel voltak kiverve, ez szolgáltatta a keretet a letűnt korok szép asszonylábainak. A fejlődés, a kultúra bebörtönözte a lábat: egyszer lapos szandált, máskor tűsarkú cipőt hordunk, nem beszélve arról, hogy a cipő gyakran kisebb, mint a láb. Igen fontos, hogy olyan cipőt hordjunk, amely lábunknak, testsúlyunknak legjobban megfelel. Akinek lúdtalpa vagy harántsűlyedése van, ott a cipőnek kell ezeket a hibákat kiegyensúlyozni, különben a láb nemcsak hamar kifárad, hanem komolyabb testi fájdalmak is keletkeznek. Fáradt lábnak a legjobb pihentető, ha a lábfejet legalább 20 percre magasabbra fektetjük fejünk fekvési magasságánál. A meleg, sósvizes lábfürdő szintén jó szolgálatot tesz. Ha a boka a sok állástól, strapától megduzzadt, megvastagodott, akkor a magasra fektetett lábat bedörzsölhetjük alkohollal, vagy tegyünk rá ólomvizes borogatást. A masszázs is erősíti a lábat. Ezt minden esetben alulról felfelé végezzük simító és enyhén gyúró mozdulatokkal. A vissz- eres lábat csak orvosi utasítás szerint kezelhetjük. A lábkörmöket gyakran vágjuk vagy ráspolyozzuk. A körömbőrt lehetőleg ne fémszerszámmal, hanem nedves ruhával toljuk vissza. Az esetleges bőrkeményedéseket, „tyúkszemet" távolítsuk el. Ha módunk van rá, akár otthon, jó időben pedig füvön vagy strandon járjunk sokat mezitláb. A lábfej, ha megszabadul a cipőtől és harisnyától, megerősödik. Szép, kecses, csak az egészséges láb lehet. Éppen ezért törekedjenek hölgyeink — hisz a mód megvan rá — megszabadulni a szépség rovására menő apróbb bántalmaktól! Dr. Fábián Katalin. Kit hívnak Katalinnak? Talán senkit. Mi csak Katót és Katit, Katókát és Katicát, Katinkát és Katuskát ismerünk. Valóban, a Katalin túlságosan is méltóságteljes komolysággal hangzó név ahhoz, hogy teljes alakjában leánynévként szerepeljen. A mindennapi életben inkább csak becéző formájában használjuk. De úgy aztán annál több változatban. Honnan ered a Katalin név? Még az ókori Egyiptom földjén keletkezett. Ott élő görög telepesek hallottak a benszülöttektől egy — ma már megállapíthatatlan hangzású — leánynevet. Ezt forgatták, alakítgatták, míg Aikaterine, majd Aikathe- rine lett belőle. így pedig már görögben aei annyit jelent, hogy: „mindig’’ és a katharos annyit, mint „tiszta“. Ma már csak orosz alakjában található meg a szó első része (Jekatye- rina), más nyelvekben a görög aei nyomtalanul lekopott. (Chatherine, Caterina, Katharina). Nálunk a név r-jéből 1 lett, és így a német Kathe- rinából Katalin lett. Már az Árpád-házi királyok korában használatos név volt, azóta egyike a legelterjedtebb női neveknek. Kül Sonkás lepény (svéd) Sonka helyett füstölt, vagy egyszerű főtt, illetve sült borjúhússal, sőt szalonnával is készíthetjük. Ha császárhússal, vagy szalonnával készül, ezt előbb kisütjük és szűrőkanállal kiszedjük a zsírjából. A húst apró kockákra vágjuk. Félliter lisztet 4—5 deci tejjel, 2 tojással, sóval simára kikeverünk. Belekeverjük a kockákra vágott 10 deka húst és kivajazott tepsibe öntjük. Meleg sütőben félórát sütjük. Sós uborkaleves (lengyel) Kellékek: 3 dl tejföl, fél dl ecetes uborkalé, vagy céklalé, 17 dkg főtt borjúhús, 17 dkg friss cékla, 17 dkg ecetes cékla, egy nagy csomó kapor, 1 teáskanál apróra vágott hagyma, 6 keménytojás, 2 friss és egy ecetes uborka, só, bors. A