Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-21 / 68. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 máreius SÍ. Emlékesünk, tanulunk s erőt ...j i Egy vörös katona visszaemlékezése N£ [agy időkre, dicsőséges napokra, sok-sok igaz hazafira emlékezünk ma, de nemcsak felelevenítjük az eseményeket, hanem tanulunk is a példából, s erőt merítünk a néphatalom további erősítésére. Emlékezünk, s ebben segít Beda András bácsi, a szedresi Petőfi Tsz tagja, az egykori vöröskatona. Először végigküzdötte az első világháborút, de a forradalom kitörésére újra fegyvert ragadott,' de akkor már nem kényszerből, meggyőződésből. Miből fakadt e meggyőződés? Az elnyomottak, kisemmizettek élete szinte magától adja a feleletet. — Bizony keserves élet volt az — mondja. — Tizenhat éves alig voltam, már arattam. Milyen munka is volt az — teszi hozzá sóhajtva — hajnali egy órakor már zavartak bennünket kötelet csinálni, s este 11-ig nem volt megállás. Akkoriban még Faddon lakott s a Bartal-féle nagybirtokon mindig elkelt, természetesen jó olcsón, a szegény emberek munkaereje. Tizenegyedén az aratás, meg a nagy kegyért, hogy arathattak a különmunkák, vagy éhbérért a famunkák, no és a sorozatos megaláztatások — ezek vitték a fiatal Beda Andrást a Tanácsköztársaság hősi zászlaja alá. És a Tanácsköztársaság első intézkedései, a munkásokat, a parasztokat segítő rendeletéi csak növelték a harci kedvet — leszámolni anép- nyúzókkal, egy új szabad életet teremteni az elnyomott, kizsákmányolt proletároknak. — Hej, de szép idők is voltak azok — emlékezik vissza — nem törődtünk a nehézségekkel, harcoltunk és bíztunk a jobb világban. Abban, hogy utána mi is emberek lehetünk, mert előtte nem igen vettek még emberszámba sem. Az uraságnak például a fogataira nagyobb gondja volt, mint ránk. — A Tanácsköztársaság rendelkezései a munkanélküliek segítéséről az asszonyokról, gyermekekről való gondoskodása és minden-minden az új, az igaz világ eljöttét hirdette. Annál keservesebb volt az utána következő nehéz idők tengernyi keserve, szenvedése. A nép minden rendű és rangú ellensége összefogott, jött a fehérterror. — Soha nem felejtem el — mondja — hogyan kellett bujkálnom. Egyszer csak úgy tudtam megmenekülni. hogy a menyasszonyom a szalmakazal alá bújtatott el. Mindig előttem van szegény Csehák Péter esete... Elfogták, s mert kommun sta volt, egy szekérhez kötötték, mint a barmokat szokás s úgy hurcolták végig a falun. A templom előtt megálltak vele. Ekkor a pap a nyakán lévő kötélnél fogva bevezette a templomba. ott akarták felakasztani. Sokan i tiltakoztak ellene, így elálltak a fel- akasztástól. de visszavezették a kocsihoz, s halálra hajszolták ... — Ugyanezt a világot akarták visszahozni 1956 októberében is —(| fordítja át a szót ä mai életre. — Újra azt akarták, hogy a magunkfaj ta emberek megint csak a vándor-1» botot vegyék a kezükbe, mint jó mad gam is akkoriban, miután három1 hónapot a Markóban végigszenved-1 ( tem. “ Még most is megborzong az egyhónapi sötétzárka emlékére, amikor egyik nap csak vizet, a másik napi1 meg csak kenyeret kapott. Verést11 meg annyit, hogy ki tudná már azt1, összeszámolni... ( > Annyi év után most a békés építő 4 ► munka harcaiban is az első sorokban I1 találjuk Beda Andrást. 1949-ben af szedresi Petőfi Tsz születésénél bábáskodott, s ott volt az ellenforradalmi rombolás után ismét újjászülető tsz bölcsőjénél is. — Nem is maradok én el innen — mondja búcsúzóul —, mert abból a régiből nem kérek. Amit pedig a Tanácsköztársasággal elkezdtünk, most meg is valósítjuk. Szalai Endre 39 évvel ezelőtt léptem a pártba ft z udvaron játszadozó gyerme- kék az idegen láttán a kapuhoz szaladnak. — A ,,papácskát keresik? Nincs itt hon, földet hordanak a melegágyhoz*’ — adja meg a felvilágosítást Sanyi gyerek, a 6 éves unoka. S a beszélgetés közben előkerül a háziasszony, Juhász Sándorné, a mamácska is. Szíves szóval invitál a lakásba. — Hamarosan hazajön,, már itthon is kellene lennie — mondja. Már éppen búcsúzkodtunk, amikor Sanyi, az unoka beszólt a konyhába: — Jön is a papácska. A két sőre nehezen húzza a földdel megrakott kocsit, az eléggé meredek, faluvégi kapatón. Jónéhány- szor meg is kell pihentetni a fáradt tehénkéket. Jóidőbe kerül, míg Juhász elvtárs kifog, s ellátja az állatokat. Csak ezután kerülhet sor a beszélgetésre. — A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának napján, 39 évvel ezelőtt léptem a pártba — mondja Abban az időben Juhász Sándor elvtárs, az udvari pártszervezet veteránja, a Pozsony melletti Popper—Pollák uradalomban dolgozott, cse Dádeske dett. Az éjjeliszekrény fiókjából előszedi a féltve őrzött okmányokat, amellyel 19-es párttagságát igazolja. Kommu- nistica Strana Slovencka Legitimacia (Szlovák Kommunista Igazolvány). A könyvecskében ott sorakoznak egymás után a piros csillagos, sarló-kalapácsos tagsági bélyegek, amelyek azt igazolják, hogy Juhász elvtárs hűséges és kötelességtudó tagja volt a pártnak, már akkor is. — Megőriztem a tagsági könyvemet, melyhez sok mozgalmi emlék fűződik. Legfontosabb feladatunk abban az időben az volt, hogy minél több ember kezébe eljuttassuk a kommunista sajtótermékeket, pontosan értesültünk arról, hogy mi történik Magyarországon. Tudtunk arról, hogy a Tanácsköztársaság sok szociális problémát oldott meg és a főúri kastélyokban proletár gyermekeket üdültetett. Pontosan értesültünk arról is, hogy május 1-én micsoda hatalmas megmozdulás volt; de tudtunk arról is, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja kongresszust hívott egybe. Annakidején az én üdvözletemet is tolmácsolta a szlovák küldött a kongresszuson. Tudtuk és éreztük azt, hogy a mi pártunk a nemzetközi proletariátus pártja, amely egy célért, az elnyomottak felszabadításáért harcol az legész világon. Tudtuk! és együtt1 éreztünk a magyar munkásokkal ak-' kor is, amikor a Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után üldözték a kommunistákat. Ebben az időben <• gyűjtést indítottunk elvtársaink megl| segítésére. És amikor Nagyfödémes- ről Udvari községbe települtünk, első dolgom az volt, hogy jelentkeztem a párt tagjai sorába — mondja i Juhász elvtárs. Juhász Sándor elvtárs idős ember, a 70-ik életévét tapossa, de a nap: munkában sohasem tud úgy elfárad-11 ni, hogy részt ne vegyen az udvari <[ pártszervezet munkájában. És most a Tanácsköztársaság kikiáltásának 39. évfordulójára készül. Készül, ren-(| dezgeti magában visszaemlékezéseit., mert az ünnepi tanácsülésen, amelyet a párt, a tanács és a Hazafias Nép-l1 front rendez meg Udvariban ezek-*' ről akar beszélni. P.-né Tóth Árpád : Az új isten Üj isten szól hozzátok emberek! Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között rágj og fel tűz-szeme Barnult szentképek a any keretéből, Nem oltárok gyertyái közt fehérük Alabástrom közönnyel hallgatag, Hívők csókjától koptatott szobor Nem méla, hosszú, vont litániák Cukros hullámát untán szürcsölő Egek lakója! Nem! Üj isten ez! Űj isten szói hozzátok emberek! Nem ég szülötte Ö! Nem mennyben él, Nagymessze tőlün.c, titkos ismeretlen. Ki arca elé vonta az eget, Mint egy hűvös, nagy kékselyem palástot. Nem! Óh, de nem is földi bálványa Ö, Mint ama Mammcn, aki ült hízott Gőggel rajtunk s szájától millióm Élősdi csáp kígyózott szerteszét S a szürcsölő szívó karok befonták A szüzek testét s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát S a gyárak vak mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván S felitták mind a könnyet és az átkot S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmetes és aranyló hullafoltok... Most új Isten szól néktek emberek! A véres földnek vére szülte Öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeállt a fájó földeken. Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy mez télén alakká. Ki országlépő tágra tárja lábát S Földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „ím eljöttem! Eljött a Vörös Isten!” És megy s dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna s medréből kicsap Jerichos visszhangét ve- a vén Westminster S az Óceán zöld üvegén vörösen Előre rezg ezermérföldes árnya S átfogja a Fehér Ház vak falát... Hozsánna néked új isten, hozsánna! Ismerj meg minket, tied vagyunk! A szíved hajtó, élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bús vérünktől is gazdagult S világra ömlő har.onád sodrába Gyötört torkunk reszkető hangverésbe Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva magyar jajpatak A messzezengő nagy moszkvai árba, Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk. Mit elrontott sok régi úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyereidre És a magad képére gyúrj át minket! Szekszárdi vulkán Oírhogyan erőlködött a ^vá- ■*-* ros társadalmának fel ő rétege, hogy a forradalmi eseményeket fékezze, az események káprázatos iramban peregtek. 1919 március 14-én a tömeghangulat nyomására, küldöttség szólította fel a főispánt, hogy hivatalát hagyja el. A megye vezetését direktórium veszi át. A következő napra gyűlést hívtak össze, hogv az eseményt tudassák a város dolgozóival. Március 15-én özönlött a nép a városháza elé. A földmunkások, a szociáldemokraták és a szakszervezetek rendezetten vonultak fel. A diákság apraja-nagyja fiatalos lelkesedéssel özönlött a térre. Ilyen lelkesedésre Szekszárdon, gyűlésen még nem volt példa A nép követelte, hogy azonnal szórják ki a megyeházáról a „vasalt- nadrágos betyárok”-at. Sistergő, eleven kráterré vált a tér. Ezen a napon kitört a szekszárdi vulkán. * Másnap küldöttség jelent meg Mayer Gyulánál, a Károlyi-korm-ny által kinevezett főispán-kormánybiztosnál. Ez így történt: Nem volt szükség engedélyre a belépésre a főispánhoz, tódultak is be mindannyian. Mikor már bent voltak, az utolsó becsukta az ajtót. A főispán szíve kalapálni kezdett. Félt. De Havranek János csendőrsz<zados is.' Soós Sándor. MÁV "mérnök, adta elő jövetelük célját. — Kormánybiztos úr! Mi, a Földműves-, Munkás- és Katonatanács küldöttei vagyunk, ön bizonyára tisztában van a megváltozott helyzettel. Ugyanúgy a nép is tisztában van vele. Ennek a megnyilvánulását tapasztalhatta a tegnapi nagygyűlés alkalmával. A tegnapi nap folyanrn arról is meggyőződhetett, hogy mi a nép megmásíthatatlan akarata. Minden erőszakot kerülni akarunk, bízunk józan logikájában, hogy helyét átadja az általunk már megnevezett direktóriumnak. A nép akarata 'zent előttünk és azt maradéktalanul végre is fogjuk hajtani. — Mérnök úr! Helyesen cselekszenek1. osztom a véleményüket 1— igyekezett fondorkodni Mayer. — Felszólítás nélkül is a magyar nép akarata szerint cselekednék, sőt már meg is tettem a döntő lépést. Levélben kértem a belügyminiszte-től a felmentésemet. Mihelyt a felsőbb intézkedés megtörténik, azonnal távozom. — Én a pártközpontot kénviselem itt — vágott közbe Zsedély Károlv. — Nincs szükség semmiféle felmentésre. Mi felmentjük önt. A küldöttek közül éhányan bizonytalankodtak, s ezért úgy határoztak. hogy várnak néhány napig, amíg Maver felmentése megérkezik. Közben Mayer és Havranek csendőr- százado^ nem a felmentést kérték, hanem segítséget a forradalmi erők ellen. A segítségből azonban nem lett semmi, mert mire a segélyt kérő levelet vivő Rácz rendőrkapitány Pestre ért, ott már kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ezután természetesen Szekszárdon is kiszórták a főispán-kormánybiztost a vármegye- házáról. * A románok és csehek támadtak. Szekszárdon is megjelent a legendássá vált plakát: „Lépj be a Vörös Hadseregbe!” A háborút vésigkoz ött katonák közül sokan ismét fegyvert fogtak. Igen rövid idő alatt egész zászlóalj alakult és a polgári fiúiskola udvarán elhangzott az ünnepélyes fogadalom: „ __fogadom, hogy m inden képességemmel a világforradalom ügyét fogom szolgálni... soha egyéni érdeket szem előtt nem tartok, minden cselekedetemben a proletariátus nagy érdekeit fogom szolgálni ...” * A középületekről lekerült a „király’” szó és a koronás címer Azt akarták, hogy még a külsőségekben se maradion meg a múlt emléke. Fgy fiatal ka_ona-agitátor, Kramm»r Sándor. Ocskó Lászlóval, a katonatanács elnökével, éppen akkor sétált a gimnázium felé, amikor annak ormáról is darabokban hullt le a cementből készült koronás címer. Krammer így szólt az épület felé mutatva: — Csak belülről is lehetne szétzúzni a régit! — Megy az is elvtárs. Már meg is indult. — Nemigen hinném. Nem úgy nevelték ezeket a gyerekeket, meg azokat sem, akik őket tanítják. — Hát ha a tanároknál még nem is megy, a diákoknál már igen. Csak látta volna Krammer elvtárs március tizenötödikén őket, amikor a nagygyűlésen az egyik diák szavalt. Ügy éljeneztek, hogy mindenkit túlharsogtak. —■ Lelkesednek a gyerekek a forradalomért? — De még hogyan. Még verseket is írnak róla. * Az ellenforradalmárok szervezkedése annyira jutott, hogy június 24-én este megkísérelték a fegyveres támadást. Ahogy híre jutott a fehérek fegyverkezésének az ifjúmunkások azonnal jelentkeztek a Munkás- és Katonatanácsnál, hogy harcolni akarnak a proletárdiktatúra védelmében. A fel fegyverzett ifjúmunkások három csoportra oszlottak s várták a fehérek támadását. Nem sokáig kellett várni, mert amint besötétedett, lövöldözés hallatszott. A fehérek csoportja a Duna utcán (ma Mátyás király utca) keresztül a Rákóczi útra ért. Haidekker csendőrfőhadnagy vezette őket a városba; Mikor úgy látta, hogy valamennyien összegyülekeztek már, revolverét a magasba lendítette és elsütötte. Erre a többiek is vad lövöldözésbe kezdtek. Haidekker torkaszakadtából üvöltözött: — Nyissák ki az ablakokat, itt vannak a fehérek! Lövöldözve indultak a Hármashíd felé. Alig közelítették meg azonban száz méternyire a hidat, amikor vezényszó hallatszott: — Tűz! Abban a pillanatban fegyverropogás hallatszott a híd felől A fehérek majd meghaltak ijedtükben. Az ifjúmunkások kiugráltak a patak medréből és úgy folytatták a tüzelést a fehérek felé. Ügy látszott, rohamra indulnak. Erre a gyülevész népség szétszaladt, futott, ki merre látott. A szekszárdi ifjúmunkások beváltották ígéretüket és kongresszusi küldöttválasztó gyűlésen tett fogadalmukat: „Megvédjük a proletár- diktatúrát.” Így verték vissza a szekszárdi ifjúmunkások a fehérek támadását 1919 június 24-én. (Részletek Szabó Lajos elvtárs visz- szaemlékezéseiből.)
