Tolna Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-03 / 2. szám

195* január 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Csepel — Orgovány — Medina i. 1919 márciusának utolsó napjaiban ne*» ment úgy a munka a csepeli gyárban, mint máskor. Itt is, ott is csoportokba verődtek a munkások, úgy tárgyalták az eseményeket. Egyik nap aztán felröppent a hír: — Kun Béla elvtárs jön a gyárba... Brre aztán, mint a méhkas, boj- dult fel a gyár. Hiszen néhány nap­pal előbb alakult meg a tanácskor­mány. A kommunista vezetők bör­tönben voltak, oda mentek hozzájuk egyezkedni a szociáldemokraták, hogy vegyék át a vezetést. Amikor Kun Béla autója begör­dült a gyárba, a munkások nagy tö­mege vette körül. Ott szorongott köz tűk egy 19 év körüli fiatalember is. Talán egy hónapja dolgozott még csak a gyárban, a monarchia 1918-as összeomlása hozta haza a frontról, ahova mint 17 éves gyerek került. Infanteriszt Fekler Rigó Bertusz, mint a császár és király katonája, sze­rencsésen megúszta a háborút. A fiatal Fekler Róbert nem sokat értett Kun Béla beszédéből, hiszen nem foglalkozott sokat politikával, de valami mégis megragadta figyel­mét. Az, hogy újból fegyvert kell fogni, meg kell védeni a néphatal­mat, mert a megvert úri bitangok újból vissza akarják szerezni hatal­mukat, mert a cseh, román, francia intervenciósok támadást indítottak a Tanácsköztársaság ellen. Kim Béla beszéde után nyomban megkezdték a munkások a gyárban a vöröshadsereg megalakítását. Fek­ler Róbert is újból katonamundért öltött magára és fegyvert fogott. „A munkásoké a gyár, meg kell védeni" — csengett a fülében Kun Béla hangja. És a gyár, ha csak egy hó­napja is, de az övé is volt, apja, test­vérei is ott dolgoztak. II. Néhány nap múlva már Kalocsán kellett rendet teremteni Fekler Ró­bert alakulatának, a csepeli 22. ezred vörös gárdájának a nyiltan támadó fehér ellenforradalmárok között. Az­tán irány a cseh front; Losonc, Léva környékére. A vörös ezredek ellentá­madásba indultak és visszaverték a támadást ezen a frontszakaszon. Aztán Tokaj mellett nézett szembe a támadó cseh intervenciósokkal Fekler Róbert alakulata, ö a gép­puskát kezelte egy magaslaton, lent a rozsvetésben kúszva, majd sző­kéivé, rohamozva közeledtek a cse­hek. Ágyúval lőtték a vörösgárdis- ták állásait. Egy lövedék a géppuska­állás mellett csapódott be. Fekler Róbert úgy érezte, mintha forgószél kapná fel, aztán belezuhant a fene­ketlen semmiségbe. Amint magához tért, hordágyon feküdt, a tokaji állomáson egy csomó sebesült között, elszállításra várva. Egy világos bőrruhába öltözött fiatal­ember irányította a sebesültek elszál­lítását. Mintha már látta volna va­lahol*. .. A bőrruhás parancsnok odalépett Fekler Róbert hordágya mellé is. — Elvtárs, érzed, fáj valamid? — kérdezte. árulást rebesgettek. Hiába álltak helyt ők fegyverrel a kezükben, ha a felsőbb vezetésben árulás történik. A rend felbomlott. Kisebb, na­gyobb csoportokba verődve özönlöt­tek vissza Szolnokra, nyomukban a pikával felfegyverzett román lova­sok. — Lesz, ahogy lesz, de a fegyvert nem tesszük le — fogadkoztak a vörösgárdisták, miközben tanácstala­nul ődöngtek a szolnoki utcákon. — Megbukott a tanácsköztársaság! — röppent szét a hír. — A románok szedik össze a vörösgárdistákat. Az egyik utcán Fekler Róbertét és még néhány másik vörösgárdistát közrefogott egy román járőr. Gép­kocsi