friss céklát puhára főzzük, áttörjük. Az ecetes céklát apróra vágjuk, ráöntjük az uborka- vagy céklalevet és egy óra hosszat meleg helyen állni hagyjuk. Aztán belekeverjük az apróra vágott borjúhúst, az összevágott hagymát és kaprot, a szeletekre vágott uborkát, sózzuk, borsosuk, feleresztjük, egyet forrni hagyjuk. Betejfelezzük és ha kihűlt, jégre tesszük. Tálalás előtt a négy, vagy hat részre vágott keménytojásokat beletesszük, de ezeket külön is tálalhatjuk melléje. A levest hidegen fogyasztják. Fenti mennyiség hat személyre való. Töltött gomba Egy kiló gombát megtisztítunk, szárát kivesszük, fejét egészben hagyjuk, meghámozzuk. Sós vízben, egy citrom levével felforraljuk. Három percnyi főzés után leszűrjük. Kiválogatjuk a nagyobb gombafejeket, az apraját, a szárakkal együtt finomra vágjuk. Ugyancsak apróra vágunk 2—3 csirkemájat, vagy egy kacsamájat és 6 deka füstölt marhanyelvet. Egy fél, finomra vágott hagymát öt deka vajon gyengén megpirítunk, hozzákeverjük a megvágott gombát, májat és nyelvet, belekeverünk ’8 deka aszpikot és egy egész tojást. Sózzuk, borsdzzuk. A jól összekevert töltelékekből minden gombafejet tetézve megtöltünk, vajdarabokkal bélel ttepsibe tesszük és a sütőben megsütjük, de sütés közben vajjal öntözzük. (Tíz deka vajat használunk a locsoláshoz. Kb. 25 percig sül.) Vajas-húsos pirog (szovjet) 40 deka lisztből, 20 deka vajból, egy tojásból félpohár vízzel, sóval, kemény tésztát gyúrni és vékonyra kisodorni. Tortaforma nagyságú lapokra vágni. A kivajazott, kilisztezett forma aljára tenni egy tésztalapot, bekenni ujjnyi vastagon töltelékkel, újra tésztalapot, újra tölteléket tenni, a rétegezést addig folytatni, míg az anyagból tart. Tetejére tészta jön. Negyedórát állni hagyni, aztán forró sütőbe tenni és lassú tűznél megsütföldi kon ni. Töltelék: egy középnagy, finomra vágott hagymát 5 deka vajon sárgára pirítani, hozzákeverni 40 deka ledarált sült borjúhúst, egy egész tojást, 2 evőkanál szitált morzsát, 2 kanál tejfelt. Tea készítése (Kína) A tea elkészítésének három módját ismerik Kínában. Az első: a klasz- szikus mód, amely a legrégibb, a Han-dinasztia idejéből származik, de ma már csak Mongóliában szokásos. Ü Z E N E „Anikó” jeligére, Szekszárdi: Ki- sebb-nagyobb szerelmi csalódások szinte minden legénnyel és leánnyal előfordulnak az életben. Ennek okai a legkülönbözőbbek lehetnek és ezt nem is lehet megelőzni; aki a természet rendje szerint serdülő korában udvarol, vagy udvaroltat, annak azzal is számolnia kell, hogy esetleg csalódik „szerelmében”. Így tehát maga se adja búnak a fejét, még ha csalódott is vőlegényében, hanem inkább igyekezzék elfelejteni az emlékeket és ne gyötörje magát a megtörténtek miatt, hiszen ezzel úgy sem tudna segíteni. Arra azonban figyelmeztetjük magát is, hogy ebből a ,csalódásból” vonja le a megfelelő tanulságokat viselkedésére, szerelmi viszonyaira vonatkozóan és ezzel legfeljebb csökkentheti az esetleges későbbi kellemetlen meglepetések számát. Mint leveléből kivesszük, most új, jóállású kérő jelentkezett. Azt saját magának kell eldöntenie, hogy férjhez menjen-e, vagy várjon, még csak 23 éves, így semmi esetre sem „késett el”. Abból nem lehet kiindulni a férjhezmenésnél,mint amit magának tanácsoltak, hogy „nem baj, ha most nem is szereti, majd később megszereti a házasság ideje alatt”; Ha ennek alapján döntene a férjhez- menésnél — nagyfokú felelőtlenséget követne el önmagával szemben. Aki nem a szeretetből, az egyéniségek azonosságából stb. indul ki a házasságnál, az tudatosan szerencsejátékot űz a házasságból és tudatosan megteremti magának a legkellemetlenebb csalódás veszélyét. Kérdezzük, melyik a jobb, esetleg most várni az „igen” kimondásával, vagy az „elöregedés” veszélyétől félve, elhamarkodni a férjhezmenést és két év múlva rájönni arra, hogy semmi sem fűzi ahhoz a férfihoz, akit férjének kell tartania, s elválni tőle Azt sem teszi jól, ha most a „csalódás” miatt elzárkózik az élettől: már csak azért is kell szórakozni járnia, hogy mielőbb feledni tudja a csalódást. „Féltékenység” jeligére, Biritó- puszta: Ne haragudjon kedves olvasónk, de az ügy szereplőinek nevét kérése ellenére sem írjuk ki az újságba, mivel kimondottan magénjeiSf ha Ez a teakészítés úgy történik, hogy a tealeveleket — zsíron megpárolják és sűrű rizses levest csinálnak belőle. A második a romantikus mód, ez a Szung-dinasztia ideje óta használatos. Ez kakaószerű italt eredményez. A tealevelet ugyanis porítják és ezt a port kis bambusz-seprőcskével vízzel kikeverik, illetve verik, amíg teljesen feloldódik a vízben. A harmadik az úgynevezett realisztikus mód, amely a Ming-dinasztia nevéhez fűződik. Ez az általunk is ismert módon: leforrázott tealevélből készülő „zöld tea.” T E I N K legű dologról van szó. Ha csak annyi történt, mint amennyit leír levelében, nyilván semmi alapja nem volt a szóban forgó feleségének, hogy félté- kenykedjen. Ugyanis, ahol férfiak és nők egyaránt dolgoznak, nyilván előfordul az is, hogy egy leánynak beszélnie kell egy nős emberrel. Így tehát helytelenül járt el a féltékeny- kedő feleség. Arról nem is beszélve, hogy féltékenysége közepette, mint [eveiéből kivesszük, olyan szavakat használt, amely joggal sérti egy leány önérzetét, becsületét. Ezért, ha komoly elégtételt akar, akkor a szóban forgó feleséget feljelentheti a bíróságon becsületsértés miatt és ha a becsületsértés bebizonyosodik, a bíróság nyilván kellő megtorlást fog alkalmazni a „féltékenykedő”, azaz becsületsértő feleséggel szemben. „U. G.” jeligére, Dombóvár: Arra nincs „íratlan törvény”, hogy bálban elkérhet-e egy olyan leányt táncolni, akiről /tudja, hogy ludvarlója van. Véleményünk szerint ennek semmi akadálya nem lehet, legfeljebb az, hogy maga a leány ebbe beleegyezik-e. Ezen túlmenően még azt is kérdezi, hogy illik-e szerelmi ajánlatot tenni a szóbanforgó leánynak. „Vallomást” egy fiú nyilván legfeljebb akkor tesz egy leánynak, amikor észreveszi, hogy a leány szimpatizál vele és „tetszeni” fog neki a fiú közeledése. Akinek udvarlója van, nem valószínű, hogy másik férfival szimpatizál. Igaz, az is előfordulhat, hogy egy másik fiú jobban tetszik a leánynak, mint aki „udvarol” neki és szakítani akar vele. A fiúnak azonban ezesetben is észre kell vennie, hogy a leány szívesen fogadja-e közeledését, vagy nem. Tehát minden a leányon múlik. Azt semmi esetre se tegye, mint amiről ír levelében, hogy emiatt verekedést kezdeményez az udvarlóval, gondolván, hogy ezáltal majd „félreáll”, „szabad” lesz a leány, sőt, a „hőstette” miatt, esetleg még jobban a közelébe tud férkőzni. Jóérzésű leányt