Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-21 / 300. szám
1951 december 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s a r p i • • i $ i háziiparosok Qárpilis a szekszárdi járás álig 1000 lelket számláló községe. A felnőttek száma pedig alig haladja meg a 600-at. A lakosság társadalmi összetételit illetően csak annyit, hogy 99 százaléka mezőgazdasági termeléssel foglalkozó paraszt és háziiparos. Tavasztól őszig az előbbi, ősztől tavaszig pedig az utóbbi foglalkozást „űzik" az emberek. A sárpilisi emberek ősi szokásait nem ismeri idegen, csak csodálkozik, amikor benyit egy-egy családhoz. A férfiak túlnyomó része — aki nem jár az erdőre — kosarat, lábtörlőt, vagy éppen méhkaptárt készít hangyaszorgalommal s nagy hozzáértéssel. Az asszonyok pedig — szinte kivétel nélkül, minden házban — szőnek, fonnak, tanítják a fiatalokat a háziipari művészetre. Sárközben a parasztemberek méhészkedésének ^nincsenek tradíciói, de ez a foglalkozás is szinte napról- napra terjed. Az idén közel 44 méhészkedő gazda már házilag jcészíti el a méhkaptárokat, amij még tavaly is egy szekszárdi mesteremberrel csináltattak meg. Oláh György, Horváth Péter és még többen az idén már gépet is szereztek be, a méhkaptárok készítéséhez. község egyik híres mesteremberét. Lukács Istvánt a lakásán keressük, de nem volt otthon, ő az, akit Sárköz minden falujában ismernek. Vesszőből gyönyörű foteleket, asztalokat, Lény ér szakajtó kosarakat és egyéb művészi kivitelű tárgyakat készít. Lukács István szomszédai elmondották. hogy a háziiparos sok megrendelésj kap, de nem tudja mind elvállalni, mert kevés a vesszője. De ha valaki visz neki vesszőt, olcsó áron készít kis széket, fotelt, asztalt, kosarat, sőt, még gyékényszőnyeget is. A sárpilisi parasztemberek téli foglalkozása szép és hasznos. De azért a háziipart, szaktudás tekintetében még mindín nagy fölényben varnak a nők. ök szövik a világszerte ismert sárközi háziszőtteseket, készítenek rongyszőnyegeket, kendert fonnak, kész lepedők, asztal térítők, párnahuzatok kerülnek ki a kezük alól. A leghíresebb szövőnő Sárpilisen Asztalos Jánosné, aki korát n eghazudtoló gyorsasággal sü- rög-forog a fiatalok között, tanítja őket. Legfiatalabb tanítványa, Kocsis Jánosné elmondotta, hálás Asztalos néninek, mert alig két hónap alatt minden ellenszolgáltatás nélkül megtanította szőni, ma már ő is „bedolgozik” a Háziipari Szövetkezetbe. Asztalos néni egyik „öreg” tanítványát is felkeresfük, a nagy szorgalmáról ismert Ónodi Sárát. Ö gazdálkodik is, van 2000 öl földje és egy kevés szőlője. Télen pedig még éjfélkor is a szövőszék mellett ül, amelyet még 1882-ben készített egy ügyes iparosember. Ónodi Sára elmondotta, hogy ő is bedolgozik a szövetkezetbe, s a szövésért kapott pénzből tartja el 84 éves édesapját és 80 éves édesanyját. Átlagban 49 forintot kap egynapi munkájáért a szövetk zittől. Az öregebb sárpilisi asszonyok művészi értékű kendőrojtokat készítenek. Doszpod lstvánnénái láttunk sok szép kendőrojt mintát, amit a ,,szüle” idős Doszpod Istvánná csinálgat. Sokat lehetne még írni a sárpilisi háziiparosok, szorgalmas parasztasz- szonyairól. De azt még ideírjuk: Sárpilis lakosai minden dicséretet megérdemelnek, mert tovább folytatják apáik és