gördült oda, lefegyverezték őket, aztán felszállították őket a gépkocsira. Foglyok voltak. Fekler. Róbert nem akart hinni a szemének. A kocsin három tiszt ült, röhögve szemlélte, hogyan terelik fel ütések­kel, rúgásokkal a kocsira az elfogott vörösgárdistákat a románok. Egyik tiszt román volt, a másik francia, a harmadik aranygalléros, aranysújtá- sos magyar főhadnagy, sapkáján fe­hér toll lengedezett. V. A ceglédi fogolytáborba kerültek, az állomás melletti huszárlakta­nyába. Mindjárt az első nap történt; egy idősebb, negyven év körüli vöri katona — Tokajnál találkozott vele Fekler Róbert, ott volt egészség- ügyi — odaállt az ablakhoz, nézett .kifelé. A kint őrt álló román katona rákiáltott. Az nem értette, mit mon­dott, még közelebb hajolt az ablak­hoz. Az őr erre kapta a fegyverét és az ablakon keresztül agyonlőtte. A bánásmód embertelen volt. A foglyok teljesen ki voltak szolgál­tatva őrzőik minden kénye-kedvé- nek. A botozás napirenden volt, legtöbbször minden ok nélkül. És embernek kellett lenni, aki eszméletén kibírta volna a huszonöt botot. Ilyen körülmények között nem volt csoda, ha sok emberről lehullott a külső máz, nem egy tagadta meg a szabadulás reményében kommunista hitét. Fekler Róbert egyszer csak azon vette észre magát, hogy buzdítja, bá torítja a csüggedőket. Egyik nap a nevét szólítják. A táborparancsnok román őrnagy elé kerül. — Te kommunista ... ? Majd adunk neked... A laktanya udvarában levő sertés­ólba zárják. Ott szorong a bűzös, sö­tét lyukban néhány ember. — Na, elvtárs, te is idekerültél? Megfizetünk még ezért a bitangok­nak ... Hogy hívnak, honnan vagy? Fekler Róbert... Csepelről... Miklós István ... Ozoráról... Szeptemberben járhattak talán, belefáradtak már a napok számlálá­sába, a románok átadták őket a ma­gyar hatóságoknak, az úgynevezett „nemzetőröknek.’* Itt még rosszabb lett a sorsuk. Napirenden a verések, a megalázások, érezték a fogoly vöröskatonák a saját bőrükön, hogy az úri bitangok kezébe került újból a hatalom. December elején aztán váratlanul szabadon engedték Fekler Róbertét, a többiekkel együtt. A karácsony előtti napokban érkezett haza Cse­pelre. Szüleit nem találta otthon, mert a tanácskormány bukása után menekülniök kellett. Felkereste hát menyasszonyát, néhány nap múlva megesküdtek, amikor az országban már javában tombolt az ellenforra­dalom. (Folytatjuk.) Bognár István Keresetlen szavak a kulfurotthonok életéről Az utóbbi időben sok szó esik kul- Az első halaszthatatlan probléma a túrotthonaink — valamilyen okinál kultúrházak, s ezen keresztül a kul- fogva nem kielégítő — munkájáról, túrélet megkedveltetése a fiatalokkal, azok megjavításáról, fellendítéséről. Fiataljaink nagy tömege Azt hiszem, sok a szó, és kevés a tett. A viták folynak, a kultúráiét pedig pang, ha nem is mindenütt, de na­gyon sok helyen igen. Ha összegez­zük a kultúráiét minden ágát, mérle­geljük azok mai állását, ha össze­hasonlítjuk az elmúlt évek eredmé­nyeivel, az tűnik szemünkbe, hogy akkor sokkal, de sokkal jobb volt, gekről nem is akarok beszélni — nem érzi magáénak a kultúrotthono- kat. Ha pedig nem érzi magáénak, nem törődik vele, elhanyagolják, ha kis mértékben is, egyes helyeken rongálják. Szeretetet kell ültetni az ifjúság szívébe. Hogy hogyan? Olyan embereket kell a kultúrotthonok élére állítani, akiknek szívügye a kultúra hirdetése. Egyszóval rajongói a kul- -aE0tí,i°me£ek,eLtU,C!°-„m-e.g™OZ' túrmunkának. Hogy ilyenek nincse­nek? De vannak. Csak meg kell őket keresni. Szerintem a népművelési , , ... , munka akadályait nem lehet azzal nank a legdrágább kincsünknek, az leküzd€ni> hogy az alap tisztelet­gatni, mégha egy kicsit kirakatszíne­zetűnek is mondják egyesek. Bár csak ma is olyan színezete lenne s ne lát­ifjúság egy részének tétlenségét. HÍREK — Január elsejével kibővítették — Levél érkezett szerkesztősé- az SZTK szekszárdi fogorvosi rende- günkbe. A levél írója a vásárlókö- lője orvosi létszámát. Ennélfogva zönség nevében megdicsérte a 55. sz. bővül a napi rendelőórák száma is. Népbolt alkalmazottainak gyors, ud- Fél 8 órától 11-ig, 13 órától 16 óráig varias kiszolgálását és kéri a bolt al- és 17 órától 19 óra 30 percig van kalmazottait, hogy ebben az évben is újabban rendelés munkanapokon. hasonló módon dolgozzanak. * * — A közeljövőben elkészül a Huszonötezer forintnál több an- „Színház és Mozi’* e havi száma. A nak a társadalmi munkának az ér- megye mozilátogató közönsége nagy téke, amelyet a Medina szőlőhegyi la_ érdeklődéssel várja a „Színház és kosok a kultúrház építésénél végez- Mozi" műsorfüzetét, tek. Amíg a kultúrház teljesen fel- * épül a mintegy 120 000 forint költség — A Vas megyei Tanács Végre- mellett 40—50 000 forint értékű tár- hajtóbizottsága egészségügyi szak- sadalmi munkára lesz szükség. iskola Szombathely, szülésznőképző * tagozatában kétéves, bentlakásos tan folyamot indít. Felvételüket kérhe­— Az elmúlt évben az alsónyéki tik 18—32 életévüket betöltött nők, községi tanács a hozzátartozó Pör- akik érettségi, vagy VIII. általános bolyon óvodát építtetett. Az óvoda Iskolai végzettséggel rendelkeznek, felszerelését a megyei tanács oktatási ^ hallgatóknak az iskola teljes ellá- osztálya biztosította. tást, tankönyveket és a gyakorlathoz munkaruhát biztosít. Az iskola sike­res elvégzése után a hallgatók elhe­— Kiváló eredményeket értek el a lj?£? nyernek- Szükséges iratok: 1. mvaio ereume yeitet érték el a utolso iskolai bizonyítvány, 2. szüle­szeraodeses termelést folytató gazdák tési anyakönyvi kivonat> 3 orvosi ^ k/“61'1 bizonyítvány, 4. sajátkezűleg írt hó d földön 340 kg szarvashere ma- részletes önéletrajz got termelt, amelynek értéké 6270 forint. Rokoly István 700 négyszögöl * területen 9 mázsa szójaborsót tér- — A múlt évben december 8-i szá­méit. Ez a mennyiség egy kataszteri munkban megjelent „Ha van, miért hold földre átszámítva 9500 forint nincs, ha nincs, miért van’’ című jövedelmet jelent. cikkünkre válasz érkezett a Pécsi , Postaigazgatóságtól. A Postaigazgató­ság részéről dr. Horváth Gyula, az — Bátán az elmúlt évben 85 000 igazgatóság forgalmi vezetőhelyet- forintot fordítottak a község fejlesz- icse megígérte, hogy négy héten be- tésére. Ebből 8000 forintért utat épí- ^1 elkészíti a posta az utcai táv­tettek és több mint 10 000 forintot a beszél° készülékeket, amelyekről a vízlevezető csatornák ásására fordí­tottak. cikkben szó volt. — A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszer­vezete 1958 január 20—25-én Buda­MEGKEZDŐDTEK A KOTRÁSI MUNKÁLATOK ROSTOCKBAN Rostockban megkezdték a kotrási munkálatokat Itt építik ugyanis az pesten a Vasas Székházban tartja NDK legnagyobb kikötőjét. A jövő­második kongresszusát. A KPDSZ ben Rostock nyílttengeri kikötő