Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-23 / 70. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 mázcámb 23. A nagy Kína A jövő vasutasai Kovács György, a MÉSZÖV elnökének élményeiből Háromtagú magyar küldöttség járt Kínában, amelynek tagja volt Kovács György, a MÉSZÖV elnöke is. A küldöttség tagjai gazdag élménynyel, sok hasznos tapasztalattal téritek haza és most Kovács György elvtárs élményeiből igyekszünk néhányat az olvasó elé tárni. * Az európai úgy lép ide, mint valami ismeretlen világba: az ember minden lépésnél valami új, titokzatos, váratlan dolgot lát, észlel. Sz.nte szédítően elfárasztja az agyat ennek a sok titokzatosságnak az érzéke’ése, s mindezt figyelmen kívül hagyni egyszerűen lehetetlen. Itt minden, minden a nagy múltról és a még nagyobb jelenről beszél, itt minden titokzatos az „idegen” számára, és minden változatos. Utazhatsz ezer kilométereken keresztül, nem találsz egyhangúságot, itt nem lehet kifogyni az új élményekből. A KÍNAI CSÁSZÁRBÓL — BÄNYÄSZ LETT Kína története a XX. század elején leginkább a Ming-dinasztiával fonódott össze. Ez igen hosszú időn keresztül uralkodott és 13 császár tartozott a Ming-dinasztiához A dinasztia uralkodásáról minden kelőit fennmaradtak a különféle múzeális értékű és világhírű építmények, tárgyak. Megtalálták a császárok temet kezési helyét is. Ez nagy dolog volt. hiszen semmiféle „dokumentum” nem maradt fenn ezekről. Ugyani a temetkezési hely készítőit és a temetést végzőket a temetés után azonnal kivégezték, még m:elő‘t a temetkezési titkot elárulhatták volna. Minden császárt külön csá zári udvarba temettek. Talán mert - ilyen nagy volt a tekintélyük a nép körében és mert a nép szerette őke‘? Szó sincs erről. A császárok még uralkodásuk idején külön palotát — császári udvart — építtettek maguknak temetkezési helynek. Abból indultak ki. hogy majd a másvilágon is uralkodni fognak. Ezért fényűző pompával berendezett palotát éltettek külön a temetkezés céljára. Fzt életük során nem használták A küldöttség taeiai is meglátogattak egy ilyen palotát. Az egvik legnagyobb meglepetést az okozta számukra, hogy mindenütt maidnem félmtter magas küszöb volt. Erre ne'Hg azém volt szüksége a császárnak, hogy a rossz szellemek ng tudjanak behatolni és ne tudia megzavarni a császárt uralkodásában. Nos. a „rossz szellemek” nem is bántották a császárokat. de a kínai nép ™n — lerázta őket nyakáról. A Ming-dinasztia legutolsó tagjának leszármazottja — azaz „jogutódja” — még ma is él. Csakhogy nem trónusán ül és uralkodik álmai és szeszélyei kénye-kedve szerint százmil’iók felett, hanem szenet fejt „őfensége”. A körülötte lévő munkások pedig csak egyenesen „bénvász- kollégának” szólítják és legfeljebb A pekingi császári palota egy részlete. Előtte a küldöttség tagjai és vendéglátóik állnak. jóétvágyat kívánnak neki, amikor leül, hogy elfogyassza rizsadag j t, amelyért két kezével és verejtékkel megdolgozott. Azt mondják róla, hogy már egészen megszokta a munkát és beletörődött sorsába. Romantikus dolgok. Elkápráztatják az európait. De ennél többek ezek a dolgok: szimbolikusan is rávilágítalak Kína két arcára: a nagy múltjára és a mégnagyobb jelenére. AMI KÍNÁBAN EGYHANGÚ... Így szemre minden változatos a nsgy Kína földjén. De van olyan dolog is, amire az „egyhangú” jelző illik rá. Ezt nem lehet úgy látni, mint egy palotát, vagy mint egy elefántcsont-faragást, ezt csak hosszas megfigyelés, tapasztalás után Tehet, észrevenni. És ez az egyhangúság az ország legnagyobb értéke. Az országban a sokszázmilliós nép és a párt szíve együtt dobog, egyet érez. Olyan itt az emberiség, mintha az egyes emberek láthatatlan idegsz'1- lakkal lennének egymáshoz kötve és egy gombnyomásra, „egyha-gúan” működésbe lép ez a sokszázmilliós ember-gépezet. Máshogyan szinte alig lehet elképzelni, hogyan dobog olyan egyöntetűen abban a sok, különféle tartományban az emberek