Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-16 / 64. szám
13S6 március 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG T Látogatás a dunaföldvári Álkotmány Tsz-ben Vetőmagot termelnek piacra — Megszűnt a választási malac eladás A napokban arról beszélgettünk Pere János elvtárssal, a dunaföldvári Alkotmány Tsz elnökével, hogy a termelőszövetkezeti gazdálkodásnak nem leket csak az a célja, hogy a tagoknak gondtalan életet biztosítson és csak annyi gabonát termeljen, amennyi a részesedéshez szükséges, hanem ennél többet, hogy piacra is kerüljön, Az elnök válasza megfontolt és sok az igazság benne. — Először is azzal kezdeném — mondotta —, hogy gazdálkodásunkban fontosnak tartjuk a piacra termelést. Az árut értékesítjük és a kapott pénzösszeggel elégítjük ki a tagság igényeit. Tervünk végrehajtásához nagy segítséget adott a megjelent 3004-es miniszteri rendelet. Átdolgoztuk a tervet és többek között holdanként az előző 95 kiló helyett, 115 kiló műtrágya felhasználást terveztünk. A rendelet értelmében ez a több, de kedvezményes műtrágya vásárlás mintegy 23 000 forint megtakarítást jelent — Olcsóbb a műtrágya, kisebb a jövedelemadó, de kevesebb a gépállomási költség is, mivel egy holdra 3 normálhold gépi munkát szerződtünk. Ha ezeket a kedvezményeket és az ebből származó forintösszeget összeadjuk, végeredményként azt kapjuk, hogy az átszámított egy munkaegység értéke 2 forinttal növekedik, ennyivel többet tudunk osztani — mondotta Pere elvtárs. — A rendelet megjelenése előtt csak 100 mázsa búza értékesítését terveztük, amelyet az átdolgozás során 500 mázsán felülre kerekítettünk. Ezt abból tudjuk elérni, hogy csökkentjük az egy munkaegységre jutó kenyérgabona részesedést. A tavalyi 7 kilóval szemben az idén csak 2 kiló 50 deka kenyérgabonát osztunk munkaegységenként. Milyen növények kerülnek eladásra? — Területi adottságunknál fogva <ni a vetőmag gabona termelését és Ezer fát ültetnek • a paksi Vörös Sugár Tsz fiataljai A paksi Vörös Sugár Termelőszövetkezet KISZ-szervezetének 12 tagja van. Ezek a fiatalok nem nézhetik, hogy a Magyari-üzemegység központ jában alig-alig van fa. Ezért úgy határoztak. hogy a fásítási hónap keretébe«, amely március 10-től április 10-ig tart, nem kevesebb, mint 1000 facsemetét ültetnek el. A fásítás mellett — terveik szerint — a községben lévő központjuk udvarát ők veszik kezelésbe. Virágos kertet létesítenek s egész esztendőn keresztül csupa virág, üdezöld lesz munkájuk nyomán az udvar. értékesítését választottuk.: Ugyanis, ha mi piacra adjuk a vetőmagnak termelt búzát, hiába mondjuk a parasztnak, hogy azért kérünk mázsánként 30 forinttal többet, mert a búza I fokú szaporulatú bánkúti 1201-es, őt nem érdekli, de mivel a vetőmag termelésre szerződést kötünk, jól járunk mi is a mázsánkénti 30 forintos minőségi felárral, azonkívül mázsánként további 20 forintot kapunk a rendes áron felül, mivel nagy tételben történik az eladás, de jól járnak a társ tsz-ek is, mivel jóminőségű, mindenféle követelményeknek megfelelő vetőmagot kapnak. 580 hold szántónkból 235 holdon termelünk vetőmagnak szerződéses növényt. Százharminc holdat tesz ki a takarmányrépa, a lucerna, a burgonya, a kukorica vetőmag területe, amelyek 320 000 forintot hoznak a tagságnak. De vetőmagnak termelünk 10 holdon borsót és ugyanekkora területen mákot is. Ez különösen kifizetődő, mivel mázsánként a napi áron felül 2300 forint felárat kapunk. — A múlt évről maradt vissza, nem került kiosztásra, hanem rövidesen értékesítünk 120 mázsa búzát és összesen 500 mázsa étkezési és vetőmagburgonyát. Okosan gondolkodnak a tsz tagjai, amikor nem terveztek választási malac és süldőeladást. Mit mond erről az elnök? — A termelt takarmányt feletetjük és a sertéseket mint hízókat értékesítjük. Eddig 80 darab hízó eladására kötöttünk szerződést, ami további 235 000 forint bevételt jelent. Távolabbi terveinkben szerepel a fehér hússertés törzsből a sonkasüldők előállítása