nagyapáik foglalkozását és ahol úgy adódik, még bővítik is, öregbítik a világszerte ismert sárközi háziipart. Gépállomási riport Megszokta már az újságíró, ha gépállomásra látogatott el körülnézni és róluk írni, leginkább arról hallott: hány normálhold talajmunkát végeztek, hogyan állnak a folyamatos gépjavítással, igénybeveszik-e munkájukat az egyéni gazdák, stb. A napokban, amikor a bölcskei gépállomásra látogattam, olyan tervről hallottam, amelyről írni kell. Való igaz, hogy a gépállomásokat nem azért hozták létre, hogy csak szántó-vető vállalatként működjenek, hanem azért is, hogy a falu, a közvetlen környék központjává váljanak, ahova nemcsak azért mennek el a falu lakói, hogy szerződést kössenek valamilyen munkára, hanem azért is, hogy szórakozzanak és ösz- szebarátkozzanak a gépállomás dolgozóival. Erről beszélt Faludi Imre, a gépállomás igazgatója: n művelődés helyzete Szakoson Alig múlik el hét, hogy ne lehetne valami hírt hallani a Szakoson folyó népművelési munkáról. Hol az énekkar rendez valamit, hol a művelődési otthon építkezésével kapcsolatban .keringenek hírek, majd egyéb művészeti munkák kerülnek szóba. S a szóbeszéd mindig igaz, a hírt min dig el lehet fogadni (ezt csak azért mondom, mert vannak olyan művelődési otthonok, ahol a tervezésig eljutnak, de a megvalósításig már nem.) Azért biztos, ami biztos, a helyszínen néztük meg, mi újság Szakcson, mit csinálnak a kultúra munkásai. Már máskor is hírt adtunk arról, milyen nagyszabású terve van a szak esi tanácsnak, művelődési otthon építésére. Nem árt azonban újra hangsúlyozni a terv és a szándék nagy- szerűségét, mert hasonlóan a szak- csihoz, másutt sem lehetne ugyanígy felépíteni a művelődés házát. A tanácsülés megszavazta, hogy a községfejlesztési alapból 1958-ban megkezdik a művelődési otthon építését. Jelenleg 300 000 forintjuk van erre a célra. Úgy számítják, hogy jövőre még 100 000 forinttal meg tudják toldani ezt az összeget és az építéshez felhasználják a jelenlegi kultúrotthon anyagát. Ez biztosítja a tégla egy részét és a teljes faanyagot. Az építkezéshez természetesen nagyértékű társadalmi munkával járulnak hozzá a község dolgozói, elsősorban a KISZ- szervezet tagjai. Ha még valamennyi állami támogatást is kapnának az építkezéshez, semmi aggály nem lenne' azzal kapcsolatban, hogy a jövő év végére az építkezés zavartalanul be is fejeződik. A művelődési otthon természetesen nagy, korszerű épület lesz. A földszinten kap helyet a KlSZ-szer- vezet, a gazdakör és a könyvtár. Itt lesz a gondnoki lakás is. Az emeleten pedig két öltöző és az 500 személy befogadására alkalmas színházterem épül. Amíg felépül a művelődési otthon. művelési munka a községben. A szín játszócsoport, amely a KlSZ-szerve- zet tagjaiból áll, Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színművét tanulja. Jól működik az iskolai énekkar, igen gyakran fellép különböző rendezvényeken, és a tánc- csoport, amelynek zömét megint csak a kiszisták alkotják, de résztvesznek munkájukban az általános iskola felső tagozatos tanulói is. A felnőtt énekkar szervezése most folyik. Remélik, hogy rövidesen ismét együtt lesz a szakcsi kórus. Huszonkét hallgató részvételével ezüstkalászos tanfolyamot szerveztek a községben. A hallgatók