Tolna Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-05 / 4. szám
•ä TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 ja*air 5. Az Izvesztyija a kairói értekezletről Moszkva (TASZSZ). Az Izvesztyija a kairói szolidaritási értekezletről írt vezércikkében megállapítja, hogy az értekezletnek igen nagy hatása van a világtörténelem folyására, a kairói értekezlet határozatai meggyőzően tanúsítják,, hogy az ébredő Kelet mgy erővé vált az emberiség fejlődéséért és haladásáért vívott harcban. Azok a határozatok, nyilatkozatok és felhívások, amelyeket az értekezlet elfogadott, széleskörű akcióprogramot tartalmaznak. Ez az ázsiai és az afrikai népeknek világos távlatokat mutat az imperializmus ellen, a függetlenségükért, Ázsiának és Afrikának békeövezetté való átváltoztatásáért vívott harcukban. A gyarmati országok népeinek szívébe az értekezlet új erőt öntött: ezek a népek ma még arra kényszerülnek, hogy súlyos áldozatokat hozzanak függetlenségükért. De ez a harc méginkább ösz- szeforrasztja az imperialista tömbök: a NATO, a Bagdadi tömb, a SEATO ellen, szabadságukért harcolók szívét. ESEMÉNYEK SOROKBAN New York (AP). Frank P. Graham, az ENSZ megbízottja, január 11-én érkezik Indiába, hogy tárgyalásokat kezdjen az indiai vezetőkkel a kas- miri kérdésről. • London (Reuter). Nasszer egyiptomi elnök, a kairói rádió jelentése szerint kijelentette, hogy Irak csatlakozhat a szíriai—egyiptomi szövetséghez, ha kilép a bagdadi paktumból és felmondja az 1955-ben Angliával kötött kétoldalú egyezményt. Készül ísz első magyar helikopter kísérleti példánya A Mechanikai Laboratórium II. üzemében készült el az első magyar helikopter kísérleti példánya, Orosz Jenő, aki jelenleg is a oép építésén dolgozik elmondotta, hogy a bár a repülésben már a hangsebességet is túlszárnyalták, nem lehet mellőzni a helikoptert, sem, amely adottságánál fogva, sok mindenre használható és a mezőgazdaságon kívül többek között egészségügyi és posaszolgálatban, primőr áruk szállításában, magasépítkezéseknél — kéményrakásnál — közúti ellenőrzéseknél, légitaxinak stb. A magyar helikopter alakjára megegyezik az ismert géptípusokkal, de konstrukciójában két lényeges eltérés van, amely már szabadalomnak számít. Az egyik az úgynevezett stabilitás megteremtése. Ez merőben újszerű. A pörgettyű elvén alapuló forgósúlyokkal a gép kibillenés esetében automatikusan visszakerül szükséges állapotába, azaz stabilizálódik. A második új megoldás a gép kormányművében lesz. Ennek lényege, hogy a lég'érben helyzetváltozáskor a pilóta „érzi" a gépet, azaz más konstrukciójú gépeknél ez nem így van és ez nagymértékben megnehezíti a gép vezetését, irányítását. A magyar gép egyébként vízszintes repülésben óránként 120 kilométeres sebességgel halad majd. A legnagyobb emelkedő sebessége függőlegesen 120 méter percenként. Csúcsmagassága pedig két személlyel háromezer méter. A gép építésén dolgozik Kaszás Imre berepülővilóta is, aki előreláthatólag még ez év nyarán felemelkedik az első magyar kísérleti helikopterrel. Bombay (Reuter). Pénteken Bom- bayban bejelentették, hogy afrikai— ázsiai női értekezlet összehívását javasolták a jövő hónapra Colcynbóban. Az afrikai—ázsiai női ó« tekez'et célja az abban a körzetben élő nők kölcsönös megsegítésének és megértésének j előmozdítása. ♦ Kairó (TASZSZ). Az egyiptomi békebizottság találkozót rendezett a kairói értekezleten részt vett ázsiai és afrikai békeküldöttek számára. A találkozón részt vettek Szíria, Jordánia, Irak, Libanon, a Szovjetunió. India, Kamerun, Zanzibár, Szudán, Ke- ; nya Nigéria és más országok képviselői. * London (Reuter). Macmillan és kcr_ mánya öt órán át foglalkozott