szíve. A párt meghirdette, hogy a mező- gazdaságot át kell szervezni szocialista alapokra. Az egész nép egvet- értett vele és két év alatt megoldották a mezőgazdaság ko’lektivi ál sát. Két év alatt a szántóterület 97 százalékán termelőszövetkezeti g zdál- kodás alakult ki. (A három 'z-'za’ék, amelyik még nem termelőszövetkezeti terület, a nemzetiségi területeken van.) Ehhez pedig tud ni kell, hogy nem alkalmaztak Kínában semmiféle adminisztratív intézkedést és kényszert. A párt felhívása és a nép meggyőződése, kiállása a párt me’lett — ez volt ennek a nagy átalakulásnak az oka. Elképesztő dolog ez. Ezerkiiométe- res távolságok vannak az országban, a távolságok azonban a gondolkodásban nem mutatnak eltérést; mindenütt a szövetkezetét választották, j A küldöttség tagjai elcsodálkoz ak ! egy másik dolgon is, amely ugyan kicsit túl prózainak hatott számukra, kis mosolyt is varázsolt ajkukra, de a lényege ennek is az. hogy egv ideg- rendszer van a nagy Kína földjén. Délelőtt megszólal a rádióban a torna-műsor (hasonló ahhoz, mint amikor nálunk a rádióban reggeli tornát vezényeltek). A vezényszavakat közvetítik az utcán, üzemben mindenütt a hangszórók: — Terpeszállás, kezeket mellre, testdöntés jobbra, balra ... Ilyenkor, aki ráér az utcán, vagy az üzemben, megáll és követni ke di a vezényszavakat: terpeszállás, mellre teszi a kezeket és döntögetni kezdi testét. Ezt történetesen az egyik európaias világváro ban látták A küldöttség körülállja a tornászókat és csodálkozik. Az itteniek pedig azon csodálkoznak: ez°k az „idegenek” még azt sem tudjak hogy nálunk most tornászási kampány van, mert a párt meghirdette. Sanghájban például azt határozták el, hogy a hétmillió emberből négymilliónak sportolnia kell, mert szükségük van a testedzésre, szervezetük erősítésére. És a kínaiak sporto’nak. Amikor megszólalnak a rádióban a vezényszavak — mindig: délelőtt is, délután is, másnap is, harmadnap is... Mert a párt ennek szükségét látja. (Folytatjuk) Boda Ferenc ülnek az oktatóteremben. A falakon ábrák, grafikonok, térképek, melyek a vasutas-tudomány egy-egy csepp- jét mutatják be. A padokban figyelő arcú fiatalemberek ülnek. 18 évtől 30 évig változik koruk. Fiatalemberek, olyanok, akik a vasutas szakmát választották pályájuknak. Szűcs Gyula főintéző oktatótiszt, kezébe veszi a miniatűr jelzőket, mutatja a hallgatók felé. A kérdésekre egymásután felelnek. Hengerics hallgató a jelzőkről beszél, Ükkös a figyelmeztető és távolsági jelzéseket mondja el. Tóth hallgató kezébe az oktatótiszt zászlót ad és társai adják fel a kérdést: „Állj”, és mozog a zászló, azután újabb kérdés, „lassíts”, újabb jeleket ad a zászlóval Tóth hallgató. Pillanatnyi csend áll be, az oktatótiszt újabb modelleket vesz elő, amikor felteszi a kérdést, szinte egyszerre mondják, hogy melyik ábra mit jelent, mit kell akkor tenni, ha menetközben azt veszik észre. Amíg a hallgatókkal Barczi Ambrus oktatótiszt foglalkozik, addig Szűcs Gyula főintéző tájékoztat bennünket arról, hogy már tíz éve neveli az embereket vasutassá. Több száz hallgató sajátította már el keze alatt a vasutas-tudományt, és mégis az a legnagyobb öröm, amikor egy régi hallgató újból jön tanfolyamra, ekkor már képesítési vizsgára készülnek, vonatvezetésböl, vagy kereskedelmi vizsgából. — Fontos a vasúton a rendszeres oktatás. — mondja Szűcs elvtárs — és éppen ezért nemcsak az „újrfas- utasokat” oktatják a vasúti szabályokból, hanem bizonyos idCűtözön- ként minden ^vasutasnak résft kell venni egy-eg§ tanfolyamon. — Akkor van könnyű dolgunk, he olyan emberek jönnek a vasútra, akik szeretik a szakmát és vasutasok akarnak lenni. Az ilyenek köny- nyen tanulnak, könnyen előreiuának menni. $ A mostani tanfolyamról is j 4 új vasutas kerül ki az állomásra. A hallgatók közül Tóth, Somogyi, Ükkös és a többiek biztos megállják helyüket, és ha most még „új vasutasok” is, de ők a jövő