legnagyobb része 18—22 éves fiatalokból áll. Példás népművelési munka folyik tehát Szakcson. De még jobbá lehetne tenni, ha az iskolának nemcsak néhány nevelője, hanem valamennyi pedagógus jobban közelednék a KISZ-szervezethez és közös erővel a már meglévő, igazán dicséretes- addig sem szünetel azonban a nép-eredményeket továbbfejlesztenék. — Emlékszem, 5—6 évvel ezelőtt más, jobb volt a kapcsolat a gépállomás és a falu lakossága között. Jöttek az emberek, sokat beszélgettünk nemcsak a munkákról, hanem egyéb problémákról is. Később, nem tudom miért, fokozatosan elmaradoztak ezek a látogatók és csak akkor találkoztunk, ha határban járva éppen kint dolgozott a gazda. Arra gondoltunk, hogy ismét fel kellene eleveníteni azt a jó szokást, hogy ne csak a munkákat, hanem a gépállomás valamennyi emberét ismerje meg a falu lakossága, és különösen a téli estéken, szórakozzanak együtt. Erre a következő a tervünk: klubhelyiséget fogunk létrehozni, a kőművesek már végzik a munkát, ahová január első napjaiban beszerelik a televíziót és ott helyezik el a napokban 3800 forintért vásárolt lemezjátszós rádiót is. — Milyen terveik vannak még a gépállomási dolgozók téli foglalkoztatására? — Természetesen egész év folyamán, beütemezés szerint haladt és halad a téli gépjavítás. A következő hetekben szervezzük meg, illetve részben már beindult, a szakmai és a politikai oktatást Mivel önállóak vagyunk, fontos, hogy már most gondoskodjunk arról, hogy a termelőszövetkezeteken kívül az egyéni gazdákkal is, kössünk szerződést a tavaszi és az egészévi talajmunkákra, különböző szállításokra. Ezt a munkát a földművesszövetkezetekkel karöltve kívánjuk megoldani. A madocsai földművesszövetkezeti ügyvezetővel például arról beszéltünk, hogy a brigádvezető és egy vezetőségi tag sorban ellátogat a falu gazdáihoz, megkérdezi, hogy az 1958-as évre, milyen munkára kívánják igénybevenni a gépállomás segítségét. Hosszú a tél, és ezidő alatt sem tétlenkedünk. Az elmondottak alapján kívánjuk mozgalmassá tenni gépállomásunkon az életet a falu lakóival. P. R. “Juli néni moziba jár... TE 4DELUTÄN Szerdai napon éste 7 órakor az újvárosi gazdakör kultúrterme rendszeresen megtelik emberekkel. A fiatalok között szép számmal vannak idősek is akiket idevonz, mint lepkét a villanyfény, a szórakozást és tanulást nyújtó mozi. Idős, fekete gyapjúkendőbe burko- lódzó paraszt nénikék is szép számmal vannak a nézők soraiban. Én is egy öreg nén; mellett ülök, aki „óku- láréján” keresztül figyeli a gyorsan pergő film kockáit. úgy sírtam a meghatódottságtól, mint egy gyermek. Megüresednek lassan a padsorok, az emberek indulnak hazafelé. Juli nénit sem tartóztathatjuk mi sem sokáig, mert hát otthon még most este is vár rá némi kis munka. Siet haza, már csak azért is, hogy lefekvés előtt mesélhessen apró unokáinak a moziban látottakról. (—H—) i’yenkor, amikor megsűrűsödnek az esték és tétova hópelyheket bizto- gat a szél, hogy megfehérítsék a vén decembert ilyenkor egy-egy osztály teadélutánt rendez. Irodalmi műsor, egy kis tea, szendvics sütemény és az iskola egyik tánczenekara jóvoltából tánc. Hogy miért mondom el ezt egy megyei újságban? Mert amit ez a több, mint ötszáz tanulós iskola tesz vagy nem tesz, ahogy nevel, vagy