és értékesítése. A dunaföldvári Alkotmány Tsz tagjai 702 holdon gazdálkodnak és Stromfeld Aurél arcképe HeqedíU Géza: toA hadvezér’* című könyvéből az elmondottak alapján okosan. Igye keznek a munkákkal, amint az idő engedte, hozzáláttak és befejezték a borsó és mák vetését. Nyolcvan holdon végeztek már a búza fejtrágyázásával. Hiányosságnak mondható, de igyekeznek változtatni, a kevés tejet adó tehénállomány. A tehenészet fejési átlaga 6.5 liter, ez kevés amelyen úgy próbálnak változtatni, hogy a kedvezmény alapján vásárolnak, saját nevelésből korosbítanak és fokozatosan kiselejtezik a kevés tejet adó. értéktelen teheneket. A termelőszövetkezet tagjainak további gazdagodását fogja jelenteni a 22 000 forintért vásárolt és a napokban felállított gatter-fűrész. Eddig többezer forintot fizettek ki fűrészelésre, amelyet most saját maguk el tudnak végezni, azonkívül vállalnak bérfűrészelést. Mindent elmondtunk, amiről a látogatás során hallottunk, tapasztaltunk. Gondoljuk, hogy a dunaföldvári szövetkezeti parasztok terve sikerül és évről évre mindig több vetőmaggabonát, hízottsertést és egyéb árut tudnak piacra adni. Pálkovács Róza Harc Szorongó arcú asszonyok ülnek egy más mellett a szekszárdi onkológiai (rákszűrő) gondozó várójában és csendesen beszélgetnek. Türelmesen vár ki-ki a maga sorára. A várakozókat egymásután szólítják be az orvosi rendelőbe. A Szekszárdi Balassa János Kórház Onkológiai Állomásán naponta 40—50 rákgyanús beteget vizsgál meg dr. Bakó Béla a megyei rákszürő állomás vezető főorvosa. A vizsgálat után a legtöbb beteg megkönnyebbülten hagyja el a rendelőt. E riport megírásához az adta az ötletet, hogy néhány nappal ezelőtt a posta kis behívókártyát közvetített számomra, melyben felszólítottak, hogy ekkor és ekkor rákszűrővizsgálaton jelenjek meg. Nehéz lelkitusa után határoztam el magam erre a lépésre. Őszintén bevallva féltem attól, hogy a vizsgálatnál közük velem, hogy menthetetlen rákos beteg vagyok. Végül mégis győzött bennem a józan ész és én is beültem a váróba. Szorongó percek teltek el és csodáltam néhány asszony jókedvét. Beszélgetésükből kiderült, hogy ők rendszeres látogatói az onkológiai gondozónak és felvilágosítottak arról, hogy ők is ilyen reménytelenül várakoztak az első vizsgálat alkalmával. Azonban az első vizsgálatnál feloldódott ez a félelem, mert Moszkvában jártam.,. Az Iregszemcsei Kutató Intézetben Kiss Béla kutató osztályvezető irodájában ülünk egy kis kerek asztal körül. Hogy miről beszélgetünk? ... Mindenről, ami egy ember és egy község életével kapcsolatos: a gazdaságban folyó kutató munkáról, a község életéről, Eszmecserénk után már búcsúzáshoz készülődünk, mikor vendéglátónk egy elejtett szavából megtudjuk, hogy nemrég Moszkvában járt. — Milyen benyomásokkal tért haza Moszkvából? — kérdezzük. Elmosolyodik. — Hivatalosan voltam kint, izotóp tanfolyamon. Szakmai területen is nagy jelentőséget tulajdonítok az utazásnak és az ott szerzett tapasztalatoknak, tudniillik nálunk is akarunk egy izotóp laboratóriumot létesíteni, s majd az itt folyó munkához nagy segítséget jelent ez a tanulmányút. A szovjet tudomány ezen a területen legalább hat évvel előttünk áll. ök már értek el jelentős eredményeket, mi pedig csak most kezdünk vele foglalkozni. — És a szovjet nép életével kapcsolatban mi a tapasztalata? — Kérem, én eddig is sokat hallottam a Szovjetunióról, hisz tudományos munkánk során minduntalan kapcsolatba kerülünk a szov- jet tudománnyal... De a hallót- tak és olvasottak alapján bennem kialakult vélemény egészen más volt, mint a nemrégi személyes élmény. Kintartózkodásom alatt különösen a monumentális méretek leptek meg. Például 2—3 nap alatt szinte a szemünk előtt húztak fel emeleteket az építkezéseknél. Hangsúlyozom, hogy a legnagyobb télben ... Egyetemisták voltak velünk és ők mesélték egy kisebb városnyi beépített területről, hogy ez 2—3 évvel ezelőtt még parlag- terület volt. — Mi volt a legérdekesebb