Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-25 / 47. szám

TOLNA MEGYEI NEPOJSA« 1958 február 25. 5 Ünnepségek a Szovjet Hadsereg Napja alkalmából Felszabadítónknak, a világbéke nagy őrének, a dicsőséges szovjet hadseregnek negyvenedik születés­napján díszünnepséget rendezett a Honvédelmi Minisztérium szomba­ton este a Néphadsereg Színházá­ban. Az ünnepségen megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, továbbá dr. Münnich Ferenc mi­niszterelnök, Fehér Lajos, Kiss Ká­roly, Marosán Äyörgy, Rónai Sán­dor, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, Komócsin Zoltán és Nemes Dezső, a Politikai Bizottság póttagjai, a kormány, a tábornoki kar több* tagja, a politikai, társadal­mi és kulturális élet számos vezető személyisége, a néphadsereg sok tisztje és harcosa. Megjelent a budapesti diplomá­ciai képviseletek számos vezetője. Részt vett az ünnepségen a Ma­gyarországon állomásozó szovjet csapatok képviseletében M. F. Ka­zakov hadseregtábornok. Jelen volt P. M. Capenko ezredes, a szovjet nagykövetség katonai attaséja, vala­mint számos más, Budapesten akkre ditált katonai attasé is. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után dr. Münnich Fe­renc elvtárs, miniszterelnökj nyitot­ta meg a díszünnepséget, majd Ré­vész Géza altábornagy mondott ün­nepi beszédet. Többek között hang­súlyozta, hogy a fasiszta uralom alól felszabadított és a fasiszta rabság veszélyétől megmentett népek hálá­ja a szovjet hadsereg felé száll, majd az ellenforradalmi események re emlékezve, rámutatott arra, hogy néphadseregünk katonáit nem lehe­tett szembefordítani a szovjet had­sereggel, amelynek szabadságunkat és függetlenségünket köszönhetjük. Néphadseregünkről szólva ezeket mondotta Révész Géza altábornagy: — A szovjet hadsereghez hason­lóan a mi néphadseregünk szer­vezője, nevelője és vezetője is a kom munisták pártja, amely az egész sze­mélyi állományt a marxizmus—leni- nizmus győzelmes eszméi, az igazi szocialista hazafiság és proletár nemzetköziség szellemében, a test­véri szocialista országok népeivel való összefogásra és ezen országok hadseregeivel való szoros fegyver­barátságra neveli. Fogadás a szovjet nagykövetségen P. M. Capenko ezredes, a Szov­jetunió Magyarországi Nagykövetsé­gének katonai attaséja, a szovjet had sereg és haditengerészet megalaku­lásának 40. évfordulója alkalmából vasárnap este fogadást adott a nagy- követségen. A fogadáson megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács el­nöke, dr. Münnich Ferenc miniszter elnök, Biszku Béla, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sándor, So­mogyi Miklós az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zol­tán, a Politikai Bizottság póttagja, a forradalmi munkás-paraszt kor­mánynak és az MSZMP Központi Bizottságának számos tagja, a poli­tikai, a gazdasági és a kulturális élet sok vezető személyisége. Jelen volt a fogadáson a buda­pesti diplomáciai képviseletek szá­mos vezetője, továbbá a külképvise­letek katonai és légügyi attaséi. Megkoszorúzták a budapesti emlékművet Vasárnap Budapesten koszorúzási ünnepségek voltak a szovjet hadse­reg fennállásának 40. évfordulója alkalmából. A vörös és nemzetiszí­nű zászlókkal övezett gellérthegyi szovjet hősi emlékműnél díszegység fogadta dr. Münnich Ferencet, a mi­nisztertanács elnökét, Révész Géza altábornagy, honvédelmi minisztert. A magyar és szovjet himnusz hang­jai után megkezdődött a koszorúzá­si ünnepség, amelyen a magyar tá­bornoki kar tagjain és a néphadse­reg vezető beosztású tisztjein kívül megjelent Sik Endre külügyminisz­ter, Péter János a külügyminiszter első helyettese. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Maro­sán György, Somogyi Miklós és Borka Atila helyezett el koszorút az emlékmű talapzatán. A Népköztár­saság Elnöki Tanácsának koszorúját Nagy Dániel, az Elnöki Tanács el­nökhelyettese és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, a Miniszter- tanács koszorúját dr. Münnich Fe­renc miniszterelnök, Kovács Imre élelmezésügyi miniszter, Nagy Jó- zsefné könnyűipari’ miniszter he­lyezte el. Ezután a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tagjai koszorúz- ták meg az emlékművet, élükön P. M. Capenko ezredes katonai attasé­val és V. V. Asztafjev-vel, a követ­ség ügyvivőjével. További fejlemények az egyiptomi-szudáni vitában Kairo (Reuter). Szaad Affra, az egyiptomi propagandaügyi miniszté­rium igazgatója vasárnap este vála­szolt a szudániak ama tiltakozására, hogy Egyiptom késlekedett hivatalo­san értesíteni Szudánt arról a dön­téséről, hogy a határvitával kapcso­latos minden további akciót elhalaszt az új szudáni kormánynak március 20-án történő megválasztása utánra. Affra kijelentette, hogy Egyip­tom tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a további akciók elhalasz­tására vonatkozó döntéséről és a Biztonsági Tanács „e nyilatkozat alapján befejezettnek tekinti a kér­dést.“ Affra kijelentette, hogy a szudáni tiltakozás „provokatív kité­teleket’“ tartalmazott, amelyekre az egyiptomi kormánynak nincsen szándékában válaszolni. Abdullah Khalil, szudáni minisz­terelnök vasárnap este Khartumban kijelentette: „Tekintettel arra, hogy egyiptomi fegyveres erők hatoltak be szudáni területre, az utóbbi napokban el­hangzott mindenféle kijelentések el­lenére, üzenetet küldtünk a szudáni ENSZ képviselőhöz azzal az utasítás­sal, hogy kérje a Biztonsági Tanács­tól a szudáni—egyiptomi vita folyta­tását” — jelentette ki Khalil. Ez idő szerint szó. sincs arról, hogy a határmenti térségben levő katonák közül egyeseket visszahívjanak. A miniszterelnök közölte, hogy egy bi­zottság előkészületeket tesz a kato­naság szavazásának lebonyolítására a helyszínen. Az arab népek történelmének nagy, korszakolkotó eseményei zaj­lottak le az elmúlt napokban, amikor Egyiptomban és Szíriában népsza­vazás döntött az Egyesült Arab Köztársaság első elnökének megvá­lasztásáról. A szavazás azt bizonyí­totta, hogy a két ország népei he­lyeslik azokat a lépéseket, amelye­ket korábban kormányaik és parla­mentjeik tettek az Egyesült Arab Köztársaság megalakítására. A most megtartott népszavazással így meg történt az első lépés az arab népek egységes államba való tömörülése felé. Egyiptom és Szíria egyesítésének jelentősége elsősorban abban van, hogy a bandungi politika szellemé­ben történt az új arab állam ki­kiáltása. Az új állam vezetői több ízben is kijelentették, hogy a pozi­tív semlegesség alapján állnak. Ép­pen ezért kellett iszembeszállniok többször is a különböző imperialis­ta kísérletekkel, amikor az össze­esküvéstől a nyílt agresszióig min­dent elkövettek az imperialista kö­rök, hogy megdöntsék a bandungi politika alapján álló két kormányt. Az Egyesült Arab Köztársaság ki­kiáltása most újabb csapást mért az imperialista erőkre, mert az arab nemzeti mozgalom győzelme az im­perialista összeesküvések kudarcát is jelenti egyben. t A magyar nép meleg barátsággal és együttérzéssel kísérte azokat az eseményeket, amelyek az Egyesült Arab Köztársaság kikiáltását meg­előzték. Most pedig, a köztársaság kikiáltása után az arab népek nem zeti egységének és antiimperialista törekvéseinek megszilárdulását lát­juk s meg vagyunk győződve arról, hogy a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság kö­zött baráti, gyümölcsöző kapcsola­tok alakulnak ki. A francia csapatok kivonására sor fog kerülni! A tunéziai köztársasági elnök nyilatkozata Rohamosan hanyatlik az amerikai gazdasági élet London (MTI). Aggódó angol sajtó jelentések és vélemények foglalkoz­nak az Egyesült Államok rohamosan súlyosbodó gazdasági hanyatlásával. A Daily Telegraph newyorki tu­dósítója szerint az autóeladás csök­kenése növeli a munkanélküliséget és munkaidőrövidítéshez vezet az amerikai autóiparban. A legtöbb gyár már csak heti négy napot dol­gozik. A Ford vállalat egy hétre be­zárt két gyárat. Az elmúlt héten az amerikai autó­ipar termelése 6.7 százalékkal volt kisebb, az előző hetinél és 31.8 száza­lékkal kisebb, az egy évvel ezelőtti­nél. 1958 eddigi teljes autótermelése 25 százalékkal volt kisebb, mint 1957 megfelelő