ezzel csak jobban elidegenítene magától és a verekedések különben sem tartoznak az erkölcsös, azaz a férfias „hőstettek’5 közé. A börtönbe az újságírók nem járnak el riportot írni, nem is könnyű elképzelni az ottani életet annak, aki még nem „lakott” ott. Az újságírónak ezúttal egy olyan embert sikerült megfigyel- nie, aki az utolsó óráit tölti „szabadon”. * Az elítélt kopogtat az irodaajtón: — Kovács Józsefet keresem .. ■ — Kovács Jóskát... — Én lennék az. Kovács végignézi a jövevényt. Ismerős az arca, de mégsem tud rá pontosan visszaemlékezni. Valami falusi ember féle, de furcsa öltözékben jelent meg: otthonias ruhában, papucsban, kis bátyúval a kezében. A falusi ember pedig ha városba megy, ünneplő ruhába öltözik, kiváltkép, ha hivatalban is van dolga. — Jó napot Jóskám, hát hogy vagy, de régen láttalak, már egészen megemberesedtél... „Na megint egy ismerős, akit nem ismerek” — állapítja meg magában Kovács, de nem árulja el, mert „hátha valami közeli ismerős és azt mondja, hogy mióta a városba kerültem, még a régi ismerőseimet is elfelejtettem.” — Olyan ritkán kerülsz haza, hogy már egészen elvárosiasodsz. Talán már arra sem emlékszel, amikor még kisgyerekkorodban elvittelek egyszer kocsival és attól kezdve mindig elszöktél hazulról hozzánk ? Most már derengett valami az emlékekből, még a névre is emlékezett: Hát hogy ne emlékeznék, Béni bátyám, de még mennyire, hogy emlékezem. Béni bácsi cigarettát vesz elő, kínálja a városi ismerőst. A batyuban kezd kutatni, néhány szem almát szed elő. — Ha nem veszed rossz néven öcsém, a gyerekeidnek hoztam egy pár szem almát. Biztosan szeretik... Keze azonban annyira remeg, hogy az egyik szem ki is esik belőle. Idegesen utánakap, akkor meg a cigarettát ejti ki a kezéből. Kovács örül a vendégnek, tetszik neki, hogy valaki felkereste otthon a faluból, de sehogy sem megy az agyába, hogyan jutott eszébe a Béni bácsinak, hogy őt most felkeresse és még almát is hozzon a gyermekeinek. Az látszik, hogy az almát nem semmiért hozta, de miért nem nyögi már ki, hogy kellene egy kérvény, vagy valami elintéznivaló. Béni bácsi feszülten figyeli az íróasztal mellett ülő Kovácsot, mintha valamit ki akarna olvasni tekintetéből aztán valamit mondani akar: — Tudod, szóval tudod öcsém, nem valami jó újság van odahaza ... — mind aki megbánta, hogy elkezdett valamit magyarázni, vagy mintha nem gondolta volna meg jól, hogy mit akar mondani, hirtelen másra terelte aszót — szóval, nem rossz mostanában ez a Kossuth cigaretta. — Rossznak nem rossz, már fináncláb is kevesebb van benne. — Kevesebb... Sőt, nem is tudnám megmondani, hogy mikor találtam utoljára ... Csak azt nem tudom, hogy holnap is szívhatok-e még. — Hát... lehet kapni mostanában mindig Kossuth-ot. — Lehet, de ahova én megyek, ott nem igen... Mert én... na.. ■ mit is akartam mondani, nincs valami ismerősöd ott a bírósó,g- nál? Tudod, jó lenne, ha volna ismerős. Lecsuknak, ma kell jelentkeznem ... — Akad egy-két ismerős ott is. —I Ha el lehetne intézni, valami halasztást szeretnék ... Tudod irtózok a börtöntől... Képzeld otthon a család, dolgozni kellene, meg tudod azt is hallottam, hogy talán lesz valami amnesztia és há.tha sikerülne megúszni. — Van ismerősöm, de ezt magának kell kérni. — Hiszen éppen azért kellene az ismerős, mert én