élménye? Akaratlanul is elmosolyodik. — Arra gondoltam, hogy Moszkvában talán nem szabad fényképezni, és az első nap megkérdeztem egy rendőrt, fényképezhetek-e a városban. Az csodálkozva nézett rám, hogy vajon miért kérdezem, s megnyugtatott, hogy akár őt is lefényképezhetem ... Voltam a Kremlben, ott is készítettem felvételeket, nagyon sajnálom, hogy nincsenek itt és nem tudom megmutatni ... Szép volt, s azt hiszem a munka szempontjából eredményes is. (B.) a rákbetegség ellen dr. Bakó főorvos biztató szavaiból megtudtuk azt, hogy ha rendszeresen, fél-egyévente a rákszürő vizsgálatra szentelnek idejükből néhány percet, biztosan megszabadulnak a legszörnyűbb, legnagyobb szenvedéssel járó betegségtől, a ráktól. A vizsgálat teljesen negatív eredménnyel végződött. A félelemtől felszabadulva a bemutatkozás után néhány kérdést tettem fel dr. Bakó Béla főorvosnak. Igaz-e, hogy a rákos betegek száma emelkedik? — Valóban — volt a válasz. Az utóbbi években emelkedett a rákos betegek száma. Ennek oka egyrészt az, hogy az orvostudomány vizsgálóeszközei állandóan tökéletesednek és így a legrejtettebb, legalattomosabb rákok is felismerésre kerülnek, másrészt egyes szervek rákjai mint például a tüdőrák az utóbbi időben valóban ugrásszerűen emelkedett. — Hány rákos betgget tart nyilván a gondozó? — Az életben lévő rákos betegek száma a megye területén közel kétezer. ötszáz személynél úgynevezett rákot megelőző állapot áll fenn és ezek állandó orvosi ellenőrzés alatt állnak. — Milyen új gyógymódok vannak a rák gyógyítására? — Ma is a műtét, a röntgen és a rádium besugárzás áll a kezelés előterében. Az utóbbi időben egyre nagyobb tért hódítanak az úgynevezett rádióizotopok, továbbá az a törekvés, hogy a rákos sejteket gyógy-, illetve vegyszerekkel pusztítsuk el. Az Országos Onkológiai Intézetnek az a célkitűzése, hogy minden megyében Onkológiai Osztály létesüljön, hol a legmodernebb kezelési eszközökkel gyógyítjuk a rákos betegeket. Ezen osztály felállításáról szó volt már Szekszárdon is, a szükséges és igen drága izotópokat és rádiumot az onkológiai intézet ingyen biztosítaná számunkra, de sajnos a kórház olyan zsúfolt, hogy új építkezés nélkül ez az osztály egyelőre nem valósítható meg. — Igaz-e, hogy a rákos beteg meggyógyítható? — Ma már a rákos beteg tökéletesen meggyógyítható, de csak akkor, ha a beteg időben jelentkezik. Ha a folyamat a megbetegedett szerv határain túl terjed, a beteg állapota reménytelen. Mivel a rák korai szakban úgyszólván tünetmentes, a betegség időben csak akkor ismerhető fel, ha minden 30 éven felüli nő fél, de legalább évente rákszűrő vizsgálaton jelenik meg. POZSONYINË Keserű beismerés... (Egy szülői látogatás igaz története) Kopogtatnak a Ill/a osztály ajtaján. A „tessék“-re egy fiúcska lép az osztályba. Lehet vagy 12 éves. Az édesapám küldi — s levelet nyújt át a tanítónőnek. A tanítónő átveszi a levelet, rápillant, majd gyors mozdulattal felbontja. Olvasni kezdi a kusza sorokat: „Tanítónéni! A kislányom sírva jött haza, hogy maga ráfogta valami elveszett nyelvtankönyv ellopását és ezért a kislányom könyvét elvette. Ezt kikérem magamnak! Az én gyér mekem nem tolvaj, neki nem kell •enkié!“1 Mária szeme előtt táncot járnak a betűk, de olvas tovább: „Ha a lányom könyvét vissza nem adja, akkor várja a következményeket, mert ezért felelősségre vonatom. Nincs joga ahhoz, hogy egy kislányra — mert szegény — ráfogja, hogy tolvaj. Csak azért, mert az én lányom aem cipekedik a tanítónéninek.