Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-21 / 300. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1957 december 21. Tovább folytatta munkáját az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) — Mint a magyar szakszervezeti mozgalom egyik funkcionáriusa, személyes tapasztalatokból mondhatom, hogy a munkások, a dolgozók túlnyomó többsége már régen várta ezt a törvényt. Beszélt a különböző visszaélésekről, majd hangsúlyozta: általában olyan igény merült fel, hogy ha a kormány másképpen nem tud véget- vetni a pazarlásnak, vezessen be gazdasági statáriumot a nagyobbsza- bású visszaélések ellen. így például az örökbefogadási, a szerződésfelbontási, a gondnoksági és különösen a házassági bontóperekben a jövőben első fokon a járásbíróság lesz illetékes. A válásnál egyébként megszűnik az úgynevezett előkészítő eljárás, amely a gyakorlatban nem vált be, teljesen formális volt. Megszüntetik a válóperek külön illetékét, és módosították a fellebbezési eljárás egyes vonatkozásait. A törvényjavaslathoz elsőnek Pongrácz Kálmán szólt hozzá. Hangsúlyozta, hogy a javaslat az állam- polgári jogok fokozottabb biztosításával, a szocialista demokratizmus kiszélesítésére és elmélyítésére irányul. Bizonyítja: igen jelentős helyet kapott az a törekvés, hogy az állampolgárok jogait és kötelességeit szilárdan rögzítő törvénykönyvek álljanak rendelkezésre. A következő felszólaló Székely Béla méltatta azokat a jogszabályokat, amelyeket a forradalmi munkásparaszt kormány fennállása óta hozott. így visszahelyezték eredeti jogaikba a feloszlatott termelőszövetke zeteket, elrendelték a széthurcolt vagyontárgyak visszaadását. A beadási rendszer eltörlése gyökeres változást hozott a parasztság helyzetében, s ennek hatása volt a földhaszonbérleti viszonyokra is. Székely Béla kiemelte: Fontos rendelkezése a törvénytervezetnek, hogy a Termelőszövetkezeti Tanács megbízottja is képviselheti a termelőszövetkezeteket a polgári perekben. Ez azt jelenti, hogy a termelőszövetkezetek az eddiginél sokkal szakszerűbb jogi tanácsadásban és képvise letben részesülhetnek. A törvényjavaslatot elfogadta. Molnár Erik — minthogy a javaslattal szemben észrevétel nem merült fel — ismételten kérte az országgyűlést annak elfogadására. Az elnöklő Nagy Istók József a törvényjavaslatot szavazásra tette föl. A képviselők a polgári perrendtartás egyes rendelkezéseiről szóló törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadták. Az elnök javaslatára az országgyűlés elhatározta, hogy legközelebbi ülését szombaton délelőtt tíz órai kezdettel tartja. Napirenden a Legfel ő Bíróság Elnöke, a Legfőbb Ügyész beszámolója és interpellációk szerepelnek. Közlemény a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának üléséről Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Szövetségi Tanácsa és Nemzetiségi Tanácsa, moszkvai időszámítás szerint 19 óra 45 perckor a Kremlben befejezte együttes ülését. Az ülésen meghallgatták Kuz- minnak az Állam; Tervhivatal elnö1958. évi állami népgazdaság fejlesztési tervéről és Zverjev pénzügy- miniszternek a Szovjetunió 1958. évi államköltségvetéséről és az 1957. évi költségvetés teljesítéséről szóló beszámolóját. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának 9. ülésszaka december 20-án toJovasoljöh a munkások ezoknak a vezetőknek a felelősségre- vonását, vagy leváltását, akik mentőakciót indítanak a korrupt, a huligán elemek tisztára mosása és akiknek az orraelőtt történnek a visszaélések, lopások, s azokat nem veszik észre. Egyre több munkás ismeri annak veszélyét, hogy a felelőtlen gazdálkodás, a lopások elszaporodása csökkenti az üzemekben a nyereségrészesedés mértékét is. Egyetértenek azzal, hogy a népi ellenőrzés megvalósítása a munkásosztálynak is alapvető érdeke. Ezután Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese szólt a törvény- javaslathoz, s hangsúlyozta, hogy a népi ellenőrzés törvénybeiktatása az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt fejlődést, haladást jelent majd. Kelen Béla hozzászólásában bevezetőben Budapest helyzetéről beszélt, majd az Állami Ellenőrzés Minisztériumának munkájával foglalkozott. Megállapította, hogy' a minisztéíium jószándékú munkája ellenére bürokratikus szerv volt. Olt Károly elmondotta, a dolgozók már eddig is gyakran tették szóvá a visszásságokat, csak éppen azt tette elégedetlenné nem egy esetben a bejelentőket, hogy a hibák kiküszöbölésére nem történtek gyorsan intézkedések. — Vannak adataink, amelyekből arra következtethetünk, hogy évenként többszáz millió lehet a társadalmi tulajdonban keletkezett kár a visszaélések, a nemtörődömség következtében, az ellenőrzés hiánya miatt. Szíjjártó Lajos többek között hangsúlyozta, hogy az új rendszer a tanácsoknál is eredményesebb ellenőrzésre ad lehetőséget. A népi szerv felszámolja majd a különböző hivatali személyek „mentegetési kapcsolatát’’, azt a tanácsok területén tapasztalható tevékenységet, hogy nagy számú spekuláns a kereskedelemben kihasználja az ellenőrzés hiánya adta lehetőséget, ad-vesz, de adót nem fizet. Szabó Piroska elmondotta, hogy a Klement Gottwald gyár néhány munkásával beszélgetett a törvény- javaslatról A munkások számos hasz nos észrevételt tettek. így például javasolják, hogy azok, akiket korrupcióért, üzemi lopásért, sikkasztásért elítéltek, ne részesüljenek amnesztiában, üljék le büntetésüket az utolsó napig. Gazda Géza többek között hangsúlyozta: — A népi ellenőrzés feladatának látom, hogy az észlelt hibákat ne kizárólag bűncselekményeknek tekintse, hanem azok okait feltárva a jobb módszerek ismeretében, segítse kiküszöbölésüket. A bizottság munkája közben megismerkedhet a dolgozók mindennapi problémáival és észrevételeik összegyűjtésével időben jelzéseket adhat a felső vezetésnek gazdasági, építésünk fogyatékosságairól. Végül iparunk, gazdasági életünk néhány olyan hibájára hívta fel a figyelmet, amelyek a népi ellenőrzés segítségével kiküszöbölhetők. A felszólalók elfogadták a törvény- javaslatot. Ä polgári perrendtartásról Ezután ebédszünet következett, majd áttértek a polgári perrendtartás egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalására. A törvényjavaslat előadója Molnár Erik képviselő bevezetőben megindokolta, miért volt szükség az 1952-ben életbelépett polgári perrendtartás megváltoztatására. A most beterjesztett törvényjavaslattal az Igazságügyi Minisztérium már 1956-ban foglalkozott, az ellenforradalmi események azonban megakadályozták benyújtásukat. Az elkészült javaslatot a bírák, az ügyészek és az ügyvédek széles körben megvitatták. Molnár Erik ismertette, milyen változásokat jelent a törvényjavaslat az eddigi gyakorlathoz képest. Moszkva (MTI). A TASZSZ jelentése szerint J. J. Kuzmin a Szovjetunió Állami Tervhivatalának elnöke a Szovjetunió minisztertanácsának első elnökhelyettese a Legfelsőbb Tanács csütörtöki ülésén beszámolt az 1958. évi szovjet állami népgazdaságfejlesztési tervről. ' Az előadó az 1957. év tervteljesítésének előzetes eredményeit érintve, megjegyezte, hogy a Szovjetuniónak mind a 15 köztársasága nemcsak teljesíti, hanem jelentősen túl is teljesíti az ipari termelés tervét. Előzetes adatok szerint a szovjet ipar termelése 1957-ben a terv szerint 7.1 százalékkal szemben 10 százalékkal növekszik. Ezen belül a termelőeszközök gyártása körülbelül 11 százalékkal, a fogyasztási cikkek gyártása pedig több, mint 8 százalékkal emelkedik. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakán J. J. Kuzmin az Állami Tervhivatal elnökének beszámolója után Arszenij Zverjev pénzügyminiszter beszámolt a Szovjetunió 1958. évi állami költségvetéséből és az 1956. évi költségvetés teljesítéséről. A szovjet pénzügyminiszter beszámolója elején megjegyezte, hogy az 1957. évi nemzeti jövedelem 1956-hoz viszonyítva hat százalékkal. 