időszakában. Mindazonál­tal az autókereskedők arról panasz­kodnak, hogy mind nagyobb a nya­kukon maradt eladhatatlan kocsik tömege. A vasúti teheráruforgalom 27 egy­mást követő héten át állandóan csökkent és a február 15-én befeje­ződött héten 21.1 százalékkal volt kisebb, mint 1957 megfelelő hetében. Tunisz (AFP). Habib Burgiba tu néziai köztársasági elnök nyilatko- | zott az AFP különtudósítójának. Egyebek között kijelentette: „Azok után, ami történt, már nem bízom sem a Franciaországgal négyszem­közt folytatandó tárgyalásban, sem a két ország valamiféle együttműkö­désében. Ennek már vége.“ A tunéziai államfő határozottan ellenezte a hazájában állomásozó francia csapatok átcsoportosításának tervét. „Ez csak taktikai átcsoporto­sítás-', manőver lenne. Ebből nem ké. rünk!’“ Burgiba a továbbiakban élesen tá­madta Christian Pineaut. — Ö maga írta alá a függetlenségi nyilatkozatot — mondotta. S ime, két évvel a függetlenség kikiáltása után, eldobta álarcát. Most már ke­reken kimondja: „Itt vagyok Tuné­ziában, s nem megyek el innen.” Nos, én azt mondom, hogy egy füg­getlen ország a végtelenségig nem tűrheti külföldi katonák jelenlétét területén. Kijelentem, hogy a francia csapatok kivonására sor fog kerülni! ismételten hangsúlyozom: a kiürí­tésnek meg kell történnie! Barátság­ban is megtörténhetett volna, de olyan formában is sor kerülhet rá, mint Szíriában, Vietnamban és Libanonban — mondotta. ■ Burgiba az algériaiak szempontjá­ból „igen sajnálatosnak“ minősí­tette a francia kormánynak azt az elhatározását, hegy „tsenki /földjét“’ létesít az algériai határ mentén. Burgiba eképpen fejezte be nyi­latkozatát: — Lehet, hogy Tunézia egy napon kiábrándul a Nyugatból! Nem tu­dom mi történik majd akkor, ha a »Nyugattól nem kapunk egyebet, mint Pineau bombáit és hadüzene­teit? Mit is mondjak? Az biztos, hogy a tunéziaiak nagy többsége e pilla­natban még együtt halad a Nyugat­tal. Az ország csak viszonzást köve­tel. Az amerikai, az angol és a francia közvélemény nem fogja fel a veszélyt. Azt hiszem, döntő fordu­lathoz érkeztünk, amikor mindenki­nek felelősséget kell vállalnia! Moszkvába érkeztek a második szovjet antarktiszi expedíció résztvevői Moszkva: (MTI) Szombaton reg­gel Moszkvába érkezett a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája dél­sarki expedíciójának több tagja Mescserinnek, az expedíció helyet­tes parancsnokának vezetésével. A szovjet kutatók tizennégy hónapot töltöttek a déli sarkvidéken. A má­sodik expedíció tagjai jelentős ku­tatásokkal gazdagították ismeretei­ket az Antarktiszról. A sarki tél közeledtével megérke­zett az antarktiszi szovjet expedíció váltása. A harmadik expedíció sze­mélyzete a sarki tél nehéz viszonyai között már az új állomásokon foly­tatja a megkezdett méréseket és ku­tatásokat. A második expedíció tag­jai a déli sarkvidékről visszatérve részletesen feldolgozzák az össze­gyűjtött anyagot. w II. Maradjunk egy kicsit még Erlich- éknél. Rég) pusztai család. Itt éltek, cse- lédeskedtek a háború előtt, itt vé­szelték azt át s itt élnek most is. A család az a kevés közé tartozik a pusztán, amelyiknél a családfő is otthon volt, amikor a front ideért. Ezen kicsit csodálkozik is az ember, hiszen Erlich életerős, délceg ember. — Katona voltam én, majd min­den évben, ott voltam minden bevo­nulásnál a visszafoglalások során, csak 44-ben valahogyan kimaradtam. Talán ketten, vagy hárman voltunk az egész pusztán javakcrbeli férfiak. Aztán jött a front... Az orosz a puszta egyik végén volt, a német meg a másikon, lőtték egymást mi- meg a pincében. Aztán hol tovább ment a front arra Cece, meg Fehérvár felé, hol meg vissza­jött ... De egyszer aztán végkép to­vábbvonult a mi vidékünkről J.. Végkép továbbvonult... Nem ad különösebb hangsúlyt e kijelentés­nek. Nem fűz hozzá jelentőségteljes magyarázatot. Megelevenedik az akkori puszta. Mire kitavaszodott, alig maradt más háziállat a pusztán, mint néhány csaholó kutya. No, meg, persze k; ne felejtsük, a két bivaly, amelyekre még majdnem mindenki emlékszik. A két fekete állat maga volt a jám­borság, szívósság, mert nem pusztul­tak el a sok megpróbáltatás so­rán. És amint mondják, kettőjüknek volt egy szeme! Vagyis, az egyik tel­jesen vak volt, a másik pedig még látott egy kicsit az egyik szemére. Megmaradt a dohány. Sokat ter­meltek ezen a pusztán, de a lesímí- tásra elszállításra már nem jutott idő. A rengeteg dohány ott lógott fü­zérekben a hatalmas szárítókban. így aztán pillanatnyilag igen sú­lyos, válságos volt a cselédek hely­zete. Szerencsére megindult a front utáni „kereskedelem.’“ Megjelentek a környékbeli falusiak nagy zsákok­kal a hátukon, az élelmesebbje pedig szamárfogaton, vagy szerzett magá­nak egy rossz gebét, amit még a gya­logos katonák sem „irigyeltek” meg tőle. — Dohányt vennénk, hogy adják? Eleinte csak pár pengőt kértek a lesímítatlan dohány kilójáért — a pengő akkor még kicsit „tartotta“ Rácegres, 1958 magát — és fél óra múlva már for­dultak is vissza dohánnyal megra­kodva a falusiak. Legtöbb külön él­ményként mesélte otthon, hogy a pusztaiak úgy megörültek a pár pen gőnek, ami a dohányért járt, mint­ha csak aranyat kaptak volna és menten meggazdagodtak volna tőle. S nekik, a falusi szegénynépnek is feltűnt — legtöbbje először járt erre­felé pusztán — az itteniek nyomora. Amint benyitottak egy szobafélébe, valósággal istállószag áradt onnan, a sok gyermek pedig ruhának alig nevezhető rongyokban kucorgott. Észrevették, az egyik asszony csak akkor tudott kimenni a pajtához do­hányát árusítani, amikor a szomszéd asszony hazament és kölcsönadott neki egy rongyos férfikabátot, amit ő éppen akkor húzott le magáról. Míg az ilyen dolgokat mesélték otthon a falusiak, a család lesímí- totta a dohányt és másnap vitték a Récegressel ellenkező irányban lévő községekbe árusítani, mint simított, tehát „értékes“’ dohányt. Az ügye- sebbje pedig még „vágógépet” is szerzett, felvágta vele a dohányt és úgy adta el, még drágábban. Igen érdekes ennek a hadi keres­kedelemnek a lényege. Mindenki jól járt az üzleteléssel, csak éppen a pusztaiak, a rácegresiek nem, mert azok nem értettek a kereskedéshez. Nem is csoda, világ életükben nem foglalkoztak ilyennel, nekik csak egyet kellett megtanulniok, hogyan kell hűségesen dolgozni az urada­lomban. A megtermelt áruk sorsa őket nem is érdekelte — az már nem a béres gondja volt. így aztán most is örültek, ha akadt ember, aki pár pengőt adott a dohányért. A falusi­aknak pedig éppen ez tetszett. A do­hányt másnap a miszlaiak, udvariak Tamásiban és környékén tíz-tizenkét­szeres áron adták el. De megvették tőlük, mint a cukrot, mert akkoriban már nem lehetett dohányt kapni. így aztán a falusiak gazdagodtak a do­hányból. Amennyit két ember Rác­egresről haza tudott vinni zsákban a hátán, azért másnap kapott annyi p/nzt, hogy harmadnap vásárolha­tott rajta egy kétmázsás hízót. Mire a pusztaiak kezdtek rájönni, hogy a dohánnyal meg lehet gazda­godni — már alig lógott néhány fü­zérrel a pajtában. Ki hinné, hogy ezek a családok most mind új házakban laknak. Az előtt négy, vagy két családnak volt itt egy konyhája, a 8—10 fős csalá­dok egy szobába voltak összezsúfol­va, sőt, néha két családnak kellett összeszcrulnia egy szobában. Né­hány deszkabölcső volt a pusztán, ha valahol gyermek született, azt kérték kölcsön. Ezekből már egy sincs „üzemben“ a pusztán, sőt, még a múzeum számára is nehéz lenne ta­lálni. Ellenben, ahol újszülött van, mindenütt található modern gyer­mekágy, éppen olyan, amilyen a vá­rosokban, vagy falvakban, és noha még egy centi járda sincs a pusz­tán, de már igen sok modern gyer­mekkocsit is vásároltak. Az egyik családnál, Balaskó Lajoséknál pél­dául megfigyeltem, mint a „legigé­nyesebb’“ háznál, tiszta fehér pelen­kába, guminadrágba, új babaruhába öltöztették az újszülöttet, és a fek­helye korszerű gyermekágyban van. A 19 éves leányuk, aki most ment férjhez, még nem „ismerte” a ha­sonló dolgokat. És ez nem is „fény­űzés“, mert mindenütt ezt teszik. (Folytatjuk.) Boda Ferem*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents