Tolna Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-04 / 3. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 január 4, Ifjúsági küldöttségek utaznak a baráti országokba Budapesten ülésezik a DÍVSZ Végrehajtó Bizottsága A Kommunista Ifjúsági Szövetség nemzetközi kapcsolatai az idén tovább erősödnek, s már az év elején — januárban, februárban — számos baráti látogatásra, külföldi utazásra kerül sor. A KISZ Központi Bizottságának delegációja Várnai Ferencnek, a KISZ Központi Bizottsága titkárának vezetésével pénteken utazott a Német Demokratikus Köztársaságba. Január 15-én indul Moszkvába a budapesti KISZ-fiatalok küldöttsége, amely a moszkvai komszomolisták meghívásának tesz eleget. A küldöttek kéthetes szovjetunióbeli látogatásuk alatt megismerkednek a szovjet főváros ifjúságának életével és a Kom- szomol-szervezetek munkájával. A Jugoszláv Népi Ifjúsági Szervezet január végén rendezi meg kongresszusát, amelyen szintén résztvesz- nek a ma«var fiatalok küldöttei. A küldöttség előreláthatólag január 25-én indul Belgrádba. A demokratikus ifjúsági mozgalmak egyik legjelentősebb nemzetközi eseménye Budanesten zajlik le: február 12—15-e között fővárosunkban ülésezik a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Vé"rehaitó Bizottsága. Az ülésen a DÍVSZ legutóbbi kongresszusán hozott határozatok végrehajtásáról tanácskoznak. Ebből az alkalomból öt világrész országaiból mintegy nvolcvan ifjúsági vezető érkezik hazánkba. Hyugat-Németország nem szállít fegyvereket Izraelnek Beirut (DPA). Walter Hellentehal, Nyugat-Németország libanoni, nagykövete közölte a libanoni külügyminisztériummal, hogy országa nem szállít fegyvert Izraelnek. Mint a libanoni külügyminisztérium egyik szóvivője csütörtökön este kiielentette, a német követ arra hivatkozott, hogy kormánya megbízta, cáfoljon meg minden hírt esetleges nyugatnémet fegyverszállításról. Damaszkusz (MTI). A damaszkuszi rádió jelentése szerint a szíriai külügyminisztérium csütörtökön megkapta Nyugat-Németország jegyzékét, amely szintén ezzel a kérdéssel foglalkozik. A jegyzék közli, hogy a nyugatnémet kormány egyáltalán nem fog fegyvereket szállítani Izraelnek, mert el akarja kerülni az újabb feszültség kialakulását ebben a térségben. Leverték a venezuelai felkelést Caracas (DPA). Lerez Jimehez venezuelai elnök — aki 1948-ban maga is katonai puccs segítségével került hatalomra — csütörtökön este négyperces rádióbeszédben tájékoztatta a lakosságot arról, hogy a kormányhű csapatok „a legcsekélyebb veszteséggel’’ elfojtották a katonai felkelést. Az államelnök közölte azt is, hogy a fővárosban két ezred csatlakozott a felkelőkhöz, de megadásra kényszerítették őket. A venezuelai kormány tájékoztatása szerint a felkelők vezetői a szom szédos Columbiába menekültek. Columbia is megerősítette, hogy 18 felkelő vezér Jimehez repülőgépén Columbiába érkezett és politikai menedékjogot kért. Közlemény ór. Pelru Groza egészségi állapotáról Bukarest (MTI). Az 1957 november 17-én végrehajtott sebészeti műtét eredményeképDeji átmeneti javulás állt be dr. Petra Groza egészségi állapotában, később azonban a betegség tovább fejlődött. Az utóbbi napokban a betei? általános állapota és a betegség tünetei is rosszaboodtak. A beteg megfelelő gyógykezelésben részesült. A közleményt dr. Petru Groza kezelőorvosai írták alá. Másfélmilliárd ember összefogása Indonézia fegyvervásárlási szándékáról Washington (Reuter). Az amerikai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön azt mondotta, hogy Washingtonban még mindig tanulmányozzák Indonézia Amerikához intézett fegyvervásárlási kérelmét. A szóvivő nem közölte, hogy a kérelmet mikor bírálják el. Az amerikai külügyminisztérium szerint Indonézia körülbelül hat hónappal ezelőtt juttatta el nemhivatalos fegyvervásárlási kérelmét. Ázsia és Afrika népei Bandung után újabb mérföldkőhöz érkeztek. A kairói értekezlet jelenti azt az obe- liszket, amely mutatja a Bandungban megszületett összefogás gondolata most Kairóban még magasabbra emelkedett. Magasbb szintre emelte ez a tanácskozás a két földrész népei között az együttműködést, amely kétségkívül újabb sikereket eredményez e népek harcában. Már Bandung után is az összefogás gondolatának megvalósulása hozta egy sor imperialista agresszió és le- igázási kísérlet meghiúsulását. De ha csak az Egyiptom elleni angol—francia—izraeli agresszióra, vagy a Szíria elleni amerikai beavatkozási kísérletre, vagy a jelenlegi Indonézia elleni imperialista próbálkozásra gondolunk, még nem teljes a kép az ázsiai és afrikai népek összefogásának megnövekedéséről. Az együttműködés hallatlan erősödését az mutatja igazán, hogy nemcsak az imperialisták ellen egységesek, hanem az egymás közötti vitákat is békésen, egymás érdekeinek megfelelően oldják meg* Erre legjobb példa Uhla Cső bur- mai küldött kijelentése a kairói értekezleten: „Burma, India, Kína és más országok kormánya sikeresen oldja meg a határproblémákat, amelyek a gyarmatosítás örökségei.” A szocialista tábor léte, anyagi és erkölcsi segítsége, — a kairói értekezlet mutatta — tovább növekedő egység és összefogás e két földrész népei között, biztosítja a tanácskozáson hozott határozat és felhívás gyakorlati megvalósulását. Mindnyájan, a népek függetlenségéért és békéjéért küzdők valameny- nyien örömmel üdvözöljük e másfél milliárd ember képviseletében megmutatkozó harcos egység megnyilvánulását. Rajta leszünk, hogy mi is segítsük ezt a harcot, amely egyik legfontosabb tényezője a világbékéért, az imperialista tervek meghiúsításáért folyó nemzetközi küzdelemnek. r (•—e) Külföldi lapvélemények a kairói ér tekesí leiről A PRAVDA VEZÉRCIKKE Moszkva (TASZSZ). A Pravda vezércikkben méltatja a kairói értekezletet. Ebben egyebek közt a következőket írja: A történelemben nem ismerünk példát két óriási világrész népeinek ilyen nagy összejövetelére: az értekezleten 45 ország képviselői jelentek meg s e negyvenöt ország lakossága az egész emberiségnek több mint a fele. Az értekezlet híven kifejezte azokat a nagy változásokat, amelyek az ázsiai és az afrikai milliók tudatában a bandungi értekezlet után végbementek. Bebizonyította, hogy a történelmi jelentőségű bandungi értekezlet szelleme, a békés együttműködés öt elve teljesen meghódította az emberek szívét. Kinyilvánította az ázsiai és az afrikai népek nagy szolidaritását abban a harcban, amelyet a bandungi értekezlet határozatainak valóraváltásáért vívnak. A vezércikk a következőképpen fejeződik be: Csak hadd dühöngjenek a gyarmatosítók, semmiképpen sem fordíthatják visszafelé a történelem kerekét. A gyarmatosítás ideje letűnt. A fel- szabadulás napja fölkelt Ázsia és Afrika határtalan térségei fölött. Két nagy világrész népei ma jobban ösz- szeforrottak és hatalmasabbak, mint valaha s ezek a népek bizalommal, magabiztosan néznek a jövőbe. AZ OLASZ SAJTÓ HANGJA Róma (TASZSZ). Az olasz sajtó vezető helyen számol be az ázsiai és afrikai országok szolidaritási értekezletének befejeződéséről. A demokratikus lapok megjegyzik, hogy az értekezlet „újabb fontos lépést jelentett a bandungi elvek útján.” Kisorsolták a lottó decemberi tárgynyereményeit A Snortfogadási és Lottó Igazgatóság a Lottó decemberi tárgy nyeremény sorsolását pénteken délelőtt az első heti számsorsolás után a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szak- szervezetének székházában rendezte meg. Ezen a 41. hét 2,665.222 szelvénye közül sorsolták ki a 346 nyerőszámot. A főnyeremények közül az igazgatóság eddigi megállapítása szerint a kétszoba-hallos összkomfortos öröklakást fővárosi, a garzon öröklakást pedig vidéki fogadó nyerte. • Nyereményjegyzék 1 kétszoba hallos öröklakás La 381 6.38 /b, 1 garzon öröklakás 2 473 097,097, 1 Wartburg személyautó 2 173 319. 3 Pannónia motor oldalkocsival 1 293 716, 1 669 956, 1 834 822. 20 kerékpár: 094 869, 151488, 225 052, 301 755, 442 315, 652 968, 676 424, 1 015 363, 1377 041, 1482 232, 1 788 413, 1 813 862, 2 173 452, 2 435 544, 2 778 357, 2 935 634, 2 971 248, 3 272 906, La 352 288/a, Lh 993 969/5. 10 kerékpár dongómotorral: 906 377, 870 098, 999 968, 1 493 329, 1 802 857, 2 830 206, 3 151 348, La 302 032/a, La 332 019/c, La 383 876/b. Tíz szobabútor: 139 857, 616 603, 788 626, 809 987. 988 455, 1 085 605, 1 707 372, 2 222 795, 2 871 930, 3 090 460. 2 NDK konyhabútor: La 320 200/c, 8 738 185. 3 „Musica” zongora: 893 967, 1907 929, 2 061 226. 4 pianinó: 603 233, 982 552, 1 146 437, 2 735 125. Négy tangóharmonika: 1 570 911 1 771 335 2 268 552 LA 348 621/C Hat Colonial zeneszekrény: 147 932 214 696 535(476 1 342 678 3 211 484 LH 107 870/C Tíz hétlámpás rádió: 092 785 370 528 992 358 1 030 919 1 379 784 1 910 312 2 674 056 LA 381 488/C LH 018 005/4 LH 026 529/4 Nyolc Balaton rádió: 020 906 301 713 909 857 1 520 798 1 781 927 2 322 585 3 298 706 LH 015 635/2 öt darab rádió, lemezjátszóval: 245 135 658 997 1 814 761 2 874 825 2 980 257 Tizenöt táskarádió: 077 090 231 628 540 978 623 477 783 072 Négy magnetofon: 1 062 892 2 898 210 Öt lemezjátszó: 081 677 2 277 207 Tíz televízió: 312 357 1 293 715 1 913 315 3156 923 804 051 1 217 109 1 745 008 1 902 291 2 137 662 2 845 634 2 870 152 3 035 686 3 252 946 3 283 940 1 659 917 2 872 542 1 328 262 3 219 067 424 944 2 295 631 2 014 518 1 891 654 1 224 938 1 505 558 2 395 216 Tíz csillár: 1 011 169 1 130 977 1 136 468 1 551 282 2 278 528 2 552137 3 098 909 3 244 445 LA 301 659/C LH 009 733/5 öt bim-bam óra: 348 108 531 110 1 153 826 1 300 346 2 770 021 Három étkészlet: 009 297 1 677 765 3 036 161 Kettő darab alpacca evőkészlet: 944 784 1 586 387 Három herendi lámpa, ernyővel: 1 102 761 2 258 635 2 938 784 11 perzsaszőnyeg: 148.430 667.488 749.923 871.831 1,824.498 1,989.207 2,355.047 2,424.261 2,513.814 LA 328.318 LA 370.381/a Két villanytűzhely: 877.330 1,061.222 Öt Bástya kályha: 962.156 1,327.29 2.122.931 3,344.783 LA 373.069/a öt tűzhelv: 345.614 495.710 764.423 911.877 2,365.903 Öt mosógép: 235.700 410.183 696.242 2,124.540 2,273.918 Hat padlókefélőgép: 209.814 647.047 1,197.262 2,439.368 2,991.807 540.977 10 porszívógép: 301.751 449.869 462.203 905.272 1,248.942 1,885.033 2,044.070 2,268.211 2,830.274 LA 357.784/a öt háztartási robotgép: 217.363 527.497 1,999.810 2,392.507 LA 303.113/a öt varrógép: 494.970 573.619 821.388 1,128.740 2,607.129 Hét hűtőszekrény: 011.059 262.617 317.400 334.636 3,244.176 LA 357.142/a LA 015.265/5 Két eszpresszó) Ikószlet: 857.643 3,021.956 14 fényképezőgép tokkal: 007.363, 198.303 292.570 332.743 855.927 1,185.824 1,196.996 1,344.086 1,653.755 1,927.457 1,947.045 2,150.225 2,204.114 2,840.158 Két Optima táskaírógép: 760 796 1,009.181 Négy króm Doxa karóra: 099.792 786.875 1,413.413 2,210.347 10 villanyborotva: 066.014 591,811 969.898 1,295.292 1,629.264 1,797.872 2,432.027 2,541.011 3,292.640 LA 356.467/c Három bunda: 306 290 431 224 LA 303.606/c Két férfi bőrkabát: 828.120 2,604.455 Egy fűkaszálógép: 1,006.170 Egy 12 kalapácsos daráló: 148.543 Egy háztáji gépegység: 660.263 Egy szőlőprés: 285.244 Egy vetőgép: 336.266 Egy gabonarosta: LA 368.928/c Egy permetező töltővel: 1 814 387 10 utalvány félsertésre: 234.213 242 983 326.297 606.322 953.881 1,367.589 1,501.997 1,994.939 2,070.203 2,299.947 10 darab 2000 forintos utalvány háztartási edényre: 018.500 059.509 673.511 797.243 919.747 1,056.314 1,642.117 1,791.131 LA 307.630/a LA 023.761/3 Öt darab 2500 forintos utalvány képzőművészeti tárgyakra: 081.547 1,631.253 1,782.925 2.290.327 2,748.392 10 darab 5000 forintos utalvány ágyneműre: 017.438 199.614 516.977 605126 1,114.251 092.504 1,605.911 2,027.880 2,163.324 2,492.885 20 darab 5000 forintos utalvány a Lottó Áruház bármely osztályán: 006.691 016.257 122.607 222.172 522.403 551.833 671.737 740.350 760 129 1,041.689 1,089.797 1,465.911 1,521.935 1,740.900 2,792.634 3,104.713 3,265.447 LA 354.424/b, LA 352.195/c LH 000.616/5 3 db 3000 forintos utalvány festményre: 1 316 114, 1 580 560, 1 947 439. 10 db 2000 forintos könyvutalvány: 033 798, 226 318, 575 645, 584 455, 860129, 1 010 216 1 345 485, 2 045 811, 2 709 159, Lh 017 342/2. Az 1957 november 1-én kihúzott, de átvételre nem került nyereménytárgyak: 1 lemezjátszó 2 590 637, 2 hétlámpás rádió 1 638 621* 2 502 654. 1 táskarádió 095 516, 2 csillár 458 828, 1 880 227,1 meisseni étk^sziet 2 434 033 1 herendi lámpa ernyővel 3 018 629, 1 fényképezőgép tokkal 2 952 763, 1 tűzhely 1 709 775, 1 zománcozott kályha 238 789, 1 könyvtár 543 586, 2 db 5000 Ft-os ágyneműutalvány 1 076 598, 2 639 901, 2 db 2000 Ft-os utalvány edényre és háztartási felszerelésre: La 388 158/c, 1 587 59. 5 db 4000 Ft-os utalvány a Lottó Áruház bármely osz- tálvára 793 226. 1 106 906, 1 630 765, 2 320 370, 2 376 301. 1 db 3000 Ft-os utalvány festményre 358 375, 1 motorcsónak 1 347 228, 1 televízió 3 252 907, 1 magnetofon 3 272 359, 1 perzsa ösz- szekötő 1 112 929, 1 permetező La 335 794/c. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) ESEMÉNYEK SOROKBAN A FRANKFURTI LAKOSSÁG TILTAKOZÁSA A KÖZLEKEDÉS DRÁGÍTÁSA ELLEN A városi közlekedési eszközök tarifáját a jövőben növelni akarják Ez a terv azonban igen heves tiltakozást váltott ki a lakosság körében. — A i Frankfurt am Mainban működő vála- (I mennyi 15 szakszervezet képviselője ^kijelentette, erősen tiltakoznak az árdrágítók ellen. J NYUGATNÉMET DIAKOK f A LAKÁSTULAJDONOSOKHOZ FORDULNAK A nyugatnémet diákok a lakástu- 'lajdonosokhoz fordulnak, segítsenek I enyhíteni a nagy lakásínségen. A diá- *kok helyzete ebből a szempontból is tigen rossz. Ha lakást találnak, szinte I megfizethetetlen bért kell fizetniük. De a legtöbb diáknak nincs lakása. | ISMÉT NÖVELIK >A BETEGAPOLASI KÖLTSÉGEKET A stuttgarti kórházban ismét emelték a betegápolási költségeket. Erre *az emelésre már másodízben került sor a múlt évben. A költségek napi 90 'pfenninggel emelkedtek. HŐMÉRŐ ÓRIÁSOK Már messziről észrevehetjük a Moszkvai Állami Egyetem toronyhőmérőit. A 26 emelet magasságban elhelyezett hőmérők a földről kicsiny nek látszanak, habár a valóságban a fokbeosztásos számlap átmérője 9 méter. Az öt méteres mutatók éjjelnappal regisztrálják a levegő hőmérsékletét. A hőmérők berendezése egészen áj szerű. Sehol sem találhatunk üvegcsöveket, higanygömböket. A toronyban mindössze egy elektromos motor dolgozik, amely mozgásba hozza a 100 kilogramm súlyú mutatókat. De hogyan méri a motor a hőmérsékletet? Természetesen nem Ss a motor mér. Az egyetem előtt elterülő tér északi, mindig árnyékos oldalán rendkívül hőérzékeny elemet helyeztek el. Az elem adóberendezéssel áll kapcsolatban, amely rögtön továbbítja a toronyba a hőmérséklet-ingadozást. Az elem hőérzékenységére jellemző, hogy már egy meleg papír hatására is mozgásba hozza az óriási mutatókat.