Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-02 / 28. szám

1958 február 2.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

Hallgatóim bátran vitáznak...

Beszélgetés egy propagandistával

Már szinte közhelynek számít az a megállapítás, hogy a párttagok marxista-leninista képzésének egyik fontos, szinte legfontosabb segítője a propagandista jó munkája. Mégis érdemesnek tartom megemlíteni mert újra bebizonyosodott ez, mikor egy propagandistával beszéltem. E propagandista Pillár László elvtárs, aki a dombóvári alapszervezetnél folyó marxizmus-leninizmus tanfolyamot vezeti.

Az ő tapasztalatairól beszélgettünk- Kitűnt, hogy tevékenységének alapját az elméleti kérdések tisztázása során az képezi, hogy az elmélet van a gyakorlatért és nem fordítva, s az elméletnek a valóságos élet feladatainak megoldását kell elősegítenie.

— Először is azt tartottam legfontosabbnak — mondja többek között —, hogy megfelelő kapcsolatot teremtsek köztem és a hallgatók között. Így kapcsolódtam bele már a kiválogatás munkájába is. Ez hasznos volt, mert megismerhettem közelebbről is a szeminárium résztvevőit.

— De ezt még nem tartottam elegendőnek. Utána külön is felkerestem őket. Beszélgettünk arról, mit várnak az oktatástól, hogyan gondolják az oktatási anyag feldolgozását, stb. Ezek a beszélgetések is meggyőztek arról, hogy az elvtársak elvárják, az elméleti kérdéseket lehetőleg gyakorlati, a mindennapi eseményekből vett példákkal világítsuk meg. Az volt a vélemény, hogy a színes, érdekes foglalkozások le fogják kötni érdeklődésüket.

A tanulságokat, úgy látszik, Pillár elvtárs levonta, s aszerint igyekszik dolgozni. Erre mutat, hogy az alapszervezet vezetői és a pártbizottság tapasztalatai szerint ez az oktatási forma egyike a legjobbaknak a községben.

— A tanulási fegyelemmel nincs baj — szól közbe szerényen —, s a megjelenés is megfelelő. Igaz, néha — természetesen indokoltan — egy- egy elvtárs halaszthatatlan ügyei miatt hiányzik, de ezt minden esetben előre bejelentik.

Most arról kérdezem, miként segít azoknak az elvtársaknak, akik a vitákról hiányoztak. — Minden szemináriumra a kérdéseket úgy igyekszem csoportosítani — mondja —, hogy egy kissé vissza lehessen térni az előző anyagra is. Eközben természetesen meglátszik az, hogy a hiányzottak is tisztában vannak-e a már megtárgyalt anyaggal is- Az eddigi tapasztalatom szerint ez jó módszernek bizonyult.

— Hallgatóim között akadnak még bátortalanok is. Meggyőződtem róla, hogy rendesen jegyzeteltek, tanultak, s mégis a foglalkozásokon nehezen kapcsolódnak bele a vitába. Ezt a bizonyos kisebbségi érzést én

s

t*Jzép, szép az a termelőszövetkezet, talán jobban is járnak a tagok, mert elérik és túlszárnyalják az egyéniek jövedelmét, de azért mégis csak jobb az egyéni gazdaság, mert ott nem parancsol senki. így vélekedett S. István szekszárdi 10 holdas dolgozó paraszt.

*

— Mit tud a városban működő szövetkezetről? — tettem fel beszélgetés közben a kérdést Pista bácsinak.

— Jó dolog lenne az, csak ne parancsolnának ott az embernek. Mert én szeretek dolgozni, ha parancsolnak rögtön megkeseredik a számíze.

— Magának még soha sem parancsoltak?

— De, valamikor a felszabadulás előtt. Akkor cseléd voltam. Azért tudom, hogy mi az.

— Azóta nem parancsoltak?

— Nem bizony, még az asszony se.

S megsímítja megstuccolt bajuszát.

miközben észrevehető mosoly suhan át az arcán. Büszke arra, hogy náluk nincs „papucs kormány.”

— Hányán dolgoznak a családból a 10 hold földön? — folytatom a kérdezést.

— Ketten mindig azt csináljuk, de amikor kell, kint vagyunk hárman is a földeken, főleg a kapálások, meg az aratás idején.

— A kapálások idején általában mettől meddig dolgoznak?

fokozott közvetlenséggel, közvetlen segítségnyújtással, könnyebb kisegítő kérdésekkel igyekszem ellensúlyozni.

— Általában azonban hallgatóim igen aktívak, bátran vitáznak, s rögtön reagálnak a hibás nézetek elhangzására. Nagy vita alakult ki például az SZKP XX. Kongresszusának egyik rendkívül lényeges megállapítása felett, a szocialista forradalom békés győzelmének lehetőségeiről. Néhány elvtárs először nem tudta elképzelni azt, s valami taktikai lépésnek' tartotta. Voltak olyanok is, akik lehetségesnek tartották.

— Végül is tisztáztuk, hogy éppen Lenin volt az, aki 1917 áprilisában az oroszországi viszonyok között lehetségesnek tartotta a forradalom békés fejlődését. Nem rajtuk múlt, hogy ez a gyakorlatban nem sikerült. Ez azonban az elméleten mit sem változtat.

— De látni kell azt is, hogy azóta mily nagymértékben megváltozott a világ képe, s döntően megváltoztak az erőviszonyok. Ma már egy hatalAz országos pártértekezlet határozata kimondja; hogy hazánkban a párttisztség kivételével minden közfunkciót — legyen az társadalmi, vagy állami, legyen az a legalacsonyabb, vagy a legmagasabb beosztás — pártonkívüli is betöltheti. A párt álláspontja határozott abban a kérdésben, hogy a párttagság nem jelent külön jogokat a pártonkívüliekkel szemben.

Az országos pártértekezlet abból az alapvető tényből indult ki, hogy a munkásosztály csak akkor teljesítheti küldetését, ha saját és az egész dolgozó nép erőire támaszkodik.

A szocializmust nem lehet a pártonkívüli tömegek bevonása nélkül felépíteni. E munkához szükség van minden becsületes dolgozóra, a munkásosztály tagjaira, a dolgozó parasztságra, a néphez hű értelmiségre, a városi és falusi kispolgárságra. Rengeteg érték rejlik a tömegekben, amiből a párt tagjai tanulhatnak, tapasztalatokat meríthetnek, véleményeikről tanácskozhatnak. A

más szocialista világrendszer alakult ki, s az akadálvtalan gyarmati kizsákmányolással szemben előttünk esik szét a gyarmati rendszer. S itt vannak az akkor kialakulóban levő kommunista mozgalommal szemben, ma a tőkés országokban is hatalmas tömegeket felvonultató erős kommunista pártok- Mindezek új lehetőségeket tárnak fel.

— Természeteesn ez nem a szociáldemokraták „békés belenövés”- ről szóló elméletének átvétele. Amikor mi békés útról, parlamenti útról beszélünk, a szocialista forradalom békés útját értjük. S ha ezt lehet, miért ne járjuk a kevesebb áldozattal járó utat. Ha viszont ez nem lehetséges, ha a burzsoázia fegyveres harcra kényszeríti a munkásosztályt, attól sem fog megriadni.

— Természetesen más problémák is adódnak — mondja befejezésül —, de igyekszem a kollektívával együttesen megoldani őket, hisz a nagyobbik rész az oktatásból még hátra van.

Szalai Endre

kommunista kötelessége, hogy tanuljon, s egyben tanítsa is a tömegeket. Fejlettebb fokra kell emelni a pártonkívüli tömegek öntudatát, aktivitását és alkotó kezdeményezését. Csakis így érhető el, hogy a munkásosztály ügye, a szocializmus építésének ügye jobban halad előre.

A párt taglétszáma jóval kisebb mint az MDP-ben volt és nem is lesz olyan magas. Ez a tény kell, hogy ösztönözze a kommunistákat, hogy kapcsolataikat szorosabbra fűzzék a tömegekkel. A párt alacsony létszámánál fogva is nem vállalhatja, hogy minden közfunkciót tagjaival töltsön be. Az állami és társadalmi életbet helyet kaphatnak a pártonkí- vüliek, ha készek a párt politikájáért, a szocializmus felépítéséért a kommunistákkal együtt dolgozni

Aki bizalmatlan a tömegekkel szemben, lebecsüli a tömegekben rejlő erőt, az szembe fordul a párt politikájával, gyengíti a szocializmus építésének előrehaladását.

A Megyei Nőtarjács Elnöksége az elmúlt napokban ült össze, hogy megbeszéljék a további feladatokat a féléves munkaterv alapján. A terv ben komoly feladatok szerepelnek az asszonyok között végzett politikai és kulturális munka megjavításának feladatairól. Vörösfonálként húzódik végig mindezeken a békeharc fokozásának erősítése.

Részletesen megvitatták a szakkörök munkájának beindítását is.

Az elnökségi ülés keretében választották meg ugyanekkor dr. Keszthelyi Józsefnét, a Megyei Nőtanács elnökévé. Dr. Keszthelyi Jó- zsefné eddig is tevékenyen segítette társadalmi munkájával a Nőtanács feladatainak végrehajtását. Megválasztása után arról beszélt, hogy e társadalmi funkcióval járó kötelezettségeket ezután is örömmel, szívesen végzi.