nem nevel, J Már vége felé jár a filmvetítés, | amikor a mellettem ülő öregasszony a meghatódottságtól sírva fakad és zsebkendőjével sűrűn törölgeti szemeit. Nem is csoda, hogy sír. Az utolsó képek amelyek elénk vetítődnek a fehér vászonra, tragikusak. Danikát, a film főszerepét alakító kisfiút gyorsan vágtató, kegyetlen vonat tiporja el, s a „mamái’’ tehetetlenül, kétségbeesett arccal állnak a sínek mellett. Amikor vége lett az előadásnak és felgyűlt a villany, néhány szót váltottam a mellettem ülő idős nénivel, akit ahogy megtudtam, Horváth Györgynének hívnak, s a tősgyökeres újvárosiak pedig, mint jó ismerősüket. Juli néninek szólítják. — Szép volt. Nagyon szép volt és igaz volt, amit itt láttam — mondja Juli néni, — mert igaz ez, akárki is írta ... Ilyen az élet is. — Mióta jár moziba Juli néném? A kérdésen nem sokat gondolkozik, rögtön válaszol. — Csak fél éve annak, hogy én moziba járok, azóta amióta itt a gazdakörben is vetítenek. — Melyik film tetszett legjobban a , Juli néninek? — A „Negyvenedik’’ lelkem. Az nagyon szép volt. Amikor az a sze- j gény lány agyonlőtte a szerelmesét, Jónéhány hónap telt el azóta, hogy a két szomszédasszony összeveszett. Lehordták egymást a sárgaföldig, s azóta nem beszélnek, rá sem néznek egymásra, és ha néha napján úgy esik, hogy Julis asszony is akkor megy a kútra, amikor Annus, szó nélkül farkasszemet néznek egymással. Julis asszony szeme olyan hidegen csillogott, mint az acél, arca a visz- szafojtott méregtől puiykavörösre gyulladt. Annus* akit mégiscsak bánt a bűntudat, zavartan félrenéz, de csak néhány percig. Azután elmúlik elfogódottsága, orreimpái kitágulnak. kihúzza derekát, s úgy néz szomszédasszonyára, mint egy csatát nyert győztes hadvezér. Valamikor, nem is olyan régen, jó szomszédi viszonyban, sülve-főve együtt voltak, különösen azóta, hogy Annus asszony férje meghalt. Ha valamilyen „fogós" munka volt, csak átszólt a szomszédnak. — János, jöjjön át, segítse odébbtenni a zsákot. És János, a szomszéd. Julis férje, szívesen segített, mert ők meg egyébért szorultak a szomszédasszonyhoz. Jánosék ugyanis az elmúlt ősszel kiléptek a tsz-ből, s így több minden hiányzott a gazdaságból. — Annus, legyen olyan szíves, adja kölcsön a rudazó kötelet — máskor meg a vendégoldalt kellett kölcsönkérni. Örök harag... Nem is volt semmi baj egy jó ideig. A baj akkor kezdődött, amikor Julis asszonynak néhány napra, át kellett utaznia a harmadik faluba. Menyecskelánya kisbabát várt és ott volt reá szükség. — Annus, légy szíves reggel és este fejd meg a tehenet, addig, amíg én oda leszek — kéri meg Julis szomszédasszonyát. A szomszédasszony rendesen el is végezte a munkát, sőt egyszer-egy- szer egy kis beszélgetésre is ott maradt. — Jó dolga van ennek a Julisnak — mondja egy alkalommal, hiába, máshogy néz ki a gazdaság ott, ahol férfi van a háznál — teszi hozzá egy sokatmondó sóhaj kíséretében. Így történt, hogy a szomszédasz- szony, meg a János, ahogy mondani szokták „összeszűrték a levet“. A rcssz hír lóháton járt és Julis asz- szony még ki sem örvendezhette magát a kisunokával, lóhalálában sietett haza rendet tenni. Lett is olyan „rendcsinálás’’, hr.gv csak úgy zengett a környék a kiabálástól. • — Te ilyen... Te olyan ... —- kiabáltak egymásnak, szidták, hordták egymás fajtáját, le és felmenő rokonságát. János szomszéd viszonylag köny- nyen „megúszta” a csetepatét. Néhány napig Julis sírdogúlt, s azt mondta férjének: — Látod, látod, miért is hagytuk ott a tsz-t, ez sem történt volna meg, ha a közösben maradunk. Nem szorultunk volna ehhez a ... semmiért. Emlékszel, harmadéve, amikor még a tsz-ben voltunk, az aratás után elmentem hat napra Harkány-fürdőre, a reumámat gyógykezeltetni. Józsi bácsi, a tsz tehenésze elrendezett mindent, ellátta a háztáji tehenet. Hol van az az idő — sírja el magát. Az'ta tart a harag. Acsarkodik egymásra a két asszony, s ha az egyik baromfija átkószál a másik veteményeskertjébe, űzi, hajszolja, sőt Julis asszony azt is megtette, hogy úgy oldalba dobta a szomszéd- asszony magkakasát, hogy azonnal le kellett vágni. János meghunnyászkodva nézi a két asszony gyűlölködését, valahogy talán imponál is férfi hiúságának. De amikor Annus feljelentette őket az engedélynélküli darálásért, őt is úgy elfutotta a méreg, hogy agyoncsapta a szomszédasszony kedves macskáját. Ezután még jobban elmélyült a gyűlölködés. Most már azon voltak, hogy minél jobban ártsanak egysok munkás és parasztszülőt érdekel.- A szépen szavalj gondolatok eljutnak a szívig tovább csengenek a rímek a fülekben. Petőfi, Arany* Juhász Gyula hazatalál közénk* mert itt fiatalok vannak. Lám, a IV* humán műsoros estje milyen jól sikerült! A vidám, Karinthis hangulat. az önmagukat is ironikusan csipkedő számok mennyi mosolyt, mennyi nevetést szültek! Nagy dolog ez? Nem. De egy har- matcseppben is ott nevet az egész jókedvű ég. Horváth László, Dombóvár. másnak, s reájuk is ráillett Arany János: „Fülemüle“ című verse. „Rossz szomszédság, török átok. Ök nem igen jó barátok.’’ Úgy múlott el a nyár, az ősz, hogy állandóan bosszantották egymást, pedig Annus asszonynak már ugyancsak hiányzott Julis barátsága, de legfőképpen a János szomszéd segítsége. Decemberben is disznókat adott el, s a negyedik szomszédba kellett segítségért futnia. Egy reggel aztán, amikor Julis a csarnokból hazafelé tartott, úgy tett, mintha véletlenül került volna a szomszédasszony útjába. Megszólította: — Nézd Juli — kezdi alázatosan. — Nektek is, nekem is jobb lesz, ha kibékülünk, ne tartsuk tovább a haragot. A minap elvoltam a hajnali misén, hogy lelki vigasztalást keressek. Azt mondta a tisztelendő úr, hogy ne vigyük át a haragot az új esztendőre, mivel most jön a karácsony, hát azt mondom, bé- küljünk ki — teszi hozzá kérőén. Julis végighallgatta a szomszédasz- szonyt, egy szót sem szólt, szemében diadalmas lángok gyulladnak. Nagyot nyel és azt mondja: — A pap megbocsáthatott neked, ez az ő dolga, de vedd tudomásul, én nem bocsátók meg, nem kell hozzád szorulni, mert beléptünk a tsz-be, ott mindig szívesen látnak. De Te ezután se szólj hozzám, mert „örök a harag,” Pozsonyi Ignácné — Hogy tetszett a műsor, tanár úr kérem? — Jó volt egészen jó! Nemcsak a tanári kart, az osztálytársaikat szórakoztatták, hanem önmagukat is. — Igen. Most a hangulat is jó. — Az is. Ebből jelest kapna. Igaz, magyarból nem is tanul rosszul! Mi beszélgetünk így, egy diáklány és én. Tánc közben. Tánc közben egy osztályteán. Kedves hagyomány ez ebben a gimnáziumban.