vasutasai, — fejezte be tájékoztatását Szüa Gyula főintéző. R zenekedvelők ünnepe volt a Zeneiskola Tanári Hangversenye Csütörtökön este az érdeklődők zsúfolásig megtöltöttél? a Zeneiskola nagytermét. Az érdeklődők között láttunk bonyhádi, tolnai, bátaszéki. decsi, mözsi zenekedvelőket is és a nagysikerű tamási hangverseny után ez is azt mutatja, hogy a zeneiskola hatása túlnő a megyeszékhely határain. Úgy érezzük, hogy ezúttal nem volna helyes, ha most szabályos kritikát adnánk a hangversenyről. Itt végeredményben nem az a lényeg, hogy például a trióban nehezen „melegedett” össze az együttes, itt-ott intonálásbeli hibák akadtak, stb. Különben is ezek a hibák eltörpülnek a pozitívumok, mellett. Elsősorban az igen rövid működésre visszatekintő énekkarnak a teljesítményét kell méltatnunk, amelynek első két műserszáma — különcsen az első — kellő alaphangulatot teremtett a hangverseny számára. A mintegy 40 tagú együttes Bcdonyi Ferenc igazán szakavatott vezetése mellett bámulatosan szép eredményt ért el ez alatt a rövid idő alatt és ha a tenor- szólamot sikerül megerősíteni, ez a kórus lehet majd a város reprezentatív énekkara a pécsi Liszt Ferenc Kórus mintájára. A zeneszámok közül Bogdán Edit hegedűjátéka (különösen a Tavaszi | szonáta első két tételében és szólószámában), Füzessy Zoltánné zongora- számai, Paálné Falus Edit énekszámai éppen úgy hozzájárultak a sikerhez, mint Polgár Margit és Husek Rezső közreműködése, Bodcnyi Ferenc csellójátéka és Véghelyi Mik lós trombitaszámai. Utóbbi, mint társszerző is bemutatkozott. S végül ne feledkezzünk meg Létay Menyhért hangulatos konferálásáról sem. Mindfent egybevetve úgy érezzük, hegy akkor fejezzük ki legtömörebben érzéseinket, ha azt mondjuk, hogy a tanári hangverseny ünnep volt nemcsak a zeneiskola, de a város kulturális életében is. Végül említsünk meg néhány olyan dolgot, amelyet fel kell rónunk a ren dezőknek. Az egyik az, hogy a majdnem két hangversenyre terjedő műsor a késő éjszakai órákba nyúlott. A jövőben két órásnál hosszabb műsort semmiképpen sem szabad tervbevenni. A másik pedig az, hogy az Utolsó kétzongorás műsorszámban a Forte zongora nem volt egyenrangú konzertáló társa a Blüthnemek. A Forte zongora helyett feltétlenül a Förster gyártmányú zongora kívánkozott volna a dobogóra, ha mégany- nyira nehézkes is annak a szállítása Incsst gyermekét, hogy szerettem volna lefesteni. Az idős mama az ablak mellett még mindig haragudott a szomszédnőjére, a nagyságára, s mozdulatlanul pislogott ki a^ napsütötte mezőre. Én pedig felkeltem és elindultam életem legügyetlenebb vállalkozására: megálltam a két be szélgető előtt és bejelentettem: „Kérem szépen, én hallottam a beszélgetésüket, szeretném, ha megmondanák, a nevüket és azt, hogy hol laknak, mert fel szeretném keresni magukat.” — Minek? — kérdezte Józsi bácsi. — Újságíró vagyok és arról szeretnék írni, amiről beszélgettek. — Dehogy mondom meg. Kinevetnének bennünket a faluban... Majd ha felvesznek bennünket a szövetkezetbe, akkor megírjuk a nevünket maguknak és kijöhetnek hozzánk... A vonat már rándult egyet, indult ki az állomásról, s amint sietve ugrottam le a lépcsőről, eszembe villant, hogy nem is olyan régen, még kényszernek vették az emberek a sző vetkezetet, most meg már Józsi bátyám azt mondta, hogy: „Ha felvesznek .. Hogy változik az emberek gondolkodásmódja ... Ebben a „ha felvesz- nek’-ben bent volt az is, hogy a szövetkezeti tagságot ki kell érdemelni. Bum Gte Emberek egymás között A napokban Bátaszék felé utaztam, a vonaton egy érdekes beszélgetésnek voltam a fültanúja. A kupéban kevesen voltunk: az égyik sarokban egy asszony ült, kicsijét magához szorítva, s minden áron azon igyekezett, hogy a csöppség figyelmét az ablak előtt elsiető emberekre hívja fel, de minden próbálkozása sikertelen máradt, mert a kicsi csak az ő színes fejkendője után kapkodott, s eme kívánalmának olykor-olykor felvisítva hangosan is kifejezést adott. A szembenlévő sarokban egy idős nénike húzódott a fal mellé, mintha félne valamitől. A közelében nem volt senki, de néha felsóhaj tett és panaszosan hangosan gondolkodott. Ebből megtudtuk, hogy elvesztette a jegyét és újat kellett váltania (valahova a jugoszláv határ mellé utazott). Később aztán el- , mondta sűrű sóhajtás közepette történetét egy nyírotthajú asszonynak is, aki a közelében ült és akit ő nagyságának szólított. Ekkor már a jegykiadót okolta, hogy kétszer kellett kifizetnie a jegyet, mert az emlékezett rá, hogy neki adott már egyszer, s mégis megváltatta vele még- egyszer... — mondtam neki. hogy adjon valami igazolást, de nem adott — sóhajtotta a nasvsáea felé. — Megváltatta velem mégegyszer. — Hát ez a szabály — jegyezte meg a másik asszony, mire az öreg néni hangja hirtelen elakadt, többet rá sem nézett útitársára, csak a jegyét | szorongatta az öklében, mintha ma- i darat tartana fogva, ami minden pillanatban elrepülhet, ha gyengül : bütykös újjainak szorítása. A vonat indulása előtt alig pár ; perccel két férfi szállt a kocsiba és j a mögöttem lévő ülésre ültek, úgy, hogy ha hátrahajtottam volna a fejemet, összeért volna a hajunk. A címben azt ígértem, hogy emberek egymásközti beszélgetéséről írok, amikor úgy beszélgetnek, hogy senki nem figyel rájuk ... Talán nem voltam túl illetlen, amikor mégis akaratomon kívül hallgattam végig a beszélgetést, s mivel éppen jegyzetet készítettem az ölemben lévő könyv tetején — na meg a beszélgetés elég érdekesen is indult — nagy részét le. írtam. Kedves Józsi bácsi, meg „Miska öcsém“ — mert így szólította Józsi bácsi a nálánál jóval fiatalabb szomszédját — ne haragudjanak meg érte, hogy nem olvastam, hanem szinte szó szerint leírtam azt, amit maguk beszéltek Szekszárdtól Decsig. ... — Szóval, Miska öcsém, én még várok. Ezt már mondtam az előbb is. ugye? Ezt mondom most is — figyeli tem fel eszmecseréjükre. — Jól van, Józsi bátyám. Ezt éppen úgy mondta, mintha én már ott is lennék köztük. Hallgattak egy ideig, s az ablakban láttam, hegy Józsi bácsi feljebb tolja fejebúbján a kucsmát és bajuszának baloldali ágát kezdi sodor- gatni. — Meleg van. Józsi bácsi most a jobboldali ágát sodorgatta bajuszának, hogy hallani lehetett, amint a bajusz szálai egymáshoz dörzsölődtek. — Te, a fene egye meg, hát ezeknek mégis jobban megy. — Mátyás motort akar. venni, hallotta? — Micsodát? ... Az anyja . .. Igaz, a minap este találkoztam vele a kocsmában és ott mondott valamit, hogyha majd Pestre akarok menni, akkor elvisz, de nem kérdeztem tőle, hogy mivel ... Aztán meg képzeld, akartam neki fizetni egy fröccsöt, s erre ő így: , Hagyja bátyám, majd én. Nekem több van.1’ S rendelt kétszer is három deci tisztát... Nem mertem mondani, hogy nincs több neki, mint nekem, mert nálam tényleg csak egy tizes volt. — Na, látja, hát ez az... Bolond ember az, aki nem oda megy, ahol több van... Már pedig engem ne nézzen senki bolondnak. Mert azt is mondják ám azok, úgy maguk között. hogy csak hadd legyenek. Majd rájönnek maguktól, hogy hol jobb. És ezt ránk mondják, egyéniekre. — Na, de Miska öcsém, hát szólnának legalább, hogy menjünk, mert kellünk nekik. — Hátha azt mondják, hogy majd megyünk ha ők kellenek nekünk? — Mondsz valamit. — Na látja. Közben hallgattak és gondolkodtak mindketten. Józsi bácsi még feljebb tolta fején a kucsmát, most már annyira, hogy az leesett tompa puffanással melléje a padra ... Nem vette fel. hanem rácsapott egyet a tenyerével. A fiatalabbik feléje fordult és mosolyra húzta a száját, majd karjait magasra emelve nyújtózott egyet. — Miért mérgelődik, Józsi bácsi? — Ja? ... — hökkent meg az öreg — nem mérgelődöm, azon spekulálok, hogy ha te bemész, akkor talán én is... ... A vonat Decs határában zakatolt már, a kisgyerek elszundított a puha karok között, s az anya most olyan szép volt, amint nézte alvó