“ Szédülni kezd. Aljas rágalom! — tiltakozik magában a tanítónő. Meg- togódzik a katedra szélében. Uralkodik magán. Az osztály csak annyit lát, hogy a tanítónéni mélyen elpirul. összeszorított ajakkal, de olvassa tovább: „És ha még ez megtörténik, akker az Oktatásügyi Minisztériumban fogok panaszt tenni mert ha nem tudja a kötelességét, akkor menjen kapálni, és ne a gyerekeken töltse a bosszúját." Két könnycsepp gördül végig a tanítónéni arcán. Az osztály halálos csendben, dermedten figyeli. Ö rövid erőgyűjtés után elolvassa az utolsó sorokat is: „Ezért az ön felelősségére a gyermeket nem engedem iskolába, mert ne üsse senki az én gyerekemet, még büntetésből se! A többit majd én intézem, mert ha szegény is az a gyerek, akkor se lehet a sárba taposni. — Fekete Tibor cipészmester.1’ Mária leteszi a levelet a katedrára. Nem sír már. Gondolkodik, s keresi a szavakat. — Mi a teendő? Mondd meg édesapádnak hogy feltétlenül jöjjön be, beszédein van vele — s ezzel hazaküldi a kis legényt, Éva bátyját. Másnap bejönnek Éva szülei. A ta nítónő fogadja őket. Elmondja röviden a történteket: Éva elcserélte véletlenül Csurival — a szomszédjával — a nyelvtan könyvét. Csűri elhozta Éva könyvét, de Éva otthon hagyta Csuriét. ezért küldtem haza a könyvért. Vissza akartam — vissza kell cserélni a könyveket! Ha otthon mástmondott a kislány, akkor hazudott. — Az én lányom nem hazudik! — vágja közbe az édesapa. — Higgyen nekem! — válaszolja a tanítónő. Már a múltkor is említettem — mikor maguknál jártam — a feleségének, hogy több ízben észrevettem már, hogy a kislány nem mond mindég igazat! Ez nem igaz! — erősködjk Fekete. A levélben foglalt többi állítás is —, hogy nekem cipekednek a gyerekek, hogy ütöm őket — nem felel meg a valóságnak. Visszautasítom e rágalmakat — hangzik keményen és határozottan a tanítónő szava. — Ne utasítson vissza semmit! — hangoskodnak a szülök. Amit a levélben írtam, az igaz! A kislányom mondta, már pedig ő nem hazudik. A többi gyerek is megmondhatja — így az apa. Igen? A többi gyerek is megmondhatja? Hát jó, mondják meg a gyerekek az igazságot! — mondja határozottan a tanítónő, s osztályába tessékeli a szülőket. A szomszéd termekből átszólítja két kartársnőjét is, hogy legyenek jelen a beszélgetésnél. Mondja el valaki, hogy miért küldtem haza tegnap Fekete Évit? — hangzik az első kérdés. Több gyerek is elmondja. Úgy, ahogy történt, az igazat. A szülők csalódottan hallgatják. A szülőké a szó: Mit szoktatok hozni a tamtónéninek? Virágot! — hangzik innen is, onnan is. És még? — reménykedik az édesapa. Az utolsó pádban majd kiesik a pádból egy kis cigánylány, annyira jelentkezik. — No? Én a múltkor elhoztam a tanítónéninek a Julcsa babámat, mert a tanítónéni télapója nekem is hozott almát, meg diót és szaloncukrot... de a tanítónéni azt mondta — s most szomorúság ül ki a kislány barna arcán —, hogy csak tartsam meg a babámat, mert én jobban tudok játszani vele, mint ő. Hiába szó’ítanak akárhány gyereket, szerte-foszlik a szülők elképzelése. képzavarodnak. Szeretnének már visszavonulni, szeretnének már az osztályon kívül lenni. De elhangzik a következő kérdés: Ugye megütötte a tanítónéni az Évit? Egymásra csodálkoznak a gyerekszemek. A tanítónéni nem szokott megütni senkit — mondja egy egy cserfeszájú gyerek. És a hangjukban felháborodás érződik. Bizonyára nem értik a felnőtteket, hogy ilyent mondanak a tanítónénire. — De a fülét csak meghúzta már valakinek? — próbálkozik még- cgyszer a papa. Mintha zsinóron húznák, úgy lendül fel a sok kis kéz. No, mondd csak! Igen. Te ott a harmadik padban. Igen, a múltkor meghúzta a tanítónéni Levas Marinak a fülét amikor a névnapja volt, és azt mondta neki: Éljél Mari sokáig, füled érjen bokáig! Utána barackot is nyomott a fejére... A gyerekek derülnek. A két szülő magábaroskad. Kezd világosság gyűlni bennük. Úgy látszik, szégyelik magukat. Izegnek. mozognak, egy kicsit pirulnak is. Kérdőn tekintenek egymásra. Nem tudják, mit tegyenek. Idegtépő a csend az osztályban. Az egyik gyerek ceruzája koppan a padlón. Fekete odalép a tanítónőhöz: — Bocsásson meg tanítónéni! — s kezet nyújt. Tévedtem, a kislányom hazudott ... A felesége követi. Mária az ajtóhoz kíséri a szülőket, kartársnőit. Majd az ablakhoz lép, kinyitia. Friss levegő áramlik be az osztályba. Látjátok, gyerekek — mondja kissé kipirultan a tanitónéni — a hazug embert gyorsabban utolérik, mint a sánta kutyát! K. F.