a ciprusi és a máltai helyzettel, valamint a Bulganyin marsall levelére adandó angol válasszal. Politikai körök „rendcsináló” ülésnek tartják ezt a minisztertanácsot, a miniszterelnök jövő heti elutazása előtt. Dulles és Stassen „magánháború j a" Washington (DPA). Washingtoni politikai megfigyelők nézete szerint a napokban eléri tetőpontját Dulles amerikai külügyminiszter és Stassen leszerelési megbízott viszálya. A nézet eltérés a Bulganyin-levélre adandó amerikai válasz megfogalmazásából adódik. Eisenhower elnöknek hamarosan döntenie kell a két politikus kidolgozta választervezet között. A külügyminisztériumhoz közelálló körök úgy vélekednek, hogy az elnök inkább Dulles tartózkodó nézete felé hajlik. Dulles: Csak akkor folytassanak igen korlátozott leszerelés; tárgyalásokat Moszkvában, — legfeljebb külügyminiszteri szinten —, ha a talajt ehhez diplomáciai úton már előkészítették. Stassen: Elavult, agyoncsépelt DuL les elgondolása. Az Egyesült Államok mutasson fokozottabb készséget a tárgyalásokra — amelyeket esetleg csak a két nagyhatalom folytatna. — Washingtonban számítanak arra, hogy Stassen benyújtja lemondását, amennyiben elvetik javaslatait. Azt is feltételezik, hogy az amerikai leszerelési megbízott indítványainak elutasítása után a közvélemény elé tárja elképzeléseit. AZ ANGOL MUNKÁSPÁRT BALOLDALI SZÁRNYA A KONZERVATÍVOK ELLEN London (MTI). A Daily Worker érértesülésé szerint Gaitskell-nek és árnyékkabinetjének mind több gondot okoz a munkáspárt baloldali képviselőinek mozgolódása, akik döntő csapást sürgetnek a konzervatívok ellen. A munkáspárt balszámyának számos tagja fel akarja támasztani Bevan mozgalmát — Bevan nélkül, de kissé szélesebb alapokon. Legalábbis egy gyűlést tartottak, amelyen áttekintették a mozgalom felélesztéséneik terveit. Bizonyos nézet- eltérések merültek fel abban a tekintetben, hogy kiket vegyenek fel s milyen politikáért harcoljanak, de a kezdeményezők megtették az első lépéseket. Visszautasították azt a Á Szovjetunió életéből AMERIKAI KIÁLLÍTÁS MOSZKVÁBAN Az Egyesült Államokból nemrégiben Moszkvába érkezett V. Trese- senke, az International Trade Shows társaság különmegbízottja. Ez a társaság foglalkozik az 1958 augusztus 1-én, a moszkvai „Gorkij” Központi Kultúr- és Pihenőpark területén meg' nyíló amerikai kiállítás megrendezésével. A kiállításra számos amerikai cég küldi el gyártmányait. A tervek szerint a kiállítás területén éttermet is nyitnak, amelyben naponta 15 000— 20 0Ó0 embert szolgálnak ki. Egyes cégek nemcsak gyártmányaikat és megbízottaikat küldik el, hanem nagyobb együtteseket is. Az egyik amerikai hangszerkészítő üzem például jazzenekart küld Moszkvába. A kiállítást 17 500 négyzetméternyi területen rendezik meg. Célja: a szovjet—amerikai kereskedelem kibőví- tésG. HÁROM NAP HELYETT TÍZ PERC Mennyi idő szükséges arra, hogy füstöléssel konzerváljuk a hús- és halkészítményeket Az üzemekben ez a folyamat 12 órától három napig terjed. N. Fjodorov és A. Rogov újítók elhatározták, hogy magasfeszültségű egyenáram és nagyfrekvenciájú áram felhasználásával meggyorsítják a füstölést. Egy különleges készülékben maeas hőmérséklet hatására az ionizált füst meghatározott haladási irányt kap. Ennek következtében a füst részecskéi sokkal hamarabb hatolnak a termékek belsejébe. Az új berendezés kipróbálása arról tanúskodott, hogy ma már a füstölés nemhogy néhány napig, de még néhány óráig sem tart. A füstölés ideje mindo^sze 2—10 perc, ugyanekkor az új eljárással javul a füstölt készítmények minősége. EGY KOHÁSZATI GYÁR SZÁZÉVES ÉVFORDULÓJA Leningrád ipari városrészében, a viborgi kerületben találjuk a kohászati gyárat, amely 1958 január 1-én ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. A gyár fejlődése az egész orosz-szovjet ipar kialakulását is tükrözi. Gyártmányai között az egykori egészen kezdetleges szerszámoktól, a jelenlegi legkorszerűbb hidroturbiná- kig sok-sok iparcikket megtalálhatunk. A gyár számos nagyteljesítményű hidroagregátot készített a kuibi- sevi, sztálingrádi és más vízierőművek számára. A gvár kollektívája termelési eredményein kívül történelmi múltiára is büszke. A leninerádi kohászok ott küzdöttek az 1905-ös forradalom barikádjain és 1917-ben a Téli Palota ostrománál. Az Októberi Forradalom győzelme után a gvár dolgozóinak küldöttsége a Szmolnijban Leninnel tanácskozott a munkásellenőrzés bevezetéséről. A szötárktadg Vát lakatnál A moszkvai külföldi és nemzetiségi Szótárkiadó Vállalat idén 14 nyelven ielentetett meg szótárakat. A vállalat főszerkesztőié munkájukról a következőket mondotta: — Számos külföldi szótárt most adunk ki először a Szovjetunióban. Ilyenek néldául: az 50 000 szavas szerb—horvát—orosz, a 22 000 szavas moriool—orosz, valamint az arab— orosz, az orosz—hindu és az orosz— kínai szótárak. A nanokban jelenik meg a 30 000 szót tartalmazó bengáli— orosz szótár. A „KÉK Dttva” A KUJBISEVI OPERÁBAN A kujbisevi Ónéra- és Balettszínházban bemutatták a ..Kék Duna” című balettet, amelyet Strauss művek alavtán J. Kombiit leninerádi karmester és N. Volkov szövegkönyvíró állított össze. javaslatot, hogy nem munkáspárti elemeket is felvegyenek. Tisztára munkáspárti mozgalmat fognak szer_ Felmerültek olyan javaslatok, hogy a párt a legerélyesebb magtartást tanúsítja a munkabérek befagyasztásával és a gazdasági politikával szemben, hogy a Párt erélyesebben sürgesse a csúcstalálkozót, valamint a középeurópai semleges övezet létesítését és az ehhez vezető első lépésként atomfegyvermentes övezet megteremtését a lengyei terv értelmében. ALUMÍNIUMKOMBINÁT épül MONTENEGRÓBAN S Montenegro végrehajtó tanácsa elfogadta a köztársaság 1957-től 1961-ig terjedő időre vonatkozó gazdaságfejlesztési távlati tervét. A terv legfontosabb célkitűzése a megkezdett kulcs-ipari építkezések befejezése. Az épülő alumíniumkombinát jelentős mértékben fellendíti majd a köztársaság gazdasági életét. Az évi bruttótermelés az eddigi 11 százalékhoz képest 16 százalékra emelkedik majd. A tervidőszakban az ipari termelés évente átlag mintegy 34 százalékkal növekszik. A Zeta-folyó felső folvá- sánál épülő vízierőmű-rendszerrel I e°vütt Montenegró villamosioara j 1961-ben ' már 1200 000 000 kilowat- óra villamosenergiát ad, ami a múlt évinek csaknem negyvenszerese. Az 1958 véeén üzembehelyezendő niksi- 1 esi vasgyár 1961-ben 4000 tonna acélt és 74 000 tonna hengerelt vasat gyárt ( majd. A szénkitermelő az 1956. évinek kétszeresére emelkedik. i pedagógusok Eötvös alapja áltat reuiezett szilveszteri sorsjáték nyereményjegyzéke I. FŐNYEREMÉNYEK: 01. osztály 23.628 szám kétszobás családi ház (Budapesten öröklakás) 15Ő.000 forint értékben. 11. osztály 35.054. szám Pannónia motorkerékpár oldalkocsival. 14. osztály 10.342. szám kombinált zeneszekrény 17.300 Ft értékben. 15. osztály 20.9999. szám komplett szobabútor 25.000 forint értékben. II. EGYÉB NYEREMÉNYEK: (Ezek a számok minden osztályban nyertek. Ahol tárgy nincs megje. lölve, ott a nyeremény 25 forint.) 00061 00322 00418 00463 Korcsolya: 00491 00785 00787 01051 01096 01098 01248 01742 01587 01590 02294 02345 02538 03068 03331 03340 03393 03394 03740 03388 04049 04224 04459 Síléc: 04493 04661 04683 04767 04803 03234 05806 Korcsolya: 06011 06047 06131 06653 06766 07140 07256 I 07321 07527 07593 07636 07700 07919 07939 08046 08169 08350 03461 08527 08724 08781 08944 09195 09329 09342 09348 09484 09540 09967 10043 10101 10102 10135 10189 10210 Kerékpár: 10290 ' 10352 10378 10538 10632 10681 10705 | 10764 10900 10907 10923 10971 11088 11090 Kerékpár: 11090 Síléc: 11136 11272 11332 11385 Korcsolya: 11412 11489 17796 11972 12024 12226 12475 12593 12704 12744 12813 12944 13098 13161 13195 13196 13358 13440 13471 13526 Lemezjátszó: 13913 14118 14267 14285 14342 14355 14356 i 14360 14394 Kerékpár: 14440 14492 14677 14821 14983 15175 15252 15331 15545 Televízió: 15611 15703 15724 15753 15828 15850 16107 16312 16351 16786 16848 17032 17084 17226 17247 17359 17369 17549 17582 Síléc: 17594 Kerékpár: 17630 17720 17777 17971 18030 18171 18332 18497 18717 18931 19024 19274 19443 ! 19504 19865 19908 19939 20210 20310 20345 20899 21040 21073 21125 21164 21278 21380 21392 215060 21850 21882 22420 22548 22686 22696 22762 22802 22817 22889 23039 23211 Korcsolya: 23229 23246 23304 23505 23539 23607 23741 23775 23822 23836 23853 24029 24076 24119 24161 24163 Kerékpár: 24196 24228 Akvárium: 24235 Kerékpár: 24275 24451 24494 24555 24566 24697 24731 24838 24909 25038 25086 25096 25217 25217 25278 25297 25338 25341 25419 25463 25512 25594 25818 Korcsolya: 26122 26247 26262 Síléc: 26311 26664 26828 26837 26900 27170 27792 27877 27891 27987 28079 28615 Velence 636 rádió: 28658 28710 28960 28996 Korcsolya: 29111 29228 29324 Kerékpár: 29428 29439 Kerékpár: 29615 29675 29717 29812 29817 29879 29886 29982 30052 30137 30177 30232 30299 30304 30401 30194 30496 30529 30644 30722 31134 31235 Staar karóra: 31417 31451 Síléc: 31491 31737 32040 32052 32056 32349 32521 32651 32716 32790 32861 33097 33205 33371 33398 33403 33566 33719 33771 33778 33852 33896 33933 33943 34303 34312 34328 Síléc: 34328 34386 34489 34592 34740 34933 35011 35090 35120 35177 35395 35441 35857 35870 35983 36177 36268 36407 36418 36441 36510 36597 36634 36643 36705 Korcsolya 36756 36831 36837 36861 36879 36919 37530 37590 37629 37692 37829 37887 38216 38480 38497 38632'38748 39189 39437 39532 39564 39674 39731 39833 40073 40088 40279 Kerékpár 40395 40400 40754 40759 40862 40912 40948 Korcsolya 40962 40971 41006 41205 41371 41388 41488 41614 41731 41772 41803 41931 41943 42120 42193 42585 42621 Síléc 42798 150 kg-os disznó 43026 43227 43242 Zorkij fényképezőgép 43670 43819 43973 44020 44258 44351 44441 44645 44764 44815 44941 44942 45259 45294 45366 45505 45554 45676 45708 45710 45772 45789 46173 46214 46284 46536 46579 46608 46783 46804 Akvárium 46870 46385 46997 47014 47153 47483 47628 47708 47793 47980 48168 48255 Síléc 48284 48345 48396 48605 48634 48863 48903 49033 49263 49277 49535 49624 49717 Korcsolya 49829 A nyereménytárgyak utalványai január 11-től vehetők át Budapest, VI.< Gorkij fasor 34—36. alatt. A vidékiek ajánlott levélben küldjék be a sorsjegyen feltüntetett címre a sorsjegyet és ugyancsak ajánlott levélben megkapják a nyereményutalványt. A fenti gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk; A Paris Express fotómontázsa Párizs (MTI). A Paris Express című hetilap „Újév; jókívánságok” helyett ötletes a Kelet és Nyugat kormányfőinek képzeletbeli moszkvai találkozójáról készített fotomontázs_ zsal kedveskedik olvasóinak. Az egyik képen a moszkvai Vörös Tér jólismert emelvényéről Hruscsov és Bulganyin mellett Eisenhower, René Coty, Macmillan és Adenauer integet I mosolyogva. A lap a kép alá a következő aláírást helyezte: A kormányfők szeptemberi moszkvai konferenciája alkalmából készülhet ilyen kép. A radikálisokhoz közelálló hetilap megjegyzi még, hogy ilyen jó kívánság teljesülhet, hiszen nem haladja túl sem az emberek, sem a nemzetek erejét.