Mint már arról hírt adtunk, régebben a Megyei Nőtanács kezdemé nyezésére Tolna megyei asszzonyok látogattak el más megyékbe tapasztalatcserére. Most arról adhatunk hírt, hogy a Megyei Nőtanács Somogy megyéből 22 tagú nőküldöttséget hív meg tapasztalatcserére,

amelyen megbeszélik a nőmozgalom mai kapcsolatos tapasztalataikat. A megbeszélés után pedig együttesen meglátogatják a szekszárdi Béke Tér melőszövetkezetet, s ott is beszélgetnek az asszonyokkal, megtekintik a tsz gazdaságát.

A látogatásra előreláthatólag február 12-e körül kerül sor.

*

Ozorán élénk tevékenységet fejt ki a helybeli Nőtanács. Jó eredményeket értek el például a Gyermek- város javára beindított gyűjtéseknél. Eddig 1650 forintot küldtek el a Gyermekvárosnak. Ez az összeg azonban még nem végleges gyűjtésük eredménye, mert továbbra is segíteni kívánják a Gyermekvárost. Ennek érdekében február 2-án teaestet rendeznek, s ennek bevételét is elküldik a Gyermekvárosnak.

Emellett lelkesen készülnek a feb ruár 4-i nőgyűlésre, amelyen az Országos Nőkonferencia anyagát ismerik meg részletesebben. Készülődésük fő célja az, hogy minél több asszonytársukhoz eljutva mozgósítsák őket a nőgyűlésen való részvételre.

nak, mint számomra, csendesen megjegyzi: — nem kívánnánk még egy olyat.

— De ilyen bekövetkezhet bármikor — veszem át a szót — s akkor nyilván nem mondja, hogy mindentől független. Ha egy ilyen baj bekövetkezik a szövetkezetben, a terhek megosztódnak, könnyebben viselik el azt az emberek. Nem kell vagyonuk felét arra fordítani, hogy úgy ahogy, rendbeszedjék egy elemi csapás után a gazdaságukat. „Kevés kéa nem gyors kéz, sok kéz, gyors kéz“ — ezt tartja a szólásmondás. Márpedig ha ez igaz, akkor a sok gyors kéz, amely a termelőszövetkezetekben van, nyilvánvalóan gyorsabban, könnyebben helyrehozza az elemi csapásból szármaró veszteségeket, mint a kevés kéz.

— így igaz, néha nem ártana, ha mégegyszer annyian lennénk az én 10 holdamhoz is,

A vita még hosszan tartott volna, ha egy szövetkezeti tag nem kért volna szót éppen tanácsülésen, aki arról adott számot, hogyan zajlik az élet, hogyan döntenek közösen — nem parancsszóra — a tsz-ben, milyea jövedelmet értek el az elmúlt évben.

Amikor a tanácsülés végén elváltunk, búcsúzóul annyit mondott Pista bácsi:

— Meg kell nézni azt a szövetkezetét, el kell menni körülnézni.

K. Balog János

Mitől független az S.István bácsi...?

— Úgy hat óra körül kezdjük és este 6—7 óráig csináljuk.

— Ezt az időt kimondottan a kapálásra fordítják?

— Igen.

— Akkor ez a 12—13 óra nem jelenti a teljes munkaidőt.

— Előbb kell kelni, mert etetni, itatni kell, elő kell szedni az ekekapát, megigazítani a kapákat. Meg ki is kell érni a földre, mert délben nem kezdheti az ember a munkát. Itt nálunk, de azt hiszem minden községben újjal mutogatnak arra, aki kilenc órakor indul dolgozni.

— Hogy, nem kezdheti akkor a munkát, amikor akarja? Az előbb azt mondta, hogy a 10 hold földjén szabad ember, nem parancsol senki, most mégis úgy beszél, hogy ezt kell csinálni, azt meg kell tenni, ezt sem szabad elmulasztani.

— Hm — mosolyog méltatlankodva Pista bácsi és ünneplő fekete kalapját feltolja tar koponyájára — ha az ember azt akarja, hogy legyen valamije, akkor nem henyélhet. Egyszerre két-három növényt is kellene kapálni, hát bizony sietni kell, mert különben a munka a körmünkre ég. Az aratásban is jó, ha iparkodik az ember, mert akkor n<j|n hullik el a szem, több jut a zsákba. Szóval ezt maga is tudja.

— Szóval magának nem parancsol senki, csak a körülmények kényszerítik magát, az parancsol magának.

— Az igaz, meg kell fogni a munkát, nem henyélhet az ember. Amit a növény megkíván, meg kell csinálni.

— Inkább úgy mondhatnánk, hogy amit a növény megkövetel, parancsol, azt meg kell tenni.

— így is helyénvaló.

—• Nos, ha helyénvaló, akkor nyilván az is helyénvaló, hogy parancsolnak magának most is, mégpedig a körülményei, a kisparcella, a gazdasága.

Kénytelen, kelletlen igazat adott. A tények ellen nem lehetett beszélni, hisz ő mondotta el azokat. Csupán ilyen értelmű következtetést nem vont még le a maga számára.

— Lehet, hogy parancsol nekem az egész gazdaságom, mégis csaik független vagyok.

— Én nem vagyok ebben annyira biztos — vetettem ellene.

— Aztán már miért nem? — rő- könyödött meg hitetlenségemen, de vitatkozó kedvében lévén, hajlandó volt vitába bocsátkozni. Ezért megkérdeztem tőle.

— Mitől független maga, Pista bácsi?

— Hát mitől, ilyet még kérdezni is, hát mindentől.

— Ezt nem értem. Nem értem, mert éppen maga volt az, aki egyszer ... emlékezzék csak ... keserűen a sapkáját a földhöz vágta.

Meglepődött a váratlan fordulaton, nem volt visszaút, felelni kellett.

— Emléíkszem. Az az esztendő, 1955, nagyon rosszul sikerült. Elhullott egy anyakocám, elpusztult az egyik lovam, hosszasan volt beteg a gyerek. Még ha jól emlékszem, akkor volt éppen egy elég kiadós jégverés is.

— Jól emlékszik, de hol van mindebben a függetlenség?

— Benne van fiam, hogyne volna benne. Magam takarítottam be a termést, meg oda fordítottam jószágomat.1, vagyonomat, ahova akartain, ahova...

— Nos, éppen ez az — vágtam be a szavába — odafordította, ahova kellett. Igaza van, független volt sok mindentől, s ebben a függetlenségben kénytelen volt az egész évi jövedelmét arra fordítani, hogy lovat vegyen, hogy a sertésállományát kiegészítse, na meg persze a beteg gyerek kezelési költségeit fedezze.

— Nehéz esztendő volt az — sóhajtott egyet, s inkább csak úgy magáKONZULTÁCIÓ

Miért nem helyes az a nézet, hogy a pártonkívüliekben nem lehet megbízni

A Nőianácsok életéből

Akarjuk a békét...

Szokatlan élénkség uralkodik Bölcske utcáin, pedig a havas, hideg téli est máskor otthonukba kényszeríti az embereket. Most azonban másképp van, nyolcas-tizes csoportokban, főleg asszonyok sietnek — mint szerteágazó erek egy nagy folyam ágyához — a kultúrotthonba. Még az eléggé távol fekvő András-pusztáról is népes csapat igyekszik...

Mindnyájan ott akarnak lenni, a nőgyűlésen. S mikor elérkezik • kezdés, már zsúfolásig megtöltik a nagytermet. Mintha ünnepre készültek volna, mindenki ünneplőben s a nagy eseménynek megfelelő izgatott hangulatban várakozott.

A beszámoló az országos nőkonferencia anyagát ismertette, a Békekiáltvány jelentőségét hangsúlyozta, majd részletesen tárgyalta a gyermeknevelés problémáit és az iskolai és családi nevelés összhangjának szükségességét.

A jelenlévők osztatlanul nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, s már közben is nyilvánították véleményüket. Mikor a békekérdéséről volt szó, egész csoportok kiáltottak közbe: „Mi akarjuk a békét és mindent meg is teszünk érte.”

A derültség is többször átfutott a hallgatóságon, különösen akkor, amikor az alkoholizmus elleni radikálisabb rendszabályok fejtegetéséről volt szó.

Mindent egybevetve jól sikerült nőgyűlést tartottak Bölcskén az asz- szonyok. Régen volt, amikor ilyen nagy számban és egyetértésben mun kás, paraszt és értelmiségi asszonyok együtt tanácskoztak legközvetlenebb érdekeik, feladataik megoldásáról. Ott voltak a munkás és parasztasszonyok mellett a pedagógusok, feleségestől és a tanács, föld- szöv., s a többi tömegszervezetek vezetői.

Éppen ezért néhány szót kell ejteni arról is, hogyan érték el ezt a sikert a Bölcskei Nőtanács tagjai: Gerendás Andrásné a Nőtanács titkára vezetésével az asszonyok családlátogatások, egyéni beszélgetések alkalmával hívták meg az érdeklődőket. Igényelték, kérték és meg is fogadták a pártszervezet, tanács, az iskola, a földművesszövetkezet vezetőinek segítségét.

Természetesen így rövidesen elmondva nem látszik az a hallatlan lelkes munka, amelyet kifejtettek a nőgyűlés sikeréért, de az eredmény mindennél ékesebben bizonyítja.

(ir-e)