már kértem, de azt mondták, hogy nem lehet. De ha valami ismerős kérné, talán megadnák. — Ez kizárt dolog, az „ismerősnek” is az a törvény, ami az „ismeretlennek”. Ebben nem segíthetek Béni bátyám.... Béni bácsi arca elkomorul, ebben volt az utolsó reménye és most ez is szertefoszlott. Idegesen igazgatja a bátyúját, percekig nem szól semmit, csak lehajtja fejét. — Orvost kellett hivatni az asz- szo.nyhoz, annyira rosszul lett, amikor reggel indulnom kellett n vasútra. Egészen addig reménykedtünk, hátha valami közbejön, mert írattunk kérvényt még a minisztériumba is. — Ilyenkor nem sok segítség van, ha valakit megbüntetnek, annak oka van és olyankor nincs „mentség”. — Nincs. Ez a baj — majdnem elsírja magád felnőtt létére. Azt gondoltam, nem veszik észre. Még öt mázsa sem volt a kukorica, amit elhoztam. Tudod, ott van a földünk a gazdaságé mellett és azt gondoltam, észre sem veszik, ha pár zsákkal hazaviszek. Kevés kukoricánk termett tavaly. Hirtelen félbeszakítja, kezét nyújtja, búcsúzkodik. — Már be is kell menni? — Csak délután, addig majd megleszek valahol. Ténfereg az utcán, minden járókelőt külön szemügyre vesz, hátha jön erre valami ismerős. Őt nem veszi észre senki, rohan mindenki a dolga után. Szorongó érzés fogja ’ ,hogy most már az sincs, akivel beszélhessen, mostmár teljesen egyedül van. Az egyik helyen beszélgetnek az emberek, a másik helyen kacagnak, csak éppen őrá nem figyel senki. Lehajtja fejét és hirtelen az jut eszébe, hogy itt talán mindenki tudja róla, hogy ő elítélt, hogy neki délután már börtönben lesz a helye. El, el innen az emberek közül. Bemegy a parkba és ott ténfereg tovább — egyedül, mert rossz az idő és ilyenkor senkinek sincs kedve sétóAni. Letör egy kis gályát, azt piszkálja, vizsgálja, mintha hivatásszerűen ezt kellene tennie. Leszedi róla a rügyeket és szétmorzsolja markában, mintha ezzel megállíthatná a ta- vaszodóst, az idő múlását. A toronyban delet harangoznak. Már csak egy óra — és akkor becsukódik mögötte egy ajtó... A gondolatra megborsódzik a háta. A hivatalokból kiözönlenek az emberek, mindenki siet haza ebédelni. O is leül egy padra, előcsomagol valami hazai-félét a bátyúból. De nem tud lenyelni egy falatot sem — nem ízlik az étel. Csak tartja a kezében és nézi. Közben kisüt a nap és megélénkül a park, mire körülnéz, már a park is emberektől nyüzsög, sétálnak, élvezik a tavasz leheletét. Egyik-másik pajkosan letör egy-egy rügyező gályát: — Hazaviszem, a szobáim ba,... legalább otthon is lesz egy kis „tavasz”... Megindul, támolyogva, mintha részeg lenne. Nehezek a lábai, mintha ólomcipőket húzott volna. De menni kell, menni muszáj. „A kukorica... Még öt mázsa sem volt... Hej, miért nem akkor esett ilyen nehezemre a járás, mint most. Csak lettem volna holt fáradt, hogy ne tudtam volna letörni még egy üszkös csévével sem ... Gyermekek jönnek ki az iskolából, a környéket most gyermekzsivaj tölti be. Nagy sóhajtás: „Az én gyermekem is most megy haza az iskolából... Most... Vajon mi lesz az első szava? Megkérdezi, hogy hol van édesapám? És mit válaszol neki az édesanyja, a feleségem? Talán nem mondja meg, hogy hol vagyok, talán ha hazamegyek, nem azt kérdezi tőlem a saját gyermekem, hogy: — Édesapám, mit loptál, amiért lecsuktak a börtönbe? Talán... De ha megkérdezi? danc