1955-höz viszonyítva 18 százalékkal növekszik. A Szovjetunió nemzeti jövedelme 1958-ban szemben az 1957. évivel, 8 százalékkal növekszik. A költségvetés egyik legfontosabb jövedelmi forrása az állam; vállalatok és gazdasági szervezetek nyere- sésbefizetése. amelyet 1958-ra az 1957. évi 116 milliárd rubellel szemben 130 milliárd háromszáz millió rubel ösz_ szegre irányoztak elő. A szociális és kulturális célokra 212 milliárd kétszáz millió rubelt fordítanak s ez 23 milliárd nyolcszáz millió, rubellel több, mint 1957-ben. A költségvetés szerint az összes iparágak fejlesztésére 129 milliárd ru beit fordítanak. A legnagyobb össze geket a vegyipar, a kohászat és a fűtőanyagipar fejlesztésének gyorsítására költi. A Szovjetunió pénzügyminisztere a szövetséges köztársaságom költségvetéséről szólva, elmondta, hogy ennek összegét 1958-ra háromszáztizenki- lenc milliárd száz millió rubelre tervezik, szemben az 1956-ban elfogadott százharminckilenc milliárd hatszázmillió rubellel és az 1957-ben elfogadott százkilencvennégy milliárd százmillió rubellel. Grubhofer osztrák belügyi államtitkár cikke a semlegesség védelméről Hearst, Conniff és Considine felszólalása az Egyesült Államok Nemzeti Sajtóklubjában Washington (TASZSZ). A Nemzet; Sajtóklub december 17-én villásreggelit adott, amelyen felszólalt Hearst, Conniff és Considine, nemrég a Szovjetunióban járt három újságíró. A villásreggelin újságírókon kívül jelen voltak az amerikai külügyminisztérium, az amerikai központi hírszerző igazgatóság, a légierők képviselői, valamint több Washingtonban akkreditált nagykövetség és követség képviselői. Hearst felszólalásában részletesen ismertette Hruscsowal folytatott beszélgetésének tartalmát. Különösen hangsúlyozta Hruscsovnak azt a kijelentését, hogy a Szovjetunió vezet a rakétatechnikában és hogy a jövőben a Szovjetunió meg fogja előzni az Egyesült Államokat az egy főre jutó termelésben is. „Azért mondom ezt önöknek, — mondotta Hearst —, mert ha néhány évvel ezelőtt azt mondták volna nekünk hogy Oroszország tudományos területen elhagyja az Egyesült Államokat, nevettünk volna ezen, de most ez történt.” A Szovjetunióban szerzett általános benyomásairól szólva Hearst kijelentette, hogy a Szovjetunió nagy sikereket aratott a tudományban és a technikában. Például említette a mesterséges holdakat, a szovjet lökhajtá- sos. utasszállító repülőgépeket, az atom jégtörő hajót és a világ legnagyobb szinkronfazotron j át. Azt is megemlítette, hogy Moszkvában óriási lakásépítkezés folyik és hogy az üzletekben nagy a választék iparcikkekben és élelmiszerekben. — Az Egyesült Államoknak — hangoztatta — meg kell változtatnia külpolitikáját. Politikánknak hajlékonyabbnak kellene lennie és a Szovjetunióval való „versengő együttélés’’ elvén kellene alapulnia — mondotta Hearst. Hearst ezután kijelentette, hogy Eisenhowemek „alkalmas időben” találkoznia kellene Hruscsowal. Hearst szerint Eisenhower elnök az egyetlen ember ak; tárgyalásokat kezdhet Hruscsowal abban a reményben, hogy a háború megakadályozására alkalmas megegyezést ér el. Conniff egy kérdésre azt válaszolta, hogy nem ért egyet azzal az Egyesült Államokban hangoztatott elmélettel, amely szerint a Szovjetunió „a nép személyes szükségleteinek elhanyagolásával" vívta ki nagy sikereit a tudományban és a technikában. Conniff azt mondta, hogy azok az emberek, akiket Moszkvában látott, boldognak látszottak. Hangsúlyozta, hogy a mesterséges hold az oroszok általános programjának csupán egy szakaszát jelenti és egyáltalán nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a következő ugrás nem következik-e be valamilyen más területen. Bécs (MTI). Franz Grubhofer osztrák néppárti belügyi államtitkár a Dime Furche című bécsi katolikus hetilap karácsonyi számában cikket írt Ausztria semlegességének védelméről. ' Grubhofer a nemzetgyűlésben és más helyeken elhangzott nyilatkozatában már több ízben Ausztria semlegességének helyes értelmezése mellett foglalt állást és külön törvényt követelt az osztrák semlegesség biztosítására. Az államtitkár mostani cikkében a leghatározottabban szembe szállt azzal a felfogással, amelyet elsősorban az osztrák szocialista párt és szélső jobboldali körök vezetői képviselnek. E felfogás szerint Ausztria semleges- sége kizárólag katona; jellegű és mindössze arra kötelezi a kormányt, hogy ne csatlakozzék katonai tömbökhöz és ne engedje meg külföldi katonai támaszpontok létesítését osztrák területen. Az államtitkár érvelése szerint a semleges Ausztriának kötelessége lehetőséghez mérten elősegíteni az egyes országok s államcsoportok ellen tétéinek békés áthidalását, a nemzetközi feszültség csökkentését. Ezért nem szabad olyan politikát vagy gazdaság; kötöttséget vállalni, amely, akár béke, akár háború idején a semlegességbe ütköző magatartásra kényszerítene. Semlegességünk védelmét nem elegendő csupán külpolitikánkban és hadügyi politikánkban érvényre juttatni, hanem megfelelő belügyi és gazdaságügyi intézkedéseket is kell tennünk — hangoztatja Grubhofer államtitkár majd azt javasolja, hogy államvédelmi törvény vagy büntető- jogú novella alapján alkossák meg az osztrák semlegesség; nyilatkozat végrehajtás; törvényét. Grubhofer államtitkár cikke élénk érdeklődést keltett a politikai és a diplomáciai körökben. A hollandok katonai erőket összpontosítanak fl Pravda cikke külügyminiszter Moszkva (TASZSZ). A Pravda kommentálja Smith kanadai külügyminiszternek a kanadai—szovjet viszonyról tett nyilatkozatát. A külügyminiszter e nyilatkozatában megállapította, hogy Kanadában megvan „a Nvugat és a Szovjetunió közötti feszült-ég enyhítésének forró kívánsága’’ s a külügyminiszter szükségesnek nyilvánítót^ „a katonai és a politikai helyzet újraértékelését”. A Pravda megállapítja: A kanadai közvélemény széles köreinek a Szovjetunióval való jószomszédi együttműködésére irányuló kívánság megSmith kanadai nyilatkozatáról felel a szovjet nép kívánságának. A szovjet kormány a Kanada és a Szovjetunió közötti kapcsolatok leg- szé’esebbkörű fejlesztését óhajtja. Most megvannak a kedvező feltételek a szovjet—kanadai kereskedelem fejlesztéséhez. Kétségtelen, hogy 'a minden mesterséges korlátozás nélküli, normális kereskedelem fejlesztése mindkét ország szempontjából előnyös. Nagyon hasznos volna a tudományos a műszaki, a kulturális, művészeti, közművelődési, egészségvédelmi és a sportterületen való együttműködés is. Nasutin vezérőrnagy, az indonéz hadsereg vezérkari főnöke egy me- dan; nagygyűlésen (Észak-Szumátra fővárosa) közölte hogy a hollandok katonai erőket összpontosítanak Nyugat-Iriánban és Észak-Szumátra környéki területeken. „Készek vagyunk arra, hogy a győzelemig szembenézzünk a harccal.” Sürgette az indonéz népet maradjon egységes és elszánt ebben a jelenlegi nemzeti harcban. Djakarta (Reuter). Subidjon indonéz tájékoztatásügyi miniszter figyeL meztette Indonézia lakosságát, a Nyugat-Irián visszaszerzéséért indított mozgalom elsöpr; mindazokat a különálló személyeket, vagy azokat a csoportosulásokat, amelyeknek tagjai igyekeznek megakadályozni e cél elérését, Dél-Celebeszen elvakult lázadók, fosztogatnak a távoli községekben és városokban. Visszaverték a szélsőséges Darui Islam felekezethez tartozó „isten hada” terrorista banda kísérletét arra, hogy birtokukba kerítsék a celébeszi Mamasza várost. Az indonéz hadsereg kötelékei harcot folytattak a Darui Islamnak Mamasza és Poleval; közötti harminchárom hidat felrobbantó „vörös szellem” bandájával, amelynek tizenkét lázadó tagját megölték. Sisakli volt szíriai elnök titokban Libanonba érkezett Damaszkusz (MTI). Az A; Dzsam- hur című damaszkuszi lap csütörtökön közölte, hogy Sisakli volt szíriai elnök a napokban titokban Libanonba érkezett, hogy Beirutban megbeszélést folytasson elmenekült szíriai politikusokkal. Sisakli Libanonba történt megérkezése esetleg egy új „török—amerikai sugalmazású Szíria-ellenes összeesküvésre vezethet” a betiltott Szirai Nemzeti Szociális Párt vezetésével. A volt diktátort elmozdítása óta kétszer ítélték halálra Damaszkusz- ban. H szovjet tervhivatal elnökének beszámolója