Megyei Bizottságához tartozó szak- lesz. A tengeri csatornát terrasz for- szervezetek is készülnek a kongresz- mában 10.5 vízmélységiben kikotor- szusra. ják. díjon kívül még százalékot is adunk -az ügyvezetőknek a bevételi terv tel­jesítése arányában. (Gondolok itt Major Mátyás: A népművelési munka javításának akadályai című cikkére.) Kérdem én, mit kap az a fiatal, aki szerepel vagy tánccsoportban táncol a kultúrotthonban? Semmi anyagit. De kap szórakozást, örömet, kap egy második otthont. A népművelés nagyon sok ága a művészetbe tarto­zik, még akkor is, ha azt a színélő­adást nem hivatásos művészek adják elő, de a különböző szakkörök is: festészet, szobrászat. Az igazi művé­szetért rajongó ember, úgy gondo­lom, nem fér össze az anyagiasságra törekvővel. Szív kell ide. És amikor már üyen emberre találtunk, akkor jönne a továbbképzés és ami már botrányos, a színdarabkönyvek ki­adásának megjavítása. Mert ma még ott tartunk, hogy a színházak ren­dezői is töprenghetnek, hogy jó, főleg mai tárgyú darabot találjanak. Hát a falusi ügyvezető bizony kereshet, amíg olyat talál, amely az ő együt­tesének megfelelne. Mi örülünk, hogy Shakespeare Hamlett-je már olyan sok kiadást ért meg. De vajon melyik kultúrcsoport adja elő? Egyik se. S amelyik előadná, biztosan botrányba fulladna. Még pedig egyszerűen azért, mert nincs hozzá meg a kellő előadó együttes, és nincs meg a közönség; Nagyon üdvös lenne, ha az egyes könyvkiadó vállalatok terveik össze­állításánál a falu kulturális igényeire is gondolnának. De a kultúrotthonok tevékenysége nem elégül ki abban, hogy van egy színjátszó csoport és az szerepek Hadd soroljak fel még egy-két kultúr életünkhöz tartozó eshetőséget, amely bizony nagyon nagyon jó lenne min­den kultúrotthonba. Ilyenek például! zene, tánc, festészet, szobrászat, fotó, különböző ismeretterjesztő előadások tartása, sok, nagyon sok kiállítás rendezése. Ezek mind a kultúr szó fogalomkörébe tartoznak. A kultúr- otthonaink pedig azért kapták ezt a nevet, s nem a színház nevet, hogy a kultúra széles, eddig még be nem vett területével ismertessük meg az arra rászoruló, szomjazó, parlagon heverő lelkeket. Legyenek a kultúrotthonaink a kultúra otthonai — s nem a kongó, élettelen, senki házai, mert csak úgy töltik be azt a hivatást, amire igazán hivatottak. —I—s.- Nem, nem fáj semmim.—Többet már nem tudott mondani, újból elájult. III. Csak a kórházban tért magához. A Mária-Valféria telepi barakkórház- ban feküdt. Légnyomást kapott. Két- három heti kezelés után megerősö­dött, elmúlt már a légnyomás okozta remegése. Augusztus hónapban jártak már, amikor egy vörös parancsnok láto­gatta meg a kórházat. — Elvtársak! Vissza kell vernünk Szolnoknál a románokat... Ki érzi azt, hogy képes újból fegyvert fogni? Fekler Róbert jelentkezett, épp­úgy, mint a kórház betegeinek nagy többsége. IV. Szolnoknál támadásba lendültek a Vörös Gárda osztagai. Törökszent­miklósi« visszaszorították a románo­kat, amikor parancsot kaptak. Visszavonulás! Nem tudták, mi történhetett Egyesek a felsőbb vezetést szidták, J7lőre kell bocsájtanom, hogy Tolnában a cigányok még ma is emlegetik szegény apámat. No nem azért, mintha valami nagyon mulatós ember lett volna, óh nem azért. Hanem azért, mert . ha elemi csapások és rossz termések idején a magyarok összébbhúzták a nadrág- szíjjat és muzsika nélkül bonyolítván le a körösztölőket, meg a névnapo­kat, éhínség tört ki a péróban, már­mint a cigányok fertályában, ilyen­kor egyetlen ember volt az egész fa­luban édesapám, akihez fáraó szeren­csétlen unokái mindig teljes bizalom­mal fordulhattak. Uff/ segített rajtuk, ahogy éppen tudott. De mindig segített. Emlék­szem, egyszer Eírkanyírásra rendelte ki az egész pérót és még a rajkóknak is egész napszámot fizetett. Sajnos nyírás közben két birka nyomtalanul elkallódott. Más alkalommal több ezer vályogot rendelt náluk. A cigá­nyok a vályogot elkészítették és pon­tosan duplájáról nyújtották be a számlát. Mikor apám a számlát ki­egyenlítette, a vályogot visszalopták. Ismét más alkalommal körvadásza­tot rendezett jó apám és kizárólag ci­Egy régi újév a gányok voltak a hajtők. Jól emlék­szem: esett a vadászaton 52 nyúl, otthon megszámláltatott 21 nyúl, a többi — nyilván nem kapott halálos sebet és „meglépett*’. Mint már mon­dám, úgy segített jó apám, ahogy éppen tudott és lophatták élőiről, lophatták hátulról, legfeljebb annyi történt, hogy belemosolyodott a bajuszába és csak ennyit mondott: Hát édes Istenkém: cigányok! Nem­régiben arrafelé jártam és betéved tem a szülőfalumba is. Amikor a fa­luban híre szaladt, hogy én az apám­nak a fia vagyok, lélekszakadva jött egy ragyavert öreg cigány és ríva a nyakamba borult: £jsak ennyit tudott mondani, az­tán összeharangozta a bandát és rákezdte: „Mezítlábas cigánylegény, Honnan kaptál cipőt szegény?...*’ Ámde akkor meg én kezdtem el sírni, mert eszembe jutott az alábbi újévi történet. régi ámbituson Újév napján az volt a szokás ná­lunk, hogy köszönteni jártak a cigá­nyok. Végigházalták az egész falut s így persze benéztek hozzánk is. Szer­számmal a kezükben és néhány ezüstfofint reményében belopakodtak a kapun keresztül az udvarra, az ud­varról pedig az oszlopos ámbitusra... mindezt szörnyű csöndben, lábújj- hegyen... aztán az ámbituson plim- plamm, hangolni kezdtek, majd rá­gyújtottak a marsra. Rendszerint arra, hogy: „Meghalta cselszövőhő Éljena kkirály! Meghalta cselszövőhő, Éljena kkirály.... ’* Jó apám az iroda ablaka mögött már várta őket, úgy félszemmel végigfi gyelte s élvezte az egész ünnepélyes bevonulást, hanem azért mindig úgy csinált, mintha összerezzent volna a muzsikára, majd felkelt, kinyitotta az ajtót és mosolyogva üdvözölte a zenekart. — Hát itt vagytok, kedveseim? ... — Itt vagyunk, kezsit csókolom!.. — zúgott s hajlongott kórusban a banda. Mint a nádas a szélben... 17 gyszer azonban az új esztendő reggelén 15 fokos böcstelen hidegre ébredt a falu népe és amikor apám az ámbitus kőkockáin megpil­lantotta a nagybőgős meztelen tal­pait, hátrahőkölt és felkiáltott: — Óh, te szerencsétlen! S azonnal küldte édesanyámat a családi lomtárba, hogy azonnal hoz­zon cipőt a nagybőgős lábára ..; Anyám nyomban hozta is... — Húzd fel! — kiáltott apám a nagybőgősre. A nagybőgős felhúzta. S minekutána az újévi ezüstforinto­kat is bezsebelte a prímás, a banda cihelődött és elporoszkált a csikorgó havon a péró irányába. Nos aztán telt-múlt az idő, és meg­érkezett a következő újesztendő. Mégpedig 20 fokos bolondító hideg­ben. És egyszercsak felzengett a mars az ámbituson: „Meghalta cselszövőhő, Éljena kkirály!.. .’* Apám kinézett és majd hanyatt­esett ... Mezitláb húzta az egész banda..: Szilárd János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents